Marilyn Redmond

Mexikói esküvő

Angéla egész másként képzelte el a nagy szerelmet. Nem akarja tudomásul venni, hogy olyan férfi érdekli, akire minden nő szemet vet, és aki azt képzeli, csak a kisujját kell meg mozdítania, hogy bármelyik lányt megkaphassa. Az esze nemet mond ennek a férfinak, de a szíve más nyelven beszél. Így kezdődik Angela románca Michaellal.

1.

- Miss Weston! Itt van a jegye, a helyjegye, a poggyászjegye és az útlevele - mondta az alkalmazott az Easter Airlines ablakánál, és átnyújtott Angélának egy kék borítékot. - A gépehuszonöt perc múlva indul a 12B állásról. Jó utat kívánok, és kellemes időtöltést Mexikóban!

- Angéla mosollyal válaszolt, megfordult, és elindult. Egy képes újságot akart vásárolni, hogy a várakozást a repülésig olvasással töltse el.

Érdekes volt a három nap New Orleansban, de a repülőteret nem lehetett a turisták érdeklődése középpontjának nevezni. Semmi nem utalt a hűvös, száraz épületben arra, hogy New Orleansban ma köszöntött be a tavaszelő első meleg napja.

Angéla látott már virágzó kaméliákat és azáleákat a városban, jóllehet éppen csak beköszöntött február. Boldog volt, amiért nem kellett a téli New Yorkba visszamennie.

Amikor Tom reggel felhívta, hogy elbúcsúzzon tőle, elmesélte, hogy hóvihar söpört végig a város fölött. Még Angliában is, ahol szülei éltek, nagyon kemény tél köszöntött be ebben az évben.

Angéla fázott. A megbízás, hogy Mexikóba menjen, éppen a legjobbkor jött. Tekintete egy képeslapokkal teli állványra esett.

Mr. Slade jutott eszébe, a főnöke a kiadóban. Néhány sort akart írni neki, hogy köszönetet mondjon jó ötletéért. Azután eszébe jutottak a kollégái a szerkesztőségben, és természetesen Tom, a művészeti rovat vezetője. ,

Angéla kiválasztott néhány képeslapot és írni kezdett. Közben nagyon ügyelt arra, hogy a Tómnak küldött üdvözlete ne tűnjön barátságosabbnak, mint amit a többieknek írt. Annak, hogy a mexikói utat elfogadta, egyik oka végül is Tom volt. A férfi az utóbbi időben egyre többet látott barátságukban.

Kellemes volt Tomot a barátjának tudnia, de Angéla többet nem látott a kapcsolatban. Nem akarta magát lekötni. Abban sem volt biztos, hogy valaha is le tudja-e kötni magát valakihez.

Ebben a pillanatban mindenesetre függetlensége és szakmai sikerei tűi sokat jelentettek számára.

Megkérdezte az eladónőt, hol dobhatná be a lapokat. A lány nem értette meg rögtön, hogy mit kérdezett. Angéla mosolygott. Megismételte a kérdést a legjobb oxfordi angolságával. Az elmúlt két év alatt, amit az USA-ban töltött, nagy súlyt fektetett rá, hogy elsajátítsa az amerikai beszédmódot, már csak azért is, mert hivatása miatt rákényszerült.

Angéla megfordult. Akkor tűnt fel neki, hogy egy magas, sötét hajú férfi figyeli. A férfi elmosolyodott. Karjába egy dundi vörös hajú nő kapaszkodott.

Angéla arckifejezése hirtelen elutasító lett, és zavartan elfordította tekintetét. Mit jelentsen ez? A férfi társaságában egy szép hölgy, tehát nincs oka egy másikkal kikezdeni. Angéla ellenségesen nézett vissza rá, és mérgesen vette észre, hogy a férfi továbbra is mosolyog rá, és csodálattal nézi karcsú, szinte fiús alakját. Angéla hirtelen elfordult az újságosbódé felé.

A bejáratnak háttal állt és a zsebkönyveket nézegette a polcokon. Haragudott a kinti férfira.

Mit képzel? Hiszen ő soha nem volt az a típus, aki bármilyen formában súlyt fektetett volna arra, hogy feltűnést keltsen.

Azt azonban tudta, hogy a szürke kosztüm, amit visel, jól áll neki. Bár inkább elegánsnak és egyszerűnek hat benne. Mindenesetre egészen másképpen, mint az a vörös hajú nő a testhez álló szűk fekete ruhájában.

Nem igazodott el magán. Miért is mérgelődik amiatt, hogy ez az idegen oly nagy érdeklődéssel nézi őt? Mi köze ahhoz, hogy egy hölgytársaságban lévő férfi más nőket néz?

Fejét csóválta, és a zsebkönyvekhez fordult.

Egy feltűnő külsejű könyv, melynek borítója az aztékok egyik áldozati rítusát ábrázolta, felkeltette az érdeklődését, leemelte a polcról. A könyv nyilvánvalóan Mexikó legyőzésének idejében játszódott. A fülszöveg lebilincselő történetet ígért szenvedélyekről és hatalomról.

Nem az én ízlésem - gondolta Angéla. Éppen vissza akarta tenni a könyvet, amikor valaki megszólalt a háta mögött:

- Ezt az olvasmányt semmi esetre sem ajánlanám önnek.

Angéla ijedten megfordult, és kiejtette kezéből a könyvet. Az idegen férfi most kísérője nélkül volt. Lehajolt, felemelte és visszatette a polcra a könyvet. Közben egy pillanatig mosolyogva nézett le rá és magyarázni kezdte. - Rossz stílusban írták, és tele van történelmi pontatlanságokkal.

Angéla a meghökkenéstől nem tudott válaszolni. Csak nézett az idegenre. A férfi feltűnően jóképű volt, nyers, férfias. Tekintete könnyű iróniát hordozott, és parancsolónak tűnt. Angéla azon kapta magát, hogy viszonozni akarja mosolyát. Még idejében észrevette magát, és ajkán elutasítás jelent meg. Próbáld ki a vonzerődet máson, gondolta haragosan. Én nem vagyok erre megfelelő alany. Ennek hangsúlyozására újra levette a könyvet a polcról, és hűvösen azt mondta:

- Úgy gondolom, én tudom a legjobban, hogy mit olvassak és mit ne. Vagy ön nem így véli?

- Dehogynem. Szerintem olyan nőnek, mint ön, nem kell ilyen badarsággal töltenie az idejét.

Angélának feltűnt, milyen hatalmas a férfi. Soha nem zavarta, hogy ő maga nem különösebben magas, de ez a férfi lényegesen magasabb nála. Feltehetőleg ez csak hozzájárul magabiztosságához.

- Mit jelent az, hogy egy olyan nő, mint én? Hiszen egyáltalán nem is ismer engem.

- Remélem, ez a helyzet hamarosan megváltozik.

A fene egye meg! Ezzel a válasszal számolnom kellett volna - gondolta Angéla bosszankodva. Valószínűleg azt hiszi, a közeledési kísérlete nincs ellenemre. Na, majd megmutatom neki, hogy téved.

- Nem különösebben eredeti - vélekedett a lány, és úgy tett, mintha unná az egészet. - Legközelebb biztosan azt fogja kérdezni: Megbocsát, Ön angol?

- Sajnálom - szólt a férfi mosolyogva. - Bizonyára rosszul ítéltem meg a helyzetet. Kezdjük újra elölről?

A mosolya veszélyes fegyver, és ügyesen veti be - villant át Angéla fejében. Erezte, hogy szíve gyorsabban ver. Úgy látszik, könnyebb rá hatni, mint hitte. Eljött az ideje, hogy befejezzék a társalgást.

- Nemcsak a helyzetet ítélte meg rosszul, de engem is - válaszolta hűvösen, majd megfordult, és a könyvvel a kasszához indult.

- Még mindig az a véleményem, hogy önnek nem fog tetszeni a könyv - hallotta a férfi hangját.

Angéla a pultra tette a könyvet és a pénztárcáját kereste a táskájában. Rögtön meg is veszi!

Nem enged a férfinak, és nem teszi vissza a polcra. A gyanútól azonban nem tudott szabadulni, hogy a férfi átlát rajta.

- Michael, kedvesem! - kiáltott egy bársonyos hang az ajtó felöl. - Megkaptad az újságodat?

- Nem, sajnos nem - válaszolta a férfi, és az ajtó felé indult.

A vörös hajú lány belekarolt és magával vitte.

Angéla követte a férfit tekintetével. Visszataszítónak találta, ahogy a vörös hajú lánnyal összesimult. Fölöttébb bosszantotta, hogy a férfi egyetlenegyszer sem fordult vissza.

Amikor, ráeszmélt, hogy ezen tűnődik, gyorsan összeszedte magát. Miért kell akár csak egy gondolatot is pazarolnia erre az idegenre? Tipikus Casanova, aki minden asszonyt meg akar hódítani. De pechje van, mert annak, aki most került az útjába, semmiképpen sem az esete.

A férfi túl hamar feladta - gondolta. De hát nem ő maga volt az, aki a társalgásnak véget vetett? Vagy talán nem találta őt elég szépnek?

A pult fölötti tükörbe vetett kritikus pillantása meggyőzte, hogy elégedett lehet külsejével.

Nem volt lélegzetelállító szépség, de keskeny arcát és kék szemét kedvesen keretezte hosszú szőke haja, és magára vonta a csodáló pillantásokat.

Annyit azért elért nála ez a férfi, hogy huszonnégy évével már a saját külsején tűnődik.

Angéla fejét csóválta, és elhatározta, hogy többet nem gondol a férfira.

A mexikói gép utasait felkérték, hogy fáradjanak a biztonsági ellenőrzéshez. Angéla lassan elindult a vámkezeléshez.

Meglepődve vette észre az idegent a gyülekező utasok között. A vörös hajú nő még mindig úgy csimpaszkodott a karjába, hogy egyszerűen visszatetszőnek találta feltűnő viselkedését.

- Michael, kedvesem - hallotta a nő csacsogását olyan szép volt veled! Szeretném, ha gyakrabban jönnél, és néha tovább maradnál. Ugye hamarosan viszontlátlak?

- Úgy gondolom, igen - válaszolta a férfi minden különösebb elkötelezettség nélkül, és mosolygott.

A vörös hajú nő nem repült vele. Angéla meglepődve állapította meg, hogy számára ez a gondolat nem kellemetlen. Nem kellene nyugtalankodnia amiatt, hogy a férfi kíséret nélkül utazik?

Nem csodálkozna, ha a röpke találkozásuk után a férfi régi ismerősének tekintené, és újra beszélgetést kezdeményezne. No de akkor majd észreveszi, hogy őt mindez egyáltalán nem érdekli.

A sorban Michael következett. Kiszabadította magát a vörös hajú lány karjából, aki még mindig igyekezett belekapaszkodni, és egy futó csókot adott neki.

- Viszontlátásra! - búcsúzott, és eltűnt a repülőgép irányába anélkül, hogy egyszer is visszafordult volna.

Angéla durvának találta, ahogy a férfi elbúcsúzott a lánytól. A vörös hajú lány fülig szerelmes. Miért kell őt olyan hűvösen kezelnie?

Elcsodálkozott azon, hogy gondolatai a férfi körül forognak. Enne természetesen majd vége lesz, legkésőbb a leszállás után. Vélhetőleg azután többet nem fog találkozni vele. 4

Áthaladt a biztonsági ellenőrzésen és beszállt a gépbe. Amikor az ülőhelyéhez közeledett, megpillantotta Michaelt. A szemközti üléssorban foglalt helyet.

A lány felvonta szemöldökét, és ellenőrizte a helyjegyét. Valóban, ugyanaz a sor volt, amelyikben Michael ült. Még jó, hogy az ő jegye az ablak mellé szól, és a folyosó elválasztja őket.

Michael derűsen rámosolygott, s amikor Angéla elfoglalta ülőhelyét, átcsúszott a mellette levő ülésre. -Most újra együtt vagyunk - mondta. - Azt hittem, visszarepül Angliába...

- Oda engem ebben a pillanatban semmi nem vonz. Nem olvasta, Angliában ötven éve nem volt olyan kemény tél, mint most? - Ismét mérgelődni kezdett. Miért válaszol egyáltalán a férfinak? Most azt fogja hinni, hogy beszélgetni akar vele.

Újabb utasok érkezése keltett zavart, és Michaelnak nem adódott módja a válaszra. Angéla kihasználta az alkalmat, és az ablak felé fordult. Gondolatai a feladattal foglalkoztak, ami Mexikóban várt rá. A londoni kiadó, ahol dolgozott, két évvel ezelőtt Amerikába küldte, hogy a könyvkiadással kapcsolatos ismereteit kibővítse. Nehéz időszak volt, emlékezett Angéla, de jól végezte munkáját. Küszöbön állt az előléptetése, ami most a mexikói útja miatt elhúzódik. Egyszer majd úgyis visszatér Londonba.

Angéla tudta, hogy szép karrier áll előtte. Mégis, gondolnia kellett volna Tómra. Bár találna valaki mást, míg én Mexikóban vagyok! Megígértette vele, hogy nem temetkezik el a szobája négy fala közé.

- Végül is én is el fogok járni szórakozni, ha alkalom kínálkozik - mondta a fiúnak.

Jóllehet, nem számolt ezzel a lehetőséggel, mert egy liaciendán kell majd laknia, fent a magas hegyek között. És néhány kis falun kívül a környéken semmi sincs.

De mindez nem lényeges. Nem készül kalandra. Ki v akarja használni azt az egyedülálló lehetőséget, hogy egy híres Nobel-díjas író titkárnője és tanácsadója legyen. Ez jó lehetőség.

Egyből megragadta, amikor a kiadója felkínálta neki a munkát, hogy William Ransome munkatársa legyen.

Angéla gondolatban jövőbeli feladatával foglalkozott. Mégis felfigyelt arra, hogy az egyik stewardess milyen feltűnően tüsténkedik Michael körül. Épp csak a nyakába nem ugrik, vélekedett, és lopva figyelte Michaelt.

A férfi szemmel láthatólag élvezte, hogy a hölgyek figyelmének középpontjában áll.

Angéla megvető pillantással nyitotta ki Angéla a képes újságját, és éppen olvasni kezdett volna, amikor a stewardess az ebédet hozta.

Amikor Angéla átvette a tálcáját, tekintete találkozott Michaelével, melyet sugárzó mosoly kísért, amit láthatólag mindig készenlétben tartott. Akarata ellenére visszamosolygott, de azután gyorsan visszanézett a tálcájára és bosszankodva tapasztalta, hogy elpirult.

Hogyan is reagálhat így? A férfi pontosan az a típus, aki minden nővel flörtöl, és úgy tűnik, gyakran ér el sikert. De ő nem fog bekerülni azoknak az asszonyoknak a seregébe, akik a férfi karjaiba omlottak.

Amikor Angéla befejezte az étkezést, a gép már a szárazföld felett repült. Kicsit később már megpillanthatták Mexico Cityt, és a gép elmerült a város felett húzódó sárgásbarna párafelhőben, fokozatosan készült a leszálláshoz.

Angéla kényelmesen magára vette a kabátját és fogta a csomagjait. Michaelnak már jelentős előnye volt, mikor ő kiszállt a gépből. Hamarosan eltűnt a férfi alakja az információhoz igyekvő utasok áradatában. Angéla az útlevél-ellenőrzéshez készülődött.

Michaelnak valahol a csarnokban kellett lennie, de Angéla megtiltotta magának, hogy körülnézzen és megkeresne. Talán észrevenné, és hamis következtetéseket vonna le.

Az alkalmazott, egy középkorú férfi, hosszú ideig foglalkozott Angéla irataival. A lány udvariasan és türelmesen válaszolgatott az itt-tartózkodása okával és időtartamával kapcsolatban feltett kérdéseire, és arra várt, hogy visszakapja útlevelét. De a férfi nem adta vissza az iratot. Ehelyett elkezdett bókolni szőke haja miatt.

Angéla türelmetlen lett. - Szabad kérnem az útlevelemet?

- Pillanat guerita. Ön olyan országban van, ahol senki sem siet. - Angéla nem válaszolt, mire folytatta: - Kár lenne, ha egyből a haciendára utazna, és eltemetkezne a hegyek között. Először meg kellene nézze a várost. Szívesen vállalkoznék személyesen a kíséretére...

- Köszönöm, nem - válaszolta Angéla mereven. -Megkaphatom végre az útlevelemet?

- Pillanat! Először le kell pecsételni. - A férfi torz mosollyal nézett rá. A lány elpirult mérgében. - A szőke haj szerencsét hoz Mexikóban, úgy tartják, guerita.

- Igen? - válaszolta olyan fagyosan, amennyire csak lehetett. - Kérem az útlevelemet!

- Szerencsét hoz a haja, hallotta? Szabad megfognom a haját, hogy nekem is szerencsét hozzon? - Kinyújtotta a kezét. Angéla hátrahúzódott.

- Ajj, guerita... - kiáltott a férfi. Haragos spanyol szóáradat szakította félbe. Angéla már jól ismerte a hangot.

Az alkalmazott visszahőkölt. Sietős gyorsasággal ütötte a pecsétet az útlevélbe, majd visszaadta.

Angéla Michaelhoz fordult. Vadul vert a szíve, és a térdében gyöngeséget érzett. Örült, hogy a férfi kisegítette ebből a kellemetlen helyzetből, de semmi áron nem akarta, hogy megkönnyebbülését és háláját félremagyarázza.

Michael megragadta a karját. - Jöjjön, Angéla. A vám ott szemben van.

Tulajdonképpen el kellene húzni a karomat, gondolta Angéla, de nem akart hálátlannak tűnni. Lehet, hogy ez csak egy olyan gesztus, mellyel kapcsolatban nincs a férfinak semmilyen hátsó szándéka.

Amikor a hosszú lépcsősoron lementek, Michaelhoz fordult: - Köszönöm szépen, de végül is nem kellett volna beavatkoznia. Egyedül is elintéztem volna.

- Erről meg vagyok győződve, de így gyorsabban ment. - Jókedvűen grimaszolt.

Angéla hirtelen megállt. - Vissza kell mennem!

- Meggondolta magát? Mégiscsak el akarja fogadni az ajánlatot?

- Nem - válaszolta a lány hetykén, mert a férfi élcelődött vele. - Természetesen nem. Ottfelejtettem az útitáskámat. - Angéla haragudott magára. Azt fogja hinni a íérfi, hogy miatta ilyen zavarodott. - Hozom a táskámat -mondta, és megfordult. - Még egyszer köszönöm a segítségét.

- Talán ez az? - kérdezte a férfi, és a lány elé tette a táskát.

Angéla fülig pirult zavarában. - Igen...

A férfi vállára akasztotta a táskát. - Menjünk - mondta, és karon fogta a lányt.

2.

Angéla lopva a férfit figyelte, ahogy tovább mentek. Nemcsak jól nézett ki, de volt rajta valami különleges.

Nem lehetett sokkal több harmincöt évesnél, napbarnította arcán az időjárás gyűrt mély ráncokat, melyek azonban finom vonások vonalát követték.

Egy tengerésznek lehet ilyen a külseje, vélekedett Angéla. Feltehetőleg sok időt tölt a szabadban. Mi lehet a foglalkozása?

Biztosan olyasmi, amihez erős izmok szükségesek, döntötte el a lány. Még az egyszerű viharkabáton keresztül is szembetűnt, milyen erős testfelépítésű.

- Szabad tudnom, mire gondol éppen? - kérdezte a férfi.

- Semmi fontosra - mormolta Angéla sietve. - Mit mondott a határőrnek? Hirtelen egész megváltozott a viselkedése.

- Azt mondtam neki, hogy délutánig nyújtsa be a felmondását, különben én fogok személyesen gondoskodni arról, hogy repüljön a munkahelyéről. - Michael hangja keményen csengett.

Angéla megdöbbent. - Nem lett volna szabad ezt tennie! Nem okozott olyan nagy kellemetlenséget, hogy ezért ilyen kemény büntetést kapjon. Valószínűleg családja van, akiket eltart. Nem akarom, hogy elveszítse a munkáját!

- Ez az ő hibája, nem az öné. - Michael mereven nézett maga elé roppant bosszús arckifejezéssel. - Itt nem önről van szó. Akkor is megtettem volna, ha valaki mással történik meg ez eset. Nem engedhetem meg, hogy viselkedése miatt a hazámba látogatóknak rossz benyomása legyen Mexikóról és a mexikóiakról.

- Az ön országa? Ön mexikói? - kérdezte Angéla csodálkozva.

- Igen. Miért ne lehetnék? Talán úgy gondolja, hogy minden mexikói hatalmas bajuszt visel, és sombreróval a fején szamárháton közlekedik?

- Természetesen nem - ellenkezett a lány. - De meg voltam győződve róla, hogy ön amerikai.

- Ezen nincs is semmi csodálnivaló - folytatta a férfi. -Anyai nagyszüleim Bostonból származnak, és gyermekkoromban sok évig éltem az USA-ban. Ez a magyarázat a kék szememre és az amerikai angolságomra, kedves Angéla.

- Honnan tudja egyáltalán, mi a nevem?

- Nem volt nehéz kitalálni. A neve rajta áll a táska vállpántján nagy és olvasható betűkkel.

- Nem akarja elárulni a saját nevét? - kérdezte Angéla, de a következő pillanatban már elszégyellte magát.

- Természetesen! Milyen udvariatlan vagyok. A nevem Jonathan Stuart De Varela Ransome.

-Hogyan? De én azt hittem... - Angéla elhallgatott, mikor meglátta a férfi szemében az áruló hunyorgást. Tudta, hogy már ismeri a keresztnevét.

- Mit hitt?

- A barátnője Michaelnak nevezte.

- Az amerikaiak így neveznek. A pontos nevem Jüan Carlos Miquel De Varela Ransome... szolgálatára - tette hozzá a férfi mosolyogva spanyolul.

- Ransome? Ez nagyon ismert név. ,

- Igen. Ez anyám lánykori neve. Spanyol nyelvterületen az apa neve után fűzik. Ezt nyilván ön is jól tudja.

Közben odaértek a csomagkiadáshoz.

- Jöjjön, megkeressük a kofferjeit - szólt Michael.

- Ne fáradjon, elintézem egyedül.

- Természetesen, guerita, de ha együtt megyünk az ellenőrzéshez, akkor elkerülheti a további kellemetlen ajánlatokat a városnézést illetően.

- Feltehetőleg igaza van. A zöld koffer az enyém, amit most tettek a szállítószalagra. Mit jelent tulajdonképpen az, hogy guerita?

- A szőke nőket becézik így.

- Tehát nem sértés?

- Nem, ellenkezőleg. Csodálatot fejez ki. Sokan fogják így nevezni. Mexikóban nagyon gyakoriak a becenevek.

Michael leemelte a koffert a szállítószalagról. - Hol a másik csomagja?

- Nincs több csomagom.

- Egy kofferral jött Mexikóba? Angéla Weston, ön rendkívüli egyéniség!

Michael leemelte saját csomagját a szalagról és a lány koffere mellé állította. Ezután került sor a vámkezelésre. Michael kivette Angéla kezéből az útlevelét, és a sajátjával együtt adta át a vámtisztnek. Rövid rutinellenőrzés után már túljutottak mindenen.

- Van még valami, amitől óvnia kell engem? - kérdezte Angéla. Nehéz szívvel gondolt arra, hogy útjaik most elválnak. Talán fél, hogy magára marad ebben a tizennégy millió lakosú idegen városban? Vagy más oka is van?

- Beszél spanyolul? - kérdezte Michael.

- Keveset. Egy intenzív tanfolyamon vettem részt, mielőtt idejöttem.

- Akkor talán mégse kellene sorsára hagynom. Melyik szállodában fog lakni?

- Nincs szükségem szállodára, értem jönnek. Ugyanis... - Éppen el akarta magyarázni, hogy William Ransome-nak fog dolgozni, és meg akarta kérdezni, nem rokona-e valamiképpen az írónak, amikor egy alacsony, kövérkés ember lépett Michaelhoz.

- Don Miguel! - kiáltotta. Ezután egy spanyol szóáradat következett, amiből Angéla egy szót se értett. Szemmel láthatólag jól ismerte a férfi Michaelt, és nagyon örült, hogy látja. Szokásos sofőregyenruhát viselt.

Sombreróval és szamárral tipikus mexikói lenne, gondolta Angéla, pont olyan, ahogy azt aturisták elképzelik. Egyszer csak hallotta, hogy az alacsony férfi az ő nevét mondja „Senorita Weston", miközben Michael felé fordult.

- Maga riporter? - kérdezte Michael ugyanolyan metsző hangon, ahogy a határőrrel beszélt.

- Nem, miért kérdezi? - felelte Angéla elképedve.

Nem értette, miért változott meg egyik pillanatról a másikra a férfi hangulata.

- Cikkeket ír valamelyik újság számára, vagy a disszertációján dolgozik?

- Egyiket sem. - Ez teljesen megbolondult, gondolta Angéla.

- Akkor .legyen szíves, magyarázza meg, miért jött magáért a nagyapám kocsija, és miért akarja a haciendára vinni?

- William Ransome a nagyapja? - kiáltotta Angéla meglepetten.

- Igen, tehát ki vele, mit akar a haciendán?

- Megbízást kaptam Mr. Slade-től, a nagyapja kiadójától...

- Tudom, hogy ki az a Slade - szakította félbe a férfi durván a lányt.

- Hagyja, hogy végigmondjam - erősködött Angéla haragosan. - Mr. Slade küldött, hogy segítségére legyek Mr. Ransome-nak a könyve kéziratának ^befejezésében.

Michael hűvösen nézett rá, magasra felvont szemöldökkel. Arckifejezése elárulta, kétségbe vonja a magyarázatot. - Úgy vélem, jobb lenne, ha tudatná Mr. Slade-del, hogy félreértésről van szó. Nagyapámnak egy szorgalmas titkárnőre van szüksége, aki nehéz munkájában segítséget nyújt neki. Semmiképpen sem szobacicára, vagy brit akcentusú telefonos kisasszonyra.

Angéla lélegzete egy pillanatra elállt. Azután érezte, hogy megfékezhetetlen harag lesz úrrá rajta. - Maga... egy arrogáns alak! Mit képzel, kicsoda maga? Azt hiszi, visszaküldhet New Yorkba? Mr. Slade-nek, a főnökömnek vagy Mr. Ransome-nak áll csak jogában eldönteni, alkalmas vagyok-e erre a munkára, vagy nem. Maga nem fogja megakadályozni, hogy beszéljek a nagyapjával, még akkor sem, ha saját költségemre kell a haciendára utaznom! - Angéla mélyet lélegzett. - Ha magának nem tetszik a külsőm és a brit akcentusom, akkor sincs joga ahhoz, hogy kétségbe vonja szakmai ismereteimet. Véletlenül éppen nagyon szorgalmas titkárnő vagyok, és ezenkívül jó lektor is. Azért fogadtam el ezt az állást, mert William Ransome-ot a világ egyik legnagyobb írójának tartom, és mert kitüntetésnek érzem, hogy együtt dolgozhatok vele. Biztosra veszem, hogy valóban tudok majd neki segíteni. Ezért vagyok itt.

Michael a lányra nézett. Nem mosolygott, de arca már nem tükrözte az iménti hideg gyűlöletet. - Azt hiszem, rosszul ítéltem meg a helyzetet.

- Hát meglehetősen - válaszolta Angéla mérgesen.

- Elnézést kérek. Tudja, a nagyapám nagyon öreg és beteg ember. Kötelességemnek tartom, hogy távol tartsam tőle a riportereket és kíváncsiskodókat, akiknek teljesen mindegy, milyen az egészségi állapota, mert csak a pénztárcájuk és a karrierjük fontos.

- De hiszen én mondtam, hogy nem vagyok riporter -erősködött Angéla engesztelhetetlen hangon.

- Ha igazságtalan voltam, akkor csakis a nagyapám iránti gondoskodás miatt. Szerintem is ő korunk legnagyobb írója. Azonkívül azt is tudom, hogy a kéziratával töltött munkája nem kedvez az egészségének, Fontos, hogy a könyvet hamar befejezze. Talán túlzásnak tűnik, de az élete függhet tőle.

- Tudom. Azért vagyok itt. A kiadója szerint segíthetek neki, és magam is így hiszem.

- Jól van, Angéla. Ha egyszer ideküldték, akkor nyilván azért, mert alkalmas erre a feladatra. Igazságtalan lenne részemről, ha kritizálnám, anélkül hogy látnám a munkáját.

Vigasztaló szavai ellenére Angéla még mindig haragudott, és azon volt, hogy fogja a csomagját és elrohanjon, de Michael megszólalt: - Pablo most elviszi a haciendára. - Újra meghitten mosolygott, mintha mi sem történt volna. - Úgy vélem, ha Pablóval utazik, nem kell többet bosszankodnia a városnézésre irányuló ajánlatok miatt.

- Ez már szakállas vicc - válaszolta Angéla szarkasztikusan.

Michael átadta Pablónak a lány csomagját. - Mielőbbi viszontlátásra - búcsúzott a szőkeségtől.

Angéla éppen válaszolni akart, amikor egy magas, festői szépségű nő tűnt fel, és Michael nyaka köré fonta a karját. Na még egy, gondolta magában. Minden úgy játszódik le, mint egy kommersz vígjátékban.

- Dominga! - üdvözölte Michael a nőt, majd átölelte és megcsókolta az ajkát. Gyors és szemmel láthatólag vidám társalgás következett spanyolul. Angéla csodálattal nézte a lányt.Arca akár egy klasszikus szépség. Tökéletes alakja jól érvényesült virágmintás selyemruhájában. Öltözködése választékos ízlésről tanúskodott, és elárulta, hogy a hölgy meglehetősen jómódú.

Dominga kérdőleg Angéla felé fordult, és Michaelnak újra eszébe jutott a lány. - Dominga, szeretném neked bemutatni Angéla Westont. A kiadó megbízásából érkezett hozzánk. Nagyapa titkárnője lesz, amíg a kézirat el nem készül.

Dominga ápolt kezét nyújtotta a vendégnek. - Jó napot, Miss Weston – köszöntötte csaknem akcentus nélküli angolsággal. - Isten hozta Mexikóban!

- Köszönöm. - Angéla kicsit zavartan figyelte. Dominga mosolya nyílt és barátságos volt, de szeme ellentmondott mosolyának. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogom itt érezni magam.

- Remélem - válaszolta Dominga mézédesen. - De gondolom dolgozni jött ide, nemde?

- Természetesen - felelte Angéla, és közben oldalról egy pillantást vetett Michaelra.

Dominga Michaelhoz fordult: - Nem tudnál üzenni a nagyapádnak, hogy később érkezel? Az íróasztalon egy csomó munka gyűlt össze, míg távol voltál. Ezenkívül holnaputánra meghívást kaptunk egy kiállítás megnyitójára a Modern Művészetek Múzeumába. -.

Tudomást sem vett Angéláról.

Most már tudom, mi a baj, szögezte le magában Angéla. Féltékeny! Ezért emlékeztet arra, hogy dolgozni jöttem ide. Itt akarja tartani Michaelt Mexico Cityben. Megnyugtathatnám, hogy Michael nem a zsánerem, és felőlem boldog lehet vele.

Dominga még mindig Michaellal beszélt. - Itt áll a kocsim. A titkárnőd csak egy délutáni időpontot kötött le mára. Útközben elmesélem neked, mi történt, míg távol voltál. - A választ meg sem várva Angélához fordult: -Megbocsát, Miss Weston, de néhány halaszthatatlan dolgot kell megbeszélnünk.

- Természetesen - válaszolta Angéla. - Michael már említette, hogy nem utazik velem a haciendára. - Michael felemelte útitáskáját. - Hát akkor, a közeli viszontlátásra!

Angéla mosolyogva bólintott. Megfordult és követte Pablót. Átmentek az úttesten és Pablo egy ezüstszürke Mercedesre mutatott. - íme, Mr. Ransome kocsija -mondta a kezdő nyelvkönyvek angolságával, amihez még erős akcentus is járult.

- Ó, hát maga beszél angolul? - kérdezte a lány meglepetten.

- Egy kicsit - mosolygott a sofőr. - Ön beszél spanyol, Miss?

- Nagyon keveset.

- Jó! Ön tanul spanyol, én tanul angol. - Pablo szélesen mosolygott.

A kocsi roppant kényelmesnek tűnt. Angéla elhelyezkedett a hátsó ülésen. Pablo a csomagtartóba tette kofferjét, és a volánhoz ült. - Hacienda messze. Két óra - magyarázta.

Elindultak. Angéla még látta, hogy Michael változatlanul Domingával beszélget, karját könnyedén a lány vállán tartja, és Dominga felmosolyog rá. Gyorsan félrefordította tekintetét. Dominga nagyon szép, állapította meg magában. Nincs szükség arra, hogy karmait villogtassa, ha Michaelt nagyapja titkárnőjének a társaságában találja. De valószínűleg tudja, milyen fogékony Michael a női bájok iránt. Bizonyára állandó aggodalomban él, nehogy Michaelt elveszítse. Minden nő egyformán viselkedik Michaellal. Tőle is ezt várja el?

Csalódni fog, ha így van. Bár elhatározása szilárd volt, egészen pontosan emlékezett arra, milyen gyorsan viszonozta önkéntelenül is a férfi mosolyát, és hogyan reagált kedveskedéseire.

Michael veszélyes módon megragad minden birtokolhatót, efelől nem volt semmi kétsége. De még nagyobb veszélyt jelentett őt magát birtokolni akarni. Minden nő, aki csak megpróbálja, ott találja magát üres kezekkel a végén. Az ilyen férfiak nem képesek igaz szerelemre.

Miért pazarlók akár egyetlen gondolatot is rá? -tűnődött Angéla bosszankodva. Az ablak felé fordult, hogy az utcák színes forgatagát figyelje.

3.

Óriási nyüzsgés volt az utcán. A széles sugárút mindkét irányban öt sávból állt, és mégis egymásba értek a közlekedési dugók. Taxik, teherautók, buszok álltak széles sorokban.

Se Londonban, se New Yorkban nem látott még ilyen zaklatott közlekedést. Legjobban a kaotikus összevisszaság lepte meg. Mindenki úgy haladt gépkocsijával, ahogy azt a helyzet éppen megengedte. Úgy tűnt, mintha nem lennének közlekedési szabályok.

Zsúfolásig megtelt autóbuszok kapaszkodóin fürtökben lógtak az emberek. A vezetők egyáltalán nem vették a fáradságot, hogy megálljanak, és ezzel a ki- és beszállást lehetővé tegyék. Gyalogosok cikáztak keresztül az úton. Senki se fordított rájuk különösebb figyelmet.

Utcai árusok és szélvédőt mosó gyerekek tarka tömege vette körül rögtön az autót, ha egy lámpánál meg kellett állniuk.

Angélának eszébe jutott: a Michaellal folytatott veszekedés után már autót akart bérelni, hogy azzal menjen fel a haciendára. Most borzongás futott rajta végig az ötlettől. Ebben a tumultusban hamar elveszítené a türelmét. Michael biztosan nem tartja sokra a hisztérikus nőket.

Már megint Michael! Ha valaki olvasna a gondolataiban, azt hihetné, a legjobb úton van, hogy menthetetlenül Michael áldozata legyen. De ő nem hagyja, hogy idáig jusson a dolog!Soha!

Figyelmét újra a környezetére irányította. Pablo ügyesen vezette ki a kocsit a városból. Széles utcán haladtak végig, amelyik nyílt terepen vezetett keresztül a hegyekhez. Angéla felismerte a távolban a Popocatepetl és az Iztac-cihuatl vulkánok hófödte csúcsát, melyet az emberek „alvó szűk"-nek neveznek. Azték legenda jutott eszébe egy Popocatepetl nevű harcosról, aki a tüzét szította és arra várt, hogy kedvese felébredjen álmából. Angéla felfigyelt rá, hogy a vulkánból nem száll fel füst, és magában azon tűnődött, vajon nem aludt-e el a harcos, belefáradva az évszázadokon át tartó várakozásba?

A kényelmes autó egyenletes lágy mozgása és a puha kárpit lassan álomba ringatta. Mikor felébredt, lenyűgöző panorámát pillantott meg. Nem tudott betelni a táj szépségével. Minden kanyarban más kép fogadta őket. Egyszer a lélegzetelállítóan szép völgybe vethetett egy pillantást, ahol Mexico City feküdt. Azután újra a hófedte csúcsokat látta maga előtt. Pablo észrevette, milyen lelkesedéssel figyel a lány, és az út szélére kormányozta az autót.

- Szálljon ki! - javasolta. - Mindent sokkal jobban látni.

Angéla hálás volt. Mélyet lélegzett. Jólesett a tiszta, hideg, hegyi levegő, és gyönyörködött a hatalmas hófedte vulkán képében. - Csodálatos - suttogta.

- Igen, csodálatos - ismételte Pablo lelkesen. - Ez a Popocatepetl. - A vulkánra mutatott. - Sok turista mászni fel. Egyszerű. Ott van Iztaccihuatl. A barátja, Don Miguel gyakran mászni fel a csúcsra. De az nem egyszerű.

Michael tehát hegymászó, állapította meg Angéla. Ezért olyan napbarnított az arca és sportos az alakja.

- Don Miguel nem a barátom - mondta. - Csak ma ismerkedtem meg vele.

Úgy tűnt, Pablo nem értette meg.

- Don Miguel holnap jön - folytatta. - Hozza Anabelt.

Anabelt? Agela azt hitte, rosszul hall. Az ég szerelmére, hány nőnek csapja egyszerre a szelet? Vajon tud-e valamit Dominga Anabelről? Hogyan tudja Michael a barátnőit egymás elől eltitkolni?

Angéla nem akart kíváncsinak tűnni, de úgy gondolta, egy futólag odavetett kérdés nem árulhatja el. - Azt hittem, azt a hölgyet hozza magával, aki a repülőtéren várta.

- Miss Dominga? Nem, ő többet nem jön. Mr. William Ransome nem szereti.

- Ó! - mondta Angéla, és remélte, hogy Pablo többet is mesél.

Ehelyett azonban kinyitotta a kocsi ajtaját, mert a hegyek felől hirtelen jeges szél támadt. - Jöjjön. Hideg van. Továbbmegyünk.

A hegyszorostól keskeny földút vezetett le a hegyről sok éles kanyarral. Sokáig utaztak a sűrű fenyőerdőn keresztül, és az út tűnt egyetlen bizonyítékául annak, hogy valaha emberek jártak ezen a kietlen vidéken. Az erdő ritkulni kezdett, és az út mindkét oldalán megművelt földek tűntek fel.

Parányi falu mellett haladtak el. A házakat vörös terméskővel burkolták be. Szűk kis téren egy templom körül csoportosultak. Ismét szántóföldek következtek, majd Pablo ráfordult az egyik bekötőútra.

Meredeken vezetett fel az út a hegyre. Egy régi kétszintes házhoz értek, és ott Pablo megállította a kocsit.

A mexikói kiszállt, kinyitotta az ajtót Angélának. Ezután felszaladt a lépcsőn, és meghúzta a rézharangot, ami a fafaragással díszített bejárati ajtó mellett függött.

Angélának a középkori várak és templomok jutottak eszébe. Csodálattal nézte a míves rézveretet. Ekkor nyílt az ajtó, és egy csinos tizenhat éves leány tűnt fel indián arcvonásokkal és hosszú fonott copfokkal.

Néhány szót váltott Pablóval, majd befelé invitálta Angélát. - Pase usted, guerita.

- Muchas gracias - válaszolta Angéla, és követte a lányt a házba.

Pablo megjelent Angéla csomagjával. - Rosi - mutatta he a lányt. - Mutatom önnek szobát. Később jön Rosi, és kíséri önt Mr. Ransome-hoz.

Pablo előrement. Keresztülhaladt az előtéren és nagy belső udvarba lépett, amit mind a négy oldalról boltíves folyosók vettek körül. Angéla ámulva követte. Pablo széles kőlépcsőhöz vezette, amin a felső szintre jutottak, és büszkén nyitotta ki egy nagy sarokszoba ajtaját.

Angéla körülnézett. - Biztos benne, hogy ez az én szobám? - Ilyen szobában a család egyik kedves barátját szokás elhelyezni, gondolta a lány, de minden bizonnyal nem olyasvalakit, aki dolgozni jött ide.

A pompás helyiség mennyezetét fatáblák borították. A vörös kőpadlón puha kárpitú faragott bútor állt, sötét fája jól érvényesült a fal fehér színe mellett. A szoba két oldalán magas erkélyajtók vezettek egy-egy balkonra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környező vidékre. Két mély fotel tespedt a süppedős szőnyegen a kandalló előtt.

Rosi, a kísérője kinyitotta az ajtót, és Angéla elegánsan berendezett fürdőszobába lépett.

- Tetszik? - kérdezte Pablo.

- Ez csodálatos! De biztos benne, hogy ez lesz az én szobám?

- Don Miguel barátai kapják mindig ezt a szobát - jelentette ki Pablo, és kiment, magával vitte Rosit is. -Rosi öt perc múlva visszajön önért - szólt vissza a sofőr.

Angéla szerette volna megmagyarázni, hogy ő nem barátja Michaelnak, de az ajtó már becsukódott. No jó, gondolta. Egyelőre nem fog kicsomagolni. így majd könnyebb lesz később egy másik szobába átköltöznie. Mr. Ransome-nak végtére is tudnia kell, hogy dolgozni jött ide, és nem Michael barátnőjeként.

Angéla örült, hogy felfrissítheti magát, mielőtt Mr. Ransome-mal találkozik. Kezet és arcot mosott, megfésülködött, rendbe hozta a sminkjét. Úgy döntött, nem öltözik át. A szürke utazó kosztümben marad.

Alig telt el öt perc, mikor halkan kopogtak Íz ajtón. Angéla éppen a balkonon állt, és a csodálatos kilátásban gyönyörködött. Énnek ellenére nem ment ki fejéből a kérdés, hogyan lehet Michaelnak egyidejűleg ennyi barátnője?

Egy pillantást vetett a tükörbe, fogta az ágyra tett táskáját és kinyitotta az ajtót.

- Vamonos - mondta Angéla induljunk Mr. Ran-some-hoz. Csak most eszmélt rá, minél inkább közeledik a találkozás William Ransome-mal, a szíve egyre hevesebben ver. Eddig már több ízben előfordult, hogy hivatásából adódóan híres személyiségekkel ismerkedett meg.

De ez most más. Ezzel az emberrel egy ideig szorosan együtt kell majd dolgoznia. Vagy talán ez még önmagában nem eredményezné, hogy a gyomra összeszorul, és a szíve a torkában dobog. Lehet, hogy azért van így, mert Michael nagyapjával kell hamarosan megismerkednie? ... ó, nem! Ennek ehhez semmi köze. Azért ideges, mert eddig még nem ismert soha Nobeldíjas írót, és ez a feladat fontos a karrierje szempontjából, szögezte le Angéla, majd belépett a szobába.

Abban a pillanatban, ahogy meglátta William Ransome arcát, nyomban elszállt idegeskedése és zavara. Volt valami a férfiban, amitől az az érzése támadt, mintha már évek óta jó barátok lennének.

Angéla törődött idős urat látott maga előtt, dús fehér hajjal és bozontos szemöldökkel.

Tolószékben ült. Térdén meleg gyapjútakaró. A kandalló tüzébe nézett, s tekintetén látszott, hogy gondolatai messze járnak.

Mikor óvatosan közelebb lépett, az író észrevette jelenlétét, és felemelte tekintetét. - Miss Weston? - kérdezte fakó mosollyal.

- Igen, én vagyok Angéla Weston.

- Jöjjön közelebb, hogy megnézhessem! - Angéla elébe állt. - Kérem, foglaljon helyet. Nem szeretem, ha felfelé kell nézném az emberekre.

Angéla leült egy fotelba a kandalló mellé. William Ransome magas termetű férfi volt, valószínűleg olyan magas, mint az unokája. Nem csoda, hogy most így, tolószékhez kötve nehezére esett felnézni az emberekre.

Az író figyelmesen nézett rá. Angéla ártatlan egyszerűséggel viselte tekintetét. - Igen - szólalt meg hirtelen a férfi -, azt hiszem, maga lesz a megfelelő ember.

- Honnan tudhatja? - kérdezte á lány meglepődve. - A külsőm nem árul el semmit a szakmai képességeimről.

Angélának megint csak szembetűnt az író Michaelhoz való hasonlósága. Nem ő vitatta el ma reggel szakmai hozzáértését a külseje miatt? Bár a nagyapa ellenkező eredményre jutott, de ő is külsejéből indult ki.

- Nem a képességein gondolkodom - válaszolta az író. - A legjobb ajánlásokat hozta, és biztos vagyok benne, hogy minden szokványos feladatot el tud látni, amit magának adhatok. De itt bonyolult dologról van szó. Nem voltam biztos benne, hogy Mr. Slade helyesen ítélte meg a helyzetet.

- Ezek a különleges tulajdonságok, melyeket fontosnak tart, leolvashatók az arcomról?

- A szeméből. Még soha nem hallotta, hogy a szem a lélek tükre? - Az író mosolya annyira emlékeztette Michaelra, hogy Angéla meglepettsége kiült az arcára.

- Mi történt? Megzavartam szavaimmal?

- Nem, nem. Ahogy az imént mosolygott, nagyon hasonlított az unokájához. Ezen lepődtem meg. Eddig nem tűnt fel a hasonlóság és most váratlanul ért.

- Igen, Pablo említette, hogy maga Michael barátnője.

- Nem - magyarázta óvatosan Angéla. - Attól tartok, Pablo helytelen következtetéseket vont le, mert együtt látott Michaellal. Csak ma ismerkedtünk meg.

Mr. Ransome nevetett, - Ez jellemző Michaelra. Ha alkalma nyílik egy csinos hölggyel megismerkedni, rögtön ki is használja. - Elgondolkodva nézett Angélára és csendben hozzáfűzte, mintegy figyelmeztetve: - Michael-nak nagy sikere van a nőknél.

- Feltűnt már nekem is. - Angéla igyekezett, hogy ne nyilvánítsa ki Michael Casanovaallűrjei iránt érzett megvetését. - Segítségemre volt, mikor a repülőtéren az egyik vámtiszttel problémáim adódtak. Azután pedig attól félt, hogy az első utamba kerülő Don Jüan elcsábít, ha szem elől veszít.

- Megtörténhetett volna?

- Nem - mondta Angéla és utána őszintén hozzátette: -Ez a fajta férfi egyáltalán nem érdekel.

-így ítéltem meg magam is.

- Ezt is ki lehet olvasni a szememből? - kérdezte Angéla nevetve.

- A becsületességet lehet kiolvasni a szeméből, és ez az, amiről beszéltem és amit vártam. - Egy darabig hallgatott, azután megkérdezte: - Mit meséltek magának, mielőtt idejött?

- Nem sokat - mondta Angéla. - Tudom, hogy nagyon beteg volt. Mr. Slade elmondta, nem tudja úgy gépelni a kéziratát, ahogy régen. Ezért szüksége van valakire, aki átveszi munkája egy részét, emellett kiadói ügyekben is jártas. Ily módon nem fog elhúzódni a könyv kiadása.

A férfi sokáig ült mozdulatlanul. Gondolataiba mélyedve a tűzbe meredt. Mikor Angéla már azt hitte, hogy ' megfeledkezett a jelenlétéről, habozva magyarázni kezdte: - Nehezemre esik erről beszélni. Van néhány dolog, amiről tudnia kell. Ezek olyan tények, amiket mind ez ideig magamnak sem ismertem be. Eddig legalábbis nem kíséreltem meg, hogy szavakba foglaljam. Szükségem van valakire, aki velem szemben minden kertelés nélkül őszinte, és nem ad hízelgő válaszokat azért, hogy a kiadónak több profitot szerezzen. Úgy gondolom, maga velem őszinte lesz.

- Ha nem tudok őszinte választ adni, hallgatni fogok.

William Ransome belekezdett történetébe. Három évvel ezelőtt hozzákezdett, hogy megírja azt a regényt, amiről tudta, élete utolsó regénye lesz.

- Nemcsak azért, mert fáradt vagyok és öreg, hanem mert az életművemet egységes egésznek tartom, amihez már csak az utolsó zárszó hiányzik. Ez a regény lenne az, amelyen most dolgozom.

Másfél éve Ransome könnyebb agyvérzésen esett át, ami tolószékhez kötötte. Hosszabb pihenés után befejezte regényét. Fontos, hogy valaki kritikus szemmel átolvassa, korrigálja és legépelje.

- Attól tartok, a regény második része sokkal gyengébb, mint az első. De honnan tudjam, hogy az ítélőképességem a régi maradt-e? Egyáltalán vagyok-e még abban a helyzetben, hogy meg tudjam ítélni a saját munkámat? Ez a problémám. Az első rész jó, ezt tudom... - Elhallgatott és ismét a tűzbe meredt.

Angélát mélyen megrázta, amit hallott. Amikor kicsit összeszedte magát, kedvesen megkérdezte: - Szeretné, hogy elolvassam a kéziratát? Hinne az ítéletemben? A munkáit többször is olvastam, és remélem meg tudom állapítani, megfelel-e a regénye minden elvárásának.

William Ransome felemelte a fejét. - Igen... igen, szeretném, ha elolvasná. Tudom, hogy őszinte véleményt fog mondani róla. De most rögtön leszögezem, elégetem a kéziratot, ha nem jó. Magától azt várják, kéziratot vigyen a kiadónak, függetlenül attól, jó-e vagy nem. Slade-nek az a véleménye, mindent megvesznek, amire ráírják a nevemet.

- Valószínűleg igaza van - mondta Angéla -, de ez most nem fontos. Úgy gondolom, a kétkedése felesleges.

William Ransome elmosolyodott. - Megnyugtató érzés, hogy itt van. - Székét a sarokban álló hatalmas íróasztalhoz gördítette, és az egyik fiókból terjedelmes kéziratot vett elő.

- Tessék, itt van - mondta, miközben átadta Angélának -, vegye el gyorsan, mielőtt meggondolnám magam.

Angéla úgy fogta kezében a papírköteget, mint valami kincset. - Ha nem lenne ellenére... ha nincs most szüksége rám... legszívesebben azonnal hozzákezdenék az olvasáshoz.

- Kedves gyermekem, erre még van idő. Bizonyára fáradt az utazás után.

- Nem, tényleg nem. Idefelé aludtam egy kicsit az autóban. Ezenkívül - el sem tudja képzelni, milyen érzés elsőként olvasni az ön könyvét. Alig várom már.

- Nos, jól van. Kezdjen hozzá! Hol kíván olvasni?

- A szobámban, ha nincs ellenére. Ó, most jut eszembe, Pablo említette, hogy a szobát Michael barátainak tartják fenn. És mivel én nem vagyok...

- Nem tetszik a szoba?

- Dehogynem! Gyönyörű szép!

- Akkor maradjon ott. Szólok Rosinak, rakjon a kandallóban tüzet. Bár a napos Mexikóban vagyunk, de itt a hegyekben mindig hűvös van. Hét órakor vacsorázunk. Nem helyezünk nagy súlyt a formaságokra. Tehát nem fontos, hogy a vacsorához átöltözzön.

Angéla habozott egy pillanatig, majd megkérdezte: - Nagyon udvariatlan lenne, ha ma este a szobámban vacsoráznék?

- Tehát mégiscsak fáradt. Ragaszkodom hozzá, hogy csak holnap reggel kezdje el az olvasást.

Angéla a fejét rázta. - Nem vagyok fáradt, de ismerem magam. Ha jó könyvet olvasok, akkor még az evés kedvéért sem tudom letenni a kezemből.

- Maga hízeleg. Talán tényleg jobb, ha már csak akkor találkozunk, amikor elolvasta a könyvemet.

4.

Angéla az asztalra tette a kéziratot a szobájában. Alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy azonnal felüsse, de úgy döntött, először megfürdik. Később már úgyse fogja tudni abbahagyni az olvasást.

Elővette bolyhos hálóingét és a pongyoláját. Rosi időközben kipakolta a holmiját. A víz jóleső melegében nyújtózkodva azon tűnődött, vajon Michaelnak hány barátnőjét látták már vendégül ebben a luxuskörnyezetben? Elég sokan lehettek, ha külön szobát tartottak fenn részükre.

Hogy tudta úgy szervezni a dolgokat, hogy mindegyiknek elegendő figyelmet szenteljen? Nagyon ügyesen kellett intéznie a dolgait.

Angéla kilépett a kádból, bőrét puha törölközővel dörzsölte szárazra.

Ha az idős úr szükségesnek tartotta, hogy már az első találkozás alkalmával óvja Michaeltól, akkor valóban nagyon sikeres lehet unokája a hölgyek körében.

Hiszen láthatta már, hogyan ugranak a nyakába a nők. Mégse kellett volna figyelmeztetni őt, hiszen nem fogékony az ilyen vonzerővel szemben.

Amikor visszatért a szobájába, már vidám tűz ropogott a kandallóban, és Rosi egy puha lámaszőr takarót terített a heverőre.

Leült az egyik fotelba, lábát a tűz felé nyújtotta. Keze remegett az izgalomtól, amikor kinyitotta a kéziratot. Már a bevezető sorok a nagy író tehetségéről tanúskodtak. Hamarosan elmerült az olvasásban.

Amikor Rosi behozta a vacsorát, felnézett rá és megköszönte. Azt sem tudta volna megmondani, hogy mit evett. Éjjel három órára olvasta végig a kéziratot. Eloltotta a lámpát, és kimerülten lepihent.

Mr. Ransome minden aggodalma felesleges, gondolta, mielőtt elaludt. Igazi mesterművet alkotott!

Angéla korán felébredt, jóllehet csak néhány órát aludt. Alig várta már, hogy beszélhessen Mr. Ransome-mal. Felkelt és gyorsan felöltözött.

A reggeli napsütés még nem oszlatta szét az éjszaka ködfoszlányait, és a karórájára vetett futó pillantása elárulta, hogy még csak fél hét van. Az ,idős úr még bizonyára nem kelt fel. Tanácstalanul nézett ki a belső udvarba. Talán már fent van valaki, aki kávét főzhetne neki. Hóna alá vette a kéziratot és megindult lefelé. Ez valószínűleg nagyon régi ház, tűnődött, amikor körülnézett a belső udvarban. A boltíves folyosók középkori kolostorra emlékeztették.

Az oszlopokon felkapaszkodó futónövény lila virágai között madarak csiripeltek. Az udvar közepén szökőkút állt, vize medencébe ömlött. Leült a peremére. Felfedezte benne az 1567-es évszámot. Nem csoda, hogy a ház olyan ódonnak tűnt. Edénycsörömpölés zavarta meg gondolatait. Felállt, és elindult a zaj irányába. Frissen főzött kávé illata győzte meg arról, hogy jó nyomon jár. Belépett az ajtón, és hatalmas konyhában találta magát. Tűz lobogott a kályhában, csillogóra fényezett lábasok és cserépedények borították a falakat. Középen nagy faasztal állt.

Rosi a nagy tűzhelynél foglalatoskodott. A konyha hátsó részét modern eszközökkel szerelték fel. Kávé gőzölgött az egyik elektromos melegítő lapjáról.

- Buenos dias - mondta Angéla. Pablo tűnt fel. Mindketten barátságosan köszöntötték Angélát, és Pablo serénykedett, hogy kávét töltsön a vendégnek.

- Beviszem étkezőbe.

- Ha nincs ellene kifogásuk, szeretném itt a konyhában meginni a kávémat.

Pablónak hirtelen eszébe jutott valami:

- Ó, Mr..Ransome mondani, ön kávézzon az úrral, ha kedve van hozzá.

- Már felébredt?

- Igen, korán felkel. Mindennap. - Pablo egy kis lakktálcára tette a kávét, és elindult William Ransome dolgozószobája felé.

- Jó reggelt, Angéla! Úgy látszik, szintén korán kelő. William Ransome tolószékben ült a kandalló előtt éppen úgy, mint az előző napon. Térdén egy kinyitott könyvet tartott. -

Foglaljon helyet itt nálam. Pablo már idehozta a , kávéját. Együtt reggelizünk?

- Szívesen.

Mr. Ransome adott néhány utasítást, és Pablo csendesen kiment.

- Ha megfelel, maradjunk itt. Az elmúlt évek során hozzászoktam, hogy ott étkezem, ahol dolgozom. - Tekintete a kéziratra esett, amit Angéla még mindig a hóna alatt tartott, de nem szólt semmit.

Angéla észrevette. Nem látta okát, hogy véleményét ne tudassa vele.

- Mr. Ransome, az éjjel elolvastam a kéziratot. Nagyszerű könyv. A legjobb, amit valaha is írt. Valóban munkája koronája.

- Biztos benne... - kezdte az író, izgatottságtól rekedt hangon.

- A legteljesebb mértékben - szakította félbe Angéla. -Mindenki ezen a véleményen lesz.

- És ez vonatkozik a második részre is? - tekintett a lányra kétkedve és gondterhelten.

- Igen. Én nem találok különbséget - biztosította Angéla. '

William Ransome arca megnyugodott. - Akkor se tett volna boldogabbá, ha meggyógyított volna, és felállhattam volna a tolószékemből.

Angéla meghatódva nézett az íróra. Michaelnak feltehetően igaza volt, amikor azt állította, hogy nagyapja számára élet-halálkérdés a könyve. Feltűnt a lánynak, hogy az író most erősebbnek és fiatalabbnak tűnt, mintha visszatért volna az életkedve.

Vajon észrevenné-e Michael, ha ma megérkezne? Nem örült, hogy újra találkozik a férfival. Végtére is nem úgy váltak el egymástól, mint barátok.

Hiszen nem is miatta jön, nyugtatta meg magát. Annál jobb, hogy hoz valakit magával. Most éppen Anabelt.

Gondolatait megzavarta, amikor Rosi behozta a reggelit: gyümölcslevet, sonkát, tojást, kis tálkában chiliszószt és illatos fánkszerű süteményeket. , Angéla jó. étvággyal evett. William Ransome pedig érdekes dolgokat mesélt saját életérőlés néhány híres emberről, akikkel találkozott.

- Egész idő alatt csak magamról beszélek - szabadkozott végezetül. - Most pedig szeretnék megtudni valamit magáról is. Miért fogadta el ezt a megbízatást?

- Főként ön miatt - ismerte be Angéla kedélyesen. -Nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy önnel együtt dolgozhassak. Nagyon sokra értékelem a műveit, és értékes tapasztalatokat gyűjthetek a további munkámhoz. És természetesen - tette hozzá mosolyogva -, a napos Mexikó jobban vonzott, mint a havas New York, még akkor is, ha itt is melegen kell öltözködni.

- Mit szól ehhez a barátja? Bizonyára nem talál tetszésére, hogy egy-két hónapra el kell válnia magától.

- Nincs barátom - mondta Angéla. Azután eszébe jutott Tom, és gyorsan hozzátette: - Mindenesetre olyan nincs, akinek joga volna ellenezni terveimet.

- Maguk fiatalok túlságosan sokra tartják a függetlenségüket - vélekedett William Ransome. - Már gyakran feltűnt nekem, és csodálkozom ezen. Azt hiszem, mindnyájan becsapják saját magukat, ha elutasítják a tartós, szoros kapcsolatokat. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan pótolhat egy ilyen kapcsolatot néhány vagy több futó kaland.

- Egyetértek önnel - bólintott Angéla. - Ezért tartanak engem a barátaim reménytelenül régimódi gondolkodásúnak. De hát végtére is nem kötheti le magát az ember rögtön akárkihez. Csakis ,egy minden szempontból megfelelő emberhez.

- És a New York-i fiatalember nem ilyen?

- Nem. Kedves, rendes fiú, és én nagyon kedvelem. De a hivatásom fontosabb, mint egy hozzá fűződő szoros kapcsolat lenne.

- Maga rendkívüli lány, Angéla. Jó lenne, ha több hölgy vallana ilyen nézeteket. Michael...

- Az író félbehagyta mondanivalóját: Pablo belépett, hogy leszedje az asztalt.

Amikor Pablo kiment, Angéla igyekezett témát váltani. Nem akarta, hogy William Ransome felvilágosítsa Michael kalandjairól.

- Mikor kezdhetem el az írást? - tudakolta a lány.

- Hétfőnél előbb semmi esetre sem.

- Hétfőn? De hát én szeretném azonnal elkezdeni.

- Nem engedem meg. Egész éjjel dolgozott, és csak hajnalban került ágyba. Amúgy is rossz a lelkiismeretem, hogy nem tartottam vissza ettől a mamutmunkától, amit a kézirat egyvégtében történő olvasása jelentett.

- De én tényleg nem vagyok fáradt. Megígérem, ma korán lefekszem. - Nem tartotta kecsegtető kilátásnak a hétvégére, hogy munka nélkül üljön és nézze, hogyan ömlik Anabel Michael karjaiba.

- Ragaszkodom hozzá. - William Ransome fogta a kéziratot, odagördítette magát az íróasztalhoz és bezárta a papírköteget az egyik fiókba.

Néhány órával később Angéla kényelmes fonott székben ült a kút mellett. A trópusi nap melegen sütött a védett belső udvarban. Ide nem hatolt a hűvös szél, ami ebben a magasságban állandóán fujt.

Angéla levette pulóverét, s feltűrte blúzának ujjait. Úgy érezte, valaki figyeli, de lehet, hogy csak képzelte.

Kezdte érezni az éjszakai alvás hiányát. Becsukta túl fáradt szemét. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy nincs egyedül, és végül akarata ellenére kinyitotta szemét.

A kút peremén Michael Ransome ült és őt nézte. - Látom, halálra dolgozza magát - jegyezte meg gúnyosan.

Angéla elpirult. Milyen szemtelen alak! Hát jó, ha azt akarja, folytathatják a háborút egymás ellen! Visszafogta haragját, és nyugodtan válaszolt mézédes hangon: - Éppen keményen dolgozom.

- Igen? - Michael lekicsinylően felvonta szemöldökét.

- Sok fáradságot és koncentrálást igényel, hogy az ember olyan csinos legyen, mint egy szobacica. Most éppen ezen fáradozom.

Michael felnevetett, és Angélának feltűnt, hogy a férfi valóban felderült. Megpróbálta tegnapi kijelentését nevetségessé tenni, és Michael nem sértődött meg.

- És mi van a brit akcentusával? Már azt is sikerült kamatoztatnia?

- Nem. Felháborító, hogy itt nincs telefon! Az egyik adottságom most itt áll kihasználatlanul.

- Milyen tragikus! - sajnálkozott a férfi, és közben Angélát figyelte. Michael kényelmes kordnadrágot viselt, sportos fehér garbóval. - Hogyan értik meg egymást a nagyapámmal?

- Nagyon jól. Megtiszteltetés és szórakozás lesz számomra a munka. Sajnos nem engedte meg, hogy hétfő előtt munkába fogjak.

- Bizonyára azt hiszi, elfáradt a hosszú utazástól. - A férfi hangjából eltűnt a vidámság, tekintete újra gúnyos és barátságtalan lett.

Angélának átvillant a fejében: feltehetőleg arra gondol, hogy kihasználta a nagyapja jószívűségét, és kijárt magának egy szabad hétvégét. Úgy látszik, egyetlen alkalmat se szalaszt el, hogy ne tételezné fel róla a legrosszabbat! Gondoljon, amit akar! Nincs kedve állandóan védekezni.

- Az utazás valóban elfárasztott - erősítette meg a lány. - New Orleansban túl sok volt a látnivaló.

- Szívesen megy városnéző körútra?

- Nagyon szívesen. Örülök, ha új dolgokat látok, és más emberekkel ismerkedem meg.

- Na jó. Akkor ma délután elutazhatunk Cholulába.

- Hogyan? - Angéla azt hitte, rosszul hall. Tudta, hogy Cholula egy közeli város, híres templomairól és piramisairól.

Úgy tervezte, mexikói tartózkodása alatt egyszer megtekinti Cholulát. És most Michael azt javasolja neki, utazzanak együtt oda. Ő viszont álmában sem gondol arra, hogy Michael és Anabel mellett felesleges harmadikként vegyen részt a programban. Egyáltalán hol van Anabel?

Ebben a pillanatban kinyílt William Ransome dolgozószobájának ajtaja. Az író tolószékével a kúthoz jött. - Jó reggelt, fiam! Mikor érkeztél?

- Jó reggelt, nagyapa! Néhány perce. Pablo azt mondta, szeretnél egy kicsit pihenni. Nem akartalak zavarni.

- Örülök, hogy látlak. Hogy sikerült az utad az Államokba?

- Siker! Minden nagyon jól összejött!

- Örülök. Anabellel jöttél?

- Természetesen. Odakint van. Elvigyelek valahova?

- Nem, nem. De mindig örülök, ha Anabellel jössz. Akkor nem kell aggódnom, hogy a száguldás során kitöröd a nyakadat.

Michael nevetett, és könnyed hangon kérdezte: - Hát okoztam valaha is balesetet?

- Szerencsére nem, de én mégis aggódom. Ez már csak így van az öregekkel. Mindig aggódnak a fiatalok miatt. De egészen megfeledkeztünk Angéláról. Elmondta, hogy ti már ismeritek egymást.

Michael bólintott, és a lányra mosolygott, ez alkalommal a szarkazmus és gúny minden jele nélkül.

Angéla érezte, hogy lassan szertefoszlik benne az ellenséges érzés, ami röviddel ezelőtt Michaellal szemben elfogta.

- Éppen most mesélte el, hogy szereti a városnézése- I ket. így éppen megfelelő lenne ma délutánra egy kirándulás Cholulába.

Angélának Anabel jutott az eszébe, aki valószínűleg I kint vár az autóban. - Inkább itt maradnék - vonakodott.

- Természetesen elutazik Michaellal. Semmi szín alatt sem engedem meg, hogy hétfő előtt munkába fogjon. Használja hát ki a lehetőséget! Senkit sem ismerek, aki alkalmasabb volna, hogy megmutassa Cholulát, mint Michael. - Látta, hogy Angéla még mindig habozik, s kijelentette: - Ragaszkodom hozzá, hogy elmenjen!

- Hát jó - adta be a derekát Angéla. Legyőzve érezte magát. - Gyorsan felmegyek a szobámba és átöltözöm.

Michael kritikus szemmel nézett végig a lányon, és megkérdezte: - Elég kényelmes a cipője?

- Igen.

- Akkor nem kell átöltöznie. De a fényképezőgépét hozza magával!

Angéla vegyes érzésekkel gondolt az előtte álló kirándulásra. Természetesen szívesen felkeresi Cholulát. Miért mondhatta Mr. Ransome, hogy nincs megfelelőbb ember, mint Michael, aki megmutathatná neki a várost? Az mégse lehet, hogy Michaelnak idegenvezető legyen a foglalkozása. Vagy talán mégis?

Angéla mosolygott az ötleten, hogy érezné magát Michael idegenvezetőként lelkes és érdeklődő turistahölgyek társaságában, akik az egekig magasztalják, és megpróbálják felhívni magukra a figyelmet érdeklődő kérdéseikkel, ehhez társulna még a férfi hiúsága, arroganciája.

Angéla Michael társaságában hagyta el a házat. Anabel még mindig nem mutatkozott. Miért nem jött be Anabel a házba, hogy Mr. Ransome-nak jó napot kívánjon? Úgy tűnt, az író kedveli, legalábbis örül annak, hogy Michael magával hozta.

A bejárati lépcső előtt egy VW-busz állt, amit kempingautóvá építettek át. - Ez a magáé? - kérdezte Angéla.

- Miért csodálkozik? Nem szereti a kempingautókat?

- De igen. Csak valahogy nem illik magához. Inkább egy sportkocsival, vagy egy erős, nagy motorral tudnám elképzelni.

Michael elhúzta a száját, és kinyitotta Angélának az ajtót. - Ez a kocsi ideális a munkámhoz. Olyan, mint egy dzsip, és emellett olyan kényelmet nyújt, mint egy kis otthon.

Angéla hátrafordult az ülésen, és szemügyre vette a miniatűr lakást. Anabelnek semmi nyoma. Talán nem utazik velük. Vagy talán eszébe jutott, nincs szüksége arra, hogy valakit egész nap felesleges harmadikként kerülgessen.

- Mi a foglalkozása? - kérdezte a lány, amikor Michael végül beszállt.

- Régész vagyok, és a Néprajzi Múzeumban dolgozom. Az időm legnagyobb részét az ásatásoknál töltöm, amit vagy én vezetek, vagy én ellenőrzöm. A lelőhelyek nagy része távol esik a civilizációtól, és még ha van is valamilyen kis település a közelben, nem biztos, hogy talál ott az ember megbízható szállást. Ezért vettem meg magamnak Anabelt. - Végigsimított a műszerfalon, mint valami kedves jószágon.

Angélának elállt a szava. Anabel egy busz! Most értette meg Mr. Ransome észrevételét Michael gyors vezetéséről. Természetesen Anabellel nem lehet száguldani. -Anabel a kempingautója - állapította meg csendesen.

- Igen. Miért, mit gondolt, mi Anabel?

- Hát, lehetett volna egy újabb hölgyismerőse.

- Újabb hölgyismerős? - kérdezte elnyújtott hangon a férfi. - Meg kell mondjam, maga aztán ragaszkodik a tulajdonához. Nem kellene megvárnia, amíg feleségül veszem, hogy ilyeneket mondjon? - vetett egy vidám pillantást a lányra.

Angélában forrt a méreg. - Ostobaság - jelentette ki mérgesen. - Egyáltalán nem úgy gondoltam, és ezt maga is nagyon jól tudja.

- Hát akkor hogyan? Mondja meg! Ne várja, hogy gondolatolvasó legyek.

- Eddig nem úgy vettem észre, hogy szűkölködne a tisztelőkben. Talán nem volt olyan nagy tévedés, amikor azt hittem, hogy Anabel egyike lenne ezeknek a köréből.

- Nyilvántartást vezet róluk?*- gúnyolódott Michael.

- Biztosíthatom, nem. Már követni sem tudom, hány nő repül naponta a karjaiba.

- Maga persze nem. Éppen ellenkezőleg. Néha az az érzésem, ki nem állhat.

- Soha meg nem tenném. Ahhoz túl büszke vagyok. Ami pedig magát illeti, hát alig ismerem. Néha egész kedves tud lenni, két perc múlva pedig újra kihoz a sodromból. Ám, hogy kedvelem-e vagy sem, az feltehetőleg teljesen mindegy. Hiszen egy tucat jelölt vár arra, hogy szórakoztassa.

- Igen - mondta a férfi, és haragos arccal nézett maga elé. - Hát magányos az nem vagyok.

Csendesen utaztak tovább. Angéla nem értette, miért változott meg ilyen hirtelen Michael hangulata. Talán megsértődött, mert azt mondta, nem kedveli különösebben? Nem. Biztosan más oka van.

Amilyen hirtelen jött Michael haragja, úgy is múlt el. Barátságosan a lányra mosolygott. Érdekes részletekre hívta fel a figyelmét az úton. Angéla kérdéseket tett fel, és hamarosan élénk beszélgetés bontakozott ki közöttük.

5.

Néhány órával később az egyik belvárosi étterem asztalánál ültek Cholulában.

Angéla tekintete a dzsakarandafákkal díszített térről a XVI. századi ferences templomon át a piramisokra vándorolt, melyek mintegy védelemképpen emelkedtek a város mögött. A kényelmes cipő ellenére is fájt a lába, és örült, hogy végre leülhetett. Michael leadta a rendelést, és azután megkérdezte: .

- Na, hogy tetszett Cholula?

- Elbűvölő város - mondta még akkor is, ha egy kicsit zúg a fejem. Az a rengeteg templom, amit megnéztünk... Tényleg háromszázhatvanöt van a városban? -Angéla ezt az útikönyvben olvasta.

- Nem egészen. De itt tényleg több templom található egy helyen, mint általában a világon máshol. Körülbelül kétszázat találunk Cholula közelében.

- Leginkább az lepett meg, hogy szemmel láthatólag mindegyik működik.'

- Igen, az emberek errefelé nagyon vallásosak.

Michael kitűnő idegenvezetőnek bizonyult. Egyik látnivalótól a másikig vezette vendégét, mindent részletesen elmagyarázott, és türelmesen válaszolt a kérdéseire. A nap során egyre szimpatikusabbnak tűnt Angélának a férfi, és örömét lelte a társaságában.

Légy óvatos, figyelmeztette magát. Tudod, hogy mindenkit a kedves modorával nyer meg.Ilyen a stílusa, és ennek nincs jelentősége. Számára csak abban különbözöm az ismerőseitől, hogy egy kicsit megingattam az önbizalmát. Nem tetszett neki, hogy nem kedvelem különösebben. Ezért igyekszik annyira kedves lenni.

Mindezeknek a száraz megfontolásoknak ellenére sem tudta a férfi mosolyát nem viszonozni. És ha a férfi itt-ott a kezéhez vagy a karjához ért, hogy egy-egy akadályon átsegítse, még sokáig érezni vélte az érintését.

Az egyik templom megtekintése során Michael egy különösen érdekes részletre hívta fel a figyelmét a kupolában. Angéla nem találta a díszítést, amiről Michael beszélt. Erre a férfi megfogta az állát, és arcát a saját arcának támasztva tekintetét a keresett pont felé fordította.

-Most látja?

- Igen - válaszolta Angéla zavartan. Még ha látta volna is, amit keresett, figyelmét teljesen megzavarta Michael közelsége.

Gyöngeséget érzett a térdében. Szíve hevesen dobogott, és biztosra vette, a férfi ezt valahogyan megérezte. Egy pillanatra bolond vágyat érzett, hogy karját a nyaka köré fonja és megcsókolja.

- Igen, látom - mondta és egy mozdulattal kiszabadította magát. Michael nem akarta visszatartani. Legnagyobb meglepetésére azon vette észre magát, hogy minden porcikája remeg. Gyorsan leült az egyik padra, és úgy tett, mintha a mennyezeti freskókat nézegetné.

Teljesen megbolondult, villant az eszébe, ha sürgősen nem tesz valamit, hamarosan azoknak a nőknek a sorában találja magát, akik Michael karjaiba omlanak.

- Hihetetlen! Még soha nem láttam ilyet életemben -lelkendezett azt a látszatot keltve, mintha a templom ragadta volna magával.

Michael mosolyogva nézett le a lányra. Szeme rejtélyes, megnyugtató kifejezést tükrözött.

- Hát igen - vélekedett ilyet nem látni sehol máshol. - Azután kinyújtotta a kezét. - Jöjjön, hagyjuk a templomokat, és menjünk vissza tovább a múltba.

- A piramisokra gondol? - Angéla felállt, de mellőzte Michael kezét. További útjuk során igyekezett kérdéseivel irányítani a társalgás menetét.

Felkapaszkodtak a piramisra, és megnézték a rá emelt templomot. Később körüljárták a piramist, megnézték a restaurált épületrészeket, elindultak a végeláthatatlan folyosók nyomán, amit a régészek feltártak, és felkeresték a kis múzeumot a leletekkel és a piramis kicsinyített másával. Mikor a kőrútjuk végére értek, Angéla már egészen jártas szakértőnek érezhette magát.

Hazafelé készülődtek Cholulából mikor egy francia csoport érkezett. Vezetőjük felismerte Michaelt, és mint a piramisok és Cholula vidékének kiváló szakértőjeként bemutatta csoportjának. A turisták egyből megrohamozták kérdéseikkel, melyekre kiváló francia nyelvtudással válaszolt.

Angéla egy idő után eltávolodott a csoporttól és odament az utcai bódékhoz, ahol mindenféle emléktárgyat kínálgattak. Amikor később Michaelt kereste, látta, hogy egy csinos francia nővel folytat élénk beszélgetést. Alig tudta elfojtani haragját.

Ez már megint az a Michael volt, akit jól ismert. A figyelem, amit a nap során neki szentelt, nem egyéb tehát, mint szokásos kedveskedése. Minden nőnek így csaphatja a szelét!

Angéla csalódottan elfordult. Szomjas volt, és amikor felfedezte, hogy az egyik bódénál gyümölcslevet árulnak, odament. Spanyol nyelvtudása elegendőnek bizonyult, és végre tele pohár narancslét tartott a kezében, amit egy hatalmas korsóból töltöttek ki.

Apró kortyokban itta a hideg italt, és közben egy körmenetet figyelt, amelyik a piramisra épült templomból indult.

- Mit iszik? - kérdezte Michael nyersen, mikor hirtelen feltűnt mellette.

- Narancslevet. Ott vásároltam szemben - mondta Angéla, és az italosbódéra mutatott. Michael dühöngött. - Nem fordíthatok egy percre se hátat, hogy ne követne el valami ostobaságot?

Angéla értetlenül nézett rá.

- Hogy juthatott eszébe, hogy az utcán ennivalót vagy innivalót vásároljon? Nézze csak meg a bódét! A korsók ott állnak lefedetlenül, minden por beleszáll. A poharakat nem mossák el rendesen, nincs is itt meleg víz...

- Mások is isznak belőle.

- De nem a turisták.

- Az ital nagyon finom. - Angéla dacból ivott még egy kortyot. Hogy jön ahhoz, hogy parancsolgasson neki?

- Mióta lfítja és ízleli az ember a bacillusokat? - Michael kivette a lány kezéből a poharat és kiöntötte a maradékot.

- Micsoda szemtelenség! - bosszankodott Angéla. -Azt iszom, amit akarok! Függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem.

- Nem, ha én itt vagyok! '

- Nincs joga parancsolgatni nekem.

- A nagyapám mára rám bízta, és nekem nem áll szándékomban, hogy betegen adjam át neki. Van más dolga is, mint hogy ápolja, ha megbetegszik. - Karon fogta a lányt és magával vitte. Angéla megpróbált ellenkezni, de Michael volt az erősebb, így azután engedett.

- Hová megyünk?

Egy vendéglőbe. Ha valamit enni vagy inni szeretne, akkor oda megyünk. Az ebédidőnek már lassan vége.

- Tudom. Félig már éhen is haltam.

- Miért nem szólt?

- Úgy lebilincselt Choluláról tartott előadása, hogy nem mertem félbeszakítani. - A férfi magyarázatai valóban teljesen magukkal ragadták. Michael jó tanárnak mutatkozott be. Már régen nem keltette fel semmi ennyire a figyelmét.

A lány viszont tűi sok iróniát vegyített a szavaiba, és ez feltűnt Michaelnak.

- Mit jelentsen ez már megint? Tényleg érdekelte, vagy úgy véli, a saját beszédemtől észre se vettem, hogy a hallgatóság az éhségtől szinte ájultan esik össze?

Végre a vendéglőben ültek. Michael kiadós ebédet rendelt.

- Mi késztette arra, hogy régész legyen? - firtatta a lány.

- Az a tény, hogy Mexikóban születtem.

- Ez még nem indok, hiszen akkor minden mexikói régész lenne.

- De annak, hogy én itt születtem, már sok köze van hozzá. Az ország nagyon gazdag régészeti kincsekben. Minden földműves ezeréves műkincseket hoz a felszínre, ha szántani kezd. Ehhez járul még az a tény, hogy szüleim mindketten régészek voltak. Egyszerűen ebben nőttem fel. Mielőtt iskolába mentem, már segédkeztem édesapámnak az ásatásoknál. Számomra nem is jöhetett más hivatás szóba. És maga, hogy került a pályájára?

- Szüleimtől nem örököltem semmit. Édesapám orvos. Szüleim Anglia északi részén élnek.

Talán az nevelt engem a kiadói munkára, hogy mindig sokat és szívesen olvastam. Ez azonban nem tűnt elégnek ahhoz, hogy jó írónő legyek. Tanár vagy könyvtáros nem akartam lenni, így kötöttem ki a kiadónál.

- Nagyon távol él az otthonától.

- Londonban titkárnőként kezdtem, azután lektorként dolgoztam. A főnököm tehetségesnek tartott, és további képzésre New Yorkba küldött. Önként jelentkeztem a mexikói megbízásra, mert tisztelem a nagyapját, és úgy gondoltam, segítségére lehetek.

- Még mindig ez a véleménye?

Adódott ugyan a pillanat, hogy Angéla elmesélje, már elolvasta a kéziratot, és ezzel feladatának egyik fontos részét elvégezte, mégsem tudott beszélni róla. A pincér éppen a desszertet szervírozta, és így a lány adós maradt a válasszal.

- Milyen finom volt! - jegyezte meg Angéla, miután elfogyasztotta a krémet. - Nem tudom, mi volt fenségesebb, az evés vagy a városnézés.

- Folytathatjuk, vagy már fáradt?

- Nem, egészen felfrissültem. Mit ajánl? - Angéla valójában nagyon fáradtnak érezte magát. A kiadós ebéd és a kevés alvás már éreztette hatását. De nem akarta, hogy ez a szép nap véget érjen.

- Még egy kicsit sétálhatunk a városban és végül megnézhetjük a piramis tetejéről a naplementét. A Nap a vulkán mögött tűnik el, és szép befejezése lenne egy ilyen élményben gazdag napnak.

Miközben másodszor kapaszkodtak fel a piramisra, Angéla úgy érezte, egy kicsit túl sokat tételezett fel a lábizmairól.

Michael vélhetően észrevette fáradtságát, mert karon fogta, hogy támogassa.A lány érezte a férfi ujjainak szorítását a vastag pulóveren keresztül is, amit Michael adott neki kölcsön, amikor az est leszálltával a levegő lehűlt. Hirtelen kedve támadt egy könnyedebb hangvételű beszélgetésre. - Hogyan tudnak az idős hölgyek a búcsúk alkalmával ide felkapaszkodni? - kérdezte levegő után kapkodva.

- Ebben a magasságban nőttek fel. Ha valaki nem szokott hozzá a tengerszint feletti kétezerötszáz méteres magasságbeli ritka levegőhöz, annak időbe telik, hogy akklimatizálódjon.

- Mégis olyan viccesnek tartom, mikor nálam négyszer idősebb emberek simán megelőznek, én pedig csak kapkodok levegő után.

- Hány éves tulajdonképpen?

- Na de uram! - színlelte Angéla a megdöbbenést -, nem illik egy hölgy kora után érdeklődni!

Michael elhúzta a száját. - Amikor először láttam New Orleansban, azt gondoltam, tizenhat éves. Valószínűleg azért, mert olyan alacsony.

- Es érdeklődni kezdett irántam? - Angéla megpróbált szigorú arcot vágni. - Gyerekeket elcsábítani! Szégyellje magát!

- Dehogy! Egyszerűen csak meg akartam óvni néhány rossz regénytől és egy városnézéstől.

- Meglep a védekező ösztöne. Vagy inkább az ellenkezőjét kellene feltételeznem?

Michael nem úgy nézett ki, mint aki örül a megjegyzésnek, de magába fojtotta válaszát, és

folytatta: - Mikor később azt mondta, hogy a nagyapám titkárnőjeként akar dolgozni, akkor. húszévesnek tippeltem. Miután néhány éves tapasztalatairól számolt be, körülbelül huszonnégy évesnek tartom. v

- Stimmel. Most már nincs titkom maga előtt. Nem gondolja, hogy most egyenlítenie kellene, és el kellene árulnia a korát?

- Találja ki!

- Nem túl egyszerű. Olyan, mint egy tengerész, tehát harminc és hatvan között lehet. Másrészről - a nagyapja nyolcvanöt éves. Tehát nem lehet hatvanéves unokája, így azt mondom, harmincöt és negyven között.

- Jól számolt. Harminchat éves vagyok. Elvárom, hogy most azt mondja, a legszebb korban járok.

Angéla hunyorogva nézett rá: - Azt hiszem, jobban illene erre: már túl a csúcson.

- Gonosz leányzó! Hát nem mondta el az édesanyja, hogy a férfiak önérzetét erősíteni kell, mintsem hegyes tűkkel szurkálni?

- Ez mindig attól függ, kivel állunk szemben. - Angéla elégedett volt magával. Egész jól helytállt a férfival szemben.

Elérték a piramis csúcsát, és leültek a templomot övező alacsony falra. Alattuk húzódott a széles völgy, azzal szemben emelkedett nyugaton a vulkán.

Michael megmutatta fentről azokat a helyeket, ahol a nap során megfordultak, de egyre inkább akadozott a társalgás.

A nap a Popocatepetl csúcsához közeledett. Úgy látszott, mintha abban süllyedne el. A vörös és kék árnyalatából álló színkép világította be a fokozatosan sötétedő eget. Utána hirtelen beállt az éjszaka. Feltűntek az első csillagok, és fel-fel ragyogtak Cholula fényei. Angéla dideregni kezdett. A sötétség beállta után érezhetően hideg lett, és most már érezte, milyen fáradt és kimerült.

Michael észrevette, és felkelt a falról.

- Jöjjön - nyújtotta felé a kezét -, hiszen fázik és fáradt. Talán egy kicsit sok volt.

- Nem, de... - hagyta félbe a mondatot Angéla. Majdnem elárulta, mi miatt került tegnap

olyan későn ágyba.

- Nos? - kérdezte Michael szarkasztikus hangon. - El akarta mesélni, hogy tegnap késő

éjjelig dolgozott és most ezért fáradt?

- Igen, éppen így történt. - Angéla megsértődött, és felcsattant anélkül, hogy megfontolta

volna a választ.

- Úgy? - A férfi megállt, és kényszerítette a lányt, hogy rá nézzen. És min dolgozott? -

tekintett újra ellenséges szemmel Angélára.

Mi mehetett végbe a férfiban?

- A kéziratot olvastam.

- Az újat?

Angéla bólintott.

- Senkinek nem engedett egyetlen pillantást se vetni rá, amióta beteg. Miért adta oda egy

idegennek, hogy elolvassa?

- Azt mondta, bízik bennem - válaszolta halkan Angéla.

- Igen? Honnan tudja, hogy megbízhat magában? Hiszen nem is ismeri.

Angéla elgondolkodva fürkészte egy pillanatig a férfit, azután együttérzően megkérdezte:

- Michael, bántja, hogy nem maga olvashatta el először a kéziratot?

A férfi arckifejezése arra engedte következtetni a lányt, hogy kérdésével túl messzire ment

el. De Michael összeszedte magát és beismeréssel adta elő: - Igen, a betegsége óta tudom,

hogy nyomja a szívét a könyv ügye, és hogy valami nincs rendben, de erről nem akart

beszélni. - Egy pillanatig elgondolkodott, azután nyugodtabb hangon folytatta: - Soha nem

beszél a könyvről, amit írt. Mégis látszott rajta, hogy elégedett-e a munkájával, vagy nem.

Most azonban másképpen történt. Úgy látszott, mintha félne valamitől. Régebben

megengedte, hogy elolvassam kéziratának egy-egy fejezetét, de most nem. Egy szót sem. -

Hangja ismét ellenségesen csengett: - És akkor idejön egy fiatal teremtés, és rögtön, ahogy

megérkezett, ráveszi, hogy adja oda neki a készülő könyvét. Nagyapa még arról sem

győződhetett meg, hogy valóban az a titkárnő-e, akit Slade küldött.

- Megértem a keserűségét, Michael. Hadd magyaráztak el mindent. Joga van tudni, mert

olyan nagyon szereti U nagyapját. De ígérje meg, ebből semmit nem említ neki, mielőtt ő

maga nem beszél erről.

Angéla előadta a férfinak nagyapja félelmeit, melyek betegsége óta kínozzák. - Tudja,

milyen nehéz helyzetbe került? Nem bízott a saját ítéletében. Nem bízott Mr. Slade-ben sem,

mert joggal félt attól, hogy mindent megjelentet, amin a William Ransome név áll. Attól is

félt, hogy az unokájában bízzon, mert tudta, maga képtelen lenne neki fájdalmat okozni. Vagy

talán meg tudta volna mondani neki, hogy: sajnálom nagyapa, de már nem vagy az, aki

voltál?

Michael sokáig 1 ..»Ugatott, majd lassan így szólt: - Igaza van, nem tudtam volna

megtenni, mert attól féltem volna, hogy nem éli tűi. - Azután újra előhozakodott az előző

kérdésével: - De miért adta oda magának a kéziratát, hogy elolvassa?

- Azt mondta, látja a szememen, őszinte vagyok, vagy sem. Megígértem neki, segítek

elégetni a kéziratot, ha nem éri el a megelőző munkái színvonalát.

- És? El kell égetni? - kérdezte Michael fojtott hangon.

- Dehogyis! Ez a legjobb munkája, amit valaha is írt. Mesterműként fog az

irodalomtörténetbe bevonulni.

- Angéla, maga rendkívüli teremtés!

- Ezt egyszer már hallottam, de nem igaz - fogott vissza Angéla egy ásítást.

Michael belekarolt és elindultak lefelé.

A dombról leérve Michael megszólalt: - Sajnálom, hogy az imént olyan durva voltam.

Általában féken tudom tartani az indulataimat.

- Ó - vélekedett Angéla egy kicsit bosszúsan -, ez mindent megmagyaráz.

- Mit magyaráz meg? - ráncolta Michael a homlokát.

- A hölgyek körében aratott sikereit. Már csodálkoztam azon, hogyan sikerül egyszerre

annyit készenlétben tartani, ha már a legkisebb dolog miatt kiabálni kezd.

- Nem kezdek kiabálni! . - Michael hangja ismét jegesen csengett.

- Nem - helyeselt készségesen Angéla -, néha egyenesen megközelíthetetlen jégheggyé

változik. Látom magam előtt a tisztelőit. Egy részük dühkitöréseinek tüzében hamvad porrá,

másik részük jeges fuvallataitól dermed oszloppá. Szegények! - tette hozzá mély sóhajjal.

- Mint tudja, nem csinálok programot olyan hölgyekkel, akikkel nem érzem jól magam.

- Természetesen - jegyezte meg Angéla -, erre nincs is szüksége, hiszen elég nagy a

választék. - A férfi éppen csípős választ készült adni, de Angéla félbeszakította: -Szép volt a

mai nap, nagyon jól éreztem magam. A jövőben feltehetőleg úgysem fogunk találkozni,

legfeljebb az írógépem fölött válthatunk majd szót.

- Miért ne találkozhatnánk?

- Azt mondja, nem csinál olyan emberekkel programot, akikkel nem értik meg jól egymást.

És mivel az idő nagy részében haragudott rám...

- Maradjon csendben és szálljon be - bosszankodott Michael. Kinyitotta a kocsi ajtaját.

Mérgelődve nézett maga elé, és beindította a motort.

Hamarosan a buckás bekötőútra értek, ami San Nicholas de los Ranchoson keresztül a

haciendához vezetett. Angéla nem tudott tovább uralkodni fáradtságán és hamarosan elaludt

az ülésen.

Egy zökkenésre ébredt. Michael hirtelen megállította a kocsit. - Itthon vagyunk? - kérdezte

álmosan.

- Nem - dörmögte Michael. - De itt az ideje ágyba bújni.

Angélának egy pillanat alatt elszállt az álom a szeméből. - Azt hiszem, ismételten

félreértette a helyzetet - tiltakozott élesen.

Michael megértette a lány aggodalmát és nevetni kezdett:

- Ne nevettesse ki magát, Angéla. Semmi sem áll tőlem távolabb, mint hogy támadást

intézzek erényei ellen.

- Akkor miért álltunk meg? - kérdezte Angéla bizalmatlanul, miközben keze

elővigyázatosan az ajtó gombját kereste.

- Úgy gondoltam, nem tűi kényelmes a hepehupás úton Hz ülésen aludni. A kocsiban hátul

talál egy príma ágyat. Ott kényelmesen kinyújtózkodhat. - Angéla még mindig kételkedve

nézett rá. - Ha ez megnyugtatja - folytatta türelmetlenül -, én itt maradok. Az ágy alatti

fiókban talál párnát és takarót. Másra nem lesz szüksége. - A tanácstalan lány láttán

ráparancsolt: - Indulás! Vagy talán én vigyem ágyba?

Még képes és megteszi, gondolta Angéla. - Megyek már! - mondta és felállt.

- Minden rendben? — kérdezte Michael valamivel később.

- Igen.

A férfi kikapcsolta a világítást, beindította a motort és elindult. Angéla kényelmesen

elhelyezkedett, fülére húzta a takarót, és elaludt.

Amikor Michael megállt kocsijával a haciendán, Angéla még mindig aludt. Amikor

felébredt, csak kis idő elteltével eszmélt rá, hogy Michael mellette ül az ágyon, és kezével

lágyan simogatja a haját. Nem fordult meg. Azután meghallotta a férfi halk hangját: - Halló,

alvó ártatlanság, ideje felébredni!

Angéla kinyitotta a szemét: - Itthon vagyunk?

- Az ajtó előtt, és ha nem akarja itt kint tölteni az éjszakát, akkor most be kell mennie.

Angéla felült, nyújtózkodott és ásítozott: - Olyan borzasztóan álmos vagyok. Azt hiszem,

nem bírok elmenni a házig.

- Ebben az esetben... - kezdett bele Michael.

Angéla összeszedte magát, és fáradtan felállt. - Nem, nem! Valahogy majdcsak sikerül.

Michael nevetett. Gyorsan összehajtotta a takarót és a párnával együtt begyömöszölte az

ágyneműtartóba.

Az előtérben Angéla Michaelhoz fordult: - Köszönöm ezt a szép napot! Igazán nagyszerű

tanár. Nem is tudtam, hogy a régészet ilyen érdekes dolog.

- Számomra szórakozás volt, hogy olyan valakinek mesélhettem a mindennapos

munkámról, akinek mindez még újdonság. Ne beszélgessünk még egy kicsit egy csésze kakaó

mellett?

- Köszönöm szépen, de nem. Mindjárt lecsukódik a szemem.

- Jó, akkor holnap reggel találkozunk. - Michael Angéla felé lépett, hogy egy jóéjszakátpuszival

búcsúzzon el.

A lány hirtelen megfordult: - Jó éjszakát, Michael -mondta és átszaladt a belső udvaron,

majd fel a lépcsőn.

Amikor a tükör előtt ült a szobájában és haját fésülte, még egyszer végiggondolta a nap

eseményeit. Két dolog teljesen megvilágosodott előtte: a régészet tényleg roppant izgalmas

találmány. Mindjárt másnap utánanéz a könyvtárban, nem talál-e néhány ilyen tárgyú

könyvet.

Michael körül járó gondolatai nyugtalanították. Megértette, miért hat olyan vonzóan a

nőkre. Néha nyersnek és arrogánsnak tűnik, és időnként szeszélyes, de ennek ellenére

utolérhetetlenül kedves tud lenni. Mosolya még egy kőszívet is meglágyít. Michael tudatában

van ennek, és ki is használja.

Neki mindig sikerült bebizonyítania, hogy nála nem éri el a várt hatást. De vajon meddig

sikerül még? Felvette a hálóingét és fáradtan ágyba bújt. Ismételni kezdte magában: minél

kevesebbet látom Michaelt, annál jobb. Már nem tudja tovább színlelni, hogy figyelme nincs

rá hatással.

Semmiképpen sem akar beállni Michael tisztelőinek sorába, és ez bosszantja a férfit, de

ugyanakkor fel is keltette az érdeklődését. Lehet, hogy ez azt eredményezi, nem fog utána

érdeklődni, de lehet, hogy az eddiginél is jobban. Ő viszont nem biztos magában, hogy a

döntő pillanatban ellent tud-e majd állni a férfi fellépésének?

Tudta, hogy csalódás vár rá, ha Michaellal kalandba bocsátkozik. A házasságot nem ennek

a férfinak találták ki. A nap során azonban ráébredt, hogy a férfi közelsége eddig ismeretlen

érzéseket keltett életre benne.

Nem, ismételte magában, ezerszer is nem! Mielőtt elveszítené uralmát az érzései felett, ki

kell térnie az útjából.

Angéla mély, nyugtalan álomba zuhant. A nap eseményei álmában zavaros

összevisszaságban kavarogtak.

Michaellal egy végtelen magas piramisra kapaszkodtak fel, melynek csúcsát soha nem

érték el.

„Nem csinálok olyan hölgyekkel programot, akiket nem viselek el" - hallotta a férfi

hangját.

Azután Michael ismét a haját simogatta, és közben ezt kérdezte: „Angéla, ugye nem tud

engem elviselni?"

Végezetül megint csak egymás mellett álltak a templomban, és felfelé néztek a

mennyezetre. De most nem húzódott el, hanem a férfi felé fordult. Michael egyik karját köréje

fonta, és magához húzta. Azután lassan lehajtotta hozzá a fejét, hogy megcsókolja.

6.

Hangos kutyaugatás ébresztette fel másnap reggel Angélát. Eltelt egy kis idő, míg teljesen

magához tért. Fokozatosan rájött, hogy mindeddig csak álmodott.

Teljesen összezavarodott és megrémült. Mit számít a szilárd elhatározása, hogy kitér

Michael útjából, ha álmában hagyja, hogy megcsókolja?

Felkelt, megfürdött és felöltözködött. Tíz óra elmúlt. Sietett, hogy elkészüljön.

Amikor a belső udvarra ért, megpillantotta Mr. Ransome-ot, aki tolószékben ült a napon és

újságot olvasott. Michael nem mutatkozott.

- Jó reggelt, Angéla! - kiáltott Mr. Ransome a közeledő lány felé. - Remélem, jól aludt.

- Túlságosan is jól, azt hiszem. Nagyon sokáig.

- Nem tesz semmit. Különösen vasárnap nem tartjuk be olyan mereven a formaságokat.

Michael már jelezte, hogy sokáig fog aludni. Szerinte túlságosan megterhelőnek sikerült a

tegnapi program, talán mert túl sok mindent igyekezett megmutatni Cholulából.

- Rengeteg mindent láttunk, és szinte egész nap talpon voltunk. Csak hazafelé vettem

észre, milyen fáradt vagyok. Ezért az egész úton végig aludtam.

- Az egész napot az ágyban töltheti, ha úgy kívánja.

- Újra kipihentnek érzem magam. Michael egészen új dolgok iránt keltette fel az

érdeklődésem, és most szeretnék...

William Ransome aggódó pillantással szakította félbe: - Kedves gyermekem, én

megpróbáltam óvni Michaeltól.

- Ugyan! - vágott az öregúr szavába Angéla és kissé elpirult. - Ön félreértett engem. A

régészetről beszélek. Eddig a régészetet csak a British Museum poros leleteivel tudtam

kapcsolatba hozni.

- Hát akkor megkönnyebbültem. Már attól féltem, úgy járt, mint a többi fehérnép, aki csak

betette a lábát ebbe a házba.

- Kedvelem Michaelt. Nagyszerű tanár. Szívesen felhasználnám az alkalmat, hogy tanuljak

tőle, amíg itt vagyok. Másrészt - tette hozzá elgondolkodva -, nem fogom őt gyakran látni.

Azt mondta, nem foglalkozik olyan emberekkel, akikkel nem értik jól meg egymást. És mi

sajnos tényleg nem értjük meg egymást különösebben. Az idő nagy részében vagy ő

dühöngött rám, vagy én őrá.

Mr. Ransome válaszra készült, de nem jutott hozzá, mert éppen akkor hozta be Rosi a

reggelit. ínycsiklandó finomságok illatozták a tálcán, és Angéla megkóstolta a pikáns, mégis

édes specialitásokat. Rosi bizonyára órákat dolgozott, míg elkészítette a reggelit.

- Örülök, hogy ízlik! - William Ransome bátorítólag biccentett. - Michaelnak hamarosan

jönnie kell.

Angéla igyekezett megőrizni barátságos és egykedvű arckifejezését.

William Ransome folytatta: - Amióta nem járkálok sokat a haciendán, Michael hetente

legalább egyszer a dolgok után néz. Az emberek többsége már évek óta nálam dolgozik.

Valakinek mégis kézben kell tartani a gyeplőt. Michael újra és újra szabálytalanságokat fedez

fel, amit titkolnak előlem, mert meg akarnak kímélni a problémáktól. Legszívesebben vattába

csomagolnának és vitrinbe tennének.

Michael belépett az udvarba. Farmernadrágot és kockás flanelinget viselt, amit nyakán

nyitva hagyott. Angéla érezte, hogy gyorsabban kezd dobogni a szíve. Félelmében, hogy

nyugtalansága tükröződik arcán, lehajtotta fejét, és hosszasan foglalatoskodott az egyik

papayaszelet kiválasztásával, amit eredetileg már nem is akart megenni.

- Jó reggelt, Angéla - köszönt Michael és leült kettejük közé. - Van még kávé? - Nem várta

meg a választ, hanem felemelte a kannát és töltött magának abba a csészébe, amiből előzőleg

Angéla ivott. Nem vett tudomást Angéla meglepődött pillantásáról, hanem nagyapjához

fordult és beszámolt körútjáról.

Az idős úr figyelmesen hallgatta, itt-ott kérdéseket tett fel, és minden nagyon elégedett

benyomást tett rá. Angéla csodálatra méltónak találta, hogy Michael hivatása mellett még

nagyapját is támogatja a hacienda vezetésében.

Az öregúr hirtelen Angéla felé fordult: - Angéla! Volna kedve ahhoz, hogy Michael

megmutassa magának a haciendát? Szívesen tenném én magam, de a vidék olyan meredek,

hogy tolószékkel sajnos nehezemre esik.

Angéla görcsösen kutatott magában valami indok után, hogy a javaslatot udvariasan

elutasíthassa, de Michael megelőzte: - Hagyd csak, nagyapa! Azt hiszem, Angéla tegnap egy

kicsit elfáradt. Jobb lesz, ha ma kipiheni magát.

Milyen figyelmes, gondolta Angéla, de azután felfedezte a férfi unott arckifejezését.

Bolond vagyok, kapcsolt a lány. Egy pillanatig se gondolt arra, hogy ő hogyan is érzi magát.

Egész egyszerűen csak tartja magát elvéhez, miszerint nem tölti idejét olyan nőkkel, akikkel

nem jön jól ki.

- Angéla éppen most mesélte el, mennyire tetszett neki a tegnapi kirándulás. Vezesd őt

körbe a haciendán, kérlek!

- Rendben - bólintott Michael olyan arckifejezéssel, ami Angélát egy kisfiúra emlékeztette,

aki akarata ellenére teljesíti a szülői parancsot. Letette a csészét és felállt.

- Jöjjön, Angéla - intett a férfi és elindult.

Angéla követte, és ismételten a nagyapa és unoka hasonlósága ötlött fel benne. Egyiknek

se jutott eszébe, hogy megkérdezze, neki van-e egyáltalán kedve megnézi a haciendát? Mr.

Ransome magától értetődőnek tartotta, Michael pedig szemmel láthatóan szintén nagy súlyt

fektetett a birtok megtekintésére.

Ismét eszébe jutott a repülőtéri jelenet és a vámtiszt ajánlata, és akarata ellenére

nevethetnékje támadt.

- Mit talál ilyen komikusnak? - érdeklődött Michael, miközben a bejárati ajtót nyitotta.

- Csak eszembe jutott, hogyan próbált óvni a repülőtéren a körsétáktól. És most kiderül,

hogy minden kínálkozó alkalommal előír egy ilyen programot.

Michael a mosolynak még csak színét se mutatta. - Mit szeretne először megnézni? -

kérdezte hűvösen.

- Az érem másik oldalát - válaszolta Angéla mézédes hangon. Nagy erőfeszítésébe került,

hogy elrejtse haragját. Túl azon, hogy a férfi ilyen kegyetlenül bánik vele, még a helyzet

komikumáról sem akar tudomást venni.

- Hogyan?

- Senki nem kérdezte meg, nekem van-e egyáltalán kedvem a hacienda megtekintéséhez.

Csak azért indultam el, mert nem akartam a nagyapját megbántani. Végül is nem mondhattam

neki, hogy egyáltalán nem azon jár az eszem, hogy a rossz hangulatban lévő unokája nyakán

lógjak. Most, miután elhagytuk együtt a házat, azt javaslóin, járja tovább a saját útját, én

pedig megnézem egyedül a birtokot.

- Ez azt jelenti, hogy nem érdekli? De miért nem mondta?

- Miért nem figyel arra, amit mondok? Először is, mert nem kérdeztek. Másodszor is azt

nem állítom, hogy nincs kedvem megnézni. Én csak úgy látom, nem szívesen vezet körbe.

Ezért fogom egyedül megnézni. Nem áll szándékomban ezt a szép reggelt olyan valakivel

eltölteni, aki bal lábbal kelt fel.

Michael karon fogta a lányt minden kedveskedés nélkül, és magával húzta. - Maradjon

csendben! Mint vendéglátónak az a kötelességem, hogy körbe vezessem, és ezt most

megteszem, akár tetszik, akár nem!

- Akaratom ellenére mondok igent - mormogta Angéla. Ez alkalommal Michael nem tudta

elfojtani mosolyát.

Michael körbevezette vendégét a birtokon. Elmesélte, hogy egyes épületrészek a

tizenhatodik századból származnak, és nagyapja a negyvenes években egyes részeket

restauráltatott, illetve átépíttetett. Megnézték az istállókat és a karámokat. Angéla

megismerkedett a ranchon dolgozó emberekkel, és meglepte, milyen sokféle állatot tartanak.

Mindenféle tollas jószág mellett szarvasmarhát, disznót, birkát, kecskét és nyulat látott.

Michael megmutatott neki néhány szántóföldet, melyek - ebben az évszakban még kopáran -

olyan messzire húzódtak, ameddig csak a szem ellátott.

Ami Angélát egész idő alatt gondolkodásra késztette, az Michael különleges viselkedése

volt. Már egyáltalán nem tűnt olyan mogorvának, mint a kőrútjuk legelején. Sőt! Azt lehetett

mondani, hogy egész barátságosnak hatott. De valami mégis megváltozott. Az a meghitt

érzés, amiben tegnap osztoztak, mára eltűnt. Tegnap a férfi mosolya még megdobogtatta a

szívét, de ma már nem. Michael csak az ajkaival mosolygott, szeme érzéketlen maradt, szinte

ellenséges.

Tegnap minden kínálkozó alkalommal megragadta a kezét vagy karját, hogy segítségére

legyen, ma azonban hozzá se ért.

Angélának akarata ellenére be kellett vallania, ez a megváltozott viselkedés nyugtalanítja,

de nem akarta, hogy észrevegyék rajta. Örült, amiért tegnap nem adta jeliét annak, hogy - bár

akarata ellenére, de - nagy hatást gyakorolt rá a férfi. Amikor befejezték a körsétájukat és újra

a ház felé közeledtek, Michael hirtelen megállt. -Meddig fog tartani, amíg befejezi a

munkáját? - kérdezte minden kertelés nélkül.

Angéla meghökkenve nézett rá. - Nem tudom, a nagyapjától függ.

- De a regény már készen van, nem?

- Igen, a kézirat elkészült. Még le kell gépelnem. Elég terjedelmes, és bizonyára eltart

néhány hétig, amíg elkészülök vele. Minden további a változtatásokon múlik, amiket Mr.

Ransome majd bizonyára javasolni fog. Néhány dolgot újra kell majd írni.

- Lehetséges, hogy egy hónap alatt elkészül, és el is utazik?

- Valószínűleg. - Mi járhat a fejében?, töprengett Angéla. Miért igyekszik most hirtelen

megszabadulni tőle?

- Nagyapám már idős ember, és ez lesz az utolsó könyve. A kiadójának valószínűleg egy

halom pénzt fog jelenteni.

- Igen - válaszolta Angéla. - De e? egyben a legjobb könyve is. Ez a munkásságának a

koronája, és ezzel lehetősége nyílik arra, hogy olyan életművet hagyjon hátra, amit rajta kívül

nem sok író tudott elérni.

- Mi mást mondhatna! - jegyezte meg Michael metsző hangon. - Eddig maga olvasta el

egyedül a kéziratot. Akkor se vallaná be, ha használhatatlan lenne. Nagyapa hírneve

önmagában elég ahhoz, hogy a könyv bestseller legyen.

- Michael, ezt tegnap megbeszéltük. Megmondtam, segítettem volna a nagyapjának

elégetni a kéziratot, ha nem lett volna jó. És azt is megmondtam, mindent megtennék azért,

hogy megakadályozzam, hogy a hírneve csorbát szenvedjen.

- Valószínűleg elveszítené az állását, ha kézirat nélkül menne haza New Yorkba...

- Ezt kétlem. De vannak dolgok, amelyek fontosabbak, mint egy munkahely.

Michael hosszan tűnődve nézett a lányra. Aztán lassan megszólalt: - Valóban csodálatos

lány maga, Angéla.

Angéla tekintetét mereven egy hófödte vulkán csúcsára szegezte és így szólt: - Michael,

meg vagyok győződve, az egész beszélgetésnek az a célja, hogy minél előbb távozzak a

haciendáról. Értelmetlen dolognak tartom, hogy bosszant, mert így nem fog megszabadulni

tőlem. Feladatot kell teljesítenem, és nem fogom megszegni az ígéretemet. Ha magának

zavaró a jelenlétem, akkor majd a hátralévő időben kitérek az útjából. A jövőben nem kell

kötelességének éreznie, hogy idegenvezetőként kellemesebbé tegye a szabadidőmet.

Michael olyan arcot vágott, amit Angéla nem tudott mire vélni. Azután hirtelen a karja

után nyúlt. - Jöjjön, az ebédhez csöngetnek.

Angéla felment a szobájába, arcot és kezet mosott és megfésülködött. Most már tudta,

hogy Mexikóban két és három óra között kerül sor a főétkezésre, és nem szükséges átöltöznie.

Amikor az ebédlőbe lépett, Mr. Ransome és Michael már az asztalnál ültek. Étkezés

közben csak jelentéktelen dolgokról esett szó. Szinte nem is váltott szót Michaellal.

Mr. Ransome az étkezés után vissza akart vonulni. Michael így szólt: - Ne haragudj

nagyapa, hogy már most elbúcsúzom. Vissza kell mennem Mexico Citybe.

- Máris? - kérdezte az idős úr. - Azt reméltem, hogy ez alkalommal hétfőig maradsz.

- Szívesen maradnék, de ma estére programom van. Dominga nem szereti, ha mellőzöm.

- Dominga? - William Ransome hangja megvetően csengett. - Mi érdekeset találsz abban a

lányban?

- Tudod jól - válaszolta Michael és elhúzta a száját. -Ezen kívül egy csomó munka

felgyülemlett az íróasztalomon, és ki kell utaznom néhány ásatáshoz is. Eltarthat néhány

hétig, amíg visszaérek. Ha közben valamire szükséged van, kérlek értesíts.

Angéla némi bűntudatot érzett, amikor Michaelt az ajtóhoz kísérte Mr. Ransome

társaságában. Az ő jelenléte késztette arra, hogy nagyapjától ilyen hosszú időre elbúcsúzzon?

Butaság, gondolta. Hiszen világosan megmondta neki, ki fog térni az útjából. Sokkal

valószínűbb, hogy tényleg egy csomó munka vár rá. Most végre nem lesz senki, aki a

nyugalmát megzavarja. Gyorsan befejezheti a munkáját és visszatérhet New Yorkba -

Tomhoz. Tom gondolatára Angélát kellemetlen érzés kerítette hatalmába.

Michael hűvös udvariassággal búcsúzott, Angéla igyekezett távol tartani magát mindentől,

de mégis érezte, hogy bánat ébred a szívében.

Soha nem fogom viszontlátni, gondolta magában és addig nézett utána, míg el nem tűnt a

kanyarban.

- Abban reménykedtem... - szólalt meg hirtelen Mr. Ransome, de nem folytatta mondatát.

- Igen? - kérdezte Angéla és ránézett.

- A, semmi. Majd egy más alkalommal mesélek róla. Nagyon fáradt vagyok. Segítene a

szobámba menni és csengetne Pablónak?

Valamivel később Angéla beült a könyvtár egyik karosszékébe. Teljesen felkavarodott.

Térdén egy vastag könyvet tartott Mexikó elfoglalásáról.

Egészen új világ tárult ki előtte,- és annyira lebilincselte, hogy hamarosan meg is

feledkezett Michaelról...

Másnap reggel Angéla elkezdett dolgozni William Ransome kéziratán. Nem tartott sokáig,

míg hozzászokott a ritmushoz, ami ezt követően életét meghatározta.

Fél hétkor kelt és együtt reggelizett Mr. Ransome-mal. Örömmel látta, hogy az írónak

egyre jobb az étvágya. Jókedvűen és gondosan öltözve várta őt a reggelizőhelyiségben, nem

úgy mint azelőtt, amikor egyedül étkezett a dolgozószobájában.

Angéla nagyon jól érezte magát társaságában, és minden étkezést élénk beszélgetés kísért.

Időnként Michael neve is szóba került, ha olyan könyvről vagy cikkről beszélgettek, amit ő

írt, vagy ha olyan ásatásról, amelyen részt vett.

Angéla megelégedve vette tudomásul, hogy nevének említése nem keltett nyugtalanságot

benne. Nagyon ritkán kerültek szóba Michael szülei. Három évvel ezelőtt repülőgépszerencsétlenség

során vesztették életüket valahol a/. Amazonas területén. William Ransome

szemmel láthatóan még mindig a nagy veszteség hatása alatt állt.

Reggeli után együtt átmentek a dolgozószobába. Angéla írógéphez ült, William Ransome a

kandalló mellé, és olvasott. Gyakran kért segítséget az írótól, ha nem tudott valamit kibetűzni

a kéziratban.

Tizenegykor a belső udvaron teáztak és elolvasták a napilapokat. Ezután Angéla az ebédig

dolgozott. Kihasználta az időt, amíg Mr. Ransome ebéd után lepihent, aztán hosszú sétákat

tett a haciendán.

Csak ritkán történt meg, hogy munkája közben Michaelra gondolt. Magányos sétái során

viszont gondolatai mindig a férfi és különleges viselkedése körül kalandoztak.

Minél többet járt az eszében, a férfi, annál biztosabbra vette, hogy ellenségeskedésének

csak egyetlen oka lehet: ellenszenvesnek találja, s azzal gyanúsítja, hogy nagyapja

munkájából tőkét akar kovácsolni. Ha viszont ez a véleménye, akkor meg fogja próbálni

megszerezni a kéziratot, hogy végszükség esetén megsemmisítse. Mindennapos sétája után

Angéla ismét munkához ült, és dolgozott mindaddig, míg Mr. Ransome fél öt körül fel nem

tűnt. Együtt teáztak, és érdekfeszítő beszélgetéssel töltötték el az estét. William Ransome

kilenc óra körül visszavonult,

Angéla régészeti könyveket hozott a könyvtárból, szobájába ment, és gyakran még éjfél

után is olvasott.

Csütörtökön délután, miután teájukat megitták, Mr. Ransome mexikói pályakezdő éveiről

kezdett beszélni. Később Michael gyermekkoráról: ötéves korában már elkísérte szüleit a

Popocatepetlre munkájuk során. Azután rátért Michael nőügyeire: Ez a probléma nagyon

közelről érintette. Mindig remélte, hogy Michael majd megnősül, feleségével a haciendára

költözik, majd egy napon mint örökségét, átveszi. Most már nem is remélte, hogy kívánsága

beteljesedik.

- Több mint tíz évvel ezelőtt történt. Jegyben járt egy festői szépségű lánnyal, aki az egyik

legjobb mexikói családból származott. Michael fülig szerelmes volt, és Lydia szülei

támogatták Michael házassági terveit. A bajt az jelentette, hogy Lydia semmi kedvet nem

érzett az otthon üléshez, miközben Michael hetekig az ásatásokon dolgozott. Inkább más

fiatalemberekkel akart szórakozni. Legidősebb bátyja kísérte mindenhová. Mint tudja,

Mexikóban nagyon vigyáznak a fiatal lányokra. így hát ő kísérte a lányt egyik partiról a

másikra, és úgy látszik, nem vette elég komolyan a feladatát, mert Michael egyszer egy

nappal korábban érkezett haza a tervezettnél. A véletlen úgy akarta, hogy együtt találja Lydiát

bátyja egyik barátjával. Soha nem beszélt róla, de a helyzet minden bizonnyal elég egyértelmű

lehetett. Michael Lydiát szüleihez kísérte és ragaszkodott hozzá, hogy a következő héten

megesküdjenek. A szülők beleegyeztek, és kitűzték az esküvő időpontját. Másnap kaptuk a

hírt, hogy Lydia éjszaka megszökött barátjával. Útban Mexikó City felé balesetet szenvedtek.

Mindketten meghaltak.

- Milyen rettenetes! - sóhajtott Angéla. - Szegény Michael!

- Michael kezdettől fogva tisztában volt vele, hogy Lydia vagy maga biztatta fel barátját a

szökésre, vagy legalábbis készségesen követte. Akkor úgy tűnt, Michael a vártnál hamarabb

heveri ki a csapást. Ettől a pillanattól kezdve nagyon megváltozott a viselkedése a nőkkel

szemhon. Mintha minden nőt büntetni akarna azért, amit Lydia elkövetett ellene. Van egy

tucat barátnője, és csak azon csodálkozom, hogyan tartja távol őket egymástól. Biztosra

veszem, hogy a szívét elzárja ezektől a kapcsolatoktól.

- Nagyon szomorú történet - állapította meg Angéla. -Talán Michaelnak soha nem adódott

alkalma meggyőződni arról, hogy nem minden nő olyan, mint Lydia.

- Hogyan? Azoknál a nőknél, akiket kiválaszt? Azok mind egyfélék. Egyből a karjaiba

omlanak, ha megjelenik. De gondolja, hogy türelmesen kötögetve ülnek a telefon mellett, és

az ő jelentkezését várják? Noha tudom, otthagynak csapot-papot, ha végül tényleg

megjelenik.

Angéla gondolataiban sorra vette Michael tisztelőit. Dominga a repülőtéren Mexico

Cityben, a vörös hajú lány New Orleansban, a stewardess a repülőn, a szőke francia lány

Cholulában. Vajon hányan törhetik magukat Michael kegyeiért?

- Mint egy zsonglőr a cirkuszban - vonta meg a párhuzamot lassan Angéla. - Sok színes

labda kering egy időben a levegőben anélkül, hogy találkoznának. - Ijedten nézett Mr.

Ransome-ra, de az öregúr szívből nevetett.

- Jó hasonlat. Michael tényleg azon fáradozik, nehogy barátnői véletlenül összefussanak.

- Legalább ilyen szempontból tekintettel van érzelmeikre.

- Nem tudom elképzelni, hogy ezeknek a hölgyeknek az érzéseit egyáltalán hasonlítani

lehetne-e ahhoz, amit maga érezne ebben a helyzetben. - Elgondolkodva nézett a lányra. -

Tudja Angéla, hogy maga rendkívüli teremtés?

- Ezt már Michael is mondta. Valószínűleg én vagyok az oka annak, hogy ilyen sokáig

nem jelentkezik.

- Úgy gondolja, nem tetszik neki, hogy nem úgy táncol, ahogy ő fütyül?

- Feltételezem.

- Úgy bizony - tűnődött Mr. Ransome. - De beszéljünk örvendetesebb dolgokról, mint az

unokám ballépéseiről!

Ezen az éjszakán Angéla nem tudta letenni kezéből a könyvet, amit olvasott.

Michael édesapja számolt be benne a cholulai piramis ásatásairól és restaurációs

munkáiról.

Aztán még valami nem hagyta aludni. Nyugtalankodott, és nem tudta, mi az oka. Régen

elmúlt már éjfél, amikor nyugovóra tért.

Angéla másnap fáradtan és összetörten ébredt. Még mindig ugyanaz az álom kínozta.

Mr. Ransome-mal és Michaellal a könyvtárban tartózkodott, és Mr. Ransome újra és újra

elismételte: - Tudja Angéla, maga egészen különleges lány. - Minden alkalommal hallotta

utána Michael metsző hangját: - Nem, ugyanolyan, mint a többi nő!

Válaszolni akart: - Nem igaz, nem vagyok olyan, de nem jött ki hang a torkán. Felébredt a

kimerültségtől, azután ismét nyugtalan álomba zuhant, és mindig ugyanarról a jelenetről

álmodott.

Amikor felkelt, észrevette, hogy átaludta a vekker csöngetését, és már egy óra késésben

van. Mire lement, William Ransome már befejezte a reggelijét.

Az öregúr aggódva nézett vendégükre, amikor, az késéséért elnézést kért. - Nem jól néz ki.

Nem érzi jól magát?

- De igen. Ha egy kicsit fáradtabbnak látszom, az azért van, mert sokáig fent maradtam és

olvastam. Annyira lebilincselt a fia könyve a Cholula-piramisról, hogy nem tudtam letenni.

- Úgy látszik, a régészet nagyon megnyerte tetszését.

- Igen. Azon csodálkozom, hogy eddig elkerülte a figyelmemet ez az érdekes tudomány.

Hm - vélekedett Mr. Ransome. - Kíváncsi vagyok, mit fog ehhez szólni Michael.

- Teljesen mindegy lesz neki - válaszolta gyorsan Angéla.

- Régebben is ilyen sokat olvasott éjszakánként?

- Ennyire nem sokáig, de általában éjfélig. Fantasztikus dolog, hogy egy ilyen gazdag

könyvtár áll rendelkezésemre.

- Igen, de így nem alszik eleget. Ilyen tengerszint feletti magasságban egy kicsit több

figyelmet kellene erre fordítania. Az ember hamarabb elfárad és fogékonyabb a betegségekkel

szemben. Holnap szombat van, nem dolgozunk. Azzal töltheti a hétvégét, hogy az új

szenvedélyének hódol, de esténként feküdjön le korán. Sok a pótolnivalója az alvásban.

- Ön nagyon nagylelkű. Nem kellene inkább a kéziraton dolgoznom, hogy elkészüljek?

- Nekem egyáltalán nem sietős, kedves gyermekem. Jelenléte öröm számomra, és

bizonyára meg fogja bocsátani az egoizmusomat. Ha elkészül a kézirat, s eltűnik az

életemből, ki tudja, találkozunk-e még valaha az életben?

- Visszamentek a dolgozószobába, és Angéla leült az írógéphez. Délután egyedül maradt a

szobában, és olyan részhez ért a regényben, ami már a könyv olvasásakor is nagyon

felkavarta.

Kedves és nagyon megindító szerelmi jelenetnél tartott. Hirtelen azon vette észre magát,

hogy könnyek peregnek végig az arcán. Letörölte, és igyekezett tovább írni.

Igazat adott Ransome-nak. Kimerült, többet kellene aludnia. A jelenet nagyon megható, de

nem kellene azért ügy bőgnie, mint egy gyereknek. Megpróbálta összeszedni magát, de egyre

csak folyt a könnye.

Hallotta, hogy nyílik a dolgozószoba ajtaja. Mélyen lehajtotta a fejét. Ha Mr. Ransome

meglátja a könnyeket a szemében, újra előadásba kezd az alvás fontosságáról.

Az ajtó becsukódott. Talán Pablo vagy Rosi nyitott be.

- Angéla? - kérdezte egy meghitt hang. A lány meglepődve megfordult.

Michael állt az ajtóban és aggódva nézett rá. - Angéla, sír? - kérdezte együttérző hangon.

Angéla megdöbbent. Mielőtt szóhoz juthatott volna, Michael odalépett hozzá, és karjába

ölelte. - Jól van, jól van, nem kell sírni - vigasztalta. - Mondja el, mi történt, és majd

meglátjuk, mit tudunk tenni.

- Nem tehet semmit - suttogta Angéla visszafojtott hangon. Megpróbálta visszatartani

könnyeit, de nem sikerült. Fáradtsága, a regény keltette érzései és Michael ölelése csak

fokozták sírását.

Michael a heverőhöz vezette és térdére ültette. Szorosan a karjába zárta, fejét a vállához

húzta és megnyugtatóan simogatta a haját. Azután elővett egy zsebkendőt.

Közben kedvesen aggódó hangon folytatta: - Talán nem tudok segíteni a bánatán, de néha

az is számít, ha az ember valakivel beszélgetni tud. Nem akarja nekem elmondani, mi a baj? -

Angéla gyorsan letörölte könnyeit. - Micsoda butaság, hogy sír! Honvágya van?

Angéla a fejét rázta.

- Valami szerelmi bánat?

- Nem, nem.

- De hát akkor miért sír?

- Michael, most nagyon szentimentálisnak fog tartani.

- Próbáljuk ki - ajánlotta a férfi változatlanul gyengéd arckifejezéssel.

Angéla elpirult. - Nagyapja regényében nagyon megindító szerelmi jelenetet olvastam, az

indított sírásra.

Michael csodálkozásába értetlenség vegyült, azután hangos nevetésben tört ki. - Egy

regényjelenet? - kiáltott fel. - Azt hittem, egy összetört szívű szerelmes hölgyet kell

megvigasztalnom. Nem csoda, ha úgy látja, ez ellen nem tehetek semmit. Egy pillanatra pedig

azt hittem, hogy... - Elharapta a mondatot és tovább nevetett.

- Tudtam mindjárt, hogy bolondnak fog tartani.

- Hogy mondhat ilyet! Az a bolond, akit hidegen hagynak nagyapa könyvei.

Angéla hirtelen ráeszmélt, milyen lehetetlen helyzetbe került. Michael ölében ül Mr.

Ransome dolgozószobájáéin. Megpróbált felállni, de Michael fogva tartotta.

Hz nem a szokásos Casanova-viselkedés, döbbent rá hirtelen a lány. Itt valami más van a

dologban. Azt kívánni, bárcsak örökre Michael ölében maradhatna. - Miért gondolta, hogy

boldogtalan szerelem gyötör? - kérdezte kíváncsian.

- Nagyapa említett valamit egy komoly szándékú fiatalemberről.

- Ilyesmit mondott volna? - Különös, szögezte le magban Angéla, de ennek majd

nyugodtabb körülmények között utánagondol.

- Igen, és én hozzáadtam kettőt kettőhöz, amikor sírni láttam.

- És ötöt kapott eredményül. - Angéla nevetett. - Csalódást kell okoznom, uram, nincs

olyan férfi az életemben, aki miatt sírni tudnék.

- Csak regényhősök miatt.

- Az egészen más.

- Nagyapának egy dologban igaza van - mondta Michael. - Épp az imént beszéltem vele.

Szerinte túl sokat követel magától.

- Hogy mondhat ilyet? Alig dolgozom hat órát naponta.

- És további hatot tölt nagyapa szórakoztatásával. Éjjel pedig olvas. - Ujjaival a lány

hajával játszott. - Mindenkinek feltűnik, hogy fáradt. Látszik a szemén.

- Milyen kedves bók - próbálta meg a lány tréfával elütni a megjegyzést.

- Újra elismétlem, ha akarja. Túl fáradt. Ebben a tengerszint feletti magasságban legalább

annyit kellene aludnia, mint otthon, ha nem többet. Ma este korán ágyba fekszik és holnap

egész nap pihen.

Angéla ellenkezni akart, de Michael a szavába vágott.

- Vagy azt teszi, amit mondok, vagy nem viszem el holnap moziba és utána vacsorázni.

Pedig biztosra veszem, nagyon szereti Charlie Chaplint, és a Modern idők elnyerné tetszését!

- Honnan tudja, hogy szeretem Charlie Chaplint?

- Mint már megállapítottam, maga rendkívüli lány, Angéla, és rengeteg a közös vonás

bennünk. ,

William Ransome tolószékével a szobába gurult. Angéla gyorsan fel akart ugrani, de

Michael fogva tartotta.

- Bocsánat, ha zavarok.

- Egyáltalán nem, nagyapa. Gyere be nyugodtan. Csak félreértettem a helyzetet Angélával

kapcsolatban, mint mindig.

- Nekem ne gyere azzal, hogy félreértettél valamit! -válaszolta Mr. Ransome szárazon.

Angélának lángba borult az arca.

- Pedig így történt. Képzeld el, Angélát védelmező karjaimba vettem, hogy boldogtalan

szerelme miatt megvigasztaljam. Erre kiderült, nincs olyan férfi a világon, aki miatt sírni

tudna, könnyeit pedig a te könyved egyik szerelmi jelenete miatt hullatja.

- Mégis egész jó eredményt értél el vigasztalási kísérleteddel.

Angéla még inkább elpirult. Mit gondol most róla Mr. Ransome? Őt is olyan nőnek tartja,

aki Michael karjaiba zuhan?

Michael folytatta: - Miután már végre a karomba vettem, gondoltam, kihasználom a

helyzetet. Végtére is egy kicsit erősebb vagyok, mint ő, és olyan jól illik a vállamhoz.

Szerencsére olyan jól nevelt, hogy nem karmol és nem kiabál.

- Hm - morogta Mr. Ransome.

- Most pedig, Angéla - folytatta Michael mivel én is ugyanarra a megállapításra jutottam,

mint a nagyapám, és úgy találom, pihenésre van szüksége, csukja be az írógépét, hozza a

dzsekijét, és nézze meg velem együtt a naplementét Mexico City fölött!

- De még nem teljesítettem a mai napi penzumot.

- Az várhat, de a naplemente nem. Egyébként sem akarok több könnyet látni. - A férfi

kérdőn nézett nagyapa.

Mr. Ransome bátorítólag biccentett Angéla felé.

- menjen csak. Majd vacsoránál találkozunk.

Angélának remegett a térde, amikor felfelé ment a lépcsőn szobájába.

Szemrehányást tett magának, mert nem próbálta meg magát kiszabadítani Michael

karjaiból, és nem állt fel az Öléből. Mennyire jólesett az ölelése, milyen megnyugtató volt

fejét a vállára hajtani, és mégis milyen felkavaró!

Mr. Ransome tanúja volt a jelenetnek, és Angéla ezt rettenetesen kínosnak találta. Michael

azonban nagylelkűen minden bűnt magára vállalt.

Eszébe jutott, hogy Michael ismét évődött vele. Úgy tűnik vele, mint egy gyerekkel.

Előírja, hogy mikor bújjon ágyba. És egyáltalán. Miért olyan biztos abban, hogy szeretem

Charlie Chaplint?

Az a benyomása támadt, hogy Michael csak olcsó sikereket akar elérni nála. Bosszantotta a

dolog, és hosszan megváratta.

Amikor kilépett a szobájából, á férfi már a lépcsőn várta. - Úgy látszik, nagyon szereti a

naplementéket. Nem lesz tőlük melankolikus? - firtatta kihívóan.

Michael mosolygott: - Egyáltalán nem. Éppen a szakmámban ébredtem rá, milyen nagy

mértékben megváltoztatta az ember az évezredek során a világ arculatát. Vigasztalónak

tartom, hogy végignézhetek egy olyan színjátékot, amit előttünk egy- vagy kétezer évvel

ezelőtt az emberek ugyanígy - talán éppen ugyanerről a helyről -végignézhettek. Szerencsére

ezt még nem sikerült senkinek átalakítani.

Angéla meglepődve nézett a férfira. Még soha nem látta ilyennek. Ezúttal nem próbálta

eltitkolni érzéseit, hanem nyíltan beszélt róluk.

Ez már nem az a Michael, akit ismert, és egy kicsit bizonytalanul érezte magát. A másik

Michaellal tisztában volt. Nem esett nehezére, hogy leszállítsa a magas lóról, vagy önteltségén

rést üssön. De milyen fegyverekkel harcoljon az olyan emberrel szemben, aki önként teszi le a

fegyvert?

Amikor lementek a bejárati lépcsőn, Angéla fürkészve nézett körül. A ház előtt metálszínű,

gyönyörű kétüléses sportkocsi állt. - Ez lenne az autója? - kérdezte a lány. -Hol van Anabel?

Michael nevetett. - Nem azt mondta, hogy nem illik hozzám Anabel? Azt hittem, ez a kocsi

jobban fog majd tetszeni.

- Most vette?

- Nem, már megvan egy ideje. Bizonyos emberek szívesebben mutatkoznak sportkocsiban,

mint kempingbuszban. Én pedig mindig veszem a fáradságot, hogy tekintettel legyek a

hölgyek kívánságára.

Angélának nehezére esett, hogy csalódottságát leplezze. Ez megint csak az a Michael, akit

már ismert. Miképp hagyhatta, hogy becsapja? Szerencsére idejében észrevette. Ezzel a

Michaellal szemben tudja, mit kell tennie.

Nézte a csillogó autót, majd megszólalt: - Tulajdonképpen Anabel jobban tetszik nekem. -

Megjegyzésével csak bosszantani akarta a férfit, de aztán be kellett vallania, Anabel mégis

inkább kedvére való. A kisbusz Michaelt a munkájával kötötte össze, a sportkocsi pedig a

nőivel. Tipikus Casanova-cégére volt.

- Úgy? - Michael meglepődve nézett. - Hát meg kell hagyni, tényleg különleges lány,

Angéla.

- Szereti ismételni önmagát. - Michael valamit válaszolni akart, de Angéla nem hagyta

szóhoz jutni. - Ezzel az autóval el lehet menni az Operába, de erre a vidékre nem való. Az ég

szerelmére, most nehogy visszaautókázzon Anabel-ért! Erre a hétvégére megfelel.

Jól van, gondolta Angéla elégedetten. Megint néhány pont a javamra.

- Szívesen kicserélném a sportkocsit Anabelre, de akkor elmulasztanánk a naplementét -

vélekedett Michael.

- Ennek a veszélynek nem szabad kitenni magunkat -válaszolta Angéla színlelt

komolysággal. Hirtelen mindkettejük elnevette magát.

- Tetszik a nevetése - szólt Michael, mikor beszálltak. Sokat gyakorlom! - válaszolta a lány

csintalan hangon.

Olyan sok nevetnivalót talál az életében? - Michael hangja komolyan hangzott.

Angélának újra az az érzése támadt, hogy a másik, az öszinte Michael szól hozzá. Ez nem

felszínes fecsegés. Őszintén akart válaszolni. - Azt hiszem, igen - jegyezte meg tűnődve. -

Szerencsés helyzetben vagyok, mert észreveszem még annak a helyzetnek is a komikus

oldalát, ami tulajdonképpen bosszant. Saját magamon is tudok nevetni.

- Amikor először megláttam, mosolygott. Emlékszik még? És amikor én is elmosolyodtam,

mérges lett.

Angéla nem tudta elnyomni mosolyát, amint eszébe jutott első találkozásuk. - Igen, így

történt. Szeretné tudni, miért? Az volt a benyomásom, hogy mindenáron ismeretséget akar

kötni velem. Hozzáteszem, egyáltalán nem találtam rossznak. Az bosszantott, hogy egy csinos

vörös hajú hölgy tartózkodott a kíséretében. A vak is látta, hogy milyen szerelmes magába a

lány.

- Úgy gondolja, az ember csakis azt a hölgyet nézheti, aki a társaságában van?

- Mindenesetre nem kellene minden nővel kikezdenie, aki az útjába kerül.

- De én nem kezdek ki minden nővel. Csak azokkal, akik jól néznek ki.

Na tessék, újra ez a gúnyos, arrogáns tónus, gondolta Angéla. Mégis úgy tett, mintha nem

vett volna észre semmit, és komolyan folytatta: - Még soha nem jutott az eszébe: talán egy

kicsit túlzott buzgalommal fáradozik azon, hogy az egész erdőt lássa, és ezért nem veszi észre

a fát, amit keres?

A ravasz kérdésre a régi Michael teljes erőből visszavágott.

- Kit érdekel egyetlen fa, ha az egész erdő az övé lehet? - Angéla jó füle meghallotta a férfi

szavaiban csengő szarkazmust.

Michael könnyedén és ügyesen vezette a fürge kocsit fel a széles úton az átjáróig. Angéla

nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Michael beszédében Lydiára emlékezett. Bánatot

érzett benne. Jobbnak látszott témát váltani.

Néhány ügyes kérdéssel elhessegette a férfi gondolatait. Miközben Michael válaszolt,

szavaival látványos képet festett arról, hogy kelt át a spanyol Cortes több mint négyszázötven

évvel ezelőtt kíséretével és indián szövetségeseivel ugyanazon az átjárón, amin most éppen ők

haladnak.

Amikor Michael elbeszélésének tetőpontjához ért, hirtelen megkérdezte: Mondja, tényleg

ennyire érdekli mindez?

- Nem váltottam volna témát, ha nem érdekelne?

Michael meglepődött. - Ha valóban ennyire érdeklődik, elolvashatna néhány könyvet a

könyvtárból. Az lenne a legjobb, ha Castillo történetével kezdené Mexikó elfoglalásáról.

- Azt már olvastam.

- Mikor? Mielőtt idejött? Ezt nevezem jó előkészületnek.

- Nem. Vasárnap kezdtem el, miután elutazott. Mielőtt megnéztük Cholulát, még nem

tudtam, mindez ennyire fog tetszeni.

- Mit olvasott még ezen kívül?

Angéla beszámolt az olvasmányairól, és végezetül megemlítette Michael édesapjának a

könyvét is. - És most szeretném kikérni a szakértő véleményét, milyen könyveket olvassak a

továbbiakban?

- Szakértő véleményét? - kérdezett vissza Michael elnyújtott hangon. - Talán elfogadja?

Eszembe jut valaki, akit New Orleansban a repülőtéren nem lehetett lebeszélni arról, hogy egy

bizonyos könyvet megvásároljon.

Már régen beláttam, akkor igaza volt - vallotta be Angéla. - Mostantól kezdve hallgatni

fogok a szakértőre.

Michael hunyorogva nézett. - Azt mondják, egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út.

Úgy látszik, hamar észrevette, az én szívemhez az út a munkámon át vezet.

Micsoda kiállhatatlan, hiú alak! Mindent összezavar. Iw a régészetbe szerettem bele, nem

pedig a régészbe! Maga csak eszköz a cél eléréséhez, a cél pedig nem maga. Tudja, már arra

gondoltam, feladom a munkámat, hogy régészetet tanulhassak.

Eszköz a célhoz! - sóhajtott Michael színlelt kétségbeeséssel.

Elérték az átjáró legmagasabb pontját. Michael az út szélére állította az autót. — Jöjjön -

nyitotta ki a kocsi ajtaját -, egy kicsit feljebb kapaszkodunk. Jól ismerem ezt a vidéket. Az

egész környéket be lehet látni. - Felfelé indult a meredek lejtőn.

Angélának a bozótba kellett kapaszkodnia, nehogy visszacsússzon. Mire felért, levegő után

kapkodott. A pompás kilátás jutalom volt fáradozásáért. Tiszta idő volt. Az egész völgyet

belátták a távolban húzódó hegyekig.

Leültek, és Michael egy tóról mesélt, ami évmilliókkal ezelőtt az egész völgyet kitöltötte,

majd fokozatosan kiszáradt. Ezen a helyen telepedtek le az első indián törzsek. Mesélt a

kultúrájukról, amit később egy másik váltott fel. Őket követték az aztékok, akik birodalmat

alapítottak. Megpróbálta leírni, mi játszódhatott le a spanyolokban, mikor először pillantották

meg innen fentről az aztékok fővárosának mesés képét.

Miközben Michael mesélt, a nap lassan lenyugodott a hegyek mögött. Az ég kékje

fokozatosan átszíneződött vörösbe és aranyba, míg végül mélysötét ibolyára változott.

Megjelentek az első csillagok, és a milliós város fénytengere felragyogott hozzájuk.

- Induljunk - szólalt meg Michael hirtelen. - Megegyeztünk, hogy ma korán lefekszik

aludni, de ha még sokáig itt ülünk, nem lesz belőle semmi. - Megfogta a lány kezét, hogy

felsegítse. - Fázik? Miért nem szólt?

- Észre se vettem - vallotta be Angéla. - Olyan szép a kilátás, hogy mindenről

megfeledkeztem magam körül.

- Eszerint egész idő alatt monológot folytattam? - kérdezte Michael színlelt

felháborodással.

- Dehogyis! Nagyon figyeltem arra, amit mond. De ez egységet alkotott azzal, amit láttam.

- Ez nem túl hízelgő számomra - vélekedett a férfi. -Hazafelé az úton mindenképpen

gondoskodnom kell róla, hogy a figyelmét kizárólag nekem szentelje. Bár kedvelem azokat az

embereket, akik érdeklődnek a mondanivalóm iránt, de a csinos lányok esetében jobban esik,

ha a személyem érdekli őket.

Ez Michael másik arca: miért kell újra a Casanovát játszania? - tűnődött Angéla. Nem fog

neki olyan választ adni, mint amilyet érdemelne.

- Biztos vagyok benne, jót fog tenni, ha lemond a hízelgésekről. Az önbizalma néha

olyannak hat, mint egy idős hölgy agyonetetett kutyukája.

Michael felnevetett. - És most fogyókúrára fogja? Ma este az a benyomásom támadt, hogy

csak azért visel el, mert jó idegenvezető vagyok.

- Már megmondtam: remek tanár - válaszolta Angéla. - De az önbizalmát sajnos ennél

jobban nem tudom táplálni. De ez se szálljon a fejébe: gondoljon arra, hogy ma senki sincs itt,

aki konkurenciát jelenthetne. Lehet, hogy egyébként úgy döntöttem volna, valaki mással

töltöm az estét.

- Sajnálom - sóhajtott Michael. - Lesújt, amit mondott. - Kinyújtotta a karját, hogy az

utolsó útszakaszon segítsen a lánynak. Hirtelen megindult egy kő Angéla lába alatt, Michael

felé sodródott. - Vigyázzon, Angéla! El ne engedje magát! Nehogy lezuhanjon!

Angéla görcsösen igyekezett lábán megállni, de a kövek egyre jobban csúsztak.

Feltartóztathatatlanul zuhant tovább, és teljes súlyával Michaelnak csapódott.

felemelte tekintetét a férfira:

- Azt hiszem, nem lennék jó hegyikecske.

Michael a lány tekintetét kereste. Karját Angéla dereka köré fonta, és lágyan megcsókolta

az ajkát. Felemelkedett és a újra a szemébe nézett. Tekintete gyöngédséget és határozottságot

tükrözött. Ismét az ajkára hajolt. A második csókja már kemény volt és követelő.

Angéla öntudatlanul a férfihoz simult. A második csók olyan érzéseket ébresztett benne,

amiket még csak nem is sejtett. Mindenről megfeledkezett. Nem számított semmi, csak

Michael csókja.

Szertefoszlott a varázslat, és kiszabadította magát az ölelésből.

Michael nem tartotta vissza. Angéla fejében minden kavargott. Egy pillanatig attól félt,

hogy térde összecsuklik. Minden porcikája remegett.

A férfi kinyitotta a kocsi ajtaját és gyöngéden betessékelte. A hátsó ülésről elővett egy

meleg gyapjúponchót, átbújtatta Angéla fején és óvatosan bebugyolálta.

Becsukta az ajtót, néhány lépést ment lefelé az országúton, és leült az egyik kőre.

Mozdulatlanul maga elé meredt a völgybe. Angélában kavarogtak a gondolatok. Miért

engedte meg, hogy Michael megcsókolja? Miért viszonozta ő maga is olyan szenvedélyesen a

csókot? Mirháéi tapasztalt, és biztosan nem kerülte el ez a figyelmét. Melyik Michael csókolta

meg? A Don Jüan, akinek ez csak futó kaland, vagy a másik, az igazi?

Eszébe jutott, milyen gyöngéden ültette be az autóba és takarta be, mielőtt egyedül hagyta.

És a tekintete a második csók előtt! Egyre csak Michael figyelmeztető szavai jártak az

eszében, bár más értelemben: - Vigyázzon Angéla, el ne engedje magát! Nehogy lezuhanjon!

Attól félt, sőt biztosra vette, hogy mélységesen mély szakadékba zuhan, aminek az alján

nem áll ott Michael, hogy elkapja. Rájött, eddig egész idő alatt becsapta magát.

Már a Don Juan-Michael sem hagyta hidegen. Az igazi, a valóságos Michael pedig viharos

győzelemmel nyerte el a szívét. Most már tudja, miért viszonozta olyan szenvedélyesen a

csókját. Menthetetlenül beleszeretett!

Angéla hálás volt, amiért Michael elég időt hagyott ne ki, hogy tisztázza magában érzéseit.

Szerette Michaelt, és tudta, ez a szerelem az egész további életét meghatározza.

De az nem lehet, hogy a Don Juan-Michael megtudja ezt. Fegyverként használná fel vele

szemben. És az sem egészen helyénvaló, ha erről az igazi Michael tudomást szerez.

Michaelt tűi mélyen megbántották. A legkisebb gyanú arra fogja késztetni, hogy

visszavonuljon a védőfal mögé, amit maga köré épített. És akkor soha többet ném tudja

előcsalogatni.

Se az egyik, se a másik Michael nem tudhatja meg soha, mert nem akarja kockáztatni,

hogy az érzésein kívül a büszkeségét is megsértsék.

Nem lesz egyszerű. Nem szokott hozzá, hogy érzéseit titkolja, de most meg kell tanulnia.

Összehúzta magán a meleg ponchót. Istenem, hiszen sír - idegesen zsebkendő után kutatott.

Hiszen nem éppen ma ejtette ki a száján, hogy a világon egyetlen férfi miatt se tudna sírni?

Közben észrevette, hogy Michael felállt. Mit fog mondani, ha visszajön? Es ő mit

válaszoljon? Angéla becsukta a szemét és görcsösen próbált valami másra gondolni.

Hallotta, ahogy a kocsi ajtaja kinyílik. - Halló, alvó ártatlanság, haza kell mennünk.

Angéla kinyitotta a szemét. - Nem aludtam - mondta. Bátran próbált mosolyogni. - Azt

pedig remélem, hogy az öreg nem ébred fel.

- Nem találja úgy, hogy Popocatepetlt jutalom illeti meg, mert évszázadokon keresztül

várt?

- Nem találom úgy.

Michael elcsodálkozott. - Ez nagyon keserűen csengett. Mi a kifogása szegény öregúr

ellen?

- Már nem száll fel füst a vulkánból. Valószínűleg hagyta kialudni a tüzet és megszökött

egy másik nővel.

- Nem hiszem. Talán csak alszik egy kicsit. És ez érthető is, ha az ő Iztaccihuatlja már

évszázadok óta horkol.

- Hát ez nem valami romantikus. Nem tart sokat a romantikáról?

- Csodálkozni fog! - Michael nehezen érthető pillantással nézett a lányra.

Elindultak. Angéla hátradőlt az ülésen és lehunyta szemét. Megpróbált nem gondolni

Michaelra, de nem sikerült. Túlságosan közelinek érezte jelenlétét. Nem tudta magát

megnyugtatni, hát megpróbált egy kicsit kikapcsolódni. Behunyta a szemét, és csak akkor

nyitotta ki, amikor az autó megállt a hacienda előtt.

8.

Vacsoráig még van öt perce - közölte Michael egy pillantást vetve órájára. - Próbálja meg

addig kimosni az álmot a szeméből.

Angéla felment a szobájába, és örült, hogy egy pillanatra egyedül maradhat gondolataival.

Hiba volt beleszeretni Michaelba. Mit tehetett volna ellene? Nagyon hirtelen jött a

felismerés, és titkolnia kellett a férfi előtt az érzéseit. Másrészről Michael sem ostoba. Ha még

néhányszor megcsókolja, pontosan fogja tudni, mi játszódik le benne. Éppen arról kell

gondoskodnia, hogy Michaelnak erre ne nyíljon alkalma.

Kezet mosott és rendbe hozta a frizuráját, mielőtt lement. Michael és nagyapja már várta

őt.

Michael felállt, amikor megpillantotta Angélát. Lágyan megsimogatta az arcát. - Még

mihdig félig meg van fagyva a hidegben eltöltött este után?

Angéla észrevette, hogy Mr. Ransome érdeklődve figyeli őt. - Nem, minden rendben -

biztosította őket.

- Látod, nagyapa, már megint rosszul ítéltem meg a helyzetet.

- Nem hiszem, hogy rosszul ítélted meg a helyzetet. -Angélára nézett, aki fejét lehajtva a

tányérján lévő mintákat vette szemügyre.

Elárultam magam, amikor beléptem a szobába, töprengett a lány, vagy Mr. Ransome

előrelátása odáig terjed, hogy mindent előre lát?

- Angéla azon emberek közé tartozik - folytatta Mr. Ransome -, aki valóban

szenvedélyesen szereti a régészetet. Tudod, hogy szakkönyvek olvasásával tölti az éjszakáit?

Michael Angélához fordult. - Szívesen adok útmutatást, hogy ne vesztegesse az idejét

felesleges olvasmányokra, de közben eleget kell aludnia. Nincs értelme, hogy kockára tegye

az egészségét.

- így lesz - ígérte Angéla. - Melyik legyen a következő könyv?

- Ma már nincs több olvasás. Holtfáradt és korán lefekszik aludni.

Angéla nem ellenkezett. Hamarosan élénk beszélgetésbe kezdtek. A lánynak sikerült

néhány vidám történetet elmesélnie. Mr. Ransome úgy nevetett, hogy kicsordultak könnyei. A

fiatalok társasága jó hatást tett rá.

Étkezés után visszavonultak a könyvtárba kávézni. Michael szólt Pablónak, hozzon Angéla

számára egy csésze kamillateát. - Attól majd jól fog aludni.

Angéla puha párnán ült a kandalló tüze előtt és lassan kortyolgatta a kamillateáját. Jót tett a

meleg ital, és érezte, hogy elálmosodik. A kandalló órája fél kilencet ütött. Michael a lányhoz

fordult. - Mondjon jó éjszakát!

- Még nagyon korán van! - ellenkezett erőtlenül Angéla.

- Már jó ideje ásítozik, és különben is így egyeztünk meg.

- Nem egyeztünk meg semmiben, így rendelkezett.

- Az ugyanaz - vélekedett Michael tömören.

Mr. Ransome felnevetett a lány bosszús arckifejezését látva.

- Menjen csak aludni, Angéla. Mára szabadságot kapott - szólt tréfásan. Inkább holtan esik

össze a fáradtságtól, semhogy a javaslatomra aludni térjen - adta elő Michael ironikus

mosollyal. - Pedig meg kellene tanulnia, hogy hallgasson u szakértő véleményére és

tanácsára.

- Csak akkor fogadom el a tanácsát, ha régészetről van izrf, mert abban a tekintetben

tényleg szakértő. De hogy mikor megyek aludni, azt magam döntöm el. És ha most megyek,

akkor azért, mert már nem tudom nyitva tartani ii szememet, nem pedig mert előírták.

A két férfi jól szórakozott, és Angéla még akkor is hallotta a nevetésüket, mikor becsukta

maga mögött az ajtót. Később eszébe jutott, Michael nem említette egy szóval sem, miért is

jött vissza a haciendára. Hiszen azt mondta a nagyapjának, hogy néhány hétig távol marad.

Ha nem jött volna, gondolta a lány, jobb lett volna. De most már itt van. Fontosnak tartotta,

hogy Michaellal a továbbiakban is oldottan és természetesen viselkedjen, mint ezen az estén.

Amíg Michael iránt érzett szerelme titokban marad, addig biztos lehet benne, hogy nem

veszíti cl a tartását és nem zuhan abba a szakadékba, amitől úgy léit. Éjszaka arról álmodott,

hogy Michael karjaiban tartja és csókolja.

Másnap reggel azt remélte, nem fog rögtön Michaellal találkozni. Ha szerencsés, még a

körsétáján lesz a haciendán.

Ám ahogy a belső udvarba lépett, megpillantotta a férfit az asztalnál. - Jó reggelt! - kiáltott

Michael feléje. -Jól aludt?

- Mint egy mormota. Azt hiszem, még csak meg se fordultam álmomban. És maga?

- Nekem rémálmom volt. A legborzalmasabb fajta. Azt álmodtam, hogy luftballonárus

vagyok Cholula vásárterén. Maga hosszú botot tartott a kezében, hegyes tűvel a végén, és a

luftballonok mögött állt. Minden egyes alkalommal, amikor megfordultam, kiszúrta a

luftballonokat.

Angéla nevettében majdnem félrenyelte a narancslevet. - Ez számomra nem úgy hangzik,

mint egy rémálom.

- Az álmomban rettenetes volt - bizonygatta Michael komolyan. - Ezenkívül azt is meg kell

vizsgálni, mi az álom jelentéstartalma.

- Es mi lenne az?

- Régebben az álmok értelmezésével foglalkoztam. Egy pszichiáter feltehetőleg azt

mondaná, a luftballon az öntudatomat jelképezi, és magát mint fenyegetést látom közeledni.

- Michael, maga a legnagyobb csaló, akivel valaha is találkoztam. Azt akarja elérni, hogy

egy kicsit kíméletesebben bánjak magával.

- És én még abban reménykedtem, hogy néhány óra fegyverszünetet kötünk!

- Szó se lehet róla - válaszolta Angéla. - Minden alkalommal, amikor előbújik magából a

Casanova, jövök majd a szúrós botommal. - Michael értetlenül nézett rá, de mielőtt

megkérdezhette volna, hogyan értette a megjegyzését, Angéla témát váltott: - Hol van a

nagypapája? Ebben az időben már itt szokott lenni.

- Úgy döntött, inkább ágyban marad. A reumája kínozza.

- Olvassak fel neki valamit?

- Annak biztosan örülne. Valamit azonban meg kell ígérnie nekem!

- Mit?

- Legkésőbb tizenegykor felmegy a szobájába és lepihen egy kicsit. Különben nem lesz ma

este Charlie Chaplin.

- Maga egy rettenetes diktátor!

- Az vagyok. Délután találkozunk...

Angéla kora délután lejött a szobájából. Michael már várt rá. A lány törtfehér, zárt nyakú

hosszú ujjú ruhát viselt, amiben nagyon jól érvényesült az alakja.

Michael elismeréssel nézett rá. - Nagyon csinos, meg lógják csodálni.

Azért találkoztak ilyen korán, mert Michael megígérte, hogy részt vesz egy esküvőn San

Nicholas de los Ranehosban.

- Az egyik olyan srácnak megy férjhez a lánya, akivel «Hyütt nőttem fel. Felkértek, hogy

én legyek a „padrino tle las aras".

- Az mit jelent?

- Az „aras" harminc ezüst- vagy aranypénz. A pap a szertartás alatt a vőlegény kezébe

helyezi, aki azután odaadja a menyasszonyának. Ez azt szimbolizálja, hogy gondoskodni fog

róla. Az én feladatom volt, hogy megvegyem az érméket. Meg akarja nézni?

- Igen, szívesen.

- Nyúljon bele a jobb zsebembe!

Angéla egy ezüstdobozt vett elő. Kinyitotta és megnézte az érméket, amiket különböző

szimbólumok díszítettek.

- Nagyon szép - mondta csendben, és visszacsúsztatta Michael zsebébe.

Odaértek a falu templomához. Az esküvői menet már várakozva állt a feldíszített bejárat

előtt. Angéla észrevette a fiatal fehér ruhás menyasszonyt. Sötét hajú férfi karjába

kapaszkodott, aki alig lehetett idősebb, mint Michael. Amikor megpillantotta Michaelt és

Angélát, a menyasszonyt a vőlegény gondjaira bízta, és örömtől sugározva jött feléjük.

- Michael!

A két férfi szívélyesen üdvözölte egymást, Michael átadta a dobozt az érmékkel, és

bemutatta Angélának a vőlegény édesapját.

- Szerezze meg nekünk az örömet senorita, hogy a szertartás után részt vesz az

ünnepségünkön -mondta spanyolul és közben mélyen meghajolt.

- Muchas gracias - válaszolta mosolyogva Angéla.

A bejárathoz indultak. Felcsendült az orgona, és az esküvői menet belépett a templomba.

Angéla nem sokat értett meg abból, ami a szertartás során elhangzott, de az esküvő

egyszerű, mégis ünnepélyes hangulata magával ragadta. Néhányszor magán érezte Michael

pillantását, de nem nézett vissza rá. A szertartás rövidre fogták, és hamarosan útra kelt a

népség a vőlegény ünnepi díszben pompázó háza felé.

Az udvarban hosszú asztalokat állítottak fel. A jószágokat bezárták, csak néhány tyúk

szaladgált ide-oda, élelmet keresve. Az udvar egyik sarkában egy zenekar játszott nagy

hanggal valamilyen modern zenét.

Angélának feltűnt, hogy Michaelt a vendégek közül so kan barátságosan üdvözölték. Öt

félénk tartózkodással köszöntötték. Az egyik asztalhoz vezették, Michaelnak brandyt

töltöttek, neki pedig édes gyümölcslevet.

- Én is szeretnék brandyt - jegyezte meg Angéla.

- Szóba se jöhet! Megkértem, hogy ne kínálják szesszel. .

- Figyelmeztetem, nem tartozom az alázatos asszonyok közé - sziszegte a férfi felé.

Michael mosolygott. Angéla azt hitte, megáll a szívverése. Sokkal nehezebb, mint

gondolta, hogy ne árulja el magát.

- Ezt nem kell hangsúlyoznia. Már régen észrevettem. Ha ragaszkodik az erős italhoz, már

csak azért, hogy nekem ellentmondjon, akkor sem fog velem veszekedni egy idegen esküvőn.

- Úgy érzem, kijátszottak - ismerte be Angéla.

- Legalább most az egyszer. Most maradjon csendben, és egye meg a levesét.

Kiadós ételeket tálaltak föl. Sok fogás teljesen ismeretlennek bizonyult Angéla számára,

mire érdeklődve kóstolt végig mindent.

Michael hirtelen Angéla fojtott hangját hallotta. Ránézett és észrevette, hogy a lány szeme

könnyes. - Mi történt? - kérdezte.

- Megkóstoltam egy tortillát, amiben ez a csípős dolog volt... - Angéla levegő után

kapkodott és segítséget kérve nézett rá. - Mintha forró lávát kaptam volna be.

Michael felnevetett.

- Tényleg olyan borzalmas? Már azelőtt ettem tortillát „molé"-val, hogy járni kezdtem

volna. - Elvette a lány elől a tányért, és kicserélte a sajátjával. ami már megüresedett. Angéla

hálásan nézett rá. Szeme még mindig könnyezett.

Az együttes rákapcsolt. Beszélgetni már nem lehetett. A párok táncolni kezdtek, és

Michael Angéla fülébe kiabálta:

- Táncolunk?

Angéla bólintott, bár úgy találta, hogy ez inkább parancs, mint kérdés. Légy óvatos,

figyelmeztette magát, lassan már tetszik neked, ahogy ez a férfi parancsolgat. \ nem fogja

megkönnyíteni a búcsúzást.

Amikor Michael tánc közben a karjaiban tartotta, már nem akart arra gondolni, hogy

mexikói tartózkodása lassan véget ér, visszarepül New Yorkba, és soha többet nem látja

viszont a férfit.

Michael jó táncos volt, szorosan tartotta karjaiban a liínyt, és Angéla azt kívánta, bárcsak

ne érne véget sohase a zene.

Amikor a tánc véget ért, valaki azt kiáltotta: Ja vibora de la mar!"

- Mit jelent ez? - kérdezte Angéla.

- Egy táncos játék', amit a mexikói esküvőkön szoktak játszani. Majd meglátja.

A menyasszony egy deszkaemelvényre lépett. Tőle néhány lépéssel távolabb állt a

vőlegény szintén emelvényen. Odanyújtották neki a fátyol végét, mire a felemelt fátyolból

kapu lett.

- A fátyol alatt fogunk áttáncolni? - kérdezte Angéla, és eszébe jutott egy hasonló játék,

amit gyermekkorában játszott.

- Úgy van - válaszolta Michael.

Elkezdődött a zene, a vendégek egymás kezét fogva táncoltak át a zene ütemére a fátyol

alatt.

A zene gyorsabb lett. Michael maga után húzta Angélát, Angéla pedig minduntalan azon

igyekezett, nehogy elveszítse a kövér öregurat, aki a másik kezét fogta. Egyszer csak az ütem

közepén megszakadt a zene. Nagy összevisszaság támadt és vidám nevetés.

Angéla Michael hátához csapódott, amint azon igyekezett, nehogy lemaradjon a kövér

öregúr. Michael megfordult, felfelé nézett, azután felkiáltott: - Gratulálok! - fel felé mutatott a

menyasszony fátylára, ami pontosan Angéla felett lebegett. A vendégek tapsoltak.

- Miért? - kérdezte csodálkozva Angéla.

- A népszokás szerint maga lesz a következő menyasszony, Angéla.

- Mert én álltam a fátyol alatt, amikor a zene abbamaradt? - Angéla nyugodt arckifejezést

próbált erőltetni magára, de gondolatai kavarogtak a fejében.

Sose fogsz férjhez menni, zúgott a fejében, mert az a férfi, akit szeretsz, nem fog

megnősülni.

- Így kívánja ezt a népszokás - tette hozzá Michael.

- Es mi lesz a vőlegénnyel?

- Arról már saját magának kell gondoskodnia.

- Micsoda butaság! Már reménykedtem, hogy mindjárt őt is szállítják - nevetett Angéla és

körülnézett. - Csak abban reménykedem, senki nem hagyatkozik arra, hogy én leszek a

következő.

- Miért?

- Sajnos csalódást kell okoznom magának. A terveimben nem szerepel házasság.

- Sose lenne szabad az embernek elfutnia a sorsa elől -állapította meg Michael. A zenészek

újra rákezdték, és Michael átkarolta a lányt. - Sok ember megpróbálta, és később pedig

keserűen megbánta.

Angéla egész idő alatt könnyed társalgási stílusban próbált beszélni Michaellal, és azt hitte,

sikerült is neki valódi érzéseit eltitkolnia.

Mire akart Michael utalni azzal, hogy nem szabad elfutnia a sorsa elől? Ki beszélt belőle

akkor? A Casanova, vagy az igazi Michael? Csak néhány felületesen odavetett szó, vagy talán

egy utalás arra, hogy valahol és valahogy elérhető lesz a számára?

Veszélyes dolog ilyen reményeket táplálni magában.

Még táncoltak egy kicsit, azután Michael a kijárat felé próbált utat törni maguknak.

Elbúcsúztak és visszamentek az autóhoz, amit a templom előtt hagytak.

Angéla meg akarta akadályozni, hogy Michael kezdeményezzen beszélgetést, ezért ő tett

fel kérdéseket a mexikói népszokásokkal kapcsolatban. Michael már nem tudott visszatérni az

eredeti témára.

- Sietnünk kell - jelentette be, miután egy pillantást vetett az órájára és beletaposott a gázba

-, különben még elmulasztjuk a film elejét.

Angéla úgy vélte, nyaktörő sebességgel száguld a kanyargó, hepehupás úton. Egy

túlzsúfolt buszt próbált megelőzni fékezés nélkül, melynek tetején kosarak, biciklik és

mindenféle egyéb holmik tornyosultak.

- Most már tudom, miért szereti a nagypapája jobban Anabelt - vélekedett a lány.

- Fél?

- Nem - válaszolta Angéla őszintén. - Autóversenyző biztonságával vezet.

- Végre! - örvendezett Michael. - Balzsam a megsebzett lelkemre.

- Nekem mégis jobban esne, ha nem rohanna így.

Michael csökkentette a sebességet, és még éppen elérték a film elejét. Angélának feltűnt,

hogy mindketten ugyanazokon a jeleneteken nevettek. Ugy látszik, egyforma a

humorérzékünk, gondolta a lány. Ismét valami, ami még jobban Michaelhoz kötötte.

Később, a vendéglőben, újra megbeszélték a filmet, és néhány kitérő után megint csak a

régészetnél kötöttek ki.

- Ne felejtse el, megígérte, hogy néhány könyvet a figyelmembe ajánl.

- Már ott hevernek az asztalon a könyvtárban - újságolta Michael. - Kikerestem őket, amíg

délelőtt szundikált. Nem akartam odaadni, mielőtt eljöttünk. Még mindig nem vagyok biztos

benne, hogy érdeklődése tényleg olyan nagy-e, mint mondja?

- Nem az én stílusom, hogy érdeklődést színleljek! -csattant fel a lány.

- Ne sértődjön meg rögtön! - Michael megint azzal a különös kifejezéssel nézett, ami a nap

folyamán néhányszor feltűnt a lánynak. - Ha igaz, hogy semmit se színlel, akkor maga tényleg

különleges lány, Angéla.

- Kérem, hagyja abba! Semmi különleges nincs rajtam. Egyszerűen előítéletei vannak a

nőkkel szemben, ez minden. És őszintén szólva ezen nem is csodálkozom, ha azokra a nőkre

gondolok, akikkel együtt láttam.

Michael ajka körül keserű vonás mutatkozott.

Vigyázat, figyelmeztette magát Angéla. Megjegyzésével kissé messzire ment.

- Hogy jön ahhoz, hogy ilyet mondjon? Nem ismeri az összes „nőimet".

- Azok, akiket láttam, nyilván ugyanolyanok, mint a többi, és számomra az mutatkozik

meg, valami baj van abban, ahogy a nőkhöz viszonyul. - Angéla habozott, de azután mégis

folytatta: - Megpróbálok őszintén beszélni, ha lehet. Nagypapája mindent elmesélt magáról és

Lydiá-ról, és azt is, miként választotta meg viselkedését a nőkkel szemben. Engedte, hogy

egyetlen buta lány, aki feltehetőleg meg se érdemelte magát, az egész további életét

befolyásolja. Nem tartottam ilyen érzékenynek magát.

Michael hosszan nézett a lányra. Nem tűnt mérgesnek, inkább elgondolkodónak. Angéla

érezte, hogy torkában dobog a szíve. Talán csak nem lőtt tűi a célon?

- Kitartok amellett - magyarázta Michael elgondolkodva hogy eddig még soha nem

találkoztam olyan nővel, mint maga.

Angéla pánikba esett. A beszélgetés félrecsúszott, és már nem tudta, hogy melyik

Michaellal van dolga.

- Milyen könyveket ajánlana nekem? - kérdezte gyorsan a lány, de nem emelte fel

tekintetét a kávéscsészéről, így nem láthatta meg azt a tanácstalan kifejezést, ami átvillant

Michael arcán. A hazafelé vezető úton a beszélgetés újra a régészet és Michael munkája körül

forgott.

Érdekes, gondolta Angéla, néha olyan pompásan kijönnek egymással. Egyformán jó

humorérzékük van. A férfi legfőbb érdeklődési körét a régészet képezi, és most már az övét

is. Azután hirtelen mond valamit egyikük, és máris úgy rontanak egymásra, mint két

ellenséges indián törzs.

Később, amikor a könyvtár asztalánál álltak, ahová Michael ül összekészítette a könyveket,

Angéla így szólt:

- Naliyon örülök ezeknek, és már alig várom, hogy elkezdhessem az olvasást. Egy

dologban már egészen biztos vagyok: ha befejeztem itt a munkámat, keresek magamnak

valamelyik egyetemen helyet, ahol régészetet tanulhatok.

Angéla - mondta Michael bársonyos hangon. A lány lel nézett rá. - Egész este a régészetről

beszéltünk. Nem mintha egy pillanatra megfeledkezni róla, és figyelmét a régészre fordítani?

A lány megpróbálta elnyomni magában a nyugtalanságot, ami hirtelen úrrá lett rajta.

Elfordította a tekintetét.

Ha tudná, hogy milyen nagyon érdeklődik iránta! De mit érez a férfi őiránta? Vajon ez nem

csak szokása, hogy egy szép estét mindig ugyanúgy fejezzen be: egy lánnyal a karjaiban?

Angélának nagy fáradságába került, míg végül tréfás hangon megszólalt: - Aha, az

önbizalma ismét táplálékot koldul. Hát nem megmondtam már, maga csak eszköz a cél

elérésében?

- Akkor kihasználom az alkalmat, hogy nincs vetélytársam. Talán meg tudom győzni arról,

magam is egész jó cél vagyok.

Michael egyik karjánál fogva magához vonta a lányt. Angéla remegni kezdett, de megállta,

hogy ne nézzen Michaelra. A férfi megragadta a haját. Gyengéd erőszakkal kényszerítette,

hogy felé fordítsa a fejét, és a szemébe nézzen.

Azután erősen és követelve szorította ajkait a lány szájára. Angéla csak egy rövid pillanatig

ellenkezett, azután engedett a forró követelésnek, ami magával ragadta.

A férfi kérlelhetetlenül szétfeszítette a lány ajkait. Erőszakos ereje megingatta Angélát.

Angélának fájt, ahogy a férfi a hajába markolt, és szorítása nem enyhült. Másik kezével

magához ölelte.

Michael a lányt lerántotta a heverőre, és a hátát a párnák közé nyomta. Most már szinte

teljes súlyával ránehezedett. Érintésének hatására Angéla szinte eszméletét vesztette. Minden

forgott körülötte, és úgy érezte, belülről csupa tűz égeti.

Angéla kezével magához húzta a férfi fejét, hogy ajkát megcsókolja. Csak ködösen érezte,

hogy a férfi kigombolja ruháját, egyik kezét lassan a ruha kivágásába csúsztatja, és mellét

simogatja.

Hirtelen ráébredt, milyen heves követeléssel válaszol teste a férfi ölelésére, és szinte már

ott tart, hogy elveszíti önuralmát. Maradék akaraterejével ellökte magától Michaelt és felült.

- Angéla? - kérdezte döbbenten a férfi rekedt hangon. Angéla felkelt a heverőről, fogta a

könyveket és az ajtóhoz ment. - Angéla!

- Jó éjszakát, Michael! - Angéla kimenekült a szobából.

Fent a szobájában az ágyra vetette magát és keservesen sírt. Sokáig tartott, míg végre

kitisztult a feje. Erősen küzdött a kísértés ellen, hogy visszaszaladjon Michael-hoz, és a

karjaiba vesse magát. Csókját még ott érezte az ajkain, testének érintése és keze simogatása

még olyan közelinek tűnt, hogy úgy érezte, mintha a férfi még mindig a karjaiban tartaná.

Egy idő után felkelt. Lezuhanyozott és lefeküdt. Nem tudott elaludni. Már sajnálta, hogy

Michaelt ellökte magától. Olyan nagyon szerette a férfit, hogy a vele érzett boldogság egy

rövid pillanata drága emlékként kísérte volna őt egész életében, amit más férfival talán sohase

tudna megélni.

Azután ismét szemrehányást tett magának, "hogy elvesztette uralmát az érzései felett.

Hiszen tudom, bizonygatta magának, hogy Michael nem szeret engem. Valószínűleg nincs is

abban a helyzetben, hogy valamikor is tényleg szeressen egy asszonyt. És mégis: ha együtt

vagyok vele, úgy látszik, minden előzetes szándékomról megfeledkezem!

Ez egyszerűen nem fordulhat többet elő! Valamennyire meg kell őriznie az önbecsülését.

És akkor talán megőrzi emlékeiben - mint azok egyikét, akiknél nem ért el sikert.

Angéla elaludt. Karjaiban az egyik könyvet tartotta, mit Michael keresett ki számára. Ő

maga írta.

Nyugtalanul aludt, újra meg újra felébredt. Csak reggel felé zuhant mély, álomtalan

alvásba, amiből csak késő i KM előtt ébredt fel.

Amikor reggel felkelt, William Ransome egyedül ült a belső udvarban és újságot olvasott.

- Jó reggelt - üdvözölte az öregúr jókedvűen a lányt. - Sokáig feltartotta tegnap este az a

haszontalan unokám?

- Nem. Egész korán hazaértünk.

- Kérem, ne vegye tőlem rossz néven. Én egy kíváncsi Öregember vagyok. Veszekedtek az

unokámmal?

- Nem többet, mint szoktunk, sőt kevesebbet! - Angéla elpirult arra a gondolatra, milyen

jól megértették egymást. - Hogy jutott erre a következtetésre? - kérdezte és megpróbálta

zavarát leplezni.

- Ma meglehetősen korán elment itthonról.

Angéla érezte, hogy összeszorul a szíve. Michael elment!

- Kérdeztem tőle, maga tud-e arról, hogy elutazik. Azt mondta nem, de nincs jelentősége.

Ez egy kicsit meglepett azután, hogy annyi figyelmet szentelt magának.

- Ma vasárnap van. Talán randevúzik.

- Michael hátrahagyott magának egy üzenetet a könyvtár íróasztalán.

- Ó! - Angéla felugrott, hangja elárulta izgatottságát. -Ha nincs ellene kifogása, átszaladnék

gyorsan. Tudja... -tette hozzá zavartan -, egyszerűen nem állom meg, hogy ne bontsam ki

azonnal a leveleimet.

Angélának nehezére esett, hogy ne rohanjon a könyvtárba. Mikor lassan odaért, ugyanazon

a helyen, ahová előző nap Michael a könyveket előkészítette, az ő neve állt.

Angéla feltépte. Több oldalas, tisztán gépelt bibliográfia került a kezébe. Tetején egy

rövid, kézzel írt szöveg:

Kedves Angéla!

Bocsássa meg tegnapi viselkedésemet. Úgy látszik, különleges tehetségem van hozzá, hogy

rosszul ítéljem meg a helyzetet, ha Önről van szó. És talán igaza volt, amikor azt mondta,

hogy egy Casanova önbizalmát csillapítani kell

Mindennek ellenére azért, hogy legalább használható eszköz legyek célja eléréséhez,

összeállítottam egy listát a régészet irodalmából.

Nem tudom, mikor kezdi meg tanulmányait, de ezek közül minden egyes könyv jó

előkészület lesz az Ön számára.

Közülük sokat megtalál Nagyapa könyvtárában.

Akadt néhány dolog, ami az elkövetkező időkben leköti majd az időmet, ezért alig hiszem,

hogy viszontláthatom, mielőtt elutazik.

Nagyon sajnálom, mert nagyon tetszettek a közös kirándulásaink.

Sok sikert kívánok az új terveihez.

Angéla másodszor is elolvasta a levelet. Könnyek potyogtak a szeméből.

Michael elment, soha többé nem látja viszont!

Tudta, hogy egy napon majd minden véget ér, de miért ilyen gyorsan, miért ilyen hirtelen!

Leült a heverőre és arcát kezébe temette.

- Olyan nagy a baj? - kérdezte Mr.. Ransome, aki csendben utána jött. Angéla kapkodva

zsebkendőjét kereste és bólintott. Nem tudott beszélni, csak rámutatott az asztalon heverő

levélre. f

Nincs benne semmi, amit ne olvashatna el, mondta magában.

William Ransome elolvasta a levelet és átlapozta a bibliográfiát.

- Tudja, Angéla, hogy mindezt egyedül a maga kedvéért csinálta? Biztos nem tartott ilyet

készenlétben, és sok órájába telhetett, míg összeállította.

Angéla hallotta az író szavait, de olyan távolinak tűntek, hogy nem fogta fel azok értelmét.

- Megpróbáltam óvni, Angéla - erősködött az öregúr halkan, amikor meglátta a lány

kétségbeesett arckifejezését. - Megpróbáltam utalni arra, hogy Michael olyasféle nők

bálványa. Azt mondta, tudja. Mi vitte hát arra, hogy beszálljon a zsonglőrmutatványba? A fal

mögött egy másik Michael van. És ő az, akit... - de hát miért is kellene eltitkolni Mr. Ransome

előtt? -,,, akit szeretek - tette hozzá. - Elfelejtette, hogy ettől a Michaeltól is óva intsen engem.

- Nem hittem volna, hogy megláthatja és megismerheti. Amennyire én tudom, ez az elmúlt

tíz évben rajtam kívül nem sikerült senkinek. Bocsásson meg, ha újra kíváncsinak hatok, de

mi történt tegnap maguk között?

Angéla elpirult. Miért kellene az idős úr előtt titkolóznia?

- Megcsókolt - válaszolta.

- Ez még nem lehet számára ok a távozásra. - William Ransome csodálkozva csóválta fejét.

- Nem ilyen egyszerű. Az nemcsak futó csók volt. És... igen, jobban közeledtem Michael

felé, mint egyáltalán szabad lett volna. - Angéla arca égett, szíve hevesen dobogott. - Már

majdnem elveszítettük mindketten a fejünket, mire elszaladtam.

William Ransome fogva tartotta a lány tekintetét. - Ha ez még egyszer előfordulna, akkor

is elszaladna? Akkor is, ha tisztában van most már ennek a következményeivel?

Habozás nélkül válaszolta Angéla: - Igen, azt tenném. Ha a hátralévő életemben végig

bánnom is kellene, akkor se tehetnék másként.

- Még soha nem láttam Michaelt olyan állapotban, mint ma reggel - állapította meg Mr.

Ransome. - Fél hétkor bejött a szobámba és le-fel futkosott, mint egy oroszlán a ketrecében,

szótlanul, sápadtan, mintha egész éjjel nem aludt volna. Megkérdeztem, mi a baja, mire azt

válaszolta, azonnal távozik. Fel akar menni az Iztaccihuatlra.

Angéla nem értette. Michael úgy megdühödött rá, hogy a hegymászásban akarta levezetni

a dühét? Hát én lennék az első nő az életében, akitől kosarat kapott? - kérdezte magától.

William Ransome mosolygott. - Van egy jó ötletem, kedves gyermekem - mondta és

csengetett Rosinak. Rosi hoz magának egy csésze kamillateát, maga ágyba bújik egy értelmes

krimivel, és egy darabig nem gondol se a régészetre, se pedig a szomorú szerelmi

történetekre. Az ebédjét felküldetem, és azután majd meglátjuk, jót tett-e ez a kúra fájó

szívének. Hétfőn folytathatja a munkáját, és az élet újra megy majd a maga útján. Talán egy

kicsit túl szürkének tűnik, de meglátja, hogy igazam volt.

Angéla hangja remegett. - Talán igen. Gyakran gondoltam a beszélgetésünkre, amit az első

napon folytattunk. Akkor olyan kötődésekről beszéltünk, amelyek az ember egész életében

megmaradnak. Mi történik akkor, ha valaki megtalálja a megfelelő embert, de az nem tud

vagy nem akar egy ilyen egész életen át tartó kapcsolatba belemenni?

- Akkor két lehetőség van. Az ember vagy rájön arra, hogy az ilyen ember nem méltó egy

ilyen kapcsolatra, vagy pedig örökre szívébe zárja az emlékét, és megpróbál az életének új

értelmet keresni. Maga már megtette ehhez az első lépést.

- Igen, ez igaz. - Angéla arca kissé felderült. - És Michael segített nekem ebben. Nélküle a

napjaimat valamelyik kiadónál fejeztem volna be, és nem fedettem volna fel magamban a

régészet iránti vonzalmamat. ,

Végre véget ért a borzalmas vasárnap, és a rákövetkező héten az élet a megszokott

kerékvágásba került.

Egy változtatást azonban keresztül vitt Mr. Ransome Angéla ellenkezése ellenére:

megtiltotta, hogy a lány ebéd után az írógéphez üljön.

- Hivatalosan két okot is felhozhatok rá - mondta az író. - Először is, olyan gyorsan

dolgozik, hogy a korrektúrával nem érem utol, másodszor is délutánonként, mikor én alszom,

nincs alkalma megkérdezni engem, ha m tudja kibetűzni a kéziratomat.

- De az elmúlt héten minden olyan jól ment.

- Mint említettem, ezek lennének a hivatalos okok. Előfordulhat, hogy Mr. Slade-nek

eszébe jut megkérdezni, miért tartott olyan sokáig. Ami pedig a valódi okot Illeti: szeretném

magát addig, amíg lehet, magam körül tudni. Nem akarom, hogy éjszakánként olvasson, és

tönkretegye az egészségét. Ezért szabaddá teszem a délutánjait, hogy olvasni tudjon, de

ragaszkodom hozzá, hogy esténként legkésőbb tíz órakor lefeküdjön aludni.

Angéla arckifejezése elárulta, amit nem mert kimondani: amilyen gyorsan csak lehet,

szeretne maga mögött tudni mindent, ami Michaelra emlékezteti. Mr. Ransome megértően

mosolygott. - Ha tényleg belement abba a mély bensőséges kapcsolatba, amiről beszéltünk,

akkor nem használ magának, ha kereket old. Nem lesz alkalma Michaelt elfelejteni. A

régészeti könyvek minden oldala, amit felüt majd, rá fogják emlékeztetni. Michael híres, a

neve követni fogja magát. Újságokban és filmekben fogja viszontlátni az arcát. Ha az ő

szakterületén fog dolgozni, kapcsolatban kell majd állnia vele. És ha nem, akkor inajd a

konferenciákon fognak találkozni. Minden őrá íogja emlékeztetni, mindennap. Ezért jobb, h

már itt és most megpróbál mindehhez hozzászokni.

Angéla hosszan tűnődve nézett maga elé. Azután így szólt sóhajtva: - Igen, igaza van. És

van még valami, amit ön nem említett. A seb annál gyorsabban heged, minél kevésbé

kíméljük. - Könnyes szemekkel tette hozzá: -Nagyon hálás vagyok önnek, Mr. Ransome. Ön

olyan jó hozzám, sokkal jobb, mint ahogy megérdemelném.

Szerdán délután Angéla elolvasta azt a könyvet, amit Michael írt. Este Mr. Ransome-mal

együtt egy nagy régészeti térképet készített a könyvtár asztalára.

Michael könyve mellette hevert nyitva, és Angéla megpróbált tisztázni néhány dolgot, amit

nem értett. Mindketten úgy belemerültek a témába, hogy nem hallották, ami kor az ajtó

kinyílt.

- Nem - mondta éppen Angéla -, ha igaz, amit a kilencvenedik oldalon ír, akkor meg

kellene találnunk a tér képen. De itt nincs semmi jelölés.

- Nem csoda - szólalt meg Michael. - Nézze csak meg a dátumokat. A térkép 1965-ös, az

én könyvem pedig 1973-as. A szakembernek fel kell figyelnie az ilyen dolgokra.

Angéla mélyen a térkép fölé hajolt, nehogy arca elárul ja az érzéseit. Mr. Ransome

székével kettejük közé gördült, és örömmel nyújtotta unokájának a kezét. - De jó, hogy itt

vagy... Nem nagyon számítottam rá, hogy jössz... miután azt írtad Angélának, egyhamar nem

fogsz minket meglátogatni.

- Cholulában akadt tennivalóm, és úgy gondoltam, hazafelé teszek egy kis kitérőt. - Bár

Michael a nagyapjával beszélt, tekintete mégis egész idő alatt Angélát fürkészte.

- Itt maradsz éjszakára? Szólok Pablónak, hogy...

- Nem, programom van a városban.

- De egy csésze teára még jut időd, ugye?

- Igen, azt hiszem.

Angélának sikerült időközben egy kicsit összeszednie magát. Michaelhoz fordult: -

Köszönöm szépen a bibliográfiát. Nagyon hasznos lesz számomra. - Legnagyobb

megdöbbenésére azt vette észre, hogy hangja mereven és mesterkélten csengett.

- Örülök - mondta Michael ugyanilyen tónusban. -Úgy látom, éppen az én könyvemet

olvasta.

- Igen. Nagyapja ragaszkodik hozzá, hogy délutánonként olvassak a munka helyett.

Szerinte túl gyorsan írok, és nem tud lépést tartani velem. Bár azt hiszem, inkább csak kímélni

akar engem.

Michael gyanakvóan nézett nagyapjára, de ő ártatlanul mosolygott.

Hamarosan izgalmas beszélgetés kezdődött a könyvről. Michael és Angéla szinte teljesen

megfeledkezett William Ransome jelenlétéről.

A beszélgetés során Michael hirtelen megragadta Angeli karját és a térképhez vezette. -

Nézzen csak ide! - jobb karjával átölelte, fogta a lány mutatóujját és egy ívet rajzolt vele a

térképen. - Innen jött, és azután ezen az úton ment tovább.

Hirtelen félbeszakította a mondatot. Angéla szinte alig hallotta a szavait. Az egyetlen

dolog, amit érzett, és ami szinte fájdalmat ébresztett benne, Michael kezének érintése volt.

Uralkodnia kellett magán, hogy ne fordítsa fejét Michael felé csókjára várva. Michael olyan

hirtelen engedte el, mintha megégette volna magát. - Későre jár - jelentette ki a férfi

váratlanul. - Visszatartottalak, Nagyapa, nem tudtál aludni menni.

- Igen, valóban, de olyan érdekes volt titeket hallgatni, hogy nem volt szívem elbúcsúzni.

Nem akarsz mégis holnapig maradni?

- Nem, jobb, ha most elmegyek.

- Viszontlátásra, Michael - búcsúzott Angéla. Újra elfelejtett ügyelni a szavaira. -

Remélem, még találkozunk, mielőtt elutazom. Nagyon kellemesen telt ez az este.

- Számomra is - válaszolta Michael. - Egyszer majd jó légész lesz, van hozzá érzéke.

Néhány perccel később Michael eltűnt.

- Hogy érzi magát, Angéla? - tudakolta Mr. Ransome, amikor egyedül maradtak. Kutatva

nézte a lányt. - Hogy érzi magát a találkozás után?

- Kicsit remeg a térdem - vallotta be Angéla és megpróbált mosolyogni. - Azt hiszem, jól

átvészeltem.

Angéla ezen az éjszakán nagyon rosszul aludt. Még egyszer végiggondolta Michael

minden szavát és minden mozdulatát, és újra átélte azt az örömöt, amit a férfi váratlan

feltűnésekor érzett.

De miért ment el olyan zavartan? Talán észrevette a reakcióját, amikor a kezéhez ért?

Vagy talán valamit kellemetlennek talált? Még soha nem látta ilyennek Michaelt. A régi

Casanova-trükköknek már nyomát sem lehetett felfedezni benne.

* * *

Angéla másnap reggel pontosan érkezett a reggelihez, dc rettenetesen fáradtnak nézett ki.

Még a sminkjével sem sikerült sápadtságát palástolnia. William Ransome ügy tett, mintha

nem venné észre.

Ezen a napon Angélának nem nagyon ment a munka. Sok hibát vétett és egész oldalakat

kellett újra leírnia Amikor tizenegy órakor Mr. Ransome-mal együtt teázott, elaludt az újságja

fölött. Az idős úr meghagyta Rosinak és Pablónak, hogy ne zavarják, és csendben egyedül

hagyta. 1

Angéla szégyellte magát, amikor Rosi felébresztette az ebédhez. Rossz lelkiismerettel

tartott Mr. Ransome-hoz az étkezőbe.

- Tegnap este nagyon sokáig maradtunk fent, Angéla magyarázta az öregúr visszautasítva a

lány bocsánatkérését. - Szívesen hagytam volna még aludni, de azután arra gondoltam,

valamit ennie is kell.

A délutáni postával levél érkezett Tómtól. Angéla bűntudattal nyitotta ki a borítékot. Az

elmúlt héten egyetlenegyszer sem jutott eszébe Tom. Átfutotta a levelet, azután odament vele

Mr. Ransome-hoz.

- Emlékszik rá, meséltem önnek egy New York-i fiatalemberről, akinek komoly szándékai

vannak?

- Hogyne.

- Tom Arnoldnak hívják. Kaptam egy levelet tőle. Néhány nap szabadságot vett ki, és

holnap érkezik Pueblába. Az egyik hotelban foglaltatott szobát, és autót akar bérelni, hogy

holnap délután meglátogasson engem. Azt írja, szeretné a hétvégét velem tölteni.

- Megvan a hotel neve?

- Igen.

- Jó, akkor küldjük el Pablót egy üzenettel, hogy a fiatalember nálunk lakhat! - határozta el

William Ransome.

- De én nem akarok Tómmal egyedül maradni! - babrálta Angéla idegesen a ruháját.

- Már elmondta, Tómnak kíméletesen a tudtára akarja adni, miszerint nem ő az igazi a

számára. így van?

- igen.

- Es miért nem tette ezt már meg?

- Úgy látszik, nem érti meg az utalásomat. Megteszi ezt a hosszú utat, hogy

meglátogasson, pedig amióta itt vagyok, mindössze két képeslapot írtam neki.

- Angéla, szakítsa meg ezt a kapcsolatot, ha ez magának nem jelent semmit. Tom csak

azért kellett, hogy ne legyen egyedül akkor, amikor még nem volt senki az éleiében, akihez

szorosan kötötte volna magát. És így van ez a munkájával is. Az nem az a hivatás, ami

kitöltötte volna az életét. Most már van egy komoly kapcsolata - még ha ez nem is teszi

boldoggá - és egy biztos terve a jövőre vonatkozóan. Már nem kell attól félnie, hogy egyedül

marad. Most már megáll a saját lábán.

Angéla meggondolta az író szavait. - Igen - egyezett bele végül -, igaza van. De azt nem

értem, miért kell Tomnak idejönnie?

- Kedves gyermekem, végre meg kell mondja neki az Igazat.

- Michaelról? - kérdezte a lány döbbenten.

- Nem, a jövőre vonatkozó terveiről. Ha olyan nagy reményeket táplál magában, nem lenne

fair dolog meghagyni őt a hitében. Engedje meg, hogy idejöjjön, és legyen elég ideje ezt

megbeszélni. És mivel Michael elfoglalt, ezért most maga lesz az idegenvezető.

- Jó - mondta Angéla habozva, és mosolyogva hozzátette: - Egy kicsit úgy érzem magam,

mintha valami regényének a hősnője lennék, amelyben valaki szövi az események fonalát.

Mr. Ransome nevetett. - Menjen, sétáljon egyet és szellőztesse ki a fejéből a pókhálót. Úgy

látszik, szüksége van rá.

Kifelé menet Angéla hallotta, hogy Mr. Ransome utasítást ad Pablónak egy távirat

feladására. Szerette volna tudni, vajon kinek küldik?

Pénteken Angéla egyre idegesebb lett. Hogyan mondja meg Tómnak? Bár soha nem

beszélgettek komolyan kapcsolatukról, Tom valószínűleg soha nem kételkedett abban, hogy ő

majd egy napon hozzámegy feleségül.

Ez most már egyáltalán nem jöhetett szóba. Amióta Michaellal megismerkedett, és rájött,

milyen a valódi szerelem, már az is lehetetlenné vált, hogy valamilyen laza kapcsolatot tartson

fenn Tómmal.

Szerencsétlenségére még jól meg is fázott. Fájt a feje és a háta. Michael szerdai látogatása

óta nem tudott jól aludni. Fáradtnak és levertnek érezte magát.

Csütörtökön délután követte Mr. Ransome példáját, és lepihent, de fáradtsága nem múlt el.

Még csak az hiányzik, hogy megbetegedjek, rémüldözött magában.

Angéla úgy döntött, Tomot a belső udvarban várja meg, és érkezéséig olvasni fog. Nem

telt el sok idő, és elaludt a meleg délutáni napsütésben.

Hirtelen arra az érzésre ébredt, hogy valaki figyeli. Michael, gondolta és kinyitotta a

szemét. Nehezére esett, hogy csalódottságát eltitkolja és barátságos mosolyt mutasson, amikor

meglátta Tomot, aki a kút peremén ült. -Tom! - kiáltotta és gyorsan felállt.

- Jól utaztál?

Tom átölelte és megcsókolta. Angéla óvatosan kibontakozott a karjaiból.

- Milyen jó, hogy találkozunk -mondta őszintén.

- Én is örülök, Angéla. Nagyon hiányoztál, és nagyon hálás vagyok Mr. Ransome-nak a

meghívásáért. Es te hogy vagy? - fürkészte a lányt. - Sápadtnak nézel ki. Túl sokat dolgozol?

- Inkább túl keveset. Mr. Ransome csak délelőtt enged dolgozni. A délutánokat arra

használom ki, hogy régészeti könyveket olvasok.

-Régészetet?

- Majd később mesélek róla - válaszolta Angéla kitérően. - Most inkább te mesélj nekem

arról, mi történt közben New Yorkban. Nekem már úgy tűnik, hogy egy örökkévalóság telt el,

amióta eljöttem.

Amikor Rosi jött, és jelentette, hogy Mr. Ransome a könyvtárban várja őket egy csésze

kávéra, felálltak. Tom felemelte a könyvet,t< amit Angéla maga mellé tett a kisasztalra.

Útban a könyvtár felé Tom visszatért a kérdéséhez. -Most meséld el ezt a dolgot a

régészettel.

- Tom, amióta itt vagyok, nem tudok szabadulni a régészettől. Azt hiszem, már

szenvedélyemmé vált. - Tom csodálkozva nézett rá. - Méghozzá olyan nagyon, hogy azt

tervezem, feladom a munkámat és Angliában kezdek régészetet tanulni.

- Vissza akarsz menni Angliába?

- Valószínűleg, de előtte még érdeklődnöm kell. Oda szeretnék menni, ahol a legjobb

lehetőségeim vannak.

Tom a lány háta mögé került, és Angéla nem látta kritikus tekintetét, amivel a könyvét

nézte. Amikor a könyvtárba léptek, és néhány üdvözlő szót váltottak, Mr. Ransome Angéla

kezébe adott egy könyvecskét.

- Ez egy múzeumi kalauz. Azt hiszem, ennek segítségével minden lényeges dolgot meg tud

mutatni és magyarázni Tómnak.

Angéla ellenkezni akart, de William Ransome nem engedte szóhoz jutni. - Sajnálom, hogy

nem kísérhetem el személyesen. Pablo majd elviszi önöket. Különösen nagy kár, hogy

Michael nincs itt. Megmutathatná a múzeumot.

- Michael? - kérdezte Tom. Angéla a kandalló tüzét piszkálta. Érezte, hogy Michael

nevének említésére az arcába szökik a vér.

- Michael az unokám - magyarázta Mr. Ransome. -Az egyik leghíresebb régész

Mexikóban.

- Sajnos Michaelnak hirtelen eszébe jutott, hogy fontos munka várja - folytatta Mr.

Ransome zavartalanul. - Az elkövetkező hetekben valószínűleg nem fogjuk látni.

Megegyeztek, hogy másnap korán Mexico Citybe utaznak, és a beszélgetés más irányt vett.

Angéla elgondolkodva figyelte Mr. Ransome-ot. Tómmal1 szemben az író, William Ransome

ült. Ugyanazokat az eseményeket mesélte el az életéből és ugyanazokat a nézeteit fejtette ki,

mint akkor, amikor ő megismerkedett vele.

William Ransome is védőfal mögé húzódik, ugyanúg mint Michael.

Tom hirtelen a lányhoz fordult. - Olyan csöndes vagy, Angéla.

- Ó, Angéla gondolatai nagyon messze vannak az irodalomtól - vélekedett Mr. Ransome. -

Semmi másra nem gondol már, csak a régészetre. Tudja milyen az, amikor valaki egy

szenvedélynek lesz a rabja? Minden egyéb dologra vonatkozó gondolatot kiolt. Ezenkívül

nem vehetem Angélától rossz néven, ha nem hallgatja újra végig a szakállas történeteimet.

Már jól ismeri őket.

Vacsoráig együtt beszélgettek. Mikor megitták a kávéjukat, William Ransome még mindig

nem adta jelét annak, hogy egyedül kívánja hagyni őket.

Angéla hirtelen vágyakozva gondolt az ágyára. Még kilenc óra sincs, vette észre

meglepődve, de majdnem lecsukódott a szeme."Nem értette, mi lehet vele.

10.

Ugyanolyan váratlanul, mint szerdán, kinyílt az ajtó és Michael lépett a szobába. .

- Ó, bocsánat! - mondta, és meglepődött arcot vágott. - Remélem nem zavarok.

- Michael! - kiáltott Mr. Ransome. - De jó, hogy itt vagy! - Adódott néhány jogi probléma,

amiről beszélni akartam veled. De arra még ráérünk. Először szeretném neked bemutatni Tom

Arnoldot. Angéla egyik barátja, és hétvégére a vendégünk.

Tom kimondottan ellenségesen viselkedett. - Ön tehát a nagy régész! Úgy hallom, sikerült

Angélát új pályára térítenie.

Angéla megdöbbenten meredt a két férfira.

, Michael elutasító választ adott. - Azt hiszem, ez az érem kizárólag a régészetet illeti meg,

nem a régészt. -fotelt húzott a kandalló mellé, és kérdőn nézett Tómra. -Mit csinál itt

Mexikóban, Mr. Arnold? Hivatalos úton van?

Angéla még mindig a két férfit figyelte. Michael most már mosolygott, de szeme hideg

maradt. Ki érti ezt? Miért viselkedik Michael olyan különösen? Tomot az első pillanattól

kezdve ellenszenvesnek találta.

- Nem - válaszolta Tom -, a saját szórakozásomra utazom. Szert tettem néhány

szabadnapra, New York pedig fuldoklik a sok hóban. Ezenkívül Angéla nélkül nagyon

unatkozom. Ezért úgy gondoltam, megnézem, mit csinál. - Tom Angélára mosolygott.

- Á, szóval úgy! - mondta Michael elnyújtott hangon, könnyed iróniával. Azután

Angélához fordult: - Ő lenne az a vetélytárs, akiről mesélt?

Angéla a legszívesebben az arcába kiabálta volna: Nem tudod, hogy neked nincs

vetélytársad, és most éppen ez a problémám?

Mr. Ransome köhécselni kezdett. Angélában az a gyanú támadt, hogy az öregúr ezzel

akarja elfedni nevetését. Nem jutott jobb eszébe, mint hogy azt válaszolja: - Valami olyasmi.

William Ransome beavatkozott a társalgásba, és a beszélgetést hamarosan semleges

témákra terelte.

Michael észrevette azt a könyvet, amit Tom az asztalra tett. - Talán ezt olvassa? - Angéla

helyben hagyólag bólintott. - Ez nincs rajta a könyvlistán, amit összeállítottam.

- Véletlenül találtam rá, és a rajzokat meg a térképeket nagyon érdekeseknek találtam

benne.

- Ez az egyetlen oka, amiért a könyvtáramban megtalálható. Ne fáradjon az olvasásával.

Tartsa magát a bibliográfiához!

Angéla felháborodott választ akart adni Michaelnak, de a férfi nem hagyta szóhoz jutni. -

Azt ígérte, a jövőben hallgatni fog a szakértő véleményére. Tegye meg, legyen szíves, ez

alkalommal is.

- Egyszer már megmondtam, hogy a szakértő véleményére hallgatok, de parancsoknak

nem engedelmeskedem,

- Úgy látszik, még megközelítőleg sem olyan intelligens, mint gondoltam.

Mr. Ransome-nak nem kerülte el a figyelmét, hogy Tom növekvő ellenérzéssel követte a

vitát. Hamarosan Angéla segítségére fog sietni!

- Egyébként, ha már szakértői véleményről van szó szúrta gyorsan közbe az öregúr, a

Michael szavai után támadt csöndben ők holnap a Néprajzi Múzeumba mennek. Nem tudnád

átvenni a vezetést, Michael?

Mindhárom arc, ami Mr. Ransome felé fordult, kötetekre való anyagot tükrözött. Szemmel

láthatólag mind hárman görcsösen igyekeztek valamilyen okot találni, ami meghiúsíthatja a

közös kirándulást. Leghamarabb Angélának jutott eszébe valami: - Azt hiszem, az öntől

kapott könyv segítségével egyedül is meg tudom majd oldani, hogy Tomot körbevezessem.

Michael szarkasztikus hangra váltott: - Most már egyedül szervezi a városnéző körútjait?

Néhány könyv még nem csinál senkiből szakértőt, ezt ne felejtse. Természetesen kész vagyok

megmutatni a múzeumot. Anabellel jöttem, és mindnyájan kényelmesen beutazhatunk a

városba.

- Anabel a felesége? - érdeklődött Tom. - Miért nem jött be?

Angéla felnevetett. - Michael nem nős. Annyi barátnője van, mint amennyi templom

Cholulában, vagyis mindennapra jut másik. Anabel a kirándulóautója.

Tom megkönnyebbült, és Angéla ki tudta olvasni az arcából, mi játszódott le benne. A fiú

felfigyelt az ellenségeskedésekre Angéla és Michael között, és az utalás arra, hogy Michael

szoknyapecér, inkább megnyugtatta, semhogy féltékennyé tette volna.

Most már nem lát Michaelban ellenfelet, és beleegyezik a közös kirándulásba. Ezenkívül

sokkal jobb modorú annál, semhogy a vendéglátóját megbántaná.

Michael átsiklott Angéla gonosz megjegyzése fölött és Tomhoz fordult: - Szívesen

körbevezetem mindkettőjüket a múzeumban - szólalt meg a régi, megnyerő Michael hangján.

- Ha Angéla komolyan veszi a dolgot a régészettel kapcsolatban, akkor mindenképpen meg

kell néznie ezt a múzeumot. - Tom nem tehetett mást, mint hogy elfogadta az ajánlatot.

Angéla nem tudott szabadulni a gyanútól, hogy Mr. Ransome-nak valahogyan benne van iia

keze a játékban. Biztosan ő az oka Michael hirtelen felbukkanásának.

Mr. Ransome észrevette Angéla gyanakvó tekintetét és így szólt: - Mivel holnap korán kell

indulnotok, javaslom, vegyetek rólam példát, és térjetek aludni. Ez különösen vonatkozik

Angélára.

- A magam részéről 'szívesen elfogadom Mr. Ransome javaslatát - jelentette be Tom és

felállt. - Nem tudom, hogy az út vagy a magaslati levegő miatt-e, de holtfáradtnak érzem

magam.

- Michael, légy szíves és vigyél a szobámba! - kérte William Ransome. - Jó éjszakát,

aludjanak jól!

Angéla azon tűnődött, kövesse-e a tanácsot, vagy maradjon a könyvtárban, és a józan

észnek ellenszegülve várja meg Michael visszatértét. Végül úgy döntött, felmegy a szobájába.

Hosszú ideig le-fel járt a szobában. Miért jött ide Tom? Miért nem akadályozta meg Mr.

Ransome-ot, hogy Tomot a haciendára hívja? Mi bírta rá Michaelt, hogy visszajöjjön? Miért

ajánlotta fel, hogy körbevezeti őket a múzeumban?

Miért? Miért? Miért?

Angéla forró fürdőt készített magának, és megpróbált a melegben kikapcsolódni.

A dolognak meglátta a komikus oldalát is. Tom szereti őt, ő szereti Michaelt, Michael

pedig soha nem fog senkit se szeretni. Mégis, holnap mindhárman együtt mennek a

múzeumba, és együtt töltik a napot. Nevetnie kellene rajta, de nem tud!

Amikor később az ágyban feküdt, érezte, milyen jót tett neki a fürdő. Alig csukta be a

szemét, máris mély álomba zuhant.

Rosi másnap fél hétkor jött ébreszteni Angélát. Miért éri már véget az éjszaka - kérdezte

magában Angéla ásítva. Olyan, mintha két percet se aludt volna...

Hálásan itta a kávéját, amit Rosi hozott neki. Valamivel később megjelent a reggelinél.

Szürke kosztümét viselte, amiben ide utazott. Tudta, ebben egy kicsit szigorú a kinézete, de

most éppen erre volt szüksége.

A sminkje problémát okozott számára. Megpróbálta, amennyire lehetett, a szeme körüli

sötét karikákat elkendőzni, de nem sikerült. Fáradtnak, levertnek érezte magát, és ismét fájni

kezdett a háta.

Amikor a szobába lépett, Mr. Ransome, Tom és Michael már az asztalnál ültek.

-És itt jön a múzeumi idegenvezetőnk a múzeumi-idegenvezető-kosztümjében! - hirdette

fennhangon Michael és nevetett. Megcsodálta közben a lányt: - Mondja, Angéla, ma hány

múzeumőr fogja elveszíteni a munkáját, ha ott feltűnik?

- Ugyan, hagyja már ezeket a vicceket! - mondta félig bosszankodva, félig nevetve a lány.

Tom kissé értetlenül hordozta körbe tekintetét, mire Angéla beszámolt neki repülőtéri

élményeiről. - Azóta Michael azt hiszi, egyfolytában óvnia kell azoktól a férfiaktól, akik

városnézésre hívnak.

- Ó, most lett előttem minden világos! - kiáltott fel Michael. - Most azon igyekszik Angéla,

hogy megfordítsa a lándzsát, és ezúttal maga ajánl fel szegény ördögöknek városnézést. Ez a

szirénekre emlékeztet, akik a tengerészeket énekükkel magukhoz csalogatják, és azután

hagyják, hogy hajóikkal a sziklának rohanjanak.

Milyen abszurd! Én, mint férfigyilkos tündérlány? Angélának nevetni kellett.

- Éppen ez a hasonlat jutott az eszébe? - kérdezte, és Tomhoz fordulva folytatta: - Michael

úgy vonzza a nőket, mint a lámpa a pillangókat. Csak mosolyognia kell, ín már ott is állnak

glédában, hogy a karjaiba vessék magukat.

- Te is? - kérdezte Tom mintegy mellékesen.

- Ne legyen ilyen ostoba! - morogta Michael. - Ha valóban Angéla barátja, akkor jobban

kellene ismernie őt. Csak azért visel el engem a közelében, mert régész vagyok, és meg tudom

válaszolni a kérdéseit. És még ha komolyan is igyekeznék, se lennének még minimális

esélyeim sem.

William Ransome-nak hirtelen köhögési rohama támadt, valószínűleg félrenyelt valamit.

Mindenki körülötte foglalatoskodott, és amikor újra nyugodtan tudott lélegezni, már

elérkezett az indulás ideje.

Angéla nem jutott hozzá, hogy valamit is egyen, és mikor ez feltűnt a férfiaknak, azzal

utasította el őket, hogy1 nincs étvágya. - Angéla, üljön hátra - kérte Michael, mikor beszálltak

a kisbuszba.

- Elöl elég a hely három ember számára.

- Igaz, de először is már ismeri az előadásomat a Mexico-völgyről, amit most Tómnak

fogok tartani. Másodszor pedig később majd több órát kell a múzeumban sétálnunk, és

alvásból még akad bőven pótolnivalója. Látszik az arcán a fáradtság. Valószínűleg még

mindig egész éjjel olvas.

- Mióta a nagyapja elvette a könyveimet és esténként ágyba küld, mint egy kisgyereket,

azóta nincs rá alkalmam.

Michael hirtelen kinyújtotta a karját, megfogta Angéla kezét, és odahúzta magához. - Mit

jelentsen ez? - sziszegte a lány, és szabadulni próbált.

- Nyugalom, csak a szemét szeretném megnézni. Komolyan azt gondolja, hogy Tom

jelenlétében félnie kell tőlem? - Mutatóujjával lehúzta a lány jobb, majd bal szemhéját.

- Miért csinálja ezt?

- A májgyulladás tüneteit keresem - magyarázta Michael. - Gyakran felüti itt a fejét.

Angéla, maga túl fáradt. Ilyen állapotban különösen fogékony a betegségek iránt. De úgy

látom, a szeme rendben van. Mégis jó len ne, ha útközben pihenne.

- Én is azt hiszem - vélekedett Tom. - Angéla, leszavaztunk.

- Jól van, ha meg akartok szabadulni tőlem... - Angéla hátrament, és elővette a takarót és a

párnát a fiókból. Végül is jót fog tenni neki két óra alvás, gondolta magában.

Angélának fogalma se volt róla, hogy Tom végig figyelte, és így elkerülte figyelmét az a

határtalan elképedés, ami Tom arcán mutatkozott. Nem látta Michael fintorgó nevetését sem,

aki pedig Tom arcát figyelte. Egyik pillanatról a másikra elaludt, és később Michaelnak

kétszer is szólnia kellett, mire felébredt. Michaelt mindenfelől nagy elismeréssel üdvözölték,

mikor belépett a múzeum előcsarnokába. - Buenos dias, doctor!

- Önt itt nagyon jól ismerik - állapította meg Tom.

- Már évek óta itt végzem munkám egy részét.

Csinos, sötét hajú lány jött keresztül az előcsarnokon és feléjük tartott. Aha, gondolta

Angéla, Tom most majd képet kap arról, mint ugranak a nők egyből Michael nyakába!

- Halló, Michael! - üdvözölte a lány és kezét nyújtotta felé. Michael bemutatta Carmen

Gradost Angélának és Tómnak. - Csatlakozhatom önökhöz a múzeumlátogatás során? -

kérdezte a lány hibátlan angolsággal.

Angéla lopva a lányt figyelte. Arcvonásai egyértelműen indián beütésről tanúskodtak. Ha a

haját két copfba fonná, úgy nézne ki, mint egy azték hercegnő, gondolta, magában.

- Persze, jöjjön csak velünk!

- Köszönöm, nagyon kedves önöktől. - Carmen mosolyogva nézett Tómra és Angélára. -

Múzeumi idegenvezető vagyok - magyarázta -, és ha Michael csoportot vezet, szívesen vele

tartok, mert mindig tanulok tőle valami újat. Most éppen úgysincs csoportom.

- Nagyon szeretheti a munkáját - jegyezte meg Tom és visszamosolygott a lányra.

Ha nem is a munkáját, akkor legalábbis Michaelt, gondolta magában Angéla keserűen.

- Kezdjük el! - sürgette a többieket Michael. Karon lógta Angélát, és a lépcsőhöz indult

vele. Tom és Carmen követték őket, és Angéla hallotta, hogy a lány New York-i munkájáról

és utazási élményeiről kérdezgeti lomot.

Valami szokatlan dolog történik, villant át Angéla fejében. Később majd átgondolja az

egészet. Fejfájása újra erősödni kezdett, és fájt a háta. Hogy fogja az elkövetkező órákat

átvészelni? Először az alagsorban mentek körbe, megnézték a leleteket, a restaurációs

műhelyeket, a múzeumi iskola tantermeit. Angéla igyekezett, hogy legalább valamit

megértsen Michael magyarázatából.

- Michael, nincs magánál véletlenül egy aszpirin? -kérdezte erőtlenül.

- Mi baj van, Angéla? Nem érzi jól magát? - Michael aggódott. Tom élénk beszélgetésbe

bonyolódott Carmen-nel és nem hallott semmit a beszélgetésükből.

- Semmi komoly - válaszolta Angéla -, csak fáj a fejem.

Michael hozott neki aszpirint, és kis idő után Angéla már újra tudta figyelni a férfi

magyarázatait. A múzeum földszinti részét járták körbe.

Michael vezetése nagy élményt jelentett a számukra. Ezer apró részletre hívta fel a

figyelmüket, amin a felületes nézelődés során átsiklottak volna. Néhány dolog már

ismerősnek tűnt Angéla számára olvasmányaiból, és örült, ha egyes dolgokat felismert. Időről

időre hallotta, hogy Tom halkan Carmennel beszélget. , Végül a középső terembe értek, ahol a

hatalmas kőkalendárium állt, amit Angéla már gyakran látott Mexikó szimbólumaként.

Michael szemléletesen elmagyarázta, miként és milyen pontossággal működött ez a

kalendárium.

Michael hamarosan egy csoport érdeklődő hallgató közepén találta magát, akik

kérdésekkel ostromolták. A látogatók egész serege követte őket, amikor tovább mentek.

Valamikor jelt adhatott Carmennek. Amikor elérték a/ utolsó kiállítótermet a földszinten,

ismét a csoporthoz fordult: - Itt láthatták a múzeum történelmi részét. A felső szinten

megtekinthetik Mexikó élő indián kultúrájának kiállítását. A lépcsőt az ajtó mögött találják.

Carmen és Tom felmentek a lépcsőn. Angélának fel tűnt, hogy Carmen a kezét Tom

karjába fűzte.

Angéla elindult a csoport után, de Michael visszatartotta. - Mi most az étterembe megyünk

- mondta. - Mit szólna egy pohár narancsléhez?

- Mennyei lenne! - sóhajtott fel Angéla.

- Hogy van a fejfájása?

- Elmúlt.

- Nem hiszem el - jelentette ki Michael komolyan. -Van még néhány aszpirinem, ha mégis

kellene.

- Valóban nincs rá szükségem.

Kimentek az étterem kerthelyiségébe. Michael egy asztalkához vezette Angélát, amit egy

csíkos napernyő árnyékolt be. Angéla hálásan ült le a székre. Csak most ébredt tudatára

annak, mennyire elfáradt a múzeumi sétától.

- Buenos dias, doctor! - Egy pincér állt előttük.

- Buenos dias, Francisco! - válaszolta Michael. Sört és narancslevet rendelt. - Nem akar

enni valamit, Angéla? Nem evett semmit reggelire.

- Talán valamilyen levest - javasolta a lány.

- Azt hiszem, jobb ötletem támadt. Rendeljünk inkább numero uno-1! Szereti a

gyümölcsöt?

-Igen, de... - Michael leadta a rendelést, amikor a pincér az italokat hozta. - És most vegyen

be aszpirint, tessék, itt van még kettő!

Angéla engedelmesen lenyelte a tablettákat, azután megkérdezte: - Nem kellett volna

inkább várnunk az ebéddel, amíg Carmen és Tom is megérkezik?

- Carmen biztosan gondoskodni fog róla, hogy Tom ne haljon éhen. Nagyszerű teremtés.

- Mert leakasztja a nyakáról a konkurenciát? - Angéla eredetileg bosszantani akarta

Michaelt, de később mégis az a bizonytalan érzése támadt, talán nem is jár messze az

igazságtól.

- Ez eszembe sem jutott! - tiltakozott Michael és témát váltott. - Mesélje el, mi nyerte el

leginkább a tetszését a múzeumban!

Amikor a pincér a numero uno-1 szervírozta Angélának, abbahagyták a beszélgetést. -

Figyelje meg - mondta Michael huncut mosollyal -, ez majd láncreakciót vált ki.

- Az ég szerelmére, ezt nem tudom egyedül megenni! - Angéla nagy szemekkel meredt a

kiadós gyümölcssalátahegyre, amit egy fél ananász kivájt kagylójában halmoztak fel, és

tejszínhabbal és meggyel díszítették.

- Hát akkor egyen annyit belőle, amennyi jólesik.

Angéla nagyszerűnek találta a hideg aromás gyümölcsöt, és saját meglepődésére megette

az egészet.

- Nézzen csak körül - mondta Michael -, úgy van, ahogy előre mondtam.

Amikor Angéla észrevette, hogy a vendégek harmadrésze numero unó-t fogyaszt, nem

bírta visszafojtani nevetését.

Tom és Carmen belépett az étterem kertjébe. - Hogy tetszett a felső szint? - érdeklődött

Michael.

- Borzasztó érdekesnek találtam - mondta Tom -, de egy kicsit sok ez egy napra.

- Azért fejeztük be mi is hamarabb. Angélának még lesz lehetősége, hogy megnézze a felső

szintet.

- Ha befejezték az étkezést, leülhetnének még Angélával egy kicsit a medencéhez -

javasolta Carmen. -Eszünk gyorsan valamit, azután mi is jövünk.

- Jó ötlet! - Michael felállt, és Angélának nyújtotta kezét.

Tom jelét sem adta az ellenkezésnek, és Angéla kicsit csodálkozott ezen. Végül is őmiatta

jött ide. Másrészről Carmen rendkívül csinos lány, és nyíltan kimutatta, hogy tetszik neki

Tom. Csoda lenné, ha nem reagálna ugyanolyan érzékenyen a női figyelmességekre, mint a

legtöbb férfi?

Michael és Angéla a medence szélére ültek. A nap rop pant erősen sütött, és Angéla úgy

érezte, rendkívüli módon elálmosodik.

Michael hirtelen megragadta a karját. - Angéla, hiszen mindjárt elalszik. Bele fog esni a

vízbe!

- Sétáljunk egy kicsit! Azt hiszem, a semmittevéstől fá radtam el.

- Miguel! - kiáltott hirtelen egy ismerős hang. Michael és Angéla megfordultak, és látták

Domingát közeledni feléjük. Minden további nélkül leült Michael mellé, belekarolt és

spanyolul kezdett beszélni hozzá. Angélát észre se vette.

Michael nem úgy néz ki, mint aki különösebben örül, állapította meg magában Angéla.

Michael félbeszakította Dominga szóözönét és hidegen így szólt: - Biztosan emlékszel még

Angélára, ugye Dominga? A repülőtéren ismerkedtél meg vele.

Dominga Angélára nézett, mintha megpróbálna emlékezni rá. - Hát persze - mondta végül.

- Miss Watson, ugye?

- Weston - javította ki Michael jéghideg hangon. Jobban tenné, ha eltűnne, gondolta

Angéla dühösen.

A zsonglőr nem szereti, ha nem sikerülnek a mutatványai.

- Weston, hát persze! - egyezett bele Dominga. - Ön Mr. Ransome titkárnője? Milyen

kedves Michaeltól, hogy körbevezeti önt a múzeumban. Pedig olyan drága az ideje. De ez már

csak így van. Mindig veszi a fáradságot, hogy kedves legyen az emberekhez.

Angéla visszafojtotta kényszerét, hogy a nő arcába nevessen. Újra megpróbál olyan

szerepet osztani neki, ami szerinte őt megilleti. Legjobb akaratával se tudta megfékezni

magát, hogy ne vágjon vissza.

- igen, Dominga, igaza van., Michael az elmúlt időszakban roppant mód elárasztott

figyelmességével. Már egészen rossz a lelkiismeretem, hogy emiatt a többi ismeretségét

elhanyagolja. Sőt, még az a gyanúm is támadt, hogy miattam elszalasztja a randevúit. Ha nem

volnék annyira biztos benne, hogy Michael mindezt csupán emberbaráti szeretetből teszi, azt

kellene hinnem, belém szeretett. De azt hiszem, efelől nem kell nyugtalankodnia.

- Ó! - Dominga egy pillantást vetett az órájára. -Mennem kell. Különben elkések a

randevúmról. - Felállt, és emelt fővel távozott.

Alig tűnt el Dominga, Michael hangosan felnevetett. Angélának rossz lelkiismeretével is

nevetnie kellett.

- Sajnálom - szabadkozott végül a lány. - Tudom, rettenetesen viselkedtem. De olyan

arrogáns volt és megpróbált lekicsinyellni, hogy nem tudtam visszafogni magam.

- Azt hiszem, Dominga nem érdemel jobbat. Filmre kellett volna venni ezt a jelenetet.

Dominga arckifejezését, fölényes hangját... - Michael rázkódott a nevetéstől. - Angéla, ezért

meg kell csókolnom.

- Inkább ne! - kérte a lány. - Itt jön a konkurenciája. -Carmen és Tom közeledett feléjük.

Michael felemelkedett. - Úgy gondolom, lassan haza kellene indulnunk. Sajnálom, hogy

ezt a szép napot ilyen korán kell befejeznünk, de Angéla sajnálatos módon hajlamos lenne

fényes nappal is elaludni.

- Ellenőrizte a szemét? - kérdezte Carmen.

Michael bólintott. - Eddig még nem lehetett megállapítani semmit, de továbbra is figyelni

fogom.

Carmen Tomhoz fordult. - Nagyon kellemesen telt a mai nap - mondta lágyan csengő

hangon. - Betartja az ígéretét és fog írni nekem?

- Egészen biztosan. És ha majd szabadságon lesz, öröm lesz számomra New Yorkot

megmutatni.

Angéla kissé csodálkozott. Magától megoldódott volna Tómmal való problémája?

Szemügyre vette mindkettőjüket. Nem az ébredő szerelem jele mutatkozik az arcukon?

Michael felsegítette Angélát a karjánál fogva. – Menjünk előre, - mondta, csendesen - ,

hogy nyugodtan elbúcsúzhassanak egymástól.

- Úgy tűnik, mintha tetszenének egymásnak.

- Igen - jegyezte meg Michael sokat sejtetően. - Épp oly ügyesen ütöm ki az ellenfeleimet,

mint maga. Csak éppen nem erőszakkal.

Tehát ez mégiscsak előre feltérképezett játszma! Angela éppen válaszolni akart, amikor

szúró fájdalom hasított a fejébe. Elsápadt és szédülni kezdett. Michael megtámogatta. - Mi a

baj? - kérdezte aggódva.

- A fejem. Újra megfájdult. Van még aszpirinje?

Angéla egész úton hazafelé aludt. Michael és Tom rávette, hogy feküdjön le az autóban.

Amikor megérkeztek a haciendára, egy kicsit jobban érezte magát, de vacsora után rögtön

visszavonult a szobájába.

Angéla a zuhany után éppen ágyba akart feküdni, amikor halkan kopogtattak az ajtaján. -

Én vagyok az, Tom! Angéla, szeretnék egy pillanatra beszélni veled.

A lány gyorsan felvette a pongyoláját, és beengedte Tomot. Úgy látta, valami nyomja a fiú

szívét. Nem mert előhozakodni a mondanivalójával. - Miről akarsz velem beszélni, Tom?

- Angéla - kezdte habozva Tom -, tudod, mennyire szeretlek. Mindig abban reménykedtem,

hogy egyszer majd egymásra találunk.

- Igen - felelte a lány.

- Már egy ideje megpróbálod kíméletesen a tudtomra adni, hogy nem viszonzod az

érzelmeimet, így van?

- Igen, Tom.

- Sokáig tartott, amíg rájöttem. Nem akartam elfogadni az igazságot. Ma viszont két

dologra jöttem rá. Carmen... - Tom habozott. - Tudod, még soha nem találkoztam olyan

lánnyal, mint Carmen, és még soha nem éreztem ehhez foghatót egy lány iránt sem. Te

pedig... szereted Michaelt, Ez nyilvánvaló...

- Észre lehet venni? - Angéla elpirult.

- Ismerlek már eléggé ahhoz, hogy észrevegyem. Szereted őt.

- Igen, azt hiszem, szeretem őt - vallotta be Angéla. -Nem akartam, hogy így legyen, Tom.

- A szerelem ellen az akarattal nem lehet semmire se menni, Angéla. De hát hol látsz te

problémát? Amikor éppen nem veszekedtek, megható gyöngédséggel vesz téged körül.

- Tom! Minden nő, aki beleszeret Michaelba, végül egyedül marad, kifosztva. Az igaz, ha

itt van, nagyon kedves hozzám. De elég gyakran kellett végignéznem, hogy más nőket is

ugyanilyen figyelmességgel vesz körül. Olyan, mint egy zsonglőr. Csak ő lányokkal csinálja a

mutatványát. Mindegyiknek éppen annyi figyelmet szentel, hogy készenlétben tartsa, míg újra

rá kerül a sor.

- Akkor nem lenne jobb, ha a lehető leggyorsabban eltűnnél innen? - aggódott Tom.

- Amint elkészültem a munkámmal, elutazom. De ezzel még nem lesz Michael lezárt

fejezet az életemben. Azt hiszem, ha valaki tényleg szeret, akkor az örökké tart.

Tom bólintott. - Erre időközben én is rájöttem. Holnap korán elutazom. Carmen

szabadnapot vett ki, és a repülőgépem csak este megy. így majd lesz néhány óránk egymásra.

Már most tudom, hogy az időnk nagyon rövid lesz...

Angéla Tomot az ajtóhoz kísérte és kinyitotta előtte. -Minden jót, Angéla - búcsúzott a fiú.

- Csodálatos lány vagy, és tiszta szívemből kívánom, hogy valamikor te is boldog legyél. -

Lehajolt hozzá, és megcsókolta az arcát.

11.

Tom és Mr. Ransome egyedül ült az asztalnál, mikor Angéla lement reggelizni.

Beszélgetésükből megtudta, hogy ma még egyikük se látta Michaelt. Angéla arra gondolt,

Michael a szokásos napi körútját járja.

Tom bejelentette, hogy elutazik.

- Pedig azt hittem, délutánig itt marad - mondta Mr. Ransome.

- Angéla ismeri az okát. El kell intéznem valamit Mexico Cityben. Ezenkívül jobbnak

tartom, ha Angéla ma fekszik és pihen ahelyett, hogy a vendég körül sürögjön-forogjon.

- Mindenki olyan figyelmes hozzám - mormolta Angéla.

- Angéla, ha nincs jól, kérem mondja meg. Talán jobb lenne, ha orvost hívnánk.

- Nem, nem vagyok beteg, talán csak egy kicsit fáradt, és fáj a hátam. Tegnap tűi sokat

sétáltunk.

Miután Tom elbúcsúzott, Angéla kiült egy könyvvel a napra. Megpróbált olvasni, de a

betűk összefolytak a szeme előtt és néhány perc múlva elaludt.

Amikor felébredt, Michaelt látta maga előtt. Őt figyelte. Angéla zavartan mosolygott. -

Mindig álmomban lep meg.

Michael nem mosolygott vissza. - Jöjjön! - szólt szinte durván. - Teszünk egy kis sétát. -

Meg sem várva a lány válaszát, felrántotta a székből. Egy szót sem szólt, és a ház közelében

fekvő kis erdőbe vette az útját.

Mi ütött belé? - kérdezte magában Angéla. Még soha nem viselkedett ilyen furcsán.

A fák sötét árnyékot vetettek, és a mandulafenyőkből fűszeres illat áradt. Amint kiértek a

ház látószögéből, Michael rögtön a karjaiba kapta Angélát, és szenvedélyes vadsággal

csókolni kezdte. A lány nem ellenkezett, hanem viszonozta csókjait.

Hamarosan szorosan összeölelkezve feküdtek a puha erdei fűben. Angéla érezte, milyen

erős a férfi követelése, hogy a magáévá tegye. Ködösen, érzékelte, valami változás ment

végbe a férfiban. Oly vadul csókolta, hogy szinte égett az ajka. De a vágya, ami a férfi felé

hajtotta, kikapcsolta minden gondolatát. Most már nem lesz ereje a megfutamodáshoz.

Michael vad elszántsága, hogy birtokolja őt, magával ragadta. Kész volt rá, hogy odaadja

magát.

Michael hirtelen elengedte és felült. Arca mozdulatlan volt, mint egy maszk. - Gyerünk,

kelj föl! - parancsolta durván.

- Michael, mi történt? - Angéla még mindig a csókjai hatása alatt állt.

- Nem kellesz. Azt hittem, te más vagy, de tévedtem. Ugyanolyan vagy, mint a többi nő.

Odaadnád magad minden férfinak, aki az utadba kerül...

- Michael, ez nem igaz!

-Múlt éjjel láttalak a szeretőddel, amikor kiment a szobádból. És most, alig tizenkét órával

ezután itt fekszel a karjaimban.

- Michael, hadd magyarázzam meg.

- Mi van ezen magyaráznivaló? Ugyanolyan vagy féltékenységedben, mint mások. Tom túl

sok figyelmet szentelt Carmennek, nem? Világos, hogy gondoskodnod kell róla, el ne veszítse

az érdeklődését irántad. - Keserűen nevetett. - Legalább őszinte voltál hozzám. Mindig is

hangoztattad, számodra csak eszköz vagyok céljaid elérésében, és csak azért viselsz el, mert

nincs más kéznél.

Angéla érzései hideg gyűlöletbe fordultak. Tántorogva felkelt és egy fába kapaszkodott,

hogy ne essen össze.

- Te beképzelt, önző alak! - kiabálta. - Azt hiszed, minden nő ugyanaz a fajta, mert te csak

a saját előítéleteden keresztül látod őket? Azért, mert egyszer valaki becsapott téged, egy

lány, aki tűi éretlen volt ahhoz, hogy felismerje a szerelmed értékét? - A férfi arca eltorzult a

haragtól, de folytatta: - Akkor elhatároztad, hogy többel nem szeretsz senkit és azt sem

hagyod, hogy téged szeressenek. Közben olyan eltévelyedett és vak lettél, hogy me^, sem

látod, mennyire szeretlek, és hogy ez a szerelem a/ egész életemet megváltoztatta.

Angéla arcát könny áztatta. Elfordult a férfitól és csendesen folytatta: - Biztosan nem én

vagyok az első és nem is az utolsó, akinek ilyen fájdalmat okozol. Továbbra is fütyülni fogsz

az emberek érzéseire, miközben bebeszéled magadnak, hogy az embereknek nincsenek

érzéseik, és ezért teheted meg. Felőlem folytathatod a zsonglőrmutatványodat egyszerre több

tucat lánnyal. De engem egyszer s mindenkorra hagyj ki belőle!

Angéla megfordult és a ház felé futott. Senki sem tartózkodott a belső udvarban, így

észrevétlenül felmehetett a szobájába. Az ágyára vetette magát és zokogott.

El kell tűnnöm innen. Nem láthatom többet Michaelt. Képtelenség áttörni a védőfalát, amit

maga köré emelt.

Hány nő fizethetett a kísérletéért könnyekkel és kétségbeeséssel? Meddig tarthatott, míg ez

az elviselhetetlen fájdalom enyhülni kezdett?

Miért kellett Mr. Ransome-nak játszani a sors szerepét? - gondolta keserűen. Valószínűleg

abban reménykedett, hogy Michael belém szeret.

Az öregúr gondoskodott arról, hogy itt-tartózkodása hosszabb legyen, mint szükséges. Azt

hitte, hogy az állandó találkozásuk majd valamilyen hatást vált ki. Egy hatást kiváltott: most

fogja magát és elmegy. El kell mennie!

Volt pénze, útlevele és repülőjegye. Mr. Ransome-nak üzenetet fog hátrahagyni, néhány

apróságot pakol a kézitáskájába és megpróbálja a helybeli buszt elérni.

Csak ne érezné ezt a szúró fájdalmat a hátában! A fejfájása is erősödött.

Angéla bevett két aszpirint és becsomagolt néhány dolgot. Ez elég lesz még akkor is, ha

Mexico Cityben nem ér el rögtön egy járatot és hotelban kell éjszakáznia. Leült, és írni

kezdett Mr. Ransome-nak:

Kedves Mr. Ransome!

Sajnálom, amiért hirtelen kell elválnunk, de az Ön elmélete sajnos hamisnak bizonyult. Ha

meg kell tanulnom a reménytelen szerelemmel együtt élnem, akkor soha többé nem

találkozhatok Michaellal.

Minden találkozás alkalmával fájdalmasabb a felismerés, hogy olyan férit szeretek, akinek

nem jelentenek semmit az érzéseim. Tudom, gyávaság a részemről, de nem tudok mást tenni.

El kell mennem.

Ha lesz valamikor alkalma, próbálja meg, kérem, Michaelt egy dologról meggyőzni: Tom

azért keresett fel a szobámban, hogy megmondja, beleszeretett Carmenba. Az a csók, amit

Michael látott, egy jó barát búcsúcsókja volt. Tudom, meg fog érteni és megbocsátja váratlan

elutazásomat.

Még egyszer köszönök mindent. Angéla

Borítékba csúsztatta a levelet, megcímezte és a tükör előtti kisasztalra tette.

Valahogy sikerült észrevétlenül elhagynia a házat, és a település felé vezető utat elérnie.

Gyöngének és kimerültnek érezte magát, sokáig tartott, míg beért a falu főterére.

Kicsit pihennem kell, villant át a fején, és leült egy idősebb házaspár mellé a padra az

autóbuszmegállóban.

Mikor indulhat innen a busz? Meglepetésére a házaspár angolul beszélt. Hogy kerülnek

angol turisták ilyen elhagyott fészekbe?

Hallotta, hogy az asszony éppen bizonygatja: - Szerintem megérte, hogy kerülőutat tettünk.

Ha az autópályán mentünk volna, a tipikus itteni települések közül egyet se ismerhettünk

volna meg. És még mindig időben érkezünk Mexico Citybe.

Angéla odafordult hozzájuk: - Elnézést kérek, szabad kérdeznem valamit önöktől?

- Ó, ön angol? - kérdezték mindketten egyszerre.

- Igen. Véletlenül meghallottam, hogy Mexico City felé tartanak. El tudnának vinni engem

is? Olyan nehézkes, innen busszal utazni, és nekem rettenetesen sietős lenne.

- Természetesen elvisszük, van elég hely a kocsiban.

Angéla nagy csendbe burkolózott és gondolataiba mélyedve ült a kényelmes hátsó ülésen.

Nagy erőfeszítésébe telt a jó szándékú házaspár kérdéseire válaszolni, és egyáltalán nem vette

biztosra, hogy a nekik előadott történet elég valóságosan csengett.

Behunyta a szemét, mert még mindig égett a sírástól. Amikor később körülnézett, már

majdnem elérték Mexico Cityt.

- Kérem, hadd szálljak itt ki - mondta, mikor a Hotel del Prado elé értek. Köszönetet

mondott, és bement a hotelbe.

Ennem kellene valamit - győzködte magát a recepciónál. Ha már fent leszek a szobámban,

nem fogom tudni magam rászánni. Felvitette a kabátját és a táskáját a szobájába, aztán

távozott a hotelből.

A hotel közelében, az árkádok alatt hamarosan talált egy kis vendéglőt. Nem tetszett neki

különösebben, de minden lépés nagy fáradságába került, ezért bement. Nagy nehezen megette

a levest, amit rendelt.

A tegnapi numero uno emléke könnyeket csalt szemébe. Hülye! Meg kell tanulnod

mostantól kezdve nem rögtön sírva fakadni, ha valami Michaelra emlékeztet.

A hotelba vezető úton felfedezett az árkádok alatt egy könyvesboltot. Az egyik kirakatot a

mexikói régészet könyveivel díszítették.

Ma nem tudom megvenni, mert vasárnap van. De holnap majd eljövök érte. Ez a könyv

legalább kézzelfogható emlék, ami Michaelhoz köt.

Visszavánszorgott a hotelba. Minden lépést kínnak érzett, és már azt sem tudta, mi gyötri

inkább: bánata vagy kimerültsége.

Nagy nehezen elérte a szobáját, levetkőzött és ágyba feküdt. Még korán volt, nem is

sötétedett, mégis rögtön elaludt.

Másnap még mindig levertnek érezte magát és tűi gyengének ahhoz, hogy elhagyja az

ágyat. Csengetett a szobalánynak és teát rendelt pirítóssal. Egy falatot sem tudott lenyelni.

Remélhetőleg még aznap elutazhat. Ha már beteg, szívesebben lenne a New York-i

lakásában, mint egy drága szállodában Mexico Cityben.

Nehezére esett felöltözködni. Amikor elkészült, lement a szálloda utazási irodájába. -

Kérem, foglaltasson nekem helyet mára az egyik New York-i gépre.

- Sajnálom, de már minden járatot lekötöttek. Szerda előtt nem tudok önnek semmit sem

ajánlani.

- De nekem még ma vissza kell érnem - esett pánikba Angéla.

- Sajnos nem látok rá lehetőséget. Várnia kell. Állítsunk össze addig önnek egy városnéző

programot? Feltétlenül meg kell nézze a piramisokat, ha még nem látta volna.

- Nem, köszönöm. - Angéla az ajkába harapott.

Kiment a hotelból és megkereste a kis könyvesboltot, amit tegnap felfedezett. Michael

könyvét akarta megvásárolni,, és utána újra lepihenni. A reggeli tea nagyon nem eshetett jól

neki. Érezte, mint húzódik görcsbe a gyomra.

A könyvesbolt alig egypercnyire volt, de neki végtelennek tűnt odáig az út. Amikor

belépett az üzletbe, keresnie kellett valamit, amiben megkapaszkodhatott. Elmagyarázta

kevéske spanyol nyelvtudásával, hogy a kirakatban lévő könyvet szeretné megvásárolni. Az

eladó aggódva nézett rá. Amikor kifizette és átvette a könyvet, megkérdezte: - Nem érzi jól

magát? Ne hívjak egy taxit?

- Nem, nem, köszönöm, a hotel csak pár lépésre van innen.

Később már nem tudta, hogy ért vissza a hotelhoz. Mint egy alvajáró ment végig az úton,

és úgy érezte, soha nem ér a végére. Amikor belépett a hotel előterébe, belezuhant a

legközelebbi fotelba. Eltartott egy ideig, amíg annyira összeszedte magát, hogy fel tudott

menni a szobájába. Ruhástul az ágyra vetette magát és elaludt a kimerültségtől. Amikor

felébredt, már besötétedett.

Most már biztosra vette, hogy beteg. Ilyen fokú aluszékonyság nem lehet kizárólag a

fizikai kimerültség következménye. A feje tüzelt, és a hátában egyre erősödött a fájdalom.

Valamit ennem kellene - gondolta -, de ilyen állapotban nem fogom tudni elhagyni a

szobámat. Teát és szendvicseket rendelt, s amíg az ételre várt, elaludt.

Amikor a szobalány behozta a tálcát, Angéla szomjasan megitta a teáját, de az ételhez alig

nyúlt hozzá. Üggyel bajjal levetkőzött, megmosakodott, hálóingbe bújt, és visszafeküdt az

ágyba. Abban reménykedett, hogy tud majd egy kicsit olvasni, de elaludt Michael könyvével

a kezében.

Éjszaka arra ébredt fel, hogy elviselhetetlenül szomjas. Nehezére esett visszaemlékeznie,

hol is van. Lassan és fájdalmasan ébredt tudatára, hogy már nincs a haciendán, és mi kergette

el onnan.

Innom kell valamit, gondolta és felkelt. Gyöngének érezte magát. Alig állt a lábán. A szoba

forgott körülötte. Odabotorkált a fésülködő asztalkához, ahol a vizeskancsó állt. Remegő

kézzel teletöltötte a poharat és sietős kortyokban kiitta a vizet.

Szédülése kissé alábbhagyott. Belenézett a tükörbe. Arca kipirult, a szeme

természetellenesen csillogott.

Biztosan lázas. Már csak ez hiányzott!

Hideg futkosott végig a hátán, a keze reszketett. Visszatántorgott az ágyához, és lefeküdt.

Michael könyve a takarón hevert. Karjába vette, mint egy gyerek a kedvenc babáját.

Szűnni nem akaró zokogás vett erőt rajta, könnyei a párnára folytak. Még soha nem érezte

magát ilyen szerencsétlennek.

Később úgy tűnt Angélának, mintha Michael kopogna az lejtőn és a nevét kiabálja. De túl

gyöngének érezte magát ahhoz, hogy kinyissa a szemét, vagy felkeljen:

Csak egy álom, gondolta kábultan, ez csak álom lehet. De mintha egy kéz simogatná a

homlokát.

Nagy nehezen kinyitotta a szemét. Értetlenül vette tudomásul, hogy Michael hajol fölé.

- Végül is minden logikus - mormolta Angéla.

- Mi, Angéla... mi?

- Ha egész nap rád gondolok, akkor álmomban is megjelensz.

Könny futott végig az arcári. Michael gyöngéden letörölte. Miért néz így rám, tűnődött

Angéla kábultan. Michael a könyv után nyúlt, amit még mindig a kezében tartott.

- Nem! - ellenkezett a lány makacsul. - Ezt nem veheted el tőlem. Te nem lehetsz az

enyém, de a könyv igen. Én vettem magamnak. - Kimerülten lehunyta a szemét és rögtön

elaludt.

Ami azután történt, abból csak néhány zavaros részletet fogott fel. Egy férfi jött fehér

köpenyben, megmérte a lázát, megvizsgálta a szemét, rettenetesen fájdalmas pontot

nyomogatott a bordái alatt, és injekciót szúrt bele. Azután jött Michael, pokrócba csavarta és

kivitte a szobából.

- Hová megyünk? - kérdezte bágyadtan. A válaszból csak az „Anabel" szót értette meg.

- Kedvelem Anabelt - mormogta Angéla és újra elaludt. Azután zavaros, értelmetlen

lázálmok következtek.

Amikor újra felébredt, erős fájdalmat érzett. Fejét ide-oda csapkodta. Valaki fogva tartotta

a bal karját. Érezte, valaki nedves ruhával hűti homlokát.

Kinyitotta a szemét és Michaelt látta. Az ágyán ült. Komoly, aggódó arccal. Látszott rajta,

hogy már hosszú ideje nem aludt.

- Ez... álom? - kérdezte a lány.

- Nem, Angéla. - Michael mosolygott. - Nem álmodsz.

Szeme újra lecsukódott. Egy idő után ismét kinyitotta

- Nem érzem jól magam - mormolta.

- Nagyon beteg vagy - adta tudtára Michael rekedi hangon.

- Mi... mi bajom van? És mi ez itt a karomban?

- Súlyos májgyulladásod van, Angéla. Aludj. Az most a legjobb, amit tehetsz.

Engedelmesen lehunyta a szemét. Elalvás közben úgy érezte, hogy Michael megcsókolja

homlokát.

Még mindig álmodom - gondolta fájdalmasan.

Mikor ismét felébredt, már leszállt az éj. Michael elaludt a kandalló előtti karosszékben.

Angéla hosszan nézte őt. Kábultsága megszűnt, de még mindig nagyon gyöngének érezte

magát, és a fájdalmak az oldalában nem akartak szűnni.

Rájött, a szobájában, van a haciendán. Tehát mégsem álmodott. Michael valóban kivitte a

hotelból, és befektette Anabelbe.

De hogyan találhatta meg? Miért kutatott utána? Miért ül itt a szobájában? Miért támadt az

az érzése, hogy Michael gondoskodott róla, amíg ő aludt? Kell lennie válasznak a kérdéseire.

Angéla nem tudta levenni a tekintetét Michaelról. Minden kis részletet meg akart jegyezni,

meg akarta őrizni szívében a férfi arcvonásait.

- Popocatepetl jutott az eszébe, aki a tűznél ülve várta, hogy felébredjen a szerelme. Mint

ahogy Popocatepetl hagyta a tüzét kialudni és elment, ugyanúgy fog majd Michael is távozni.

Szerelme nem talál viszonzásra. Számára nincs itt jövő.

A fahasáb pattogott a tűzben. Michael összerezzent és felébredt. Nyújtózkodott, ásított,

azután odafordult Angéla felé.

- Halló, alvó ártatlanság! - mondta. Angéla szíve összeszorult, amikor meglátta a férfi

kedves mosolyát. Ágyához jött és kezét a homlokára tette. - A láz elmúlt. Ez már jó jel. Hogy

érzed magad?

- Fájdalmaim vannak.

- Ezt magadnak köszönheted. Óva intettelek a narancslétől.

- Ez nemcsak az én hibám - védekezett Angéla. - Már megittam a felét, mire te egyáltalán

észrevetted. Úgy elfoglalt a szőke francia nő.

- A jövőben jobban fogok vigyázni rád - közölte komoly arccal. - Joggal vetetted a

szememre, hogy előítéletekkel nézem az embereket, Angéla. De Cholulában láttad az utolsó

fellépésemet Casanovaként, és nem vetted észre, hogy ez azóta nem fordult elő.

Michael óvatosan a karjába vonta és lágyan megcsókolta a lányt. - Attól a pillanattól

kezdve szerettelek, amint megláttalak a New Orleans-i repülőtéren. De vak voltam ahhoz,

hogy ezt felismerjem. Csak azt tudtam, attól kezdve rajtad kívül egy nő sem érdekelt.

Megpróbáltam elmenekülni tőled. De mindig vissza kellett térnem hozzád. Csak akkor

döbbentem rá, mennyire szeretlek, amikor Tom karjaiban láttalak. Fél éjszaka a földeken

rohangáltam, és megpróbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy kitekerjem Tom nyakát.

Angéla kedveskedve simogatta a férfi arcát. - Lehetőséget kellett volna adnod nekem, hogy

mindent megmagyarázhassak.

Michael bólintott. - Igen. Ehelyett az egész dühöm feléd fordult. Ezután ismét órák

kellettek, hogy átgondoljam a szavaidat. Rájöttem, bíznom kell benned, ha tényleg szeretlek.

De mire visszajöttem, már nem voltál itt, csak az üzeneted.

Szorosabban ölelte magához. - Miattam rohantál el, és szinte biztosra vettem, hogy beteg

vagy. Már egy ideje figyeltem az állapotodat. Egész Mexico Cityt felforgattam, hogy

megtaláljalak. Megfenyegettem a repülőtársaságot, hogy megtudjam, melyik gépre foglaltattál

helyet és melyik szállodában laksz.

- Most már belátom, én is hibáztam. Az a rögeszmém támadt, miszerint Lydia hűtlensége

után nem fogsz soha senkit szeretni. Szerelmed minden jelét félreértettem, és megpróbáltam

eltitkolni előled a szerelmemet.

Michael újra megcsókolta a lányt. - Fogsz még valaha is kételkedni abban, hogy szeretlek?

- Nem - suttogta mosolyogva Angéla, - Soha többé.

Michael óvatosan visszafektette a lányt a párnákra.

- Aludj tovább. Sok pihenésre lesz szükséged. Körülbelül hat hétbe fog telni, míg újra

egészséges leszel. Legkorábban három hét múlva kelhetsz fel. De a San Nicolas-i

polgármester eljön a jövő héten, hogy összeadjon bennünket. Tehát meg kell erősödnöd,

nehogy elaludj a szertartás közepén, legalábbis addig ne, amíg kimondod az igent.

- Nem kellett volna előbb megkérdezned engem? Tudod, ki nem állhatom a parancsokat.

- Ez nem parancs. Vedd úgy, mintha szakértői vélemény lenne. Ezenkívül nem akarom

vállalni a kockázatot, hogy újra elrohansz, amint felkelhetsz az ágyból.

- Szerintem emiatt nem kell félned. - Angéla boldogan mosolygott. Mikor elaludt, még

mindig fogva tartotta Michael kezét.

Hát héttel később Angéla és Michael nászútra keltek. Anabellel utaztak dél felé, hogy

megtekintsék Mexikó és Guatemala régészeti leleteit.

Angélát fellelkesítette a csodálatos táj, amin keresztülvezetett az útjuk. - Még soha nem

láttam ilyen szép országot - közölte -, olyan óriási, olyan elhagyatott, és olyan változatos! Ma

reggel fenyőerdők és hegyek közt utaztunk, azután végig a cukornád ültetvények mellett,

most pedig itt járunk ezen a sziklás, terméketlen pusztaságban. Ez megfoghatatlan!

- No csak mondj ilyeneket! Lassan az az érzés támad bennem, csak azért jöttél hozzám,

hogy Mexikóban maradhass.

- Nem, nemcsak azért. Van egy másik oka is.

- Éspedig?

Angéla mosolyogva nézett rá. - Azt gondoltam, ez a legkényelmesebb módja, hogy

régészetet tanuljak.

- Ezért drágám, most rögtön mész az ágyba!

- Ágyba? De hiszen jól vagyok.

- Lehet. De ha valaki sokáig betegeskedett, még kímélnie kell magát. Nem szabad

túlterhelni magad. - Michael gyöngéden nézett rá. Angélának gyorsabban kezdett verni a

szíve, amikor a férfi azt mondta. - Ráadásul az esküvőnk óta heteket kellett várnom a

nászéjszakánkra. Én pedig nem akarok fáradt menyasszonyt.

- Michael? - Angéla hízelegve bújt Michael karjához.

- Igen?

- Muszáj odáig utaznunk ma, ahol éjszakázni akartál?

- Nem. Anabel fel van szerelve mindennel, amire szükségünk adódhat. Ott állunk meg,

ahol neked tetszik.

- Miért kell akkor estig várnunk? - firtatta Angéla. Michael belelépett a fékbe, elfordította a

kormányt és Anabelt az útról a magas kaktuszbozót mögé kormányozta. Felemelte Angélát az

első ülésről, és a kocsi hátsó részébe vitte. Addig még várt, amíg behúzta a függönyöket az

ablakon, azután karjaiba kapta a lányt. Tekintetéből gyöngédség, szerelem és vágy áradt

Angéla felé.

- Nem, édes kis feleségem, nem kell ma estig várnunk - suttogta.

VÉGE