Jill Shalvis

Négy láb + négy kerék

Júlia különszám 26 (a)

Nik alig akarja elhinni, hogy a hatalmas, mennyezetes ágyban ott fekszik mellette az a nő, akiről hosszú éveken át álmodott. Danielle, egykori iskolatársa odaadóan viszonozza gyöngédségét. A boldogság lopott pillanatai azonban nem tartanak sokáig, mivel a lány - négylábú barátja kíséretében - menekül a rendőrség és volt udvarlója, a lobbanékony természetű Ted elől. Nick a védelmére kel...

ELŐSZÓ

Danielle, mint törvénytisztelő állampolgárhoz illik, megállt a piros lámpánál, mielőtt rákanyarodott volna a Providence-be vezető útra.

- Hű! - sóhajtott, és a mellette üllő utasára pillantott. - Most már nincs visszaút. Bűnözők lettünk, és nyomunkban a rendőrség.

Sadie a füle botját sem mozdította. Kidugta a fejét a nyitott ablakon, és élvezte a friss menetszelet.

- Legalább az autót nem loptuk - jegyezte meg fanyarul Danielle. - Emma holnap visszakapja. - tette hozzá kurta nevetéssel, ami sokkal inkább hisztérikusnak, mintsem jókedvűnek hangzott. Idegesen a visszapillantó tükörbe nézett, hogy nem tűnik-e fel mögöttük a kéken villogó fény. - Remélem, közös cellát kapunk.

Sadie behúzta a fejét, közben majdnem kificamította vastag nyakát, és lihegve helyeselt.

Danielle nagyot sóhajtott, és hűséges társára, az egyéves bulmasztiff szukára nézett, akit együtt nevelt fel a barátjával.

A volt barátjával, azzal az őrült alakkal.

Sadie szerencsére nem volt őrült, legfeljebb egy kicsit bizonytalan a férfiakat illetően. Akárcsak Danielle.

A lány ismét a visszapillantó tükörbe nézett, és legnagyobb megkönnyebbülésére a megszokott, élénk forgalmon és a vidám színekben pompázó tavaszi tájon kívül semmi különöst nem látott.

Hála istennek, sikerült visszaszereznie a kutyáját. Kocsival odahajtott Ted házához, és kiszabadította a tűző napra kikötött Sadie-t, akinek még egy tálka víz sem volt a közelében. A kutya majd kiugrott a bőréből örömében, hogy ismét láthatja.

- Bárcsak tudnál beszélni! - sóhajtotta Danielle. - Vagy legalább megölelnél. Most nagyon jólesne egy biztató ölelés.

Sadie abbahagyta a libegést, és őszinte imádattal Danielle-re emelte barna szemét.

- Hagyd ezt! - A lány komoran bámult ki a szélvédőn. - Nem vagyok olyan csodálatos, mint hiszed. Hős meg semmi esetre sem.

Mert akkor előre látta volna, mi fog történni, és elég erős lett volna, hogy megvédje Sadie-t. Hajszál híján későn érkezett. Szegény kutya szemlátomást sokat fogyott, amióta utoljára látta. Ted nyilvánvalóan nem törődött vele, és még enni sem adott neki rendesen.

A kutya nyugtalan tekintettel követte Danielle minden mozdulatát, mintha attól tartana, hogy megmentője éppoly gyorsan eltűnik, mint ahogy felbukkant. Nem csoda, ha teljesen összezavarodott, hiszen még kölyök, bár legalább hetvenöt kilót nyom.

Széles fejével és izmos nyakával, ami olyan vastag volt, mint egy tölgyfa törzse inkább egy óriásra emlékeztetett, nem pedig egy kölyökkutyára. Az elragadóan kedves kutyusnak Danielle volt a gazdája. Legalábbis félig.

A lánynak fogalma sem volt, hogyan kerít tetőt a maga és kutyája feje fölé. Ted ugyanis kicseréltette a zárat a házában, elvette tőle az autót, és a számlájáról leemelt minden pénzt. A rendőrségnek még nem volt ideje foglalkozni az üggyel. Az igazsághoz tartozott, hogy a ház és az autó is Tedé volt, ami erősen korlátozta Danielle jogi lehetőségeit.

A számláján lévő pénz viszont a sajátja volt, amit kutyaoktatóként keresett, de jogi lépéseket itt sem tehetett, mivel annak idején önként adta meg Tednek a bankkártya titkos kódját.

Danielle azon még túltette volna magát, hogy ostoba volt, és hagyta, hogy rászedjék, de elviselhetetlennek találta a gondolatot, hogy Sadie-vel bárki rosszul bánjon.

A kutyát a biztonsági öv erősen akadályozta a szabad mozgásban, ezért úgy határozott, hogy Danielle-nek dől a teljes testsúlyával, mintha csak át akarná ölelni. A lány torka elszorult, valószínűleg a sok idegeskedés miatt, de a vigasztalás akkor is jólesett.

- Köszönöm - mondta mosolyogva Sadie-nek, amikor a kutya megnyalta az arcát.

Ám még a kedves bulmasztiff nyálas puszija sem tudta feledtetni vele, hogy jelenleg szökésben van. Ő, aki sosem hágta át a törvényt, bűnözővé züllött. Menekül a nevetséges negyvenkilenc dollárjával, a laptopjával és a barátnőjétől, Emmától kölcsönkapott, frissen tankolt autóval.

- Egyszerűen nem tehettem mást - magyarázta útitársának.

Ted váratlan dührohamait követően semmiképpen sem. Hogyan lehetett olyan hosszú ideig vak?

A kérdést könnyen megválaszolta- Ted gazdag volt, okos, művelt, jóképű, és pont rajta, Danielle Douglassen akadt meg a szeme. Pedig kicsoda ő? Egy rossz hírű városnegyedből származó kis senki, aki sohasem ismerte az apját, és akivel nem sokat törődött örökké túlhajszolt anyja. Ezzel szemben Ted elhalmozta figyelmességének apró jeleivel, és megtette saját egyszemélyes világa középpontjának.

Danielle-nek utólag fájt a naivsága, amiért néhány jó szó és kedves mosoly elég volt ahhoz, hogy a férfi levegye a lábáról. Ted mindent megtett, hogy egyre jobban magához kösse, míg Danielle végül teljesen elbizonytalanodott, és magányosabbnak érezte magát, mint valaha. Pedig korábban rengeteget volt egyedül.

Amikor a férfi dühkitöréseinek Sadie lett a célpontja, betelt a pohár. Ted így akart bosszút állni, amiért Danielle jobban szerette a kutyát, mint őt, és ezzel a lány megsértette a büszkeségét. Egyébként is bosszantotta, hogy Sadie a legutóbbi kutyakiállításon rosszul szerepelt.

Danielle rettenetesen fáradt volt. Már egy hete a kölcsönkapott autóban aludt. Olykor-olykor, ha sikerült összeszednie a bátorságát, lezuhanyozott valamelyik barátnőjénél, és az alkalomra várt, hogy visszaszerezze a kutyáját, amit a rendőrség valószínűleg lopásnak nevez majd, mivel Sadie papírjai még mindig Ted-nél voltak. És a férfi bizonyára nem fogja zokszó nélkül tudomásul venni, hogy Danielle elvette tőle az állatot.

Az lesz a legjobb, ha a lehető leggyorsabban eltűnik a környékről. Kellene néhány jó kép Sadie-ről, és akkor talán hamar véget vethetne ennek az áldatlan állapotnak. Elmehetne Donald Wutherspoonhoz, az egyik reklámiroda művészeti igazgatójához, akit néhány hónapja egy kutyakiállításon ismert meg. A férfi akkor megpendítette, hogy Sadie fényes karriert futhatna be a reklámiparban. Ha sikerülne, akkor rengeteg pénzt kereshetnének, ami biztonságot és állandóságot jelenthetne számukra.

Egy hirtelen sugallatnak engedve lekanyarodott az útról, és megállt egy autóspihenőnél. Először is vett két nagy hamburgert, egyet Sadie-nek, egyet pedig magának. Így lelkileg és testileg megerősödve keresett egy telefonfülkét, ahol fellapozta Providence telefonkönyvét. Hét fotóstúdiót talált, és találomra kiválasztotta az egyik címet.

- Drukkolj nekem! - mondta Sadie-nek, és tárcsázott.

1. FEJEZET

A telefon hosszan kicsengett, ám Nick Cooper, aki egy pohár itallal a kezében heverészett a függőágyában, süketnek tettette magát. A húgai elutaztak, és itt hagyták rá a fotóstúdiót. Kim férjhez ment, és épp most volt nászúton, az ikertestvére, Kate pedig a szabadságát töltötte legújabb barátjával, egy kaszkadőrrel valahol Hollywoodban.

A telefon azonban makacsul csöngött.

- Nem vagyok üzenetrögzítő - közölte Nick a csodálatosan langyos tavaszi szellővel.

Végül nagyot sóhajtva beletörődött az elkerülhetetlenbe. Elvégre megígérte a húgainak, hogy átveszi az üzeneteket, időpontokat egyeztet, és minden telefonálóval kedves lesz, bár ez utóbbi nem tartozott az erősségei közé.

- Jól van, jól van, megyek már!

Elvégre a régóta jól megérdemelt szabadságát tölti. Imádja ugyan az újságírói munkát, s nemrég kapta meg a hőn óhajtott Pulitzer-díjat és vele együtt a lehetőséget, hogy annyit utazgasson, amennyit csak akar, de a kiégési szindróma összes tünetében szenvedett.

Egyáltalán nem bánta, hogy hazahívták az Államokba, Rhode Islandbe, az úgynevezett normális életbe, hogy részt vehessen Kim esküvőjén. Kellemes a szülővárosában pihenni egy kicsit.

- Providence Fotóstúdió - szólt bele a kagylóba, és halkan felsóhajtott. Miben segíthetek?

Nem sokkal a telefonbeszélgetés után Nick hallotta, amint nyílik a stúdió ajtaja. Nem számított rá, hogy ilyen hamar itt lesz a kissé hisztérikusnak tűnő hölgy, aki valamilyen kutyafotó miatt telefonált. Ki az ördög hajlandó pénzt fizetni egy kutyáról készült képért? Nick nemrég járt Dél-Amerikában a világ legszegényebb országaiban, és egyenesen felháborítónak tartotta az ötletet. Ám mivel semmi köze sem volt a hölgyhöz, sem a különös kéréshez, felajánlotta, hogy a húgai hazatérése után keresse fel a stúdiót. A nő azonban kétségbeesettnek tűnt, és könyörögni kezdett, amikor megpróbált szabadulni tőle. Mintha az élete függne attól, hogy elkészülnek-e azok a képek a kutyájáról, vagy sem. Ezzel megadta a kegyelemdöfést a férfinak.

A családja gyakran ugratta Nicket, hogy megmentési kényszerben szenved, és talán igazuk is volt. Elsősorban nők esetében játszotta a hős és rettenthetetlen lovagot.

Úgy látszik, képtelen szabadulni ettől a szereptől.

Egyáltalán nem volt rossz ismét odahaza lenni, kivált, hogy már most több randevúra hívták, mint amennyire a szabadsága végéig sort keríthet. Mivel az utóbbi években rengeteget dolgozott, nem is látott ebben semmi kivetnivalót. Joggal érezte úgy, hogy megérdemel egy kis szórakozást.

- Halló! - kiáltotta egy női hang.

Igen, az imént telefonáló hölgy lesz az, akinek a hangjától a sarkvidéki jég is megolvadna.

- Egy pillanat! - kiáltotta vissza Nick. Máris jövők.

Épp a sötétkamrában hívta elő azokat a képeket, amelyeket pár hete Belize-ben készített. Csak úgy szórakozásból fényképezgetett, ami sajnos azt jelentette, hogy szinte az egész tekercset elszúrta. Örült, hogy végül mégis sikerült megmenteni pár képet.

Amikor eljött Dél-Amerikából, fáradt volt, és kedvetlen. Előzőleg egy különösen kegyetlen gyilkosság ügyében nyomozott, amelynek hátterében két egymással vetélkedő drogbáró háborúja állt. Útban a repülőtér felé találkozott egy csapat gyerekkel, akiknek valószínűleg soha életükben nem volt semmijük, és kövekkel játszottak. Az őszinte örömük, hogy élnek és játszhatnak, mélyen megrendítette Nicket.

Az egyik fénykép egy legfeljebb hatéves, félmeztelen kisfiút ábrázolt kiálló bordákkal és felpuffadt hassal. A melléhez szorított egy rakás értékes kavicsot; és fogatlan szájával Nickre vigyorgott, amivel a férfit is megnevettette.

- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan fogadott - csendült fel újra a nő hangja, ezúttal közvetlenül a sötétkamra ajtaja előtt, és ezzel visszahozta Nicket a valóságba. A hang puha és bársonyos volt, de ideges.

- Nincs mit - felelte a férfi, és azon tűnődött, vajon a nő arca és alakja éppoly csábos-e, mint a hangja.

- Sadie igazán kedves.

A nő úgy beszélt, hogy Nickben akaratlanul vad és erotikus gondolatok támadtak.

- Sadie?

- A kutyám. Meglátja, nem lesz vele semmi baj.

Te jó ég! Erről teljesen megfeledkezett. De nem lehet olyan nehéz lefényképezni egy kutyát.

- Máris jövök.

Most már nem bánta a telefonhívást. Eredetileg egy hosszú, álmos délutánra készült, de mindig készen állt, hogy megragadja a kínálkozó lehetőségeket. Egy ilyen izgatónak ígérkező nő társaságában tölteni az időt csakis kellemes lehet. Nick felakasztotta száradni az utolsó képet is, kezet mosott, és kitárta a sötétkamra ajtaját.

A szeme elé táruló látvány vigyorgásra késztette. A csábos hangú nő hátat fordított neki, jobban mondva inkább feneket, mivel épp lehajolt a kutyához. Mivel Nick különösebben nem lelkesedett az ebekért, nem is foglalkozott vele, figyelmét inkább a tulajdonos bájai kötötték le. Khakiszínű sortot viselt, ami most meglehetősen felcsúszott. Nick megállapította, hogy alatta bizonyára taraga lehet, mivel nem látta kirajzolódni a bugyi körvonalát.

Milyen szexi popsi, gondolta elismerően Nick. A lába is szép; hossza, karcsú és napbarnított. Az ujjatlan blúzból előbújó karja vékony és barnára sült, vörösesbarna haja pedig a válláig ér.

A nő most mosolyogva megfordult. Nickbe belehasított, hogy már látta ezt az arcot egy örökkévalósággal ezelőtt.

- Danielle?

A lány arcáról leolvadt a mosoly, és határtalan rémület ült ki rá.

- Szent ég! Nem láttalak...

- ...a középiskolás évek óta.

Nick a lányra meredt, és megrázta a fejét. Kamaszkori fantáziálgatásainak főszereplője állt előtte teljes életnagyságban. Most sokkal szebb, mint akkor volt. Négy évig jártak egy iskolába, és noha Danielle azt a sorsdöntő éjszakát leszámítva sohasem állt szóba vele, Nicket ez valójában nem zavarta.

Hány éjszakát töltött ébren a szerelemre éhes kamasz az iskola legszebb lányáról álmodozva, noha tudta, hogy semmi esélye nála! Meg mert volna esküdni rá, hogy a lány még csak észre sem vette az egykori langaléta, esetlen srácot.

Nick ebben a pillanatban furcsa, morgó hangot hallott, és észrevette Danielle mögött a vicsorgó, csupa izom és csupa fog kutyát. Nem úgy nézett ki, mintha az állat örülne a találkozásnak. Inkább mintha azt fontolgatná, hogy először az arcának ugorjon-e, vagy inkább rögtön a torkának essen.

Nick átvészelt már gerillaháborúkat, kényszerleszállást ellenséges területen, tífuszt, kivágta magát számtalan szorult helyzetből, de sosem gondolta volna, hogy így végzi. Alaposabban szemügyre vette a kutyát, melynek hatalmas feje Danielle csípőjéig ért. Kurta, fekete farka, rövid, barna-fekete csíkos bundája volt, és sötét pofájából két barna szempár villant elő. Mielőtt Nick észbe kapott volna, akkora ütés érte a mellkasát, mintha egy tekegolyó találta volna el. Megtántorodott, a falnak esett, de a mellkasára támaszkodó két hatalmas mancs megóvta attól, hogy elvágódjon.

Nick a barna, véreres szemekbe nézett, és rádöbbent, hogy a kutya majdnem akkora, mint ő. Egy végtelenül hosszú pillanatig nem létezett semmi más, csak egy hosszú nyelv, rengeteg nyál és a meglehetősen kellemetlen szájszag. Azután Danielle megszabadította a szörnyetegtől.

- Sadie - korholta a kutyát, hányszor mondtam, hogy nem szabad ilyen viharosan üdvözölnöd az embereket?!

Nick felegyenesedett, kezével végigsimította az ingét, és elhúzta a száját, amikor megérezte a kutya nyálát.

- Üdvözölni?

- Sajnos egy kicsit rövidlátó. Azért állt két lábra, hogy jobban lássa az arcodat.

- Vagy úgy! - Nick szemügyre vette a valaha látott legnagyobb kutyát. - Én meg azt hittere, hogy nyomban felfal.

- Jaj, dehogy! Sadie nagyon szelíd, a légynek sem tudna ártani. - Hogy alátámassza szavait, Danielle két kezébe vette a kutya óriási pofáját, majd Nickre mosolygott türelmesen és egy kicsit szomorúan. Szegénynek az utóbbi időben nem volt könnyű dolga.

Valószínűleg a gazdájának sem, gondolta a férfi, noha csak annyit tudott Danielle-ről, hogy éveken át ő volt erotikus ábrándozásainak a főszereplője. Érezte, hogy valami nincs rendben ezzel a lánnyal.

Nick a legszívesebben nyomban faggatni kezdte volna. Talán segíthetne rajta. Egyszer már megtette, és később gyakran felmerült benne, vajon hogyan alakult volna a sorsa, ha akkor nem búcsúznak el egymástól. Őt magát is meglepte, milyen könnyen és gyorsan visszatalált a régi szerepébe, és már megint meg akarja védeni a lányt.

A pokolba is! Szabadságon van. Senki sem követelheti tőle, hogy gyámoltalan fiatal lányokat istápoljon. Lustálkodni akar, esetleg fényképezgetni egy kicsit, néha egy kis szexet, de semmi mást!

Csakhogy képtelen volt nem törődni mások gondjával. Épp meg akarta kérdezni Danielle-t, mi a baj, amikor a lány csinos arca hirtelen tartózkodóvá vált.

- Tehát ki készíti el Sadie-ről a képeket?

- Az illető itt áll előtted teljes életnagyságában.

- Ó! Akkor kezdhetnénk? Ugyanis időszűkében vagyok.

Nick gyanakodva méregette Sadie-t. Danielle más körülmények között jót mulatott volna rajta, de most tényleg sietett. Legszívesebben megállította volna az időt, hogy nyugodtan szemügyre vehesse a férfit.

Nick Cooper. Istenem, hányszor eltűnődött rajta, mi lett volna, ha...

- Attól tartok, nem segíthetek - közölte Nick. - Már a telefonban is említettem, hogy a húgaim...

- Nem, nem! - vágott közbe Danielle, aki attól félt, hogy bármelyik percben letartóztatják Sadie ellopása miatt. - Nem várhatok.

A férfi tekintete tűnődve szegeződött rá. Szívélyesség, sőt együttérzés tükröződött benne, ám Danielle-nek most egyikre sem volt szüksége.

- Miért nem mondod el, mi a baj? - törte meg a csendet Nick rövid hallgatás után.

Tehát még mindig jók a megérzései, és még mindig hajlandó minden mást félretenni, csak hogy segítsen rajta. De ő már nem a hajdani rémült és kétségbeesett tizenhét éves lány. Nem segítségre, hanem fényképekre van szüksége.

- Nincs semmi bajom. Miért? - szólalt meg Danielle, és kényszeredetten elmosolyodott.

Nick hosszasan, összehúzott szemmel fürkészte. Ettől Danielle szörnyen ideges lett, mivel nem sejtette, mi jár a férfi fejében.

Nick egy kis idő múlva bólintott.

- Rendben.

A lány a váratlan viszontlátás miatt kissé még mindig zaklatottan követte a férfit az egyik stúdióba. Nick magas volt, karcsú és meglepően kisportolt. A szűk farmer kiemelte feszes fenekét, izmos combját, az ing megfeszült széles vállán.

Danielle nem tudta levenni róla a szemét. Miközben álmélkodva bámulta, és azon tűnődött, hogyan lett az egykori hórihorgas fiúból ilyen jóképű, vonzó férfi, Nick megfordult, és elkapta a pillantását. Kedvesen elvigyorodott, és Danielle kis híján visszamosolygott rá.

Bármilyen képtelenség, ez a férfi nem csupán a múlt egy darabját jelentette számára, hanem valami mást is, amivel az utóbbi időben történtek után egyáltalán nem akart foglalkozni. Ösztönösen érezte, hogy kibillentené a lelki egyensúlyából.

- A gimnáziumi évek óta gyakran gondoltam rád - jegyezte meg Nick. - Sokszor eltűnődtem, vajon hol lehetsz, és mit csinálhatsz.

- Semmi különöset.

- Mindig is különleges lány voltál - vetette ellen a férfi. - És az is maradtál.

Danielle, amióta csak az eszét tudta, kizárólag magára támaszkodhatott. Megtanulta, hogy senkire sincs szüksége, legkevésbé Tedre. De úgy látszik, elég egy elbűvölő szempár. És ő azonnal a tulajdonosa karjaiba omolna, hogy a segítségét kérje.

Az élete romokban hever, de ez még nem ok arra, hogy egy ismerős arc láttán összeroppanjon!

- Már régóta eszembe sem jutott a gimi - szólalt meg hűvösen.

- Megpróbálok egyáltalán nem gondolni rá - jegyezte meg Nick.

Danielle ezen egy csöppet sem csodálkozott. Ő akkoriban a csillagok szerencsés együttállása folytán tényleg népszerű volt. Valójában nem értette, mivel igen szerény körülmények között élt, és majdnem minden nap késő estig dolgozott egy büfében, hogy anyagilag támogassa az édesanyját. Természetesen így nem voltak jó jegyei, ennek ellenére az iskola hangadóihoz tartozott. Legalábbis azokon a napokon, amikor volt annyi ereje, hogy elmenjen bulizni. a többiekkel.

A banda tagjaira nem lehetett ráfogni, hogy különösebben kedvesek lettek volna, de őt valamilyen okból elfogadták. Ám mind a mai napig rossz érzéssel töltötte el, milyen sok diákot gyötörtek és gúnyoltak.

Nick is ezek közé tartozott.

Már akkor is jól nézett ki, noha a magasságához képest túlságosan vékony volt, a természetére nézve pedig rendkívül makacs. Danielle bandájának szemében az ideális áldozat, akinek meg kell törni az ellenállását. Állandóan nyaggatták és gyötörték, de Nicket nem lehetett megfélemlíteni, és látszólag fel sem vette a bántásokat.

Danielle ugyan sohasem bosszantotta, de ahhoz a bandához tartozott, ahol a lányok lenézték Nicket, a fiúk pedig folyton belekötöttek. A srác nem vette a szívére a dolgot, egyszerűen fütyült rájuk... egészen addig az éjszakáig, amikor Danielle-nek szüksége volt rá, és Nick magától értetődő természetességgel segített. Ahogy most is, noha világok választják el a hajdani iskolatárstól. A válla már nem tűnt túl szélesnek a teste többi részéhez képest, és a soványságát is kinőtte. Kimondottan vonzó férfi lett belőle.

Nem mintha Danielle a külsőt tartotta volna a legfontosabbnak. Egyszer már hagyta, hogy elcsavarja a fejét egy jóképű fickó. Nem kell több férfi, főleg nem egy olyan szívdöglesztő típus, mint Nick. Kisebb gondja is nagyobb ennél. De túlságosan is elmerült Nick előnyös fizikai adottságainak elemzésében, és későn vette észre, hogy a férfi megállt az egyik stúdió nyitott ajtaja előtt. Összeütköztek.

- Ó! - Danielle ösztönösen Nick hátára tette a kezét, hogy el ne essen. A következő pillanatban ijedten elkapta. - Bocsánat!

A férfi nem bosszankodott, sőt mosolyogva fordult hátra.

- És most? - dadogta Danielle.

- Vidd be... - mutatott Nick a kutyára.

Sadie meglapult a lány lábánál, és úgy tűnt, szívesebben szállna szembe tíz Teddel, mintsem hogy bemerészkedjen a stúdióba. Halkan nyüszíteni kezdett, és idegesen emelgette a tappancsait.

Danielle megpróbálta egy kis kutyacsemegével becsalni a stúdióba, miközben Nick előrement, hogy megtegye a szükséges előkészületeket.

- Sadie - súgta Danielle, és leguggolt a szemlátomást ideges kutya előtt. Tedd meg a kedvemért! A jövőnkért! - Kedvesen megfogta a kutya széles állát, és a szemében nézett. Kérlek, édesem!

Sadie előrehajolt, és megnyalta gazdája arcát. Danielle átölelte.

- Tudom, hogy szeretsz. És én is téged - duruzsolta halkan. - Meglátod, minden rendben lesz.

- Mi lesz rendben? - kérdezte Nick.

Danielle felegyenesedett, és igyekezett nyugodtan viszonozni Nick pillantását.

- A képek felelte. Remélem, hogy a képek rendben lesznek.

- Vagy úgy.

Nick fürkésző tekintete hosszasan elidőzött a lányon. Látszott, hogy a legapróbb részlet sem kerüli el a figyelmét.

Danielle igyekezett közömbös arcot vágni. A gimiben ismerték egymást, de az már rég volt. Semmit sem tud a férfiról, és semmi oka arra, hogy megbízzon benne, noha szívesen tenné.

- Kellene valamilyen háttér - szólalt meg Nick. - Egy tájkép vagy valami hagyományosabb. A magam részéről a hagyományosat halványnak tartom, a tájkép viszont kissé giccses. - Egykedvűen vállat vont. - Nem vagyok szakember. Válassz te!

Nem szakember. Akkor micsoda? Danielle szerette volna megkérdezni, de attól félt, hogy akkor könnyen szóba elegyednek, és a végén még saját magáról is beszélnie kell, amit mindenképpen szeretett volna elkerülni.

- Látom, nem szívesen csinálod meg a képeket.

- Megígértem.

A mondat azt sugallta, hogy Nick mindig megtartja a szavát. Ám Danielle tudta, hogy ez nem igaz. Az emberek hazudnak. Ráadásul meg is változhatnak. Senkiben sem szabad megbízni.

- A giccseset szeretném - szólalt meg végül.

Futó mosoly suhant át Nick arcán, és előhúzta a fenyőfákkal körülvett erdei tisztást a vidáman csörgedező patakkal. Csakugyan giccses volt. Ám azt a mosolyt, amellyel Nick felmutatta, be kellene tiltani.

A férfi a háttérképet igazgatta, és Danielle megbűvölten bámulta az izmok játékát a karján.

- Én figyelmeztettelek - szögezte le Nick, mivel a lány merev tekintetét a tájkép okozta sokknak tulajdonította. - Hogy állítsuk be a kutyát?

- Hm. - Danielle megrázta a fejét, hogy tisztábban gondolkodhasson. Sadie- re pillantott, aki gyanakodva figyelt. - Mindenképpen oldalt álljon, hogy a rajzolata minél előnyösebben érvényesüljön!

- A rajzolata?

- A legtöbb bulmasztiffnak vörösesbarna a bundája. Sadie a fekete-barna csíkjaival viszont pontosan úgy néz ki, ahogy az angol tenyésztő eredetileg elképzelte, amikor a masztiffot keresztezte az angol buldoggal. Szeretném, ha ez jól látszana a képen.

- Értem. - Nick a lencsébe nézett, és állított valamit a gépen. - És te? Mi van veled?

- Kutyákkal dolgozom.

A férfi csodálkozva felpillantott.

- Úgy érted, más emberek kutyáival?

- Igen.

- Mind ilyen? - Nick Sadie-re bökött, aki épp a farkát mustrálgatta, mintha el akarná kapni.

- Többnyire igen.

- Miért?

- Miért? - Danielle Sadie-re nézett. Csak a vak nem látja, milyen gyönyörű. - A bulmasztiffok nagyok. Szeretem a jól megtermett kutyákat. Rövid a szőrük, és ragyog a bundájuk. Könnyű felkészíteni őket a versenyekre. A szemük mintha fekete ceruzával ki lenne festve. - A lány Sadie fejére tette a kezét, és csókot nyomott az orrára. - Egyszerűen imádom őket. A bemutatók előtt nincs velük sok munka, elég, ha önmagukat adják. Egyedül egy törülköző kell a nyálzás miatt.

- Úgy érted, hogy egy vödör - jegyezte meg Nick, és a kutya pofájáról lelógó két bosszú nyálfolyamra nézett, ami épp akkor csöppent le a szőnyegre.

Danielle letérdelt, feltörölte a tócsát, majd beállította Sadie mancsait. Alighogy nagy nehezen elrendezte a mellső lábait, a kutya leült, a gazdájának dőlt, és képen nyalta.

Nick nevetett.

Danielle nem vett tudomást sem a a nevetésről, sem a gyomra remegéséről, és újra próbálkozott.

- Sadie, maradj így! Igen, tökéletes. Gyorsan, Nick!

A férfi a fényképezőgép fölé hajolt. Danielle, még mindig négykézláb, sietve elmászott az útból.

Sadie lefeküdt, és nagyot nyújtózott.

Nick felemelte a fejét, és kérdőn pillantott a lányra.

Danielle nem viszonozta a tekintetét.

- Látom, nem akarsz segíteni - súgta oda Sadie-nek, és visszamászott hozzá, hogy a kutya szemébe nézzen. - Próbáljuk meg még egyszer!

Hirtelen halk, elismerő füttyöt hallott a háta mögül. Danielle megpördült, és látta a fényképezőgép állványa mellett álldogáló Nicket, aki az égnek meredező fenekét bámulta.

Te jó ég! Danielle lángra gyúlt arccal feltérdelt.

- Elnézést!

- Nincs miért. Ez volt a legjobb póz, amit ma láttam.

Danielle a férfira nézett, és nem tudta levenni róla a tekintetét. Nemcsak az arca, de mintha az egész teste lángolt volna. A bőre hirtelen túlságosan szűknek. tűnt, mellbimbója belülről a blúzának feszült. Úgy érezte, hogy elárulta a saját teste. Sadie-hez fordult, de ezúttal vigyázott, hogy illedelmesebb legyen.

A kutya egy darabig békésen álldogált, de amikor Nick el akarta kattintani a gépet, hirtelen megindult, és nagyot sóhajtva leheveredett Danielle lábához.

Nick csípőre tett kézzel szemlélte az állatot.

- Saját nevelés?

- Igen. - Danielle kétségbeesetten lehunyta a szemét, amikor az eb ismét ásított egyet. - Untatod.

- Talán énekeljek és táncoljak?

- Próbálkozzunk tovább!

Danielle elkeseredetten felsóhajtott. Nick vajon elő is hívja itt a képeket? Vagy csak a filmet adja oda, és keresnie keli egy másik laboratóriumot?

Akár így, akár úgy, innen egyenesen Donald Wutherspoonhoz megy, ahol Sadie remélhetőleg munkát kap. És akkor végre pénzhez jutnak.

Ha nem, minél előbb állás után kell néznie. Elvégre képzett kutyaidomár, és a szakmában jól ismerik a nevét. Az emberek szívesen bízzák rá az állataikat, és a kiállításokkal sem keres rosszul. Ám a kutyalopás, még ha alapos oka volt is rá, tönkreteheti a hírnevét. Arról nem is szólva, hogy Ted legelőször valószínűleg a kutyakiállításokon fogja keresni. Vagy Rhode Island államban, ami nem elég nagy ahhoz, hogy nyomtalanul eltűnjön.

Nem hagyhatja, hogy Ted visszavegye tőle Sadie-t! Bárcsak elég pénze lenne ahhoz, hogy megszökhessen! Elutazna a világ másik felébe, ahol új életet kezdene, és mindent elkövetne, hogy megfelelően gondoskodhasson Sadie-ről.

- Hé! - Nick hirtelen ott állt előtte, kezét a lány álla alá tette, és kérdőn a szemébe nézett. - Tulajdonképpen mi folyik itt?

Danielle zavarba jött az érintéstől.

- Hogy érted?

- Ideges vagy, és szomorú.

Nick mélyen, kutatóan Danielle szemébe nézett. A lány nyelt egyet.

- Idegenek jelenlétében egy kicsit mindig ideges vagyok.

- Mi nem vagyunk idegenek.

Nem, Nicknek igaza van. Nem idegenek.

- A viszontlótás kavart fel.

- Annak ellenére, hogy akkoriban többé-kevésbé levegőnek néztél? - A férfi kurtán felnevetett. - Kétlem. - A hüvelykujjával megsimogatta Danielle állát. - Tehát ki vele! Mi a baj?

A lány nem tudta, mit válaszoljon. Megköszörülte a torkát, de mielőtt megszólalhatott volna, Sadie kettőjük közé dugta a pofáját, és Nickre vicsorgott. A férfi elkapta a kezét.

- Véded a gazdit, ugye?

Danielle megsimogatta a felborzolódott szőrt Sadie széles nyakán.

- Nem harap.

Nick bizalmatlanul a kutyára pislantott.

- Ha te mondod.

De többé nem ért Danielle-hez. Az előbb sem keltett volna megtennie, mert most képtelen kiverni a fejéből, milyen hihetetlenül puha és bársonyos a bőre.

- Ha megsimogatsz és rám mosolyogsz, biztosan megenyhül - vélekedett Danielle.

- Ha megsimogatlak és rád mosolygok, te is megenyhülsz?

A lány szeme tágra nyílt, és gyorsan elkapta a tekintetét.

- Gúnyolódsz.

- Sosem gúnyolódom más emberek érzésein.

- Még mindig utálsz? - nézett rá Danielle.

- Utállak?

- Tudod, a gimi miatt.

Nick hangosan felkacagott, de mivel a lány még csak el sem mosolyodott, elhalt a nevetése.

- Soha eszembe sem jutott utálni téged.

- Még az után az éjszaka után sem?

- Az után főleg nem.

Danielle csodálkozását látva Nick fanyar félmosolyra húzta a száját.

- Teljesen beléd voltam zúgva.

- Nem is sejtettem.

- Pedig így volt.

Danielle elhúzta a száját.

- Sajnálom, de nem szívesen gondolok vissza azokra az időkre. Úgy értem, azokra a srácokra, akikkel folyton lógtam. Csúnyán viselkedtünk másokkal.

- Rég volt. - Nick hátrébb lépett, és bosszankodott, amiért szóba hozta a témát. - Amint mondtam, már egyáltalán nem gondolok a gimire.

A lány szemébe sebezhetőség és végtelen szomorúság költözött.

- Értem.

Elég ránéznie erre a nőre, és megint annak az ostoba, félszeg kamasznak érzi magát, aki évekkel ezelőtt volt. Pedig sikeres, elismert újságíró. A fejével Sadie felé bökött, és hirtelen heves vágyat érzett, hogy megszabaduljon a kutyától és a gazdájától, és folytathassa a csodás, céltalan lustálkodást. Nem akart se gondolkozni, se érezni.

- Készítsük el azokat a képeket, jó?

2. FEJEZET

Danielle megpróbálta a tájkép elé vonszolni Sadie-t, a kutya azonban megfeszítette a lábát, és nem moccant. A lány nem adta fel könnyen, és teljes erejéből rángatni kezdte.

- Meg fogod csinálni azt a képet - sziszegte.

Nick titkon megemelte előtte a kalapját, de nem állta meg vigyorgás nélkül. Danielle a homlokát ráncolta, haja a szemébe hullott. Az arca lassan éppúgy kipirult, mint amikor észrevette, hogy a férfi az égnek meredező fenekét bámulja. Hosszas és kimerítő harc után végre sikerült a kutyát úgy-ahogy beállítania, de alaposan beleizzadt.

- Segíthetnél - lihegte, és bosszús pillantást vetett az egyre szélesebben vigyorgó férfira.

- Minek? Nagyon ügyesen csinálod.

Az a kutya vagy hetven kiló. Nicknek esze ágában sem volt erősködni vele, és megkockáztatni, hogy esetleg elveszíti valamelyik ujját. Ráadásul szívesen elnézte az izzadó Danielle-t, miközben elképzelte, ahogyan egészen más okból liheg és izzad. Vajon a vad, gátlástalan szeretkezést kedveli, vagy inkább...

Állj! Tilos ezen töprengenie, főleg ezzel a nővel kapcsolatban!

- Rendben - zihálta végül Danielle, és felegyenesedett. - Láss hozzá, Nick! Megsimogatta Sadie-t, hogy megnyugtassa, majd megpuszilta az orra hegyét, és arcát a kutyához dörgölte.

A férfi figyelte a gyöngéd érzelemnyilvánítást, és megmoccant benne a vágy.

- Gyerünk már! - nógatta Danielle. - Gyorsan!

Nick a fényképezőgép mögé lépett, és a lencsén át nézte, ahogy Danielle átöleli és becézgeti Sadie-t, mit sem törődve a ruhájára tapadó kutyaszőrrel, a karján végigcsorgó nyállal és kócos hajával.

- Készen állsz? - kiáltott Danielle a válla fölött.

- Igen - felelte Nick, és le nem vette a szemét a sietve visszavonuló lányról. Amikor Danielle meghallotta a kattanást, megkönnyebbülten a falnak dőlt, és lehunyta a szemét.

Nick csodálkozva otthagyta a fényképezőgépet, és odalépett hozzá.

- De hiszen ez csak egy fotó!

A lány szeme felpattant.

- Mikor kaphatom meg?

- Három hét múlva.

- És ha kifizetem a filmet? Odaadod, és én majd előhívatom.

- Itt nem így dolgozunk - magyarázta Nick, és nem kerülte el a figyelmét a lányon eluralkodó pánik. - Figyelj...

Megszólalt a stúdió ajtaja fölé szerelt csöngő. Danielle ijedten összerezzent.

- Mintha azt mondtad volna, hogy zárva tartotok.

- Így igaz.

Nick felnyögött a gondolatra, hogy újabb megrendelő érkezik. Nem könnyű egy kutyával sem, de azért van ennél rosszabb is. Például egy csecsemő.

- Nick! - Danielle megragadta a férfi ingét, amikor az elindult, hogy ajtót nyisson. - Mondanom kell valamit.

- Mindjárt visszajövök. - Mivel a lány nem engedte el, Nick óvatosan lefejtette az ujjait az ingéről. Azután Danielle krétafehér arcába nézett. - Hé! - Az aggodalom minden mást feledtetett vele. Egy hirtelen támadt késztetésnek engedve kisimított egy tincset a lány homlokából, és megérintette az arcát. - Mi a baj?

- Ha a rendőrség az...

- A rendőrség? - Nick keze a mozdulat közben elakadt. - Miért lenne a rendőrség?

- Ha ők azok - ismételte meg Danielle - és nyelt egy nagyot akkor...

- Halló! - kiáltott egy férfihang az utcáról. - Anderson őrmester vagyok. Van itt valaki?

Danielle rémülten a szája elé kapta a kezét. A vér hangosan dübörgött a fülében, a térde reszketett.

- Te jó ég!

Sadie megérezhette gazdája ijedségét, mert hatalmas fejével megbökte. Danielle térde megroggyant, és átölelte a kutyát.

- Pszt! - suttogta, és magához szorította Sadie fejét. - Nem engedem, hogy visszavigyenek. Bízz bennem, édesem!

Komoly ígéret volt, noha Danielle nem tudta, hogyan tarthatná be. Hallotta, amint Nick halkan szitkozódik, és egy pillanatra maga sem értette, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe. A rendőrök vajon hogy találtak rá?

És mit fog tenni a férfi? Kiszolgáltatja a zsaruknak?

Természetesen. Mindenki, akinek egy csöpp esze van, ezt tenné. Elvégre fogalma sincs az előzményekről, és hogy a rendőrség miért körözi.

- Máris jövök! - kiáltotta Nick az odakint várakozó őrmesternek. A sötétkamrában vagyok. Egy perc.

Azután leguggolt Danielle mellé, és szelíden kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. A lány már nagyon rég nem érzett ezeknél a meleg ujjaknál vigasztalóbbat. És milyen aggódva néz rá a férfi, mintha csakugyan jelentene a számára valamit.

Nick egy kicsit még közelebb lépett. Jóleső borzongás futott végig Danielle hátán, amikor a férfi lélegzete megcsapta a fülét.

- Valami kis zűr a rendőrséggel?

Nick illata csodálatosan férfias volt. Fantasztikusan erősnek és védelmezőnek tűnt, Danielle legszívesebben hozzábújt volna. De hogy is gondolhat erre egy ilyen vészterhes pillanatban?

- Csúnya kutyaszorítóba kerültem - suttogta.

- Mi történt?

- Hosszú.

Nem akarta elmesélni a férfinak, hogy az élete milyen siralmas fordulatot vett. Lehunyta a szemét, és várta, hogy odakint az őrmester közölje, tudja, hogy a körözött személy odabent tartózkodik.

- Megsebesítettél valakit?

Danielle megrökönyödve kapta fel a fejét.

- Dehogy!

- Gyilkosságot követtél el?

- Te jó ég, nem!

- Rendben. - A férfi szája már megint a fülénél volt. - Tehát ártatlan vagy. Akkor mivel vádolnak?

Nick ajka megérintette a füle alatt a legérzékenyebb pontot, amitől Danielle újra megborzongott. A férfi bizonyára azt hitte, hogy fél, mert megnyugtatóan simogatni kezdte a karját.

- Nem, ártatlan azért nem vagyok - felelte a lány csodálkozva, amiért Nick nem adta át nyomban a rendőrségnek. - De mindezt csak azért tettem, hogy megvédelmezzem Sadie-t.

- Hahó! - kiáltotta újra az őrmester árnyalatnyi türelmetlenséggel a hangjában.

- Máris! - Nick hosszasan fürkészte Danielle arcát. - Hol parkoltál le az autóddal?

- Nem az én autóm. Az egyik barátnőm adta kölcsön. Lejjebb álltam meg, a sarkon. Nem volt aprópénzem a parkolóórához, ezért...

- Még szerencse. Bújj be a szekrénybe, és vidd magaddal Sadie-t is!

Nick kinyitotta a szekrény ajtaját, és kezét Danielle csípőjére tette, hogy besegítse.

- Várj! - A lány az érintés okozta kellemes bizsergés ellenére eltolta Nick kezét. - Nem akarlak bajba keverni.

- Köszönöm, de megy ez nélküled is. Most pedig befelé!

- Nincs szükségem a segítségedre.

- Nem szívesen mondok ellent, de nekem úgy tűnik, hogy igen.

Már megint. Ez bántotta a legjobban Danielle-t. Különösen azért, mert a büszkeségén kívül már semmije sem maradt. Egy pillanatig azt kívánta, bárcsak Nick vadidegen lenne, és ne érezné iránta ezt a furcsa, megmagyarázhatatlan vonzalmat, amit nem értett.

- Egyedül is boldogulok.

- Hogyan? Kilopózol a hátsó ajtón abban a reményben, hogy nem hallanak meg? Befelé! - parancsolt türelmetlenül a lányra, és betuszkolta a szekrénybe. Azután a sötétséget fürkészve előrehajolt. - Pár percig kibírod itt?

A kérdésből kicsendülő aggodalom könnyeket csalt Danielle szemébe. Összeszedte minden akaraterejét, és bólintott, mintha nap, mint nap szekrényekben bujkálna.

Nick most Sadie-hez fordult.

- Te is!

Mivel a kutya szemlátomást rá sete hederített, a férfi állt, és várta, hogy végre megmozduljon. Sadie elmerülten szemlélte a falat.

- Befelé! - ismételte meg Nick, és megpróbálta óvatosan megemelni a kutya egyik lábát.

Az állat ijedtében akkorát ugrott, mintha a férfi meg akarta volna ölni. Nick is halálra rémült.

- Hé, mars be a szekrénybe!

- Várj! - mondta Danielle, és megpróbálta a nyakörvénél fogva beráncigálni a kutyát. – Jaj! - kiáltott fel fájdalmasan, amikor az ideges állat a tekintélyes súlyával az ölébe ugrott.

- Maradjatok csendben! - kérte Nick, majd távozott.

Danielle a sötétben kuksolt ölében a hetvenöt kilós kölyökkel. Életében jó néhányszor került már kellemetlen helyzetbe, de ez mindegyiken túltett.

- Minden jóra fordul - biztatta magát.

Sadie megfordult; közben majdnem eltörte Danielle lábát, és meleg, nedves orrát a nyakához szorította. Négy hatalmas mancs mozgott izgatottan ide-oda, mintha csak azt kérdeznék, mikor kezdődik a játék.

- Maradj veszteg! - suttogta Danielle. - Nem játszunk.

Ám Sadie egyre élénkebb lett, ami még több nyállal, zajjal és még több kétségbeesett kísérlettel járt, hogy a lány lecsillapítsa a fiatal kutyát.

- Tudom - súgta a fülébe, és átölelte vastag nyakát. - Játszani szeretnél. De most nem lehet.

A súlyos állat a lábán feküdt. Danielle úgy étezte már nem bírja sokáig, de a szekrényben nem mozoghatott. Valahogy mégis sikerült odébb araszolnia, és elegendő helyet szorítania maga mellett a jól megtermett kutyának. Így már egy kicsit kényelmesebb volt. Danielle nem sejtette, min fekszik, de puha volt, és meleg.

Sadie végre megértette, hogy nem játszanak, és összegömbölyödött mellette. A szekrényben koromsötét volt. Danielle hallotta Nick és a rendőr hangját, de sajnos nem értette, mit beszélnek. Ásított. Napok óta alig aludt, ezt testének minden porcikájában érezte, valamint egyre homályosabb gondolataiban.

Nem szabad elaludnom, figyelmeztette magát. Sadie-nek azonban nem voltak ilyen fenntartásai, hangosan és egyenletesen hortyogni kezdett.

Danielle megrázta a fejét. Ha számolni kezd, attól csak még jobban elálmosodik. Az élete egy merő káosz, azon igazán kár töprengenie.

Nick. Nickre fog gondolni. Csodálatos a mosolya, és a szeme is nevet. Ted sohasem mosolygott szívből jövően. Hogyhogy eddig ezt nem vette észre? Nicknek a hangja is kellemes. A nem túl távoli múltban egy ilyen hangba és egy ilyen mosolyba könnyen beleszeretett volna. De ennek vége. A szerelemhez bizalom kell, és ő soha többé nem tud, és nem akar megbízni senkiben.

- Minden jóra fordul - suttogta az alvó Sadie-nek.

Valahogy csak lesz, gondolta még álmosan, majd a kutyához bújt, és lehunyta a szemét.

Anderson őrmester körülnézett a fotóstúdió előterében. Éles pillantását semmi sem kerülte el.

- Biztos abban, hogy ma nem várható senki? - kérdezte újra.

- Már említettem, hogy zárva vagyunk - felelte Nick. - A húgaim vezetik az üzletet, és ők szabadságon vannak.

- Maga nem fényképész?

- Újságíró vagyok.

- Mi van, ha valaki telefonál, és fényképezkedni szeretne?

- Akkor előjegyzek számára egy időpontot.

Anderson őrmester összehúzott szemmel, bizalmatlanul méregette Nicket.

- De az üzletet nem nyitja ki?

Hajon mit művelt Danielle?

- Próbált már csecsemőket fényképezni? Vagy végzős gimnazistákat? - Nick megborzongott. - Én mondom magának, hogy kész rémálom.

Anderson tűnődve bólintott, majd tekintete újra végigpásztázta a helyiséget.

- Van egy ilyen korú lányom. Festi magát, egész nap a tükör előtt pipiskedik, és fiúkkal van tele a feje.

- Pontosan.

- Tehát ha valaki most azonnal fényképezkedni akar, elküldi?

Nick a tekintetével kerülte a falat, amely mögött pillanatnyilag Danielle és az az átkozott kutya rejtőzött. Ha most zajt csapnak, akkor mindnyájan nyakig ülnek a pácban.

Mi ütött belé, amikor Danielle-t betuszkolta a szekrénybe, és felajánlotta neki a segítségét? Elment a józan esze?

Nyilván. Egyetlen pillantás abba a csodaszép szempárba, és az agysejtjei ijesztő sebességgel pusztulni kezdtek. És vállalta, hogy hazudik a nőért.

- Udvariasan elküldöm. De miről van szó?

Anderson még egyszer körülnézett.

- Egy nőt keresek, aki egy lopott kutyát akar lefényképeztetni. És mivel a környéken csak két fotóstúdió van... - Vállat vont, és elindult az ajtó felé.

Nick kikísérte, és remélte, hogy ezzel le is zárták az ügyet. Természetesen ilyen egyszerűen nem szabadult meg Anderson őrmestertől.

- Amennyiben felbukkanna itt egy Danielle Douglass nevű nő egy kutyával, akkor hívjon fel! Itt a telefonszámom.

Nick átvette a névjegyet, es igyekezett titkolni az aggodalmát.

- És akkor mi történik a hölggyel?

- Azt bízza ránk!

Nick becsukta a rendőrtiszt mögött az ajtót, aztán megkönnyebbülten nekidőlt. Az élete az újságírás. Ha egyszer szagot fog, nem nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot. Határozott léptekkel belépett a stúdióba, és kinyitotta a szekrényajtót. Nem tudta volna megmondani, mire számított, de a szeme elé táruló látvány ugyancsak meghökkentette. Danielle békésen szunyókált egy halom plüssállat között, amelyeket Nick húgai kisgyerekek fényképezésénél használtak. Ám abban a pillanatban, hogy ráesett a fény, felpattant a szeme. Álmosan, kócosan és hihetetlenül csábosan pislogva felnézett a férfira.

- Tényleg elaludtál?

Nevetséges helyzet, ám Danielle olyan hívogatóan és kedvesen tekintett a férfira, mintha alig várná, hogy az csatlakozzon hozzá a szekrény meghitt melegében.

- Engem keresett?

Nick a lány aggodalomtól elsötétedett szemébe nézett.

- Pontosan tudod, hogy miattad jött.

A lány maga mellé tette a mackót, amelyet idáig szorongatott.

- Nem hallottam, hogy odakint miről beszéltetek.

- Nehéz is lett volna, amikor aludtál.

- Nem aludtam.

- Azt hiszem, elölről kellene kezdenünk az egészet.

- Elölről?

- Sadie tényleg annyira különleges kutya?

Danielle követte a férfi pillantását, amely az alvó állatra siklott.

- Igen,

- És miért?

Danielle megsimogatta a kutyát.

- Mert Sadie egy úgynevezett prototípus. Megtalálhatók rajta a fajta jellegzetességei. A színe olyan, mint száz évvel ezelőtt. A mintázata, a fekete pofa meg a fekete-barna csíkos bunda pontosan olyan, amilyennek a tenyésztője eredetileg megálmodta. Sadie már a külseje miatt is sorra nyeri a versenyeket.

- Egy ilyen győzelem rengeteg pénzt hoz, ugye?

- Nem - mosolyodott el gúnyosan Danielle. - Bármilyen hihetetlennek is hangzik, de itt egyáltalán nem a pénzről van szó, hanem a dicsőségről és a hírnévről.

- Aha. - Nick Sadie-re nézett, és azon tűnődött, mi lehet abban olyan dicső, ha valaki körbevezet egy ilyen szörnyeteget egy kutyapiszokkal borított kifutón egy csomó néző előtt. Megdörzsölte a halántékát. - Tehát miről is van szó? Senkit sem sebesítettél vagy gyilkoltál meg. Ennyit már tudok.

Danielle kilépett a szekrényből. Sadie felriadt álmából, felemelte a fejét, és akkorát ásított, mintha le akarna nyelni valakit. Amikor észrevette, hogy egyedül maradt a szekrényben, felugrott, és sietve csatlakozott a gazdájához.

A lány szomorkásan elmosolyodott.

- Nagyon szeret.

- Azt látom.

Egy pillanatra átfutott Nick agyán, vajon milyen lehet, ha valakit ennyi ragaszkodással és odaadással vesznek körül. Aztán arra gondolt, hogy egy vagyonba kerülhet a kutya etetése, és megborzongott. Sosem volt kutyája, és vágyat sem érzett arra, hogy legyen.

Danielle haja kócos volt, és az arca, ahol ráfeküdt az egyik mackóra, egy kicsit összegyűrődött. A bánatos mosoly láttán a férfi szíve elszorult.

- Elloptam Sadie-t - jelentette ki Danielle, és elkomorodott. A kettőnké volt. Az enyém és a barátomé.

Nick nem tudta volna megmondani, mi rázta meg jobban: hogy egy átkozott kutya miatt hazudott a rendőrségnek, vagy az, hogy Danielle-nek barátja van. Jól lehet semmi köze a dologhoz. Megvan a saját élete, és jól érzi magát. Ráadásul rengeteg csinos lány akar randevúzni vele. Lányok, akik nem menekülnek a rendőrség elől, és nem kívánják, hogy falazzon nekik. Lányok, akik nem ébresztenek benne fájdalmasan sóvár vágyakat.

A legjobb megoldás, ha minél előbb megszabadul Danielle-től.

- Amikor elváltunk folytatta a lány -, Ted meg akarta tartani kutyát.

Tehát elváltak!

- Sadie nagyon értékes kutya - ismerte el Danielle -, de Tedet csak a dicsőség érdekli, Sadie sorra nyeri a versenyeket, és kitűnő a családfája. Ted azt akarta, hogy fedeztessük, és aztán én képezzem ki a kölykeiket.

Nick megcsóválta a fejét.

- Mintha csak a felügyeleti jogért folyna a harc. És mindez egy kutyáért?

- Ő nem csak egy kutya!

- Nyilvánvalóan, különben a rendőrség nem adott volna ki körözést ellened. Mit tettél, amikor éjnek évadján elloptad? Véletlenül nem hoztad magaddal az ezüstöt és némi készpénzt'?

Danielle szeme villámokat szórt.

- Csak Sadie-t hoztam el. És jó okom volt rá.

Hihetetlen, füstölgött Nick. Belekeveredett egy nevetséges kutyalopási históriába. És miért? Mert egy tíz évvel ezelőtti éjszaka miatt kellemes emlékek kötik ehhez a nőhöz. Mert tiszta idióta.

- Ted tehát tőkebefektetésnek tekintette Sadie-t, de a te szemedben olyan, mint egy gyerek?

- Még rosszabb. - Danielle úgy nézett Nickre, mintha egyetlen barátja sem lenne a föld kerekén. És mint aki bármelyik pillanatban könnyekben törhet ki.

A férfi mély lélegzetet vett, és megátkozta magát a lágyszívűsége miatt. Nem talált rá magyarázatot, mi az oka, hogy ez a nő ennyi év után is sokat jelent neki, noha valójában alig ismeri.

- Sajnálom - mondta minden meggyőződése ellenére. Ám a lány csakugyan ijedtnek és magányosnak látszott. Hogyan is hagyhatná a sorsára? - Kérlek, folytasd!

- Azért hagytam ott Tedet, mert mindent és mindenkit birtokolni akart. - Danielle hangja furcsán megremegett. Sadie lihegve ült, közben folyt a nyála, és a szeme imádattal csüngött a gazdáján. - A dolgok sajnos eldurvultak, és egyre több minden derült ki Tedről.

- Képtelen uralkodni az indulatain? Erőszakos? - kérdezte Nick, és érezte, amint émelyegni kezd.

Amikor a lány lassan bólintott, a férfi közelebb lépett hozzá, és óvatosan a karjára tette a kezét.

- Danielle...

- Akkor kezdődött, amikor Sadie nem nyert az egyik kiállításon. Nagy volt aznap a forróság, és valószínűleg megunta a dolgot. Ted mindenképpen szerette volna megnyerni azt a versenyt, mert ott volt a legnagyobb ellenlábasa is. Ám az mégsem megoldás, hogy üvöltözni kezd Sadie-vel. Sadie ezt követően egy darabig sántikált, mintha valami baj lett volna a csípőjével. Rémes volt. - Danielle szánakozva nézett a kutyára. - Azt hiszem, belerúghatott.

- Hiszed vagy tudod?

- Csak hiszem. - Danielle hangja megremegett. - Egy héttel később Sadie nem akart bemenni a kosarába, amikor Ted ráparancsolt, és akkor rajtakaptam, amint belerúgott.

Nick Sadie sötét szemébe nézett, és megpróbálta elképzelni, hogy valaki belerúg egy kutyába, aki a csípőjéig ér, és körülbelül annyit nyom, mint ő. Nick gyűlölte az erőszakot, különösen, ha ártatlanok ellen irányult. És Sadie ártatlan, függetlenül attól, mekkorára nőtt. A tőle telhető legnyugodtabb hangon folytatta a faggatózást:

- És mi van veled? Téged is bántott?

Danielle válla megfeszült.

- Sosem merte volna megtenni.

Nem hangzott valami megnyugtatóan. A pokolba is, miért avatkozik bele? Miért kellett ennek a nőnek épp nála felbukkannia, amikor képtelen megtagadni tőle a segítségét? Miért érzi úgy, hogy feltétlenül meg kell védelmeznie?

- Most már érted, miért nem hagyhatom, hogy Ted visszakapja Sadie-t? - kérdezte Danielle. - Nem lenne egy nyugodt percem sem.

- Rendben. - Nick a hajába túrt, és megpróbált logikusan gondolkodni. - Be tudod bizonyítani, hogy Sadie a tiéd? - Danielle az ajkába harapott, mire a férfi felnyögött. - Tehát nem. Ezért szöktél meg vele.

- Be tudom bizonyítani, hogy kettőnké, de ez nem elég. Kényszeríthetnek rá, hogy osztozzunk a kutya felügyeletén, amit nem akarok. Amikor megvettük, én fizettem a vételár felét. De azt nem könnyű bizonyítani, hogy az éleleme, illetve az oltások ennél tetemesebb költséget jelentettek, és azokat én álltam.

Magához szorította Sadie-t, aki erre nyomban képen nyaka. Azután a lány Nickre emelte gyönyörű, bánatos szemét.

- Azért kellenek azok a képek Sadie-ről, hogy elvigyem egy ismerősömnek, aki művészeti igazgató egy reklámügynökségen. Megígérte, hogy szerez munkát számára.

- Ami egyet jelent a pénzzel.

- Igen.

- Pénzre van szükséged, hogy...

- Hogy eltűnjek. - Danielle Sadie nyakához szorította az arcát. - Ted leemelt a számlámról minden pénzt.

Nick nézte a szenvedő és megalázott lányt, és elfojtott egy káromkodást.

- Mi van a családoddal? Ők nem tudnak segíteni?

- Csak az anyámat ismerem. Nem állunk túl közel egymáshoz. Egyébként sem rózsás az anyagi helyzete.

- Értem.

Nick tényleg értette. Danielle teljesen magára van utalva. Mindjárt fogja a kutyáját, és örökre eltűnik az életéből. Az lenne a legjobb, ha hagyná elmerni. De ő nem akarta elengedni, nem akarta, hogy a következő tizenöt évben álmatlanul hánykolódjon az ágyában, és azon töprengjen, mi lett volna, ha...

3. FEJEZET

- Köszönöm. - Danielle bizonytalanul elmosolyodott, és megfogta Sadie pórázát. - El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok azért, amit értünk tettél.

Nick közvetlenül a lány mellett állt, túlságosan is közel hozzá. Idegesnek látszott.

Vajon mit akar még? - töprengett Danielle. Beengedte a stúdióba, elkészítette a kért felvételeket, elviselte Sadie jelenlétét, noha nem ismeri a kutyákat, és nem is ért hozzájuk.

Ráadásul hazudott az őrmesternek.

Danielle már csak ezért is örök hálával tartozott volna a férfinak, ám ehelyett neheztelt rá, bár tudta, hogy igazságtalan. Nick ugyanis elbizonytalanította és felkavarta. Megérintett benne valamit, pedig ő eldöntötte, hogy egyszer s mindenkorra végzett a férfiakkal.

- Köszönöm - mondta ismét, noha tudta, hogy ez korántsem elég.

Nick a lányra függesztette tekintetét, kezét a farmernadrágja zsebébe süllyesztette.

- Úgy hangzik, mint egy búcsú.

- Odaadnád a filmet? Kifizetem, aztán másutt előhívatom.

- Hol?

Több áruház is hirdeti, hogy egy óra alatt elkészítik a képeket.

Nick akaratlanul összerándult.

- Ne légy sznob! - csattant fel Danielle, és megpróbált tudomást sem venni a gyomra remegéséről, amikor a férfi még közelebb lépett. A pillantása zsebre dugott kezére tévedt, majd a combjára siklott... - Most már tényleg mennem kell hadarta zavartan.

- Igen.

Nick kivette a kezét a zsebéből, és óvatosan megérintette Danielle meztelen karját. A lány egészen addig észre sem vette, hogy reszket a félelemtől és az aggodalomtól, ám a jóleső borzongásnak, amely most végigfutott rajta, semmi köze sem volt a hideghez.Nick keze megállt mozdulat közben, mivel szemlátomást ő is érezte a köztük vibráló feszültséget.

- Emlékszel még arra az estére? - kérdezte rekedt hangon. - A bálra?

Danielle lehunyta a szemét, és elszorult a szíve, mert hirtelen mintha újra az egykori tizenhét éves lány lett volna.

- Igen. - Meglepő tisztasággal peregtek le előtte annak a bizonyos estének az eseményei. - A ballagási bálra gondolsz, ugye?

- Elragadóan néztél ki.

- Adam Hennett kísért el.

- A suli legmenőbb focistája. - Nick hangja megkeményedett. Az az átkozott idióta.

Danielle kinyitotta a szemét.

- Elhajtott, és otthagyott a parkolóban, mert nem akartam vele...

- Igen. - Nick sokatmondó tekintettel nézett a lányra. - Én vittelek haza.

Danielle azon a bizonyos estén beült Nick autójába, mereven kibámult az ablakon, és arra gondolt, hogy a férfiak egytől egyig gazemberek.

- Egy szóval sem mondtad, mekkora ostobaságot követtem el, amiért Adammel mentem a bálba, vagy hogy a barátaim mennyit szekáltak téged. Szó nélkül hazafuvaroztál a lakókocsinkhoz, amit nem akartam, hogy bárki is lásson. Az ajtóig kísértél, és...

Alig észrevehető mosoly játszott Nick szája körül

- Éveken át erről az ésről álmodoztam.

A férfi tekintete megállapodott Danielle ajkán, és a lány kellemes bizsergést érzett.

- Csak egy csók volt suttogta.

- Hm. - Nick még szélesebben mosolygott. - De micsoda csók! Sosem felejtem el.

- Én sem - vallotta be Danielle.

Különleges csók volt. Nick nyelve nem indult felfedezőútra a szájába, és a kezét sem csúsztatta a ruhája alá. Gyöngéden, szinte testvériesen csókolta meg, és pontosan ettől kezdett el szaporábban verni Danielle szíve. Még évek múlva is gyakran ábrándozott erről a csókról.

Nick most megint itt áll előtte, és a szájuk szinte összeér. A férfi megbűvölten figyelte, amint Danielle végighúzta nyelvét az ajkán. Rekedtes torokhangon felnyögött és hátrább lépett.

- A pokolba! Nem vagyok képes megtenni.

- Mit?

- Az utadra engedni, amikor tudom, hogy bajban vagy.

Danielle nem emlékezett rá, hogy utoljára ki aggódott érte ennyire. Elszorult a torka.

- Mindig segítesz a bajbajutottakon? - kérdezte tréfásan, hogy leplezze meghatottságát.

- Csak rajtad - felelte higgadtan Nick. - tulajdonképpen hová akarsz menni?

- Nem tartozik rád.

- Tudni szeretném.

- Ha nem tudod, akkor ugyanazok maradhatunk, akik egy órával ezelőtt voltunk: két ember, aki együtt járt gimnáziumba, és aztán szem elől tévesztették egymást. - Danielle elfordult. - Semmi sem tudsz rólam, és én...

- És te rólam? - Nick a lányra függesztette a tekintetét. - Jelenleg a húgaim boltjára vigyázok, imádom a családomat, csak sajnos ritkán látom őket. Újságíró vagyok, és főleg háborús helyszínekről tudósítok. Fényképészként is szerencsét próbáltam, most készítettem el életem első kutyás fotóit. Hosszú évek óta először vagyok szabadságon. - Összevonta a szemöldökét. - Nem is tudom, mikor pihentem utoljára. - A férfi szemében mosoly bujkált. - Mit szeretnél még tudni?

- Nick...

- A főiskola befejezése óta járom a világot, tudósításokat készítek, és... - A férfi hirtelen előrehajolt, hogy Danielle szemébe nézhessen. - Nem emlékszem, hogy a gimnázium befejezése óta öt napnál hosszabb időt töltöttem volna Providence-ben. Ennek ellenére most összefutottunk. - Megérintette a lány állát, ás hitetlenkedve megcsóválta a fejét. - Hát nem fura? Mondd csak, hiszel a sorsban?

- Nem tudom - felelte kurtán Danielle. - Akkor odaadod a filmet?

Nick ehelyett gyöngéden kisimított egy tincset a lány homlokából.

- Fáradtnak látszol - jegyezte meg halkan.

Ha tudná! Danielle napok óta alig hunyta le a szemét.

- Nincs időm pihenni.

- Karikás a szemed. - Nick óvatosan megsimogatta a karikákat, mintha ezzel letörölhetné azokat. - Hol aludtál?

A lánynak azt kellett volna felelnie, hogy a meglehetősen szűkös Honda hátsó ülésére, de a büszkesége nem engedte.

- Hidd el, egész jól elboldogulok. - Kinyújtotta a kezét a filmért. - Mondd meg, mennyivel tartozom!

- Nem!

- Nem? - Danielle-en úrrá lett a pánik. - Szükségem van erre a filmre.

Nick felsóhajtott.

- Megkapod, de nem fogadok el érte pénzt. Itt természetesen nem maradhatunk, de odahaza elő tudom hívni a fekete-fehér képeket. Szívesen megteszem.

Danielle félig gyanakodva, félig reménykedve nézett a férfira. Vajon megbízhat-e benne?

- Miért?

- Miért? - kérdezte Nick megrökönyödve. - Olyan fickónak látszom, aki sorsára hagy egy gyönge nőt, amikor az bajban van? Amikor az illető fél, magányos, kimerült, valószínűleg éhes is, ráadásul egy árva vasa sincs?

Danielle gombócot érzett a torkában.

- Hidd el, hogy egyedül is...

- Csak azt ne mondd, hogy egyedül is boldogulsz! Ne hazudj! Legalább nekem ne.

- Ezekkel a képekkel…

- Nem sikerült meggyőznöd - vágott közbe a férfi.

- Biztos vagyok benne, hogy ma estére más programod is van, mint hogy előhívd ezt a filmet.

Danielle nem tudta volna megmondani, miért ellenkezik. Talán csak meghatotta, hogy valaki aggódik érte. Vagy nem akart elfogadni szívességet egy olyan férfitól, aki könnyedért lerombolhatja a gondosan maga köré épített falakat.

- Jelenleg nincs más vágyam, mint bezárni a stúdiót, mielőtt újabb váratlan látogatót kapunk. - Nick becsukta a szekrényt, majd odalépett a lányhoz, megfogta a kezét, és beleejtette a filmet. Nem kényszeríthetlek, hogy bízz bennem, vagy hogy fogadd el a segítségemet, de megkérhetlek. Engedd meg, hogy segítsek!

Danielle a táskájába csúsztatta a filmet.

- Nincs szükségem segítségre.

Nick ismét megérintette a lányt. Könnyedén a karjára tette a kezét, ám Danielle úgy érezte, mintha áramütés érte volna.

- Fogytán az erőd - mondta halkan, szinte súgva a férfi. Akár belátod, akár nem, nem bírod már sokáig. És aztán? - A hüvelykujjával óvatosan megcirógatta a lány arcát. - Azt akarod, hogy Sadie-t elvegyék tőled, és visszaadják a volt barátodnak? Hogy igazságtalanul megbüntessenek?

Miközben Nick beszélt, a keze felkúszott Danielle vállára, és gyöngéden masszírozni kezdte a fáradt izmokat. A lány szinte elolvadt a gyönyörűségtől. Azután Nick ujjai feljebb vándoroltak, a gallérja alá csúsztak, és megérintették meztelen bőrét. Danielle ijedtében majdnem felkiáltott, mert a mellbimbója megmerevedett. Már régóta nem tört rá ilyen hirtelen a vágy. Forróság áradt szét az egész testében, és szörnyű zavarba jött.

- Nem hagyom, hogy a rendőrség elfogjon - suttogta Danielle.

- Nem ezt érdemled. Gyere el hozzám! - duruzsolta Nick a lány fölébe. - Elkészítem a képeket.

- Nem is vagy fényképész.

- De ez a hobbim. Gyere velem! Vagy inkább az autódban alszol?

Danielle rémülten pillantott fel.

- Ezt nem mondtam!

- Nem is kellett mondanod, anélkül is tudom.

Nick odább sétált, és nyugodt mozdulatokkal sorra lekapcsolta a lámpákat. A lány látta rajta, milyen feszült. Valahányszor elhaladt Sadie előtt, bizalmatlan pillantásokat vetett rá, mintha nem tudná eldönteni, hogy megbízhat-e benne, vagy sem.

Danielle ugyanígy érzett Nick iránt.

Amikor már csak egyetlen lámpa égett az előtérben, a férfi visszajött hozzá.

- Mire vársz? Hogy kiugorjak az egyik sarokból, és huhogni kezdjek?

Danielle halkan felnevetett.

- Nem félek tőled.

Csakhogy ez nem egészen felelt meg az igazságnak, mert Nick éppen azt veszélyeztette, amit soha többé nem akart elveszíteni: a szívét.

- Ideges vagy - mondta Nick, és megfogta Danielle karját, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Érthető azok után, amiken keresztülmentél tette hozzá. - De most már megnyugodhatsz. - Tekintetét a lány szemébe fúrta. - Hidd el, semmi olyat nem teszek, amit nem akarsz.

- Folyton megérintesz.

- Igaz - mormolta Nick. - Nem tudom megállni. Zavar? - kérdezte, miközben átölelte Danielle derekát.

Hogy zavarja-e? A szíve mindjárt kiugrik a helyéből.

- Nem - mosolyodott el a lány, és megfogta a férfi kezét. - De tudnod kell, hogy engem már nem érdekel...

Elhallgatott, mert rájött, hogy amit mondani akar, az nem igaz.

Nick a szájára tette az ujját, mintha minden további hazugságot bele akarna fojtani, és közben olyan vágyakozva nézte az ajkát, hogy Danielle gyomra remegni kezdett.

- Gyere velem haza! - mondta Nick. - Előhívom a filmet, te addig alszol egy kicsit. Ennyit tégy meg magadért!

A lány elbizonytalanodott. Túlságosan is nagy volt a kísértés.

- Töltsem nálad az éjszakát?

- Igen.

Nick anélkül, hogy elengedte volna a lány derekát, átnyúlt előtte, hogy az utolsó lámpát is lekapcsolja. Ahogy előrehajolt, a csípőjük néhány másodpercre összeért. Danielle minden kétsége elszállt. Egy éjszaka. Ami az imént még ijesztőnek tűnt, az most kimondottan kívánatosnak.

A férfi teste izmos volt, és meleg. Danielle mellbimbója szinte fájdalmasan megkeményedett, és nem tudta visszafojtani a sóvár kis sóhajt.

Nick szeme elsötétedett, és felizzott benne a szenvedély.

- Jól vagy?

Nem, egyáltalán nem vagyok jól, gondolta Danielle. A teste szinte lángolt, majd felperzselte a vágy.

- Persze, csak... nem vagyok hozzászokva... - Zavartan elhallgatott. - Tudod, hogy gondolom.

- Igen. - Nick hangja rekedten csengett, és a szeme még jobban elsötétedett. Egy pillanatra erősebben szorította a lány derekát. - Nem tehetek róla, de felkavarsz. Nézz csak magadra! Szép vagy, okos és elbűvölő. - Amikor Danielle elfordította a fejét, Nick kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Kívánlak - mondta halkan. Mindig is kívántalak.

- Tényleg?

- Igen. De ne félj, tudok uralkodni magamon. Elmegyünk hozzám, hogy előhívjam a filmet, mert ostobaság lenne itt maradni. Majd gondoskodom róla, hogy alhass egy kicsit, mert nagy szükséged van pihenésre. Rendben?

Danielle hosszasan a férfi szemébe nézett, aztán bólintott.

- A film előhívásával és az alvással egyetértek, de nem tudom, maradok-e éjszakára.

- Meglátjuk, jó?

- Jó - suttogta Danielle.

Nick mosolya egyszerre volt kedves és izgató. Még jó, hogy fogja a derekát, gondolta a lány, különben elesne. Ám a férfi egy fanyar mosollyal hirtelen hátrább lépett.

- Utoljára a gimnáziumban volt ilyen gondom.

- Miről beszélsz?

Nick élesen felnevetett, végigsimította a haját, aztán zsebre dugta a kezét.

- Spontán erekció.

- Ó! - És mielőtt észbe kapott volna, Danielle tekintete a szóban forgó pontra siklott.

- Ettől még rosszabb - figyelmeztette Nick.

A lány égő arcára szorította a kezét, és gyorsan elfordult.

Nick ott állt a sötét stúdióban Danielle mellett, és tudta, hogy bajba került. Nem egészen értette, hogyan keveredett ebbe a helyzetbe. Segített egy lányon, mert annak szüksége volt rá, és nem akarta, hogy Danielle ismét eltűnjön az életéből, mintha mi sem történt volna.

Noha valójában semmi sem történt.

Eltekintve attól, hogy elállta lélegzete, ha ránézett a lányra. Akkor ne nézz rá! - figyelmeztette magát, és a hangosan lihegő Sadie-re pillantott.

- Úgy tűnik, melege van - jegyezte meg.

- Biztosan szomjas.

- Adok neki egy kis vizet.

Nick belépett a sötétkannába, hogy keressen egy tálat. Ügyesen tájékozódott a sötétben. Nem úgy, mint Danielle, aki váratlanul nekiütközött.

- Jaj! - kiáltott a lány, és a férfi mellkasára tette a kezét.

Nicknek a könnyed érintéstől gyorsabban kezdett kalapálni a szíve. Abban nincs semmi kivetnivaló, hogy kamaszkorában éjszakánként Danielle-ről ábrándozott, de ami most történik, az egyszerűen nevetséges.

- Várj itt!

A vízcsap alatt gyorsan megtöltötte a tálat, és a földre tette.

A kutya átfurakodott Danielle és Nick lába között, és szabályszerűen rávetette magát a vízre. Jutott belőle Nick cipőjére és a földre is.

Azután Sadie felemelte a fejét, a férfira nézett, és röviden, de élesen felvakkantott, hogy majd beszakadt Nick dohhártyája.

- Megköszönte a vizet.

Nick a víztől csöpögő pofájú Sadie-re nézett, és arra gondolt, mit szólnak majd a húgai a padlón keletkezett foltokhoz.

- Szívesen - felelte nagyot sóhajtva, és elhatározta, hogy másnap reggel idejön, és mindent rendbe tesz.

Ebben a pillanatban megcsapta az orrát Danielle tiszta, nőies illata. Mélyen beszívta, és arra gondolt, bárcsak a hajába fúrhatná az arcát.

- Menjünk! - szólt nyersen.

Már az előtérben jártak, amikor Nick meghallotta az autó hangját. Érezte, amint a mögötte lépdelő Danielle és Sadie megmerevedik.

A férfi kilesett az utcára, és görcsbe rándult a gyomra. A pokolba is! Elfelejtett valamit, amit pár órája még nagyon fontosnak tartott. A randevút... Kivel is? Muffy? Missy? Még a lány nevére sem emlékezett. Az egyik este összefutottak egy bárban, ahol óriási volt a hangzavar, és megbeszélték, hogy ma hatkor itt találkoznak. De még nem lehet ilyen késő!

Az órájára pillantott, és megállapította, hogy hat óra.

- Szia!

Az autóból egy lány integetett feléje lelkesen, azután kiszállt. Missy... Muffy... nem, Molly. Hullámos szőke haja majdnem a csípőjéig ért, rövid, aranyszínű ruhája ragyogott a késő délutáni napfényben. Elindult feléje hihetetlenül hosszú lábain és széles, festett szájával, amit Nick nemrég még olyan érzékinek talált.

A férfi tudta, hogy aljasság, de a lány most legfeljebb egy csinos kis játékszernek tűnt, és maga sem értette, mi jutott eszébe, amikor idehívta. Valószínűleg az eszének nem sok köze volt hozzá, hiszen semmi közös nincs bennük, amiről beszélgethetnének. Ez a nő nem olyan, mint Danielle.

- Szia! - köszöntötte mosolyogva Molly, és közelebb lépett.

Kíváncsian, de minden ellenséges indulat nélkül méregette Danielle-t. Nyílván úgy ítélte meg, nem elég csinos ahhoz, hogy a vetélytársa lehessen, de tévedett. Nick ugyanis elragadónak találta Danielle lágy vonásait, festetlen szemét, egyszerű ruháját.

A férfi közelebb lépett, hogy feltartóztassa.

- Sajnálom - mentegetőzött, és felemelte a kezét, hogy megakadályozza...

De elkésett. Molly a nyakába ugrott, miközben majdnem megfojtotta átható szagú parfümjével, és a száján otthagyta rikítóan vörös rózsának nyomát.

Nick a válla fölött látta, hogy Danielle igyekszik jó képet vágni a dologhoz, de nyilvánvalóan kínosan érintette az események alakulása.

- Várd csak ki, amíg meglátod, mit viselek a ruhám alatt! - súgta a nő Nick fülébe.

A férfi elhúzódott, miközben szörnyen ostobának és gyámoltalannak érezte magát.

- Sajnálom - kezdte újra, és látta, amint a csalódás kiül a lány arcára - de...

- Lemondod a randit. - Molly felsóhajtott. - A hajam miatt? - Tétován megérintette a frizuráját. - Túl vad? Vagy a körmömmel van baj? - kérdezte, és a férfi orra alá dugta csillogó metálkékre lakkozott körmeit.

- Semmi gond a külsőddel. - A pokolba is, rettentő kellemetlen helyzet! - Meglátogatott egy régi barátom, és segítenem kell neki.

- Vagy úgy. - Molly szemügyre vette a szótlan Danielle-t, és elmosolyodott. - Tehát elhalasztjuk a randit?

Nick a lány reménykedő arcába nézett, elfojtott egy sóhajt, és bólintott.

- Igen.

- Rendben. - Molly nagyvonalúan betekintést engedett a dekoltázsába, amikor előrehajolt, és arcon csókolta Nicket. - Viszlát! - suttogta érzéki-csábos hangon.

Nick várt, amíg a nő beszáll az autójába és elhajt, aztán Danielle-hez fordult.

- Hogy legyen? Mögöttem jössz, vagy hagyjuk itt a kocsidat, és majd később eljövünk érte?

Danielle mosolya merev volt, a hangja hűvös.

- Majd mögötted megyek. - Kerülte a férfi tekintetét, és elővett egy kulcscsomót. - Nem akartam elrontani az estédet.

- Teljesen megfeledkeztem erről a randevúról.

- Akkor igyekezzünk! Minél hamarabb végzünk, annál jobb, és akkor még találkozhatsz a barátnőddel.

A lány megpróbált elsétálni Nick mellett, de az elállta az útját.

- Nem a barátnőm.

- Mindegy. - Danielle megállt a férfi előtt, és szúrós pillantást vetett rá. - Ez a rúzs egyáltalán nem áll jól neked - jegyezte meg, aztán büszke léptekkel elindult az autója felé.

Ted Blackstone egyszerűen nem értette a dolgot. Elhagyták. Danielle Douglass, a nő, aki imádattal csüngött rajta, fogta magát és odébbállt. Pedig őt nem szokták faképnél hagyni!

Befolyásos, gazdag családból származott, s noha a szülei sosem értek rá foglalkozni vele, hiszen minden idejüket lekötötte, hogy minél több pénzt keressenek, magányos gyerekkoráért kárpótolta a fényűző életmód. Később saját befektetői céget alapított, és hamarosan mindene megvolt, amit csak kívánhatott: mesés ház, csillogó-villogó sportautó, tekintélyes bankszámla. Csakhogy továbbra is magányosnak érezte magát, amíg nem találkozott Danielle-lel.

A lány eleinte szinte istenítette, és Ted a csodálatáért cserébe kitüntette szeretetével. Életében először végre elégedettnek, boldognak érezte magát. Mindene megvolt, még egy kutyája is, amely sorra nyerte a versenyeket, hogy dicsőséget szerezzen neki. Szerette, ha elismerték és tisztelték.

Minden csodálatosan alakult, ám aztán hozott néhány rossz üzleti döntést, és arra kényszerült, hogy hozzányúljon a tökéjéhez. Újra és újra. A bankszámlája rövid idő alatt ijesztő mértékben megcsappant, a háza és az autója veszélybe került. Mindezekre a megaláztatásokra feltette a koronát, hogy Danielle, az ő szeretett Danielle-je, elhagyta. Ráadásul magával vitte az értékes kutyát is, az egyetlen megmaradt befektetését, amiből még pénzt remélhetett. Ted mindezt vissza akarta szerezni.

Elsősorban Danielle-t. És amit Ted Blackstone akart azt általában meg is kapta.

4. FEJEZET

Danielle kételyektől gyötörve követte Nicket. Azon túl, hogy Providence-ben maradnak fogalma sem volt, hová mennek. Gyakorlatilag semmit sem tudott erről a férfiról, akit életében másodszor is a bizalmába fogadott.

Valószerűtlen történet. Nick Cooper annak idején figyelemre méltó srác volt. Nem mintha különösebben népszerű lett volna a suliban, vagy istenien csókolt volna, hanem azért, mert már akkoriban sem érdekelte, hogy a többiek mit gondolnak róla. Ritka az ilyeit öntudatos ember, ezért ő felnézett a fiatal Nickre.

Volt még egy tulajdonsága, ami a lányt teljességgel elbűvölte: kedves volt.

- Nem vet rám túl jó fényt - fordult Danielle Sadie-hez - hogy néhány kedves szó és megnyugtató érintés elég ahhoz, hogy úgy loholjak a nyomában, akár egy kutya.

Sadie szemrehányó pillantást vetett rá.

- Bocsánat! - Danielle megsimogatta az állat busa fejét. - De nem csupán a kedvességéről van szó - tette hozzá sóhajtva, és visszaváltott hármasba, amikor befordultak egy meglehetősen elegáns lakónegyedbe. - Talán észrevetted, milyen jóképű.

Egy csöndes mellékutcában haladtak tovább, amelyet öreg tölgyek és ápolt előkertek szegélyeztek. Kerítés sehol sem volt, ami valószínűsítette, hogy errefelé nem szívesen látják a kutyákat.

Nick leparkolt. Danielle megállt mellette, de továbbra is mozdulatlanul ült a kocsiban. A férfi odasétált hozzá, és egy csinos, kétszintes épületre mutatott.

- Ez az otthonom.

- Szép.

A férfi felnevetett.

- Ne vágj már ilyen savanyú képet! Mintha tudj' isten, mi várna rád odabent.

- Semmi se vár rám.- Danielle az ajkába harapott. - Ugye?

A mosoly nem tűnt el Nick arcáról, de a szeme dühösen megvillant. Kinyitotta a kocsi ajtaját, leguggolt a lány elé, és némán nézte.

Danielle a szélvédőt bámulta mereven, tudomást sem véve a férfiról. Ám Tedtől eltérően, akinek mindig kellett mondania valamit, Nick hallgatott.

A lány zavartan piszmogni kezdett a biztonsági övvel.

- Mi az? - kérdezte végül zavartan, és Nickhez fordult. - Mit nézel?

- Találd ki!

- Nincs kedvem a találós kérdésekhez.

- Nekem sincs. - Nick megfogta Danielle kezét. - Bemegyünk a házba, én előhívom a képeket, te meg alszol egyet. Rendben?

- Igen.

Danielle kiszállt a kocsiból, és megfogta Sadie pórázát. Nem akart Nick terhére lenni, mégis elrontotta az estéjét azzal a puccos Barbie babával.

A szomszédoktól eltérően Nick előkertjében nem pompáztak virágok, hanem fel volt aszfaltozva, és két nagy cserépedény állt a bejárati ajtó két oldalán.

- Így egyszerűbb - jegyezte meg a férfi, amikor kinyitotta az ajtót. - Gyakran vagyok úton, és nincs, aki gondozza a kertet.

Udvariasan előreengedte Danielle-t.

A lány habozott.

- Mi lesz Sadie-vel?

- Hogyhogy? Nem szívesen jön be a házba?

- De igen.

- Akkor hozd be!

- De......- Danielle az imádott kutyájára nézett, akiről sajnos tudta, hogy nem mindig könnyű eset. - Néha rendetlenséget csinál.

- Valahogy elkerülte a figyelmemet - jegyezte meg szárazon Nick, és azzal a rendíthetetlen nyugalommal várakozott, amellyel nemrég a fotóstúdióban.

Ugyanazzal a megingathatatlan higgadtsággal, mint annak idején, hosszú évekkel ezelőtt.

- Légy jó! - figyelmeztette Danielle a kutyát.

- Érezzétek otthon magatokat!

Nick bevezette a lányt a világos fenyőfa bútorokkal berendezett tágas nappaliba. A falakat a világ különböző pontjairól származó fényképek díszítették, és a szoba közepén terpeszkedett a legnagyobb dívány, amelyet Danielle valaha látott. Sötétzöld anyaggal húzták be, és jópofa párnák borították. A lány legszívesebben nyomban elfészkelődött volna rajta. Ám Nick továbbsétált, és ő csüggedt sóhajjal követte, maga után húzva Sadie-t, akinek a körmei halkan kopogtak a padlón.

A konyha is nagy volt, és világos. A kredencen egy gyümölcsös kosár állt, amitől Danielle-nek összefutott a szájában a nyál. Mellette egy vekni frissen sült kenyér.

Mikor evett utoljára? Ebédre bekapott egy hamburgert, de nem reggelizett semmit.

Nick kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját.

- Szerencséd van, ugyanis tegnap vásároltam. Többnyire nincs itthon semmi ennivalóm. Mit szeretnél?

- A képeket.

- Tudom, tudom. - mondta Nick árnyalatnyi türelmetlenséggel a hangjában. - De előbb együnk valamit! Mikor ettél utoljára? És főleg mit? - Összehúzott szemmel fürkészte a lányt. - Úgy nézel ki, mint akibe csak hálni jár a lélek. De minek kérdezősködöm! - csattant fel dühösen Danielle makacs arckifejezése láttán. Levest eszünk, meg szendvicseket. Gyorsan elkészül, és tápláló.

Danielle büszkesége vitézül harcolt az éhségével, amely a forró leves és a szendvics gondolatára ifjult erővel belemart.

- Gyakran kínálsz vadidegeneket vacsorával?

- Nem vagyunk vadidegenek - jelentette ki nyugodt hangon Nick, miközben az egyik konzervdoboz tartalmát egy lábasba öntötte, és a tűzhelyre tette, majd kikészítette az asztalra a szendvicshez valókat. Ügyesen tett-vett a konyhában. - Már régóta nem vagy idegen számomra.

A lány tekintete zavartan a férfi napbarnított kezére siklott.

- Rég nem láttuk egymást.

Nick bólintott, és mosolyra húzta a száját.

Danielle önkéntelenül közelebb lépett az ínycsiklandozó pulykaszeletek láttán.

- Emlékszel, milyen csúnyán viselkedtünk veled?

- Semmit sem felejtettem el.

- Sosem bocsátom meg magamnak.

- Szeretsz más bűneiért vezekelni? - Nick a lányra pillantott, miközben felemelte a kezét, és a hüvelykujjáról lenyalt egy csöpp mustárt. - Nem a haverjaidról álmodoztam, hanem rólad.

- Ó! - Danielle a csúfondárosan csillogó szempárba nézett, és érezte, amint az arca lángvörösre gyullad. - Tényleg?

- Drágám, fogalmad sem lehet, mennyit fantáziáltam rólad.

Danielle szeme elkerekedett.

- Ez... ez... - Érdekes. Csábos. Ijesztő... - Hallatlan.

Nick szélesen vigyorgott, mintha mulattatná a lagymatag méltatlankodás.

- A legtöbb kamasz rengeteget fantáziál. Én is közéjük tartoztam. - A férfi ismét a szendvicsek felé fordult, és felszeletelte a sajtot.

- Erotikus álmokról volt szó?

- Hm. - Nick megint lenyalta a hüvelykujját, és közben élvetegen lehunyta a szemét. - Gyönyörű álmok voltak - mormolta kéjesen. - Említenem már, hogy akkoriban rendkívül élénk képzelőerővel rendelkeztem? - A tekintete izzott, ahogy lassan végigmérte a lányt, majd pillantása ismét megállapodott az arcán. - Ám még a legmerészebb álmaimban sem láttalak olyan szépnek és kívánatosnak, mint amilyen a valóságban vagy.

Nick egy tálba öntötte a levest, a szendvicseket tányérra tette, és kirakott az asztal közepére még egy fél zacskó burgonyás chipset is.

- Jó étvágyat! - mondta, és szelíden az egyik székhez vezette Danielle-t. Azután visszaballagott a kredenchez, felvágott még egy kis pulykahúst és sajtot, majd mindkettőt elrendezte egy tálban. Le ne harapd az ujjamat! - figyelmeztette Sadie-t, amikor letette a földre a vacsoráját.

A kutya rávetette magát a tálra, és Nick olyan sietve hőkölt hátra, hogy majdnem hanyatt esett.

Danielle-ből kis híján kirobbant a nevetés, de a férfi az ő kutyáját etette meg. Önként, kérés nélkül.

- Te jó ég! - kiáltotta Nick, és Sadie-re meredt.

Az egész konyhát betöltötte a kutya hangos csámcsogása. A farka izgatottan járt jobbra-balra, és másodpercek alatt eltüntette a tányér tartalmát.

- Egy kicsit mohó - vágott elébe a kritikának Danielle.

- Borzasztó éhes lehetett.

- Nem. Mindig így eszik.

A férfi döbbenten bámult a kutyára, de közben ügyelt rá, hogy megőrizze a három lépés távolságot.

A lány a szájához emelte a szendvicset, és mohón beleharapott. Görcsösen nyelt egyet, mert idegesítette, de egyben izgatta is a férfi figyelő tekintete.

- Nick?

- Igen?

- Köszönöm.

A férfi zavartan elkapta a tekintetét, és vett magának egy szendvicset. Danielle kihasználta az alkalmat, hogy alaposabban szemügyre vegye. Nem az a lényeg, hogy ellenállhatatlanul jóképű, és még csak nem is az, hogy annyira kívánja, hogy az már szinte fáj, hanem hogy van benne valami...

Szemlátomást kínosan érintette a hálálkodása.

Miután Nick eltüntette a szendvicset, fogta a filmet.

- Munkához látok. A harmadik fürdőszobát alakítottam át sötétkamrává. Az előszoba végében van, ha szükséged lenne rám.

- Nick...

- Majd később!

Nem akarja, hogy megköszönjem a fáradozását, gondolta Danielle. Rendben van. Akkor nem szabad hagynom, hogy még jobban lekötelezzen.

Újra vár rá a magány, a menekülés, a felelem. El kell tűnnie innen, amilyen gyorsan csak lehet. Elmegy, mert rémülettel tölti el, hogy a szíve mélyén ennek az ellenkezőjére vágyik, és tapasztalatból tudja, hogy ez nagyon veszélyes.

Amikor Nick kijött a sötétkamrából, csönd borult házra. Túlságosan is nagy csönd ahhoz képest, hogy egy jól megtermett szörnyeteg is tartózkodott a falai között.

A férfi sietve átvágott a nappalin, és a konyhába ment. Üres volt, és tiszta. Danielle mindent elmosogatott, még Sadie tálját is.

A teraszon sem látott senkit, és Nick szívét elszorította a félelem. Ha Danielle elment...

Visszafelé indult a teraszról, megállt a dívány mellett, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Leguggolt, hogy közelebbről szemügyre vegye a lány arcát, akinek hosszú, sötét pillái élesen elütöttek halvány, szinte áttetsző bőrétől. Hosszú haja a vállára hullott, amely túl keskenynek és véznának tűnt, hogy ekkora terhet hordozzon. Álmában halkan felsóhajtott, vagy inkább nyöszörgött.

- Pszt! - súgta Nick, és a hangjára Danielle mintha megnyugodott volna.

A férfi szíve elszorult, és az ujjai szinte maguktól indultak, hogy kisimítsák a lány haját az arcából. Ám a halk, fenyegető morgásra megdermedt mozdulat közben. - Jól van - dünnyögte, és kurta pillantást vetett a lábánál heverő Sadie- re. - Tudom, hogy a tiéd.

- Nem vagyok senkié. - Danielle szeme felpattant. És nem is aludtam - tette hozzá védekezően.

- Természetesen nem - bólogatott mosolyogva Nick. Még mindig guggolt, és az arcuk majdnem összeért. - Csak pihentél egy kicsit, amire égető szükséged volt.

- Előhívtad a filmet?

- Ha igent mondok, elmész?

- El kell mennem.

- Hm.

Danielle felült, és hátrasimította a haját.

- Jelentőségteljesen tudsz hümmögni. Benne van, hogy „még nem pihented ki magad". Valamint, hogy „kellene egy terv", és „nem hiszem, hogy okosan közelíted meg a kérdést".

Nick elmosolyodott. Amikor Danielle megmozdult, a térdük összeért, és a férfi akaratlanul is maga elé képzelte a lány meztelen lábát.

- Sok mindent kihallottál ebből a hümmögésből - mondta, és megfogta a lány kezét. - Maradj itt éjszakára! Aludj az ágyamban! Egyedül - tette hozzá, Danielle elkeskenyedő szemét látva, - Szükséged van az alvásra, a tisztességes ételre. Meglátod, utána tisztábban tudsz majd gondolkozni.

- Mi van a randevúddal

- Hallottad, hogy lemondtam.

- Szörnyen sajnálom.

- Furcsa. - Nick tekintete megpihent Danielle finom metszésű arcán. - Nem úgy nézel ki, mint aki sajnálná. Fáradtnak látszol, egy kicsit zavartnak...

- Köszönöm szépen.

- ...de nem úgy tűnik, mintha megbántál volna bármit is.

- Nem vagyok féltékeny, ha erre célzol - húzta fel Danielle a fitos kis orrát. - Felőlem azt csinálsz, amit akarsz.

Nick elfojtott egy vigyort.

- Természetesen.

Szinte véletlenül megsimogatta hüvelykujjával a lány karját, majd a vállánál a blúz alá siklott keze, és megérintette meztelen bőrét. Danielle jól hallhatóan levegő után kapott.

- Sajnálom, hogy tönkretettem az estéd - jegyezte meg tétován. - Fogadok, hogy Molly... Tudod, mire gondolok...

- Talán nem akarom azt a tudod, mire gondolokot - csúfolódott Nick. Vagy legalábbis nem Mollyval.

- Minden férfi ezt akarja.

- Én nem. Maradj itt ma éjszakára!

A lány fürkésző pillantást vetett Nickre.

- Holnap kora reggel el kell hagynom a várost.

- Rendben.

Nick talpra szökkent, és felhúzta Danielle-t is. A lány megingott, s mivel a férfi sem volt fából, magához húzta és átölelte. Danielle-nek meglepő módon tetszett a fordulat, sőt egy kurta pillanatra Nickhez simult. De azután kibontakozott a karjaiból, és zavartan megigazította a haját.

- Gyere velem! - A férfi elindult az előszobába, és megmutatta a fürdőszobát. - Ha szeretnél, itt lezuhanyozhatsz. - Danielle olyan hálásnak és boldognak tűnt, hogy szinte fájt ránézni. - És azután... - Nick kinyitotta a hálószoba ajtaját, de ijedten összerezzent. Teljesen megfeledkezett róla, hogy nincs beágyazva, és a ruhái is szanaszéjjel hevernek. Miután a nagyját berugdosta az ágy alá, kisimította a lepedőt, és a lányra vigyorgott. - Mit szólsz?

- Nem tervezted, hogy idehozod Mollyt.

- Természetesen nem.

Nem tette hozzá, hogy Molly már korábban felajánlotta, töltsék nála az éjszakát.

Danielle csilingelve felkacagott. Nick egy kicsit sértődötten csípőre tette a kezét, és felvonta a szemöldökét.

- Mi olyan nevetséges?

- Csak megpróbáltalak elképzelni benneteket. - A lány elpirult. - Molly olyan csinos, és az a ruha, amit viselt... Arra gondoltam, hogy biztosan…

- Idehozom és elcsábítom?

- Igen - bólintott Danielle, majd vállat vont, és elfordította a tekintetét.

Elképzelte volna, ahogy szeretkeznek? - tűnődött Nick. Égő arca után ítélve meglehetősen élénk lehet a fantáziája. A férfinak el kellett ismernie, hogy nagy valószínűséggel csakugyan megtörtént volna az a csábítás, ha Danielle nem bukkan fel. De most itt van, és el sem tudja képzelni, hogy Mollyval töltse az éjszakát, ami azért egy kicsit nyugtalanító.

- Tessék. - A fiókos szekrényből tiszta bokszeralsót és pólót vett ki. - Az alváshoz.

Danielle a melléhez szorította a ruhadarabokat, és a férfira emelte a tekintetét. Ez a szempár már tizenöt évvel ezelőtt is elbűvölte Nicket, ám azóta idősebb lett, és okosabb. Nem lenne szabad, hogy a lány puszta jelenléte ekkora hatással legyen rá. Kurtán jó éjszakát kívánt, és Danielle-t megkerülve elindult kifelé. Alighogy elérte az ajtót, amikor a nevét hallotta. Lassan megfordult.

- Igen?

- Nem akarom elvenni az ágyadat. A dívány is tökéletesen megteszi.

Danielle olyan arcot vágott, mint annak idején, a ballagási bálon. Mintha nem értené, miért is törődik vele a férfi. Valószínűleg szokatlan számára ez a gondoskodás. Nick érezte, amint elszorul a torka.

- Tied az ágy - vágta rá, és gyorsan behúzta maga után az ajtót.

Aztán azt tette, amit mindig, ha azt akarta, hogy kitisztuljon a feje: elhagyta a házat, és futni indult.

5. FEJEZET

Amikor Nick visszajött, csend borult a házra. A hálószoba ajtaja zárva volt, és mivel sehol sem látta Sadie-t, feltételezte, hogy odabent alszik Danielle-lel.

Helyes. Nick a futástól lihegett, megizzadt és kellemesen elfáradt. Ha most gyorsan lezuhanyozik, akkor utána biztosan hamar elalszik.

A zuhanyozás rendben is ment, de alighogy lefeküdt a díványra, és lehunyta a szemét, máris kavarogni kezdtek a fejében a gondolatok.

Danielle az ágyában fekszik. Ráadásul az ő holmijában. Vajon összegömbölyödött a takaró alatt? Vagy kinyújtja kezét-lábát, és elfoglalja az egész ágyat? Remélhetőleg Sadie a földön fekszik.

Nicknek nem sikerült a hálószobájában alvó Danielle képét kivernie a fejéből. Azok a hosszú, meztelen combok! Vékony válla kikandikál a pólóból. Nincs rajta melltartó, mert zavarná a szabad mozgásban. Kicsiny, ágaskodó mellbimbója kirajzolódik a vékony anyag alatt...

Az erotikus képek nem segítették abban, hogy elaludjon. Hangosan fújt egyet, majd a hátára fordult, és a mennyezetet bámulta. Tudta, hogy hosszú éjszaka vár rá.

- Nick? - Álmai asszonya hirtelen ott állt mellette. - Nem tudok elaludni suttogta, és letérdelt a dívány mellé.

A férfi már régen rájött, hogy a lány sokkal izgatóbb hús-vér valójában, mint az álmaiban volt. Csakugyan a bokszeralsóját viselte, de mivel túl bő volt neki, lecsúszott egészen a csípőjére. A pólót a köldöke fölött megkötötte, tehát a nadrág és a felső között jó tíz centiméter szélességben kilátszott bársonyos bőre.

- Még egyszer köszönetet akartam mondani - susogta Danielle.

Nick pillantása a lány csábosan meztelen hasára siklott, szépen formált mellére, vékony nyakára és végül a szemére.

- Köszönetet? Miért?

- Hogy kivételesen nem kell félnem és résen lennem, és ha csak egyetlen éjszakára is, de nyugodt lehetek.

Jaj, ne! - gondolta Nick. Mindkettőnknek az lenne a legjobb, ha továbbra is résen lennél.

- Befogadtál, és egyetlen szóval sem említetted, hogy a saját ostobaságomnak köszönhetem, hogy ilyen helyzetbe kerültem.

- Nem tartalak ostobának.

- Ezt is köszönöm - lehelte halkan a lány. - Vacsorát adtál, átengedted az ágyadat, és... - Danielle hangja elcsuklott. Könny fátyolozta el a szemét, de közben elszántan mosolygott.

A férfi meg szerette volna kérni, hogy ne mondja ki a nevét ilyen halk, búgó hangon, ami minden páncélrétegen áthatol. Számos páncélréteget épített maga köré, néhányat már kamaszkorában, aztán később még párat az utazásai során, hogy ép ésszel kibírja, amit lát, és amiről tudósítania kell.

- Holnap reggel elmegyek - folytatta halkan a lány. - Arra gondoltam, meg kellene tennünk, amit már évekkel ezelőtt kellett volna. Szeretném, ha velem töltenéd az éjszakát. Kérlek!

Danielle visszafojtott lélegzettel várta a férfi válaszát. Vajon helyes, amit tesz? Ted ki nem állhatta, ha ő magához ragadta a kezdeményezést.

Rossz volt egyedül feküdni az ágyban, és töprengeni. Egyes-egyedül Nick közelsége vigasztalta. A férfi kiállt mellette úgy, ahogy még soha senki, ezért hálával tartozik neki. Ám korántsem csupán a hála indította erre a lépésre. Már attól eláll a lélegzete, ha megpillantja Nicket. Ott akar feküdni az izmos karjaiban, és feloldódni a féktelen, gátlástalan szenvedélyben. A hajnal első fényénél aztán elmegy, de ennek az éjszakának az emlékét örökre magával viszi.

-- Kérlek - suttogta, és hirtelen indíttatásnak engedve lehúzta a férfiról a takarót.

A kisportolt, arányos test látványa megdobogtatta a szívét. Legnagyobb bánatára azonban nem volt egészen meztelen. Nick szűk, testhez simuló bokszeralsót viselt, amely kiemelte izmos combját és más, izgalmas testrészét is. A lány képtelen volt elfordítani a tekintetét.

Nick megérintette az állát. A lány a szemébe nézett, és amit ott látott, úgy meglepte, hogy arcát a férfi kezébe hajtotta.

De többet akart, sokkal többet. Ez az erős, melegszívű ember képes feloldani a magányát, ha csak egyetlen éjszakára is. Ujjhegyével megcirógatta Nick borostás állát és érzéki száját.

- Szeretném, ha szeretnél.

- Összetéveszted a hálát a szexszel - jelentette ki nyersen a férfi. - Nem engedhetem, hogy...

- Nick!

Danielle látta, amint a férfi szeme elsötétedik, és búgó hangon megismételte a nevét. Azután még egyszer. Nick keze a vállára siklott, majd könnyedén lecsúszott a karján, és az ujjaik egymásba fonódtak. A gyöngéd gesztusra jóleső borzongás futott végig Danielle hátán. Ez csak kémia, igyekezett gyorsan megnyugtatni magát.

- Több is lehetne - szólt Nick, mintha csak kitalálta volna a gondolatait.

Sajnos lehetetlen, intette magát Danielle. Számukra csak ez az egyetlen éjszaka adatott. Gyorsan kibújt a pólójából.

- Danielle - suttogta rekedten a férfi.

A lány még soha életében nem érezte magát ilyen szemérmetlenül meztelennek és szabadnak. Mosolyogva felegyenesedett, és meghúzta a bokszeralsó madzagját. Azután lassan körözni kezdett a csípőjével, amíg a nadrág le nem csúszott róla, és mindössze egy szál bugyi maradt rajta.

Nick nem tudta levenni róla a tekintetét. Hangosan beszívta a levegőt, majd nyelt egyet.

- Danielle...

- Kérlek, ne utasíts vissza!

A férfi felsóhajtott, és magához húzta. Belemerítette ujjait a lány hajába, mélyen a szemébe nézett, majd szájuk egy hosszú, érzéki csókban forrt össze. Azután becézgetni és szopogatni kezdte Danielle ágaskodó mellbimbóját, miközben megfogta a fenekét, és erősen magához szorította.

A lány halkan felkiáltott. A szíve már eddig is őrülten kalapált, de most a lába is remegni kezdett. Előttünk az egész éjszaka, gondolta az öröm és a szomorúság keserédes elegyével. Minden egyes órát, minden egyes másodpercet ki akart használni,

- Erre gondoltál? - kérdezte Nick szinte durván, és az ujjai becsúsztak a bugyi nedves melegébe.

Danielle gyámoltalan kis nyöszörgést hallatott.

- Igen?

- Igen - sóhajtotta a lány, amikor a férfi megérintette ott, ahol a legédesebb volt a kín. - Igen - suttogta még egyszer, amikor Nick anélkül, hogy levette volna róla a szemét, egy gyors mozdulattal lehúzta a bugyiját.

- Így már jobb. - Elhajította a bugyit, és a keze megindult Danielle testén. - Sokkal jobb...

Halk vinnyogás ütötte meg a fülüket, és mindketten a hang irányába fordultak. Nick furcsa kis hangot hallatott, ami egyszerre volt nevetés és bosszús sóhaj. Sadie közvetlen mellettük ült. Oldalra hajtott fejjel, Danielle bugyijával az egyik szemén őket fürkészte.

- Vau - közölte, az arcukat megcsapta jó illatúnak egyáltalán nem mondható lehelete.

Danielle másodpercekkel ezelőtt még egész testében remegett, most csüggedten a férfira hanyatlott.

- Sadie, menj aludni!

A kutya még jobban kihúzta magát, és még jobban lihegett.

- Menj a helyedre - parancsolt rá Danielle. - Menj már!

Sadie meg se moccant

Danielle Nick csúfondárosan csillogó szemébe nézett.

- Az engedelmesség sajnos nem az erőssége.

- Alaposan rám ijesztett. - Nick összehúzott szemmel fürkészte Sadie-t. - Csak én képzelem, vagy tényleg úgy néz ki, mint aki alig várja, hogy belém marhasson?

- Ne félj, szinte sohasem harap.

- Megnyugtattál.

- Ne törődjünk vele - javasolta Danielle, és tekintete végigsiklott Nick meztelen mellkasán. A combjának feszülő férfiassága alapján ítélve minden esélyük megvolt a folytatásra. - Rá se ránts! - ismételte meg, és szájon csókolta.

Nick visszacsókolta. Csodálatosan, izgatóan, ám közben továbbra is Sadie-re meredve.

A kutya viszonozta a pillantását.

Danielle egyik kezével eltakarta Nick szemét, és még szenvedélyesebben csókolta, de hiába. Már nem élvezte a férfi osztatlan figyelmét. Sóhajtva felült.

- Lehet, hogy prűdnek tartasz - mondta Nick - de szeretkezés közben még sohasem volt nézőközönségem. Valahogy idegesít.

Danielle nagyon meztelennek érezte magát, amikor felállt, és a bugyija után nyúlt, ami még mindig Sadie szemét takarta. Felemelte a padlón heverő pólót is, ám mielőtt belebújhatott volna, Nick mögéje lépett, és átölelte a derekát. Napbarnított karja éles ellentétben állt a lány hófehér hasával, és amikor a kezét Danielle mellére tette, a lány majdnem felkiáltott.

- Még mindig figyel? - súgta Nick, miközben Danielle mellbimbóját cirógatta.

A lány úgy érezte, hogy elolvad a gyönyörűségtől, de azért vonakodva Sadie felé fordította a fejét. A kutya egyetlen pontra szegezte a pillantását: Nick fenekére. Danielle tökéletesen megértette, mert a helyében ő is ezt tette volna.

- Megpróbálok tudomást sem venni róla - bizonygatta a férfi. - Csodálatos vagy. Minden fantasztikus, de...

- Semmi de.

Danielle túlságosan is izgatott volt ahhoz, hogy egyszerűen abbahagyja, és mivel úgy vélte, már épp eleget beszéltek, Nick felé fordult, és a testével próbálta megértetni vele, mit szeretne. Izgatóan lassan hozzádörzsölte a mellét, csípőjét lüktető férfiasságához szorította.

- Ez nem tisztességes eljárás - suttogta Nick, majd egyetlen mozdulattal a karjába kapta a lányt, és elindult vele a hálószoba felé.

- Siess! - sürgette Danielle.

Az előszoba felénél járhattak, amikor Nick hirtelen megállt, a falhoz szorította a lányt, és ajkára szorította a száját. Egy kis idő múlva lihegve felemelte a fejét.

- Biztos, hogy akarod?

- Igen.

A férfi mosolyogva lehajtotta a fejét, és újra birtokba vette Danielle száját. Azután ismét ölbe kapta, bevitte a hálószobájába, és a lábával berúgta maga mögött az ajtót.

- Le tudja nyomni a kilincset? - kérdezte.

Danielle semmi másra nem tudott gondolni, csak az ágyra, ahol remélhetőleg végre szeretkezni fognak.

- Kicsoda?

- Az az emberevő szörnyeteg.

Nick tekintete tele volt sóvárgással, szenvedéllyel és mérhetetlen gyöngédséggel.

- Nem, Sadie nem tudja lenyomni a kilincset.

- Helyes.

Danielle érezte, amint a férfi szája forrón és vágyakozva a mellére tapad, miközben összekapaszkodva az ágyra dőlnek. Nick képtelen volt levenni a kezét a lányról. Ujjai a mellére, majd lapos hasára siklottak, gyöngéden szétfeszítették a combjait, de vágytól elhomályosult tekintete újra és újra megkereste Danielle szemét, hogy lássa a hatást.

Minden érintés fokozta a lány szenvedélyét, mindig többet, újat akart, miközben kétségbeesetten kapaszkodott a férfi vállába.

- Nick...

- Igen.

A férfi két ujjával behatolt a nedves melegbe, és közben rekedten felsóhajtott.

- Most - hallotta Danielle a saját, kéjtől remegő hangját. - Kérlek, most!

Meg akarta ragadni Nick férfiasságát, ő azonban kitért előle, szelíden, de határozottan megfogta a kezét, és az ágyra nyomta. Majd óvatosan, hogy ne terhelje az egész súlyával, a szétterpesztett lábak közé feküdt.

- Ha most megérintesz, vége lesz, mielőtt még elkezdtük volna.

- Legfeljebb elölről kezdjük.

Nick megborzongott a lány szinte kétségbeesetten csengő, érzéki hangjától. Danielle hosszú lábait a férfi csípője köré kulcsolta, szinte behúzta magába, Nick alig várta, hogy végre eggyé legyenek, és szüksége volt minden önfegyelmére, hogy uralkodjon magán. Lassan lejjebb csúszott, miközben apró, szenvedélyes csókokkal borította a lány testét. Forró szája végigsiklott a mellén, a hasán, a combján. Már egészen közel járt nőiessége központjához, de sajnos nem eléggé...

- Nick!

A férfi még mindig erősen szorította Danielle kezét.

- Tudom.

Még jobban széthúzta a lány combját, hogy megcsókolhassa ott.

Danielle halkan felsikoltott, teste ívben megfeszült. Megpróbálta türtőztetni magát. Nick szemlátomást nem csupán egy gyors, szenvedélyes szeretkezésre vágyik. Nyilván ő is tudatában van annak, hogy ez semmi esetre sem egy futó, jelentéktelen együttlét, hanem sokkal több annál.

- Engedd el magad! - súgta a férfi.

Danielle érezte, hogy magával ragadja egy hatalmas hullám, és emeli egyre feljebb és feljebb. Kéjtől kipirult arca tovább szította Nick szenvedélyét. Nyirkos bőr tapadt nyirkos bőrhöz, amikor a férfi feljebb csúszott, ás arcát a lány arcához dörzsölte, tágra nyílt szemmel, kábán nézett rá.

- Még nincs vége - mormolta rekedt hangon Nick.

- Igen. - A lány még jobban hozzásimult. - Most te jössz.

- Mind a ketten.

Remegő kézzel nem volt könnyű felhúzni az óvszert. Az sem javított a helyzeten, amikor Danielle megpróbált segíteni. De végül Nick megemelte a lány csípőjét, a szemébe nézett, és egy erőteljes mozdulattal beléhatolt.

- Most jön a java - motyogta, és érezte, hogy megszűnik körülötte a világ. Száját Danielle ajkára tapasztotta, és mozogni kezdett...

Amikor Nick felébredt, vakító napfény árasztotta el a szobát. Hunyorogva kinyújtotta kezét Danielle felé. Ijedten tapasztalta, hogy a párna hideg mellette. Elállt a lélegzete, döbbenten felült, és szembe találta magát egy véreres szemű, vicsorgó szörnyeteggel. Rémült kiáltással hőkölt vissza.

A szörnyeteg is megijedhetett, mert ugatni kezdett.

- A pokolba is! - Nick hunyorogva nézte a szoba mennyezetét, és próbált megnyugodni. - A frászt hozod rám.

Az ágy megmozdult, amikor megjelent rajta két hatalmas mancs. Nick oldalt fordította a fejét, és gyanakodva méregette Sadie-t.

- Mulatságosnak találod, mi?

A kutya oldalra billentett fejjel fürkészte, megnyalta a szája szélét, aztán beterítette nyálával az ágyneműt. Nick sietve magára húzta a lepedőt.

- Csak semmi ostobaság! Élvezhetetlen vagyok.

- Nekem más a véleményem.

Nick felkapta a fejét, és megpillantotta a szobába lépő Danielle-t. Vajszínű sortot viselt piros, ujjatlan blúzzal. Csinos volt, üde, és egy kicsit szomorúnak látszott. A vállán ott lógott a hátizsákja, a laptop a hóna alatt. A kezében az előhívott képeket szorongatta. Nem úgy nézett ki, mint akit vissza lehet csalogatni az ágyba.

- Szeretnék még egyszer megköszönni mindent - mondta nyugodt hangon, és megállt az ajtó mellett.

Ojjé! Szüksége lesz minden rábeszélőképességére, hogy maradásra bírja, gondolta Nick.

- Látom, már felöltöztél. - Szellemes és találó megjegyzés, villant át az agyán.

- Mennem kell.

Valahogy vissza kellene tartania. De miért is? Elvégre ő nem az a típus, aki magához akarja kötni az embereket, ám...

- Várj! - Bizalmatlan pillantást vetett Sadie-re, majd kiugrott az ágyból. Nagyon meztelennek érezte magát, amikor óvatosan megkerülte a kutyát. - Legalább hadd készítsek reggelit! - mondta, és felemelte a nadrágját a földről.

Danielle egyik lábáról a másikra állt, és megpróbált másfelé nézni. Sikertelenül.

- Nick...

Ismét ez a bársonyos, kissé feszült hang, amitől a farmer felhúzása szinte egészségkárosítónak tűnt.

Danielle a nadrágja begombolásával próbálkozó férfi kezére szegezte a tekintetét. Amikor látta, milyen nehezen boldogul, fojtott hangon felkiáltott.

- Már tegnap megmondtam, hogy ma elmegyek - szögezte le sietve, amikor Nick ránézett.

- Igen, de az tegnap volt.

Mielőtt szeretkeztek volna. A történtek után joggal feltételezte, hogy Danielle marad.

Úgy tűnik, hogy a lány egészen másként értelmezi az együtt töltött éjszakát. Tekintetében szenvedély és sóvárgás tükröződött, de valami más is. Bűntudat és egy kis tétova vonzalom.

Én is ugyanígy vagyok ezzel, drágám, gondolta Nick, és hidd el, egy csöppet sem örülök neki. Ám amikor elképzelte, hogy a lány kisétál a szobából, nyomban elszorult a torka.

- Minek ez a nagy sietség? Csak reggelizni hívtalak, nem házassági ajánlatot tettem.

Danielle elpirult.

- Egyikre sincs szükségem. Felhívtam Emmát. Ő az a barátnőm, aki kölcsönadta az autóját, de most már szeretné visszakapni. Idejön, aztán elvisz Donaldhez, tudod, ahhoz a reklámszakemberhez, akiről már meséltem.

- Tudom, megmutatod neki Sadie képeit, és ő annyi pénzt fog fizetni, hogy vehetsz egy másik autót, elhagyhatod a várost, és új életet kezdhetsz. És boldogan élsz, amíg meg nem halsz? - Nick a fejét rázta. - Ennyire nem lehetsz naiv.

- Miért? Lehet, hogy sikerül.

- Igen, de a tervnek számos gyönge pontja van. - Nick a szekrényhez lépett, kivett egy pólót, és belebújt. - Túl sok, ha engem kérdezel.

Megszólalt egy duda odakint az utcán.

Danielle ijedt pillantást vetett a férfira.

- Emma lesz az.

Elindult az ajtó felé, de Nick megfogta a karját.

- Várj!

- Nem lehet, én...

- Tudom. El kell menned. De mennyire ismered ezt az Emmát? És Donaldet? A barátaid? Jó barátaid? - kérdezte.

- Természetesen vágta rá Danielle, közben azonban nem nézett a férfi szemébe. - A kiállításokon találkoztunk, tehát tulajdonképpen üzleti ismeretség, de... - Ismét felharsant a duda. A lány rimánkodó pillantást vetett Nickre. - Kérlek! Ne nehezítsd meg még jobban a dolgomat!

- Tehát üzleti ismeretség.

A férfi követte Danielle-t az előszobába, és nem kerülte el a figyelmét csábosan ringó csípője. Boldog lennék, ha reggelente, mint egy átkozott kutya, loholhatnék a nyomában, gondolta kifelé menet.

Danielle kinyitotta az ajtót, és intett az autó mellett álldogáló fiatal nőnek. Azután ismét Nickhez fordult.

- Most már tényleg mennem kell.

A hangja fojtottan, kissé rekedten csengett, mintha közel állna a síráshoz. Nick úgy érezte, mindjárt megszakad a szíve. Elsétált a lány mellett, kidugta a fejét az ajtón, és üdvözlésre lendítette a kezét. Emma nem viszonozta a köszönést, hanem mogorván méregette. Nem túl bizalomgerjesztő nő, gondolta a férfi.

- Tulajdonképpen mit tudsz róla? - firtatta tovább, és látta, amint Emma előveszi táskájából a mobiltelefont.

Danielle Sadie nyakörvén babrált, és úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést. Nick tehát megfogta a karját, és maga felé fordította.

- Hol és hogyan találkoztatok?

- Az egyik kiállításon. - Danielle lerázta magáról a férfi kezét. A Teddel való kapcsolatomban ez volt az egyetlen jó dolog. Bemutatott néhány csodálatos embernek.

- Mondd meg neki, hogy én majd elviszlek Donaldhez!

- Már mindent megbeszéltünk. Sőt Emma még azt is felajánlotta, hogy néhány napig nálam maradhat a kocsija.

- Én akarlak elvinni ahhoz a Donaldhez - makacsolta meg magát Nick.

Emma befejezte a telefonálást, és egyenesen a férfira nézett. A tekintetétől felállt a szőr Nick karján, mint mindig, ha forró nyomra bukkant. Egy hirtelen elhatározással megkerülte Danielle-t, és odasétált Emmához.

- Jó reggelt! - köszöntötte udvariasan. - Hová készül?

Emma a barátnőjére nézett, aki addigra már szintén ott állt mellettük.

- Emma, ő Nick Cooper, és...

- Maga pedig Emma. - A férfi jeges pillantást vetett a nőre. - Tehát hová készül?

- Elviszem Danielle-t oda, ahová akarja - jelentette ki Emma, és a barátnőjére mosolygott. - Mehetünk?

- A művészeti igazgatóhoz? - faggatózott tovább Nick.

- Pontosan.

Emma kerülte a férfi tekintetét, és megfogta Danielle karját. Nick ebben a pillanatban kikapta a kezéből a mobilját, és megnyomta az ismétlőgombot.

- Nocsak! - Dühösen elmosolyodott, és odatartotta Danielle orra elé a kijelzőt. - Ismered ezt a számot?

A lány elsápadt.

- Ted száma? - Felháborodottan fordult a barátnője felé. - Teddel beszéltél? - Emma arcáról lehervadt mosoly, és szemébe aggodalom költözött.

- Kérlek, ne haragudj! Ted felkeresett, és elmondta, mennyire szereted őt, és az egész csak egy óriási félreértés. Ő is odavan érted, és a válásotok óta teljesen kikészült. Megkért, hogy azonnal értesítsem, ha hallok felőled. És én megtettem. Csak látni akar, hogy beszélhessen veled.

- Elárultad neki, hol vagyok, noha megkértelek, hogy senkinek se mondd el?

Emma megfogta a barátnője kezét.

- Danielle...

- Bíztam benned. - A lány önkéntelenül hátrébb lépett. - A pokolba is, mikor jön már meg az eszem? - kérdezte. Emma kocsijára mutatott. - Jobb, ha most elmész.

- Figyelj ide! Barátnők vagyunk.

- Barátnők? Viccelsz?

- Ted csak vissza akar kapni.

- Visszakapni? - fortyant fel méltatlankodva Danielle. - Ha vissza akar kapni, miért uszította rám a rendőrséget?

- Tudod...

- Ugye nem árultad el neki, hová készülök?

- Nem.

- Akkor kérlek, ne is tedd! Ha csak egy kicsit is szeretsz...

- Persze hogy szeretlek.

- Akkor ne mondd el neki!

- Danielle...

- Kérlek, most menj!

- De...

- Menj!

Nick figyelte Danielle-t, amint hosszan néz távozó barátnője után. Látta, ahogy a válla előreesik, és megdörzsöli a homlokát. Hirtelen nagyon csüggedtnek és fáradtnak tűnt. Ám Nick ismerte annyira, hogy tudja, hamarosan összeszedi magát. Megfeszíti keskeny vállát, hűvös pillantást vet rá, és közli, hogy most már mennie kell

Ám mielőtt megszólalhatott volna, a férfi megfogta a kezét, s noha nem tartotta teljesen veszélytelennek, Sadie pórázát is.

- Most eltűnünk innen.

- Tessék? - csattant fel Danielle, de Nick nem ijedt meg a jéghideg pillantástól, mert számított rá. - Eltűnünk? Hiszen semmi közünk egymáshoz.

- Mostantól kezdve van.

6. FEJEZET

Danielle annyira összezavarodott, hogy átengedte az irányítást Nicknek. Tétován állt, és figyelte, amint a férfi eltünteti jelenlétének nyomait a házban, sőt még az ágyneműt is begyömöszöli a mosógépbe. Akkor bizonytalanodott el először, amikor a két óriási kupachoz ért, amelyet Sadie az előkertben hagyott, fogott egy lapátot, és közben sötét pillantásokkal méregette a kutyát, aki egy csöppet sem zavartatta magát. Majd behajított egy sporttáskát a kocsijába, és letolatott a beállóról.

Danielle nagy nehezen becsalogatta Sadie-t az autóba, de amikor Nick indított, a kutya halkan nyöszörögni kezdett. Legszívesebben a gazdája is ugyanezt tette volna.

Körülbelül húsz perc elteltével Nick megállt egy szálloda előtt. Danielle-hez fordult, megfogta a kezét; és mélyen a szemébe nézett.

- Minden rendben?

- Mondjuk.

- Felteszem, ez nemet jelent.

Danielle lehunyta a szemét.

- Szégyellem magam, amiért ilyen ostobán viselkedtem. Majdnem belesétáltam egy csapdába.

- Nem vagy ostoba, csak hiszékeny.

- Mindig elfelejtem, hogy senkiben sem szabad megbízni.

Nick keze a lány tarkójára siklott, és gyöngéden masszírozni kezdte.

- Bennem nyugodtan megbízhatsz.

- Én... -A tiltakozás Danielle torkára forrt, amikor Nick nyílt, őszinte arcába nézett. - Senkiben sem akarok megbízni - suttogta.

- Tudom - felelte a férfi, és lassan magához húzta.

Csodálatosan meleg volt, és olyan jóleső biztonságot sugárzott, hogy Danielle egy darabig nem is ellenkezett. De aztán összeszedte minden akaraterejét, és kibontakozott az ölelésből.

- Miért jöttünk ide?

- Kiveszünk egy szobát. Aztán felkutatjuk azt a Donaldet, és pontosan tájékozódunk róla, mielőtt elé terjesztenéd az ajánlatodat.

- Szobát akarsz kivenni? - Danielle bizalmatlanul méregette a szállodát. - Itt?

- Nálam nem maradhatunk.

- Mi nem. De te igen.

Nick megvárta, míg a lány újra ránéz. Az arckifejezése nyugodt, szinte közönyös volt, de Danielle már ismerte annyira, hogy észrevette a felszín mögött a dühös elszántságot.

- Ebben a helyzetben nem hagylak egyedül - jelentette ki Nick. - Kár is tiltakoznod.

Miért nem megy el? Miért tesz úgy, mintha hozzá tartozna, és felelős lenne érte?

- Nem engedhetem meg, hogy továbbra is segíts, és nincs annyi pénzem, hogy kivegyek egy szobát.

- Akkor örülj, hogy itt vagyok melletted, nekem ugyanis van! Tudom, tudom - tette hozzá sietve, és az ujját Danielle szájára tette, hogy beléfojtsa a tiltakozó szavakat. - Nem szívesen fogadod el a segítséget, de úgy tűnik, jelen pillanatban nincs más választásod. - Kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt. Danielle követte, nyomában Sadie-vel, aki megkönnyebbülten állapította meg, hogy vége az utazásnak. - Mit gondolsz, hány szobát vegyek ki?

Hihetetlenül szép a szeme, gondolta Danielle egy kicsit logikátlanul, és érezte, ahogy a ki nem mondott kérdésre az egész teste bizseregni kezd.

Hány szobát? Elég lesz egyetlen ágy. De a józan ész mást mondott. - Nem kellene túlságosan hozzászoknunk egymáshoz.

Hogy elrejtse csalódottságát, Nick sietve a recepcióshoz fordult, és kért két szobát.

Miután bejelentkeztek a szállodába, Nick elvitte Danielle-t Donaldhez, ám amikor odaértek, az irodát zárva találták, és az ajtón egy tábla függött: Elköltöztünk.

Nick elővette a mobilját, bepötyögte a megadott új számot, majd átnyújtotta Danielle-nek a telefont. A lány váltott néhány szót valakivel, majd visszaadta a készüléket.

- Mi van? - kérdezte Nick.

- Csak holnap reggel beszélhetünk vele.

- Rendben. Akkor ma szabadságot kapsz.

Danielle csodálkozva meredt a férfira, aztán elnevette magát.

- Szabadságot? Még sohasem voltam szabadságon.

Nick az egyik kezébe fogta Sadie pórázát, a másikkal átkarolta a lány derekát, és visszamentek a kocsihoz a csomagjaikért. Nem érdekelte, hogy Sadie-t a szó szoros értelmében vonszolnia kellett, mert a kutya azt akarta, hogy Danielle vezesse.

- Maradjatok velem! - kérte Nick a két vonakodó kísérőjét. - Megmutatom nektek, hogyan kell lazítani.

Danielle pontosan ettől tartott. Ha elengedi magát, ha lankad az ébersége, a férfi még belopja magát a szívébe, és soha többé nem űzheti el onnan.

A szállodában Nick megállt Danielle ajtaja előtt, és megvárta, amíg a lány kinyitja. Amikor a lány megfordult, magához húzta, és kurtán, de szenvedélyesen megcsókolta.

- Mi volt ez? - kérdezte elfúló hangon Danielle.

- Emlékeztető, hogy nem vagy egyedül akkor sem, ha én a másik szobában alszom.

A lányt egész életében emberek vették körül, ennek ellenére nagyon sokat szenvedett a magánytól. Ám Nick mellett egyetlen percre sem érezte magát egyedül.

- Kellene még egy csók, hogy biztosan ne felejtsem el - jegyezte meg halkan. - Csak a biztonság kedvéért.

A férfi elvigyorodott, és át akarta ölelni a lányt, de Danielle hátrébb lépett.

- Talán. - Zavart mosollyal elhallgatott.

- Talán?

- Talán ezúttal lehetne hosszabb is.

Nick szeme megvillant.

- Értem - szólt, és előrehajolt, hogy az ajkuk majdnem összeért. Danielle remegett a türelmetlen várakozástól. - Még valami? - suttogta a férfi. - Most mondd, amíg nem késő!

- Hát... - A lány mindenről megfeledkezett, még arról is, hogy az élete gyakorlatilag romokban hever. Nick tekintete meleget és biztonságot sugárzott. Előtte nem kell szégyenkeznie. Talán még egy dolog.

- Amit csak kívánsz. -. A férfi magához húzta Danielle-t, hogy az érezze az izgalmát. - Ugyanazt szeretnéd, amit tegnap este? Hogy addig csókoljalak forrón és szenvedélyesen, amíg reszketni nem kezdesz? - duruzsolta. - Ahogy a nyelvem...

- Igen - suttogta a lány egy kicsit zavartan. - Pontosan erre gondoltam.

- Értem. - Nick lehajtotta a fejét, és hosszasan megcsókolta. Danielle minden kételye elszállt, és fellobbant benne a szenvedély. A férfi egy kis idő múlva elengedte, hogy levegőt vegyen, majd gyorsan betuszkolta a szobájába. A lábával berúgta az ajtót, és az ágyhoz vezette. - Azért vagyok a világon, hogy az embertársaimnak örömet szerezzek - jegyezte meg tréfásan, és gyöngéden a matracra nyomta a lányt, azután lefeküdt mellé.

Danielle elégedetten felsóhajtott, és a nyaka köré fonta a karját.

Ám Nick hirtelen megdermedt, és majdnem kificamította a nyakát, amikor kutatóan forgatni kezdte a fejét jobbra-balra.

- Nick? - A lánynak minden porcikája berzenkedett az ellen, hogy visszakényszerítsék a rideg valóságba. - Mi az?

- Sadie?

Mit akar Nick a kutyától?

- Nem várhat?

- Sadie! - A férfi felugrott, és döbbent arccal körülnézett. - Hol bujkál?

Danielle megrémült. Egyetlen pillantással felmérte, hogy a kutya nem lehet a kicsiny szobában.

- Te jó ég! - Riadtan felpattant az ágyról. - Biztosan akkor szökött meg, amikor a folyosón álltunk.

Nick feltépte az ajtót.

- Idekint nincs! - kiáltotta. - Én keresem jobbra, te keresd balra!

Danielle rohanni kezdett, és nemsokára egy lépcsőhöz ért. Felfelé vagy lefelé induljon? Aztán döntött. Sadie nem mehetett felfelé, hiszen rettenetesen lusta.

A lépcső aljához érve Danielle belökte az udvarra vezető lengőajtót. A nap vakítóan sütött, és kezével beárnyékolta a szemét, hogy lásson valamit.

Színpompás virágok díszítették a szépen ápolt belső udvart. Padok szegélyezték a keskeny utakat, ahol meglepően sok ember sétált fel-alá. A szállodában bizonyára valamilyen fogadást tarthattak, mivel jól öltözött hölgyek és urak andalogtak, kezükben poharakkal és gazdagon megpakolt tányérokkal.

A szépen gondozott udvar közepén egy letarolt virágágyásban Danielle felfedezte a kutyáját. Sadie bundája csupa föld volt, erősen lihegett, ide-oda billegő farka felkavarta a port.

A lány megkönnyebbülten felsóhajtott, noha rendkívül kínosan érintette, amit a kutyája a virágokkal művelt. Az öröme azonban nem tartott sokáig, mert közvetlenül Sadie mellett lógó nyelvvel ott feküdt egy másik kutya.

Egy még nagyobb kutya. Fekete, kicsit hullámos bundája és hatalmas méretei után ítélve nem lehetett más, csak egy újfundlandi.

Amikor Danielle ijedten megtorpant, az idegen állat felkapta a fejét, majd odaállt Sadie elé. Nem kellett állatorvosnak lenni ahhoz, hogy bárki lássa, kan kutyáról van szó, és nyilvánvalóan igényt tart Sadie-re. Minden tekintetben.

Időközben Nick is megjelent, ám amikor észrevette Sadie-t és a lovagját, megrökönyödve megtorpant. A két kutya álmos és szerfölött elégedett benyomást keltett.

- Na de ilyet! - pillantott Nick Danielle-re. Nem hittem volna, hogy az állatok is lehetnek ilyen boldogok.

- Jaj, ne! - nyögte Danielle. - Nem lehet igaz!

- Jól sejtenem, hogy Sadie még nincs ivartalanítva?

- Fedeztetni akartam, de természetesen egy fajtabeli kannal.

Sadie barátja fenségesen, akár egy király, elnyúlt a füvön, és lehunyta a szemét.

Nick megvakarta az állát, és elfojtott egy vigyort.

- Szerintem egész kedves fickó.

Az újfundlandi magabiztos, elegáns mozdulattal felemelte a lábát, és nyalogatni kezdte. Nick harsogó kacagásban tört ki.

Danielle felsóhajtott, noha a férfi nevetése annyira ragályos volt, hogy legszívesebben csatlakozott volna hozzá.

- Az egész a te hibád!

- Az én hibám? - hüledezett Nick, és elképedve meredt a lányra. - Miért?

- Azzal a csókkal elterelted a figyelmemet, különben sosem feledkeztem volna meg Sadie-ről.

Danielle odasétált a kutyához, és leguggolt, hogy megfogja a pórázát. Ebben a pillanatban működésbe lépett az öntözőberendezés.

- Ne szólj egy szót se! - figyelmeztette Danielle Nicket, amikor csuromvizesen, a szeméből a vizet törölgetve odabotorkált hozzá. - Egyetlenegy szót sem, hallod?

Sadie, aki ugyanolyan ázott volt, ráadásul még földes is, megrázta magát, és beterítette sárral a gazdáját. Azután halkan felnyüszített, és szinte kitekerte a nyakát, hogy egy utolsó pillantást vethessen új barátjára.

A hódolója éles hangon csaholni kezdett.

Nicknek nem jutott sem a vízből, sem a sárból, makulátlanul tiszta és száraz volt, ráadásul gyanúsan jókedvű.

- Nem is érdekel? - kérdezte Nick, amikor újra a szobáik előtt álltak.

Danielle épp azon tűnődött, vajon a férfi hangja ezentúl mindig kiváltja-e belőle a jóleső bizsergést.

- Mi kellene hogy érdekeljen?

- Hogy Sadie-nek is ugyanolyan jó volt-e azzal a kutyával, mint neked velem - suttogta Nick.

- Félre az útból! - csattant fel Danielle még mindig csuromvizesen, és kinyitotta az ajtót, - Különben téged is összekenlek. - A férfi mellkasa súrolta a hátát, az álla a hajához ért. Mindössze egy könnyed érintés, de Danielle-nek nyomban remegni kezdett a lába. - Komolyan beszélek - figyelmeztette Nicket.

- Tényleg összekennél? - duruzsolta a férfi rekedtes, érzéki hangon.

Danielle szíve őrülten kalapált, de nem törődött vele. Behúzta Sadie-t a fürdőszobába, és becsapta maga mögött az ajtót.

Azután a tükörben szemügyre vette égő arcát, csillogó szemét, és mély lélegzetet vett. Kár, hogy néha úgy felbosszant, gondolta. Különben nagyon könnyen hozzá tudnék szokni a társaságához.

Nicket soha életében nem rettentették vissza a kihívások, tehát fel sem merült benne, hogy megtorpanjon egy bevágott fürdőszoba ajtó előtt. Annál is kevésbé, mert Danielle épp abban a pillanatban fordította el a csapot, ami felgyújtotta a fantáziáját. Megragadta a kilincset. Az ajtó nem volt kulcsra zárva, amit kedvező jelnek tekintett. Különös látvány tárult a szeme elé. A még teljesen felöltözött Danielle igyekezett az unalomtól ásítozó Sadie-t becsalogatni a zuhany-fülkébe a meleg vízsugár alá.

- Gyerünk már! - türelmetlenkedett, miközben hátulról tolta. - Rémesen nézel ki. Meg kell hogy...Ó!

Látta, hogy így nem megy, ezért megkerülte a kutyát, hogy a nyakörvénél fogva húzza a vízsugár alá. Sadie rosszkedvűen morgott, és teljes erejéből az ellenkező irányba igyekezett. Danielle végül egy ijedt sikollyal elengedte, és hátával a zuhanykabin oldalának vágódott.

Sadie nyomban elinalt. A lány a zuhany alatt állva lehunyta a szemét, és megrázta a fejét.

Nick vigyorogva kibújt a cipőjéből, és ruhástul belépett mellé a zuhany alá.

- Sadie helyett engem fürdess meg! Tetőtől talpig. Nekem semmi kifogásom ellene.

Hogy a szavainak nyomatékot adjon, átölelte Danielle-t, és hálásan állapította meg, hogy a szaporán záporozó víz langyos.

- Te megőrültél! - mondta a lány megrökönyödve és bosszúsan, de aztán rövid habozás után átölelte Nick nyakát. Teljesen megőrültél.

- Igen.

A férfi lehajtotta a fejét, szája Danielle nyakára siklott. - Hát, nagyon finom.

Közben igyekezett megszabadítani a lányt vizes ruhadarabjaitól. Alig várta, hogy érezze forró, meztelen bőrét.

- Nick! - Danielle fojtott hangon felkiáltott, amikor a férfi megfogta a fenekét, és magához szorította. -- Nem szabad - tiltakozott kevés meggyőződéssel a hangjában.

Nick beleharapott a vállába, mire a lány még szorosabban simult hozzá. Úgy kapaszkodott belé, mintha soha többé nem akarná elengedni.

- Nem csinálhatjuk Sadie előtt.

- Arra a kutyára gondolsz, aki nemrég ugyanezt tette? - Nick a fürdőszobai szőnyegre mutatott. Sadie a hátán feküdt, és hangosan hortyogott. - Csak azt ne hidd, hogy érdekli! Teljesen kikészült. - A férfi keze szelíden végigsiklott Danielle testén, megfogta a mellét, és hüvelykujjával megsimogatta a kemény bimbót. - Most rajtunk a sor.

A lány szürke szeme vágyakozva megvillant. Nick arra gondolt, hogy mostantól kezdve mindig ezt az átszellemült kifejezést akarja látni az arcán, amitől a világmindenség középpontjának érezheti magát. Igyekezett megfékezni egyre hevesebben követelőző vágyát. Lassan, végtelen gyöngédséggel simogatni és becézgetni kezdte Danielle-t. Csak akkor tette magáévá, amikor szinte már lángolt a lány teste, és remegett a kéjtől. A beteljesülés pillanata maga volt a mámor és a boldogság.

Órákkal később Nick hívatta a szobaszolgálatot, míg Danielle elővette a laptopját. A férfi teljesen feleslegesnek tartotta, hogy felöltözzön. Miközben a lány az internetkapcsolatra várt, arra gondolt, milyen tökéletes természetességgel viseli Nick a meztelenséget. A férfi hosszasan, komolyan tanulmányozta az étlapot, majd szórakozottan odébb tolt egy zacskó kutyacsemegét.

A zacskó megzörrent. Sadie, aki az imént még mélyen aludt, felébredt, és felkapta a fejét. Kissé bizalmatlanul egymásra néztek. A férfi megérintette a zacskót. A kutya felállt, és oldalra billent fejjel bámulta a csemegét. Nick kivett egy darabot, és minden oldalról alaposan szemügyre vette. Sadie szűkölt és közelebb lépett.

- Most bezzeg szeretsz, ugye? - kérdezte a férfi felvont szemöldökkel.

Az állat megnyalta a szája szélét, közben egy pillanatra sem vette le a szemét a zacskóról.

Nick fintorogva az égre emelte tekintetét, és dobott neki egy darabot. - Könnyű átlátni rajtad.

Sadie villámgyorsan eltüntette a csemegét, megnyalta a száját, és ismét nyüszíteni kezdett. A férfi újra belenyúlt a zacskóba, és odahajított még egy szem édességet.

Danielle lenyűgözve és meghatottan figyelte a jelenetet. Ted mindig kedves volt a kutyákhoz és az emberekhez. A lány csak most ébredt rá, hogy ez hamis, színlelt szívélyesség volt, mert a szeme közben mindig hideg maradt. Csak az elvárásoknak akart megfelelni, mivel szörnyen fontosnak tartotta mások véleményét. Ezzel szemben Nickben nincs semmi hamisság. Öntudatos, kedves, közvetlen és mesterkéletlen. Csöppet sem érdekli, mások mit gondolnak róla.

Annyira elmerült a gondolataiban, valamint abban, hogy az étlapot tanulmányozó Nick hibátlan testét csodálta, hogy a tekintete majdnem átsiklott egy üzeneten. Volt egy weboldala, ahol megválaszolta a kutyákkal kapcsolatos kérdéseket, tanácsokat adott, valamint közzétette a kutyakiállítások helyét és időpontjait. Az üzenetek között volt egy névtelen, amitől elakadt a lélegzete:

Elfuthatsz, de nem hagyhatsz el.

7. FEJEZET

- Az egész étlapot végig, tudnám enni - jegyezte meg Nick, s mivel nem kapott választ, hátranézett a válla fölött.

A lány dermedten ült a laptopja előtt, és döbbenten meredt a képernyőre.

- Danielle? - Nick odasietett hozzá. - Mi történt?

A lány csak a fejét rázta, ezért leült mellé, és maga felé fordította a képernyőt. Noha meleg volt a szobában, mégis megborzongott.

- Ted?

- Azt hiszi, hogy előle menekülök. - Danielle lehunyta a szemét. - Tulajdonképpen igaza van. - Fáradtan megdörzsölte a halántékát. - A pokolba is! Gyűlölöm, hogy bujkálnom és rettegnem kell. Valahogy rendeznem kellene ezt a dolgot, csak nem tudom, hogyan.

- Majd én segítek. Együtt minden könnyebb.

- Talán az lenne a legegyszerűbb, ha visszafizethetném Tednek azt az összeget, amellyel véleménye szerint tartozom Sadie miatt.

Ám Nick az eddigiek alapján valószerűtlennek tartotta, hogy ezzel le lehessen szerelni Tedet.

- Nem hiszem, hogy a pénzről lenne szó.

- Csak azért mondod, mert tudod, hogy nincs egy vasam sem. - Danielle elhúzta a száját, és megérintette a férfi karját. - Visszafizetem, amit rám költöttél, és...

- Ne akarj kihozni a sodromból! - vágott a szavába Nick. Először lássuk Donald barátod ajánlatát! Ha minden a reményeid szerint alakul, akkor majd eldöntjük, hogyan tovább.

- Már megint ez a többes szám első személy - háborgott Danielle, és a szemében az a bizalmatlanság tükröződött, amitől Nick lassan már a falra mászott.

Hozzá kell szoknod, akarta mondani. De mivel maga sem tudta pontosan, miért beszél folyton többes szám első szentélyben, inkább hallgatott.

Nick leparkolt Donald új irodája előtt. Egy darabig némán üldögélt Danielle mellett az autóban, és alaposan szemügyre vette az épületet.

- Hát akkor - mondta a lány színlelt derűvel, hogy leplezze az idegességét, és kinyitotta a kocsi ajtaját indulok.

Nick megfogta a karját.

- Honnan ismered ezt a Donaldet?

- Hát... - Danielle habozott, mivel kezdett kínossá válni, hogy egyik szerencsétlen döntést a másik után hozza. - Emma mutatta be. Egy kutyakiállításon találkoztunk, de tényleg nem hiszem, hogy Emma...

- Nem?

- Nem - szögezte le Danielle határozottan, és a férfi szemébe nézett. – Emma úgy gondolta, hogy helyesen cselekszik, ebben biztos vagyok. De többé nem fog beleavatkozni a dolgaimba.

Vagy mégis? Tény, hogy a kutyakiállítások szervezői egy szűk körből kerülnek ki, és mindenki ismer mindenkit. A reklámfotózással kapcsolatos ötlet egy ártatlannak induló beszélgetés során vetődött fel.

- Jobb, ha felkészülsz a legrosszabbra - jegyezte meg komoran Nick, amikor kiszálltak a kocsiból.

Együtt léptek be az épületbe. Danielle a mellette lépkedő magas, hallgatag, hihetetlenül vonzó férfira sandított, és nem értette, miért is van mellette.

- Mire gondolsz? - kérdezte Nick, és egyik kezét a lány hátára tette, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Mire gondol? Hogy nem bánná, ha a férfi örökre mellette maradna.

- Semmire.

Danielle felnézett Nick csúfondárosan vigyorgó arcába. Nem figyelt a lába elé, megbotlott, és majdnem elesett. A férfi elkapta, és addig tartotta, míg vissza nem nyerte az egyensúlyát.

- Köszönöm - suttogta Danielle, és megszorította a kezét. - Tudod mit? Ha egyszer segítségre lesz szükséged, rám bátran számíthatsz.

- Lehet, hogy egyszer majd a szavadon foglak - felelte Nick hosszú hallgatás után.

Donald a titkárnője íróasztalánál állt, amikor Danielle és Nick belépett az irodába. A művészeti igazgató a csodálkozás legcsekélyebb jele nélkül Sadie-re pillantott, majd Danielle-re emelte a tekintetét.

Alacsony termetű, zömök ember volt; napbarnított, erős testfelépítésű, és meglehetősen kedvetlennek tűnt.

- Danielle! Milyen kellemes meglepetés!

Meglepetés? Hiszen tudta, hogy jövök, gondolta a lány, és megfogta a férfi kinyújtott kezét.

- Megbeszéltük a találkozót.

- Igen, épp most néztem meg a naptáramat. - A titkárnőjére tekintett. - Amikor megláttam Sadie-t, rögtön eszembe is jutott a neve.

Nyilvánvalóan egy csöppet sem örült, hogy az irodájában üdvözölheti a lányt. Danielle kezdte kínosan érezni magát, és segélykérően pillantott Nickre.

- Amikor legutóbb találkoztunk, szóba került, hogy Sadie esetleg szerepelhetne valamelyik reklámban.

- Igen. - Donald előrehajolt, és megsimogatta a kutya fejét, amit Sadie komor tekintettel nyugtázott. - De ez még azelőtt volt.

- Azelőtt?

Donald Nickre nézett, azután ismét Danielle-re. - Hol van Ted?

- Nem tudom -, felelte udvariasan a lány, majd a mellette álldogáló férfira bökött. - Ő Nick Cooper. - Figyelte, amint a két férfi kezet ráz, és ellenséges tekintettel méregetik egymást. - Mit jelent, hogy azelőtt?

- Nem szeretnék két front közé kerülni.

- Két front?

- Maga és Ted közé.

- Nincsenek frontok - sietett leszögezni Danielle. - Sadie-ről van szó, és rólam.

- Biztos?

- Nézze, ne lopjuk egymás idejét! Akar együtt dolgozni a kutyámmal, vagy sem?

- Folytassuk odabent ezt a beszélgetést! - indítványozta Donald, és egy tágas, még nem egészen berendezett irodába vezette a vendégeket. Amikor Sadie követni akarta őket, elállta az útját. - Kutyáknak tilos a bemenet - közölte barátságosan, és Danielle-re mosolygott, amikor az a póráz után nyúlt. - Sadie majd odakint vár a titkárnőm, Linda irodájában.

Mielőtt Danielle vagy Nick egy szót is szólhattak volna, Donald már be is csapta az ajtót, és magukra hagyta őket.

Danielle az ajkába harapott.

- Nem tetszik ez nekem. Valami nem stimmel.

- Igazad van - helyeselt Nick, és kinyújtotta kezét a kilincs felé. - Jobb lesz, ha Sadie-t magunk mellett tartjuk.

Ám sem Sadie-t, sem Donaldet nem találták a külső helyiségben. Kiszaladtak a folyosóra, és látták, amint a férfi a kutya pórázával a kezében épp befordul a sarkon, miközben telefonál.

Nick füttyentett egyet. Meglepő módon Sadie megtorpant, mintha villám csapott volna belé, és feléje fordította a fejét. A póráz megfeszült és hirtelen megállásra kényszerítette Donaldet. A telefon kirepült a férfi kezéből, és végigcsúszott a kőpadlón.

A férfi kényszeredetten elvigyorodott, ám mielőtt egy szót is szólhatott volna, Nick felkapta a mobilt, a kijelzőjére nézett, és felháborodott tekintettel átnyújtotta Danielle-nek.

- Mit gondolsz, kit hívott?

- Ugyanazt a számot, mint Emma?

- Nyertél. - Nick felemelte Sadie pórázát a földről, és a lány kezébe nyomta.

Amikor a telefon megcsördült. Ted nyomban felkapta a kagylót. Minél előbb hallani akarta a jó hírt, hogy visszakapja Danielle-t.

- Minek kellett nekem ebbe belekeveredni? - csattant fel Donald dühös hangja a vonal másik végén. - Magam sem értem, mi közöm ehhez az átkozott históriához.

- Akkor felfrissítem az emlékezetedet. Egy csinos kis summával nyertelek meg az ügynek. Mik a legújabb fejlemények?

- Danielle Nick Cooperrel jött. Fölöttébb kínos nekem ez az egész, mert úgy érzem magam, mint valami kém. Náluk van a kutya. - folytatta vonakodva Donald. - Figyelj ide, én...

- Köszönöm - szakította félbe Ted, és lecsapta a kagylót.

Szabad folyást engedett a haragjának és felháborodásának. Tehát elhagyta, tényleg elhagyta. Csakhogy ő ebbe nem nyugszik bele. Még nincs minden veszve. Tudja, hová készül Danielle. Szüksége lesz azokra a papírokra, amelyeket csak Sadie tenyésztőjétől kaphat meg. Nyilván azt reméli, hogy ezeknek az iratoknak a segítéségével jogot formálhat a kutyára.

Ted a puszta gondolattól dührohamot kapott. Danielle-nek semmit sem kellene bizonyítania, ha visszajönne hozzá. Elege van abból, hogy mindent sorra elveszít, ami fontos neki. A házát, a pénzét, a tekintélyét.

Haragja egy szempillantás alatt újra fellángolt, és a telefont a szoba másik sarkába hajította.

Danielle és Nick hallgatásba merülve tette meg az utat vissza a szállodába. A férfi dühösen markolta a kormányt, arca feszült volt, és komor.

Valószínűleg attól tart, hogy most már soha többé nem szabadul tőlem, gondolta a lány.

Mit tegyen? Semmi máshoz nem ért, csak a kutyákhoz, és noha kitűnő idomár, ez most nem segít rajta. Még ha megcáfolja is a vádat, miszerint ellopta Sadie-t, a hírneve akkor is csorbát szenvedett. Akinek egy csöpp esze van, nem szerződteti.

Egyenesen felfogyhatatlan, hogyan sikerült a világ legvonzóbb, legizgalmasabb férfiját belekevernie ebbe a csúnya históriába. Váratlanul betoppant Nick életébe, és megengedte neki, hogy segítse és védelmezze. Ennyit a nagy önállóságról. De mostantól másként lesz.

- Elmegyek a rendőrségre - szólalt meg halkan Danielle, amikor Nick megállt a szálloda előtt.

- Csak a holttestemen át - felelte szívélyesen a férfi.

- Döntöttem. Ez így nem mehet tovább.

Nick kivette a slusszkulcsot, és a lányhoz fordult. A szemében tükröződő aggodalom meghazudtolni látszott kedélyes, szinte közönyös hangját.

- Igazad van - mondta. Ez így nem mehet tovább. Van valami terved?

- Még nincs - vallotta be a lány. - Én...

- Mi. Maradjunk a többes szám első személynél!

Danielle gyomra görcsbe rándult. Soha többé nem akar megbízni senkiben, noha hihetetlenül jó érzés volt, hogy Donald irodájában maga mellett tudhatta Nicket.

- Megvan a saját életed. Nem gyámolíthatsz örökké.

- Örökké nem is.

- Nick...

- Nem hagylak magadra. Legalábbis addig nem, amíg nem rendeződik az életed. Tehát ne is erőlködj!

- Meg kell tennem.

Nick szeme elsötétedett.

- Tényleg ezt akarod?

- Biztos vagyok benne, hogy mindketten ezt akarjuk.

- Csak a magad nevében beszélj! - szólt fellobbanó indulattal Nick. - Még egyszer megkérdem: tényleg ezt akarod?

- Igen - suttogta Danielle, és a tenyerébe temette az arcát. - A pokolba is! Igen. - Ismét a férfira nézett, akinek mintha csalódottság villant volna a szervaében, de olyan gyorsan eltűnt, hogy a lány abban sem volt biztos, hogy látta. - Az lesz a legjobb, ha folytatod a saját életed.

- Bízd rám, hogy mi a legjobb nekem! - fortyant fel Nick. - Ted természetesen tudja, hogy a környéken tartózkodsz.

- Gyanítom, hogy igen.

- Jelentkezzünk ki ebből a szállodából, keressünk egy másikat, és közben kifőzünk egy tervet! - ajánlotta a férfi.

- Túl gyakran használod a többes szám első személyt.

Nick tekintete követelte, hogy folytassa, de a lány hirtelen másként határozott.

- Talán - szólalt meg óvatosan - a többes szám első személynek további alkalmazási lehetőségei is vannak.

Nick felvonta a szemöldökét, majd magabiztosan elmosolyodott, és átölelte a lányt izmos, meleg karjával.

- Mint például?

Szája súrolta Danielle fülét. A lány kéjesen sóhajtva félrebillentette a fejét.

- Mint például ez - suttogta.

- Hm. Most nem bánod a többes szám első személyt?

- Nem. De csak azért, mert szeretem, ahogy csókolsz - zihálta Danielle. Csak hogy tudd... Ha megelégelem a csókjaidat, akkor vége lesz a többes szám első személynek is.

Nick nevetve közelebb húzta magához.

- Azt próbáld meg, drágám!

- Tehát mi a terv? Addig megyünk, amíg ki nem ürül a benzintartály? - Nick a volán mögött ülve elmosolyodott.

- Danielle, az örök tervezgető. Erről az oldaladról még nem ismertelek.

- Sok mindent nem tudsz még rólam - felelte vidáman a lány, de Nick már eléggé ismerte ahhoz, hogy lássa, a derű csak látszat, ezzel akarja leplezni az idegességét.

Miért akarja folyton védelmezni, a széltől is óvni ezt a lányt? Nick Danielle térdére tette a kezét, mert szüksége volt az állandó testi kapcsolatra.

- Szívesen megtudnék rólad többet is.

- Azon túl, hogy menekülök a rendőrség elől?

A tréfás hang nem tévesztette meg Nicket. Danielle rémült és ideges. A férfit dühítette, hogy nem tud segíteni rajta.

- Mi mindent csináltál a gimnázium óta? - kérdezte, hogy egy kicsit oldja a hangulatot. Az sem baj, ha a biztatásra megered Danielle nyelve, és kiönti a szívét. - Azonkívül, hogy kutyákat idomítottál. Jártál egyetemre? Utazgattál? Mi történt veled?

- Nem jártam egyetemre. - Danielle merev tekintettel bámult ki az ablakon. - Nem volt rá pénzünk, és a jegyeim sem voltak fényesek. Még a házi feladatokra is alig volt időm, mivel esténként dolgoznom kellett.

Nick most már emlékezett rá, hogy a lány mindig szűkében volt a pénznek, és átkozta magát, amiért előhozta ezt a témát.

- Csodálom, hogy a városban maradtál.

Danielle vállat vont.

- Sokat utaztam. Az unatkozó gazdagok kutyáit vittem kiállításokra szerte az országban, és ezt mindig nagyon élveztem.

- Élvezted? - Nick szíve elfacsarodott a lány szomorkás mosolya láttán.

- A történtek után egyetlen kutyát sem fognak rám bízni.

- Van valami más, amit szívesen csinálnál?

Danielle merengve nézte a mellettük elsuhanó tájat.

- Pillanatnyilag bármilyen állást elvállalnék.

A férfi gyomra elszorult szavak hallatán. Nem volt gazdag, de soha életében nem okozott neki gondot, hogy tető legyen a feje fölött, vagy legyen mit ennie. Szerető szülei gondtalan gyerekkort biztosítottak neki, segítették, hogy kifejlessze a képességeit, legyen önbizalma, és a saját lábára állhasson.

Danielle valószínűleg már időtlen idők óta csak saját magára számíthat. Vajon hány ember bízott benne vagy bátorította?

- Ha találnék egy biztos munkahelyet - szólalt meg a lány - akkor összegyűjtenék egy kis pénzt, hogy újra tanulhassak. - Nickre pillantott, hogy lássa, mit szól hozzá. Mintha arra számított volna, hogy kineveti. - Szívesen lennék állatorvos.

A férfi elmosolyodott.

- Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű állatorvos lennél. Megvan hozzá minden képességed. - Széles vigyor terült szét a férfi arcán. - Csodálatosan bánsz az ágyban fekvő betegekkel.

Danielle is elmosolyodott, és már korántsem tűnt olyan idegesnek, mint eddig.

- Szerintem is jó állatorvos lennék. Szerezz be egy kutyát, és mindig elhozhatod hozzám, ha be kell oltani!

A kijelentés kegyetlen hirtelenséggel rántotta vissza Nicket a valóságba. Hamarosan - ha a lányon múlik, még ma - elválnak útjaik. Ő visszatér a munkájához, Danielle pedig új életet kezd. Távol tőle. Olyan távol, hogy az útjaik talán csak tizenöt év múlva keresztezik újra egymást.

Érezte, hogy a gondolatra elönti a keserűség.

- Nem vagyok valami nagy kutyabarát.

A visszapillantó tükörben Sadie-re nézett, és piciny szúrást érzett a szíve körül a gondolatra, hogy soha többé nem látja.

Te jó ég, hát tényleg elment az esze?

- Ha dolgozom, folyton úton vagyok, ezért nem tarthatok állatokat. - Magán érezte Danielle fürkésző tekintetét, és azon tűnődött, vajon mire gondolhat. Végül odafordult. - Mi az?

- Hiányzik a munkád?

- Természetesen - felelte gépiesen Nick, de alighogy kimondta, elbizonytalanodott. - Nem is tudom - tette hozzá némi hallgatás után. - Már olyan régóta jövök-megyek, utazgatok, hogy szinte el is felejtettem, milyen érzés ráérősebben, nyugodtabban élni; milyen az, ha az embernek a munkáján kívül másra is marad ideje.

- A nyugalomról szó sem lehet, amióta megjelentem az életedben.

- Igaz - nevetett Nick. - Ám a munkámhoz hasonlítva még ez is kész felüdülés. És őszintén szólva nagyon élvezem.

- Mit csinálnál, ha nem a világ másik feléről tudósítanál?

- Fogalmam sincs.

- Életközepi válság?

- Vigyázz a szádra! Az még odébb van. Egyébként is még van két hét szabadságom, addig nem kell döntenem.

- Nyugodj meg, már nem sokáig leszek a terhedre. Talán még holnap...

- Cooper's Corner - vágott közbe Nick. - Oda kell mennünk.

- És az hol van?

- Mintegy kétórányira északra, tehát nem túl messze. Él ott két unokatestvérem, nemrég nyitották meg a panziójukat.

Danielle összevonta a szemöldökét.

- Tulajdonképpen sokkal messzebbre akartam utazni.

Nick is ettől tartott. És egyáltalán nem tetszett neki a gondolat, hogy Danielle távol legyen tőle, esetleg egy másik államban, magára hagyatva, segítség nélkül. A lány az ajkába harapott, szemlátomást töprengett.

- Szívesen felkeresném azt az asszonyt, akitől Sadie-t vettem. Ő is arrafelé lakik.

- Rendben, akkor megszállunk Cooper's Cornerben, te pedig elintézed ezt a dolgot.

- Azután továbbmegyek.

Az ég szerelmére, hogyan akadályozhatná meg?

- Danielle... - Nick a lányra sandított, majd ismét az útra szegezte a tekintetét. - Tudod, az egyik unokatestvérem, Maureen azelőtt a rendőrségnél dolgozott.

Danielle megmerevedett.

- Nick,..

- Kedves lány.

- Nem. A rendőrséget nem szabad belekeverünk. Ígérd meg, hogy nem szólsz neki!

- Danielle...

- Ígérd meg!

- Rendben. Semmit sem mondok, ha nem feltétlenül szükséges.

- Nem szükséges.

Egy parányi izom rángatózni kezdett Nick állán. A munkája rengeteg stresszel járt, de még sosem voltak hasonló tünetei.

Hamarosan visszatér a régi életéhez. Az utazásokhoz és a tudósításhoz. Vége lesz ennek az ideges tikkelésnek..

De akkor miért olyan szomorú?

8. FEJEZET

Cooper's Corner festői, jellegzetesen új-angliai városka volt. Az egyetlen főutcát parányi, régimódi üzletek szegélyezték, a sarkon pedig egy kávéház üzemelt.

- Mintha csak egy új-angliai képeskönyvet nézegetnék - jegyezte meg mosolyogva Danielle, miközben keresztülrobogtak a városon.

- Hallanád csak a helybelieket - figyelmeztette Nick, és olyan kedvesen mosolygott, hogy a lánynak egészen átmelegedett a szíve. - Egészen különleges embereknek tartják magukat.

Tagadhatatlanul bájos kis városka volt. Az árnyas utcák mentén hatalmas fák álltak, valószínűleg már nemzedékek óta. A járdák hepehupásak voltak a fák göcsörtös gyökereitől. Az üzletek ódon homlokzatát tarkára festették, de az évek során a színek megfakultak. A szikrázó napfényben szinte ragyogtak az utcák, ami szemlátomást a lányt is jobb kedvre hangolta.

Valahogy biztonságban érezte magát, de ez természetesen ostobaság. Semmit sem tud erről a városról és a lakóiról, és nem szabadulhat a múlttól.

Felhajtottak egy dombra, azután egy táblánál, amelyen a „Két tölgy" felirat állt, ráfordultak egy hosszú, kanyargós bekötőútra.

- Ez-az - mondta Nick az utolsó kanyar után.

Előttük emelkedett a panzió. A zöld dombok közt megbúvó, nemrég felújított parasztházból csodás kilátás nyílt az álmos, napsütötte városkára. Danielle körülnézett, és hirtelen gombócot érzett a torkában. Pontosan ez az a hely, ahol megnyugodhatna, ahol ismét talpra állhatna és feltöltődhetne.

- Meseszép - suttogta, és egy kicsit szégyellte magát, amiért így meghatódott.

- A nagybátyám, Warren Cooper 1857-ben saját kezűleg építette. Százhatvan hold tartozik hozzá.

Úgy döntöttek, hogy Sadie-t a kocsiban hagyják, amíg üdvözlik a háziakat. Nick hitetlenkedve csóválta a fejét, amikor kiszállt, és felnézett a házra.

- Elképesztő, mennyi mindent csináltak, amióta utoljára itt jártam. Látnod kellett volna, hogy fél évvel ezelőtt még milyen rémes állapotban volt.

- Nagyon otthonos - jegyezte meg Danielle.

Nick megfogta a lány kezét. Kitárult a bejárati ajtó, és kilépett egy nő.

Danielle szíve gyorsabban kalapált. Ez az utolsó állomás. Még ellátogat Laura Lynhez, akitől Sadie-t vette, és ezzel végje a történetnek.

Nick hazautazik.

Megpróbálta bebeszélni magának, hogy pontosan ezt akarja, de nem sikerült. Tudta, hogy a búcsú rettenetesen nehéz lesz.

- Nick! - kiáltotta a nő, és nevetve leszaladt a lépcsőn, majd átölelte a férfit. A harmincas évei elején járhatott, farmert és pólót viselt. - Mesélj, mi újság a nagyvilágban?

- Ugye mondtam, hogy ezen az isten háta mögötti helyen egy hét alatt megbolondulsz? - mosolyodott el a férfi. - De valld csak be nyugodtan, hogy szereted ezt a helyet!

A nő karnyújtásnyira eltolta magától Nicket, és összevonta a szemöldökét.

- Szeretem ezt a helyet.

- Tehát boldog vagy?

- Nagyon. - A nő udvariasan biccentett Danielle felé. - Üdv!

- Maureen - mondta Nick, és egy kicsit közelebb húzta Danielle-t - ő Danielle, a... a...

A lány a folytatásra várva felnézett rá. A férfi arca üresnek, kifürkészhetetlennek tűnt. Danielle megijedt. Lehet, hogy elmondja Maureennak az igazat, holott megígérte, hogy nem teszi? Nem, ez nem valószínű. Ám érezte, hogy valami nincs rendben.

- ...a menyasszonyom - fejezte be a férfi az elkezdett mondatot, mire Danielle halkan felkiáltott.

A férfi szája széles vigyorra húzódott.

- Még nem szokott hozzá, hogy így mutatom be. Errefelé jártunk, és gondoltuk, meglepünk benneteket a nagy újsággal.

Maureen elragadtatott sikollyal Nick nyakába vetette magát.

- Tudom, hogy előzőleg telefonálnom kellett volna - mentegetőzött a férfi, de közben le nem vette a tekintetét Danielle-ről. - És azt is tudom, hogy még nem fogadtok vendégeket. Ráadásul velünk van egy óriási kutya, ennek ellenére reméltük...

- Természetesen itt maradtok. Gyorsan előkészítek nektek egy szobát. A házban még nagy a rendetlenség, festenek, és még személyzet sincs...

- Semmi gond - biztosította Nick. - Kevéssel is beérjük.

- Jaj, Nick! Ez aztán a meglepetés! Alig várom, hogy elmeséljem a többieknek.

- Tudod - szólalt meg gyorsan a férfi, és megfogta az indulni készülő Maureen karját - egy darabig még szeretnénk titokban tartani az eljegyzést.

Maureen arcáról leolvadt a mosoly.

- Titokban tartani?

- Kérlek!

A nő csalódottan felsóhajtott, majd bólintott.

- Rendben. Csak a kedvedért. De ne kényszeríts rá, hogy túl sokáig tartsam a szám, hiszen az utóbbi időben ennél jobb hírt nem is hallottam! Nick vőlegény! Nehéz elképzelni. - Maureen váratlanul megfordult, és átölelte Danielle-t. - Nem tudom, kedvesem, hogy csináltad, de nagyon örülök.

Danielle meglehetősen ostobának érezte magát, és beletelt egy kis időbe, amíg végre egy kicsit gyámoltalanul, de viszonozta az ölelést.

- Isten hozott a családban! - mondta Maureen annyi melegséggel, hogy Danielle-t elfogta a lelkiismeret-furdalás, ami csak erősödött, amikor a nő bement a házba.

- Menyasszony? - fordult Danielle értetlenkedve Nickhez, amikor elindultak az autóhoz, hogy kiengedjék Sadie-t.

- Nem tudtam, hogyan mondhatnám el az igazat, hogy ne gabalyodjak bele a történetbe. Ragaszkodtak volna hozzá, hogy segítsenek, márpedig neked nem kell segítség.

- Nem.

Erről egy percig sem szabad megfeledkeznie.

- Nem tart sokáig.

És erről sem. Danielle kiengedte Sadie-t a kocsiból, pórázát a csuklójára tekerte, és határozott léptekkel elindult a ház felé.

Danielle odasétált a szobájuk ablakához, nézte a zöldellő dombokat, és eltűnődött, miként kerülhetett ebbe a helyzetbe. Eredetileg úgy tervezte, hogy mostanra már egyedül lesz a félelmeivel küszködve, de úton egy új élet felé, ahol senki és semmi nincs rajta és Sadie-n kívül, de végül is nem tudta elküldeni Nicket. Képtelen volt rá. Felejthetetlennek érzett minden egyes órát és percet, amelyet a társaságában töltött nevetve, beszélgetve és a rendőrség elől menekülve, pedig tudta, hogy minden másodperccel nehezebb lesz a búcsú.

Mert egyszer minden véget ér.

Felrémlett előtte a férfi arckifejezése, amikor közölte Maureennal, hogy összeházasodnak. Olyan határozottnak, magabiztosnak és boldognak látszott, amikor bemutatta újdonsült menyasszonyát.

Színjáték, figyelmeztette magát, de a szíve továbbra is vadul kalapált. Maureen és Clint rendkívül szívélyesen fogadták a vendégeket. Maureen megkérte őket, hogy érezzék otthon magukat, egyenek velük, sőt Danielle-nek felajánlotta a kocsiját is.

A lány ettől még rémesebben érezte magát. Visszaél ezeknek az embereknek a bizalmával. Becsapja és félrevezeti őket.

- Elnézést a közös szobáért!

Danielle megpördült.

- Azt hittem, az unokatestvéreiddel alszol.

- Hihetővé kellett tenni a történetet.

- Hogyne.

Danielle érezte, hogy Nick közvetlenül mögéje lép, forró lehelete megcsapta a haját.

- Maureen nagyon jól ismer - magyarázkodott a férfi. Gyanút fogott volna, ha nem akarok egy szobában aludni a menyasszonyommal.

A lány Nickre nézett, s noha a testük nem ért össze, szinte szikrázott köztük a levegő. Vajon a férfi is érzi? Danielle mélyen a szemébe nézett, szenvedélyt és szerelmet vélt kiolvasni belőle. Mosolyt erőltetett az arcára.

- Nagyon meglepte az eljegyzésed híre.

Nick szája sarka felfelé görbült.

- Nem a tartós kapcsolataimról vagyok híres.

- Biztosan megértenék, ha elutazol. Majd azt mondjuk, hogy vigyáznod kell a húgaid fotóstúdiójára, és én...

- Ne utazom el.

Danielle nyelt egyet.

- Dehogynem. Hazamész, én pedig felkeresem a kutyatenyésztőt. Aztán... - A lány szája annyira kiszáradt, hogy nyelni sem tudott. - Aztán elutazom.

- Szeretnélek elkísérni a kutyatenyésztőhöz.

- Nem szükséges.

- Tudom. - Nick az ablakpárkányra tette a kezét, és olyan közel állt a lányhoz, hogy az érezte testének melegét. - Erős vagy - mondta halkan. - Kitartó és bátor. Egyedül is boldogulsz, egy percig sem vonom kétségbe. - Megfogta Danielle kezét. - Nem is miattad, hanem magam miatt maradok. Biztos szeretnék lenni abban, hogy minden jól végződik.

Az bizony ritkán fordul elő, gondolta a lány, de ezúttal remélhetőleg másként lesz. Nick tekintetétől remegni kezdett a lába, eltökéltsége pedig megingott. Riadtan menekülni próbált, és közben megbotlott szundikáló Sadie-ben.

- Hogy tud így aludni? - kérdezte Nick, csodálkozó pillantást vetve a kutyára, aki a hátán feküdt nyitott szájjal, négy mancsa a levegőben, és halkan hortyogott. Óvatosan átlépett a békésen szendergő kutyán, átvágott a vidéki stílusban berendezett szobán, és a mennyezetes ágyhoz lépett. - Mikor megyünk a kutyatenyésztőhöz?

Danielle merőn a férfi szemébe nézett, noha maga sem tudta, mit keres benne. Részvétet? Szánakozást? Valamit, ami megkönnyíti, hogy dühbe guruljon, és eltaszítsa magától?

Ám Nick türelmesen mosolygott, mint mindig.

- És utána? - kérdezte. - Hazamész? Vissza a régi életedbe?

- Égsz a vágytól, hogy megszabadulj tőlem.

- Hazamész?

A férfi arcáról lehervadt a mosoly.

- Ha sikerül elrendezned a dolgaidat, hazamegyek.

- Rendben - felelte halkan Danielle, és a hátizsákja után nyúlt. - Ha gondolod, máris indulhatunk.

Laura Lyn Miller nem volt odahaza. Látogatók részére a bejárati ajtóra kifüggesztett egy füzetet, és a tucatnyi üzenetből ítélve már több napja elutazhatott.

- Valószínűleg egy kiállításra ment - jegyezte meg Danielle megjátszott közönnyel, de Nicket nem tudta becsapni.

Kihallatszott a hangjából a kétségbeesés, és a férfi hosszú idő óta először teljesen tehetetlennek érezte magát.

Danielle azt akarja, hogy elmenjen, és egyszer s mindenkorra békén hagyja. De ő képtelen erre, amíg nem látja, hogy rendeződött az élete.

- Feltétlen szükségem van azokra a papírokra - mondta Danielle a bezárt bejárati ajtót bámulva. - Ezzel tudnám bizonyítani, hogy kezdettől fogva én fizettem a Sadie-vel kapcsolatos kiadások nagy részét. Az oltásokat, a kosztját és így tovább. És mivel Laurával rendszeresen találkoztam a kiállításokon, a bíróság előtt is tanúskodhatna mellettem.

- Vissza fog jönni - szögezte le Nick, és visszavezette Danielle-t a kocsihoz. És mi is.

A lány hallgatott, csak miután elindultak, szólalt meg:

- Ha jól sejtem, egész héten úton lesz, mivel egymást követik a kiállítások. És tulajdonképpen...

Nick gyanította, miről van szó.

- Tulajdonképpen?

- A kiállítás nincs is messze innen.

- De könnyen előfordulhat, hogy összefutsz Teddel - jegyezte meg Nick.

- Lehetséges - felelte fojtott hangon Danielle, és kinézett az ablakon.

- Inkább várjunk]

- Én várok. De te nem maradhatsz itt egy álló hétig.

Igaz. Elvégre megvan a saját élete.

Feltűnt Cooper's Corner, a festői városka, amit a férfi mindig annyira szeretett. Igazi ékszerdoboz, tűnődött, és ráfordult panzióhoz vezető útra.

A lány kiszállt a kocsiból, mielőtt Nick kinyithatta volna az ajtaját. - Elmegyek sétálni Sadie-vel az erdőbe.

Egyértelmű, hogy egyedül akar maradni. Rendben. Akkor én is gyakorlom az egyedüllétet. - gondolta a férfi, és hosszasan Danielle után nézett. A lány úgy markolta a kutya pórázát, mintha Sadie-n kívül nem lenne senkije.

Mi ütött beléd?!.- kiáltotta volna utána legszívesebben Nick. Csakhogy ez túlságosan színpadiasan hangzott. Inkább megkerülte a házat, és elindult a kertbe, hogy zavartalanul gondolkodhasson. Talán jó lenne beszélni Maureennal. Megkérhetné, hogy tapintatosan ellenőriztesse Tedet, de nem magyarázná el, miért kéri tőle ezt a szívességet. Remélte, hogy Maureen talál valamit. Bármit. Ami remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy Danielle javára billentse a mérleget.

A ház egész hosszában végighúzódó teraszon két fiatal nő beszélgetett, akikben Nick felismerte Maureen takarítónőit. A nők rámosolyogtak.

- Kávészünetet tartunk! - kiáltotta oda vidáman a vörös hajú, aki ujjatlan blúzát telt melle alatt megkötötte.

A másik a biciklisnadrágját úgy feltűrte, hogy az szinte már illetlen volt. Mivel hason feküdt az egyik nyugágyon, Nick jól láthatta szépen formált, szinte meztelen fenekét. A nő a válla fölött rámosolygott.

- Nem csatlakozik hozzánk?

A férfi habozott, és tekintetével Danielle-t kereste, de a lány már eltűnt. És vele együtt az ő érdeklődése is a női nem iránt.

Meglehetősen ijesztő, hogy Danielle-nek sikerült rövid idő alatt a vágyai kizárólagos tárgyává válnia. Nick a nők felé fordult, alaposan megbámulta őket, várva, hogy jelentkezzen a vágy, de nem történt semmi.

Értelmetlen továbbra is ámítania magát. Csupán egyetlen nő érdekli: a szép, karcsú és hihetetlenül érzéki Danielle. Ám életében először szembesülnie kellett azzal a kínos körülménnyel, hogy az érzelmei nem találtak viszonzásra.

A férfi tudta magáról, hogy jóképű. Ez tény, és nem a beképzeltség mondatja vele. Azt is tudta, hogy jó szerető. Ahogy Danielle hozzásimult, és a szemébe nézett, meglepve és egyben elismerően, elárulta, hogy mennyei örömöket élt át mellette. Ezenkívül a lány szemlátomást kedveli őt, hiszen szívesen van vele, ha igyekszik is titkolni. Látszik a tekintetén, érezni a csókjain.

És akár bevallja, akár nem, bízik benne. Elmondta, hogy a nyomában a rendőrség, mesélt a szerencsétlen kimenetelű kapcsolatáról, sőt a végén ágyba bújt vele.

Csak az a baj, hogy Danielle nem akarja, hogy részese legyen az életének.

A begyes vörös hajú nő fészkelődni kezdett a nyugágyon, miközben félig leeresztett szemhéja alól leste a hatást.

- Sajnálom, hölgyeim - mondta Nick, majd egyetlen további pillantásra sem méltatva őket sarkon fordult, és Danielle keresésére indult.

Ám sem az erdőben, sem a kertben nem bukkant rá. Mintha a föld nyelte volna el.

Danielle a séta ürügyén ellátogatott arra a kutyakiállításra, ahol Laura Lynt sejtette. Útközben folyton azt hajtogatta, hogy helyesen cselekszik, amikor nem hagyja, hogy Nick még jobban beleártsa magát az életébe. Már így is nagyon sokat tett érte, túlságosan lekötelezte.

Tulajdonképpen kit akar becsapni? Talán már nem emlékszik rá, milyen volt egyedül küszködni, amikor nem állt mellette a határozott Nick Cooper, az egyetlen ember, aki valaha törődött vele?

Értelmetlen és veszélyes ezen töprengeni.

Danielle megállt a kiállítási terület előtt, de pár percig meg a kocsiban maradt, és elérzékenyülve szemlélte a szívének oly kedves nyüzsgést. Lakókocsik, sátrak és mikrobuszok foglalták el a terület nagy részét. A két óriási, kerek sátor már készen állt a bemutatóra, ezek körül sorakoztak a kereskedők bódéi, ahol kutyapulóvertől kezdve a cipőkön és a műanyag zacskókon át a lapátokig mindent árultak, amire csak egy kutyának vagy gazdájának szüksége lehet.

Danielle úgy érezte, mintha hazaérkezett volna, vagy inkább mintha álmodna a régmúlt időkről.

Szerencsére nem kellett sokáig keresnie Laura Lynt, aki annak idején gyakran megbízta őt, hogy a kiállítások ideje alatt gondozza a kutyáit. Egy kurta szia és egy futó ölelés után Danielle hátrább lépett, és megszólalt:

- Nem találkoztál velem, rendben?

- Rendben. - Laura Lyn mint mindig, most is rendületlenül rágta a rágógumit. - Rosszul nézel ki. Ideges vagy, és kimerült. Talán köze van ennek ahhoz a telefonhíváshoz, amelyet pár napja Tedtől kaptam?

Danielle gyomra görcsbe rándult, és még erősebben markolta Sadie pórázát, azután riadtan körülnézett, hogy nem bukkan-e fel valahol Ted.

- Talán nem volt jó ötlet idejönnöm.

- Nem? És miért nem?

Danielle egyenesen Laura Lyn szemébe nézett.

- Szükségem van a papírokra.

- Ted is valami ilyesmit mondott. Megkért, hogy hívjam fel, ha látlak valahol. - Gúnyosan felhúzta az egyik szemöldökét. Ami természetesen lehetetlen, hiszen nem láttalak.

Danielle mély lélegzetet vett.

- Laura...

- Elloptad Sadie-t?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy védőőrizetbe vettem.

Laura Lyn a rágógumiból jókora buborékot fújt.

- Értem.

- Szeretném a bíróság előtt bebizonyítani, hogy Sadie voltaképpen az én kutyám.

- Tehát tisztázni szeretnéd a tulajdonjogot.

- Pontosan. Akkor Sadie végleg nálam maradhat.

- Mert Ted elhagyott? Vagy mert évtizedek óta nem született olyan gyönyörű bulmasztitf, mint Sadie?

Tehát azt beszélik, hogy Ted hagyta el őt, és nem fordítva. Nagyszerű. A bíróság előtt így még hihetőbb lesz Ted története.

- Szó sincs róla! - Danielle Laura Lyn szemébe nézett. Megpróbálta megértetni vele a helyzetet. - De Sadie nem maradhat Tednél. Én sem bírtam tovább. Én hagytam el őt. Jó okom volt rá, és most be kell bizonyítanom, hogy Sadie nem az övé. - Nagy levegőt vett, és nem kerülgette tovább a forró kását. - Tudnál segíteni?

- Danielle?

A két nő megdermedt, amikor megpillantották Laura titkárnőjét, Gail Winterst, amint hosszú léptekkel közeledett feléjük.

- Na de ilyet! Meglep, hogy itt látlak - mondta köszönés helyett Danielle- nek.

Gail a húszas évei elején járt, rendkívül gazdag volt, szép, és túlságosan nagyvilági jelenség egy ilyen munkához, de tagadhatatlanul értette a dolgát. Egyébként azt képzelte, hogy szerelmes Tedbe. És ahogy most Danielle-re nézett, látszott, hogy sok mindent tud a történtekről.

Azzal az ürüggyel, hogy a szemébe süt a nap, Laura Lyn hátat fordított Gail- nek, és Danielle-hez hajolt.

- Hová küldjem a papírokat?

- Ez egy kicsit bonyolult.

Laura Lyn összehúzott szemmel, hosszan vizslatta Danielle-t.

- Gail? - szólt hátra a válla fölött. - Kikefélnéd Max bundáját? Mindjárt ő következik.

- De...

- Kérlek!

Csak miután a titkárnő vonakodva távozott, szólalt meg ismét Laura:

- Bonyolult?

- Az lenne a legjobb, ha személyesen mehetnénk el hozzád azokért a papírokért.

- Nem jó ötlet.

- Ted miatt?

- Igen. Mi lenne, ha pár nap múlva, miután hazamentem, egy futárszolgálattal küldeném el azokat az iratokat?

Danielle habozott. Nem tudta, vajon megbízhat-e Laurában.

- Legkésőbb a hét végén megkapod.

A hét végén. Addig még várhat.

- Küldd Cooper's Cornerbe, a Két Tölgy Panzióba! - szólalt meg végül vonakodva.

Remélte, hogy nem most követte el élete legnagyobb baklövését.

9. FEJEZET

Danielle visszahajtott panzióba. Odabentről hangos kalapálást és egy villanyfűrész éles visítását hallotta, de senkivel sem találkozott, amikor belépett a házba. Talán észre sem vették az eltűnését.

A szobájába érve elengedte Sadie pórázát. Nick talán ráébredt, hogy túl sok fejfájást okoz neki, és már haza is utazott, gondolta.

- Szia! - szólalt meg halkan a férfi, mire Danielle ijedtében nagyot ugrott, aztán megfordult, és megpillantotta Nicket az ablak mellett egy karosszékben. Tökéletesen higgadtnak tűnt, ám a szeme nyugtalanul csillogott.

- Nem láttalak - nyögte lélegzet után kapkodva Danielle, és kezét vadul dobogó szívére szorította.

- Tényleg. - A férfi felállt karosszékből. - Ez a baj velünk.

Nem tűnt jókedvűnek. Tulajdonképpen dühösnek látszott.

- Nick...

- Nem látsz engem. - A férfi közelebb lépett. A tekintetében azonban nem csupán harag tükröződött, hanem féltés és aggodalom. - Először is - mondta, és meglepően gyöngéden kisimított egy hajtincset a lány arcából - minden rendben?

Nehéz válaszolni erre a kérdésre.

- Igen.

- Helyes. - A férfi kutató pillantást vetett Danielle-re, aztán nagyot sóhajtott. - A pokolba is! Olyan dühös vagyok, hogy elfelejtettem, mit akartam másodszorra mondani.

- Nick...

- Elmentél a kiállításra, és ezzel veszélybe sodortad magad.

- Tennem kellett valamit! - kiáltotta Danielle. - Megőrjített, hogy csak várom, amíg történik valami. Feltétlen szükségem van azokra az iratokra, és Laura Lyn megígérte, hogy elküldi nekem.

- Nekem is szükségem van valamire, és nyomban el is veszem.

Nick magához ölelte a lányt, és megcsókolta. A csókjában érezni lehetett a haragot és a csalódottságot, de a vágyat és a szenvedélyt is. Danielle megrendítően szépnek találta. Nem csupán egy múló szeszély vagy reménytelen kísérlet, hogy egy olcsó kaland erejéig visszahozzák a középiskolás éveket. Itt sokkal többről volt szó.

- Nick?

- Nézz rám! Kérlek, ne akarj kizárni az életedből!

A férfi keze végigsiklott a lány hátán, megragadta a csípőjét, és magához húzta. A csókja egyre követelőzőbbé vált, ugyanakkor végtelenül gyöngéd volt.

Danielle szenvedélyesen viszonozta a becézgetéseket. Hirtelen úgy érezte, hogy nem lehet elég közel Nick-hez, és képtelen betelni vele.

- Tudom, megkönnyebbültél volna, ha már nem találsz itt - szólalt meg keserűen a férfi, - és még mindig azt akarod, hogy elmenjek.

- Nick...

Hogyan is magyarázhatná el a férfinak, amit maga sem ért? Danielle csak annyit tudott, hogy az egyetlen hely, ahol biztonságban és otthon érzi magát, az Nick ölelő karja. Tiszta őrület!

- Ez az egész túlontúl hirtelen kezdődött... - mormolta a férfi. - De nem szeretném ugyanolyan gyorsan befejezni.

A keze felfedezőútra indult Danielle testén, a hüvelykujjával gyöngéden megérintette a mellét.

A lány szóra nyitotta a száját, de csak egy elfojtott sóhaj tört fel belőle. Nick keze merészen a pólója alá csúszott, megfogta a mellét. Addig cirógatta a bimbót, amíg a lány megborzongott, és vágyakozva hozzásimult. Erre az ő keze is útnak indult a férfi inge alá, és érezte, amint a hátizmok összerándultak az érintésére.

- Többet akarok - súgta Nick, és a keze besiklott a parányi bugyiba.

Danielle lehunyta a szemét, és kéjesen sóhajtozni kezdett. A lábát akaratlanul szétterpesztette, teste ívben megfeszült.

- Nem mehetek el - suttogta a férfi. A szája Danielle nyakára tapadt, az egyik keze a combja között motoszkált, míg a másikkal olyan erővel szorította magához hogy szinte fájt. - Szeretném, ha tudnád.

- Igen. - Danielle úgy érezte, hogy mindjárt összecsuklik. - Neked meg tudnod kell... - Közel állok hozzá, hogy elveszítsem az önuralmamat. - Megijesztettél.

A halk, fojtott szavak hallatán Nick abbahagyta a becézgetést, és szinte kővé dermedt.

- Nem fizikailag - tette hozzá sietve a lány, miközben átkarolta a férfi nyakát, és még jobban hozzátapadt. Természetesen nem. De... - Hátrahajtotta a fejét, és Nick szemébe nézett. - Veszélyt jelentesz a lelki békémre. Valószínűleg tudod.

- Az enyém is veszélyben forog.

- Nem lesz ennek jó vége.

- Csókolj meg! - Nick hangja remegett a vágytól és a keserűségtől. - Ne beszélj, hanem csókolj!

- Igen.

Danielle a saját hangjából is kihallotta a közelgő veszteség miatti fájdalmat, de megpróbált nem gondolni rá. Karját a férfi tarkója köré fonta, és szenvedélyesen megcsókolta. Amikor mindketten kifogytak a szuszból, Nick a lány hajába temette az arcát. Danielle hallotta a férfi szívverését. Legalább olyan szaporán vett, mint az övé.

Tudná szeretni Nicket. Nem kellene sok ahhoz, hogy reménytelenül és menthetetlenül beleszeressen.

Halkan felsóhajtott, és arra gondolt, mi minden lehetett volna ebből, meg arra, hogy talán ez az utolsó éjszakájuk. Megindult a széles, mennyezetes ágy felé.

A férfit kizárólag a pillanat érdekelte. Minden erejével azon volt, hogy úgy szeresse Danielle-t, hogy az soha többé ne tudjon elszakadni tőle. Feladta minden tartózkodását; a keze, a szája és a nyelve egy másodpercre sem pihent.

- Alig kapok levegőt - suttogta a lány.

Nick is kétségbeesetten kapkodott levegő után.

Közben csendesen leszállt az este. Az éjjeli lámpa halvány fénye lágyan megcsillant Danielle bőrén, a szeme szelídnek és ábrándosnak tűnt. Nick tudta, hogy sosem fogja elfelejteni ezt a pillanatot. Azt akarta, hogy a lány a szenvedély tüzében égve minden másról megfeledkezzen.

Miközben levetkőztették egymást, vadul csókolóztak. A férfi úgy tervezte, hogy addig becézgeti Danielle-t, amíg az a sóvárgástól teljesen elgyengül, és magatehetetlen nem lesz, ám a lány a saját fegyverét fordította ellene. Bársonyos keze végigsiklott a férfi mellkasán.

- Tökéletes a tested.

- A nyomodba sem léphetek. - Nick lehajtotta a fejét, és beszívta Danielle illatát. Addig babrált a lány hátán, amíg a melltartó kinyílt, és végre két kezébe foghatta meztelen keblét. - Több kell - zihálta, és megszabadította mindkettőjüket az utolsó ruhadaraboktól is.

Azután gyöngéden hátradöntötte a lányt, és a lába közé feküdt, hogy érezze testének puha, csábos melegét. Az ablakon beáramló esti szellő lágyan cirógatta a bőrüket.

- Nick - lehelte Danielle, amikor a férfi beléhatolt, és a hangja elragadtatottan, mámorosan csengett.

- Tudom.

Tökéletesen eggyé válva Nick mozogni kezdett. A lány felvette a ritmusát, közben furcsa aggodalom kerítette hatalmába, hogy ez valami egészen különleges. Valami, ami csak kettőjük közt lehetséges, és soha senki mással nem lesz ilyen.

Sötétségbe burkolózott a táj, és ez a sötétség beburkolta Tedet is. Egy isten háta mögötti panzió, a Két Tölgyfa előtt állt.

Sokkal találóbb név lenne a Pokol Kapuja. Látta Danielle-t. Az ablakon át látta, amint egy férfival ölelkezett.

Új barátja van. Megérdemli, hogy megbüntesse.

Már a hold is lement, de Ted még mindig ott állt az erdő szélén, és a szemét egy pillanatra sem vette le a házról. Látta, amint az ablak mögött kialszik a fény.

Danielle ebben a pillanatban egy másik férfival fekszik az ágyban, és szeretkeznek. Ted arca eltorzult haragtól. Kényszerítette magát, hogy mélyeket lélegezzen. Danielle vissza fog térni hozzá, a legcsekélyebb kétsége sem volt efelől.

Nick azon az éjszakán Danielle-lel aludt, és a következőn is. Meg kellett állapítania, ha a lányról és az érzéseiről van szó, a józan esze elhagyja. Szeretkeztek, beszélgettek és rengeteget nevettek, a családja előtt pedig továbbra is eljátszották a boldog jegyespárt.

Noha a férfi döntött úgy, hogy marad, rettenetesen nehéz időszakot élt át, mivel minden egyes nappal világosabban látta, hogy Danielle hallani sem akar arról, miszerint az ég is egymásnak teremtette őket.

Egyik reggel üres volt mellette az ágy. Ijedten talpra ugrott, mire a földön fekvő Sadie felemelte a fejét, és szemrehányó pillantást vetett rá.

- Na jó, ha te még itt vagy, akkor neki is itt kel] lennie - jegyezte meg Nick megkönnyebbülten.

Sadie némán lehunyta a szemét, és többé rá sem hederített. Bezzeg amikor Danielle lezuhanyozva és felöltözve felbukkant a fürdőszobából, a kutya felugrott, és lelkesen üdvözölte.

A lány leguggolt, és megfogta Sadie pórázát.

- Sétálni megyünk.

Nagyot sóhajtva, amiért a puha, meleg ágyat ott kell hagynia, Nick felkelt, belebújt farmernadrágjába, és Danielle mögé lépett.

- Miért csinálod? - mormolta, és ujjával megcirógatta a lány meztelen vállát, amit az ujjatlan póló szabadon hagyott.

- Sadie-nek kell a mozgás és a friss levegő...

- Éjszaka szenvedélyesen szeretkezünk, ám amint felkel a nap, hideg leszel, és tartózkodó.

- Badarság!

- Tényleg? - Nick maga felé fordította a lányt, és a hűvös szempárba nézett. Most is ezt teszed. Vagy mérgelődni kezdesz valami jelentéktelen apróságon, csak hogy ne kelljen a lényegről beszélnünk.

- És mi lenne az?

- Mi.

- Nick...

- Miért csinálod ezt? Miért csak akkor engedsz közel magadhoz, amikor meztelenül és a vágytól kétségbeesetten a karjaimban tartalak?

- Nem vagyok kétségbeesett.

Danielle megpróbált elfordulni, de Nick az ajtóhoz szorította.

- Fogadunk? - kérdezte mosolyogva, miközben óvatosan megsimogatta a melle alatt.

Danielle felsóhajtott, és lehunyta a szemét.

- Ez így nem mehet tovább!

- Hm.

Nick megismételte a becézgetést, de a keze ezúttal feljebb csúszott, és majdnem megérintette a mellbimbót.

Danielle halántékán vadul lüktetni kezdett egy apró ér. A férfi lehajtotta a fejét, a nyelvével megcirógatta, mire a lány halk, fojtott hangot hallatott.

Elnémult, és jól hallhatóan beszívta a levegőt, amikor a férfi meleg, nedves ajka elindult lefelé a nyakán. Azután Nick megfogta a fenekét, egy kicsit megemelte, hogy érezze lüktető férfiasságát.

- Mit akarsz bizonyítani?

Nick már alig emlékezett rá.

- Mintha valami olyasmiről lett volna szó, hogy kétségbeesett vágyat ébresztek benned - mormolta.

- Nem vagyok kétségbeesett.

Ám Danielle hangja halkan és erőtlenül csengett. Nick keze egy kicsit feljebb csúszott a combján, és óvatosan szétfeszítette, hogy közéje férjen.

- A papírok! - tiltakozott Danielle. De aztán rádöbbent, hogy talán nem világos, miről beszél. - Ma kell megérkezniük.

Ezt Nick már akkor tudta, amikor reggel felébredt, mint ahogy azt is, ha a papírok megérkeznek, örökre elveszíti Danielle-t.

- Nem kellene...

- Igazad van, csakugyan nem kellene - vágott a szavába Nick. - Ennek ellenére megtesszük.

S mivel nem akarta hallani a további méltatlankodást, száját a lány ajkára tapasztotta.

Danielle ellenállása abban a pillanatban megtört, halkan felsóhajtott, és szenvedélyesen viszonozta a csókot.

Nick vágya egyre fokozódott, fülében hangosan dobolt a vér. A teste szinte remegett a vágytól, és úgy érezte, mindjárt belehal, ha Danielle nem lehet olyan közel hozzá, mint az elmúlt éjszakákon. A lányon már nem volt bugyi, Nick farmerján lecsúszott a cipzár. Amikor eggyé váltak, mindketten hangosan felkiáltottak.

- Nick... - zihálta a lány.

- Kulcsold a lábad a derekam köré!

A férfi mozogni kezdett, egyre fokozta a tempót, azután ismét lassított, míg Danielle a csúcspontot elérve rekedten fel nem kiáltott. Nick megérezte a lány testén végigfutó remegést, látta elragadtatott arcát, és hallotta, amint mámorosan a nevét suttogja. Érezte, hogy felkapja a szenvedély hulláma, és ő is átengedte magát az érzéseinek.

Sokáig álltak szorosan összeölelkezve, mozdulatlanul. Amikor a zihálásuk egy kicsit csillapodott, Nick felemelte a fejét Danielle válláról, és ránézett. A lány hátrahajtott fejjel, lehunyt szemmel az ajtónak dőlt, és érezni lehetett, hogy még mindig egész testében remeg. A férfi szívesen megsimogatta volna, de mivel ő is reszketett, félt, ha elengedi Danielle fenekét, mindketten elesnek.

A lány csukott szemmel megpróbált elhúzódni tőle. Aztán nekilátott összeszedegetni a szobában szanaszét heverő ruhadarabjait. Felemelte a pulóverét, szégyenlősen maga elé tartotta, és Nick felé fordult.

- Ez soha többé nem fordulhat elő.

- Hogy szeretkezünk?

- Hogy eljátsszuk a szent családot - mondta Danielle, és belebújt a bugyijába. - Hogy úgy teszünk, mintha jegyesek volnánk. - Olyan kapkodva vette fel a pulóverét, hogy a melltartóról megfeledkezett. - Soha többé.

Mielőtt Nick válaszolhatott volna, kopogtattak.

- Nick? - kiáltotta Maureen odakintről. - Clint és én felbontottunk egy üveg pezsgőt reggelire. Ajándék a szállítóktól. Gyere le a jövendő feleségeddel, és koccintsunk!

Nick Danielle-re nézett. A lány szemrehányó tekintetében ott tükröződött a kérdés: Látod? Becsaptuk őket.

- Egy perc, és jövünk.

Danielle a fejét rázta.

Nem akarta folytatni a játékot, de most már Nick sem akarta. Némán nézte, ahogy a lány a zokniját keresgélte.

- Szeretném, ha igaz lenne.

A zokni kiesett Danielle kezéből.

- Tessék?

- Én sem akarok színleg együtt lenni veled. Minden éjszaka melletted akarok aludni, reggel pedig melletted ébredni. Szeretném megosztani veled az életemet, és szeretném, ha te is megosztanád velem a tiédet.

- Megőrültél! - suttogta Danielle.

- Talán.

- Nem gondolhatod komolyan, hogy megosszam veled az életemet! Nem akarom.

- Szeretlek!

Danielle arca kővé dermedt. Elfordult, az ablakhoz sétált, és lenézett a színpompás, szépen ápolt kertre.

- Nevetséges. Nem is ismersz.

- De igen - felelte higgadtan Nick, ami nem volt könnyű, mert bántotta a lány bizalmatlansága.

- Rendben. - Danielle válla, nyaka és az egész teste merev volt. - Én viszont nem ismerlek.

- Csak azért mondod, mert úgy érzed, sarokba szorítottalak - felelte Nick. - Már régóta nem kell hogy hazudj nekem.

A lány megpördült a tengelye körül, és már a száján volt a csípős válasz, de elharapta. Hirtelen megérezte a férfi bizonytalanságát, noha a hangja határozottan csengett.

- Jaj, Nick!

A férfi összeszorította a száját.

- Látom, mindjárt kiugrasz a bőrödből örömödben.

Danielle ijedten nézett rá. Miért nehezebb elviselnie Nick szerelmét, mint Ted gyűlöletét?

- Nagyon különbözőek vagyunk.

- És?

- Te magad mondtad, hogy a munkád miatt folyton úton vagy, és csak ritkán jössz haza.

- De azt is mondtam, nagyon élvezem, hogy hosszú idő után végre szabadságon vagyok. Olyannyira, hogy egy kis változtatás nem is lenne rossz. Úgy is írhatok, ha nem vagyok hónapokon át úton. Amennyiben állandóságot keresel.

- Erről van szó! Fogalmam sincs, mit keresek.

A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát.

- Dehogynem! Csak nem akarod bevallani magadnak. Halálosan rettegsz attól, hogy lemondj a szabadságodról.

- Egyszer már alaposan megégettem magam.

- Csakhogy én nem vagyok Ted.

- Nem ilyen egyszerű a dolog.

- Bízz bennem, és akarj engem!

- Akarlak, ezzel sosem volt gond.

- Jobban szeretném, ha bíznál bennem.

Danielle-nek az idegességtől megfájdult a gyomra. Sürgősen friss levegőre volt szüksége.

- Senkiben sem bízom. - Gyorsan megkereste a cipőjét, és belebújt.

- Éjszakánként bízol bennem - felelte Nick. - A sötétben bebeszéled magadnak, hogy ez csak szex; ártatlan, futó kaland. Egy kis vigasz...

Danielle megragadta Sadie pórázát, aztán a férfihoz fordult. Majd megszakadt a szíve, amikor meglátta a szemében tükröződő fájdalmat.

— Csak fényes nappal inog meg az önbizalmad - folytatta Nick. - De tudod mit? Én nem vagyok olyan, mint Ted, és nem is leszek soha. Nem akarlak beskatulyázni vagy olyasmire kényszeríteni, amit nem akarsz. Olyannak szeretlek, amilyen vagy. - Megfogta a lány kilincsen nyugvókezét... - És nem akarom, hogy úgy nézz rám, mintha arra várnál, mikor mutatom ki a fogam fehérjét. Hiába a csodálatos éjszakák, ha a szívedet továbbra is elzárod előlem.

- Fejezd be! Kérlek, fejezd be!

Gondolkozni kell! Szabadon lélegezni! A lány feltépte az ajtót.

Sadie nyüszített, szemlátomást megviselte a veszekedés. Danielle megrántotta a pórázt.

- Gyere!

Ám a kutya lehajtotta a fejét, és tetemes súlyával az ellenkező irányba húzta gazdáját.

- Már megint menekülsz? - fordult a férfi a kutyával küszködő Daniellehez.

Vigye el az ördög! Nick nyilvánvalóan nem akarja megérteni, hogy neki sem könnyű.

Sadie ismét felvonyított, és lefeküdt a férfi lábához.

- Nem ez az első eset, hogy a szökést választod - jegyezte meg Nick, és megsimogatta a kutya fejét. - De a módszer eddig még sohasem hozta meg a kívánt eredményt. Kivételesen miért nem maradsz, és próbálod meg tisztázni a helyzetet?

Danielle Sadie-re nézett, aki szemlátomást egyetlen lépést sem volt hajlandó megtenni vele.

- Gyerünk? - biztatta Nick. - Menekülj tovább! Ne engedj közel magadhoz senkit! Tettesd vaknak magad! Mert így boldogabb leszel, nem igaz?

Mit tudhat Nick?

- Gyere, Sadie! - mordult a lány az állatra.

A kutya nem mozdult.

- Hagyd itt! - Nick tekintete haragosan fellángolt. - Amennyiben csak friss levegőre van szükséged, hagyd itt!

- Hiszen ki nem állhatod.

A férfi hosszan fürkészte Danielle-t, aztán keserűen megcsóválta a fejét.

- Nem mersz a szemembe nézni.

A lány Nickre emelte a tekintetét, és a gyomra görcsbe rándult. Szent ég! Nick azt képzeli, hogy szereti! Hogy őt szereti! Elengedte a pórázt, kiszaladt a szobából, és futott az erdő felé. Egyedül. Mint mindig.

A férfi tűnődve Sadie-re nézett. A kutya félig a lábán feküdt, amely lassan elzsibbadt, és olyan szemrehányó, sértett tekintetet vetett rá, mintha az egész kalamajkáért ő lenne a hibás.

- Hé! Elvégre te döntöttél úgy, hogy maradsz - ripakodott rá Nick.

Sadie felemelte a fejét, sötét szemében aggodalom tükröződött.

- Nem! Ne mondj semmit! Én csak a másodhegedűs szerepét játszom, és ezt te is jól tudod. El kellett volna menned vele.

Sadie halkan vakkantott, ami valószínűleg azt jelentette: mit tehet itt egy szegény kutya?

- Mit akarsz? - Nick a hajába túrt, és leguggolt az eb mellé. - Ugye tudod, hogy mindkettőtöket a szívembe zártalak?

Sadie kedveskedve nekidőlt, és fellökte. Nick furcsa melegséget érzett a szíve körül, amint a földön ült, és a kutya megpróbált az ölébe mászni.

- Szép kis felfordulás, mi? - dünnyögte, és igyekezett eltolni magától a hetvenöt kilós kutyát, ami eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak bizonyult. Végül nem tiltakozott tovább, átölelte Sadie nyakát, ami szintén nem volt egyszerű, és magához szorította.

A kutya a vállára hajtotta a fejét, miközben bőségesen csurgatta a nyálát Nick hátára, de a férfi észre sem vette.

- Meglátod, minden rendbe jön - suttogta alig hallhatóan.

De hogyan? Danielle elsápadt, és könnyek szöktek a szemébe, amikor bevallotta neki, hogy szereti. A szerelme halálra rémítette.

A férfi érezte, amint a haragja lassan elpárolog, és csak a mérhetetlen fájdalom marad. Bizonyára túl nagy elvárásokat támaszt a lánnyal szemben.

Például hogy viszonozza az érzelmeit.

10. FEJEZET

Nick kiballagott Sadie-vel a kertbe, és leült a teraszra, ahonnan csodás kilátás nyílt a hegyoldalra. Lejjebb egy zöld mező terült el, és színpompás tavaszi virágok ringatóztak az enyhe szellőben. Csodaszép vidék, és a férfi tudta, ha Danielle békét keres, itt megtalálhatja.

Maureen lépett ki a házból, és helyet foglalt mellette.

- Két dolgot szeretnék mondani - vágott bele kertelés nélkül a mondandójába. - Megkértem egy barátomat a rendőrségen, hogy nézzen utána ennek a Tednek.

Nick látta az unokahúga arcán, hogy van valami a tarsolyában.

- És? - kérdezte reménykedve.

- Példás állampolgár. Becsvágyó, törekvő. Pontosan fizeti a számláit, és így tovább.

- De? Érzem, hogy van egy de.

- Bizony. Tettlegességért már többször feljelentették.

- Elítélték?

- Nem. Minden esetben ejtették a vádat. De tekintve, hogy az utóbbi öt évben hasonló okokból két befektetési társaságtól is elbocsátották, noha ezekben az esetekben sem tettek feljelentést, egészen más képet kapunk erről az úgynevezett példás állampolgárról. Ismered ezt a forrófejű fickót?

- Személyesen nem - válaszolta sötéten Nick. - És mi a másik dolog, amit mondani akartál?

- Te tapostad össze a keleti oldalon a frissen ültetett zöldségágyást?

- Viccelsz? Nem merném megkockáztatni a biztos halált! - Nick rosszat sejtve Sadie-re pillantott. Könnyen meglehet, hogy ő a tettes, futott át az agyán. - Biztos vagy benne, hogy emberi lábnyomokról van szó?

- Pontosabban egy férfi lábnyomairól. Clint nem merte volna megtenni, egyébként is a lábnyomok túl nagyok - mondta Maureen, és összehúzott szemmel méregette Nick cipőjét.

- Ártatlan vagyok - esküdözött a férfi, és a szívére szorította a kezét. - Vajon ki lehetett az, aki be akart kukucskálni az ablakon?

Hirtelen világosság gyúlt az agyában.

Ted. Aki könnyen tettlegességre ragadtatja magát, aki megütötte a kutyát, aki minden tekintetben egy piszok alak.

És Danielle egyedül sétál az erdőben!

Ma este, - gondolta Danielle, miközben lihegve kapaszkodott felfelé egy meredek ösvényen. Ma este megkapja Laura Lyntől az ígért papírokat, és aztán már semmi akadálya, hogy elmenjen. Elvégre ezt akarja.

Legalábbis ezt akarja bemesélni magának.

Az ördög vigye el Nick Coopert! Miért ébreszt benne hamis illúziókat? Az élete során volt alkalma megtanulni, hogy csak magára hagyatkozhat, és senkiben sem bízhat. Csakhogy Nick más, mint a többi ember, akiket eddig közel engedett magához. Állhatatos, hűséges és önzetlen. Nem csak saját magára gondol. Milyen lenne, ha egy ilyen ember állna mellette? Valaki, akit érdekelnek a reményei és az álmai, és segít a megvalósításukban...

De egyáltalán van-e joga tartós kapcsolatról és szerelemről ábrándozni, amikor az életében ekkora a zűrzavar? Először rendet kell teremtenie ebben a káoszban. Nick Cooper kétségtelenül tetszik neki.

Danielle leült egy nagy kőre, és vadul kalapáló szívére szorította a kezét. Ha...

Nem! Felesleges töprengeni olyasmin, amin úgysem változtathat. Mihelyt megvannak a papírok, elmegy a rendőrségre, és ha minden a reményei szerint alakul, hamarosan új életet kezdhet. És ezúttal nem hibázik. Újra beül az iskolapadba, és állatorvos lesz.

- Danielle!

Amikor meghallotta a halk, immár oly ismerős hangot, a lány mély lélegzetet vett, és lassan megfordult. Természetesen Nick volt az, aki úgy lihegett, mintha a panziótól egész úton rohant volna.

A férfi némán megölelte és magához szorította, olyan erősen, hogy Danielle érezte izgatott szívdobogását.

Nick megfogta a kezét, és megnyugtatóan simogatni kezdte, de sokkal inkább úgy tűnt, mintha saját magát próbálná megnyugtatni. A lány nyakához szorította az arcát.

- Nem találtalak, és már azt hittem...

- Nick?

A férfi olyan erősen szorította Danielle-t, mintha attól tartana, hogy soha többé nem látja. Két kezébe fogta az arcát, tekintetéből hihetetlen megkönnyebbülés, ugyanakkor félelem is sugárzott.

- Megtaláltam a megoldást - mondta. - Minden rendben lesz.

- Megérkeztek Lyntől a papírok? - Danielle mosolyogva kibontakozott a férfi karjaiból, ám komor arcát látva elsápadt. - Mi az? - kérdezte riadtan. - Mi történt?

- Nem a papírokról beszélek - mondta Nick, és csitítóan megsimogatta a lány karját. - Még nem érkeztek meg.

- Hát akkor? - A férfi úgy szorította Danielle karját, mintha soha többé nem akarná elengedni. - Halálra rémítesz.

- Megkértem Maureent, hogy tapintatosan nézzen utána Tednek.

- Tessék?

- Kiderítette, hogy tettlegesség miatt már többször feljelentették. Sőt hasonló okból kétszer az állását is elveszítette. Pontosan erre van szükséged, hogy bizonyítani tudd az igazadat.

- Szent ég! - A lány hosszú idő óta először lélegzett egy kicsit szabadabban. - Én meg közben eldöntöttem, hogy mindenképpen hazamegyek, mindegy, milyen következményei lesznek, pénzbírság vagy börtönbüntetés. Vissza akarom kapni a régi életemet bármi áron.

Nick szemében elszántság tükröződött.

- A pénzbírságot könnyen kifizetjük.

Már megint ez a többes szám első személy, gondolta Danielle. De a mellkasában tovább csökkent a szorítás.

Börtönbe pedig biztosan nem zárnak - jelentette ki a férfi ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nick...

- Ne felejtsd el, hogy szeretlek! - A férfi a hüvelykujjával gyöngéden megcirógatta kedvese állát. És azt hiszem, te is szeretsz.

- Csak egy hete ismerlek.

- Egy örökkévalóság óta - pontosította Nick. - Ez a hét hosszabb volt egy életnél.

- Sok mindent nem tudok rólad. - Danielle kihallotta a saját hangjából a félelmet. - És ez fordítva is igaz.

- Épp eleget tudok. - Nick hirtelen hátrább lépett. - De neked ez szemlátomást kevés...

- Sajnálom...

- Felesleges mentegetőznöd. A ház előtt a kertben lábnyomokat találtak. Mintha valaki odakintről próbált volna bekukucskálni az ablakon.

Danielle másodpercekig dermedten nézte a férfit, aztán elfordult. Megint hibát követett el. Nem kellett volna megbíznia Lynben.

Nick felsóhajtott. Közelebb lépett, de ebben a pillanatban megcsörrent az övére erősített rádiótelefon. A szájához emelte a készüléket.

- Megtaláltam Danielle-t. Nem esett semmi baja.

- Rendben. - Maureen hangja betöltötte a kis tisztást. - Sadie veletek van, ugye?

- A kertben alszik a virágágyásban.

- Nem, nincs ott.

Nick Danielle-re nézett. Amikor ismét megszólalt, a tekintete gondterheltnek tűnt.

- Mi van a zöldségeskerttel? Néztétek ott is?

- Néztük. - Maureen hangja elcsuklott. - Sehol sem találjuk. Mintha a föld nyelte volna el.

- Máris jövünk. - Nick ismét az övére erősítette a készüléket, aztán megfogta a lány kezét. - Meg fogjuk találni.

- Őt is cserbenhagytam...

- Ne beszélj butaságot! Gyerünk!

Danielle gyomrát görcsbe rántotta a félelem, ennek ellenére nem kerülte el a figyelmét Nick aggódó arca. Tehát nem csak színlelte, hogy kedveli Sadie-t. És az érzéseinek semmi köze a kutya pénzben kifejezhető értékéhez vagy ahhoz, hogy a jövőben hány versenyt nyerhet. Egyszerűen csak megkedvelte Sadie-t, és most mindent elkövet, hogy segítsen rajta, és visszaszerezze.

Vajon éppoly nagyvonalú és önzetlen az a szerelem is, amit a férfi állítólag őiránta érez?

Nick a teraszról figyelte Danielle-t. A lány körülbelül húsz méterre lehetett tőle, a meredek hegyoldal felé fordult, és Sadie-t szólongatta. A szél bele-belekapott hosszú hajába. Karcsú, formás lába meztelen volt, akárcsak a karja.

A férfi arra gondolt, szívesen elnézné élete végéig. Halálosan szereti. Vágyik a hangja, a nevetése után, hogy megossza vele a gondolatait. Bárcsak Danielle is ugyanezt érezné iránta!

- Hála istennek, ott van! - kiáltott fel váratlanul a lány.

Sadie futva közeledett feléjük. Amikor megpillantotta Nicket és Danielle-t, megtorpant, és félrehajtotta a fejét, mintha csak azon tűnődne, mire fel ez a nagy izgalom.

Húsz perccel később, amikor hazaértek, az állat még mindig lihegett, csuromvizes volt az izzadságtól, és halálosan fáradtnak tűnt. A nyakán lévő zsinór arról árulkodott, hogy valaki megpróbálta megkötni.

- A bulmasztiffok hihetetlenül erősek - mondta Danielle, miközben a szíj okozta horzsolásokat vizsgálta Sadie nyakán. Még a bőrből készült pórázt is könnyedén elszakítják, ha szabadulni akarnak.

Nick letérdelt a kutya mellé, hogy jobban szemügyre vegye. Egy nedves csókot kapott a fáradozásáért.

Danielle óvatosan megtapogatta Sadie-t. Amikor a mellkasához ért, a kutya szűkölni kezdett, megfordult, és hátat fordított a gazdájának. Danielle újra próbálkozott, de Sadie figyelmeztetően rámordult.

Nick is hasonló eredménnyel járt, jóllehet utána Sadie egy újabb nedves puszival próbálta kiengesztelni.

- Te jó ég! - suttogta Danielle.

- Mi az?

- A mellbimbói nyilvánvalóan érzékenyek.

- És?

Danielle az ajkába harapott, és tűnődve nézte a kutyát. Azután befogta Sadie fülét, és suttogva megszólalt:

- Attól tartok, anyai örömök elé néz.

- Mi? Honnan tudod? - kérdezte Nick, miközben kutató pillantást vetett Sadie széles mellkasára és gömbölyű hasára.

- Hamarosan bizonyosságot nyerünk, mert a kutyáknál csak két hónapig tart a vemhesség. De ez megadja Tednek a kegyelemdöfést. A korcs kölykök teljesen értéktelenek.

- He! - Ezúttal Nick fogta be Sadie fülét. - Hogy mondhatsz ilyet?

- Egyáltalán nem vicces - mondta Danielle, és az arcát a kutya pofájához dörzsölte. Annyi pénzem sincs, hogy magamról gondoskodjam, nem beszélve a kölykökről. De ezt senki sem tudhatja meg. Nem hagyhatom. hogy Ted elvegye tőlem csak azért, mert nincs pénzem. Látod a nyakán, hogy most is mit művelt vele?

- Igen, ezt bizonyítani tudjuk.

Nick Maureenra és Clintre nézett, akik egyetértően bólogattak.

- Már telefonáltam a rendőrségnek - mondta Maureen. - Beszéltem a lábnyomokról is.

Clint megsimogatta Sadie-t.

- Ideje tisztázni a helyzetet, ugye, kislány?

Danielle bólintott.

- Igen...Legfőbb ideje.

- Ráadásul itt van a küszöbönálló esküvő - tette hozzá Clint. - Tehát minél előbb lezárjuk ezt az ügyet, annál jobb.

Danielle elsápadt, az ajka elfehéredett.

- Igen, az esküvő...- Mosolyt erőltetett az arcára. - Ami az illeti...

Sadie váratlanul felpattant, és vadul csaholni kezdett. Majd felugrott díványra, és a pofáját az ablakhoz nyomta. Egy percre sem hagyott fel a hangos ugatással, miközben egész testében remegett.

- Odakint van vélekedett Nick.

- Danielle volt barátja? - kérdezte Maureen.

- Igen. - Danielle felállt, és Sadie-hez lépett.

- Elég volt. Kimegyek és beszélek vele - jelentette ki, és lerázta magáról Nick kezét, aki tartóztatni próbálta. - Közlöm vele, hogy többé semmi közünk egymáshoz.

- Együtt megyünk - szögezte le Nick, és elhúzta a lányt az ablaktól.

- Nick...

- Igen, tudom. Gyűlölöd, ha többes szám első személyben beszélek - szakította félbe bosszúsan a férfi - de nem érdekel. Nem engedlek ki egyedül. Miután mindent elrendeztünk, azt csinálsz, amit akarsz. Felőlem akár egyedül. Sőt még sok sikert is kívánok, és remélem, hogy nem bánod meg a döntősedet.

- Nick...

- Folytathatod az életedet ott, ahol abbahagytad.

- Nick! - Danielle görcsösen nyelt egyet, és a férfi karjára tette a kezét. - Szükségem van a segítségedre.

- Tednek van fegyvere? - vetette közbe Maureen, miközben Nick még mindig Danielle-t bámulta, és megpróbálta feldolgozni a hallottakat.

- Nem, ahhoz túlságosan gyáva. Csak Sadie-t akarja. Csapdát állíthatunk neki, ha a kertben megkötjük a kutyát. Oda fog menni hozzá, és ezúttal lesznek szemtanúk. - Danielle reménykedve végighordozta tekintetét a többieken, pillantása végül megállapodott Nicken. - A rendőrség hinni fog nektek - jelentette ki nyomatékosan.

Nick a fejét rázta.

- Úgy hangzik, mintha azt akarnád, hogy maradjunk idebent, amíg te egyedül szembeszállsz Teddel.

- Pontosan.

- Nem!

- Hiszen a közelben leszel. Mi bajom eshet?

- Danielle...

- Döntöttem - közölte a lány határozottan. - Kiülök Sadie-vel a teraszra. Együtt várunk Tedre, és végleg lezárom ezt az ügyet.

Nick a kivilágítatlan teraszon ült, és figyelte, amint a sűrűsödő alkonyatban Danielle és Sadie alakját lassan elnyeli a sötétség. Már csak a körvonaluk látszott.

A lány mintegy húsz méterrel távolabb, egy padon üldögélt. A nemrég telepített kert volt Maureen minden büszkesége és öröme.

Nick tudta, hogy az unokatestvérei a ház másik oldalán őrködnek, és onnan figyelik Danielle-t. Tisztában volt azzal, hogy semmi baja nem eshet a lánynak. Tulajdonképpen örülnie kellene, hogy ez a csúnya történet egyszer s mindenkorra lezárul. Az értelmével mindezt felfogta, de a kutyáját magához ölelő Danielle-t látva nem tudott szabadulni gondolattól, hogy ez a vég kezdete. A lány többé nem szorul a segítségére, és örökre eltűnik az életéből, ő pedig újra egyedül marad.

Nagyszerű! Hazautazhat, és pótolhatja az eltervezett, értelmetlen randevúkat. Mindennap más lánnyal. Pedig csupán egyetlen nő van, aki jelent számára valamit.

Hirtelen észrevett egy férfit, aki a gyalogúton Danielle felé közeledett.

- Szia, Ted! - szólalt meg a lány.

A férfi, akit valaha annyira szeretett, egy borítékot mutatott fel neki.

- A papírjaid. Laura Lyntől.

Danielle gyomra görcsbe rándult. Újabb árulás.

- Értem.

- Kétlem. - Ted megállt néhány lépésre Sadie-től, aki nem mozdult, de halkan és barátságtalanul morogni kezdett. - Gail Winters segített megszerezni. Emlékszel rá, ugye?

Danielle tudta, hogy Nick a közelben van, és vigyáz arra, hogy se neki, se Sadie-nek ne essen bántódása. Tehát nyugodtan válaszolt:

- Mindig is kedvelt téged.

- Annak idején te is.

- Rég volt.

Ted tekintete elsötétült, de nem a vágytól, hanem a haragtól. Danielle örült, hogy nincs egyedül. Az utóbbi időben a függetlenség elveszítette a szemében minden varázsát.

Bármily fenyegetően néz is rá Ted, nem eshet baja. Megrendítő volt a felismerés, hogy még soha életében nem érezte magát ekkora biztonságban. Nick mellett kezdettől fogva így volt.

- Jól nézel ki - jegyezte meg Ted bársonypuha hangon.

Danielle arra gondolt, hogy fordítva ez nem igaz. A magas, karcsú, jóképű férfi annak idején maga volt a hűvös elegancia és magabiztosság. Most gyűrött ingében, piszkos nadrágjában és sáros cipőjében meglehetősen szánalmasan festett.

- Csöppet sem félek tőled. - jelentette ki a lány, és a szeme sarkából észrevette, amint megmozdul valaki a teraszon.

Nick. Ő megvédi, mert kedveli, kívánja... és szereti.

Várta, hogy rátörjön a pánik, a szorongás, de egyik sem jelentkezett.

- Rosszul teszed - felelte Ted. - Ugyanis meggyűlik a bajod a rendőrséggel, ha nem teszed, amit mondok. Azt akarom, hogy gyere haza. Velem.

- Hogy a magadénak mondhass egy újabb trófeát?

- Hogy a feleségem légy. És Sadie-t is vissza akarom kapni.

- Lehetetlen. Nem illünk össze. Én nem olyan vagyok, akit akarsz, te pedig nem is hasonlítasz arra, akit én akarok. Kérlek, engedj el! Egyszerűen engedj el!

- Eszemben sincs! - Ted szemében harag és kétségbeesés tükröződött. - Te és Sadie hozzám tartoztok.

- Nem leszek a feleséged - jelentette ki Danielle a tőle telhető legnyugodtabb hangon. - Nem megyek vissza hozzád - folytatta, és a kutya busa fejére tette a kezét - sőt nem kapod meg őt sem. Tudom, hogy te fenyegettél meg e-mailen, hogy te nyúltad le a bankszámlámat, este kémkedtél utánam. A rendőrséget érdeklik az ilyen dolgok.

- Elloptad Sadie-t.

- Ha elmagyarázom, meg fogják érteni, miért tettem. Hiba volt elmenekülnöm. Nyomban rendeznem kellett volna a dolgot.

Ted szeme összeszűkült. Látszott rajta, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát. Lépett egyet előre. Danielle védelmezően Sadie elé állt, ám a kutya villámgyorsan megkerülte, és dühösen vicsorogni kezdett.

Ted gyilkos pillantást vetett rá.

- Elfelejtetted, ki ad enned?

- Én - mondta higgadtan Danielle, és a keze még mindig Sadie fején nyugodott. - Add fel, Ted! Semmi értelme veszekednünk.

- Annak sincs értelme, hogy nem hallgatsz rám. Menjünk haza! - változtatott a taktikán a férfi. - Otthon nyugodtan megbeszélünk mindent.

- Egy másik kutya olcsóbb lenne.

A férfi megrázta a fejét, és még közelebb lépett.

- Nem a kutya érdekel, hanem te.

- Nem hiszem.

- Pedig ez az igazság.

Ted közvetlenül Danielle előtt állt, kezét a karjára tette. Abban a pillanatban Sadie a bokája után kapott, és belemélyesztette a fogát. Ted felüvöltött fájdalmában, és a kutya felé rúgott.

Danielle habozás nélkül cselekedett. Csak azt látta, hogy a férfi Sadie hasát célozta meg, ahol valószintileg már ott növekedtek a kölykök. Egy dühös kiáltással megragadott egy cserép muskátlit, felállt a padra, és Ted fejére pottyantotta. A cserép széttört, és virágföld záporozott mindenfelé. Ted újra télüvöltött.

Ebben a pillanatban megérkezett az erősítés Clint, Maureen és Nick személyében.

- Ez az elmebeteg nő megtámadott - tajtékzott Ted, és hátrább lépett. - Hozzám vágott egy virágcserepet. Lecsukatom! Ez a nő...

- Ennek a férfinak a menyasszonya - jegyezte meg nyugodt hangon Maureen, és szenvtelenül figyelte, amint Nick könnyűszerrel lefogja Tedet.

- Tolvaj és hazug! - Ted teljes erejéből védekezett. - A mocsokból vakartam ki.

Egy marék föld tömte el Ted száját.

- Elnézést, véletlen volt. - mondta szelíden Nick, de nem eresztette ellenfele karját.

Ted elkeseredetten köpködött, és közben csúnyán káromkodott.

Nem sokkal később a rendőrség is megérkezett. Maureen teát szolgált fel, jókedvűen csevegett, miközben igyekezett népszerűsíteni a panzióját.

Clint megkopogtatta Nick vállát.

- A menyasszonyod remekül állta a sarat - jegyezte meg, és elismerő pillantást vetett Danielle-re. - Isten hozott a családban! - fordult a lány felé, és jobbról-balról megcsókolta.

- De... - kezdett volna tiltakozni a lány, ám Clint már tovább is ment, és magukra hagyta őket.

- Holnap mindent megmagyarázok - mondta Nick, és a gőzölgő teát bámulta, amit Maureen a szó szoros értelmében ráerőszakolt. - Ne aggódj!

- Nem aggódom - felelte tétován Danielle. Mert... - Csodálkozva pillantott remegő kezére. - Te jó ég! Most még idegesebb vagyok, mint amikor Teddel beszéltem.

Nick látszólagos közönye elszállt. Odalépett Danielle-hez, megsimogatta az arcát, és megfogta a kezét. A szemében harag és aggodalom tükröződött, de a hangja tökéletesen nyugodtan csengett.

- Valószínűleg a sokk utólagos hatása. Gyere, bekísérlek a házba.

- Nem erről van szó - mosolyodott el bágyadtan Danielle. - Azért vagyok ideges, mert mondani szeretnék valamit. - Lehunyta a szemét, ám amikor megérezte Nick karját a dereka körül, kényszerítette magát, hogy ismét kinyissa. Elég a gyöngeségből! Erősnek kell lennie, hogy világos, egyértelmű döntést hozhasson. - Kérlek, ne mondd meg nekik, hogy nem vagyunk jegyesek!

- Attól tartasz, hogy megharagudnának? Tudom, nem kellett volna hazudnom.

- Félreértettél. Nem akarom, hogy mindez hazugság legyen. Szeretnék hozzád tartozni. Újra hallani, hogy szeretsz. Szeretném viselni a gyűrűdet, és a feleséged lenni.

Nick kővé dermedve állt ott. Azután lerogyott az egyik karosszékbe, mert a lábából kiszállt minden erő.

- Ha jól értettem, házassági ajánlatot tettél?

- Igen - feledte halkan Danielle, mivel a torka elszorult. - Szeretlek, Nick Cooper a feleséged akarok lenni, jóban-rosszban melletted állni. Veled együtt utazgatni, felnevelni Sadie kölykeit, aztán később a saját gyerekeinket.

A férfi szóra nyitotta a száját, de aztán újra becsukta, mert egyetlen hang sem jött ki a torkán.

- Egy egész életen át - folytatta Danielle, mert attól tartott, hogy Nick még mindig nem érti.

A férfi lassan rábólintott.

- Biztosra vettem, hogy el akarsz menni, és arra gondoltam, hogy néha azért találkozhatnánk, csak nem találtam a megfelelő szavakat. Sosem hittem volna...

- Tudom, rémesen viselkedtem. - A lány átölelte Nicket. - Sajnálom, hogy olyan nehéz a felfogásom.

- Nincs semmi baj.

A férfi szeme gyanúsan csillogott a holdfényben. Danielle Nickhez simult, aki most már végérvényesen és teljesen hozzá tartozott.

- Szeretlek! - vallotta meg ismét.

- Őszintén remélem, hogy így van. Én is szeretlek tiszta szívemből.

Danielle a megkönnyebbüléstől alig kapott levegőt. Egy kicsit hátrább lépett, és bizonytalanul elmosolyodott.

- És a többi? Mit szólsz a többihez?

- Én is melletted szeretnék állni jóban és rosszban, kölyköket és gyerekeket nevelni. Főleg gyerekeket - tette hozzá Nick, és hosszan, szenvedélyesen csókolta Danielle-t.

Amíg Sadie nyüszítve közéjük nem furakodott.

Danielle megsimogatta a kutya fejét.

- Mi a baj?

- Azt hiszem, magányos - vélekedett a férfi. - Szereznünk kellene mellé egy másik kutyát, hogy neki is legyen egy társa.

Danielle átölelte Nick nyakát, noha Sadie még mindig közöttük állt.

- Igen - mormolta, és szájon csókolta. - Senkinek sem lenne szabad egyedül élnie, amikor van más választás. Mindenkinek meg kellene keresnie a társát.

- Bizony - bólintott a férfi. - Menjünk haza!

- És hol van az otthonunk?

- Ahol akarod. Tanulni szeretnél, ugye?

- Igen.

- Akkor költözzünk oda, ahol egyetemre járhatsz! Később talán egy nagyvárosba, vagy ide. Végül is mindegy. Melletted vagyok otthon.

- Én pedig melletted. - felelte mosolyogva Danielle.