Kathy Schranko

Titokzatos férfiak

Mai romantika

Agnest váratlanul éri a találkozás egy ismeretlen férfival a kondiklubban. A határozott, ellenállhatatlan, férfias jelenség nyomban leveszi a lábáról, és a néptelen öltözőben azonnal az övé is lesz. A lány az ékszerként őrzött ártatlanságát veszíti el, de még nem is sejti, hogy ez csak az első megrázkódtatás. A férfi ugyanis sebtében megkéri a kezét, és rögtön össze is házasodnak, ám Agnest nem a boldog beteljesülés várja, hanem sötét és bűnös titkok megpróbáltatásai...

Agnes belépett a kapun. Szemben a fa- és üvegburkolatú fülkében egy őszes hajú férfi a fejét lehajtva bóbiskolt. A lány odalépett és bezörgetett az ablakon. A portás hirtelen felkapta a fejét és zavarodottan nézett fel.

- Mit akar? - mordult rá a lányra.

- Csak a kondiklub kulcsáért jöttem. Ideadná, kérem?

- Már elvitték - azzal újból lehajtotta a fejét és továbbaludt.

Agnes mosolyogva szaladt le az alagsorba. Már hetek óta nem volt a konditeremben, annyi elfoglaltsága volt. Mostanában egy ügynökségnek dolgozott, igen jó eredménnyel. A főnöke meg volt vele elégedve, mióta ő vette át az iroda menedzselését, jobban megy az üzlet. Persze, gondolta Agnes, ez még mindig jobb, mint amit előzőleg csinált. Az előző munkája össze se volt hasonlítható ezzel. Nagyüzemben adminisztrátor. Brrr, borzongott meg mindig. Nagyon utálta, a pénze is kevés volt, alig tudta kifizetni a rezsit és az élelmezését akkoriban. Ezért döntött úgy, hogy munkahelyet változtat. A jelenlegi munkája jobban tetszik neki. Itt nyüzsöghet, tárgyalhat, szervezhet. Jobban érvényesülnek a képességei. Képességei? Kérdezte mindig magától. Amiket otthon tanult azt itt nem tudta alkalmazni. Hiszen idegen volt, egy idegen országban. Ezt a kondi klubot is azért szerette, mert barátokra talált itt. Legjobban Mr. Cartert szerette, a tulajdonost. Ő adott tanácsokat a lánynak, mivel másra nem számíthatott. Az idős ember pedig igazán szívébe zárta Agnest egyszerűségéért, érzékenységéért. De a lány az utóbbi időben nem sokat tudott öreg barátjával beszélgetni, munkája annyira lefoglalta minden idejét, hogy még az alakjával sem tudott törődni. Agnes nem lett ugyan kövér, de többször gondolt arra, hogy kezdenek elpuhulni az izmai. Nem hízott egy dekát sem, mert az új munkája ezt nem tette lehetővé. Azonban hiányzott már neki a társaság, és Mr. Carter. Belépett a terembe. Rögtön észrevette, hogy a fitness-gépek milyen furcsán vannak elhelyezve.

Mi történt itt, földrengés? - gondolta. Nem, akkor a ház sem állna. De különös. Mr. Carter mindent átrendezett volna, de miért? Na és hol van az aerobic stúdió? Az régen balra volt, most ott is kondi-felszerelés van. Na hát, hogy mik történnek néhány hét leforgása alatt! Agnes végigsétált a hatalmas termen, ahol egy lélek sem volt látható. Minden méter után valami újat fedezett fel. Fantasztikus, - töprengett tovább, ilyen jól menne mostanában Mr. Carternek?

Hirtelen valaki nagyon keményen megfogta a karját.

- Maga mit keres itt? - hallott a háta mögül egy igen kellemes, ám egy csöppet sem barátságos hangot. A hátán szinte végigfutott a hideg. Megdermedt. Az első gondolata az volt, hogy ez nem Mr. Carter hangja. Hát persze, a portás mondta, hogy a kulcsot elvitték már. Biztos ez vitte el. De ki ez, és hogy merészel ilyen vadul nekirontani? Nagy lendülettel megfordult. Abban a pillanatban még jobban megdermedt. Szemmagasságban egy csodálatos meztelen férfi mellkast pillantott meg. Húúú! - sóhajtott magában és feljebb tekintett. Szeme, mint egy szivacs, úgy szívta be a látványt. Energikus, izmos nyak következett. Majd karakteres acélos férfiarc. A férfinak gyönyörű mély tüzű fekete szeme volt. Két szemöldöke között, éppen középen függőleges kis mélyedés. Ez arra vall, hogy sokszor összehúzza a szemöldökét. De ezután valami igazán furcsa kontraszt tűnt a lány szemébe. A férfinek szalmaszőke volt a haja. Agnes ilyet még nem látott. A lány nem tudta levenni szemét róla. Megbabonázva nézte, hol a haját, hol a szemét. A csöndet, ami hirtelen közéjük telepedett a férfi sem szakította meg. Ő is hasonlóképpen kutatta tekintetével a lányt. Ott állt előtte életnagyságban álmai nőideálja. Hátulról csak a csodálatos, hosszú szőke haját látta, s már ez arra kényszerítene a férfit, hogy ezt a törékeny ismeretlent megszólítsa. Mindegy hogyan, csak a szemébe nézhessen. De most, ahogy megfordult szinte letaglózva állt ott. Nem vette észre azt sem, hogy a szorítása még mindig nem enged a lány karján. Agnes hosszú szőke haja üstökösként övezte finom arcvonásait. A csillogó kék szemek, a dacos pisze orr, s a gyönyörű, telt ajkak hívogatóan fordultak felé. Ahogy lejjebb nézett észrevette, hogy a lány gomb nélküli blúza - csak egy öv fogta össze a derekán - teljesen félrecsúszott egyik telt melléről. Ámuldozva nézte meztelen keblet a szétnyílt blúz mentén. Ekkor ágyékában különös bizsergést érzett, ami nem is volt hasonlítható a többi nővel átélt szexuális ingerekhez. Úgy érezte, a sportnadrágja hirtelen szűk lett, de nem mozdult. Ámulva nézte a lányt. Leplezetlenül itta be továbbra is keblének gyönyörű látványát. S akkor számára is érthetetlen módon gépiesen elindult a keze a lány melle felé. Ahogy megérintette, látta, hogy rózsás bimbója abban a pillanatban megkeményedik. Majdnem visszahőkölt. Azt hitte álmodik. Ilyen reakcióra nem számított. De ez felbátorította. Félrehúzta a másik melléről is a blúzt. A lány keblei izgatottan fel-le emelkedtek. Ahogy a férfi mindkét kezébe fogta a lány kebleinek halmát, Agnes a fejét hátravetette. Haja ekkor éppen a csípőjéig ért. E mozdulattal együtt mindkét kezével a férfi nyakába kapaszkodott, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Közben úgy érezte, hogy szinte lebeg. Ilyet még soha nem érzett. Első pillanatban megkívánt egy férfit, egy ismeretlent. Olyan elementáris erővel kívánta, hogy józan eszét is elnyomta ez az érzés. Ajkuk lassan közelített egymáshoz. Abban a pillanatban, ahogy szájuk összeért, még jobban elvesztették józan ítélőképességüket. Először apránként kóstolgatták egymás ízét, majd egyre hevesebben csókolóztak. A férfi lefejtette róla blúzát, s szoknyáját is kioldotta, ami rögtön a földre esett, majd karjába kapta a lányt és beszaladt vele az irodahelyiségbe. Ott a széles pihenőágyra fektette. Agnes nem tiltakozott, sőt varázslatosan érezte magát. A férfi minden ruhát ledobott magáról, miközben a lány lenyűgözve nézte. Kéjesen hívta magához ezt a csodálatos hím példányt. A férfi gyorsan vetkőztette Agnest, akinek mind nagyobb gyönyörűséget okozott még ez is. Amikor már az alsóneműi is a földön hevertek, hirtelen kérlelve hívta a férfit. Az csókolni kezdte mindenütt, ahol csak érte. A combjainál hosszan időzött. Nyelvével simogatta e területet. Agnes kéjesen sóhajtott, mígnem feltört belőle az az ősi vágy, hogy befogadja a férfit. Észrevette ezt a férfi is, s rögtön belehatolt. De ebben a pillanatban a lány élesen felsikoltott. A férfi megdermedt, mert felfogta, mi történt: Agnes az ártatlanságát adta oda a szenvedélyes pillanatért. A férfi óvatos lett, lassan mozgott, de így is visszatért a lányba a kéjes érzés. Megint hevesen kívánta a férfit. A férfi meglepődésénél már csak a heves, orgazmusa volt nagyobb. Izzadtan, szinte ájultan zuhant a lány mellé. Ilyet még soha nem élt át. A lány a révületből ébredvén csak nehezen törte meg a varázslatos csendet.

- Hogy lehettem ilyet.? Még csak azt sem tudom, hogy ki vagy?

- Jó - felelte a férfi. - Akkor essünk túl a formaságokon. A nevem George Brown. Én vagyok itt az új tulajdonos. Nőtlen, rendezett anyagi körülményekkel, s ezennel megkérem a kezed.

- Tessék?! - Tekintett rá Agnes elhűlve. - Hogy mondtad?

- Azt mondtam, legyél a feleségem! Harmincéves vagyok, igazán gondolnom kell már a családalapításra.

- De hát az nem riaszt vissza, hogy azt sem tudod, ki vagyok?

- Majd csak bemutatkozol. Én már megtettem, de ha jól sejtem, te vagy Agnes, Mr. Carter kedvence.

- Igen. Agnes Kaálnoky vagyok. De honnan tudod, hogy Mr. Carter kedvel?

- Mesélt rólad. Egyébként a nagybátyám. Tőle vettem meg két hónapja ezt a konditermet. Már unta szegény, és idős is már ehhez. Szóval mi a problémád a házasságunkkal?

- Nem riaszt vissza, hogy egy ismeretlennel szó nélkül lefeküdtem?

- Nem, mert szűz voltál. Ha nem lettél volna az, valószínűleg csak egy perccel később kérem meg a kezed.

- Te viccelsz! Hagyj már ezzel a hülyeséggel! Ilyet még nem is hallottam, hogy azért mert valaki lefekszik veled, nyomban meg kell kérned a kezét?

- Még én sem, de miért ne?

- Te meg vagy hibbanva, bár nem tudom elképzelni milyen az ha normális vagy.

- Szóval nem jössz hozzám?

- Nem.

- Miért, ha szabad kérdeznem?

- Nem tudom.

- Akkor ajánlok valamit - javasolta a férfi.

- El tudom képzelni, milyen újabb ötlet lesz - felelte bosszúsan Agnes.

- Akkor figyelj! Most elmegyünk és összeházasodunk.

- Most rögtön? - képedt el a lány.

- Igen. Utána, ha nem tetszik, még mindig elválhatunk.

- De miért kell ahhoz összeházasodni. Élhetünk együtt is. Minek neked ehhez házasságlevél?

- Mert te nekem feleségnek kellesz!

- Vagy úgy? Na és mikor válunk el? - tréfálkozott a lány.

- Amikor mindketten jónak látjuk. Így megfelel?

- Nem! Én szerelemből akarok férjhez menni, és nem esetem a válás sem!

- Na és szerinted ez nem szerelem az első látásra?

- Azt most még nem tudhatom - töprengett Agnes.

- Akarod, hogy bebizonyítsam?

Ahogy George végigsimított a lány testén, azon nyomban mindketten szinte tüzet fogtak és belezuhantak egy újabb fergeteges szeretkezésbe. A világról tudomást sem vettek. Agnesnek felfoghatatlan volt, hogy másodszorra is ilyen mindent elsöprően kívánta George-ot. A férfi pedig ugyanezt érezte. Mikor már mindketten ájulásszerűen ölelkeztek össze, George-ban még nagyobb lett az a meggyőződés, hogy csak Agnes kell neki feleségnek, és a világon senki más. Szorosan simultak egymáshoz szeretkezés után.

De most George törte meg a csendet.

- Na, elhiszed már, hogy ez mindent elsöprő szerelem?

- Igen testi vonatkozásban azt hiszem, de a többi...

A férfi hirtelen felugrott, és felrángatta Agnest.

- Gyerünk gyorsan, amíg be nem zár a hivatal. Gyűrűnk ugyan nincs, de majd útközben veszek.

- De hát ma úgysem adnak össze. Mi lesz a három nap várakozással? Az engedélyek sincsenek még meg? Nem lehet neked ennyire sürgős!

- De nagyon sürgős, a három napot és az engedélyt pedig bízd rám. Ügyvéd vagyok, tudom mivel lehet kikerülni.

- Így mégsem mehetünk! - ellenkezett tovább a lány.

- Persze előbb felöltözünk. Bár nekem így is jó leszel.

- Én mégis menyasszonyi ruhában szeretnék lenni az esküvőmön.

- Jó, jó, majd a templomin lesz.

- Templomin? Úgy érted, hogy ott is akarsz... Isten előtt is? De akkor nem is válhatunk el!

- Én nem is akarok egyelőre! Na, kész vagy?

Mindketten felöltöztek. George a szekrényből kivette az öltönyét, amelyben az ügyvédi irodájából érkezett, mert azért belátta, hogy sportöltözékben mégsem mehet a saját esküvőjére. Lázas sietségben rohantak ki az épületből, de a kulcsot előbb leadták a portán, hátha, valaki odavetődik a klubtagok közül. George maga után húzta Agnest a kocsijához. Vadonatúj piros Porsche volt. A döbbent lány földbe gyökerezett lábbal állt a kocsi mellett.

- Ez a te kocsid?

- Igen, de szállj már be gyorsan! Elkésünk! - invitálta George a kocsiból.

Agnes beugrott, és már indultak is nagy kerékcsikorgással.

Az út rövid volt, még szerencse, hogy nyitva volt az ékszerész is, így a jegygyűrűket is azonnal megvehette George. Ahogy felsiettek a Városháza lépcsőjén még két tanút is szereztek. A hivatalban nem sokat akadékoskodtak, azonnal összeadták őket. Kifelé jövet George nagyot nevetett.

- Ilyen rövid ideig sem voltam még vőlegény.

Agnesben, mint egy vészcsengő, megszólalt valami, talán női ösztönei riasztották.

- Talán voltál már vőlegény?

George ránézett, de nem válaszolt. Átkarolta immáron a feleségét és odavezette a kocsihoz.

- Most pedig meg fogsz, ismerkedni a családommal. Sajnos ezt sehogyan sem tudom kikerülni, sőt nem is tudom eltitkolni előlük a nagy eseményt. A lányhoz hajolt és szenvedélyesen megcsókolta. Agnes mérges lett saját testére. Na, tessék, nem tud uralkodni az érzékein, máris kívánja a férfit. Annyira kívánta, hogy akár itt a kocsiban, mindenki szeme láttára az övé lenne, ha akarja. George megérezte ezt és elmosolyodott. Agnesnek most tűnt fel, mennyire csibészes mosolya van.

- Tudod, most én is arra gondolok, amire te - mondta a férfi. Megfogta a lány kezét és odahúzta a nadrágjához. De a férfi újból megszólalt, s a varázs megtölt.

- Ha nem lennénk a nyílt utcán, most nem menekülnél. Nem akarok feltűnést kelteni.

Felsóhajtott, s beindította a motort. Kihajtott a városból kivezető útra. Hazáig nem szóltak egymáshoz. Mindketten gondolataikba merülve képzelték el a közös jövőt.

Csodálatos, kastélyszerű épülethez érkeztek, amelyet hatalmas park vett körül. A birtokot kőkerítés zárta el az idegenek elől. A kaputól az épületig vezető út mindkét szélén hatalmas tölgyes húzódott. A mesterséges beavatkozás mégsem volt feltűnő. Ahogy George a Porschévál a kapu elé hajtott, automatikusan kitárultak a kovácsoltvas szárnyak. A kaputól az épületig az autóút néhány száz méter volt. George félúton megállította a kocsit.

- Most sürgősen adj egy csókot, mert erőt kell gyűjtenem az anyámmal való találkozáshoz. - Agnesnek nem kellett kétszer mondania, odasimult George-hoz. A férfi széthúzta rafinált blúzát a lány mellén és szenvedélyesen simogatta, miközben vadul megcsókolta. Alig bírták türtőztetni magukat. Nem tudtak egymással betelni. George keze már Agnes combjai között kutatott.

- Nem bírom ki, kedvesem, ha nem leszel most rögtön az enyém... - csengett hangja rekedten a lány fülében.

- Na de itt... Hogyan? Itt nincs hely...

- Mindjárt lesz - válaszolta türelmetlenül a férfi. Föltépte az ajtót, és húzta magával a lányt is.

- Most hova mész? - Agnes meg volt zavarodva, görcsösen kapaszkodott George erős kezébe, hogy át tudjon mászni a sebességváltón.

- Itt van egy nyári lak. Remélem, nyitva van.

Siettek a fák közé. Néhány métert kellett csak futniuk, máris ott voltak egy családi háznak is beillő épület előtt. A fák jótékonyan eltakarták a kíváncsi szemek elől. A férfi felrántotta a bejárati ajtót. Könnyen kinyílt.

- Van itt valaki? - kérdezte felénkén Agnes.

- A kertészen kívül nemigen lehet itt most senki.

Agnes kérdésére senki nem válaszolt. Beléptek a tágas hallba, ahol George már rángatta is a ruhadarabokat a lányról, magáról sem feledkezvén meg.

- Gyere - szólt újból a férfi rekedten, mert ott állt vele szemben büszkén és karcsún Agnes. - Gyere, ne kínozz tovább!

Agnes a fotelben elnyúló férfi elé kuporodott. Ez a pozitúra újdonság volt a férfi számára - mármint a fotel miatt - bár figurák tekintetében nem volt kifejezetten járatlan, Agnes viszont úgy viselkedett, mintha világéletében ezt művelte volna. Ragyogtak a szemei, csillogott a haja, a mellbimbói pedig keményen ágaskodtak a férfi felé. S ekkor olyasmi történt, ami még soha: a férfit sikerült egymás után szinte azonnal kétszer is boldoggá tennie. Ernyedten bújt hozzá férjéhez.

- Ezt nem tudom elhinni - suttogta George. - Ez hihetetlen! Ez fizikai lehetetlenség, de te képes voltál rá!

Agnes kuncogott.

- Miért, talán baj?

- Nem, nem baj, csak mi lesz még ebből? Gondolj csak bele! Alig három órája még szűz voltál, most pedig olyan dolgokat művelsz, amit még egy vérbeli utcalány is megirigyelhetne. Halálra ítélt ember vagyok.

Agnes megdöbbent, de ahogy ránézett a férjére, rögtön látta azt a csibészes mosolyt, amit már úgy megkedvelt.

- Mondd. Agnes, tulajdonképpen te mennyi idős vagy? Látod, még ezt sem tudom.

- Ejnye-ejnye, ilyet egy hölgytől nem illik megkérdezni? De provokatív kérdésedre egy húszas a válasz.

- Húsz? - hitetlenkedett George. - Akkor nem vagy még nagykorú.

- Dehogynem, ugyanis én még magyar állampolgár vagyok, illetve most már biztosan megkapom a végleges letelepedést, hogy férjnél vagyok.

- Jézusom, elvettem egy külföldi nőt - dadogta George, de közben hangosan hahotázott.

- Én meg akartam mondani neked, de te nem hagytál szóhoz jutni.

- Mégis hogy kerültél ide. Amerikába?

- Először rokoni látogatásnak indult, utána pedig kérvényeztem a letelepedést, de eddig csak ideiglenest kaptam.

- Mióta vagy itt, kedvesem?

- Több mint egy éve.

- Magyarországon mit csináltál?

- Otthon deklasszált nemesi származék voltam, de tanultam ugyanúgy, mint a többiek. Az egyetemre viszont már nem vettek fel, helyhiány miatt, legalábbis ezzel indokolták.

- Nemesi származású vagy? - Ez szöget ütött George fejében. - Ezt komolyan mondod?

- Igen. Úgy beszélj velem, hogy én egy igazi grófnő vagyok.

- Nem viccelsz?

- Dehogy - felelte kacagva Agnes. - Igazi grófnő vagyok, csupasz fenékkel - és meztelen fenekére csapott.

Mindketten hahotában törtek ki.

- Azt hiszem, jobb lesz, ha szedelőzködünk, már kezd sötétedni.

Valóban. Agnes is észrevette, hogy már a bútorok körvonalát látja csak.

Mire felöltöztek, teljesen besötétedett. Elindultak a kocsihoz. A hátralévő utat hamar megtették. A kastély kivilágítva emelkedett előttük. Agnes halkan felsóhajtott.

- A mienk is hasonló volt, de az már nem a családé régóta.

George hosszan nézte feleségét, igazán nem is sejtette, hogy egy valódi grófnőt fog valaha feleségül venni. Ha azonban jobban belegondolt, rájött, hogy így még jobb. Agnesnek a vérében van a társasági élet, az etikett. Nem fog vele sehol szégyent vallani. Már az öreg is megmondta, hogy jól nevelt gyerek. Mr. Cartert, a nagybátyját csak öregnek hívta. Néhány lépcsőfokot mentek fel a hatalmas, tölgyfaajtóig, amely nyomban kitárult előttük, ahogy odaértek.

- Jó estét, uram! Jó estét, asszonyom! - köszöntötte egy szobalány George-ot.

- Jó estét, Corina. Készítse elő a hölgy szobáját az enyém mellett!

- Igenis. Szóljak az édesanyjának?

- Nem, majd én megkeresem. Elmehet.

Corina biccentett a fejével, és magukra hagyta Agneséket. A lány körültekintett a hatalmas előcsarnokon. Minden aranyosan csillogott. Ívelt, faragott korlát övezte lépcsősor vezetett fel az emeletre. A tetején éppen megjelent egy sudár termetű, ám megtört tekintetű asszony. Vonásai emlékeztettek George-éira. Ebből gondolta Agnes, hogy csak George édesanyja lehel. Nem tévedett. Mr. Carternek Gina asszony volt az édestestvére, Gina asszony szembetűnően fiatalos alkat volt. A testvérénél 15 évvel volt fiatalabb, George a szemeit az anyjától örökölte. Gina asszonyból is csak úgy sugárzott a szenvedély, mégis fényét valami keserűség törte meg. George apja már évekkel előbb meghalt. Ami fenekestül felforgatta a család életét. George tanulmányait éppen befejezte az egyetemen, ahol jogot tanult. Akkor át kellett vennie a család üzleti ügyeinek intézését is. Jelenleg már neves ügyvéd, de más üzleti érdekeltségei is vannak, úgyhogy a család egyáltalán nem panaszkodhat. A legfelsőbb körökben mozognak, ami legfőképpen Gina asszony miatt kötelező, mert nagyon ad a formaságokra.

- Hello, mama! Hogy érzed magad? Ma nincs, migréned? - rohanta le kérdéseivel George az anyját.

- Nincs kisfiam, de látom vendéget hoztál.

- Hm. Igen. Nem jönnél mégis le'?

- Dehogynem. - Gina asszony elindult a lépcsősoron lefelé.

Agnes megdöbbent: ilyen királynői levonulási csak filmekben látott. Odalépeti hozzá Gina asszony és kezét üdvözlésre nyújtotta.

- Üdvözlöm a házunkban, kisasszony.

- Tévedsz mama, a kisasszony nem kisasszony, hanem asszony.

- De remélem elvált vagy özvegy, ha már a fiammal így kettesben mutatkozik!

- Nem mama, nem elvált, se nem özvegy, sőt nagyon is férjezett.

Agnes majdnem elnevette magát, mert észrevette, hogy George csigázza anyja kíváncsiságát.

- Akkor hogy merészelted idehozni - fakadt ki Gina asszony mérgesen.

- Úgy merészeltem, drága mama, hogy Agnes a feleségem.

Bummm! Robbant a bomba. Ezt Agnes is érezte. Gina asszony ebben a pillanatban elájult.

- Mondd, miért kellett ilyen tapintatlannak lenni az édesanyáddal? Láttam, hogy élvezted azt a közjátékot.

- Azért, mert megérdemelte, de majd később mindent elmesélek, hogy megértsd.

- Ajánlom is, mert nálunk tisztelik a szülőket, és nem viselkednek így - pirult el mérgében Agnes. - Különben is, most jobb neked, hogy gyengélkedik? Már napok óta nem mutatkozik, ez rám nézve is kellemetlen. Nem így képzeltem el a bemutatkozásomat. Tudhatnád, hogy én ilyesmire nagyon adok.

- Jól van, kedvesem, lesz ez még jobb is. Nem kell mindjárt pánikba esned. Most pedig öltözz fel, elmegyünk valahová vacsorázni.

Ez az egy hét olyan gyorsan eltelt, hogy Agnes észre sem vette. Annyi sok tennivalója volt, amit el kellett intéznie. Ruháit elhozták régi lakásáról, amit a városban bérelt. A lakást felmondta, majd a munkahelyén is azonnal felmondott. Nehezen akarta a főnöke elhinni, hogy egy nap leforgása alatt férjhez ment. De biztosította Agnest arról, hogy bármikor visszaveszi, ha körülményei mégis megváltoznának. Agnes melegen megköszönte főnöke jóságát, majd rohant George-dzsal ruhákat vásárolni. Olyanokat, amelyek szalonképesek a magas társasági körökben - ahol George sokat megfordul. Agnes most tért csak igazán magához. Most jött rá, hogy nem voltak fölöslegesek azok a hagyományok és szokások, amelyre szülei, legfőképpen pedig a nagyanyja tanította. Most érezte csak igazán, hogy a vér nem válik vízzé. Olyan tulajdonságai kerültek napvilágra, amelyet eddig csak tanult, de most a gyakorlatban is hasznosíthatja. George-nak persze ez nem tűnt fel. Neki természetes volt, hogy egy született grófnő mindezekre képes. Azóta már lenyomoztatta a lányt, persze titokban, s valóban, Agnes nem hazudott.

Tehát benne megbízhatom - gondolta. Végre valami jó is van az életemben. De valahogy tudtára kell hoznom a titkomat, úgy azonban, hogy bár sokat ne sejtsen, mégis tudja, mihez tartani magát. Valahogy úgy kell sakkoznom, hogy az én királynőmnek megmaradjon. Ez lesz a legnehezebb. Lehel, hogy megmarad, de nem mellettem. Igaz, ez is valami. Most döbbent rá teljes tudatával, mennyire félti az asszonyt. George gondolataiba mélyedve ült az ágy szélén. Agnes odalibbent hozzá, s észrevette mennyire gondterhelt. Ugyan mi lehet egy jól menő ügyvédnek a gondja? George ezen egy hét leforgása alatt megpróbált mindent elmesélni magáról, de mégis mintha valamit titkolna előtte. Ezt női ösztönei megsúgták.

- George? Nincs valami, amit még el szeretnél mondani?

- De van, kedvesem! Igazad van, nem szabad eltitkolnom előtted, de majd később, ha itt az ideje. Rendben?

- Ahogy gondolod! Nem akartalak faggatni, csak olyan gondterheltnek látszol.

Befészkelte magát férje ölébe. Csak egy vékony fürdőlepedő volt köréje csavarva, mert éppen a zuhanyozást fejezte be. Mint egy macska, úgy simult férjéhez, hogy elterelje George gondolatait, aki megint nem osztotta meg vele gondjait. A férfi nem tudott ellenállni Agnes bájainak, és nem is akart. Álmai asszonya ült most éppen az ölében. Újból felizzott a szenvedély tüze, ami mindig körül lobogta őket. Nem láttak semmit, csak egymást. Mindent adni és kapni akartak. Élvezni egymás illatát, simogatni, csókolni egymást, mindent együtt és egyszerre.

Agnes nem értette, honnan merül fel belőle ez a gátlástalan szenvedély. Hirtelen megmerevedett.

- Te George, nem vagyok én perverz?

- Ugyan ne beszélj butaságokat. Amíg nekem minden ilyen jólesik, amit csinálsz, addig nincs semmi baj.

Tovább csókolta az asszonyt, ahol érte. Vadsága nem ismert határokat. Néha gyöngéd is volt, ami fokozta Agnesben a kéj mámorát. Agnes mindig újabb és újabb fogásokkal próbálkozott. Tudni akarta, mi az, ami a férjének a legjobb. Ösztönösen cselekedett. Hiszen ezt az iskolában nem tanítják, a szülőktől meg pláne nem tanulhatta, ez a téma mindig is tabu volt otthon.

Agnesnek mindig a férje rekedtes hangja volt a fontos. Mindig érezte a hangszín változását. Amikor társaságban voltak, előfordult, hogy akkor is megismerte a különbséget. Tudta, ha ilyenkor George megkéri, hogy menjenek haza, annak csakis Agnes az oka. Túlságosan felingerli a férjét. Agnes a legvadabb álmaiban sem gondolta soha, hogy lesz egy férfi, aki csak és kizárólag őt akarja, ahogy meglátta, attól a pillanattól. Most is, ahogy öltözködött a vacsorához kizavarta Georgeot, mert tudta, hogy akkor soha nem indulnak el, mert a férfi kimeríthetetlen szenvedéllyel kívánta mindig a feleségét. Amíg Agnes öltözött, George is elkészült, és levonult a szalonba, hogy ott várja meg a lányt.

Meglepetésére az anyja is lent volt. Kicsit sápadt volt ugyan, de magabiztosan támadt rá George-ra, ahogy belépett az ajtón.

- Ezt miért csináltad? A tudtom nélkül! A beleegyezésem nélkül...

- Fejezd be! - vágta el a további szemrehányásokat a fia. - Több okom is van rá, hogy ezt tettem! Soroljam? Egy: nincs szükségem a beleegyezésedre! Ezt már igazán beláthatnád! Kettő: hál Istennek, hogy nem tudtál róla, mert az lett volna az első lépésed, hogy megakadályozod. Három: te tudod a legjobban, hogy ezt kellett tennem, hogy mást elkerüljek. Négy: nem tűröm, hogy csúnyán viselkedj Agnessel. Lebegjen az a szemed előtt, hogy a feleségem. Ezt jól jegyezd meg! A törvényes feleségem - hangsúlyozta - Öt... - de Gina asszony nem hagyta tovább beszélni.

- Nem érdekel a felsorolásod, mégis hogy jössz, te ahhoz, hogy egy kis senkit feleségül vegyél. Azonnal el kell válnod tőle!

- Nem! - dörrent rá George, most már türelmetlenül. - Elég legyen! Agnes nem egy kis senki, hanem egy született grófnő, és ha te a fejed tetejére állsz, akkor sem tudsz úgy viselkedni társaságban, mint ő, mert neki a vérébent van, érted? Most pedig hagyj már a gyerekes dolgaiddal, én igazán nem tehetek róla, hogy most nincs itt vigasztalásképpen Mike. Valahol Angliában biztosan boldogan él az öcsikém. Milyen igaza volt, hogy meglépett ebből a pokolból. Most pedig inni szeretnék egy gint.

A bárpulthoz lépett, s ebben a pillanatban az ajtóban megjelent Agnes. Tündöklően szép volt. Éjfekete ruhája földig ért, s csak sejtetni engedte tökéletes testének vonalát. Hosszú szőke haja loknikba sütve a derekáig ért. Sminkje még asszonyosabbá tette.

Gina asszony is belefeledkezett a látványba, akár a fia. Arca felderült, és barátságosan üdvözölte Agnest.

- Üdvözöllek, kedvesem. Sajnálom, hogy olyan váratlanul ért a hír, amivel hazaállítottatok. De látom, hogy a fiam választottja gyönyörű.

- Köszönöm, asszonyom.

- Ugyan ne asszonyozz engem! Szólíts csak Ginának, és tegezz, légy szíves! Mi a családban ezt így szoktuk.

- Társaságban is tegezhetem, vagy csak ha magunk között vagyunk?

- Természetesen mások előtt is, mert ez a legelső árulkodó jele a jó családi kapcsolatnak. Akkor... szervusz kislányom.

- Szervusz Gina, és köszönöm a bizalmat.

Ekkor George lépett hozzájuk.

- Na, erre iszunk! - és mindkettőjük kezébe adott egy-egy itallal teli poharat. Elfogyasztották az italokat, George átölelte Agnest és a kijárat felé húzta.

- Szervusz mama, elmentünk vacsorázni. Ne maradj fenn sokáig. Más pihenned kell!

Már el is tűntek Gina asszony szeme elől. Az idős asszony szeme könnyes lett, ahogy utánuk nézett. Elgondolkodott. hol rontotta el a fiaival azt a régi meghittséget, amely mindig összekapcsolta őket. Nagyon fiatalon ment férjhez, 17 évesen. Akkor a szülei szorgalmazták ezt a házasságot Daniel Brownnal, aki gazdag gyártulajdonos volt. Eleinte nagyon zavarta a húszéves korkülönbség. A férje a legszebb férfikorban volt akkoriban. Kisportolt testalkatú volt, akár most a fiai, de Gina akkor szinte még csak gyerek. 18 évesen szülte a kis George-ot, majd öt évre rá Michaelt, akit Mike-nak hívtak otthon. Mike hihetetlenül hasonlított a bátyjára. Ha nem lett volna a korkülönbség a két gyerek között, még ikreknek hihették volna őket. Még tulajdonságaik is csak elenyészően különböztek. George keményebb volt, a kalandokat kereste mindig. Nem múlt el úgy hét, hogy ne tett volna valami rossz fát a tűzre. Mike viszont érzékenyebb típus volt. De az is igaz, hogy minden csínytevésben Mike is közreműködött. Nem maradt ki semmiből. Most felnőtt korukban is nagyon hasonlítanak egymásra. Sőt most már a korkülönbség sem vehető észre. Gina asszony sokszor zavarba jött, hogy nem tudta, éppen melyikkel beszel, mert még a hangjuk is annyira hasonló volt. Milyen furcsa a természet - tűnődött ezen sokszor Gina - valami oka csak van annak, hogy két ennyire egyforma fia lett. Gina asszony férjével igen boldogan élt, míg meg nem tudta, hogy Daniel a CIA ügynöke, és olyan dolgokba keveredett, amelyekből, úgy látszik, nincs kiszállás. Természetesen férje nem árult el mindent neki, csak amennyit jónak látott. De talán ez volt a hiba, ami elindította a lavinát a családban. Akkor a gyerekek 20 és 15 évesek voltak. Férjét megfenyegette a CIA főnöke, hogy a családját baj érheti, ha ki akar szállni a buliból. Gina asszony akkor még csak annyit tudott erről a „buliról”, hogy egy komoly genetikai mérgezést okozó vegyi anyagot tartalmazó rakétát fejlesztettek ki, az egyik illegálisan Mexikóban működő hadiüzemben. Akkoriban odaköltöztek Mexikóvárosba, úgymond társasági életet élni. De valamilyen szerencsétlen véletlen folytán Daniel Brown lelepleződött, s alig tudott feleségével épségben visszamenekülni az Államokba. Daniel az évek múlásával úgy érezte, biztonságban van, de ekkor egy gyanús, véletlen autóbaleset érte. Gina asszony persze megérezte, hogy nem lehetett a véletlen műve. A férje mindig is tartott ezektől a véletlenektől, csak ő nem magát, hanem a családját feltette ettől. Mégis ő lett az áldozat.

Persze mindez bizonyossá csak akkor vált, amikor egy férfi akart Ginával tárgyaim a férje ügyeiről. Felmutatott egy CIA-igazolványt és közölte, hogy ő Daniel főnöke a szervezetnél és fontos dolgokat akar az asszonnyal megbeszélni. Elmesélte Ginának Daniel összes viselt dolgát, bírósági és egyéb dokumentumokat mutatott, s közölte, hogy mindez a napvilágra kerül, ha Gina asszony nem tesz meg néhány szívességet a CIA-nak. Először Gina asszony megtagadta az együttműködést, de Mike-ot egy este megverte egy csapat suhanc. Ekkor Mike 20 éves volt. Három hétig nyomta az ágyat, mert ugye arra azért vigyáztak, hogy komolyabb baja ne legyen, de értsenek a fenyegetésből. A fenyegetés túl jól sikerült, Mike barátnője belehalt a sérüléseibe. Ez kellőképpen hatott. Megjelent újból a férfi, és megint megérdeklődte Gina asszonytól, hogy most már hajlandó-e segíteni. Nagyon félt az asszony, nem tehetett mást, beleegyezett. De kikötötte, hogy a fiait hagyják ki ebből a mocskos üzletből. A férfi megígérte, de azzal a feltétellel, hogy az asszony nem akadékoskodik többet. Aláíratott vele egy nyilatkozatot, miszerint Gina asszony önként lép a CIA szolgálatába, s feladatait főnökétől, a Róka fedőnevű David O'Briantől kapja. Igen, ettől kezdve romlott, meg a kapcsolat fiai és ő közte. Túlságosan féltette őket. Mindem meg akart tiltani nekik. Parancsolgatott, holott azelőtt ez ismeretlen volt a számára. Kész zsarnokká vált. Fiai már felnőtt emberek voltak, és mindezt nehezen viselték, de arra gondoltak, hogy a változást apjuk halála váltotta ki anyjukból. Gondolták, ha türelmesen viselkednek vele, majd csak kilábal ebből a tragédiából. A másik, a leskelődő veszélyről azonban fiai sem tudtak, Gina asszony több megbízatást is teljesített, de nem voltak különösebben nagy horderejűek. Bankárok, gyárosok viselkedését kellett megfigyelnie, hogy miről beszélgetnek a partikon. Erről mindig pontosan tájékoztatta Rókát. Azt azonban nem is sejtette az asszony, hogy az ő beszervezése csak előjáték. A fő célpont az elsőszülött fia, George.

Mike ez idő tájt Angliában folytatta Amerikában megkezdeti tanulmányait. Az utolsó évfolyamot végezte éppen. Abban biztos volt, hogy egy ideig nem tér vissza az Államokba. Erre bátyja George kérte. Egy évvel ezelőtt a barátaival vitorlás túrát szerveztek Floridába, s mikor ezt George megtudta, arra kérte, lehetőleg ne térjen egy időre vissza, amíg nem tisztázódnak a dolgok. Nem tudta milyen dolgokra gondolt George, de azt is megemlítette, hogy veszélyben van, és ez összefüggésben van azzal a verekedéssel, ami pár évvel ezelőtt történt. Mike még a mai napig is emlékezett erre az esetre. Nem tudta elfelejteni. Mike akkor még 20 éves volt, s igen szoros barátság fűzte egy szőke, hosszú hajú lányhoz. Nagyon szerették egymást. Mindenhova együtt mentek. Akkor is éppen moziban voltak este. Úgy döntöttek, hogy gyalog mennek haza. Mike ott lakott a lánynál már hat hónapja. Innen ment mindig az egyetemre. A mozi csak két utcányira volt a lakástól. Bár ne így döntöttek volna! Befordultak az egyik sarkon, s abban a pillanatban néhány suhanc körülfogta őket. Mike nem volt gyenge legény, de ez neki is sok volt. Lefogták és agyba-főbe verték. Mike elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, akkor tudta meg, hogy Jennyt, a barátnőjét megerőszakolták és annyira megverték, hogy másnap a kórházban belehalt sérüléseibe. Mike vigasztalhatatlan lett. Azóta a nőkkel is csak viccelődik. Nem mer senkivel komolyabb kapcsolatba kerülni. Volt néhány futó kalandja, de semmi több. Ígéretet nem tesz senkinek. Számára csak Jenny volt, aki már nem él. S most George erre hivatkozott. Mike biztos volt benne, hogy bátyja nem viccből mondta ezt, benne mindig megbízott. Tudta, hogy bátyja nyomós ok nélkül nem kérne tőle ilyet. Viszont anyjuk és a világ előtt úgy kellett beállítani a távolmaradását. mintha Mike saját maga döntött volna így. Azóta beiratkozott Londonban a jogi egyetemre. George-dzsal mindig is hasonló érdeklődési körük volt. Talán ezért tudtak ennyire kijönni egymással. George biztatta a jogi tanulmányok elkezdésére is. Gondolták, majd idővel együtt folytatják az ügyvédi praxist, amelyet George elkezdett, és sikeresen folytat azóta is. Mike sokat töprengett ezen. A sors ugyan mit szán neki? George-dzsal még kamasz korukban is megtréfáltak másokat, hasonlóságukat kihasználva. A lányok is sokszor összekeverték őket. Ha valamelyik lány már unalmas volt egyikük számára, akkor cseréltek. Nagyon kevés vette észre a csereberét, sőt amikor kiderült, jót nevettek. George-dzsal havonta váltottak levelet, Úgy intézték, hogy Mike hollétét ne lehessen könnyűszerrel megtudni. Ezt úgy érte el Mike, hogy nyitott egy postafiókot Londonban, viszont lakást egy London környéki kisvárosban bérelt, amelyet George ajánlott neki. A leveleit mindig Londonban adta fel. Az egyetemmel nehezebb volt a helyzet. Ott muszáj volt a saját nevén szerepelnie. De hát minden kockázattal jár. Csak George tudja, miért kéri ezt a bújócskát tőle. Most is levelet kapott George-tól, amelyben ez állt:

Kedves Mike!

Örültem levelednek, s annak, hogy jól mennek a dolgaid. Néhány törvénytárat csatoltan küldök a precedens jogból. Remélem, hasznát veszed! Rólam csak annyit, hogy közben megnősültem, persze titokban, de a robbanás annál nagyobb volt. Ne irigyeld tőlem ezt a kis élvezetet, mert más téren viszont igen gondterhelt vagyok. Küldök nemsokára egy táviratot is. Szeretnék személyesen találkozni veled! A táviratban megírom, hogy hol és mikor. Anyánk aránylag jól van, csak ideges a nősülésem miatt, de ez nem érdekes.

Sokszor csókollak: bátyád: George.

Na hát, ez fantasztikus - gondolta Mike - Szóval mégis elvette azt a nőszemélyt, aki már pár hónapja a menyasszonya. Pedig azt írta nekem, hogy felbontja az eljegyzést. Micsoda egy pasas, már neki sem lehet hinni? Na mindegy, majd kifaggatom, ha találkozunk. Egyébként is, hogy tudta azt a borzalmas nőt elvenni. Gondolataiból a telefon csörgése riasztotta fel.

- Halló, itt Schwartz asszony. Maga az, Mike?

- Persze. Mi a baj asszonyom?

- Mike úgy röstellem így telefonon, de sürgősen pénzre lenne szükségem, és arra gondoltam, hogy...

- Hogy fizessem ki előre a következő havi lakbért, ugye?

- Jaj igen, Mike. Nagy probléma lenne önnek?

- Nem, dehogy. A bátyám éppen most küldött megint pénzt, úgyhogy mindjárt átviszem.

- Nagyszerű! Nagyon köszönöm!

Mike letette a kagylót, felkapta kabátját és átszaladt a szemben lévő házba. Csöngetésére Julia, Schwartz asszony nagyobbik lánya nyitott ajtót. Nagyon helyes lány, gondolta mindig Mike, de nem tudta a látvány igazán izgalomba hozni. Pedig Julia mindig próbálkozott vele. Mike tudta, hogy tetszik a lánynak, de azt is tudta, hogy mindenkit meg akar magának kaparintani, aki csak az útjába kerül.

- Szervusz - köszöntötte őt Julia.

- Szervusz, anyádat hol találom?

- Bent van a konyhában.

- Ethel itthon van már?

- Á, dehogy. A hugi még suliban van.

- Na és te? Nem dolgozol?

- Honnan jöttél rá, azzal az okos fejeddel?

- Nem volt nehéz, ha délután kettőkor még itthon vagy...

Pfuj, de utálatos beszélgetés, hogy én mennyire unom ezt a nőt! Mike otthagyta Juliát és bement a konyhába, ahol Schwartz asszony éppen a mosogatógépet indította be.

- Hello Mike! Úgy örülök, hogy nem okoz nehézséget a dolog magának.

- Ugyan, ne szabadkozzon, biztosan nyomós oka volt, ezt kérni. Itt a pénzt. - Letette a konyhaasztalra a papírbankókat.

- Most a becsületemet mentetted meg! - sóhajtott fel Julia mögötte.

- Hogyhogy? - döbbent meg Mike..

- Á, semmi - felelte Julia helyett az anyja - majd én elmondom.

Julia eközben a pénzzel már ki is száguldott a konyhából. Felkapta kabátját és kiviharzott a kocsijához. Mikor már Mike szeme elől eltűnt a homokszínű Ford Granada, visszafordult az ablakból.

- Mi ez a rohanás Lisa asszony?

- Ne is kérdezze - sóhajtott. - Megint, elveteti a gyerekét.

- Micsoda? Megint terhes?

- Sajnos igen, de az az érzésem, hogy ezt addig csinálja, amíg már egyáltalán nem lehet gyereke!

- Igen ez könnyen előfordulhat, ha ilyen könnyelmű. Erre kellett, hát olyan gyorsan a pénz?

- Sajnos igen! Tudja, hogy én mindent megteszek a gyerekeimért. De, így egyedül nehéz végigcsinálni mindent. Julia sem lenne talán ilyen, ha nem bakfis korában vesztette volna el az apját, Ethelnek valamivel könnyebb, mert ő nagyon kicsi volt akkor.

- Igen tudom! De Julia azért mégis felnőttként viselkedhetne már! Hiszen annyi idős, mint én!

- Ó, Mike, maga sokkal komolyabb felfogású. Bár ilyen gyermekeim lennének, mint maga!

- Azért az én anyámnak sem fenékig tejfel. Nem látott engem már csaknem egy éve.

- Miért nem megy haza? Otthon is tanulhatna...

- Nem akarok! Azt hiszem jobb, ha itt fejezem be az egyetemet.

- Mondja, Mike, nem tudná valahogy Juliát észre téríteni? Annyi gondot okoz nekem ez a lány! Férjhez sem akar menni, a fizetését is elveri. Ha ez így folytatódik, teljesen elzüllik. Vagy túl sokat kívánok magától?

- Nem tudom, Lisa asszony, hogy ez volna-e a legjobb megoldás Ugyanis Julia már rám is ki akarta vetni a hálóját!

- Igazán? Ezt nem tudtam! Akkor valóban ostobaság lenne ezt kérnem magától!

- Egyáltalán nem! Sőt! Ha alkalom nyílik rá, megmondom a véleményemet neki.

- Rendben! De a lelkivilágát ne tegye teljesen tönkre! - nevetett Lisa asszony.

- Sem a lelki, sem a testi világát nem teszem tönkre! Ezt megígérhetem. De ne vegye komolyan maga se Juliát. Ha azzal állítana haza, hogy megkértem a kezét, ne higgyen neki, mert nősülni nem fogok! - nevetett már Mike is.

- Igen, tudom! - mondta az asszony, de ekkorra Mike arcáról már lehervadt a mosoly. - Most arra a lányra gondok ugye Mike? Aki meghalt?

- Igen. És az ő helyére nem lép senki, legalábbis eddig még ilyen nem került elém, mert ha meglelném, nem engedném el soha. Az talán a baj, hogy minden nőt vele hasonlítok össze! Bár Jenny nem volt hibátlan, de emlékeimben úgy látszik csak a szép pillanatok maradtak meg.

- Ezt ismerem én is, Mike! Ezen én is túljutottam. Viszont nekem ott volt a két gyerek. Míg magának ilyen problémája nincsen. Olyan fiatal még. Mike! Ne pazarolja el a fiatalságát.

- Tudja, Lisa asszony, ha maga húsz évvel fiatalabb lenne, alighanem magát venném el feleségül.

- Ugyan, Mike, ne bolondozzon itt velem! Azért mert megértem magát? Ehhez az kellett, hogy ugyanolyan tragédiákon menjek keresztül, mint maga. Na és húsz évvel ezelőtt még nagyon szerelmes fiatalasszony voltam, egy ötéves gyerekkel.

- Nagyon szerethette a férjét, ha nem ment újból férjhez!

- Szerettem, igaz, de a két gyerek nagyon megköti egy egyedülálló nő kezét. Lett volna udvarlóm, de mind csak a gyerekek nélkül akart. Ezt viszont én nem akartam. Hát így maradtam egyedül. Ha pedig a gyerekek kirepülnek a fészekből, még jobban egyedül leszek. Tudom én…

- Nem baj, Lisa asszony! Húsz év múlva megkérem a kezét, ha addig nem nősülök meg - mosolygott Mike. - Akkor már úgysem számít a korkülönbség, viszont jól elbeszélgetünk majd.

- Bolond gyerek maga! - nevetett vissza Lisa asszony szeretetteljesen.

Mike elköszönt szállásadónőjétől, s visszament a lakásába. Amint belépett az ajtón, megcsörrent a telefon. Berohant a nappaliba, és felkapta a kagylót.

- Halló! Mr. Brown? - hallatszott a telefonban. - Táviratot szeretnék beolvasni Önnek!

- Én vagyok, de várjon, előveszek egy papírt, meg egy tollat.

- Természetesen.

- Készen vagyok, mondhatja!

- Tehát a szöveg: Budapestre utaztam a feleségemmel. Május 23-an este 8-kor várlak az I... Hotel bárjában. Aláírás. George. Megismételjem?

- Nem köszönöm. Le tudtam írni. Viszonthallásra, asszonyom.

- Viszonthallásra, uram.

A fenébe is! - káromkodta el magát Mike. Soha jobbkor, most átütemezhetem a vizsgaidőpontjaimat. George igazán gondolhattál volna erre! Hova is utazott? Budapestre? Azt mondjak, szép város. De George mit keres ott? Üzleti ügyben járna arra? Na mindegy, majd megtudom.

Agnes kinyitotta a szemét. Már világos volt a hálószobában. Körüljáratta tekintetéi aszóban, Hol vagyok? Istenem, micsoda fényűzés - gondolta. Balra nyúlt a kezével, de George nem volt mellette. Felült a franciaágyon. Álmosan nyújtózott egyet. Hálóinge pántja bal vállán lecsúszott, s szabadon hagyta bal mellét. Csak most kezdett derengeni neki, hogy Budapesten van ismét. Nagyon szerette ezt a várost, hiszen itt született. Kilépett az ágyból és odatámolygott az ablakhoz, ahol a Dunára látott. Ahogy áttekintett a folyó másik partjára, Budára, önkéntelenül is sorolta, amit lát. Ott a Gellérthegy, minden év augusztus 20-án tűzijáték van. Mennyire szerette nézni kicsi korában azt a sok-sok csillagot! Itt szemben a Budai Vár. Még mindig milyen, szép! A Halászbástya sem veszett el. Na és a Mátyás-templom tornya is ott magasodik. A Sikló pedig éppen üzemel, de jó lenne megint utazni rajta! Most is milyen szép a Lánchíd. Elnevette magát. Ha most George itt lenne, megkérdezné tőle azt a régi pesti viccet, hogy tudja-e miért van alagút a Lánchíd előtt? De George biztosan nem tudná a választ, hogy azért van a Lánchíd előtt az alagút, hogy betolják a hidat, ha esik az eső, nehogy megázzon. De George nincs itt! Nem kérdezheti meg tőle ezt a szamárságot. A mosoly eltűnt az arcáról. Már három hónapja voltak házasok, és egy hónapja George egyáltalán nem közeledik hozzá. Valami történt, de nem tudja, mi. Agnes azt hitte George megunta őt, azért nem kíván házaséletet élni vele. Már azt gondolta, hogy a magyarországi út is meghiúsul. De George betartotta a szavát. Csakis Agnes miatt jöttek el. A férjének nem volt itt semmi dolga. Legalábbis ezt állította. Nagyon idegenkedett attól, hogy idejöjjenek. Agnes mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a szüleinek bemutassa a férjét. Így George-nak nem volt más választása. Ez szerinte csak udvariassági látogatás. De mi lelte a férfit, hogy nem közeledik hozzá? Amikor Agnes próbálkozott, akkor is inkább eltolta magától az asszonyt. Így Agnes legközelebb már nem kezdeményezett. Két könnycsepp folyt végig az arcán. Ő még mindig megőrült George-ért. Miért ilyen kegyetlen vele? Az ágyra vetette magát. Keservesen zokogott. Ekkor lépett be George a fürdőszobából. Látta, hogy Agnes sír, de elfordította a fejét, és a szekrényhez lépett, hogy felöltözzön.

- Kár minden könnycseppért! Nem áll jól neked!

Agnes hüppögve nézett fel rá. Kék szemei csillogtak. A sírástól kipirult, s az az engedetlen hálóingpánt, már megint félrecsúszott, holott az előbb megigazította az ablaknál.

- Miért vagy ilyen közömbös velem. George?

- Tudod te azt nagyon jól! - volt a kimért válasz.

- De nem tudom! Értsd már meg, hogy nem értem, miért vagy ilyen velem!

- Kérdezd meg Rókát! - villogtak vészesen szemei. - Majd ő megmondja, ha ez nem segít neked!

- De George milyen rókáról beszélsz?

- Nagyon jól megjátszod magad!

- Mi? Még, hogy én megjátszom magam? De miért? Mondd már meg, hogy mi a bajod velem!

- Oké! Megtudtam, hogy csak ezért jöttél hozzám, hogy megkapd a letelepedést. Jól játszottad a szerelmes asszonyt. Mindig el akarsz csábítani! Minden mozdulatoddal! Most is! Nézz magadra! Ha nem tudnám, miért, csinálod, azt hihetné az ember, hogy véletlen. Pedig dehogy! Mindent előre kitervelsz! Ezért nem akarom megismerni a szüleidet! Ahogy visszamegyünk, úgyis elválunk!

Agnes könnyes szemekkel nézte férjét, aki egyik hamis vádat a másik után mondta. Elhomályosult minden előtte. Elájult. George meg mert volna esküdni rá, hogy ezt is direkt csinálta.

Ám észrevette, milyen sápadtan fekszik Agnes az ágyon. Megrémült. Odaugrott hozzá és megpaskolta az arcát. Semmi. Majd elkezdte dörzsölni a szíve tájékát. Megint semmi. Eszébe jutott, hogy orvosi kéne hívni. Odanyúlt a telefonhoz, ami az éjjeliszekrényre volt helyezve, és tárcsázta a szobaservice-t. Két perc sem telt bele, már ott volt az orvos. Agnes még mindig ájult volt. Az orvos adott neki valamilyen injekciót, amitől pár perc múlva fel kell ébrednie. Így is volt. Agnes néhány perc múlva kinyitotta a szemét. Rémülten nézte az ismeretlent.

- Jobban van, asszonyom? - kérdezte. - én orvos vagyok.

- Doktor úr, beszéljen nyugodtan magyarul, én is honfitárs vagyok.

- Pompás! Nos jobban van? - kérdezte most már magyarul.

- Azt hiszem igen, de nem akaródzik felkelni. Olyan gyengének érzem magam, hogy meg se bírok mozdulni.

- Ez így van rendjén. Kapott egy erősítő injekciót, majd az helyrehozza. De mi történt, hogy ilyen sokkos állapotba került?

- Csak egy kis nézeteltérés volt a férjemmel. De ne árulja el neki, hogy ezt megmondtam!

- Bízhat bennem, van még orvosi titoktartás a világon, még itt is!

- Köszönöm doktor úr! A férjem bizonyára már meg is bánta.

- Csak nem veri magát? Nem olyan kinézetű. Igazán úriembernek látszik.

- Az is, csak lelkileg tört össze.

- Még ilyet. Gondolom, elválik egy ilyen akarnoktól?

- Valószínűleg, hiszen ő ezt akarja.

- Vagy úgy! Szóval ő akarja, maga pedig nem?

- Valahogy így van.

A beszélgetésből George egy árva szót sem értett, ezért közbeszólt.

- Kérem, doktor! Van még valami figyelemre méltó közölnivalója, vagy már csak csevegnek a feleségemmel? Mert akkor én elmennék.

- Nem, nincs! Illetve... csak annyi, hogy a feleségének most pihenésre van szüksége.

- Rendben, akkor én nyugodtan itt hagyhatom? Nem lesz most már semmi baj?

- Menjen nyugodtan. Ma, legfeljebb csak vacsorázni mehet le a felesége. Addig is jobb, ha teljes nyugalomban van. Az étkezése pedig a mai napon diétás legyen - fordult vissza Agneshez. Rendben?

- Rendben. George-nak úgyis sok elintéznivalója van. Legalábbis ezt mondta.

- Akkor viszontlátásra! Ha valami probléma lenne mégis, ezen a telefonon elérhet.

Egy névjegykártyát nyújtott át Agnesnek, amin ez állt: Dr. Bartos Kálmán szülész-nőgyógyász. Agnes elolvasta és nem hitt a szemének.

- Mondja, doktor - állította meg az ajtóban -, hogy kerül maga ide? Hiszen nem itt dolgozik!

- Úgy van, de itt volt dolgom, és éppen a szobaservice-ben tartózkodtam. Ugyanis ott dolgozik a lányom.

- De akkor a szálloda nem számolhatja el a költségeit!

- Ne is törődjön ezzel asszonyom! Majd csak elszámolom valahogy! Ha bármi van, csak jelentkezzen nálam nyugodtan!

- Köszönöm még egyszer, doktor! Viszontlátásra.

- Viszlát - s most már végleg elbúcsúzott az orvos.

George alig várta, hogy az orvos eltűnjön. Ő is kilépett az ajtón. Lement az étterembe reggelizni. Keserűen ette az elé tett ételt. Nem tudta, valójában mit gondoljon. Agnes viselkedése megzavarta. Talán mégsem igaz, amit Róka mondott róla? Ez az alak már többször is megfordult a házukban, anyjával találkozott mindig.

Eleinte George azt hitte, hogy az anyja egyik udvarlója, mígnem rájött a keserű valóságra. Anyja megmondta, hogy nem véletlenül sikeres ügyvéd! George-nak fájtak anyja szavai. Tehát ő csak eszköz Róka kezében. Egyengették az előremenetelét az ügyvédi pályán. Minél ismertebb és sikeresebb legyen. Ráadásul nem volt nehéz feladat, mert George tehetséges volt. Ezért sikerült harmincéves korára olyan hírnévre szert tennie, ami még az ötvenéveseknek is a becsületére válna. George azt hitte, hogy a sors kegyeltje. De keserűen kelleti ráébrednie arra, hogy mi az igazság, amikor néhány hónappal ezelőtt, talán már egy éve is, felkereste irodájában Róka. Közölte vele, hogy az apja és az anyja is ügynök volt a CIA-nál. De most már a fiakra van szükségük. George gyanakodva fogadta a férfit, aki nagyon ellenszenves volt. De amikor közölte, hogy vége lehet hamar a sikeres ügyvédi karrierjének, ha nem segít, már kétkedés fogta el saját tehetsége iránt. Amikor Róka megmutatta neki anyja önkéntes belépési nyilatkozatát, a csalódáson kívül mást nem érzett.

- Mondja, maga mindenkit beszervez a családunkból? - kérdezte akkor George.

- Nem! Nekem csak maga kell! A hebrencs öccse nem érdekel!

Milyen jó, - gondolta George, hogy Mike-t a világ hebrencsnek tudja!

- Oké, akkor ad nekem erről egy papírt, különben nem írom alá a belépést!

Róka nem tehetett mást, kénytelen volt nyilatkozatot tenni, hogy a Brown család többi tagja nem léphet be a CIA-ba. Ráírta az azonosító kódját és minden hivatalos adatot, ami érvényesíti a nyilatkozatot. Ekkor odanyújtotta elé, és mellétette a belépési nyomtatványt is. George még mindig habozott aláírni.

- Mi lesz a feladatom? - kérdezte halkan.

- Azt majd mindig időben közlöm magával!

- Nem! - dörögte George. - Most ráírja a belépésre! Csak nem gondolja, hogy akármit teljesítek? Például nem vagyok hajlandó sem gyilkolni, sem zsarolni senkit. Ezt beláthatja, törvénybe ütköző feladatot nem vagyok hajlandó végrehajtani. Hiszen ügyvéd vagyok! Tudnom kell, tehát pontosan mit kíván tőlem!

- Ne legyen ilyen rossz véleménnyel rólunk. A Cég igazán megtesz majd mindent magáért! - Látszott rajta, hogy tanácstalan, ilyen ellenállásra nem számított. Ez a Brown kemény fickó, - gondolta.

- Nos jó, akkor elmondom. Magának sok olyan ügyfele van, akik a hadászatban, fegyverkezésben érdekeltek. Ezeknek az adataira, pontosabban az üzleti partnereire vagyunk most és a jövőben kíváncsiak. Ezt kell magának velünk ismertetnie. Különösen a külföldi partnerek érdekelnek, legelsősorban az arab országok.

- De hát ez ipari kémkedés! - képedt el George. - Hogy képzeli ezt? Nem gondol az ügyvédi titoktartásra?

- De igen, gondoltunk erre is. Nálunk a legmélyebb titokban marad - mézes-mázoskodott Róka. - De beláthatja: az Államoknak szükségük van adatokra, hogy sakkban tudjuk tartani az arab világot.

- Mi van akkor, ha nem írom alá a belépési?

- Akkor magának és a családjának vége! Erkölcsileg és anyagilag egyaránt! Mit gondol, az apjának miből lett akkora vagyona? Talán abból a nevetséges szappangyárából?

- Az most is igen jól jövedelmez - vágott a szavába George.

- Persze, mert a hadsereg tömegével megveszi azt a vacakot.

- Miféle hadsereg? Ilyen megrendelőnk nincsen. Az üzleti könyveket ismerem.

- Akkor azt is tudja, hogy három állandó megrendelője van. Az egyik egy bizonyos országos hálózat az öregek ellátására, a másik, egy segélyszolgálat, a harmadik pedig a General Hospitál egészségügyi hálózat. Mindhárom hatalmas kiterjedésű, országos hálózat, s nem utolsósorban a CIA tulajdonában van. Most már érthető? A gyárának ez a három megrendelő a bevételek 85 %-át jelenti. Nos, mi marad, ha ezek visszalépnek? Még a fenntartásra sem elég! Érti már, hogy maga eddig is miből élt? Miből tanulhatott hosszú évekig? Miből szórakozik az öcsikéje valahol a világban? Szóval jobb, ha aláírja. Magának is, és nekünk is. - Kisebb szünetei tartott, de látta, hogy George még mindig habozik. - Na jó, ráírom, hogy mit várunk el magától. Azt is ráírom, hogy államérdekből cselekszik. Így oké?

- Nem oké, de mit tehetek? Rendben, aláírom - mondta George, de nem túl meggyőzően.

Míg a Róka ráírta a belépési nyilatkozatra a megfelelő szöveget, George türelmesen várt, majd amikor a másik végzett az írással, megkérdezte:

- Mit szól ehhez az egészhez az FBI?

Ez a kérdés váratlanul érte Rókát. Mielőtt válaszolt volna feltekintett a mennyezetre, mintha onnan akarná a választ leolvasni.

- Az FBI természetesen nincs bevonva. Ezt a NASA és a CIA karöltve végzi.

- Nocsak, benne van a NASA is?

- Persze! Mostanában olyan kutatásokat folytat a fegyvergyárosok megbízásából néhány kutatóintézet, hogy az még a világűrre is veszélyes. Ha nem vigyáznak ellenőrizhetetlen lesz a fegyverek hatóereje és mennyisége.

- Akkor pedig miért nem a NASA kért fel engem az együttműködésre?

- Na ne legyen már ilyen naiv! A NASA-nak maga túlságosan kis hal. Nekünk viszont megfelel maga is!

Kölcsönösen aláírták az okmányokat, majd megbeszélték, hogyan érintkeznek a jövőben. Miként cserélik az információkat! Majd Róka elköszönt, és távozott az irodából. Ekkor George kihúzta az íróasztala jobb alsó fiókját, és a beépített magnójában lévő szalagot visszatekerte egy darabon. Újból beindította, s hallotta az imént folytatott beszélgetést.

- Akkor azt is tudja, hogy három állandó megrendelője van. Az egyik egy bizonyos…

Kikapcsolta a készüléket. Most örült csak igazán, hogy ezt titokban beszereltette. A magnó minden ajtónyitásra beindult. Nagyon érzékeny mikrofonja volt, amit az íróasztallap kiálló része alá szereltek fel. Erről senki nem tudott, ez volt George „jegyzőkönyve”. Persze volt sok felesleges felvétel, de volt olyan is, ami fontos volt, mint most is.

Gina asszony fia beszervezéséről csak később értesült, amikor Róka közölte vele. Megkérte, hogy közvetítsen George és a lánya között. Róka úgy gondolta, hogy így nagyobb befolyása lesz a férfire. Persze George húzódozott, hát még amikor meglátta a nőt! Ronda volt, és ezen nem lehetett segíteni. Próbálkozott más nőkkel, de Gina asszony mindig közbelépett, meg kellett tartani az eljegyzést. Mike is ott volt akkor, de utána elment Angliába. George érezte, hogy csak titokban lehet itt valami ellenlépést tenni. Ekkor bukkant fel az a lehetőség, hogy megvegye nagybátyjától a konditermet. Ki tudja mire használhatja majd? Álmában sem gondolt arra, hogy váratlanul milyen jó megoldás adódik Róka lányával tervezett esküvő meghiúsítására. Az, hogy Agnest titokban vette feleségül, mindenkit meglepett. Legfőképpen Rókát. Ekkor lépéshátrányba került! Tudta ezt George is. Megtette a megfelelő lépéseket, felkereste Mr. Showt az FBI-nál, és odaadta a magnószalagot. Már régen ismerték egymást Daggal. Ezért megbízott benne. Dagles Show megígérte, hogy utánanéz a dolgoknak. Tehát sínre tette George az ügyet. Most már várnia kell. Ám ekkor felkereste Róka. Agnes már két hónapja volt a felesége. Róka gunyoros mosollyal közölte, hogy ne reménykedjen George. Agnes is az ő embere. Azt a feladatot kapta, hogy legyen a férfi szeretője. Persze, mondta Róka, azt nem gondoltam, hogy ilyen jól csinálja, és még feleségül is veteti magát. George elhűlve hallgatta.

- Mi a bizonyítéka erre? - kérdezte rekedt hangon.

- Semmi, kedves George! A felesége csak azért csinálta ezt az egészet, hogy minél előbb megkapja a letelepedést. És ezt el is érte, nem?

George azt hitte rögtön megnyílik alatta a föld. Agnesben eddig megbízott. És ez egészen ellenkezett minden logikával. Agnes mondta egyszer, milyen feltételekkel kap letelepedést, igaz ez akkor csak úgy tűnt, mintha semmi jelentősége nem lenne. Vagy mégis? George egyre jobban elbizonytalanodott. Az a legjobb, ha nem engedi Agnest közel magához! Nem tudta, hogy képes lesz-e rá. Agnest még mindig nagyon kívánta. Alig tudott ellenállni neki. Mindennel próbálkozott. Ha Agnest meztelenül látta, rögtön szaladt hidegzuhanyt venni. Agnes eleinte megsértődött, látszott rajta. Később ő próbált kezdeményezni. Éppen ágyban voltak már, amikor Agnes fölé hajolt, hogy megcsókolja. George először nem tiltakozott, ám ekkor eszébe jutott, hogy Agnest távol kell tartania magától.

- Most hagyj békén, kedves. Nagyon fáradt vagyok, fáj a fejem is.

Agnes felkacagott.

- Mondd George, nem téveszted össze magad a „fáradt feleség” szerepével? Ez nem vall rád! De értek a szóból. Látom már, egy ideje egyáltalán nem kívánsz és mindent elkövetsz, hogy kerülj. Mondd meg bátran, ha nem akarsz lefeküdni velem! Én nem foglak ezután molesztálni. Megvárom, amíg te másként fogsz hozzám viszonyulni.

Hátat fordított George-nak és letörölte könnyeit. megpróbált elaludni, de sokáig nem tudott. A férfi sem tudta lehunyni a szemét.

George teljesen elmerült gondolataiban, és észre sem vette, hogy Agnes utána jött az étterembe.

Újabban mindenhova külön mentek. Pedig George-nak igazan tetszett Budapest. Már két hete voltak itt a hotelben. Na és az sem megvetendő dolog, hogy ma kell megérkeznie Mike-nak. Agnesnek nem mondta meg, hogy a testvére idejön. Bár az asszony tudott Mike létezéséről, nem tudott semmi egyebet. Remélte, hogy úgy tudja intézni a dolgokat, hogy Agnes ne is találkozzon Mike-kal. Az öccse úgyis csak két napig lesz itt. Addig Agnesnek talál valami elfoglaltságot. Ahogy ránézett, megint hatalmába kerítette a vágy. Agnest nagyon megviselte a köztük lévő fagyos légkör. Kissé lefogyott, de ez nagyon jól állt neki. Alakja még törékenyebbnek hatott, ahogy közeledett féle.

- Olyan éhes vagyok már George? - panaszkodott a férjének.

- Gyere, már rendeltem. - Felpattant, hogy segítsen Agnesnek helyet foglalni.

- Köszönöm - lehelte az asszony. - Mit eszünk?

- Valami helyi specialitást. Letsó, vagy hogy is hívják?

- Lecsó - javította ki-, de ez erős szokott lenni.

- Erős? Az milyen?

- Majd megtudod! - titokzatoskodott Agnes. Már itt is van. Gyönyörű a színe. Az illata is finom - szippantott a levegőbe. Lássuk milyen az íze? - megkóstolta. - Hmmm! Pompás!

George csak most kóstolta meg, majd hirtelen elkerekedett a szeme. - Húúú! Ez rettenetes! Ez csípi a számat - nyafogott.

- Én mondtam, hogy erős lesz! - kacagott Agnes.

- No de ennyire? Azt nem gondoltam.

- De te erősebb vagy, és megeszed? Egyél sok kenyeret hozzá, akkor enyhébben csíp. Ez a paprika, kedvesem!

- Igen, erről már hallottam! Meg arról is, hogy a magyar nők nagyon csinosak.

- És? Mi a tapasztalatod? - kérdezte mohó kíváncsisággal az asszony,

- Az az igazság, hogy te vagy a legszebb mind között.

Ez volt hetek óta az első kedves megnyilvánulása George-nak. Úgy látszik, mégis meggondolta magát, - reménykedett Agnes.

- Ez kedves tőled, de nem figyelted meg egyiket sem?

- De igen! Valóban nagyon csinosak, de nekem te vagy az esetem.

George szeme csillogott, miközben megfogta Agnes kezét, és belecsókolt a tenyerébe.

- Sajnos ma este egyedül kell visszamenned a lakosztályunkba. Nekem ugyanis lesz egy üzleti tárgyalásom. Szeretnék négyszemközt beszélni az ügyféllel.

- Természetesen, kedvesem. Úgyis elég gyöngének érzem magam. Az a tegnapi rosszullét, úgy látszik nem tűnik el egyik pillanatról a másikra.

- Remélem azért már jobban vagy.

- Ó, már sokkal jobban! De mondd, ki az az ügyfél? Azt hittem nincs semmi üzleti ügyed itt Magyarországon.

- Jól hitted, de itt találkozom egy régi ismerősömmel.

- Vagy úgy?

Agnes meg mert volna esküdni, hogy George nem mond igazat. Tehát a kedvessége is csak azért van, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, és ő egyedül lehessen valakivel. Lehet, hogy nő van a dologban? Milyen kár, hogy így kell végződnie ennek a csodálatosan induló házasságnak! Milyen igaz a mondás, hogy „ami gyorsan jön, gyorsan is megy el”. Tekintete elkomorult. Ezt George is észrevette, de nem szólt Agneshez. Már két hete vannak ugyan itt, de pont most gondolt arra, hogy maradhatnának még. Nem akart hamar visszautazni. Ez azt jelentette volna, hogy be kell tartania a fenyegetését és el kell válnia Agnestől. Azt pedig be kell vallania önmagának is, hogy ehhez semmi kedve, bármennyire is minden Agnes ellen szól. George-ot mégis kételyek gyötörték. Valahogy nem tudta elhinni, hogy Agnes ilyen ocsmány lenne. Előre kitervelt volna mindent? Ezt mégsem hihette. Ártatlanságát egy nő ilyenre nem használhatja fel. Az igaz, hogy egy szenvedélyért könnyen eldobhatja. Ez az ellentmondás volt az egyetlen, amibe George belekapaszkodott. Itt lehet a nyitja a dolognak. Biztos Róka blöffölt. Ekkor saját gondolatába is belemelegedett. Igen, gondolta, ez lehet a megoldás. Hát persze: Róka lépéskényszerbe került. Valamit ki kellett találnia, hogy megrontsa a kapcsolatát Agnessel. Hát én nem vagyok normális! Még Agnest is belekevertem ebbe az aljasságba. De azért mégsem árt vigyázni.

Míg ezen gondolkozott, végeztek a reggelivel.

- Mit fogsz most csinálni? - nézett kérdőn a feleségére.

- Arra gondoltam, hogy elmegyek megint anyámékhoz. Te úgyis kijelentetted, hogy nem akarsz velük megismerkedni. - A szíve elszorult, ahogy ezt kimondta. Mennyire fájt neki. - Ezért nem hívlak, hogy tarts velem.

- Pedig meggondoltam magam! Mégis veled megyek, de délre vissza akarok érni. Az ebédet itt fogyasztjuk el. Utána pedig egy nagyot sétálunk a városban.

- Biztos, hogy velem akarsz programot, csinálni?

- Természetesen, hiszen a feleségem vagy!

- Igen, még igen - s a „még” szóra helyezte a hangsúlyt. Nem tudta, meddig tart ez a „még”. Tegnap nagyon elkeseredett, ezt akarja anyjáékkal megbeszélni, de legfőképpen a nagyanyjával. Hátha beleegyezik, hogy itt maradjon még, Amerikába ráér visszamenni. Munkát is biztosan talál majd. Az is lehet, hogy visszaveszik régi munkahelyére, hiszen ezzel biztatták. Most megint olyan bizonytalan lett minden. Meg kellene tudni, meddig akar George még itt maradni.

- Kedvesem - fordult George-hoz, mert mások előtt mindig tartották a látszatot kedvesség terén. - Meddig maradunk még itthon?

- Itthon? - húzta össze szemöldökét a férfi. - Vagy úgy! Persze, neked ez az igazi otthonod, nemde?

- Hiszen itt születtem, már ez is baj?

- Dehogy! Tulajdonképpen maradhatnánk még egy kis ideig. Talán egy hónapig. Mit szólsz hozzá?

- Jaj de örülök! - nézett sugárzó arccal George-ra.

- Neked ilyen könnyű örömet szerezni? Más nőnek még a legnagyobb drágakő sem okoz ekkora örömet. Te pedig, hogy ujjongsz.

- Ha te is ilyen sokáig nem látnád a szüleidet, a szülőhazádat, mint én, akkor megértenéd, hogy most mit érzek.

- Jó, jó! Akkor induljunk, vagy átöltözöl még?

- Nem, már úgy készültem, hogy reggeli után azonnal indulhassak. Örülök, hogy velem jössz anyámékhoz.

- Szívesen teszem.

- Tegnap még nem ezt mondtad! - figyelmeztette a férfit.

- Az tegnap volt. Ma másnap van.

- Akkor talán holnapra már szeretni is fogsz? - Agnes beleharapott az ajkába, ezt mégsem akarta megkérdezni. Minek kell ilyesminek kicsúsznia a száján? Most megint teljesen kiadta magát.

- Lehet - volt a válasz. - Majd meglátjuk.

Kiszálltak a taxiból. Agnes mélyet lélegzett.

- Milyen jó illat van. Most virágzik az orgona, isteni.

George körülnézett. Egy csendes utcában voltak, mindkét oldalon öreg gesztenyefák sorakoztak. Egyik családi ház szebb, mint a másik. Agnes szüleinek a háza Amerikában egy átlagember otthonának felelt volna meg. De ez itt másként fest. Itt ők már a középszerűség fölött vannak néhány fokkal, de csak néhánnyal. Becsöngettek.

- Ki az? - érdeklődött egy torz női hang, amit nyilván a kaputelefon torzított.

- Mi vagyunk Agnes és George.

- Nyitom! - majd rövid percegés hallatszott, amire Agnes belökte a kaput. Elindultak a kertben a ház felé.

- Él még a Nagyanyád? Ezt eddig még nem is mondtad.

- Miért, talán kérdezted? De hallhattad; még eleven.

Beléplek az ajtón, ahol a régi időkre emlékeztető idős hölgy várt rájuk.

- Fáradjatok be! Ő a férjed? - kérdezte a nagymama magyarul Agnest.

- A hölgy nem beszéli az angolt? - kérdezte George, ahogy az idegen nyelvet meghallotta.

- De beszélem fiam! - válaszolt kifogástalan angolsággal a nagymama. - Én Kaálnoky Miklósné vagyok. Agnes nagymamája. Remélem, tegezhettek. Talán a korom elég indok rá?

- Természetesen! Én hogyan szólíthatom önt?

- Két lehetőséged van! Nagymamának vagy nagymamának! Nos, melyik tetszik?

George nevetett, értette a viccet.

- Inkább talán az első változat a kedvemre való! Akkor üdvözlöm nagymama!

- Oké, de gyertek már be!

Bekalauzolta őket a nappaliba. A lakás három szobából állt. Egy szoba nappalinak volt berendezve, a másik kettő pedig hálónak. Egyik a nagymamáé, a másik Agnes szüleié. Amíg Agnes otthon volt, addig a nagymamával osztotta meg a szobáját. Addig nem volt semmi baj, míg Agnes kisgyerek volt, ám amikor bakfis lett, szívesen hívta volna barátait, de a nagymamával megosztott szoba ezt nem tette lehetővé. Így Agnes visszahúzódó lány lett. A nagymamával mégis bensőséges viszony alakult ki közöttük. Nagymama mindent elmesélt neki. Boldog leánykorát, azokban a régi szép időkben, amikor még megvoltak a családi birtokok. Házasságát Kaálnoky gróffal. Mennyire sajnálta a nagymama, hogy a férje nem hallgatott rá még a háború kitörése előtt. Ő ugyanis Amerikába akart menni, kimenteni a vagyont. De Miklós nem hallgatott rá. Pedig akkor most nem lennének ilyen szégyenletes helyzetben. Ők, a grófék! Miklós maradt, és maradt ő is vele. A háború után, s főleg, amikor bejöttek az oroszok, mindenüket elvették. Mindent államosítottak. A régi családi borpalackozó üzemet is. Nem szólhattak egy szót sem. Volt aki rosszabbul járt. Nekik legalább megmaradt ez a kis ház Budapesten. Ezt annak idején csak szállásnak használták, ha felutaztak Pestre a családi birtokról. Legalább ez megmaradt. Nagymama nem szólt, nem panaszkodott. Gazdag nemesi származékból, dolgozó nő lett. Meg kellett élniük, nem tehetett mást. El kellett tartania az akkor mégcsak ötéves kisfiát. A férje hadifogságban volt. Tíz évig azt sem tudta, hogy mi van vele. A tudat, hogy él, mégis tartotta benne a lelket. Igen él, valahol mégis él. Sajnos azonban a második lehetőséget is elszalasztották. Jött a forradalom, először csillant meg a remény, hogy fordulat következik be az ország életében. De nem így történt. Akkor ismét elhagyhatták volna az országot, de nem tudták. Akkor a férje miatt nem tehették megint. Már két éve feküdt betegen. Nem tudta kiheverni a hadifogságot, ami súlyos beteggé tette. Mígnem 1958 áprilisára teljesen felmondta szervezete e szolgálatot. Nagymama úgy érezte, már nincs visszaút. A fiát mindenhol mellőzték. Bár kitűnő tanuló volt, nem vették fel az egyetemre sem. Tolmácsként tudott csak elhelyezkedni. Akkor ez sokat jelentett neki. Később már külföldre is mehetett, hála angol, német és francia nyelvtudásának. Persze ezt is nagymamának köszönhette. Ő tanította ezekre a nyelvekre. Legalább ennek hasznát vehette a fia. Mindig kérte a fiát, hogy maradjon kinn, ne jöjjön vissza. Éljen külföldön, de hiába. Miklóska nem maradt kint, anyját nem akarta egyedül hagyni. Inkább megnősült, és tovább dolgozott tolmácsként. 1970-ben megszületett Agnes, a kisunoka. Nagymama sokat segített ifjú menyének, bár idegennek tartotta. Agnes mindenért kárpótolta. Az pedig, hogy kénytelen volt unokájával megosztani a szobáját, külön gyönyörűség volt a számára. Ahogy Agnes felcseperedett mellette, úgy oltotta be őt a régmúlt szépségével. Mesélt, mesélt, és a kislány csillogó kék szemeivel itta magába a nagymama által átélt élményeket. Boldogságot, szerelmet. A nagymama is újraélt mindent, sőt itt-ott túlzásokba is esett. Beteljesületlen, álmait akarta Agnesbe plántálni. Csak akkor vette észre, mennyire sikerült neki, amikor Agnest sem vették fel az egyetemre, helyhiány miatt. Tudta, hogy megfellebezhetnék a döntést, de nem tették. Nagyon elkeseredett volt Agnes. Nagyanyja tudta, hogy most jött el az idő. Az ő ideje. Befizetett Agnesnek egy ausztriai üdülést. Azt javasolta unokájának, hogy pihenje ki magát a nagy feszültségek után. Közben írt Amerikában élő rokonainak, hogy nyújtsanak segítséget a kezdeti nehézségek idején Agnesnek. Megbeszélte Agnessel, hogy Ausztriában kéri az áttelepülést Amerikába. Tudta, hogy kell majd a rokonok kezeskedése is ehhez. Így történhetett, hogy Agnes simán kijutott Amerikába. Ideiglenes letelepedést kapott. Nagyanyja most mégis örült, hogy ilyen hamar viszontláthatja unokáját. Az azonban meg sem fordult a fejében, hogy mibe került ez Agnesnek. Rokonai Amerikában valóban segítették eleinte. De az pénzbe került, amit vissza kellett fizetnie nekik. Megtanulta, hogy semmit nem adnak ingyen. Dolgozott, és fizetett. Ebből állt az élete. Társaságba is csak a kondiklubba járt, ez volt a legolcsóbb szórakozás. Hol volt az a sok szép és jó, amivel nagymama kecsegtette. Úgy látszott, csak mézesmadzag az egész. Már azon törte a fejét, hogy szégyen ide, szégyen oda, visszatelepedik szülőhazájába, amikor George karjaiban kötött ki. De már látta, hogy bár George minden széppel és jóval elhalmozza, de sajnos a pénz nem minden. Az itthoni meleg családi légkört kint az idegenben megértő társ nélkül nem találhatja meg. George ebben nem volt partnere. Nagyon szomorú lett Agnes, ahogy végigjárta régi otthonát. Nagyanyja észrevette ezt rajta, és úgy intézte, hogy míg George Agnes szüleivel társalog, addig Agnessel négyszemközt beszélhessen. Elnézést kértek a többiektől, és elvonultak a nagymama szobájába.

- Mi van? - kérdezte kíváncsian Agnest, miközben leültek a díványra. - Olyan savanyú vagy.

- Ne is mondd - legyintett Agnes lemondóan. Tulajdonképpen minden rendben, és mégse. Rájöttem, hogy a pénz nem boldogít. Igaz, a pénz hiánya még kevésbé, de ez most más kérdés.

- A férjeddel van valami gond'?

- Sajnos. Az a baj, hogy nem olyan, amilyennek szeretném.

- Miiért? Hiszen rendes embernek látszik.

- Ugyan nagymama, ne gyere ezzel a rendesezéssel mindig. Persze, hogy rendes, de mintha titkolna valamit.

- Titkolna? Na és? Nem mondhat mindent el neked! Hiszen ügyvéd!

- De nagymama! Nem erről van szó! Velem is olyan ellenséges az utóbbi időben - fakadt ki Agnes. - Teljesen megváltozott. Annyira más! Olyan…, hogy is mondjam - sóhajtott.

- Valami nincs rendben köztetek? - vágott a szavába az idős asszon v.

- Úgy valahogy. Nem is tudom, hogyan mondjam el neked?

- Nem gyakorolja a házastársi kötelességét? - tapintott a lényegre a nagymama.

- Jaj, ne légy már ilyen körülményes. Valóban nem fekszik le velem! Már egy hónapja!

- Húha! Ez nagy baj!

- De nem ez a legnagyobb - vallotta tovább Agnes. - Igaz, testileg nagyon vonzódom hozzá, de azt hiszem, nem vagyok szerelmes belé! Ő olyan más, mint amit elképzeltem magamnak, bár külsőleg teljesen a zsánerem. De mégis…

- Akkor minek mentél hozzá?

- Azt hittem, ő az igazi, különben is minden olyan gyorsan történt.

- Mégis, mit szeretnél, milyen legyen,

- Soha nem tréfálkozik! Kedves, de mintha nem szeretne. Mintha nem lennének mély érzései irántam. Gondoskodik rólam, de egyáltalán nem aggódik értem. Tegnap is, amikor elájultam, olyan közömbös volt.

- Elájultál? Miért nem vigyázol magadra, Tudod, hogy könnyen elveszted az eszméletedet, ha sokk ér.

- Igen, tudom, de ő ezt nem tudja. Talán csak kötelességből hívta az orvost is. A problémákat sem lehet vele megbeszélni. Azt hiszem hosszasan még nem is beszélgettünk egymással. Ő sem ismer engem, de nem is akar megismerni. ha a közöttünk lévő testi vágyat leszámítom, akkor nincs semmi ami összeköt vele. - Szomorúan lehajtotta a fejét. - Szeretnék itthon maradni, nagymama - mondta csendesen.

- Ej, ej. Nem eszik olyan forrón a kását! Türelem, Agnes! Biztosan olyan problémái vannak, amit nehezen dolgoz fel magában.

- Nagymama, most úgy csinálsz, mintha nem is én lennék az unokád, hanem ő! - csattant fél Agnes.

- Ne légy ennyire elkeseredett? Meglásd, minden jóra fordul! Türelmesnek kell lenned!

- De meddig? Mit csináljak? Váljak el?

- Elválásról szó sem lehet! - dörögte a nagymama. - Hogy gondolod? A mi családunkban? Ilyet ne is halljak! Most szépen visszamész vele Amerikába, és megvárod a dolgok alakulását. Ha el mersz válni, haza ne merd tenni a lábad! Ez vétek, tudod jól! - Keményen csengtek Nagymama szavai. S Agnes tudta, hogy ide már soha nem jöhet vissza! Kár minden szóért, neki nincs itt helye. Megfordult a fejében, hogy hátha apjáék másképpen reagálnának, de abban a pillanatban el is vetette a gondolatot, hiszen a főnök itthon mindig is a nagymama volt. Vissza kell mennie, és a családját nem érdekli, hogy boldog-e. Ők csak azt akarják tudni, hogy gazdagságban él, nem szenved semmiben hiányt. A többi nem érdekli őket. Míg ez cikázott az agyában, nyílt az ajtó és George jelent meg.

- Indulnunk kell, kedvesem! Úgy elrepült az idő, észre sem vettem, hogy mindjárt dél van.

Agnes engedelmesen felállt és hosszas búcsúzkodás után elhagyták a házat. Agnes tudta, hogy ide többé nem jön vissza. Ez volt az igazi elszakadás az otthonától. A bajban nem állt mellette senki. Eddig megvolt benne a remény, hogy akármi történjék, ide mindig visszamenekülhet. De ez a reménysugár szertefoszlott. Keserűen gondolt arra, hogy lesz-e neki valaha igazi otthona.

Mike kiszállt a repülőből és végigment a folyosón. Csodálkozott. hogy milyen modern reptérre érkezett. Elolvasta a feliratot Feribegy-2. Magyar géppel érkezett. Először gyanakodva vette meg a jegyet még Londonban, de a jegypénztáros megnyugtatta. hogy nem kőkorszaki géppel fog utazni. Valóban: a gép is kifogástalan volt. Meglepte ez a modern környezet. Valahogy másra számított. Elmaradottnak képzelte a magyarokat. De ez a fotocellás ajtó is ellentmond mindennek. Leintett egy taxit, amikor már kiért az épületből. Bemondta a hotel nevét. Érdekes ez a taxisofőr is tud angolul. Útközben elbeszélgettek, hogy milyen volt az út és hogy mi célból érkezeti Budapestre. Mike úgy gondolta, hogy jobb, ha turistának vallja magát. Nem akarta a sofőrt sem megbántani azzal, hogy közölje vele, semmi köze hozzá. Hiszen olyan közvetlen ember. Mennyi sok szépet mesél a magyar nőkről is. Ha csak a fele igaz, már akkor megérte, hogy idejött. Csodálatosan kivilágított esti városba érkeztek. Ahogy egyre beljebb haladtak, Mike-nak egyre jobban megtetszett a város. Csak George-ot hamar megtalálja! Mindenesetre a szobájába megy - tervezgette magában - és lezuhanyozik. Jó lenne pihenni egy órát, mielőtt a bárba megy.

Megérkeztek a szálloda elé. Első pillantásra megtetszett neki az épület. Megfogta kis utazótáskáját, kifizette a taxit, és elindult a bejárai felé. Ott a boj üdvözölte, majd bekalauzolta. A recepciónál megállt és várt. A pult mögött álló férfi befejezte éppen a beszélgetést az egyik szállóvendéggel. Rögtön Mike felé fordult. Nem szólalt meg, hanem udvariasan mosolyogva várt, hogy Mike milyen nyelven fog megszólalni.

- Jó estét! - köszönt Mike.

- Jó estét, uram! - válaszolt rögtön a férfi. - Mivel szolgálhatok?

- Foglaltak nekem szobát Brown névre?

- Egy pillanat, azonnal megnézem - lapozta végig a vendégkönyvet. - Igen. Mr. Brown. Az öné a 315-ös lakosztály - majd megfordult és kereste a táblán a kulcsot a 315-ösnél, de nem volt helyén.

- Nem tudom mi történt, de a kulcs nincs itt. Elnézését kérem, rögtön utánanézek...

- Nem fontos! Nyilván a bátyám vitte el a kulcsot. Ő is itt szállt meg. Szóval a 315-ös?

- Igen, uram. Felkísérjük?

- Dehogy! - ismerem a számokat. Viszlát!

- Viszontlátásra, uram.

Mike elindult a lift felé. Felment a 3. emeletre és megkereste a 315-öst. Az ajtó könnyen kinyílt. Rögtön egy nappaliszobában találta magát, innen kétoldalt is nyíltak ajtók. Benyitott az egyik ajtón. Ez mintha dolgozószoba lenne, de egy dívány is volt benn. Milyen előrelátó ez a George. Biztosan ez lesz az én szobám. Itt nincs semmilyen holmi. Táskáját ledobta a díványra, levette az ingét, majd kibújt a nadrágjából is. Megkereste a törülközőjét a táskában és elindult megkeresni a fürdőszobát.

Kiment ismét a nappaliba, és benyitott a másik ajtón. Egy hálószobába ért. Középen egy nagy franciaágy volt. Figyelmesen körülnézett a szobában, de nem látott semmit. Felkattintotta a kapcsolót az ajtó mellett. Ekkor vette, csak észre, hogy valaki alszik az ágyban. Először arra gondolt, hogy a bátyja az. De ahogy a villany fénye bevilágította a szobát, észrevette, hogy az ágyban egy gyönyörű szőke nő fekszik. Elmosolyodott. Ez a George eredeti pofa - gondolta - még egy tündért is beszervezett ide. Odalépett az ágyhoz. A nő bámulatos volt. Hosszú szőke haja szétterült a párnán. Hanyatt feküdt. A villanyfényre egyáltalán nem reagált. Arca nyugodt, a paplant csak a derekáig húzta. A hálóing félrecsúszva a vállán, és nicsak az egyik melle szabadon van. Mike-ot mágnesként vonzotta a látvány. Csodálatos, lenyűgöző - gondolta. Ezt megrendezni sem leheteti volna jobban. Felkattintotta az éjjeliszekrényen a kislámpát. Visszament az ajtóhoz, hogy lekapcsolja a nagylámpát. A szoba félhomályba borult. Levette alsóneműit és bebújt a nő mellé az ágyba. Szorosan odafeküdt mellé és átölelte. A nő felsóhajtott és odafordult hozzá. Mike megsimogatta formás mellét, majd a paplan alatt kereste a hálóing alsó nyílását. Amikor megtalálta, felhúzta a nő combján, és simogatni kezdte azt a csodálatosan forró tájat, ami a férfiszívet mindig megdobogtatja. A nő felébredt és elmosolyodott, ahogy ránézett.

- Nem bírom már tovább… - de nem fejezte be. Mike nem is törődött azzal, hogy mit nem bír tovább, Nagyon megkívánta a nőt. Így ébren még jobban tetszett neki. Jenny óta nem kívánt ennyire nőt, talán még Jennyt sem. Honnan tudta ilyen jól George, hogy milyen nőre vágyik?

- Nem is kell bírnod tovább, bízd rám magad! - lesodorta a nőről a paplant, s levette róla a hálóinget, aki szó nélkül tűrte. Önzetlen volt. Mindig csak a nőt figyelte, mi az ami a legjobb neki. S a nő is olyat tett vele, amit még senki. A hátára fektette a férfit és tetőtől talpig végigsimogatta a nyelvével az egész testét... Mike-nak nagyon tetszett. Annyira fokozta a nő a férfi vágyait, hogy alig bírt magával. Hanyatt fektette a nőt, és beléhatolt. A férfit meglepte a nő féktelen szenvedélyessége. Először gyöngéden, majd egyre erőteljesebben mozgott. A nő feléje ívelt, felvette a férfi ritmusát, majd hatalmas remegéssel lüktetett fel a kielégülés csúcsára. Közben kis sikoly szakad ki belőle. Ez nagyon tetszett Mike-nak. Fokozta kielégülését. A csendet a nő halk suttogása törte meg.

- Csodálatos volt. Ilyet, még soha nem éltem át. Ezt eddig még soha...

- Nem kell erről annyit beszélni, csak csókolj meg. Te is csodálatos vagy. Nélküled nem lett volna ilyen.

- Ugye nem hagyjuk abba soha? - kérdezte a nő.

- Amíg csak lehet, addig csináljuk - tett kitérő választ Mike, miközben ismét magához ölelte a nőt. - De most mennem kell. Szeretnék azonban előbb lezuhanyozni. Merre van a fürdőszoba?

- Már ez sem jut eszedbe, . kacagott csilingelő hangján a nő.

- Képtelen vagyok rá melletted!

- Ott van az ajtó szemben, az a fürdőszobába vezet.

- Kösz. édes!

- Édes, Ezt még nem mondtad.

- Nem baj. De most már tényleg mennem kell!

- Tudom, tudom, az üzleti ügyeid…

- Úgy van - kapcsolt rögtön Mike, és sietett a fürdőszobába. Öt percen belül lezuhanyzott, s ahogy visszament a hálószobába látta, hogy a nő ismét alszik, de most mosolyog álmában. Csodás - gondolta Mike. - Ha most nem várná George a bárban, akkor megint visszabújnék a nő mellé és újból magamévá tenném ezt az erotikus csodát. De mennem kell. Összeszedte alsóruháit és átment a dolgozószobába öltözni, hogy ne zavarja a nőt álmában. Felvette öltönyét, másik ruháját pedig a szék karfájára terítette. Holnap sajnos már vissza kell mennie Londonba, de ezért a tündérért feláldozna akár egy hetet is még a vizsgaidőszakból. Elindult a bárba. Félhomály volt és nagyon hangos zene. Meglátta George-ot egy asztalnál, egyedül üldögélt. Elindult felé. George ekkor felnézett, és észrevette Mike-ot. megöleltékk egymást, majd leültek az asztalhoz.

- Mit iszol? - kérdezte George.

- Amit te!

- Gin tonikkal?

- Oké! Jó lesz nekem is.

George odaintette a pincéit és rendelt.

- Mikor érkeztél? - kérdezte a pincér távozása után.

- Nem olyan régen. Éppen átöltöztem, - Mike nem akart szólni még a nőről. Hadd izguljon George, hogy sikerült a meglepetése.

- Itt szálltál meg? - faggatta tovább George.

- Miért nem itt kellett volna?

- De igen. Ne haragudj, de borzasztó ez a ricsaj. Bárban még ilyen hangos zenét sosem hallottam.

- Lehet, hogy öregszel, George?

- Lehet. Gyere, menjünk fel a lakosztályomba. Ott tudunk nyugodtan beszélgetni.

- Oké - egyezett bele Mike.

Megitták az italukat, fizettek és elindultak felfelé. Megállt a harmadik emeleten a lift. Mike gyanakodni kezdett, s ahogy a 315-ös szám elé értek, gyanúja kezdett beigazolódni.

- Mondd, ez a te lakosztályod?

Igen, miért?

- Mert nekem is ezt adták - nevettek össze csibészesen.

Bent George hellyel kínálta az öccsét.

- Végre egy kis csend. Hol van a holmid?

- Itt a szomszéd szobában - mulatott Mike a dolgozószoba felé.

- Akkor ezek szerint nem találkoztál a feleségemmel.

Mike nagyot nyelt. Kezdte kellemetlenül étezni magát. Úristen! Én lefeküdtem a sógornőmmel és neki is milyen jólesett. Csak a sógornő el ne árulja magát. Valószínű, hogy a bátyja felesége összekeverte őket, igaz nem nehéz, mert nagyon egyformák. De most ez a hasonlóság kellemetlen is lehet.

- Akit elvettél, az ugye nem azonos azzal, akit eljegyeztél? - reménykedett Mike, hogy talán nem is a sógornője volt az illető.

- Persze, hogy nem. Te elvetted volna azt a csúfságot?

- Nem én! De nem találkoztam a feleségeddel - füllentett Mike.

- Tényleg, hol van?

- Gondolom a hálószobában alszik.

S milyen jól alszik, - gondolta Mike. Mit is mondott a nő miután lefeküdtek egymással? Azt, hogy ilyet még nem élt át soha! Hűha! Ezek szerint velem jobb volt neki, mint a bátyámmal? Ez érdekes. Szorosan összehúzta szemöldökéi, ahogy töprengett.

- Mi van veled Mike? Fáradt vagy?

De még milyen - gondolta Mike, de hangosan csak ennyit mondott.

- Fáradt vagyok. Az utazástól. De mondd csak nyugodtan. Figyelek, aztán pedig menjünk aludni!

- Nagyon nehéz elkezdenem, de az egész családunkról van szó. Mindenki veszélyben van, még te is - George elhallgatott és halkan benézett a hálószobába. - Alszik! Tehát, azért kellett neked eltűnnöd, hogy téged ne tudjanak megzsarolni.

- Megzsarolni?

- Igen. Mégpedig a CIA.

- Hm. Ez egyre érdekesebb. Mesélj!

George mindent elmondott Mike-nak. Apjuk és Jenny halálát és mindent, amit Rókától tudott. De azt sem felejtet te el megemlíteni, hogy ő eljuttatta az FBI-nak Rókával folytatott beszélgetés felvételét is. Egyedül csak Agnesről nem beszélt. Úgy gondolta, hogy amíg nincs a felesége tisztázva, addig jobb, ha Mike a sógornőjét tiszteli benne. Igen, Agnest azért meg kell említenie.

- Remélem Agnest azért megismered, bár szerettem volna, ha nem találkoztok.

- Hogyhogy?

- Agnest megláttam, az ágyamba vittem, és két óra múlva elvettem feleségük Ilyen egyszerűen és gyorsan. Viszont nem tudom, mit fog szólni, ha meglátja a másolatomat?

- Hát ez fantasztikus! Mióta tart ez a boldogság?

- Már három hónapja.

- Gratulálok - mondta Mike, de a féltékenység mardosta a torkát.

- Nem kell. Abban maradtunk, hogy bármikor elválhatunk.

- Elképesztő. És miért?

- Neked elárulom. Nem tartozik ugyan rád, de valakivel mégis beszélnem kell már erről. Te mindig megértettél engem. Szóval… már egy hónapja nem fekszünk le egymással.

- Ezek szerint máris váltok?

- Ne bolondozz már. Én nem akarok válni. Csak vannak dolgok, amiket tisztázni akarok még.

- Akkor most mi lesz? - gondolta kissé meglepődve Mike. Ezt a csodálatos nőt a bátyja, már egy hónapja parlagon hagyja. Ez érthetetlen. Pedig a sógornője vágyik rá, ezt észrevette. Ezért kérlelte úgy, hogy ne hagyják abba soha. Az én bátyám egy őrült! Hát nem veszi észre, hogy a felesége mennyire odavan érte? Még álmában is őt kívánja! Most Mike-ot hirtelen kiverte a víz. George ezt észrevette.

- Rosszul vagy, Mike, - kérdezte aggódva.

- Nem, dehogy, de most már megyek aludni. Fáradt vagyok.

- Oké, majd holnap még beszélgetünk. Jó éjt!

- Jó éjt!

Felálltak, és mindenki a maga szobájába ment lefeküdni.

Mike végigdőlt a díványon egy szál alsónadrágban. Nem bírt elaludni, bármennyire is szerette volna. Úristen, - gondolta, micsoda hülye dolgok vannak a világban. Az semmi, de ezek a hülyeségek miért mindig velem történnek meg? Tisztára bedilizek, ha továbbra is ezen rágom magam. Nővel még nem jártam így! Be kell vallanom magamnak, hogy Jenny sem volt ilyen fantasztikus, mint a bátyám felesége. Teljesen megőrülök. Ez a nő nemcsak a bátyám eszét vette el, hanem az enyémet is. Mi lesz holnap, ha meglát? Rájön-e, hogy én vagyok az, akivel olyan jól érezte magát? Lehet, hogy soha nem tudom meg… Pedig jó lenne... - morfondírozott Mike, majd mély alomba zuhant.

Agnes felébredt, és rögtön odabújt George-hoz. Már reggel volt, a szobába beszűrődött a nappali világosság. George magához tért, ahogy a kellemes domborulatokat megérezte.

- Azt mondtad, hogy nem próbálkozol többet! - mordult rá Agnesre. Az asszony majdnem elsírta magát. Álmossága egy pillanat alatt elszállt, bár sokszor kávé nélkül alig tért magához. Ezt mégsem várta volna George-tól, azok után, ami éjjel történt. Ilyen hamar felejt George? Hiszen olyan szenvedélyes volt, olyan végtelen gyöngédséggel ölelte, mint még soha. Eddig mindig keményen nyúlt hozzá, ami tetszett is neki, de mégis hiányolta belőle a finomságot, gyöngédséget, az érzékiséget, és persze a szerelmet. Erre tessék, éjjel megmutatja, hogy tud ilyen is lenni. Most meg úgy tesz, mintha mi sem történt volna.

- De Kedvesem, az éjjel…

De George közbevágott:

- Nem érdekel! Viszont jót aludtam, és felkeltettél. Különben is ma meg fogod ismerni a testvéremet, Mike-ot. Beláthatod, hogy előtte mégsem enyeleghetünk.

- Na de most nincs még itt.

- Nem baj.

Agnes belátta, hogy kár feszegetni az éjszaka történteket. Kiugrott az ágyból, és beszaladt a fürdőszobába. Gyorsan megfürdött és felöltözött. Mire George kikászálódott az ágyból, már el is készült. George besétált a fürdőszobába. Agnes már a nappaliban volt és onnan kérdezte.

- Mondd drágám, hol fogunk találkozni a testvéreddel?

De George ezt már nem hallotta a vízcsobogástól. Ebben a pillanatban kitárult a dolgozószoba ajtaja, és Mike lépett be félmeztelenül, csak az alsónadrágja volt rajta, és álmosan morgott maga elé.

- Minek kell így kiabálni? A fejem szétszakad! Merre van a fürdősszoba?

Észrevette Agnest, aki ott állt karnyújtásnyira tőle. Az asszony egy csésze kávét tartott a kezében. Nem akart hinni a szemének. Mike odalépett hozzá és kivette a kezéből a kávét:

- Milyen figyelmes, köszönöm! Az előbbi kijelentésem törölve.

- Tessék? - ámuldozott Agnes. Nem akart hinni a szemének. Azt tudta, hogy nem a férje áll itt vele szemben. Pedig a hangja is ugyanaz. Női ösztönei riasztották. - Hallucinálok, vagy George osztódással szaporodik? Csípjenek meg! - megcsíptek.

- Auuu! Ez fájt.

- Azért csíptem meg, mert megkért rá - felelte a hallucináció. - Ne ijedjen meg tőlem, még azt hinném én vagyok az ordas farkas a kismalac ólja előtt. De forró vizet nem kérek, nem vagyok kopasz!

- Miről beszél? - próbált uralkodni magán Agnes - Én csak a piroska és a farkast ismerem - de már nevetett.

- Eltévelyedett gyermek! Nem ismeri az igazán horror meséket…

- Még hogy én nem ismerem a horror meséket, hát idefigyeljen! - számolt az ujján. - Ott van a Hófehérke.

- Mi abban a horror? - ment bele a játékba Mike.

- Hát a vaddisznó szíve, amit a Hófehérke szíveként vitt a vadász a mostohának.

- Oké, oké és a többi?

- A három, hét és a többszörösfejű sárkányok. Azok mind vérontással járnak.

- Az nem igazi horror, de ott van a Tom és Jerry...

- Álljon meg a menet, tisztázzuk, most klasszikus meséket sorolunk, vagy rajzfilmeket?

- Inkább ne soroljunk semmit. Látom, hogy megfelelő ellenféllel van dolgom. Egyébként jó reggelt. Nehogy azt gondolja, neveletlen vagyok.

- Jó reggelt! Igya már meg a kávémat, mert kár lenne ha kihűlne. Maga George testvére?

- Ühüm - kóstolt bele a kávéba Mike. - Ez a véremmé válik.

- Én George felesége vagyok. Szólítson csak Agnesnek.

- Rendben. Én Mike vagyok. Nnna, most már kellőképpen felébredtem. Hol van a fürdőszoba? Muszáj letusolnom.

- Sajnos most nem mehet be. George van bent.

- Ajaj, akkor nem jön elő egy óra múlva sem. Akár folytathatjuk a játékot ott, ahol abbahagytuk - de most Mike az éjszaka történtekre gondolt. Sóhajtott, majd leült az egyik fotelba, így most szemben állt előtte Agnes. Ragyogóan szép volt. A haján megcsillant a reggeli nap fénye. Mint egy mesebeli királylány, - gondolta Mike. Istenem ha tudná, hogy akár most is megtenném azt, amit az éjjel.

- Jól ismeri a bátyját - csevegett közben Agnes. - Valóban képes egy órát bent lenni a fürdőszobában.

- Nem baj, addig is beszélgethetünk - javasolta Mike.

- Komolyan akar beszélgetni? Miről? Azon kívül, hogy a férjem pontos mása s az én sógorom, nem tudok magáról semmit sem.

- Az a lényeg, hogy mindezt már tudja. Rólam nem érdemes többet tudnia. Csak annyit, hogy bármi problémája van, hozzám nyugodtan fordulhat.

- Nagyon kedves. Mi problémám lehetne, amit ön meg tudna oldani?

- Azt még nem tudhatjuk - felelte Mike igen titokzatosan. - Gondoljon például arra, hogy George akármikor elválhat magától.

Agnes felkapta a fejét. George mesélt volna a testvérének a válásukról? De Mike tovább folytatta. - Ne értsen félre, ezt csak, mint esetleges lehetőséget vetettem fel. Ugyanis akkor én szívesen elvenném feleségül.

Agnes most már hahotában tört ki.

- Nem is tudtam, hogy magának is én vagyok az esete.

- De mennyire! George meg fog ugyan pukkadni a méregtől, a riválisokat nem szereti. De talán velem kivételt tesz.

- Mike, maga mindig tréfálkozik? Vagy vannak komoly pillanatai is?

- Komolyak? Igen! Nagyon komolyak is vannak! - válaszolta, de megint megpróbálta viccesen folytatni. - Elfelejtettem, hogy maga még nem ismer engem, így nem tudhatja, hogy sűrűn tréfálkozom, persze csak ha vevő is van rá. De látom, maga szereti a nevetést.

- Igen, nagyon. De George nem kapható ilyesmire.

- Nekem mondja? Én már huszonöt éve ismerem.

- Huszonöt éves? Én húsz vagyok. Miért nem tegeződünk?

- Oké! Hozok valamit inni.

Mike teletöltött két poharai konyakkal.

- Akkor szia! Agnes vagy ugye? - nyújtotta oda a poharat az asszonynak. Kezük összeért, és furcsa bizsergést éreztek mindketten. Agnes elpirult, bár ez nem volt szokása.

- Igen. Szia. Mike! - koccintottak, és megitták az italt.

Ekkor megszólalt az ajtóban George vidám hangja.

- A csók hol marad? - nézett rá Mike a bátyjára, és észrevette, cinkos mosolyát. Odahajolt Agneshez, és finoman szájon csókolta. Ajkaik csak pillanatra értek, össze, de mindketten úgy érezték, mintha mágnes vonzaná őket egymáshoz. Agnes megijedt ettől az érzéstől.

- Azért ezt mégsem kellett volna - mondta zavartan.

- Dehogynem, édes - súgta neki Mike. - Most pedig rálépek a tisztálkodás hímes mezejére.

Agnesnek mintha hályog hullott volna le a szeméről, amikor Mike azt mondta: édes, ezt csak egy valaki mondta neki. Mégpedig az, aki az éjjel a karjaiban tartotta. Most már világos volt minden. George azért nem akart vele reggel erről beszélni, mert nem is tudott róla. Tehát George ugyanúgy viselkedik vele, olyan tartózkodóan, mint eddig. Aki pedig az éjjel a mindene volt, a földtől a csillagos égig minden, az nem volt más, mint Mike. S ahogy ezt végiggondolta, elsötétült előtte minden. Elájult.

Agnes feltekintett. A hálószoba ágyáról nézte a két férfit. Ott álltak egymás mellett. Mint két tojás.

- Istenem, melyikőtök George?

- Én kedvesem! - lépett oda hozzá a jobboldali. - Itt van megint a doktorod. Jó, hogy itt hagyta a kártyáját.

- Hol van?

- Éppen kezet mos. Azt mondja, túl gyakran elájulsz. Hosszú pihenésre lenne szükséged!

- Ugyan - tiltakozott Agnes és felült.

- De igen! Arra gondoltunk Mike-kal, hogy vele mész Angliába.

- Micsoda? Szó sem lehet róla!

- Márpedig vele mész. Hidd el jobb lesz neked is, és nekem is.

- Na de Mike éli a saját életét, nem tolakodhatom oda!

- Erről szó sincs. Mike tanul, az utolsó vizsgáit teszi le, legalább nem lesz olyan egyedül.

Agnes nem szólt többet. Tudta, hogy ez már eldöntött tény. Visszahanyatlott a párnára és fáradtan lehunyta a szemét.

- Beszélhetek veled négyszemközt, George? - próbálkozott még utoljára.

- Teljesen felesleges - szólt határozottan Mike -, nálam jó helyen leszel. Különben is majd útközben mindent elmondok, amit tudnod kell. Rendben?

- Tehetek mást?

- Jobb, ha ezt teszed - felelte keményen George.

Agnes, amint kicsit erősebbnek érezte magát, összecsomagolt.

Másnap reggel Mike Agnessel Angliába repült a menetrend szerinti járattal. Agnes szomorúan integetett férjének a búcsúzáskor. Fogalma se volt, hogy mikor látja viszont. Erről nem beszéltek. Elhelyezkedtek a repülő ülésében és bekapcsolták a biztonsági övet. Míg a repülő felszállt, nem szóltak egymáshoz. Ám amikor már kikapcsolhatták az öveket, szinte egyszerre akartak beszélni.

- Hogy merészel… - kezdte Agnes.

- Mindent meg... - szólt ugyanakkor Mike.

Hirtelen elhallgattak, majd Agnes kezdett megint beszélni.

- Hogy merészeltél velem bármit is tenni, kihasználtad, hogy azt hittem te vagy George! - Felháborodása akkora volt, hogy többen is feléjük fordultak.

- Mindent megmagyarázok, csak ne legyél ilyen hangos. Mindenki minket néz - figyelmeztette Mike. - Értsd meg, én azt hittem, hogy egy kis szobatündér vagy, akit George rendelt a szobámba.

Elmesélte Agnesnek, hogyan kapta meg a szobaszámot és hogy történhetett mindez.

- És nagyon élveztem - folytatta. - Azt tudnod kell, hogy Jenny óta nem volt igazi barátnőm.

- Ki az a Jenny?

Mike elmesélt mindent halott barátnőjéről, s a bűntényt, ami végzetes volt.

Agnes nem talált szavakat. Átérezte Mike fájdalmát.

- Azt is tudnod kell még - folytatta Mike -, hogy ez az ügy még mindig nem zárult le. Ezért van az, hogy nálam nagyobb biztonságban vagy, mint az Államokban. George így nyugodtabb lesz, mert biztonságban tud minket.

- De az, ami történt köztünk, nem fordulhat elő még egyszer! Értetted, Mike?

- Igen megértettem, de nem osztom a véleményedet. Miből jöttél rá?

- Arról, hogy édesnek hívtál. Engem soha senki nem szólított így, csak te. - Hangja megremegett, amit Mike is észrevett.

- Kérhetek tőled valamit. Agnes? Most utoljára7

- Mit?

- Szeretném, ha most megcsókolnál! Megteszed nekem ezt?

- Nem!

- Akkor sem, ha megígérem, hogy ezután soha nem nyúlok hozzád? Csak, ha te is úgy akarod! Kérlek! - könyörgött Mike. - Ez igazán ártatlan kérés.

Agnes bizonytalan volt.

- Hát jó. De csak egy icipici csókot.

Mike rögtön odahajolt hozzá, nehogy meggondolja magát az asszony, és lágyan becézte ajkait. Nem bírta türtőztetni magát és szomjasan tapadt Agnes szájára. Bebocsátást kért, amit az asszony megadott neki. A nyelvük játéka elfeledtette velük a külvilágot. Mike szorosan magához ölelte Agnest, és keze önkéntelenül simított végig rajta. Érezni akarta az asszony formás testét. Agnes nem tiltakozott, de amikor Mike keze a melléhez ért, felébredt ebből az édes álomból.

- Elég - lihegte -, erről nem volt szó. - Arca kipirult, haja kócos lett.

Mike elszégyellte magát.

- Ne haragudj rám, kérlek. Egyszerűen nem birok magammal.

- Azt látom.

- Mondd, édesem, miért nem akarod folytatni, hiszen neked is jó.

- Mert te a sógorom vagy, és George a bátyád.

- De amint hallom, nem olyan régen ismeritek egymást.

- Ezt ő mondta neked?

- Igen, Mindent elmondott.

- És te is elmondtál mindent neki?

- Okos kérdés. Okos kislány! Persze hogy nem mondtam el!

- Akkor még reménykedhetem abban, hogy valaha még láthatom - rándult meg fájdalmasan Agnes arca. Mike-nak elszorult a szíve. Mit akar George elérni, hogy így kínozza ezt a nőt? Nem tudott napirendre térni. Tegnap, amikor Agnes eszméletlenül feküdt az ágyon. George telefonhívást kapott Amerikából. Mike észrevette feszült arckifejezését, miközben beszélt.

- Tehát biztos, amit kiderítettél, Dag? - majd figyelmesen hallgatta a választ. - Kösz! Holnap visszautazom és felkereslek, legkésőbb két napon belül. Rendben? Viszlát. - Letette a kagylót és Mike-hoz fordult. - Nagy áldozat lenne, ha megkérnélek, vidd magaddal Agnest?

Mike alig hiti a fülének. Persze George nem tud arról, mi történt köztem és a felesége között. Higgadtan válaszolt.

- Természetesen nem nagy áldozat. De miről van szó?

- Ne haragudj, Mike, most nem tudok erről beszélni - intett fejével a hálószoba felé, ahol a doktor éppen Agnest kezelte -, de hidd el, életbe vágóan fontos. Nyugodtabb vagyok, ha Agnes veled van. Így nem fenyegeti közvetlen veszély. Nem okoz ez neked gondot?

- Persze hogy nem! Mikor tudom meg, hogy mi történt?

- Majd hazafelé a repülőn leírok néhány dolgot, azt majd eljuttatom hozzád. Rendben?

- Oké, akkor megrendelem Agnes repülőjegyét - lépett a telefonhoz.

Igen, így történt. Mike hátradöntötte az ülés háttámláját, és megpróbált lazítani. Rögtön elaludt, Agnes eközben az ablakon nézett kifelé. Mindig lenyűgözte a repülés, különös vonzalmat érzett az univerzum iránt, a végtelenség elkápráztatta. Ilyenkor arra gondolt, milyen kicsi pont ő a világmindenségben, ki irányítja a sorsát, hol fel. hol le. Mit vétett, hogy George nem akar róla tudomást venni? Azt nem tulajdonította saját hibájának, hogy egy véletlen személycsere folytán nem George, hanem Mike tartotta a karjaiban. Azt sem tudta, mi késztette a férjét arra, hogy rásózza Mike-ra? Mert világos, hogy ezt tette. Meg akart szabadulni tőle. Mike elmondta volna mégis? Nem, válaszolt saját kérdésére. Egyébként is minek néz engem Mike, hogy azt hiszi, minden ott folytatódhat, ahol abbahagytuk? Bár az érzékeim mégis megcsaltak, nem vettem észre, hogy nem George volt az, aki átölelt. Kellemesen rándult össze a gyomra, ahogy erre gondolt. Milyen furcsa, Mike különös módon szeretett. Alkalmi jellegét nem vettem észre. Ő mindent beleadott ebbe a szeretkezésbe. Miért kell ilyen helyzetbe kerülnöm? Úgy elrohantunk, hogy még anyáméktól sem búcsúztam el, csak egy táviratot tudtam feladni, miszerint hirtelen, előre nem látott okok miatt, el kell utaznom. Óvatosan oldalra pillantott, ahol Mike ült, de a férfi egyenletes légzéssel aludt. Vonásai elsimultak, haja összekócolódott. Micsoda hasonlóság, ezt George sohasem mondta, pedig ha említi, talán résen lettem volna. A fenét, káromkodott magában - nem vettem volna észre. Olyan egyformák, mintha egypetéjű ikrek lennének. Nézte, nézte a férfit és felgyorsult a szívverése. Őrület! Ez nem lehet igaz. Úgy kívánom, mintha George lenne. Lehel, hogy csak a testük érdekel? Lehel, hogy a természetük mégis más. Hiszen Mike egészen másképp viselkedik. A különbséget biztosan meg fogom most tudni, lesz rá alkalmam, hiszen egy fedél alatt kell majd vele laknom, de nem egy ágyban! Az ki van zárva! Bár nem lesz könnyű megállni. Mike mosolygott álmában, biztosan szépet álmodik, és tessék neki is ott van az a csibészes mosoly az arcán, amit George-ban is annyira szeretett Agnes. Mike felébredt, és egyenesen Agnes szemébe nézett. Az asszony zavarba jött, elfordította a tekintetét, és megint kinézett az ablakon.

- Nagyon hasonlítunk, igaz? - szólalt meg Mike, mintha olvasott volna Agnes gondolataiban.

- A megszólalásig, sőt azon túl is, dee... - nyújtotta el a szót -, mégsem hiszem, hogy nincs semmi különbség köztetek.

- Persze, hogy van, George-dzsal mi már rájöttünk, de nem áruljuk el soha senkinek. Mindenki jöjjön rá magától.

- Természetesen. Valószínűleg most alkalmam lesz az összehasonlításra.

- Ahogy mondod, majd segítek a tájékozódásban!

- Ó, milyen nagylelkű ajánlat - gúnyolódott Agnes.

- No, most megvilágítottad első nagy különbségünket - vigyorgott Mike.

- Tévedsz! George is igen nagylelkű!

- Persze, el tudom képzelni. Nyílván nagylelkűségből nem nyúl hozzád egy hónapja. Lehet, hogy te kérted meg rá?

Agnesnek leesett az álla a csodálkozástól.

- Ezt meg honnan veszed?

- Természetesen George-tól, de ne aggódj azt nem indokolta meg, minek köszönhető az elhidegülés köztetek.

- Te tudtad ezt már akkor is, amikor…

- Amikor lefeküdtünk egymással? - fejezte be Mike a kérdést. - Akkor sajnos még nem tudtam. De ne kezd megint elölről! Mondtam már, hogy nem tudtam, ki vagy. Én azt hittem George a menyasszonyát vette el.

- Micsoda? George-nak volt menyasszonya?

- Volt. Te nem tudtad,

- Honnan tudhattam volna? Akkor viszont miért vett el engem? Pláne miért olyan hirtelen? Ki volt az a nő? Nekem miért nem mondta ezt meg?

- Várj már egy kicsit! Egyszerre nem tudok mindenre válaszolni. - Feltekintett a mennyezetre, mintha onnan akarná leolvasni a válaszokat. - Nem tudom, nem tudom, azt sem tudom, fogalmam sincs.

- Ne bolondozz már, ez halálosan komoly.

- Rendben! Sokat én sem tudok, de majd otthon mindent megbeszélünk nyugodtan.

- Otthon? Én már azt sem tudom van-e otthonom? - jelent meg két könnycsepp az asszony szemében.

- Ó, te szegény hontalan! - ölelte ál Mike Agnes vállát -, majd segítünk ezen!

- Bár lehetne - zokogott az asszony.

- No ne sírj! Mindjárt landol a gép. Megláthatod az új otthonodat.

- Tényleg nem fogok zavarni nálad?

- Miért zavarnál?

- Gondoltam, hátha van valakid, aki ott lakik, és én csak bonyodalmakat okozok a megjelenésemmel.

- Ilyesmiről szó sincs. Egyedül élek, és most te leszel a párom.

George-dzsal éppen akkor szállt fel a gép, amikor Mike és Agnes földet értek. Kényelmesen elhelyezkedett, majd kikapcsolta az övet, ölébe emelte az aktatáskáját, hogy ígéretéhez híven leírja Mike-nak a történteket, s hogy megfelelő utasításokkal is ellássa. A légikísérő többször is megkérdezte, hogy mivel szolgálhat, de George nem kért semmit. Madridban úgyis lesz elég ideje, hogy valamit egyen. Ott meg kell állniuk üzemanyagot felvenni, az óceán átrepüléséhez. Már készülődtek a leszálláshoz, amikor George befejezte az írást. A repülőtéri tranzitban postázta a levelet. Nyugodtan megebédelt, elolvasta a napi újságot. Az utasok türelmesen várták a gép indulását. Hosszú út áll még előttem, - gondolta. Amint hazaérek, felveszem a kapcsolatot Show-val, hátha többet tud már. A hangosbemondó hangjára lett figyelmes.

- Mr. Brown, szíveskedjék a tranzit információjához fáradni! Megismétlem: Mr. Brown szíves....

Neve hallatára körülnézett. Mi lehet ez? Csak Mike és Agnes tudja, hogy itt van. Talán valami bajuk esett? Aggódva sietett az információhoz.

- Én vagyok, Brown. Mit óhajtanak?

- George Brown? - kérdezte a vörös hajú férfi. George bólintott. - Akkor legyen szíves a telefonhoz fáradni, ott jobbra vannak a fülkék - mutatta az utat. - Az elsőbe menjen.

- Köszönöm!

- Nincs mit, de megkérem siessen, mert nemsokára indul a gép.

Sietett a fülkéhez. Felemelte a kagylót.

- Tessék, itt Brown! Kivel beszélek?

- Itt Show! Örülök, hogy elértelek!

- Valami baj van, Dag? Már rémüldöztem, hogy az öcsémmel történt valami.

- Nem, velük nem történt semmi. Talán már haza is értek. Bajnak nem mondanám, de azért telefonáltam, hogy figyelmeztesselek. Életveszélyben vagy!

- Ezt eddig is tudtam, mondj valami újat!

- Majd mindent elmondok, de azt tudnod kell, hogy egy veszélyes bűnözővel állsz szemben, aki mindenre képes. Arra kérlek, ahogy megérkeztél, rögtön gyere hozzám! Tudod, hol találsz!

- Oké, de sietnem kell, mert nélkülem fog felszállni a gép!

- Légy óvatos. Lehet, hogy követni fog.

- Akkor a mielőbbi viszontlátásra!

- Viszlát.

George mar szaladt is a repülőhöz, mert az utolsó figyelmeztetés is elhangzott. Legyen óvatos! - kavargott az agyában az előbbi beszélgetés. Hiszen azért cseréltem el Mike iratait az enyémmel. Hátha megtéveszteni Rókát. Bűnöző, kacagnom kell, ezt már sejtettem. Egy ügyvéd azért mégsem lehet naiv, mint az anyja. Mike is időben meg fog mindent tudni. De mi van Agnessel? Érdekes, hogy mostam a már nem sokat jelent neki az asszony! Pedig azt hitte, hogy még mindig szereti. Először annyira fellángolt, hogy már azt hitte elég. Bár lehet, hogy csak a külseje vonzotta annyira.

Újból elfoglalta az előbbi helyét.

Igaz, - fűzte tovább gondolatait, akkoriban sürgősen kiutat kellett találnom a kényszerű jegyességből. Lehet, hogy ez volt a hajtóerőm? Hiszen Agnest a mai napig sem ismerem! Egy elbűvölő idegen asszony. Csak az bánt, hogy nem tudom, hányadán állok vele? Van-e valóban valami köze Rókához? Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan múlt el. Mégis, be kell vallanom, erről én is tehetek, sőt csak én tehetek róla. Mindenesetre jobb, ha most egy ideig távol van tőlem. Ha a Róka embere, akkor most kiderül. Mike lakhelyét csak ő árulhatja el. Ez már bizonyíték lesz. Ha pedig nem, akkor is jobb, ha távol van tőlem, legalább tisztázhatom a további lépéseket magamban. Majd ő is elgondolkozik ezen, van olyan intelligens. Mike jó hatással lesz rá. Mindenesetre kettőnk dolgát még nem piszkálom, most sürgősebb elintéznivalóm van. Míg George így meditált magában, lecsukódtak szempillái, és hosszú, mély, álomtalan álomba merült, ahol nincsenek gondok, problémák, nincs megoldásra váró kérdés. Hosszú hetek óta most először aludt igazán jól.

- Mike! - Leveled jött!- lépett be az ajtón Agnes. - Bent voltam a postán és elhoztam. Vagy nem kellett volna?

Odalépett az íróasztalhoz, ahol Mike jegyzeteibe mélyedt. Ilyenkor a férfi se látott, se hallott. Agnes a háta mögé ment és befogta Mike szemét mindkét kezével.

- Megjöttem! - szólt búgó hangon. - Hoztam neked egy szerelmes levelet!

Mike hátradőlt a széken és megfogta Agnes kezét, lefejtette a szeméről.

- Ha te írtad, akkor jöhet.

Megcsókolta Agnes kezét. Az asszony most már elhúzódott tőle. Szeretett viccelődni Mike-kal, de a férfinak voltak olyan komoly pillanatai is, amit neki is tiszteletben kellett tartania. Mint az iménti is. Most Mike komolyan vette őt, és Agnes tudta, hogy ilyenkor nem feszítheti túl a húrt.

- Nézd meg, ki írta!

- Majd kiderül, add csak!

- Ha akarod, felolvasom neked, ha nagyon fáradtnak érzed magad!

- Á, most jól fog esni egy kis kikapcsolódás.

- Oké, akkor főzök kávét, kérsz?

- Ühüm - bólintott Mike és belemélyedt a levélbe -, de egyre jobban elképedt, ahogy olvasta George levelét.

Kedves Mike!

Most a repülőn vagyok, utazom Madrid felé. Dagles Show felhívott telefonon Budapesten, és azt kérte, utazzam minél előbb haza, mert fontos dolgok nyomára bukkant. Annyi biztos, hogy bűntényről van szó. A lelkemre kötötte, hogy csak egyedül menjek vissza! Az iratok cseréje is az ő ötlete volt, ezt tudod, hiszen rögtön útlevelet cseréltünk. Továbbá megkért arra, hogy ezen a levélen kívül mást ne írjak neked, Megkérlek, te se levelezz velem! Tudnod kell, hogy kettőtök biztonságáról van szó. Anya ne izgasson, ne aggódj miatta. Elküldöm majd nyaralni valahova, hosszabb időre. Mire visszatér az üdülésből, remélem minden elsimul. Én az Államokban maradok. Agnessel kapcsolatban pedig ne aggódj. Nem lesz sokáig a nyakadon. Lehet, hogy elválok tőle, de még nem döntöttem. Mindenesetre, most nem ez a legsürgősebb. Azért vigyázz rá! Biztosan jól kijöttök majd egymással. Vedd úgy, mintha a régi szép időkben lennénk. Ha akarod, legyen a szeretőd! Én nem bánom. De botrányt nem akarok. Gondolom érted. Minden jót! Ha tisztázódtak az ügyek, jelentkezni fogok, üdv: George!

Mike nem akart hinni a szemének. George lemondott Agnesről. Ez a levél arról tanúskodik. Az írja a régi szép idők. Igen, akkor sokszor felcserélték egymás barátnőit, de nem egy feleséget! Ha ezt Agnes megtudja? Nem szabad megtudnia. Nem tudná elviselni ezt a szégyent. Gyorsan besüllyesztette az íróasztal fiókjába a levelet. Éppen időben, mert belépett Agnes a kávéval.

- Ki írt? - kérdezte kedveskedve.

- Nem lényeges, csak egy barátom. Sok hülyeséget zagyvált össze.

- Ettél ma már valamit?

- Még nem. Nem is tudom mennyi az idő. Most, hogy említetted, valóban éhes vagyok.

- Nem is csodálom már elmúlt dél. Gyere együnk valamit. Valamit összeütök.

- Ne fáraszd magad! Inkább menjünk el valahova.

- Oké, megyek átöltözni - rohant Agnes vidáman a szobájába.

Mike utánanézett. Egyre jobban megszerette az asszonyt. Mióta együtt laktak, ő sem érezte egyedül magát. Agnes megpróbálta hasznosítani magát a háztartásban. Azóta valóban másképp néz ki a lakás. Külön szobájuk volt. Agnes minden dolgát rendben tartotta. Ha úgy adódott, még Mike-nek is segített a tételek kidolgozásában. Mike nagyon hálás volt ezért, most főleg sok ideje ráment a tanulásra. Még két vizsga, és kész van. Befejeződik az egyetem. Ha sikerülnek még ezek a vizsgái is, akkor fellélegezhet. Nyár végén lesz csak diplomaosztás. Agnessel elmehetnének valahova üdülni. De jó is lenne, - sóhajtott.

- Kész vagy? - szólt ki Agnes az ajtón.

- Még nem, de sietek - indult ő is átöltözni.

- Mike! Hallasz,

- Persze! - kiabált ki a férfi a szobájából. - Mondjad csak bátran!

- Mi lenne, ha a hétvégén kiruccannánk a tóhoz? Már két hete vagyok itt, annyit meséltél róla, és még nem vittél el. Neked is jót tenne egy kis pihenés! Addigra túl leszel az egyik vizsgádon.

- A próféta szóljon belőled! - lépett ki Mike az ajtón.

Agnes ott állt az íróasztala előtt, mint egy manöken. A férfinak földbe gyökerezett a lába a látványtól.

- Na, hogy tetszem? Milyen az új ruhám?

- Azonnal vedd le! - dörrent rá a férfi.

- De miért? Olyan csodálatosan kényelmes és olyan szép!

- Ha nem veszed le rögtön, letépem rólad! - hangzott a hangja fenyegetően.

- De Mike, mi van veled? Ez pont jó lesz ebédelni.

- Ne várdd meg, míg odamegyek hozzád! - fenyegetőzött tovább Mike.

- Miért akkor mi lesz? - hitetlenkedett Agnes. Fogalma sem volt, milyen szexisen néz ki. Ruhája áttetsző volt, s ahogy ott állt, a megvilágítást hátulról kapta, és így teljesen kirajzolódott tökéletes alakjának kontúrja. Mike úgy látta, mintha meztelen lenne. Odalépett Agneshez, és a ruha elejét kettétépte. Olyan váratlanul érte ez a támadás Agnest, hogy nem is védekezett. Most valóban ott állt meztelenül a férfi előtt. A ruha szétszakítva a földön hevert. Az asszony csak most tért magához a meglepetéstől.

- Megőrültél? Ezt most vettem - mondta, egy csöppet sem zavartatta magát, hogy ruha nélkül áll a férfi előtt.

- Még bugyit sem vettél alá - szólt rekedten Mike.

- Minek vettem volna, az eladó mondta, hogy nem érdemes.

- Azonnal menj a szobádba. Vegyél fel valamit.

- Majd ha megmondtam a véleményemet! - emelte fel a hangját Agnes. - Vedd tudomásul, hogy nem volt jogod eltépni a ruhámat! Különben is...

- Azt mondtam, menj a szobádba! - kiabált vele Mike.

- Ne kiabálj velem! Főleg ne fenyegetőzz!...

- Egy pillanatod van, hogy eltűnj a szemem elől, különben nem állok jót magamért.

- Mi az, hogy nem állsz jót magadért - feleselt Agnes.

- Te akartad! - sóhajtott a férfi és átölelte az asszonyt. Hevesen megcsókolta. - Ha nem mész a szobádba most rögtön, istenemre, megerőszakollak! - s mélyen a szemébe nézett.

Agnes tudta, hogy ennek a fele sem tréfa, kibontakozott az ölelésből és besietett a szobába. Fel volt dúlva. Nem értette, miért provokálja ennyire Mike-ot. Tudta, hogy ha nem hagyta volna abba a csókolózást Mike az előbb, hagyta volna magát akár megerőszakolni is. Annyira vágyott már a teste közelségére. Most bánta, hogy kibontakozott az ölelő karjai közül. Milyen jó is volt, sóhajtott fel. Odaállt a szekrény elé és válogatott a ruhái között. Mi a fenét vegyek most fel? Kivette a sárga ruháját. Nem, ez most nem jó! Visszatette. Talán a piros? Kivette a pirosat. Á, ez sem jó! Most nincs semmi, amit felvehetnék. Felvett egy melltartót meg egy hozzá tartozó bugyit. Eddig megvolnék, de így mégsem mehetek.

- Mike! - kiabált ki. - Melyik ruhát vegyem fel?

- Nekem mindegy - hallatszott kintről a válasz.

- Ezt jobb lett volna, ha nem mondod - emlékeztette Agnes. - Éppenhogy neked nem mindegy. Most fogalmam sincs, mit vegyek fel.

- Vedd fel a zöld csíkosat! - javasolta Mike.

- Az most olyan meleg. Mondj valami mást!

- Akkor vedd fel a pirosat!

- Azt úgy utálom.

- Talán a sárgát?

- Azt már akkor bántani, amikor megvettem.

- Mi van még?

- Két szoknya, három blúz, slussz. Ez a kínálat.

- Akkor vedd fel az egyik szoknyádat egy blúzzal, ebéd után pedig veszünk néhány ruhát neked.

- Meg fürdőruhát, ha el akarunk menni a hétvégén.

- Oké, csak siess már, nagyon éhes vagyok.

Kilépett Agnes az ajtón. Mike megbánta már, hogy ilyen csúnyán viselkedett az előbb. Annyira feldühítette az a ruha. Nem akarta, hogy más is ebben a ruhában lássa Agnest.

- Ne haragudj rám, nagyon ideges vagyok - szabadkozott Mike.

- El van felejtve, tulajdonképpen én vagyok a hibás. De annyira örültem annak a ruhának.

- Majd veszünk másikat.

- Hol van a sérült? - nevetett Agnes. - Eltemetted? - Nem látta sehol a szétszakított ruhát.

- El. Béke poraira.

- Ámen. Menjünk már!

Behajtottak Mike Opelján Londonba, ahol kellemesen töltötték el a hátralévő időt. Vásároltak ruhákat is Agnesnek. Most már nem panaszkodhatott, hogy nem tud mit felvenni. Késő este volt, mire hazaértek.

- Nagyon elfáradtál, édes? - aggódott Mike.

- Mondtam már, hogy ne hívj édesnek! Egyébként nagyon elfáradtam. - Megyek is aludni. Jó éjt.

- Jó éjt. Holnap nekem is nehéz napom lesz.

- Szorítok neked a vizsgához!

- Kösz! Rám fér!

Mike másnap szerencsésen túljutott a vizsgáján. Így a hétvégén nyugodtan elmehettek kirándulni. Valóban jót tett Mike-nak a pihenés, mert az utolsó vizsgára kipihenten ment el. Amíg Mike az egyetemen vizsgázott, Agnes nagytakarításba kezdett. Abban biztos volt, hogy Mike.nak sikerülni fog a vizsgája. Eddig is mindig sikerült. Miért vérezne el ezen? Butaság. Agnes bement Mike szobájába. Hogy itt mi van, Rémes. Jobb is, hogy én takarítok és nem Schwartz asszony. Hogy lehet ilyen kupit csinálni. Kezdte berámolni a szekrénybe a szanaszét dobált ruhákat. Kiválogatta a szennyeseket. Majd az ágy következett. Át kell húznom az ágyneműt. Lerángatta a huzatokat a paplanról, majd a párna került sorra. Mikor felemelte a párnát, egy rongydarabot vett észre. Mi ez, Felemelte. Ismerősnek tűnt. Valóban az ő széttépett ruhája volt. Szóval Mike ide temette el. Én meg azt hittem kidobta a szemétbe. Jelenthet neki valamit, Hiszen az én ruhámmal alszik. De miért pont ezzel? A szekrényemben annyi más ruha van. Felhúzta a tiszta huzatokat. Elkészült Mike szobájával. Majd később jövök porszívózni. Átment a tanulószobának berendezett nappaliba. Ez az asztal olyan rendetlen, hogy rossz nézni. Leült a székre és kezdett pakolászni az asztalon. Eszébe jutott, hogy volt ma a postán és jött két levél. Furcsa módon az ő nevére is volt címezve egy. Behozta a táskájából. Két teljesen egyforma levél. Egyik Mike nevére, a másik az enyémre. De muszáj előbb itt rendet rakni, mert eltűnik minden, mint egy feneketlen tóban. Mindent szépen elrámolok a fiókokba. Még szerencse, hogy tudom, melyik jegyzet hova való. Kész! Hátradőlt a széken. Vizsgálgatta a sárga borítékot. Fel kellene bontani. Kinyitotta az egyik fiókot, ahol Mike a papírvágó kést tartotta, de ekkor megakadt a szeme egy levélen. Nem volt kíváncsi típus, de ez volt az a levél, amelyet Mike eldugott a múlt héten előle, amikor kérdezte, ki írta. Mike akkor azt mondta, hogy egy barátja sok hülyeséget hordott össze benne. Akkor miért ne olvashatná el ő is, Ha Mike nem akarná, hogy a keze ügyébe kerüljön, biztosan kidobta volna. Kezébe vette a levelet. De hiszen ez George írása. Most már kíváncsian olvasta. Amikor végigolvasta, kiejtette a kezéből. Ezt nem teheti George. Mi vagyok én, hogy odaad csak úgy másnak. Mégha az öccse is az illető. Ilyen nincs. Nem vagyok én utcalány. Ennyire nem lehet aljas! Mit gondol vajon Mike, Nem említette ezt nekem. Mégis el akarta dugni a levelet? Csak a vizsgái miatt elfeledkezett róla? Most mit csináljak, Haza nem mehetek Magyarországra, ez már biztos. George biztos elválik, bár még nem értesített róla. Biztos? S ha mégis? Mi van ebben a másik két levélben? Felnyitotta, elolvasta és tudta, hogy itt a vég. Ez csakis a válás lehet. Különben miért kapta volna ezt a hivatalos levelet? Ezt a szégyent nem lehet elviselni. A férjem úgy eldob, mint egy cafkát, és elválik. Hogyan nézhetek bárkinek is a szemébe ezután? Kire számíthatnék, magamon kívül? Hova mehetnék? Amerikába? Oda nem mehet. Itt sem maradhatok ezek után. Nincs helyem a földön. Keservesen sírni kezdett. Senkim sincs, aki szeretne! Nincs otthonom! Semmim sincs. Becsületem sincs, nem adták vissza. Nem becsül senki. Akkor minek éljek? Nincs semmi értelme az életemnek! Nem is lesz soha. Mindig csalódnom kell. Hajkurászom a szerencsém a nagymama tanácsára, és közben olyan szerencsétlen vagyok. Pont a nagymama volt, aki legelőször eldobott magától. Azóta is csak mindenki menekül tőlem. Mike sem énrám fog várni. Visszamegy majd az Államokba, és ő is sikeres ügyvéd lesz, mint a bátyja. Nőt is annyit kap, amennyit csak akar. Mit tegyek? Senki sincs, aki megmondaná. El kell aludni, mélyen, annyira mélyen, hogy soha ne ébredjek fel. Igen, ez a megoldás. Akkor nem kell válni, nem leszek nyűg senki nyakán. Hol van az altató?

Kitámolygott a fürdőszobába. Ez az, lelt rá a szekrényben. Két doboz. Talán elég lesz. Lenyelte sorban mindet. Vizet ivott hozzá, majd bement a szobájába, hogy leüljön s fotelba. Az üres dobozokat a kis asztalra ejtette. Kicsit pihenek, majd lefekszem aludni… Jobb lesz nekem is, és másnak is. Mike talán meggyászol majd. Mástól ezt úgysem tudnám elképzelni. Egyedül csak ő… ő… Elaludt.

- Na végre - lépett a lakásba Mike. - Túl vagyok az összes vizsgámon, Agnes! Hol vagy? megjöttem!

Bement a konyhába, de Agnes nem volt ott. Benézett Agnes szobájába. Megrémült. Az asszony ott ült a fotelben hamuszürke arccal. Szeme csukva, karja a karfán pihent. Közelebb ment, ekkor meglátta a két gyógyszeres dobozt a kisasztalon. Mindent megértett. Gyorsan cselekedett. Felrántotta Agnest. A fürdőszobába sietett vele, hideg vizet engedett rá. Agnes egy kicsit, magához tért, de nem tudta, mi történt.

- Gyerünk, Agnes, gyerünk! - sürgette Mike. - Ne aludj! Lépj! Ez az! Most pedig ki kell adnod a gyomrodból!

Megpróbálta meghánytatni Agnest, aki párszor öklendezett, de nem ürült a gyomra. Mike gyorsan odavitte a telefonhoz. Egyik kezével Agnest tartotta, a másikkal megpróbált tárcsázni. A mentő gyorsan megérkezett. Az orvos megdicsérte Mike-ot, hogy nem engedte elaludni Agnest.

- Ugyan doktor, ne engem dicsérjen, hanem rajta segítsen! Beleőrülök, ha valami baja lesz! - üvöltötte az orvosnak.

- Oké, oké. Semmi pánik! Rögtön megcsinálom a gyomormosást.

- Ott a fürdőszoba!

Agnest felkapta a karjába, és vitte az orvos előtt.

Az orvos elégedetten jött ki tíz perc múlva.

- Mi van, doktor? - kérdezte Mike, mert őt kiküldte az orvos: nagyon idegesítette Mike aggódása.

- Minden rendben. Most aludni fog, de be kell vinni a kórházba.

- Istenem - aggódott tovább Mike. - Hová viszik?

- Ide a St. Augustbe. Ha akar, jöjjön velünk. Könnyebben elintézzük a bejelentést.

Persze hogy akart menni Mike. Már robogtak is a kórház felé. Háromórás hosszú várakozás következett. Ezalatt Mike elintézte a kórházi felvételt. Majd ötpercenként kérdezte az ügyeletes nővért, hogy hol van Agnes? A szegény nővér már kezdett ideges lenni ettől az aggódó pasastól.

- Kérem, legyen türelemmel, mindjárt jön az orvos. Majd ő tájékoztatja önt!

- Ezt mondja nekem már két órája! - mérgelődött Mike. - Melyik osztályra vitték Mrs. Brownt, Odamegyek!

- Kérem, ne menjen sehova, maradjon itt a váróban. - Ekkor lépett be az ajtón orvos. - Máris itt az orvos.

Mike megfordult. Egy sovány, magas, fekete hajú, fehér köpenyes orvos lépett elé.

- Ön Mr. Brown? - Mike bólintott. - Dr. Steven Dalton vagyok. Én vizsgáltam meg a feleségét.

Mike meglepődött, de nem szólt, hiszen George papírjaival jelentette be Agnest. Mindenki azt hiszi, hogy ő a férje. Nem érdekes!

- Hogy van Agnes? - kérdezte. - Nagyon megijedtem, amikor megtaláltam.

- Aggodalomra semmi ok. Lassan fel kell ébrednie. Reméljük akarja ő is, hogy visszajöjjön.

- Micsoda? Hogyhogy visszajöjjön? Az előbb azt mondta, semmi ok az aggodalomra. - Majdnem nekirontott az orvosnak.

- Igen! Mert a gyomra kitisztult ugyan, de a feleségének is akarnia kell felébredni, mert ha mi keltjük fel, nem garantálhatom, hogy nem teszi meg még egyszer. Érti már?

- Értem. Mit segíthetnék?

- Talán menjen be hozza, hátha a maga jelenléte segít neki. Nem értem, mi késztette erre a lépésre a feleségét, főleg, hogy gyereket vár.

- Tessék? - hüledezett Mike. - Mit mondott?

- Azt mondtam, hogy a felesége gyereket vár.

- A feleségem… - nyelt egyet Mike. - Mióta?...

- Mióta terhes? - segítette ki az orvos látva Mike zavarát.

- Igen pontosan ezt akarom tudni!

- A magzat nem lehet több háromhetesnél. Még nagyon korai a terhesség, csak a laborvizsgálat mutatta ki.

- Ez biztos?

- A terhesség?

- Nem, a három hét! - vágott a doktor szavába Mike türelmetlenül.

- Csak az a biztos, hogy nem lehet több háromhetesnél. A mai módszerekkel már az ötnapos terhességei is ki tudjuk mutatni.

- De... és nem történi baja a babának?

- Magzatnak - helyesbített az orvos. - Remélhetőleg nem. De ez 2-3 héten belül kiderül.

- Mondja, ön szerint Agnes tudja, hogy terhes?

- Nem tudom, bár lehet, hogy a tette is ezzel magyarázható. A kismamák a korai terhességi szakaszukban idegileg nagyon érzékenyek. Van, aki nem bírja az ezzel járó idegi feszültségeket, és olyan dolgokat tesz, vagy mond, amit megszokott körülmények között nem tenne. Most már igazán mennem kell. Menjen a 405-ösbe, az ügyeletes nővértől kap majd valami köpenyt. Viszlát.

- Köszönöm, doktor úr! - szólt utána Mike.

Agnes egyedül feküdt a kórházi szobában. Mike belépett. A sarokban ült egy ápolónő. Agnes légzését figyelte. Ahogy észrevette Mike-ot csendre intette, majd halkan ennyit mondott:

- Nemsokára fel kell ébrednie. Jöjjön, talán jobb, ha maga van mellette. A doki küldte? - Mike bólintott. Odalépett Agnes ágyához. Az ápolónő egészen hátrahúzódott, hogy ne zavarja őket. Mike ránézett Agnesre, szíve összeszorult, hogy a szeretett asszony itt fekszik. Mert szerette. Minél többet voltak együtt, annál jobban megszerette. Figyelte okos gondolatait, értelmének rezdüléseit. Teljesen az asszonyra hangolódott érzelmileg, és nem értette mi történt, hogy ezt tette. Vajon tudja már, amit én? Én vagyok a gyermeke vér szerinti apja. Fájdalmas képet vágott. Mit akart ezzel Agnes a tudomására hozni? Nem akarja a gyereket? Kérdés, hogy tud-e róla? Vagy nem akarja a szégyent, hogy nem a férjétől van a gyerek? Talán van valami más oka ennek az öngyilkossági kísérletnek? Búcsúlevelet sem hagyott, amiből megtudhatnám, miért tette? Mi az oka - tépelődött Mike. - Agnes maradj mellettem! - fohászkodott magában. Könnycsepp jelent meg Mike szemében. Hagyta, hogy végigfolyjon az arcán. Olyan belülről jövő sírás volt ez, amit egy férfi csak akkor enged meg magának, ha már végső elkeseredés kerítette hatalmába. Hirtelen mozdulattal letörölte könnyeit. Eszébe jutott, hogy egyszer már elvesztett egy nőt, Jennyt. De Mike tudta, hogy ez más. Agnest mélyen szereti, ha őt elveszítené, azt nem élné túl. Beleőrülök, gondolta. A bátyám felesége! Tőlem vár gyereket! Én imádom, a bátyám pedig fütyül rá. Micsoda fintora az életnek. Tőlem menekül, pedig hasonmása vagyok George-nak. Viszont a legjobb társam, minden gondomat megoszthatom vele. Állandóan ingerel, provokál szexuálisan, mint a hétvégi kirándulásunkkor is. A tónál szégyentelenül felvette a tanga fürdőruháját. Formás, csupasz fenekével úgy felingerelt, hogy állandóan a vízben kellett maradnom, de ez sem hűtött le teljesen. És kinevetett, amikor rájött, hogy mi a bajom.

- Miért nem jössz ki a vízből? Kész van az ebéd! Mike! Gyere már!

- Nem megyek! Szedd ki a kaját a tányérra, úgyis forró még!

- Oké, de siess már! - Agnes a bogrács fölé hajolt és megmerítette a szedőkanalat. Mike éppen kikászálódott a sekély vízből és igyekezett volna a törülközőért, hogy eltakarja felajzottsága árulkodó jelét, de Agnes gyorsabb volt. Visszafordult a bográcstól a tó felé, és meglátta azt, amit a férfi nem akart megmutatni.

- Érdekes! - csipkelődött Agnes - kinőtted az úszódat? Vegyünk nagyobbat?

- Milyen, vicces! - bosszankodott akkor Mike. - Jobb lenne, ha máskor nem ebben a fürdőruhádban villognál előttem.

- Miért? Láttál te már meztelenül is engem.

- Az igaz, de kezdek kiéhezni rád, ezt beláthatnád. Lassan három hete nem voltam nővel.

- Én igazán nem akadályozlak meg benne.

- De igen! Nekem te kellesz! Úgyhogy, ha nem akarsz velem lefeküdni, megkérlek ne ingerelj!

- Jó, jó! Máskor nem foglak ingerelni. Igazán nem akarattal tettem. Máskor felveszem a bundámat a fürdőruha fölé.

- Teljesen mindegy, mit veszel magadra, nekem mindenképpen tetszel.

- Mike, te állandóan udvarolsz nekem. Nem gondolod, hogy George megharagszik majd?

Mike arcán lehervadt az iménti mosoly.

- Kár volt most szóba hoznod a bátyámat? Egyébként egy kis udvarlás igazán nem árt, vagy tele van már a szatyrod udvarlókkal?

- Ugyan dehogy, nekem elég vagy te is.

- Ha nincs ló, jó a szamár is, igaz?

- Egyáltalán nem. Ha nem volnék férjnél, komolyan érdekelne az, hogy miket mesélnél nekem a csillagos ég alatt.

- Nocsak, ilyen romantikus vagy?

- Csak egy kicsit. Bár igazán nincs sok részem benne, de hálás vagyok neked, hogy gondoskodsz rólam.

Mike felkacagott.

- Inkább te gondoskodsz énrólam. Nélküled nagyon elhanyagolt lennék. De én nem a háládat akarom, ezt tudod!

- Mike, ne kezdjük megint a vitát! Én George felesége vagyok. Számomra a házasság szent dolog! Ami köztünk Budapesten történt, félreértés volt.

- Mondd, édes, szereted le egyáltalán George-ot?

- Nem vagyok édes - sikított Agnes és befogta a fülét. - És semmi közöd hozzá, mit érzek George iránt! Különben is elválik tőlem.

- Elválik? Ezt miből gondolod?

- Még Budapesten mondta - nézett. Agnes szomorúan Mike-ra.

- Miért akar elválni? Hiszen még csak három hónapja vagytok házasok?

- Nem, már négy - helyesbített Agnes -, de abból már csaknem egy hónapja veled élek. Ugye milyen pompás házasság?

- Ne légy cinikus! Ha elválik, hát elválik. Legalább szabad leszel és feleségül vehetlek én. Oké?

- Ez lehetetlen.

- Miért? Hiszen, ha elválik tőled, akkor én nyugodtan elvehetlek.

- Nem, Mike, én még egyszer ilyen meggondolatlanságot nem teszek!

- Egyáltalán, hol ismerted meg George-ot?

- A nagybátyád kondiklubjában. Amikor megláttam... - nem fejezte be a mondatot, az ajkába harapott.

- Igen... megláttad. És? - sürgette Mike.

- Tudod... én... rögtön...

- Mi rögtön? Mondjad már?

- Én rögtön... lefeküdtem vele. Érted ezt? Szó nélkül.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy akár én is lehettem volna, aki éppen ott volt?

- Azt hiszem - válaszolta őszintén Agnes. - Csak a külső számított. De rájöttem, hogy George mégsem az esetem, mármint belső tulajdonságait nem tudom elviselni. Túl komoly és van benne valami állandó gyanakvás. Nem bízik meg feltétlenül bennem. Talán túl sok a korkülönbség köztünk. Nem tudom, de akkor ez nem számított.

- Megbántad?

- Talán... De nem így mondanám. Inkább elhamarkodottan cselekedtem. Nem volt senki, aki észhez térítsen. Olyan védtelennek éreztem magam. Úgy vágytam rá, hogy valaki mellettem álljon. George akkor mentőövet dobott elém, amit elkaptam. De lehet, hogy nem kellett volna. Arra is gondoltam már, hogy azt is rossznéven vette, hogy az ártatlanságomat szó nélkül odadobtam neki.

- Ezért igazán nem lehetett mérges!

- De értsd meg! Tudod, mit tettem?

- Mondd el, ha ez jót tesz a lelkiismeretednek!

- Jaj, Mike, nem is tudod, milyen jó erről beszélni valakivel.

- Akkor mondd bátran. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz, Tehát, mit tettél?

- Én... - kezdte vontatottan Agnes - bementem a kondi-klubba. Már hetek óta nem voltam ott. Meglepődtem az átrendezett termen, ahogy beléptem. Valaki rám szólt a hátam mögül. Én megfordultam, és ott állt előttem álmaim férfija. Érted?

- Persze, folytasd? - Mike-ot kiverte a víz.

- Ráadásul az az idétlen blúzom volt rajtam, ami mindig félrecsúszik, bár mindig szoktam alá venni melltartót, de akkor azért nem volt rajtam, mert tudtam, hogy úgyis át kell öltöznöm. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülök, és akkor...

- És akkor? - sürgette megint Mike a vallomást.

- És akkor bevitt George az irodában lévő pihenőágyra. Én azt sem tudtam, hogy hívják, hogy kicsoda és...

- És? Mondd már!

- És lefeküdtem vele. Egyszerűen megláttam, és lefeküdtem vele. Tudom, bárhol találkoztam volna vele, megteszem.

- Szóval George kihasználta a helyzetet?

- Nem éppen, hiszen mindig kettőn áll a vásár. Őt nem hibáztatom, csak magamat. Tudod, én megfogadtam, hogy csak azzal fekszem le, akit szeretek. Szerelemről szó sem esett köztünk. De rögtön megkérte a kezem, bár én azt hittem, viccel.

- Mégis hozzámentél!

- Igen, de csak azért, mert olyan nagy hatással volt rám.

- Tehát nem szereted?

- Azt hiszem, nem vagyok szerelmes belé. Sokat gondolkodtam ezen. De szerintem más oka van annak, hogy el akar válni. Valamivel megsértettem, de nem tudom mivel. Egy állatot emlegetett. Egy kutyát... Nem, rókát! Azt mondta kérdezzem meg a rókát. Nem tudom, mi köze van egy állatnak a mi házasságunkhoz. Te érted ezt?

- Azt hiszem, valami dereng, de ne aggódj, minden tisztázódni fog.

- Bár igazad lenne! Nem akarok elvált asszony lenni!

- Ugyan már, a boldogságod nem ezen múlik, édes!

- Boldogság - sóhajtott Agnes -, nem is tudom, hogy létezik-e egyáltalán. Engem csak meglegyintett a szele.

- Ne szomorkodj! Most vámunk kell! Nekem még le kell tennem a vizsgámat és kész ügyvéd leszek. Jó, hogy tudtam folytatni itt az egyetemet. Anyámat is legalább egy éve nem láttam.

- Szép asszony az édesanyátok.

- Ugye? Ő legalább boldog volt apámmal.

- Ezt nem is hallottam még!

- Pedig így volt, és én is boldog akarok lenni, de ez sajnos nem rajtam múlik.

- Na, mesélj! - kapott témán Agnes. - Ki a szerencsés hölgy?

- Mintha nem tudnád? Már rájöhettél volna, hogy szerelmes vagyok beléd! S e pillanatban abban reménykedem, hogy bár elválna tőled a bátyám. Akkor én, - ne vágj közbe -, igenis komolyan gondolom, hogy megkérem a kezed! Hozzám jössz akkor?

Agnes egyik ámulatból a másikba esett. Nem válaszolt semmit Mike-nak. Összepakolta az edényeket, míg Mike reménykedve figyelte minden mozdulatát. Kérdésére nem kapott választ.

Most pedig itt áll Agnes ágyánál és reménykedik, hogy tettének nem a kiránduláskor feltett kérdése az oka. Nem tudta mennyi idő telt el azóta, mióta bejött Agneshez a kórházi szobába, de az asszony szeme még mindig csukva volt. A sápadt, de Mike számára gyönyörű nő még mindig mozdulatlanul feküdt az ágyon. Az ápolónő újból odalépett.

- Most már fel kellene ébrednie.

- Nem kellene felkelteni? - kérdezte aggódva Mike.

- Még nem! Ez egy új módszer. Magától kell felébrednie, akkor valóban felépül.

- És ha nem?

- Fél órán belül felkeltjük, de akkor fennáll a veszély, hogy újból megkísérli. Bízzunk abban, hogy meggondolta magát. Talán, ha beszélne hozzá halkan, az jót tenne. De semmi ébresztési szándék! Világos?!

- Értem! - Mike Agneshez hajolt és halkan tárta ki lelkét, hogy csak ő hallja. - Édes! - suttogta. - Én vagyok, Mike! Tudom, hogy nem szereted, ha így szólítalak, de nekem akkor is édes maradsz. Kérlek, ne hagyj el engem! Szükségem van rád! Csak veled van értelme az életemnek. Te adtál erőt ahhoz, hogy újból értelmet kapjon az életem. Nem is tudod, mennyire elkeseredtem, amikor Jenny meghalt. Ne akarj te is itt hagyni, mert akkor én utánad megyek, érted? Még egyszer nem tudnám ezt elviselni. Gyere vissza, kérlek! Inkább élj George-dszal! Az is fájna, de mégis jobb, mert néha azért láthatnálak. Nekem az is elég lenne: Édes! Azt úgysem kívánhatom tőled, hogy szeress, de ne légy kegyetlen hozzám! Ígérem, soha nem fogok visszaélni semmivel. Nagyon szeretlek! Bárcsak hallanád, édes, amit mondok...

- Hallom... - hangzott a halk válasz.

- Ébren vagy? - kérdezte reménykedve Mike. - Mit hallottál?

- Mindent - suttogta Agnes, de a szemei még mindig zárva voltak.

- Akkor nyisd ki a szemed! - kérlelte a férfi.

- Nem bírom! - suttogott erőtlenül.

Az ápolónő már ott állt az ágy mellett.

- Ha nem nyitja ki a szemét asszonyom, hidegzuhany lesz, ezt megígérhetem - szólt kedveskedve.

- Jaj, csak azt ne!

Már fel is pattantak Agnes szemhéjai. Először Mike-ot látta meg.

- Mondd megint, amit az előbb mondtál - kérlelte.

- Azt, hogy szeretlek?

- Igen - suttogta. - Olyan jó volt hallani. Szeretem hallani, amit mondasz. Olyan jó veted beszélgetni.

- Szeretlek, édes. Imádlak! Mit szeretnél még hallani?

- Mondd még, hogy édes!

- Édes.

- Még.

- Hányszor mondjam?

- Még egyszer legalább.

- Oké. Imádlak, szeretlek, édes. Miért akartál itthagyni?

- Nem téged akartalak itthagyni, hanem kétségbe voltam esve, ugyanis elhoztam a leveleket...

- Tehát ezért volt üres a postafiók.

- Jött egy hivatalos felszólítás, hogy menjek vissza Amerikába, valamilyen irodát kell felkeresnem. Biztosan a válóper lesz.

- Honnan veszed? Rajta volt? Hol az a levél?

- Otthon az íróasztalodon. Neked is jött egy, biztos tanú is kell.

- Ezért igazán nem kellett volna ilyen butaságot csinálnod! Én már azt hittem, hogy a kirándulás alatt rosszul viselkedtem, és azért…

- Ugyan, dehogy! De van még valami. Ahogy rámoltam az íróasztalodat, megtaláltam George levelét. Nem volt felemelő érzés. A kíváncsiskodásom szégyenbe fulladt. Láthatod.

- Nem dobtam ki a levelet? Istenem, én azt nem akartam, hogy a te kezedbe kerüljön az az ocsmányság.

- Örülök, hogy ez a véleményed róla. De válni sincs ínyemre.

- Oké, megnézem majd azokat a leveleket. Mikor jöhet haza... - fordult az ápolónőhöz Mike.

- A felesége csak akkor mehet haza, ha az orvos; úgy gondolja - válaszolta a nővér. Épp ekkor lépett be az orvos.

- Látom felébredt a betegünk. Pompás!

- Mondja doktor úr, mikor jöhet haza…

- Holnap már biztosan hazaviheti a feleségét, ha addig nem történik semmi komplikáció. Most azonban pihennie kell az asszonykának. Menjen csak nyugodtan haza. Holnap délután többet mondhatok.

Agneshez lépett és megérintette a pulzusát. Morgott valamit magában, majd határozottan bólintott. Az orvos részéről a beszélgetés lezárult. Ám Mike még mindig nem tágított.

- Doktor úr! Ne haragudjon, hogy feltartom, de szeretnék beszélni önnel.

- Mindjárt! - A beteghez fordult. - Hogy érzi magát? Fáradt?

- Igen - suttogta Agnes.......Olyan nehéz figyelni. Az előbb is a férjemnek mondták...

- Most pihenjen - szakította félbe az orvos -, ne beszéljen annyit. Holnap majd bejön a férje magáért, addig mi vigyázunk önre. Gondoljon a babára!

Mike lehunyta a szemét. Késő! - gondolta. Ezt akarta elkerülni. Most minden kiderül. Vajon tud Agnes a babáról?

- Milyen babára gondoljak? - kérdezte ekkor csendesen az asszony.

- Szóval nem tudja még? A férje nem árulta el? Akkor örömhírrel szolgálhatok. Ön kisbabát vár!

- Én?... babát várok?... - Hosszasan nyújtotta a szavakat, nem volt teljesen tisztában az értelmükkel.

- Igen. Körülbelül háromhetes a magzat. Reméljük nem károsodott.

- Ezt honnan tudja? - Agnes egyre jobban magához tért első megdöbbenéséből.

- A laborvizsgálat derítette ki. Mindenkit, aki bekerül hozzánk, alaposan megvizsgálunk. Semmi nem maradhat titokban, mert az súlyos következményekkel járhat.

- Azt mondja, háromhetes?

- Igen, több nem lehet, mert ellenőriztük a vizsgálatot.

- Mike! - hívta most a férfit Agnes. - Itt vagy még?

- Igen, persze hogy itt vagyok.

- Mi a véleményed erről? - Agnes hangja vádlón csengett.

- Majd otthon megbeszéljük! - Megfogta a kezét. - Én nagyon örülök neki!

- Könnyű neked! - sóhajtott Agnes. - De nekem döntenem kell!

- Most ne, kérlek! Várj még! Otthon mindent megbeszélünk. Rendben? Ne hamarkodd el a döntést!

- Jó, még egy kicsit várhatunk, nem akarok megint elkapkodni mindent.

- Oké - paskolta meg a kezét Mike - akkor holnap. Viszlát - odahajolt Agneshez és szájon csókolta.

Rohant taxit fogni, hogy minél előbb hazaérjen. Ahogy hazaért, berontott a nappaliba. Az íróasztalán megtalálta a leveleket. Felbontotta a sajátját.

Mr. Brown!

Szíveskedjék megjelenni irodámban folyó év július 26-án. A továbbiakról szóban tájékoztatom Önt.

Dr. Dougles Show.

Mi lehet ez? Visszadobta az íróasztalra a papírt. Most megnézem Agnes levelét. Ugyanaz a boríték, s benne a szöveg is azonos, csak Mrs. Brown névre szól. Mike kicsit megkönnyebbült. Agnes ugyanazt a levelet kapta, mint ő. Ez a Show név ismerősnek cseng, de hol is hallotta? Megvan! George említette a levelében. Tehát válásról szó sincs. Legalábbis nem közvetlenül. Most már egyre kíváncsibb lett. George-dzsal nem vehette fel a kapcsolatot. Nem baj. Agnest akkor is meg kell nyugtatni. Bármi legyen, én akarom őt, és a gyereket is. Az istenit, a saját gyerekem! Nem vetetheti el! Bár elvehetnem feleségül. George-ot meg kell győznöm. Neki úgysem számít. De nekem a világot jelenti! El kell válniuk! Persze ezt Agnesnek is akarnia kell! Nélküle nem léphetek egy lépést sem. Tehát egy hónap múlva tiszta vizet önthetek a pohárba. Addig is Agnessel mindent megbeszélek, már holnap, hogyha elég ereje lesz hozzá. Gyorsan beszaladt a fürdőszobába, lezuhanyozott, majd törülközőt csavart a csípőjére. Így ment a nappaliszobába, hogy még egyszer átgondolja a teendőket.

- Helló, Mike! Végre egyedül vagy!

- Hogy kerülsz ide Júlia? Nyitva maradt az ajtó?

- Igen. Csengettem, de nem nyitottad ki. Viszont láttalak hazaérni, úgyhogy tudtam, hogy itthon kell lenned. Mi van a barátnőddel? Anya látta, hogy a mentő vitte el. Csak nem beteg? - gúnyolódott. - Szegény! Pedig milyen fiatal,

- Fejezd már be ezt a szóáradatot! Semmi közöd az egészhez, s ha nem haragszol, szeretnék egyedül lenni!

- Azért nem kell ilyen morcosnak lenned! Hátha én megvigasztalhatnálak? - Eközben le nem vette a szemét a férfire tekert törülközőről. - Mindig tudtam, hogy jó tested van.

- Mondd Julia, te mindig ilyen rámenős vagy? Egyáltalán nem csodálom, hogy nem akar senki veled hosszú távon együtt maradni.

- Miért? Így legalább változatos az életem! Persze leszámítva az abortuszokat.

- Undorító vagy - fintorgott Mike -, tudod?

- Mert nem akarok gyereket?

- Pontosan, de miért nem szedsz valamit, vagy használsz valamilyen eszközt, ami megvéd.

- Ehhez semmi közöd! Mit érdekel ez téged? Talán azt akarod, hogy gyereket szüljek neked? - kérdezte cinikus mosollyal Julia.

- Te, Nekem, Nevetséges! Én tőled nem hogy gyereket, de mást sem akarok. Én csak anyádat sajnálom, hogy egy ilyen lánnyal verte meg a sors! Na tűnés! Ma nincs kedvem erről papolni neked.

- Akkor ne papolj! Csupán csak feküdj le velem!

- Één? Te meghibbantál. Te nekem akkor sem kellenél, ha utánam dobnának szíaranyba öntve.

- Bezzeg a barátnőd kellene, mi? Ő biztosan tehetbe ejtetné magát tőled, csak hogy megkaparintson! - Nem vette észre a férfin a szavak által végbement változást.

- Bár úgy lenne! - szikrázott a szeme Mike-nak. - Tudod mit adnék azért, hogy végre az enyém legyen?

- Ugyan mit? Különben is minek kiabálsz velem?

- Na hát idefigyelj! Meglehetősen nehéz felfogásod van! Még egyszer, de utoljára elmondom, amit már úgyis tudsz! Elregélem neked, mi a különbség közted és Agnes között. Először is, beléd nem lehet senki szerelmes, mert nincs női mivoltod! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy külsőre nem úgy nézel ki, mint egy nő. Csak meg ne szólalj? Mert te - bökött mutatóujjával a lány felé - csak a megszólalásig vagy nő. Ahogy megmukkansz minden férfi inkább menekül előled, mint Tarzan felesége az orrszarvú elől. Másodsorban pedig, ha már bajban vagy, jobban mondva, hogy megértsed, ha terhes vagy, ami persze az utóbbi időben olyan sűrűn fordul elő, mint az aranymosók kavicsleletei, máris zsarolni próbálod a pasast, akitől a gyerek fogant. Harmadszor pedig, amikor már mindenki otthagy, akkor azt az ártatlan magzatot is eldobod magadtól, aki igazán nem tehet semmiről. Nnna! Most, hogy végighallgattál, távozhatsz. Sok dolgom van, és nem érek rá ingyentanácsadásra! - Hátat fordított Juliának, jelezvén, hogy befejezte a kiselőadást. Azonban a lány nem tágított.

- Valamit még nem mondtál meg!

- Csakugyan? - fordult vissza vészjósló tekintettel Mike.

- Azt nem mondtad meg, hogy mit adnál azért, hogy végleg megszerezd a barátnődet?

- Ha megmondom, nem vergődsz tovább itt, mint szúnyog a viharban?

- Persze, csak mondd már! - csillant meg Julia szeme a kíváncsiságtól.

Mike látta rajta, hogy amit az előbb igen durván a fejéhez vágott, szinte el sem jutott az agyáig. Őt csak az érdekelte, hogy Mike férfiként, mit adna azért, hogy megtartson egy nőt. Sóhajtott egyet.

- Képes lennék saját személyiségemet eldobni, csak azt mondaná, hogy szeret és velem marad!

És Mike akkor még nem is sejthette, hogy kijelentésének még következményes lesznek.

- Jól vagy? - kérdezte Mike, mikor kiszállt a repülő.

- Igen. Csak ne aggódj már annyi? - mosolygott vissza Agnes.

- De féltelek téged is meg a gyereket is.

- Ennyire azért, nem kell! Csak nagyon izgulok. Ennyire látszik rajtam?

- De hisz nincs miért izgulnod!

- Igazán? - háborodott fel Agnes. - Én vagyok a legnagyobb kutyaszorítóban, és én ne izguljak?

- Tudom, hogy ideges vagy, de itt vagyok veled én is. Mindent megbeszélünk majd George-dzsal. Ezt már annyiszor megtárgyaltuk. Talán meggondoltad magad?

- Jaj, Mike, ne kínozz már! Eddig még megmaradtam a döntésem mellett, hogy a gyereket megtartom. Ott fogok pirulni George előtt, hogy az ő felesége vagyok, de te vagy az apja a gyermekemnek. Az az igazság, hogy szégyellem magam. Bennem annyi ellentmondás van. Tulajdonképpen annyira tanácstalan vagyok, hogy el sem tudom mondani. Annyi mindent elhatároztam már, ami egyáltalán nem úgy sült el, ahogy elterveztem. - Telt ajkai legörbültek, látszott, hogy sírással küszködik. - Elhatároztam, hogy azzal fekszem le, akit szeretek, és tessék, már George esetében megszegtem a fogadalmam. Aztán amikor hozzámentem, megígértem magamnak, hogy soha nem csalom meg. Erre itt van, félrelépésem gyümölcse a pocakomban. Ez így megy, mióta kitelepültem Amerikába. Megértheted, hogy mennyire nehezemre esik visszamenni. Mi lesz most? Hogy magyarázom meg George-nak, hogy megcsaltam és mégsem?

- Ugyan, édes! Ne gondolkozz most ezen! Ami történt, megtörténi, ezen nem változtathatunk már. Majd segítek neked. Én is tisztázok majd néhány dolgot George-dzsal. Rendben? - S arra a levélre gondolt, amit George legutoljára küldött neki. Arra a majdnem végzetes levélre. Nem akarta Agnesnek meg-mutatni, de mégis s kezébe került. Agnes valóban ideges. Annyi megrázkódtatás érte, hogy igazán nem lehet csodálkozni ezen az öngyilkossági kísérleten. Az asszony ebben az utolsó hónapban, a majdnem végzetes cselekedete és az Amerikába történő utazásuk között, sokat mesélt családjáról. Jót tett neki ez a gyónás, mert megkönnyebbült. Mike sokat volt vele. Kényeztette, és persze szeretni próbálta, de nem akarta megbántani semmilyen meggondolatlan vagy hirtelen szerelmi kitörésével az asszonyt. Agnes mindent elmeséli neki a Budapesten történt családi látogatásról. Megértette, hogy miért él az asszonyban a válás iszonyata. A neveltetéséből fakadóan nem tudott ezzel igazán megbirkózni. Azt is kifejtette Mike-nak, hogy ő soha nem megy a szüleihez többé. Legalábbis, amíg nagyanyja ezt valamivel fel nem oldja. Tehát, ha válás lesz, ami pedig szinte biztos, Agnes teljesen elszakad a szülői háztól. Nem csoda, hogy ennyire hontalannak érzi magát. George is milyen ocsmányul írt abban a levélben. Lesül a képemről a bőr, - gondolta Mike. Hogy tehet ilyet ezzel a tüneményes asszonnyal? Miért nem tudja megbecsülni, hisz ilyet nem kaphat minden lámpánál! George nem normális, szögezte le magában a tényt. Biztos, hogy nem szereti Agnest. De én szeretem! Én szerelemből akarom őt! Be kell bizonyítanom neki! De hogyan bizonyítsam be? Hiába mondom neki naphosszat, valami más bizonyíték kell! Hiszen a bátyámmal kapcsolatban is rossz tapasztalatai vannak. Agnest most már nem győzhetem meg csak testi kapcsolattal. Nem! Őt lelkileg kell meggyőzni. Az érzéseimet kell vele úgy megismertetnem, hogy higgyen nekem. Remélem ez sikerülni fog valamikor! - sóhajtott magában, de hangosan csak ezt mondta:

- Először is meg kell tudnunk, mit akar ez a Mr. Show? Őt keressük meg előbb, és csak azután megyünk haza.

Agnes sóhajtott és halkan válaszolt.

- Tudod, hogy nekem csak egy otthonom van?

- Igazán? Hol?

- Nálad! Angliában!

- Valóban? - lepődött meg Mike. Agnes ezt még soha nem mondta ki, pedig fontos volt számára. Igaz azt sem mondta, hogy szereti Mike-ot. Nem mert igazán közeledni az asszonyhoz, mert félt, hogy nagyon érzékeny. Ezért bánt úgy vele, mint a hímes tojással. Agnes ugyan mindig tiltakozott a kényeztetés ellen, de belátta, hogy nem szabad elvennie a férfi örömét. Látta rajta, hogy nagyon örül a babának, s ez majdnem mindenért kárpótolta Agnest. De csak majdnem mindenért. Önmagával akart igazán tisztában lenni. Ami nem volt könnyű. Mind jobban szerette Mike-ot. Egyre inkább azt vette észre, mennyire örül az együtt töltött óráknak. Nem unta a férfit, sőt kimondottan szórakoztatónak találta. Kellemesen elbeszélgettek mindenről. Csak egy dolog zavarta Agnest, az, hogy mindjobban felgyorsul a szívverése, ha Mike ránéz. Mit ránéz? Legelteti a szemét rajta. Agnes mégcsak a második hónapban járt a terhességgel, és úgy tűnt, hogy állapota fokozza nemi vágyait. Néha már annyira kívánta Mike közelségét, hogy sokszor ájulásokat színlelt, csak hogy a férfi átölelje. Nem egyszer észrevette, hogy Mike igenis kihasználja ezeket az. ájulási rohamokat, hogy megcsókolja, persze éppen ott ahol éri. Agnes tisztában volt azzal, mennyire kívánja őt a férfi is. Szenvedtek mindketten. Igen édes méreg volt ez mindkettőjüknek. Agnes nem akart, kezdeményezni, a férfi pedig nem mert, attól tartván, hogy Agnes visszavonhatatlanul visszautasítja. Egér-macska harc volt ez. Agnes tudta, hogy a gyereket megtartja, bármi történjék is. Kellett neki ez a gyerek! Bár tudta volna előbb, hogy terhes! Akkor nem teszi azt az ostobaságot azzal a gyógyszerrel. Mindenesetre meg tudta magyarázni Mike-nak, hogy nem csak a bátyja miatt tette, amit tett. Szerencsére a baba nem károsodott. Mike időben érkezett akkor haza. Éppen annyi gyógyszer szívódott fel, amennyi egy jó kiadós alváshoz szükséges. Időben történt a gyomormosás is. Ennek legalább örült. De, hogy hogyan alakul a további sorsa, azt még nem tudja. Mike-nak soha nem mondta, milyen boldog, ha vele van. Nem merte egyáltalán kimutatni az érzelmeit. A neveléséből fakadó korlátok megakadályozták ebben. Végre nyugodt otthona volt Angliában Mike mellett. Lehet, hogy most megint otthon nélkül marad? A férfi gondoskodott arról, hogy Agnes valóban otthon érezze magát. Igaz Agnes is maximálisan alkalmazkodott hozzá. Nem éltek olyan fényűzésben, mint George-dzsal annak idején a luxuskastélyban, de sokkal boldogabb volt az asszony. Agnes elszomorodott ezen, és kinézett a repülő ablakán.

- Édesem! Min gondolkozol, hogy nem hallod, amit mondok? - Érintette meg Mike a vállát. Ő összerezzent, és a férfi szemébe nézett. Olyan végtelen szomorúságot olvasott ki Mike szeméből, hogy lelkiismeretfurdalás kezdte gyötörni. Ez a férfi a földet is képes lenne kifordítani a helyéből, csak egyszer hallja azt az egy szót, amit az asszony még soha nem mondott ki. Agnes tudta ezt. Mégis óvatos volt, talán túlságosan is. Egyszer már megégette magát, hogy elhamarkodottan cselekedett. Sőt, már kétszer is, ha még arra a buta öngyilkossági kísérletre is gondol. Hiszen, ha akkor vár, megtudhatta volna, hogy Mike is ugyanazt a levelet kapta, mint ő. Akkor pedig még sincs szó válásról. Miért van az, hogy ennyire retteg már magától a szótól is, hogy VÁLÁS. Elborzad, ha hallja. Pedig el kell válnia, ha a babát meg akarja tartani, és azt megtartja. Most csakis a baba a fontos! Ha elvetetné, örök életében üldözné a gondolat, hogy megölt egy emberi lényt. Ezt nem bocsátaná meg magának. Azt pedig pláne nem, hogy Mike gyermekét ölné meg. Szó sem lehet róla! Így is mérges önmagára, de szerencsére Mike akkor is időben érkezett. Igen, mindig időben érkezik. Budapesten is, és otthon is. OTTHON! Milyen jó csak erre gondolni. Igen, Mike otthont teremtett neki. Olyat, amilyenben még soha nem volt része. Szerették, az igaz, de nem érezte magát soha ilyen otthonosan, mint most, hogy Mike lakására gondol. Nem is vette észre, mióta néz a férfi szemébe. Mintha gyönyörű sötét szemei fogva tartanák Agnest. Igen, Agnes leplezetlenül gyönyörködött Mike szemeiben. Most fedezte fel igazán ezeket az odaadó szemeket, és nem gondolt arra, hogy a férje hasonmása ül mellette. Szinte érezte a különbséget. Pontosan! Ekkor döbbent rá Agnes a két férfi közti különbségre. Mike szeméből szeretet, gyöngédség és odaadás sugárzott. George soha nem nézett rá így. A férje csak a „hím kívánásával” nézte, mint amikor a nagyvad vadászik a zsákmányára. Különös vadságot látott mindig George szemében. Agnes nézte, csak nézte Mike szemét, s nem is látott mást. Most mindent bevallott volna a férfinek. Mégsem tette. Várni, várni! Ezt hajtogatta magában. Az idő mindent megold. Akármi történjék is, mégha egyedül is kell vállalnia a gyereket, akkor is most várni kell! Akkor Mike megszólalt, bár szívesen nézett Agnes tengerkék szemébe.

- A szemed beszédesebb, mint a szád! Most már tudom, mit kell tennem!

Ezt olyan rejtélyesen mondta, hogy Agnes felkapta a fejét.

- Mit kell tenned?! Csak nem akarsz George-dzsal egyezkedni? Remélem, többre becsülsz, mint valami árucikket egy üzlet polcán? Azt majd én döntöm el mi lesz a következő lépésem! Bármikor visszamehetek Magyarországra. Nem fogok kétségbe esni, ha George el akar válni, és te se gondold, hogy kötelességed rólam gondoskodni. Én nem akarok sajnálatot, sem részvétet! Lesz, ami lesz!

Olyan határozottan és gyorsan mondta mindezt, hogy Mike szóhoz sem jutott. Ha akart volna sem tudott volna közbevágni.

- Még valami - folytatta Agnes. - A gyerek ne aggasszon. Lehet, hogy véletlenül és váratlanul történt, de végül is rajtam múlik, hogy megtartom vagy sem! Egyelőre várok. Ezt megígértem neked, de a döntés az én kezemben van, és nem engedek senkit sem beleszólni!

- Jól van, no! Ne légy már ilyen ingerült! Ha kifújtad a mérgedet, akkor talán egyél egy kicsit, hogy megint úgy nézz ki, mint egy jóllakott napközis. Olyan szépen, kezdesz gömbölyödni - tréfálkozott csibészes mosollyal Mike.

- Borzasztó vagy! Ha én megbántalak, te mindjárt bókolsz, vagy tréfálkozol. Hogy csinálod? Különben is nem vagyok kövér! Még csak másfél kilót híztam. Ez igazán nem sok, még az orvos szerint sem - mosolygott most már Agnes is. - Egyébként valóban éhes vagyok. Úgy érzem, a világ összes finom ennivalóját képes volnék megenni. Örülj neki, hogy csak ennyi a bajom! Más asszony rosszul van, szédül, hányingere van meg sok egyéb.

- Akkor te a sok egyébbe tartozol, mert az ájulásaidat elfelejtetted.

- Milyen ájulásaimat? - csodálkozott Agnes.

- Ami mindennap elővesz. Igaz csak néhány percre - válaszolta mosolyogva Mike. - Ugye direkt csinálod,

- Één? - nyújtotta a szót Agnes. - Hogy érted ezt?

- Úgy értem, hogy mindig beleremegsz, amikor megcsókollak ilyenkor.

- Tehát kihasználod az alkalmat? - kérdezte Agnes felháborodást színlelve.

- Één? - utánozta Mike az asszonyt. - Hogy érted ezt?

- Te aztán egy élelmes alak vagy! Még az ájulásaimból is tőkét akarsz kovácsolni.

- Azt, igen! De nem hagyod, hogy kovácsoljak. Mindig felébredsz, mihelyt kényesebb területekre tévednék. Nem tudnál máskor kicsit tovább ájult lenni?

- Majd megpróbálok.

- Akkor ebben maradunk.

Éppen feltűnt a légikísérő, akit Mike rögtön megkért, hogy hozzon valami harapnivalót. Már befejezték az étkezést, amikor felszólították az utasokat, hogy kapcsolják be a biztonsági övet, mert megkezdik a leszállást.

- Mike! Miért vannak George iratai nálad? Véletlenül elcseréltétek?

A szállodai lakosztály kettejüknek is igen nagy volt. Agnes éppen az alváshoz készült, amikor eszébe jutott a szállodába érkezésük. Mike nem saját, hanem a bátyja nevét mondta a recepción. Miután az irataikat is odaadták, akkor sem derült ki a tévedés. Pedig a recepciós alaposan átnézte.

- Elnézést uram! - mondta az őszes hajú kissé pocakos férfi. - Muszáj ellenőriznünk az irataikat! Tudja a rendőrség újabban állandóan macerálja a szállókat. Adtak már egy egész nagy listát is, hogy ki az akit jelentenünk kell nekik, ha meg akarna szállni nálunk. Még egyszer elnézést.

- Ugyan, ne szabadkozzon! Nyugodtan nézze csak meg a listáját. Itt vannak a feleségem iratai is. Tessék.

Elvette Agnestől a papírjait. Az asszony egyik ámulatból a másikba esett, de nem szólt. Most viszont, ahogy az eszébe jutott, tudni akarta az igazságot. Mike nyugodtan válaszolt.

- George cserélte el még Budapesten. Biztosan emlékszel, hogy a kórházban is mindenki a feleségemnek titulált. Ez az igazolványok miatt történhetett. Mindenki csodálkozhatott - kuncogott a férfi -, hogy miért hívsz állandóan Mike-nek George helyett.

- Most már értem! - mosolygott vissza Agnes. - Én tisztázni akartam, akkor ezt a félreértést, de annyi embernek kellett volna megmagyaráznom, hogy inkább letettem róla. meghagytam mindenkit a tévhitében.

- Amit nagyon bölcsen tettél. Na megyek én is aludni. - Nagy léptekkel a másik hálószobába ment.

Másnap reggel Mike felhívta Mr. Show-t. Szerencsére magával hozta a leveleket, amelyeket Dougles Show írt, s ezen rajta volt a telefonszáma és az iroda címe.

- Halló, Show - hallatszott a vonal végéről a rekedt hang.

- Jó reggelt! Michael Brown vagyok. Tegnap érkeztünk meg Mrs. Brownnal. Érdeklődnék, hogy mikor látogathatjuk meg magát? Továbbá azt is szeretném tudni, hogy milyen ügyről van szó. Ugyanis elég titokzatos levelet irt, amiből nem derül ki semmi.

- Persze, persze! De ne nyugtalankodjék! Egyelőre felveszem a kapcsolatot az édesanyjával is. Vele is egyeztetnem kell az időpontot, ha megengedi...

- Tulajdonképpen - szakította félbe Mike -, nem lehetne mára előre hozni a találkozót?

- Mikor felelne meg önnek?

- Teljesen mindegy, de minél előbb, annál jobb! Anyám is itt van a városban?

- Igen, itt van. Igaz, hogy holnap lesz csak 26-a, de talán előrehozhatjuk a mai napra. Délután háromkor megfelelne?

- Igen! Anyámat hol találom most, hogy megbeszéljem vele az új időpontot? Vagy nem tudja, hol szállt meg?

- Nem kell megbeszélnie vele! Együtt, fogunk ebédelni. Majd akkor értesítem őt az új időpontról. Egyébként is biztosan vásárolni ment! Bízza csak rám! Oké?

- Köszönöm! Én is közlöm Agnessel, akarom mondani a sógornőmmel. Viszlát!

Kattanást hallott a vonalban. Mike is letette a kagylót. Órájára nézett. 9 óra, most már csakugyan felkelti Agnest, gondolta. Már kialhatta magát a hosszú út után. De nem volt szükség az ébresztésre, mert az asszony már az ajtóban állt. Szemeit dörzsölte, mint egy gyerek. Ezt ismerte már Mike. Ilyenkor mindig kávét kell az asszony orra elé rakni, mert csakis ettől ébred fel végleg. Addig nem is lehet komolyan beszélni vele. Azért Mike mégis megpróbálta.

- Látom fent vagy már.

- Ééén?... Hol vagyok?... - tétovázott Agnes.

- Hogy hívnak? - tréfálkozott Mike.

- Honnan tudjam, hogy fogják hívni? Azt sem tudom fiú vagy lány lesz-e? - ásított egy nagyot.

- Megtartod? - faggatózott tovább a férfi.

- A templomi esküvőt igen, az meg úgysem volt. - Közben lassan a fürdőszobát kereste. Míg körbe-körbe ballagott a szobában Mike feltett neki még néhány kérdési. Agnes ásítozva felelgetett, persze mindig mást, mint amire a férfi kíváncsi volt.

- Szeretsz? - tért a lényegre Mike.

- Persze, hogy felvenném a szerelésem, ha megtalálnám végre a fürdőszobát - nézett be egy ajtón. - Ez lenne az? Édesem, melyik az?

- Azt mondtad, édes? - kapta fel a fejét Mike.

- Igen a kávét édesen kérem, tudhatnád már! - Újabb ajtón nyitott be. - Ez sem az!

- A folyosóra ne menj ki! - szólt rá Mike.

- Te hallod, hol folyik a víz? Arra kell keresni. Na végre itt van - lépett be a fürdőszobába.

- Siess, mindjárt itt a kávéd! - szólt utána Mike.

Hirtelen kivágódott a fürdőszoba ajtaja.

- Hol a kávém? Add már ide!

- Menj csak mosakodni, még nincs itt!

- Egyáltalán? Tönkretett ember vagyok - sóhajtotta és visszalépett, hogy lezuhanyozzon. Valamelyest magához tért, de még ez sem volt az igazi. Mikor elkészült, ott volt már a tálalóasztalon a gőzölgő kávé. Az illata betöltötte a szobát. Agnes lassan odament, felemelte a csészét, majd beletett három kanál cukrot. Mike ekkor rárivallt.

- Van már benne! Én már tettem bele cukrot!

- Nem baj - kavargatta a kiskanállal -, legfeljebb egy kicsit édesebb lesz. Micsoda életmentő nedű.

Lassan elkortyolgatta a kávét és egyáltalán nem zavarta, hogy dupla adag cukor van benne. Mike mosolyogva figyelte, majd amikor Agnes letette a csészét, megkérdezte.

- Most már magadnál vagy, édesem?

- Azt hiszem, igen, miért?

- Hogy eljusson hozzád, amit mondok. Már ma elmehetünk Mr. Show-hoz. Anyám is ott lesz. - Ekkor a homlokára csapott. - Én balga. George-ot nem is kérdeztem, hogy ott lesz-e. Na mindegy, ha anyámmal beszélt, akkor biztosan George-dzsal is.

- Mikor kell ott lennünk?

- Délután háromra. Addig nyugodtan elkészülhetünk. Addig is mihez lenne kedved? Mit csináljunk?

Agnes rögtön vágta a választ.

- Szeretnek úszni, lovagolni, olvasni, moziba menni, kártyázni, enni, enni és sokat enni. Éhes vagyok!

- Mindebből, amit felsoroltál az evést tudom neked prezentálni. A többit majd meglátjuk. A sorrendben biztos vagy?

- A sorrend nem számít, csak a tartalom. Na menjünk, mert most már ketten fogunk panaszkodni.

-- Ketten? Én még nem vagyok éhes! - csodálkozott Mike.

- Nem is terád gondoltam, hanem a babára! - nevetett az asszony.

Délután kettőig mindenfélét csináltak, amihez kedvük és idejük volt. Azután átöltöztek, majd taxival elhajtattak, az irodáig. Egy felhőkarcoló sudár épületének 80. emeletére kellett felmenniük a lifttel. Az irodában Gina asszony várta őket, és Mr. Show már várta őket. Nagy örömök közepette üdvözölték egymást, s csak azután tűnt fel, hogy George nincs ott.

- Hol van George? - kérdezte Gina asszony aggódva. Már több hete nem láttam. Én jól kiüdültem magam, és azt hittem, veletek van.

- Velünk nincs! Láthatod, anyám! Agnessel tegnap jöttünk vissza Angliából. Már legalább két hónapja nem láttuk George-ot.

Ekkor Mr. Show közbelépett.

- Kérem, foglaljanak helyet! - a szobában lévő kényelmes bőrfotelokra mutatott. A fotelek félkörben voltak elhelyezve egy hatalmas íróasztal előtt. Az asztal a legkorszerűbb irodatechnikával volt felszerelve. Több beépített gomb is jelezte, hogy itt a technika fontos szerepet játszik. Megvárta, míg mindenki kényelembe helyezi magát, majd ő is leült az íróasztalához.

- Mr. George Brown nem lehet köztünk.

Erre mindenki felmorajlott. A leghangosabban Gina asszony.

- Miért nem mondta ezt nekem az ebédnél?

- Kérem, kérem! Hallgassanak végig! George egy levelet adott nekem - folytatta -, melyet abban az esetben kell felbontanom, ha ő megkér rá. Ez történt egy hónappal ezelőtt, és én most eleget teszek kérésének. Kérem, ne szakítsanak félbe, bármit hallanak! Rendben? - körülnézett és nyugtázta, hogy mindenki feszülten bólint.

- Akkor kezdjük. Mindenekelőtt tudniuk kell, hogy önök most az FBI épületében vannak! Nyilván meglepőnek tartják ezt, de ha mindent tudni fognak már, erre nem is fognak reagálni. Most pedig felolvasom önöknek George levelét. Arra kérem önöket, őrizzék meg a nyugalmukat. Elővett a fiókjából egy vastag borítékot, és egy több lapból álló levelet húzott ki belőle. Hangosan olvasni kezdte.

„Tiszteli Családom! Mr. Show-t kértem meg arra a hálátlan feladatra, hogy e levelet felolvassa nektek. Ennek több oka is van. Egy azonban biztos, ha ezeket a sorokat felolvassa, akkor én már nem leszek az élők sorában.”

Gina asszony felsikoltott. Valamennyien megrémültek. De Mr. Show folytatta.

„Nem kell megrémülnötök. Nagyon valószínű, hogy bűntény áldozata leszek. Most pedig halljátok hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Úgy hallgassátok szavaimat, hogy a végrendeletemnek is tekintem őket. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy egy bizonyos Róka fedőnevű ember, akinek a valódi neve David O'Brian, a CIA embere volt hosszú évekig. Mellesleg apánk csoportfőnöke is. Ebből nem lett volna még baj, azonban O'Brian - a továbbiakban Rókának nevezem az egyszerűség kedvéért, a ravaszságáról kapta ezt a fedőnevet - egy mexikói ügy kapcsán kábítószer-kereskedelem nyomáru bukkant apánk segítségével. Ez már csak azért is érdekes, mert hatalmas mennyiségről volt szó. Apánknak kezdett nem tetszeni az az újabb felfogás, ahogy Róka irányította a szálakat. Ezt megmondta neki is, és ki akart szállni. De Róka megzsarolta apát, hogy valakinek baja fog esni a családból, ha nem engedelmeskedik. Apát sem ejtették fejre, tudta, hogy Róka nagy vagyonra akar szert tenni a kábítószerből. Apa, Róka háta mögött jelentette ezt a feljebbvalóinak. Azonnal eljárás indult Róka ellen. Kizárták a testületből és bírósági eljárás is indult ellene zsarolás és hatalommal való visszaélés címén. Mielőtt ez napvilágra került volna apa természetesen folytatta a Mexikóban elkezdett munkáját. Anyával odaköltöztek néhány hétre. Ám rejtélyes körülmények között apa lelepleződött. Most már tudom, hogy Róka keze volt ebben is. De ez nem volt elég neki. Véletlen autóbalesetet színlelve megölette apát. Ez most már bizonyított tény. Mr. Show tanúsíthatja. Így a legfőbb tanút is eltette láb alól. A halállistának sajnos nincs vége. A Róka elleni eljárást eközben lefolytatták, de több mentő körülményt is Róka mellé állított az ügyvédje.

(Megjegyzem, ha én lettem volna az ügyész, mindet megcáfolhattam volna könnyűszerrel). Így elérte, hogy nem ítélték el, csak felfüggesztették. Jogász körökben egyébként igen kiterjedt kapcsolatai vannak.

Persze joggal kérdezhetitek, hogyan tudta mindezt megtenni? A piszkos munkát nem ő végezte, megvoltak a saját emberei erre a célra. Az évek során valóságos magánszervezetet épített ki. Pontosan olyan szisztémával, amivel a mi családunkat is zsarolta. Akkor már eltávolították a testülettől, de ő mégis a CIA nevében elment anyához, és mutatott apáról jó néhány terhelő bizonyítékot, miszerint apa zsaroló, és kizárt CIA-tag. Ezek persze mondanom sem kell, Róka saját papírjai voltak, meghamisítva apa nevére. Egy ideges ember úgysem vizsgálja meg tüzetesen az ilyen dokumentumokat. Ezt használta ki Róka. Persze anya először nem állt rá, hogy segítségére legyen. Ekkor majdnem agyonverette Mike-t. Ugye emlékszel Mike, Jenny halála Róka lelkén szárad! Ekkor már elérte anyánál, hogy aláírja a belépési nyilatkozatot, s így anya nem a CIA ügynöke, hanem az ál-CIA, vagyis Róka ügynöke lett. Szerencsére anya nem juttatott semmilyen államellenes információt neki. Ám mindezzel Rókának megvolt a célja, persze a bosszún kívül. A fő célpont én voltam! Ezt már tudom! Az ügyvédi előmenetelemet is egyengette. Én bolond pedig azt hittem, hogy milyen tehetséges vagyok. Elértem harmincéves koromra, hogy nagyiparos, iparmágnás ügyfeleim voltak, egyszóval a legfelsőbb körökből. S Rókának csak ez kellett. Amikor úgy gondolta, hogy itt az ideje, az én megpuhításomnak, felkeresett az irodámban. Most megkérem, Mr. Show-t, hogy játssza le a kazettát."

Show bekapcsolta a magnót, amit előre odakészített. Feszülten hallgatták végig Róka és George beszélgetését, amiből még többet, megtudtak. Majd Mr. Show továbbolvasta a döbbent családnak a levelet.

„Most, hogy meghallgattátok a felvételt, érzékelhetitek milyen gondjaim támadtak. Szerencsére Róka nem tudott az íróasztalomba rejtett magnóról. Ez volt legelőször a gyanús. Ugyanis, ha a CIA embere, akkor erről tájékoztatást keltett volna kapnia. Hiszen engem figyeltetniük kellett voltul, mielőtt beszerveznek. A másik pedig maga a zsarolás! Egy ügyvéddel szemben a valódi CIA ilyesmit nem engedhet meg magának. Tudtam, hogy valamit lépnem, kell! Akkor jutott eszembe Mr. Douglas Show, aki az FBI egyik vezető embere. Már régóta ismerem. Hozzáfordultam segítségén, és átadtam neki a szalagot, Ő nyomozásba kezdett, de tudhatjátok, hogy az ilyesmi nem megy gyorsan. Mindenesetre azt tanácsolta, tegyek úgy, mintha mi sem történt volna. Rókát meg kell hagyni abban a hitéhen, hogy én mindent elhittem és hajlandó vagyok az együttműködésre. Azonban az események nem álltak meg. Róka biztos akart lenni a dolgában. Ezért megpróbált összeházasítani a lányával, bizonyos Melanie O'Briannel, akit el kellett jegyeznem, Számomra kezdett zűrös lenni ez az egész, amikor a konditeremben megláttam Agnest. Nem tudtam kicsoda, mégis mentőangyalként jött. S most, Agnes, tőled akarok bocsánata kérni, hogy így megbántottalak. De én már mindenkire gyanakodtam. Nem tudtalak igazán a szívembe zárni. Bár te megérdemled, hogy boldog légy! Tehát Agnest azonnal feleségül vettem. Ez már csak azért is könnyen sikerült, mert Mr. Show a segítségemre volt. Megmenekültem egy másik házasságtól. Amikor Budapestre utaztam, sok mindent nem tudtam még, de Mike-nak üzentem, hogy beszélni akarok vele. Most már érted ugye Mike, hogy miért kellett külföldön maradnod, Persze anya arról nem tudhatott, hogy nem önszántadból, hanem az én kérésemre mentél Angliába. Egyébként remélem most már kész ügyvéd vagy!

Budapesten vártam Mike-ot. Agnessel pedig olyan otrombán viselkedtem, hogy a mai napig is bánom. Sokat vártam a bárban akkor, és eszembe jutott, hogy nem mondtam meg Agnesnek Mike érkezését, sőt arról sem világosítottam fel, hogy milyen egyformák vagyunk. Nekünk ez már nem tűnik fel, ezért mindig elfelejtünk másokat erről tájékoztatni. Felmentem a lakosztályunkba, de már késő volt. Mike megérkezett és ráadásul annyira megértették egymást, hogy a világról sem vettek tudomást. Ne pironkodjatok, nem szemrehányás akar lenni, ez csakis az én hibám. Megjegyzem, Agnest nem láttam még ennyire szenvedélyesnek! Nem akartam megzavarni az öcsém és a feleségem mély egyetértését, ezért visszamentem a bárba, ott vártam meg míg Mike leér. Ezt csak azért vallom meg nektek, hogy tudjátok, nem haragszom egyáltalán, sőt, szeretném, ha boldogok lennétek!

De visszatérve fő mondanivalómra, Budapestre Mr. Show telefonált, és csak annyit közölt velem, hogy lehetőleg egyedül térjek vissza Amerikába. Így a legkézenfekvőbb az volt, hogy Agnes Mike-kal Angliába menjen. Nem akartam, hogy ott maradjon a szüleinél, mert így jobban tudtam rá és az öcsémre vigyázni, ha együtt annak. Mike-kal elcseréltük az iratainkat, mert ezt is Mr. Show tanácsolta, most már tudom, hogy miért. Elváltak útjainak, és én visszajöttem. Visszatérésem után Mr. Show-val megbeszéltük az események alakulását és a teendőket. Mr. Show majd elmondja, hogy mi történt a továbbiakban, mert a levél írásakor még én sem tudok semmit. Amennyiben ezt a levelet felolvassa nektek, akkor az ő elbeszélése után folytatja az én kéréseimmel."

Itt Mr. Show letette a papírköteget az asztalra.

- Röviden ecsetelem mi is történt valójában. Tehát: George kelepcébe csalta Rókát. De Róka sem volt kezdő ebben a szakmában, így George-dzsal tűzharcba keveredett. Én is ott voltam a közelben, de nem tudtam rajta segíteni. A kórházba mentő szállította. Én is elkísértem, és ott kért meg arra, hogy halála esetén tegyem meg a megfelelő lépéseket. De csak akkor, ha családját már nem fenyegeti veszély. Megállapíthatom, hogy most már nincs fenyegetett helyzetben egyikük sem. Rókát elfogtuk. George nem halt meg hiába. Róka sem él már, mert a vizsgálati fogságban öngyilkos lett. Nem várta meg még a kaukciót sem, felvágta az ereit. Azt csak önöknek árulom el, hogy nem siettek a megmentésére az embereim. Ezt George akkor írta - mutatott a paksamétára amikor hazaérkezett Budapestről. Nem tudhatta, hogy szükség lesz-e rá, de saját magát is megnyugtatta ezzel a levéllel. Lehet, hogy voltak előérzetei nem tudom. Higgyék el, nekem is fáj George halála. Jó barátok voltunk.

- Hol temették el? - kérdezte akadozva Gina asszony - nem láthatom a sírját sem?

- Dehogynem! De fel kell készülniük valamire! - mondta Mr. Show, majd kis szünetet tartott.

- Mondja már! - sürgette Mike. - Mire kell felkészülnünk még ezek után? Van még valami, amit el kell viselnünk? Nem elég George halála?

- Kérem, ne veszítse el a józanságát! Arra kell felkészülniük, hogy az Ön nevén van eltemetve - bökött ujjával Mike-ra. A sírján a Michael Brown név áll.

Agnes ekkor felsikoltott és a szájához kapta a kezét.

- A sírja egyébként ott van, ahol az apját temették el, csak pontosan két sírral arrébb. Meg fogják találni - folytatta Mr. Show.

- És... mikor halt meg? - nyögte Gina asszony. Számára ez nagy csapás volt. Bár mindkét fiát egyformán szerette, bármelyik elvesztése óriási fájdalom volt neki.

- Már hat hete - válaszolt Mr. Show. - Amikor az értesítést küldtem önöknek, akkor már egy hete halott volt, és el is temettük. Az értesítéseket csak akkor postáztam, amikor már O'Brian is halott volt. Értsék meg, az ő kívánsága volt, hogy így intézzem. Szeretném részvétemet kifejezni önöknek. Most pedig, ha egy kicsit megnyugodtak, szeretném továbbolvasni George végakaratát.

„Ha e sorokat felolvassák, akkor ez esetben kéréseim az alábbiak:

Anyáimnak!

Bocsáss meg nekem, ha valaha is megbántottalak volna! Hidd el, soha nem rosszindulatból tettem. Fogadd halálhíremet emeli fővel, úgy ahogy apáét is elfogadtad. Minden tiszteletem a tiéd! Élj boldogan! Remélhetőleg lesz unokád, aki kárpótol mindenért! Mike biztosan gondoskodik majd erről. Agnest pedig szeresd, mintha a lányod lenne, hiszen ő akkor is szeretett és védett, amikor te megbántottad. Ne szomorkodj! Gondolj arra, hogy van még egy fiad, akinek szüksége van az anyjára.

Mike-nak!

Szeretném, ha nevemet nem dobnád el magadtól. Természetesen ennek bonyodalmai is lesznek. Én a te papírjaiddal szerepeltem, ezért valószínűleg a te neved lesz a síromon. Éppen ezért szeretném, ha nem vennéd vissza ezt tőlem! Ha ezt nem akarod, akkor azt Mr. Shownak határozottan ki kell jelentened! Ő tudni fogja, mi a teendője. De kérlek mégis, maradj George Brown! Remélem már kész ügyvéd vagy, így az irodát zökkenőmentesen tovább viheted. Ebben is segítségedre lesz Mr. Show. Senki nem fogja észrevenni a személycserét. Most ugyanis szabadságon vagyok, meghatározatlan ideig. Addig az ügyeket a helyettesem intézi, gondolom sok szerencsével. Mr. Fieldman nagyon figyelemre méltó társ lenne! Tehát akkor mész dolgozni, amikor akarsz. Az íróasztalom bal alsó fiókjában mindent megtalálsz, amire szükséged lesz. Leírtam minden teendőt, mindent a személyekről, ügyfelekről, amit tudnod kell. Képeket csatoltam, hogy megismerd őket. Az aláírásom pedig ne legyen gond! Minden folyószámlát felmondtam, hogy majd újat nyitok. És ezt már most te teheted meg saját aláírásoddal. A számlákat is felsoroltam, amiket nyitnod kell! Meglásd minden rendben lesz. Amennyiben valami problémád adódna, akkor fordulj Mr. Showhoz! Ő mindenre tud valami jó megoldást! Egyébként nagyon jó barátom. Agnessel kapcsolatban, pedig a döntés a kettőtök kezében van. Ha együtt akartok maradni, esküvő sem kell, mert minden hivatalos. Persze templomi esküvőnk nem volt, így tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt a megoldást is. Ha azonban nem akartok együtt maradni, akkor elválhattok a rendes eljárás szerint. Ha pedig egyáltalán nem akarsz az én nevemen szerepelni, akkor Agnes özvegy lesz. Tehát gondolkozz!

Agnesnek!

Tudom, rövid együttlétünk alatt nem ismertük meg egymást eléggé! Mégis benned egy érző szívű, kedves, szexist lányt ismertem meg. Most már tudom, hogy neked ehhez az egész ügyhöz semmi közöd. De nem tudom mi közöd van Mike-hoz ? Szeretném, ha rábírnád arra, hogy átvegye az én szerepemet. Remélem sikerülni fog! Azt is remélem, hogy a jövőben boldogabb leszel, mint velem lehettél volna. Ne szomorkodj, ne gátoljon semmilyen döntésedben az én halálom. Légy víg özvegy, vagy vidám és boldog feleség! Mindenesetre akárhogyan is döntesz, számodra életed végéig meghatározott összegű járadék jár, melyet megkapsz, bárhol is legyél a világban. Erről már gondoskodtam. Előtted az élet, azt csinálhatsz, amit legjobban szeretnél. Remélem jól és bölcsen döntesz. Anyámat néha azért látogasd meg, mert bármennyire is csúnyán bánt veled, hidd el nagyon szeret. Szívből csókolok mindenkit.

George.''

Mr. Show ismét letelte a papírhalmazt az íróasztalára.

- Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy a személycsere csak George és az FBI titka, illetve most már az önöké is. Önöknek határozottan ki kell jelenteniük, hogy ezt elfogadják-e. Természetesen nem iratunk önökkel semmit sem alá, nehogy ez is támadási felület lehessen a család számára. Róka dolga már lezárt ügy, ez nem fog még egyszer kísérteni. Tehát kérem, döntsenek!

- Nem lehetne még várni ezzel egy keveset? - kérdezte Mike.

- Nem, ezt most kell elhatározniuk. - Mr. Show elhellgatott és pár pillanatra a gondolataiba mélyedt, majd újból megszólalt. - Magukra hagyom önöket rövid időre, beszéljék meg! Félóra úgy gondolom elég lesz. Addigra dönteniük kell, legyen-e személycsere, vagy sem!

Lassan kivonult a szobából. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, Mike Agneshez fordult.

- Agnes, megértetted mit irt George?

Agnes bólintott:

- Igen, hogyne! Tudta, hogy mi történt közlünk! Hagyta, és nem is jött tisztázni a dolgokat.

- Én is tudtam, kislányom - szólt csendesen Gina asszony.

Mike és Agnes egyszerre néztek kérdőn az asszonyra.

- Igen tudtam - mondta most már határozottan -, de megkért rá, hogy semmilyen körülmények között ne áruljam el nektek, hogy ő elmesélte nekem a történteket. Nem értem, hogy tud ilyen önfeláldozó lenni egy ember? George azt akarta, hogy ti még jobban megismerjétek egymást, hátha együtt maradtok akkor is, ha ő mégis elvált volna Agnestől. Tulajdonképpen szerette Agnest. De nem volt szerelmes belé - nézett Agnesre. - Viszont látta, hogy Mike-ot mennyire felzaklatta ez az ügy. Erre akkor jött rá, amikor Mike hazudott neki. Igen, fiam - bólintott Mike felé-, hazudtál neki akkor a bárban, mert nem árultad el a nőügyedet, hogy így fejezzem ki magam, és ezt te korábban soha nem tetted. George-nak mindig mindenről beszámoltál, és akkor először nem mondtál el neki valamit. Szerinte akkor váltál igazán férfivá, a fecsegő fiúból. Most hogy döntesz?

- Megszűnsz, mint Mike Brown? - kérdezte most már kíváncsian Agnes is.

- De hát ez nevetséges! - kiáltott fel Gina asszony. - Elveszítem az elsőszülött fiamat, erre kiderül, hogy mégse, csak a másodszülött lesz az elsőszülött, ugyan akkor a másodszülött meg él.

- Anya! - kiáltott fel Mike. - Lehet, hogy ez George szándéka is. Ezt akarta! Így nem hal meg számodra egyik sem! - csillant fel sötét szeme. - Érted már?

- Igen értem, de a döntés a te kezedben van! Én igazán nem szólhatok bele. Úgyhogy ha most megengeditek, elmegyek a temetőbe. Legalább hadd mondjam el neki, hogy mi a véleményem arról, hogy így itthagyott engem - felállt és fáradt megtört léptekkel kivonult a szobából.

Mike és Agnes csak azt a néhány szót hallották csak az ajtóból, ahogy Mr. Show engedélyt kér, hogy lekísérje az asszonyt.

- Édesem - fordult ismét Mike Agneshez -, tudod, hogy te vagy az aki döntesz ebben!

- Én?... Miért? Én nem szólhatok ebbe bele!

- Úgy látom; nem értesz engem! Akkor most világosan fogalmazok! Azt akarom tudni, hogy akarsz-e a feleségem lenni! Tudod, hogy szeretlek! Bár most erről nem kellene beszélni, de látod, kész tények elé vagyunk állítva. Sőt kevés, ha csak azt mondom imádlak! Tehát tudnom kell! Nézd, én képes vagyok arra, hogy azt amit George kér, megtegyem, de csupán csak George kedvéért nem teszem meg! Csak akkor leszek hivatalosan George Brown, ha te a feleségem akarsz lenni, és nem akarsz elválni tőlem, mint George Browntól. Ha el akarsz válni, tehát nem akarsz engem, akkor inkább legyél özvegy. Akkor később még mindig elvehetlek, ez igaz, de kérdés, te mit akarsz? Tehát akarsz engem, vagy nem akarsz? - Felállt és odalépett Agneshez. - Tudom, hogy nem kényszeríthetlek, de végre tudni akarom, jobban mondva tisztában szeretnék lenni az érzelmeiddel, és nem akarom, hogy a gyerekemet eldobd magadtól. Én abba beleőrülnék! Én akarom ezt a gyereket! - Szenvedés volt a szemében és egyben kérés is. - Válaszolj tehát őszintén!

Agnes tudta, hogy most jött el az igazság perce. Neki is az igazat kell mondania. Talán soha többé nem lesz alkalma ilyen őszintén megvallani azt, amit már régen szeretett volna, csak a körülmények nem engedték.

- Én tulajdonképpen - kezdte nagyon lassan, majd a férfi szemébe nézett, és megint látta azt a feltétel nélküli odaadást, azt a szeretetet, amit mindig is látott Mike szemében. Amitől elolvad, felenged minden szorongás. Tudta, rábízhatja magát és leendő gyermekét, biztonságban van végre. Ez az ember az ő otthona. Itt van ő, aki szereti és nem fog kételkedni benne soha. Nagyot nyelt, majd folytatta a megkezdett mondatot: - Azt hittem, már tudod, hogy mit érzek irántad!

- Lehet, hogy tudom, de soha nem hallom - sürgette a férfi.

- Én... szeretlek... - Hát kimondtam végre. - Én... azzal is ezt akartam a tudomásodra hozni, hogy vállaltam a gyerekünket. Én ezzel akartam bizonyítani neked a szerelmemet. Azt hittem ez neked elég. Bár annyira féltem, hogy könnyelműnek tartasz majd, mint George annak idején, és eldobsz, mint George. Igaz most már tudom, hogy mégsem taszított el magától. De akkor én úgy kétségbe voltam esve. - Lassan folyamatossá vált a vallomása. - Ott, Budapesten azt hittem, már egyáltalán nem vagyok rá hatással. Aznap amikor megérkeztél már kedvesebb volt, mint előtte, ezért is nem gyanakodtam, hogy nem George fekszik az ágyban. Én nem gondoltam, hogy te vagy az. Egyáltalán nem tudtam, hogy ilyen egyformák vagytok. Erre te akkor olyasmit tettél velem, amit George soha nem tett. Te szerettél! Míg George mindig csak lefeküdt velem. Nem tudom, érted-e a különbséget. Kívántam őt, félre ne érts! De te mutattad meg, hogy mire vagyok képes. Mindig azt hittem, hogy George kielégít engem szeretkezés közben, hiszen nem volt semmi összehasonlítási alapom, de amikor veled voltam egészen más volt. Akkor döbbentem rá, hogy milyen más minden. Bár akkor azt hittem mindezt George teszi velem. Az őrületbe kergettél! Főleg amikor megláttalak, és rádöbbentem, hogy nem George a számomra legideálisabb férfi, hanem te. Azért nem engedtem, hogy édesemnek szólíts, bár már az utóbbi időben nem is szóltam, mert mindig elérzékenyülök tőle. Mindig eszembe juttatod azt az egyetlen éjszakát, amit veled töltöttem. Egyszerűen nem tudtam elfelejteni, olyan nagy hatással volt rám. Ha tudnád, hányszor mentem ki éjszaka a konyhába, amikor már nálad laktam! Nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne rontsak be a szobádba és ne könyörögjek, hogy tedd velem azt, amit akkor tettél. Egyik ilyen vágyódó éjszakámon összefutottunk a konyhában, emlékszel rá? Kénytelen voltam a hideg zuhany alá menekülni, mert ahogy megláttalak félmeztelenül, már alig bírtam magammal. Ha akkor csak egy ujjal hozzám érsz, nem utasítalak vissza.

- Pedig akkor én is a szobád felé lopakodtam, amikor észrevettem, hogy a konyhában vagy.

- De én még azt a merészséget is elkövettem, hogy felvettem a tanga fürdőruhámat, azon az emlékezetes kirándulásunkon.

- Tehát mégis direkt tetted! Tudtam! Én meg ott rostokoltam a vízben - mosolygott Mike.

- Igen, és már abban reménykedtem - folytatta Agnes -, hogy hátha valami csoda történik, és mondjuk megerőszakolsz.

- Már ebben reménykedtél? Én meg abban reménykedtem, hogy valami csoda történik, és te jössz megerőszakolni engem! - kacagott a férfi. - Kis bohó! Én meg azt sem tudtam, hogy takargassam magam!

- Pedig már az is megváltás lett volna nekem! - kacagott vele Agnes.

- Hát még nekem! - sóhajtott Míke.

- De ez még nem minden - fordította komolyra a szót Agnes. - Én hozzád lelkileg is kötődöm. Te mindig megértő vagy, meghallgatod a véleményemet, egyáltalán nem úgy viselkedsz velem, mint egy kis nőcskével. Mindig arról álmodtam, hogy akit szeretek, az mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik majd. George soha nem volt hozzám olyan, mint te. Ő nem tudott szeretni engem. Be kell vallanom, hogy ott Budapesten a nagymamának is elmondtam, hogy a házasságunk tévedés. De azt mondta, hogy ha elválok be ne merjem tenni a lábam többé a házába. Hidd el, mélyen belém nevelték a válásellenességet. Talán ezért ijedtem meg annyira, amikor Mr. Show levelét olvastam.

Mike csak nézte az asszonyt és tudta, hogy ezért a nőért mindenre képes, még arra is, hogy a saját bátyja legyen. Mit bánja, hogy öt évvel lesz idősebb papíron, csak ez az asszony mindörökre vele maradjon! Ez volt minden vágya!

- Tehát leszel a feleségem?

- Igen leszek, de csak akkor, ha nem kell többet külön hálószobában aludnom!

- Ezt megígérhetem! - hajolt oda Agneshez, és forrón megcsókolta. Karjával átölelte a vállát és már simogatta is, ahol érte az asszonyt. Majd hirtelen elengedte.

- És mi lesz most? Özvegy akarsz lenni, vagy feleség maradsz inkább?

- Ha lehet, maradok inkább feleség. De akkor neked más embernek kell lenned!

- Csak a név lesz más, különben is, mit bánom én! Csak engem szeress! Kit szeretsz, George-ot vagy Mike-ot? - kacsintott Mike.

- Csak téged! - válaszolta az asszony.

- Ez aztán diplomatikus egy válasz volt - hallatszott az ajtóból Mr. Show hangja. - Látom döntöttek már. Nos? Én is megtudhatom, hogy mire jutottak?

- Természetesen - válaszolta Mike. - Én ezentúl George Brown leszek. Agnes marad a feleségem, - mosolyogott el -, ami azért is jobb, mert megszaporodik a család, jobban mondva egálban marad - komorodott el ismét. - Szóval úgy néz ki, hogy nemsokára apa leszek - sóhajtott, és finoman Agnes hasára tette a kezét, jelezvén az érkező hollétét. - Valamint a bátyámnak is ez a kívánsága, szóval úgy tűnik ez a legjobb megoldás!

- Nagyon örülök, persze a körülményekhez képest, hogy így döntöttek, és gratulálok. Sok boldogságot kívánok. De még valamit! Erről senkinek nem szabad tudnia, mostantól ön a bátyja, a sógornője pedig a felesége. Nem felejti el?

- Nem dehogy! - mosolyodott el ismét Mike. - Lehet ezt elfelejteni? De hogyan intézi ezt el hivatalosan?

- Ez az FBI gondja, ezzel nem kell önnek törődnie. Ön is bizalmasan kezeli majd a dolgokat? - fordult Agneshez Mr. Show.

- Természetesen? De mi lesz Ginával? Akarom mondani az anyósommal? - Felsóhajtott. - Legalább ebben nincs változás.

- Vele már az imént beszéltem, ő is rendben van.

- Mindenesetre köszönjük, amit értünk tett, és persze George-ért is. Remélem nem botránkozik meg a boldogságunk láttán? - nézett párjára Agnes.

- Ugyan dehogy! Hiszen én is szívből ezt kívántam maguknak!

- Akkor mi el is mennénk - szólt Mike. - Még egyszer köszönök mindent. Viszontlátásra - mondták egyszerre mindketten.

- Viszontlátásra - nézett utánuk Mr. Show -, és ne felejtsék: hozzám mindig mindenben fordulhatnak segítségért! - De már eltűntek az ajtó mögött.

Mr. Show fáradtan lehuppant a székére, majd az íróasztalához nyúlt és megérintett egy gombot. Ekkor feltárult a szoba falán egy titkos ajtó, és kilépett egy magas kisportolt testalkatú, barna hajú, kékszemű férfi. Arcán sebhelyek elhalványulóban lévő barázdái voltak láthatók.

- Jól sikerült, ugye Dag? - kérdezte a férfi, és várakozva Mr. Show-ra nézett.

- Nem is tudom! - sóhajtotta. - Biztos vagy abban, hogy ilyen fájdalmat kellett okozni nekik?

- Muszáj, különben nem tudom a többi megbízatásomat teljesíteni. Különben is így alakult a legjobban a dolog.

- Ahogy gondolod! De azt remélem tudod, hogy felégetted magad mögött a visszalépés minden lehetőségét.

- Nem baj, Dag! Én úgysem tudnék senkivel hosszasan együttélni, túl gyanakvó a természetem. Na, hogy tetszem? Mondj már valamit!

- Pocsék! - biggyesztette le a száját Show. - Mikor tűnnek el végleg azok a sebek? Mondott erről valamit a plasztikai sebész?

- Állítólag egy-két hónap, addig pedig eltűnök valahová. Tudsz valami jó helyet?

- Igen, Budapestet! - kajánkodott Show.

- Vicces pofa vagy mostanában, Dag! Egyébkent még nevem sincs! Egy halott általában névtelen, nem?

Mindketten elnevették magukat.

- Tudd meg. George Brown, te névtelen, hogy szégyelld magad! Anyád meg kisírja a szemét miattad! Kitaláltál már valamit?

- Van egy elképzelésem. Mondjuk a keresztnevem Michael lesz, azt az öcsém most úgyis leadta, és hogy ne kapkodjam feleslegesen a George-ra a fejem, ha azt kiabálják netán, az lesz a vezetéknevem. Nos? Hogy tetszik: Michael George?

- Nem rossz! - felelte Mr. Show. - De most aztán munkára. Nem üdülhetsz mindig! Az FBI állandóan tele van megoldatlan munkákkal. Egyébként ez az O'Brian - tért vissza az előző témához -, vagy Róka, mindegy, hogy nevezem, nagy marha volt. Most az egyszer alaposan melléfogott! FBI szaktanácsadót akart beszervezni - Show szinte gurult a nevetéstől. - Kacagnom kell! Nem gondolt arra, hogy a vér nem válik vízzé: egy ügynöknek csakis hasonló lehet a fia is. Viszont te végig jól dolgoztál. Örülök, hogy épp bőrrel megúsztad.

- Nem úgy a családom! De mindenesetre jó ötlet volt tőled, hogy el kéne örökre tűnnöm. Sajnos ez nem megy más ember szomorúsága nélkül. Remélem anyám is megbékél majd. Hallom, lesz egy unokaöcsém.

- Honnan veszed, hogy fiú lesz?

- Sehonnan, csak bízom az öcsémben! - kacsintott George.

- Egyébként gratulálok mindenhez, jó voltál ügynöknek! A legjobbak közé kerültél most, ugye tudod?

- Nem kell dicsérned, hiszen a dolgomat végeztem. El kellett kapnom Rókát, hát elcsíptem. Kár, hogy öngyilkos lett! Biztos annyi évet sóztak volna rá, hogy még az unokája is ülne, míg kiszabadulhatna.

- Már megint az ügyvéd beszél belőled!

- Gondolhatod! De remélem azért megmaradok ügyvédnek ezután is?

- Persze, csak nem itt!

- Hát hol?

- Mész vissza Európába, pontosabban Angliába, ott van rád most szükség! De most min töröd a fejed?

- Tudod, azon gondolkodtam, hogy jól jött nekem az, hogy apám CIA-s volt. Így könnyebb dolgom volt. Az pedig, hogy politikai ügy lett belőle, csak Rókán múlott. Minek kellett neki még kokainkereskedelem mellett a fegyvercsempészésbe is keverednie az arab államokkal. Tudhatta volna, hogy ez nemcsak hadászati, de politikai terület is. No mindegy! Döntésem végleges, jobb ez így! Legalább még egyszer nem válik a családom semmilyen indokkal célponttá. Én is nyugodtabban dolgozom, a sebhelyek pedig begyógyulnak. Még jó, hogy a CIA is segített az azonosításban. Így Róka végképp nem menekülhetett!

- Beszéljünk már másról, elegem volt már a te Rókádból, próbáld már elfelejteni.

- Nehéz elfelejtenem az apám gyilkosát, ezt megérthetnéd!

- Oké, oké! Mondd, mit csináltál a szemeddel. Semmi kifejezése nincs, mintha a színe sem ez lett volna, vagy már ezt sem tudom megállapítani?

- Jó az észrevételed. Az egész nagyon egyszerű. Színes kontaktlencsém van. Ugye milyen bájos vagyok így, kék szemmel?

- Frenetikus, mondhatom, a hatása pazar, csak semmi kifejezőereje nincs, mintha most jöttél volna a bolondokházából.

- Ne szórakozz velem, muszáj másképpen kinéznem, mint eddig. A kontaktlencsét idővel úgyis elhagyom, mert képtelen vagyok megszokni, állandóan könnyezik a szemem tőle.

- Akkor azért vagy ilyen szomorú mostanában? - kuncogott Show.

- Na most már hagyj békén! Mindenesetre a hajam sem fogom festetni.

- Tényleg! Most veszem csak észre, hogy a kese hajad eltűnt!

- A fenébe is! Boldog vagy, hogy cukkolhatsz? Az arcom eléggé megváltozott a műtét segítségével.

- Mondd! Nem furcsa a tükörbe nézned?

- Dehogynem, de idővel úgyis megszokom - válaszolta büszkén George.

- Árulj el még valamit!

- Mire vagy kíváncsi Dag?

- Nem Gregory Peck volt a minta az arcodhoz?

- Most aztán betelt a pohár. Show! Megöllek! - kiabált George. - Az én idegeim sincsenek kötélből - de már ő is nevetett, Show-val együtt.

- Na jó, váltsunk témát! Egyébként honnan tudtad, hogy Mike Agnessel együtt akar élni?

- Hogy szerelmes belé?

- Ühüm!

- Emlékszel még Julia Schwartzra?

- Angliából? - kérdezte Show.

- Aha! Ő az emberem, már legalább két éve. Az volt a feladata, hogy figyelje Mike-ot és Agnest. Féltem, hogy Róka Mike-ra bukkan, és felhasználja valamire. Ezért adtam meg annak idején Mike-nak ezt a címet. Tudtam, hogy bármi történik is, én tudni fogok róla. Jól jött az is, hogy Agnes is ott volt a közelben. Hiszen annak idején Agnesben sem bíztam. Így legalább őt is szemmel tarthattam. Legalább ott biztonságban voltak. Egyébként ez a Julia nagyon ügyes nő, bár sok mindenen keresztülment már. Senki nem tudja, hogy miért esik mindig teherbe. Ez az ő legnagyobb problémája.

- Hogyhogy? - ámult el Show.

- Ugyanis orvosi okokból semmit sem szedhet védekezésül, a fogamzásgátló eszközöktől meg rögtön allergiás lesz. Az egyik orvosa azt mondta neki, hogy jobb lenne, ha talán mégis szülne egy gyereket, talán az a hormonjaira is kihatással lenne. Sajnálom őt! Velem legalább őszinte. Még az anyja sem tud erről.

- Na, és mit tudott meg? - sürgette Show.

- Végül is kiszedte Mike-ból, hogy mire lenne képes azért, hogy megtarthassa Agnest. Ekkor ötlött fel bennem az, hogy meghalasztom magamat és Agnestől sem kell elválnom.

- Miért nem akartál elválni? Hiszen ezt forgattad a fejedben!

- Igen, de Agnes annyira hadakozott a válás ellen. Túlságosan belenevelték a házasság szentségét.

- Így már értem a személycserét, bár kezdettől fogva tetszett az ötlet. Igaz neked is jól jön ez az új külső. Most aztán belevetheted magadat az új ügybe!

- Azért még megvárom, amíg valamelyest begyógyul az arcom.

- Egyébként valóban jól fogsz kinézni, még a végén elcsábít a filmszakma! - kacarászott Show. - Azon gondolkodom, mit szólna a feleségem, ha én is más arccal állítanék haza?

- Már megint kezded az ugratási?! Kifoglak rúgatni a testülettől!

- Akkor repülsz velem te is, mint tettestárs! Nem tudok nélküled dolgozni!

- Milyen nagy szíved van, Dag! Nem is tudom, hogy csináltam volna ezt végig nélküled.

- Egész jól boldogultál. Meddig tűnsz el a színről Michael George? Sokáig nem tudlak nélkülözni ebben a bolondokházában!

- Döntsd már végre el, hogy ügynöknek akarsz, vagy ügyvédnek, vagy jogi tanácsadónak?

- Tulajdonképpen mindegyikre szükségem van, de a jogi tanácsadóra leginkább, mint eddig is!

- Oké, marad minden a régiben!

- Most hol fogod kipihenni magad?

- Azt hiszem, most én megyek Angliába, Mike lakásába.

- Oké, csak hamar visszagyere, mert itt a következő feladat!

- Kék vagy fehér? - kérdezte huncutul George.

- Ez is, az is, de nem mondok semmit, hadd furdaljon a kíváncsiság!

- Akkor én már el is tűntem, mielőtt még meggondolom magam!

- Hello, jó pihenést!

Kiléptek a kapun. Agnest kissé megviselte az elmúlt óra. Mike gyengéden belékarolt.

- Gyere, visszamegyünk a hotelbe.

- Ne, még egy kicsit sétáljunk, jó?

- Ahogy akarod.

- Köszönöm, biztosan jót fog tenni.

- Nincs meleged?

- De, egy kicsit, bár amúgy is hőség van. Még jó, hogy később, amikor majd néhány kilóval nehezebb leszek, nem kell majd a kánikulával is küszködnöm.

- Tényleg, mikorra is várjuk a mi kis Mike-unkat?

- Mike? Talán Micki. Az jobban illik egy lányhoz.

- Jó, én nem vitatkozom, de biztosan tudom, hogy fiú lesz - válaszolt büszkén a férfi. - Ha pedig nem, akkor majd a következő.

- Milyen következő?

- A következő gyerek - vágta rá Mike.

- Várj egy kicsit, Mike! Még az első sem született meg - kacagott Agnes.

- Nem baj, édesem, azért még tervezgethetünk, nem?

- Most már igen - sóhajtott az asszony. - Buta dolog, de azt hiszem, most boldog vagyok. De ugye nem haragszol ezért rám?

- Miért haragudnék, hiszen én is boldog vagyok. És olyan furcsa érzésem van, mintha George nem is halt volna meg.

Ez nekem is megfordult a fejemben. Valahogy nem illik George-hoz, hogy mástól tudjuk meg a halálát. Ő nem volt ilyen bizalmas senkivel sem. Valahogy nem értem, mi fűzte ennyire Mr. Showhoz.

- Nem baj, édes, az a lényeg, hogy végre kimondtad, hogy szeretsz.

- Már régen kimondtam volna, de most valahogy felszabadultabbnak éreztem magam. George most már igazán nem törhet pálcát felettem.

- Igen, ő már valóban nem tehet semmit. Elárulok neked valamit. Amikor meghallottam, hogy George nem él, először elszorult a szívem, mert a testvérem hagyott itt, de a második gondolatom az volt, hogy most már nincs kettősség. Mindig szenvedtem attól, hogy ennyire hasonlítunk egymásra. Ő, ha lehetett, mindig kihasználta. Bár halottról jót vagy semmit, mégis olyan jólesik ezt most megmondani neked. Én nem tudtam és nem is akartam soha visszaélni azzal, hogy ennyire hasonlítunk egymásra. De nem válaszoltál a kérdésemre! Mikor leszek apa?

- Februárban.

- Olyan soká?

Ez tipikus férfikérdés volt, - gondolta Agnes mosolyogva.

- Soká? Hiszen már csak hét hónap.

- Az több mint fél év. Addig nem is nyúlhatok hozzád?

- Dehogynem. Most is belém karolsz!

- Tudod, édesem, hogy nem erre gondoltam - húzta el a száját Mike.

- Persze, hogy tudom - kuncogott Agnes. - De most olyan körülményes lettél. Mi bajod?

- Csak az, hogy meghalt a bátyám, aki egyben a riválisom is volt, továbbá megörököltem a feleségét, aki állandóan felborítja az életemet - mosolygott csibészesen.

- Te szegény! - sóhajtott Agnes. - És még egy gyereket is kapsz ráadásnak.

- De az nem örökség! Az saját! - büszkélkedett Mike.

- Nem is vagy beképzelt! Most már nincs kedvem sétálni. Olyan nagy forgalom van itt. Azt hiszem jobb, ha visszamegyünk a hotelba. Ott legalább nyugalom van. Szeretnék kettesben lenni veled!

- Mondasz majd sok szépet nekem? - kérdezte kíváncsian Agnes. - Szeretném, ha ma is elkényeztetnél, de ma nagyon!

- Állok elébe, édesem, csak bírd energiával!

- Én fogom bírni, hiszen én ketten vagyok! De te csak magadra számíthatsz - incselkedett Agnes. - Menjünk taxival, most már türelmetlen is vagyok!

Visszamentek a hotelba.

- Tudod, hogy most már George-nak kell szólítanod?! - fordult Mike Agneshez, ahogy beléptek a lakosztályuk ajtaján. - Meg kell szoknod az új helyzetet!

- Nem tudlak George-nak hívni - siránkozott Agnes és elszállt az előbbi jókedve.

- Akkor más megoldáson kell törnünk a fejünket.

Ám ekkor Agnes Mike-ba kapaszkodott és megtántorodott. Mike felkapta és bevitte a hálószobájába. Lefektette Agnest az ágyra.

Megint elájult - gondolta. - Ki kell gombolnom a blúzát, hogy megmasszírozzam a szíve tájékát. Már cselekedett is. Szerencsére Agnesen elölkapcsolós melltartó volt, így azt is gyorsan ki tudta oldani. Próbálta élesztgetni. Semmi. Megijedt.

- Agnes, édesem! Rögtön hívom az orvost!

Megpaskolta Agnes arcát. Akinek a szeme erre megrebbent, de csukva maradt. Mike észrevette ezt, és elmosolyodott. Értett mindent. Egy újabb színlelt ájulással áll szemben. Ott feküdt előtte a szerelme kibontott ruhában, és csodálatosan nézett ki. Sőt már mosolygott is, de a szeme még mindig be volt csukva, Mike nem akart tovább várni, nem tehette. Hónapok megfeszített és elzárt energiája szabadult fel most benne. Tudta, hogy nem képes ellenállni, és azt is tudta, hogy az asszony most nem fogja meggátolni semmiben. Szeretni akarja, és azt, hogy viszontszeressék. Adni és kapni. Ilyen egyszerű, és mégis milyen bonyolult érzés. Szabad utat kapott, engedélyt, hogy végre ne csak a lelkét, de a testét is kitárhassa szerelmének teljes valóságában. Meg akarta mutatni az asszonynak, hogy akkor, amikor először az övé lett véletlenül, akkor másként szerette, érezze a különbséget, hogy most valóban csak a szerelemért akar vele lenni és vele ébredni mindig, és ezt csak a testével mondhatja el neki. Csillogó szemekkel mérte végig ismét a nő testét. Megint meg akarta ismerni minden tájékát, bebarangolni minden területet. Mint turista az ismeretlen, de csodálatos mezőket, hegyeket és erdőségeket. Felkiáltani, ha újdonságba ütközik, és köszönteni az ismerőst. Köszönteni és megköszönni, hogy várt rá, míg távolt volt. Mike lassan hozzáért Agnes melléhez és végigsimított rajta. Agnes felsóhajtott, Mike egyre bátrabb lett, most már nemcsak simogatott, de dörzsölte és ingerelte Agnes bimbóit, aki minderre, még hevesebben reagált. A férfi letérdelt az ágy mellé és Agnes mellére hajolt, hogy a nyelvével is becézgesse. Körkörösen haladt, majd nyolcasokat írt le mindkét melle körül. Agnes ekkor már zihálva vette a levegőt. Olyan kéjérzetet váltott ki belőle a férfi, mint még soha. Hirtelen látni akarta, hogy mit csinál vele Mike, és felnyitotta a szemét. Mike ezt észrevette és mosolyogva kérdezte.

- Miért ébredtél fel? Azt mondtad, ha legközelebb kényes helyre tévedek, nem fogsz felébredni az ájulásodból!

- Vedd úgy, hogy nem ébredtem fel, de látni akarlak!

- Oké! - suttogta Mike, majd Agnes szájához közelített, ami annyira hívogatta, így félig nyitott állapotában. Belülről akarta újból megismerni azt a kis barlangocskát, amiben az ízek orgiái tanyáznak. Elmosolyodott, ahogy ez végigfutott az agyán.

- Min nevetsz? - kérdezte kíváncsian Agnes.

- Hogy azt a csodálatos szádat magamban barlangnak neveztem el.

De nem mondott többet, hanem megpróbált mindent lehámozni az asszonyról, mint mikor egy kívánatos gyümölcshöz akarunk hozzájutni, hogy végre érezzük édes és émelyítő ízét, hogy sokáig forgassuk a szánkban, minél többet és tovább érezvén finom aromáját. Mike minden mozdulata Agnest a mennyekig röpítette, majd újból visszazuhant, hogy körülnézzen, nem álom-e ez az egész? Nem, valóban nem álmodik, most a valóságot éli, élvezi! Gyomra gyengéden összerándult. Ezt a rángást már ismerte Agnes, akkor ismerte meg először, amikor Mike első alkalommal tartotta a karjában. De ez kimondottan kellemes érzés volt, amely a méhe tájékáról tör fölfelé. Most talán a gyermek is érzi azt a boldogságot, amit ő. Mike és Agnes gyermeke. Olyan csodálatosan kényeztették egymás testét, hogy el sem hitték, hogy ilyen is létezik. Nem, ez nem a földön történik, ez valahol a világűr másik végén, - gondolta Mike, vagy talán nem vagyok magamnál? S Agnes ugyanezt gondolta, s érezte, ahogy a férfi a szó szoros értelmében magáévá teszi. Igen, birtokolja, és ő örül ennek, mert nem erőszakos, hanem gyengéd és jó minden, amit el lehetne mondani, de nem lehet, mert ezt csak érezzük. Figyelmesek egymással, reagálnak egymás sóhajára, lélegzésére. Nem kell ide se szó, se beszéd, csak érzés. S az érzések áramában egymást követik fel, fel a csúcsok csúcsára. A magasságok a lélekkel szárnyalnak, és különválnak a testüktől. Nem számít más csak az, hogy együtt élvezzenek és szárnyaljanak. Agnes szinte már a valódi ájulás küszöbén volt, de Mike még mindig fokozta izgalmát. Megállt az idő a térben, nincs semmi, ami fontosabb lenne, csak ők ketten, s a harmadik, mert őrá is gondolnak néha. A félelem Mike-ban mégis megmaradt, hogy valami baja esik Agnesnek. De Agnes mindent elkövetett, hogy ezt kiverje a férfi fejéből. Szenvedélye már olyan méreteket öltött, hogy Mike is elcsodálkozott. Erre ő sem számított. Hogy ilyet tud kiváltani az asszonyból. De most boldog, mert tudja, hogy képes felvinni a hőn szeretett asszonyt olyan magasságokig, amire csak az képes, aki igazán, figyelmesen, és érzékien szeret. Mert Mike mindezt megtestesítette Agnes szemében. Teste megfeszült, és így próbálta Mike-ot segíteni a mozgásban. Azt képzelték, hogy ezt már nem lehet fokozni, és mégis rádöbbentek, hogy nincs végállomás, csak a teljes összeomlás és szerelmi felépülés. Mike férfiassága mind jobban röpítette Agnest a szenvedély legfelső fokára, ahová együtt érkeztek. Az asszony kéjes sikolya sem akadályozta meg őket abban, hogy mind jobban kielégüljenek, míg néhány erős lökéssel végre Mike is elérkezett a hőn áhított beteljesedésig. Agnes fokozott remegése arra késztette, hogy még ne hagyja abba, hogy tovább szítsa a tüzet az asszonyban, míg elérkezik az a pillanat, ami egyértelműen bizonyítja, hogy nem volt egyedül ebben a különleges utazásban. Hálás csókokkal borították egymás testét, nem tudtak egymással betelni, megjárták együtt a mennyeket és talán még a poklok forróságát is. Boldogan becézték egymást, és természetesnek vették, hogy a szerelemnek nem csak elő-, de utójátéka is van, amely elvezet a teljes megnyugváshoz, a felkorbácsolt érzelmek és idegek teljes lecsendesedéséhez. Szerették egymást, nemcsak lélekkel, de testtel is, amely a valóságos egészet adja. Agnes végre megnyugodott, és hosszan nézte Mike-ot.

- Most valóban éreztem, hogy szerelemmel szerettél. Nem tudtam soha elképzelni, hogy velem is megtörténhet egyszer, hogy lesz egy nagy szerelem az életemben. Nagyanyám mindig csak azt hajtogatta, hogy ilyesmi csak a könyvekben létezik, vagy legalábbis millió közül egynek, ha sikerül. Nagyon örülök, hogy én benne vagyok ebben a csekély számban.

- Ne mondj ilyesmit! Ígérd meg, hogy mindig így fogsz szeretni, mint ahogy most szerettél! - kérte Mike.

- Megígérem, édesem, ha te is megígéred ugyanezt!

- Hogy szólítottál? - kapta fel a fejét a férfi.

- Édesemnek. Azt hiszem ez a legmegfelelőbb kifejezés arra, hogy megkülönböztesselek George-tól. Legalább nem kell a nevét használni, ha kettesben vagyunk.

- Szeretnék mindig így együtt lenni veled! Ki sem akarok kelni az ágyból!

- Pedig muszáj lesz, mert sok mindent el kell intéznünk!

- Mit, édesem?

- Az esküvőnket - súgta rejtélyesen Agnes.

- Micsodát?

- Jól hallottad, nem fogsz megmenekülni az esküvő elől. Megtartjuk majd a templomi esküvőt, fehér ruhában akarok esküdni, és az lesz a férjem, akit a legjobban szeretek ezen a világon! Ugye megteszed nekem?

- Természetesen. Ez nekem az eszembe sem jutott! De igazad van, így én is kimondhatom azt, hogy akarlak. Mikor legyen az esküvőnk?

- Amilyen hamar csak lehet, különben nagyon sokat fogok hízni, ha sokat várunk - kuncogott Agnes.

- Rendben, ahogy te akarod! Mindenben alávetem magam a te kívánságaidnak, szerelmem!

- Olyan boldog vagyok! - kiáltott fel az asszony. - Az egész világot meg tudnám ölelni!

- Elég lesz csak engem ölelned, ne légy telhetetlen - mosolygott a férfi.

Minden úgy ment, mint a karikacsapás! Két hét elteltével megtartották a templomi esküvőt, nagy pompával és még nagyobb vendégsereggel. Gina asszony némileg vigasztalódott, hogy unokája lesz. Agnessel olyan jó barátságba kerültek, hogy valóban úgy érezte, elvesztett fia helyett kapott egy lányt. Agnesen mind jobban észrevehető lett a terhesség. Mindenki izgatottan várta az örököst. S február végén Agnes egy egészséges szőke fiúgyermeknek adott életet. Férje büszke volt, mint minden apa. A kisfiú születése utáni második hónapban megtartották a keresztelőt. Ott tolongtak az ismerősök, csak azt nem értették, hogy került oda az a barna hajú, kék szemű ismeretlen férfi, aki dörmögő hangon gratulált nekik a jövevényhez.

A kisfiút egyébként apja kívánságára Michael George Brownnak keresztelték. S a kis Mike igen bátran viselkedett a szertartás alatt, tudniillik nem bőgött!

---