Júlia különszám 1998/6.

Nora Roberts

Kérünk, kedves Télapó…!

A hétéves ikrek, Dan és Don pontosan olyan mamit kívántak maguknak karácsonyra, mint
amilyen Nell Davis, az új énektanárnő: vidám, szőke, tud csokitortát sütni, és szereti a

gyerekeket meg a kutyákat. A kérdés csak az, hajlandó-e a papájuk, Greg Taylor másodjára is

megnősülni...

1

.

FEJEZET

Nell Davis még csak két hónapja élt a kétezer-háromszáznegyven lakosú Taylor's Grove-

ban, de máris otthonosan érezte magát a kedves kisvárosban. Én vagyok a plusz egy fő,
gondolta, mikor belépett az iskola előcsarnokába. Hamar megkedvelte az apró boltokat, a
csinos, előkertes házakat, a verandák hintaágyait, élvezte a barátságos szomszédokkal
folytatott kellemes tereferét. Még azt is megszokta, hogy néha kis híján nyakát töri a
hepehupás járdákon. Leginkább az itteniek kedélyes, kényelmes életmódja tetszett meg neki.

Ha egy évvel ezelőtt valaki megjósolja, hogy egyszer elhagyja majd Manhattant, és

Maryland nyugati zugában telepszik le, bizonyára bolondnak tartja az illetőt. S most a
Taylor's Grove-i tantestület tagja, és úgy él, mint hal a vízben.

Nell torkig volt New Yorkkal. A barátnője, akivel közösen bérelt lakást, férjhez ment, s

minthogy a tanári fizetésből nem futotta a drága lakbérre, kénytelen volt más lakótárs után

nézni. Az újonnan beköltözött azonban csakhamar köddé vált Nell minden értékes és kevésbé
értékes, mozdítható személyes holmijával együtt. Nell vőlegénye, Bob pedig ahelyett, hogy
vigasztalta, segítette volna a lányt ebben az elkeserítő helyzetben, kijelentette: mindennek
Nell az oka. Egy önálló, felnőtt nő nem lehet ennyire hiszékeny és elővigyázatlan.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nell szakított Bobbal.
Röviddel ezután az iskola, ahol tanított, „karcsúsította" a tanári kart - magyarán mondva

megszüntették a zenetanári állást, és elbocsátották a lányt. Ő pedig osztott, szorzott. A szélnek
eresztett, vádaskodó Bob, a drága bérű, kifosztott lakás, nem is beszélve az elveszített
munkáról - mindez sok volt egyszerre. Nell úgy határozott, hogy búcsút int New Yorknak.

A döntést tett követte. Elfogadta a kisvárosi középiskola ajánlatát, és mint kiderült,

helyesen tette. Ma már olyannak érezte Taylor's Grove-ot, mintha itt született volna.

Beköltözött egy felújított régi házba, néhány saroknyira az iskolától. A bért egyedül is

könnyen ki tudta fizetni. Csak két hete tanított, de máris befogadták, megszerették a diákjai, a
kollégái.

Jókedvűen nyitott a díszterembe, az első énekkari próba színhelyére. Bízott benne, hogy

újdonsült kórusával kivívja majd a helybéli közönség viharos tetszését a karácsonyi
hangversenyen.

A fiatal tanárnő leült a színpadon álló ütött-kopott zongora mellé. Amíg a tanítványait

várta, végigfuttatta ujjait a billentyűkön. Egy blues csendült fel, az amerikai négerek
jellegzetes zenéje. A szomorkás, lassú dallam betöltötte a helyiséget. Az ilyen viharvert
zeneszerszámon egyszerűen bluest kell játszani...

- Hallod? Tök jó! - szólt a barátnőjéhez, Kimhez Holly, és benyitott a terembe.
- Meghiszem azt! - Kim betessékelte a helyiségbe két kis unokaöccsét is. - Mr. Striker

sosem játszott ilyesmit.

- A szerelése is szuper! - Holly hangjában elismeréssel vegyes irigység rezgett. Alaposan

szemügyre vette a tanárnő szűk nadrágját, hosszú ingét, csíkos mellényét. - Nem is értem,
hogy juthatott eszébe eljönni New Yorkból ide, a világ végére. Láttad a fülbevalóját? Biztosan
az Ötödik sugárút egyik menő butikjában vette.

Nell divatos bizsui máris beszédtémává váltak a lánynövendékek körében. Jó ízléssel

kiválasztott, különleges karkötői, gyűrűi, klipszei és nyakláncai tökéletesen illettek az
egyéniségéhez, vállig érő, aranyszőke hajához, szélfútta frizurájához. Kedves, kicsit rekedtes
nevetésével, természetes, fesztelen modorával egy csapásra elnyerte növendékei
rokonszenvét.

-Állati klassz! - Kim kivételesen nem Nell külsejét, hanem a muzsikáját dicsérte. -

Bárcsak én is így tudnék zongorázni!

- Bárcsak én is így néznék ki! - sóhajtotta Holly.
- Gyertek, lányok! Ingyen hangverseny - fordult feléjük Nell.
- Csodaszépen játszik, Miss Davis! - Kim a színpad felé terelte a kisfiúkat. - Mi is ez?
- Muddy Waters szerzeménye. Azt hiszem, kibővítem néhány blueszal a tananyagot. - A

tanárnő észrevette a két kisfiút. - Szervusztok, srácok!

A kicsik mosolyogtak. Mindkettőjük bal arcán egyforma gödröcske jelent meg.
- El tudja játszani az „Old MacDonad"-et is? - kérdezte az egyik. Mielőtt Kim

megszólalhatott volna, Nell már bele is kezdett a dalba.

- Nos, hogy tetszett? - kérdezte, miután leütötte az utolsó akkordot.
- Csúcs volt!
- Elnézést a hívatlan vendégekért, Miss Davis. Ők az unokatestvéreim, és rám bízták őket.

Bemutatom Dan és Don Taylort.

- Két Taylor Taylor's Grove-ból - nézett a gyerekekre Nell. - Ugye testvérek vagytok?

Úgy hasonlítotok egymásra, mint két tojás.

- Ikrek - kuncogtak a srácok.

- Gondoltam! Akkor most megpróbálom kitalálni, melyikőtök kicsoda. - Nell leguggolt a

színpad szélén. Mindkét kisfiúnak hiányzott a bal felső metszőfoga. - Te vagy Dan - mutatott
az egyikükre -, te meg Don.

- Honnan tudja? - ámuldoztak a gyerekek.
Nem tudtam, csak próbálkoztam. Az esély ötven százalék, de ezt nem árulom el nekik,

mulatott magában Nell. Nem okozok csalódást ennek a két bűbájos gyereknek.

- Varázslat - felelte. - Szeretitek a muzsikát?
- Aha.
- Akkor üljetek le! Ti lesztek a hallgatóság.
- Köszönöm, Miss Davis - Kim az első széksorhoz kísérte az ikreket. - Egy hangot se

halljak! Maradjatok a feneketeken! - parancsolt rájuk, latba vetve a tíz évvel idősebb
unokanővér minden tekintélyét.

Nell rákacsintott a srácokra, aztán magához intette az időközben összegyűlt

karénekeseket.

- Kezdjük a próbát!
Az ikreket szemlátomást untatták a színpadon történtek. Eleinte megbeszélés folyt, aztán a

tanárnő kiosztotta a kottákat, majd szólamok szerint állította sorba a lányokat és a fiúkat.

Don le nem vette a szemét Nellről. Szép a haja, állapította meg. A szeme olyan nagy és

barna, mint a Dagi kutyánké. Hangja kicsit mély, de irtó kedves. Muris! Ahányszor ránk
mosolyog, éppen úgy dobog a szívem, mint amikor sokáig futok.

Nell most előénekelt egy szép karácsonyi dalt. Don nem tudta sem a címét, sem a

szövegét, de a dallamot sokszor hallotta már a rádióban.

- Ő az! - bökte oldalba a testvérét.
- Kicsoda?
- Hát a mami, akit akarunk.
Dan éppen a miniautóját tologatta a térdén. Abbahagyta a játszadozást, és felnézett a

színpadra.

- Kim tanár nénije? - meredt tágra nyílt szemmel Nellre.
- Teljesen tuti! - vágta rá izgatottan Don. - A Télapó biztosan megkapta már a levelünket.

Ez a néni pont olyan, amilyet kértünk tőle. Ráadásul kedves velünk, és egyébként is aranyos.

- Komolyan mondod? - kérdezte bizonytalanul Dan. Nagyon csinosnak találta Miss

Davist, és az is tetszett neki, hogy olyankor is nevet, amikor az énekesek hibáznak. Persze ez
még nem jelenti azt, hogy süteményt is tud sütni, és szereti a kutyákat.

Don a fejét csóválta. Néha bizony elég nehéz a „tesója" felfogása.
- Egyből tudta, melyikünk Dan, és melyikünk Don. Varázslatból, azt mondta. Egész

biztos, hogy ő kell nekünk! - suttogta ellentmondást nem törően.

- Tényleg! Akkor tud varázsolni! Igazad van! - Dan a homlokára csapott. -Ő az igazi! Mit

gondolsz, várnunk kell rá karácsonyig?

- .Sajnos, azt hiszem... A Télapó sosem küldi el előre az ajándékokat.
- Hátha most az egyszer kivételez...

Greg Taylor gondterhelten állította le furgonját az iskola előtt. Mit adjak vacsorára a

gyerekeknek? - töprengett. Milyen padlót rakjak le a Meadow Street-i házban? És mikor
menjek alsóneműt vásárolni a fiúknak?

Az utolsó mosás után megállapította, hogy nem ártana már újakra cserélni a kis trikókat,

alsónadrágokat. Holnap korán reggel fát kell rendelnie a telepről, ma este pedig feltétlenül be
kell fejeznie a könyvelést. De előbb még kénytelen lesz időt szakítani egy kis beszélgetésre a
srácokkal, megnyugtatni őket, mert rettenetesen izgulnak a másnap esedékes tollbamondás
miatt.

Ez lesz életük első dolgozatírása. Tavaly még csak a betűket, számokat tanulták.

Greg zsebre vágta a kocsikulcsot. Válla sajgott, mert egész nap kalapált, de ez zavarta a

legkevésbé. Egy kis izomláz jóféle fájdalom, hisz azt jelzi, hogy létrehozott valamit. A
Meadow Street-i ház tatarozása tervszerűen halad. A pénz is megvan a befejezéshez. Amint
elkészül, határoznia kell, hogy bérbe adja-e, vagy áruba bocsátja. Természetesen beszélni fog
az adótanácsadójával is, de a végső döntést neki, a vállalkozónak kell meghoznia.

Miközben keresztülvágott a parkolón, mint mindig, most is körülnézett. A múlt században

még csak néhány házból álló, aprócska falu volt itt. Aztán megjött Greg szépapja,
műhelyeket, üzemeket épített, munkahelyeket teremtett. Felvirágoztatta a települést. Ma már a
környező domboldalakat is lakóházak lepik.

Greg tizenkét évi távollét után, hat éve tért vissza alapító őséről elnevezett városkájába.

Hozzászokhatott volna már a kies táj, a távoli hegylánc megnyugtató látványához, mégis újra
és újra rácsodálkozott a természet szépségére.

Bár igencsak benne voltak már az őszben, a fák lombkoronái, a bokrok levelei még

majdnem úgy zöldelltek, akár nyáron. A jó idő kedvezett a tatarozás külső munkálatainak, s a
gyerekek délutánonként kint játszhattak a kertben.

A férfit kicsit furdalta a lelkiismerete, amint benyitott az iskola kapuján. Munkája aznap

tovább marasztalta az építkezésen, mint hitte, és a nővérének is dolga akadt, nem vállalhatta
az ikrek felügyeletét, így aztán kénytelen volt a gyerekeket Kimre bízni, aki nem tehetett
mást, magával vitte őket az énekkari próbára. Persze Dan és Don nyugodtan megvárhatta
volna otthon is a papát, de Greg nem akarta, hogy a fiai „kulcsos gyerekek" legyenek.
Egyébként így legalább Kimet is hazafuvarozza, és megtakarít Mirának, a nővérének egy utat.

Néhány hónap múlva már Kimnek is lesz jogosítványa. A serdülő lányka már alig várja,

folyvást emlegeti. Greg azonban elhatározta, hogy akkor is ő fogja szállítani a fiait.
Bármennyire kedveli amúgy nagyon értelmes unokahúgát, egy tizenéves kamaszlány nem
vezethet igazán jól.

Nővére gyakran a szemére vetette, hogy túlzottan elkényezteti a srácokat. Greg tudta,

hogy Mirának igaza van, ugyanakkor természetesnek tartotta, hogy mindent megad a
gyerekeinek, hiszen az anyjukat is helyettesítenie kell.

- Ha nem vagy hajlandó feleséget keresni magadnak, az a te dolgod, abba nem szólhatok

bele. De Dan és Don az unokaöcséim. A nevelésükhöz igenis van közöm. Hosszabb gyeplőre
kell engedned őket, így sosem lesznek önállóak. - Taylor szinte hallotta Mira hangját.

Még hogy megnősülni! - gondolta. Eszemben sincs!
Elmosolyodott a folyosóra kiszűrődő, szívet melengető karácsonyi dallamok hallatán.

Óvatosan nyomta le a kilincset, lábujjhegyen lépett a nagyterembe, és megállt. A zongoránál
szemrevaló fiatal lány ült. Időnként felnézett a billentyűkről, és bátorítóan bólintott az
éneklők egy-egy csoportja felé.

Vajon miért nincs még itt a tanárnőjük? - vonta össze a szemöldökét Greg.
Ekkor felfedezte fiait a nézőtér első sorában, és odalopakodott hozzájuk. Kim a színpadról

integetett a nagybátyjának. A férfi leült a gyerekek mögé, és előrehajolt.

- Szépen énekelnek - súgta.
- Papa! - Don izgatottan fordult hátra. - Ez karácsonyi dal!
- Hallom... Hogy megy Kimnek?
- Tök jól. Ő lesz a szólista - csillogtatta frissen szerzett zenei műveltségét Dan.
- Igazán? Nahát!
- Becsszavamra! Egészen piros lett az arca, amikor Miss Davis megkérte, hogy énekeljen

valamit egyedül. - Dant pillanatnyilag kizárólag Nell érdekelte. - Ugye csinos?

A kérdés meglepte az apját. Az ikrek szerették Kimet, de eddig még soha nem dicsérték a

külsejét.

- Igen, szerintem is. Ő a legcsinosabb lány az egész iskolában.
- Meghívhatnánk egyszer ebédre. Vagy vacsorára - javasolta ravaszul Don.

Greg megsimogatta fia buksi fejét.
- Kimet nem kell meghívnunk. Akkor jön hozzánk, amikor akar.
Don az ég felé emelte tekintetét, ahogy az apja szokta, ha megbotránkozik valami nagy

csacsiság hallatán.

- Ki beszél Kimről? Miss Davisről van szó!
- Ki az a Miss Davis?
- A tanár néni - vágta rá gyorsan Don, és figyelmeztető pillantást vetett Danre. - Az a

szép! - mutatott Nellre.

- Ahhoz képest, hogy ez volt a legelső próba, egészen jól ment. - Nell hátrasimította szőke

haját. - De azért még sokat kell gyakorolnunk. Hétfőn szeretném folytatni a munkát, tanítás
után. Háromnegyed négykor... - A tanárnő megpróbálta túlkiabálni a hangzavart. - Azaz
három óra negyvenöt perckor. - Elégedett mosollyal fordult az első sorban ülő „hallgatóság"
felé. Az ikrek egy kimondottan vonzó férfival beszélgettek, aki éppen olyan volt, mint ők -
kicsit idősebb kiadásban. Ugyanaz a barna, göndör haj, kék, sötét pillás szempár. Kétségkívül
az apjuk. Még ülve is látszott, milyen magas termetű és izmos, de nem az a bizonyos testépítő
fajta... A bőre napbarnított... Vajon az ő arcán is megjelenik a gödör, ha mosolyog?

- Mr. Taylor - Nell nem tett kerülőt a lépcsőkig, hanem egyszerűen leugrott a színpadról.

Gyűrűkkel ékes jobbját a férfinak nyújtotta.

- Üdvözlöm, Miss Davis - Gregnek csak akkor jutott eszébe, hogy nem egészen tiszta a

keze, amikor már megszorította a tanárnőét. - Remélem, a két rosszcsont nem zavarta a
próbát.

- Ellenkezőleg! Jobban megy a munka, ha van közönségünk. - Nell az ikrekhez fordult. -

Nos, hogy tetszett?

- Szuper volt! - lelkendezett Dan. - A karácsonyi dalokat szeretjük a legjobban.
- Akár jómagam.
- Szia, Greg bácsi! - csatlakozott hozzájuk Kim.
A férfi hirtelenében nem tudta, mit is mondjon. Ez a Miss Davis mintha nem is volna

tanárnő. Valószínűleg azért látszik fiatalabbnak a koránál, mert olyan törékeny, bájos, a bőre
meg hibátlanul sima...

- Nagyon tehetséges az unokahúga. - Nell átkarolta Kim vállát. - Szép a hangja, és remek

a hallása. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért ilyen tagjai is vannak az énekkaromnak.

- Mindnyájan büszkék vagyunk rá - mosolygott Greg.
Kim elpirult.
Don elhúzta a száját. Okvetlenül Kimről kell locsogni, mikor sokkal fontosabb lenne,

hogy...?

- Meglátogatna minket egyszer, Miss Davis? - kérdezte a lehető legudvariasabban, és

mélyen a tanárnő szemébe nézett. - A Mountain View utcában lakunk egy nagy barna házban.
Könnyű odatalálni.

- Bizonyára arra is sor kerül egyszer. - Nell úgy vette észre, hogy Mi'. Taylor cseppet

sincs elragadtatva a fia ötletétől. - Gyertek el máskor is a próbára, ha kedvetek tartja! - szólt
az ikrekhez. - Te pedig, Kim, gyakorold a szólódat! - fordult a kislányhoz. Azt remélte, nem
látszik rajta, menynyire zavarba jött.

- Igenis, Miss Davis. Köszönöm a lehetőséget.
- Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Taylor.
Válaszként csupán némi dörmögés hallatszott. Nell visszament a színpadra, hogy

összegyűjtse a kottákat.

A kedves papa korántsem olyan elragadó, mint a fiai, gondolta. Milyen kár!

2. FEJEZET

Nell kevés kellemesebb dolgot tudott elképzelni, mint a tájban gyönyörködve kocsikázni

egy enyhe őszi délutánon. New Yorkban ilyenkor, szombatonként általában bevásárolt, vagy
sétált egyet a Central Parkban. Kocogni nem szeretett. Minek a sietség, amikor kényelmesen
is elérheti célját az ember?

Újdonsült autótulajdonosként élvezte a kirándulás minden pillanatát. Eddig nem is

sejtette, milyen jó dolog letekert ablakokkal, valami jó zene kíséretében suhanni a keskeny,
kanyargós utakon.

A lombkoronák lassan már sárgulni, vörösödni kezdtek. Nell befordult egy utcába, amely

fölött összeborultak a hatalmas öreg fák, mintha ölelkezni akarnának. Úgy érezte magát, mint
aki egy mesebeli, fénysugarakkal átszőtt alagútban jár. Mountain View - ez állt egy
utcanévtáblán.

Ezt a nevet említette az egyik iker kisfiú. Itt laknak tehát Taylorék egy nagy, barna

házban. Melyik lehet az? - nézett körül a lány. Épületeket nem nagyon látott, csak buja
növényzetei, sűrű bokrokat. Időnként azért elővillant egy-egy rózsaszínűre, fehérre vagy
kékre festett villa a fák törzsei mögül. Némelyik közvetlenül a várost átszelő patak partján
emelkedett, vagy dombtetőn, amelyre meredek felhajtóút vezetett.

Jó lehet ilyen környezetben élni, különösen gyerekes családoknak, gondolta a tanárnő. A

merev, szófukar Greg Taylor igazán szép helyen neveli a fiait. Azt mondják, egyedül... Az
ilyesmit hamar megtudja az ember egy kisvárosban. Itt egy futó megjegyzés, egy elejtett szó,
ott egy látszólag mellékesen odavetett kérdés, s máris kikerekedik a Taylor család története.

Gregory Taylor állítólag tizenkét éve költözött el innen a szüleivel Washingtonba, és hat

évvel ezelőtt, amikor elhagyta a felesége, visszatért az ikrekkel - feltehetően a nővére
rábeszélésére.

- Szegény csöppségeknek csak az apjuk maradt - mesélte az élelmiszer-áruház

kenyerespultjánál Mrs. Hollis Nellnek. - Az édesanyjuk faképnél hagyta őket, aztán soha
többé nem adott magáról életjelt. Greg Taylor azóta egy személyben az apjuk és az anyjuk.

Nellnek rosszmájú gondolatai támadtak. Mrs. Taylor talán nem ment volna világgá, ha

kap néha egy-egy jó szót urától és parancsolójától.

Igazságtalan vagy, rótta meg magát. Akármilyen férj volt is Greg Taylor, az apróságok

nem bűnhődhetnek miatta. Az olyan anya számára, aki képes elhagyni a kisbabáit, nincs
mentség.

Nell minden gyereket szeretett, de a Taylor ikrek egyenesen elbűvölték. Minden énekkari

próbájára eljöttek, sőt Dan megmutatta neki első tollbamondását is, amelyet a tanító nénije
ezüst csillaggal jutalmazott.

- Csak azért nem adott aranyat, mert egyetlen szót elhibáztam - magyarázta büszkén a

legényke.

Azt is észrevette Nell, hogy Don lopva figyeli, s ha rámosolyog, elpirul és lesüti a szemét.

Kellemes érzés egy kisfiú első szerelme tárgyának lenni...

A lombok alagútjából kiérve a lány hirtelen vakító napsütésben találta magát. Hegyek

magasodtak előtte, ezekről kapta az utca a nevét. Sötéten, elmosódottan, lenyűgözően
rajzolódtak a sugárzóan kék égre.

Az út mindkét oldalán sziklákkal tűzdelt lankák emelkedtek. Nell önkéntelenül levette

lábát a gázpedálról, amikor az egyik domb oldalán megpillantotta a barna házat.
Szemlátomást cédrusból épült, terméskő alapra. Az első szint teljes hosszában széles terasz
húzódott. A kertben két hinta függött egy vastag faágon.

Vajon tényleg itt laknak Taylorék? Szívből kívánta újdonsült kis barátainak, hogy így

legyen.

„G. Taylor és fiai" állt nagy fehér betűkkel a levélládán, az út szélén. Nell elnevette

magát. Aranyos, gondolta, és újra gázt adott. A kocsi előrelendült, majd rángatózni kezdett,

aztán leállt a motor. Nell megpróbálta újraindítani, de nem sikerült. Ekkor tekintete a
műszerfalon pirosan világító üzemanyag-mutatóra esett.

Aki ennyire szórakozott, az megérdemli a sorsát. Már tegnap kellett volna tankolnom,

vagy legkésőbb ma, indulás előtt. Most aztán jól nézek ki, bosszankodott Nell. Három
kilométernyire vagyok a várostól! Még benzinkannát sem hoztam magammal...

Taylorék háza négy-ötszáz méterre lehet az úttól, ami ugyebár mégsem három kilométer.

Végül is van ide egy érvényes meghívásom, ha nem is a ház urától.

Kiszállt, zsebre vágta a kocsikulcsot, és elindult felfelé a meredek ösvényen. Már

megmászta az út felét, mikor meglátta a boldogan feléje száguldó gyerekeket Nell azon
imádkozott, nehogy elessenek a göröngyös lejtőn. A két srác mögött egy hatalmas, csupa szőr
kutya lihegett.

- Miss Davis! Miss Davis! Eljött hozzánk látogatóba?
- Amint látjátok... A sors akarta így - tette hozzá nevetve a lány, és karjába kapta az

ikreket. Enyhe csokoládéillat csapta meg az orrát. A bobtail közéjük furakodott, mancsát Nell
térdére támasztotta.

Don lélegzetvisszafojtva figyelt. Nagy kő esett le a szívéről, amikor látta, hogy a tanárnő

szeretettel megvakargatja kedvence nyakát.

- Pompás fickó vagy! - mosolygott a kutyára kedvesen Nell.
- Daginak hívják, mert kölyök korában olyan volt, mint egy gombóc.
Dagi odaadóan nyalogatta a vendég kezét. Nellnek feltűnt, hogy a két srác elégedett

pillantást vált egymással.

- Szereti a kutyákat? - tudakolta Dan.
- Mi az hogy! Azt hiszem, veszek is magamnak egyet. New Yorkban nem tarthattam, mert

szegénynek egész nap a lakásban kellett volna kuksolnia. - Dagi leült, és udvariasan pacsira
emelte egyik elülső lábát. - Elkéstél a bemutatkozással - jegyezte meg a lány, de azért
megrázta a felé nyújtott mancsot. - Kirándulni indultam, és képzeljétek, éppen itt fogyott el a
benzinem - fordult a gyerekekhez.

Donnak fülig szaladt a szája. A tanár néni szereti a kutyákat, és pont a házuk előtt robbant

le a kocsija! Ez nem lehet a véletlen műve! Csakis a Télapó rendezhette így!

- Majd a papa segít. Ő mindent el tud intézni. - Don megfogta Nell kezét, a testvére pedig,

aki nem akart semmi jóból kimaradni, gyorsan megragadta a másikat.

- Az apu a műhelyben dolgozik. Egy régi széket bütyköl.
- Talán hintaszéket? - Nellnek ez a fajta divatos bútordarab volt a kedvenc

ülőalkalmatossága.

- Á, nem. Csak egy ócskaságot.
Dan és Don a ház túloldalára, egy különálló faépülethez vezette Nellt. A műhely akkora

volt, hogy kényelmesen ellakhatott volna benne egy négytagú család. Odabentről kopácsolás
hallatszott. Dan izgatottan rohant előre.

- Papa! Papa! Találd ki, mi történt!
- Valami baj van? - kérdezte rémülten Greg.
- Semmi! Jól vagyunk. Kutya bajunk!
- Akkor meg mit ijesztgetsz? - A férfi már mosolygott. - Öt évet öregedtem - tette hozzá

megkönnyebbülten.

Don a műhely nyitott ajtajához vonszolta Nellt.
- Nem szeretnék alkalmatlankodni - szólt zavartan a lány. - Felhívhatnám innen a

benzinkutat?

- Nem kell! - kiáltotta Don.
- Látod? - szólt fontoskodva az apjához Dan. - Meghívtuk, és eljött!
- Persze, látom. - A váratlan vendég megjelenése felkavarta Greget. - Jó napot, Miss

Davis! - üdvözölte homlokát ráncolva, és letette a kalapácsot.

- Igazán sajnálom, hogy megzavartam a munkájában, Mr. Taylor... Jé! Hiszen ez egy

gyarmati időkből származó karosszék! Ritkán látni manapság ilyet - csapta össze a tenyerét
Nell, mikor meglátta, min dolgozik a ház ura.

- Valóban...
Most mit csináljak? Kínáljam kávéval? - töprengett Greg. - Vagy vezessem körül a

házban? Csak ne lenne ilyen átkozottul csinos, akkor egy percig sem gondolkoznék, mit kell
tennem. Pedig tulajdonképpen nincs ezen a nőn semmi feltűnő. Legfeljebb a szeme. Nagy és
barna... de a többi egészen átlagos. Valószínűleg az összbenyomás teszi... Valahogy
hallatlanul izgalmas látvány.

- Szerettem volna megismerni a vidéket. Ezért indultam útnak. Tudja, még csak két

hónapja élek itt...

- Tényleg?
- Miss Davis New Yorkból jött, papa - emlékeztette édesapját Don. - Kim már mondta.
- Igen, rémlik valami... - Greg egyik lábáról a másikra állt, felkapta, majd letette a

kalapácsot. - Szép nap ez a mai. Igazi kirándulóidő.

- Magam is úgy véltem... de elfelejtettem tankolni. Kifogyott a benzin a kocsimból... épp

itt, a házuk előtt.

A férfi arckifejezése gyanakvást tükrözött.
- Valóban?
Nell kihívóan folytatta:
- Akár hiszi, akár nem, a véletlen műve. Megenged egy telefont? Felhívnám a városi

benzinkutat, hogy küldjenek ide valakit.

- Van itthon benzinem - morogta kelletlenül Greg.
- Ugye megmondtam? - hencegett Don. - A papa mindent elintéz. - Kétségbeesetten törte

a fejét, mivel bírja maradásra Nellt. - Csokoládés sütit is készített. Kóstolja meg, Miss Davis!

- Akkor már értem, miért vagytok ilyen finom csokiillatúak! - A lány nevetve felemelte és

mókásan megszaglászta Dont.

Greg kikapta a kezéből a gyereket.
- Hozzátok a süteményt! Mi addig feltankoljuk a tanár néni autóját.
- Oké! - harsogták az ikrek egyszerre, és elrohantak.
- Miért lett olyan ideges, amikor felemeltem Dont? Nem szándékozom elcsábítani a fiát,

Mr. Taylor - vetette oda csípősen a lány.

- Nem is feltételeztem. - A férfi elfordult. - A benzin a fészerben van. Nell követte a

házigazdát.

- Mondja csak, Mr. Taylor... Annak idején talán valami rossz tapasztalata volt valamelyik

tanárnőjével?

- Miért kérdi?
- Kíváncsi vagyok, miért haragszik rám. Személyes ellenszenvről van szó, vagy esetleg

mélyreható lelki problémáról?

- Egyikről sem. - Greg megállt a fészernél. - Lássa be: igazán furcsa véletlen, hogy éppen

itt fogyott el az üzemanyaga.

Miközben a férfi elővette az egyik benzineskannát, Nell mélyet szippantott a friss hegyi

levegőből.

- Hát ide figyeljen! Engem legalább annyira bosszant a dolog, mint magát. Sőt, be sem

jöttem volna, ha tudom, hogy ilyen „szíves fogadtatásban" lesz részem. Nem szoktam még
meg az autós életet. Ez az első kocsim, ezért néha elfelejtek tankolni. A múltkor például az
élelmiszer-áruház előtt fogyott ki az utolsó csepp benzinem. Ha nem hiszi, járjon utána!
Szemtanúim is vannak.

Greg elszégyellte magát.
- Bocsásson meg!

- Rendben, felejtsük el! A benzinjét visszakapja.
- Ajándékba adom.
- Nem akarok magának gondot okozni. - Nell lehajolt a bádogkannáért. A férfi arcán

megjelent az a bizonyos gödröcske.

- Hagyja csak!
A lány hátralépett.
- Nem bánom. Egy férfi legyen udvarias.
A kertben szembetalálkoztak a tálcát egyensúlyozó ikrekkel.
- A mi apukánk csinálja a világ legfinomabb csokis süteményét. - Don odanyújtott egy

papírszalvétát, és megkínálta Nellt.

- Azt hiszem, igazad van - mondta teli szájjal a lány. - De azért az sem rossz, amit én

sütök.

- Maga is tud...? - érdeklődött kíváncsian Dan.
- Híres vagyok a csokoládétortámról. - Nell zavarba jött a két rászegeződő kék szempártól

és a srácok ünnepélyes bólintásától. - Meggyőződhettek róla. Gyertek el egyszer hozzám!

- Hol tetszik lakni? - Dan kihasználta a kedvező alkalmat. Míg az apjuk másfelé nézett,

gyorsan a szájába gyömöszölt egy süteményt.

-A Market Streeten az egyik régi, háromverandás téglaházban.
- Az is a papáé! - kiáltotta izgatottan Don. - Megvette, kijavította, aztán bérbe adta.

Tetszik tudni, mi ingatlanokkal foglalkozunk.

- Ó! - Nell igyekezett megőrizni komolyságát. - Érdekes szakmátok van.
- Elégedett a lakással? - kérdezte Greg.
- Igen, nagyon jól érzem magam benne... és közel van az iskolához.
-A papa folyton házakat vesz, és kitatarozza. - Dan fontolóra vette, megehet-e még egy

darab sütit anélkül, hogy az apja észrevenné. - Mindent tud, de ezt szereti a legjobban
csinálni.

Az otthonán meg is látszik, gondolta Nell.
- Asztalos az eredeti mestersége? - kérdezte inkább csak udvariasságból.
- Az is. - Odaértek a lány autójához. Greg figyelmeztette a fiait, vigyázzanak, nehogy

Dagi kiszaladjon az úttestre. Lecsavarta a tanksapkát, és anélkül, hogy a srácokra nézett
volna, közölte: - Dan, ha teletömöd magad, és rosszul leszel, kórházba viszlek, és kimosatom
a gyomrodat.

A kisfiú megszeppenve rakta vissza a süteményt.
Ez az ember minden idegszálával a gyerekeire figyel. Akkor is tudja, mit csinálnak, ha

éppen nem néz oda, állapította meg magában Nell.

- Kitűnő a radarrendszere - jegyezte meg elismerően a kocsihoz támaszkodva, miközben

Greg betöltötte a benzint.

- Szükségem is van rá. - A férfi a széltől kócos, kipirult arcú vendégre nézett.

Kimondottan idegesítette, hogy felgyorsul a szívverése. - Hogy került New Yorkból éppen
Taylor's Grove-ba?

- Véletlenül. Egyébként pontosan ilyen helyre vágytam. - Nell körülnézett. - Tetszik

nekem ez a vidék.

- Nem túl egyhangú New York után?
- Épp ez a nyugalom vonzott ide.
Greg megvonta a vállát. Úgy vélte, az efféle nagyvárosi nő legfeljebb fél évet bír ki itt.

Vagy még annyit sem. Halálra fogja unni magát, és néhány hónap múlva szedi a sátorfáját.

- Kim rajong magáért, Miss Davis. Majdnem annyit emlegeti az énekkari próbákat, mint a

jövendőbeli jogosítványát. Márpedig az nagyon nagy szó.

- Rendkívül hízelgő... Elhatároztam, hogy benevezem őt a marylandi központi ifjúsági

kórusba.

Greg hátratolta ellenzős sapkáját.
- Tényleg tehetségesnek tartja?
- Úgy látom, csodálkozik...
- Igen. A régi énektanár idejében úgy járt a karénekre, mintha a fogát húznák.
- Amint hallottam, Mr. Strikernek nem volt szenvedélye a tanítás.
- De nem ám! Mr. Striker csak egy vén... - A mondat befejezetlen maradt, mert Greg

tekintete a fülüket hegyező ikrekre tévedt. - Megöregedett - folytatta. - Elvesztette a
lelkesedését. Már nem volt türelme a gyerekekhez. Az énekkar az ő idejében minden
karácsonyon ugyanazt a két-három dalt adta elő. Nem fogadott el semmi újat, nem haladt a
korral.

- Tudok róla. Ezentúl másképp lesz. Ugye eddig egyetlen Taylor's Grove-i tanuló sem

jutott be az állami kórusba?

- Azt hiszem, nem.
- Lehet, hogy Kim lesz az első? - Nell elégedetten állapította meg, hogy mégiscsak

sikerült elbeszélgetnie a szűkszavú Greg Taylorral. - Maga is szeret énekelni? - kérdezte.

- Kizárólag a zuhany alatt. - A gödröcske újra megjelent a férfi arcán. Az ikrek kuncogtak.
- Nem is igaz! A konyhában is! - kotnyeleskedett Dan. - Jó hangosan fújja, és olyankor

Dagi mindig vonítani kezd.

- Most mit árulkodsz? - nézett a gyerekre tettetett haraggal Greg.
- Izgalmas hangverseny lehet - mosolygott Nell miközben a kutya füle tövét vakargatta.

Dagi vidáman csóválta a farkát, aztán bevágtatott a házba.

- Tessék, Miss Davis! - Az ikrek a lány kezébe nyomták a sütemény maradékát, majd

üldözőbe vették kedvencüket.

- Legalább olyan nehéz lehet vigyázni rájuk, mint egy zsák bolhára - jegyezte meg Nell.
-A maga tiszteletére feltűnően rendesen viselkedtek. Úgy látszik, kedvelik.
- Meg is érdemlem. Állítólag kedves néni vagyok. Többnyire... - tréfálkozott a lány, de

úgy vette észre, Mr. Taylornak valami nem tetszik. - Tegye csak a csomagtartóba a kannát!
Megtöltve hozom vissza.

- Már mondtam, hogy nem szükséges. - Greg visszatekerte a tanksapkát, és felemelte az

üres bádogkannát. - Mi, Taylor's Grove-iak is kedves, segítőkész népek vagyunk. Többnyire...

- Legyen szíves, szóljon, ha már engem is helybélinek tekint! Ha kiálltam a próbaidőt... -

Nell behajolt a kocsiba, lerakta a süteményt az anyósülésre. A férfi kénytelen volt elviselni a
feszülő farmernadrágba bújtatott formás popsi látványát.

A lány előbújt az autóból, és lenyalogatta ujjáról a csokoládét.
- Köszönöm a segítségét. Meg a finom süteményt.
- Szívesen, máskor is - hallotta a saját hangját Greg.
Nell beült a kormány mögé, letekerte az ablakot, és padlóig nyomta a gázpedált. Taylor

összerezzent a felbúgó motor éles zajától. Ezt még gyakorolnia kell, szögezte le magában.

- Ahelyett, hogy kint várakozik a parkolóban, bejöhetne néha a próbára. Nem árt, ha

hallgat néha egy kis szép zenét - kiáltott búcsúzóul a lány.

Taylor viszont egyáltalán nem volt biztos benne, van-e kedve huzamosabb ideig bámulni

ezt az izgalmas nőt.

- Kapcsolja be magát! - morogta.
- Parancsára! - Nell becsatolta a biztonsági övet. - Meg kell még szoknom... Adja át

üdvözletemet a fiainak!

Greg addig nézett a kocsi után, míg az el nem tűnt a kanyarban. Van valami ebben a

lányban, gondolta. A jelenlétében mintha kezdene feloldódni bennem a hosszú, nagyon is
hosszú évek óta tartó feszültség...

3. FEJEZET

Greg az órájára nézett. Húsz-harminc perc, és kezdheti is vakolni a nagy hálószoba falát.
A fiúk bizonyára már otthon vannak. Szerencsére Mrs. Hollis öt óráig velük tud maradni,

úgyhogy minden mára tervezett munkát elvégezhetek, és utána még ki is takaríthatok,
gondolta. Aztán hazafelé menet veszek egy szép nagy pizzát vacsorára.

Általában szívesen főzött, de néha sajnálta rá az időt. Kitalálni, mit egyenek, bevásárolni,

elkészíteni, feltálalni, utána meg elmosogatni... Majd hét éve nevelte egyedül a gyerekeit, és
ezalatt egyre többre becsülte édesanyja háziasszonyi teljesítményét.

Körülnézett a félig kész lakásban. A halvány októberi napfény beszűrődő sugaraiban

porszemek táncoltak. A régi falakat Taylor lebontotta, újakat húzott fel helyettük, és kicserélte
a megvetemedett ablakkereteket. A négy kis szobát és a feleslegesen széles előszobát három
tágas helyiséggé alakította. Ha minden a tervei szerint halad, karácsonyra beköltözhető lesz a
lakás. Újév után már bérbe is adhatja.

Tulajdonképpen el kellene adnom, fontolgatta, de nehezemre esne megválnom tőle.
Minden újjávarázsolt házat, lakást a tulajdonának érzett. A vérében volt a birtoklás vágya.

Az édesapja is lebontásra ítélt, tönkrement házak megvásárlásával, kitatarozásával
foglalkozott. Újjáépítette a lerobbant ingatlanokat, aztán bérbe adta vagy eladta őket.

Greg már kamaszkorában felfedezte, milyen megnyugtató, ha az övé marad, amit a két

keze munkájával teremtett meg. Ilyen az a régi épület is, amelyben Nell Davis lakik. Vajon
tudja-e a lány, hogy százötven évesnél is öregebb az a ház? Milyen kár, hogy a téglák nem
tudnak beszélni! Mennyi érdekes, sosem hallott történetet mesélhetnének a régmúlt időkről...
Egy egész történelemkönyvre valót!

Az utóbbi időben Greg egyre gyakrabban gondolt a tanárnőre, mint például most is,

miközben lehajolt a szerszámaiért meg a szigetelőszalagért. Jobb lenne, ha máson járna az
eszem, figyelmeztette magát. A nők mindig bonyodalmat okoznak. Bizonyára Nell Davis sem
kivétel - csak rá kell nézni!

Az énekkari próbákra a szíves invitálás ellenére sem ment el soha a férfi. Néhányszor

már-már rászánta magát, de a józan esze minden alkalommal visszatartotta. Pedig hosszú idő
óta Nell volt az első nő, aki megtetszett neki. De tudta, hogy nem engedhet meg magának
holmi udvarlást, kiváltképp komoly kapcsolatot, amely csak rabolná a drága idejét, és elvonná
figyelmét a munkájáról, a fiairól.

Már attól is lelkiismeret-furdalása támadt, hogy néha ábrándozik a tanárnőről. Mire jó az

efféle? Csak nyugtalan, szétszórt lesz tőle az ember. Még csak az kellene, hogy valóra váljon,
amiről képzelődik! A nők időigényes teremtmények. Vacsorázni kell vinni őket, szóval
tartani, szórakoztatni... Ha pedig a férfi szerelmes lesz, kiszolgáltatottá, sebezhetővé válik.

Gregnek nem állt szándékában, hogy ilyen kockázatot vállaljon - még akkor sem, ha

gyanította, hogy Don és Dan egyáltalán nem bánná, ha maminak szólíthatná Nellt.

Az ikrek anya nélkül is kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké válhatnak. Végül is hol van

az előírva, hogy minden családban kell egy asszony? A legendás anyai ösztönből fikarcnyit
sem tapasztalt - legalábbis a feleségénél. Attól, hogy valaki nőnek születik, még nem lesz
belőle feltétlenül jó anya is.

Greg dühös lett. Évek óta nem gondolt Angie-re, vagy ha mégis, csupán futólag. Most

azonban úgy érezte, nem gyógyult még be teljesen a régi seb. Egyetlen nőt sem szabad
komolyan venni. Vagy ha mégis - íme, az eredmény!

Rosszkedvűen tépte le az utolsó méter szigetelőszalagot. A fontos dolgokkal törődj! Ne

engedd át magad mihaszna gondolatoknak! - parancsolt magára. Elvégzed a mára beütemezett
munkát, ha fene fenét eszik is!

Elszántan indult lefelé, hogy kivegye a csomagtartóból a vakolókanalat. A közelgő alkony

meglágyította már a nappali fényt. Rövidülnek a napok, fogy az idő, tűnődött mélabúsan
Greg.

Amint a furgonhoz tartott, megpillantotta nyugtalansága okozóját, Nell Davist. A lány az

előkert szegélyénél állt, és elgondolkodva nézegette a házat. Fakó farmerjéhez tompa
narancsszínű antilopkabátkát viselt, vállát jókora táska súlya húzta le. Divatos fülbevalóján
megcsillant a lemenő nap fénye.

- Ó, üdvözlöm! - szólt meglepődve, amikor észrevette a férfit. - Ez a ház is a magáé?
- Igen - bólintott Greg gyanakodva, mielőtt kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját. Orrát valami

nagyon kellemes illat csapta meg.

Miért kell egy énektanárnőnek ilyen csábító kölnit használnia? - villant át az agyán.
- Tetszik nekem. - Nell felsóhajtott. - Szép esténk lesz.
- Úgy tűnik - hagyta rá kelletlenül a férfi, és magához vette a vakolókanalat. - Megint

kifogyott a benzinje?

- Dehogy! Ilyentájt szeretek sétálni. Ezúttal célom is van. Éppen a nővéréhez igyekszem.

Ugye arra lakik? - mutatott a park felé.

Greg cseppet sem örült neki, hogy a lány, aki akarata ellenére oly sokat foglalkoztatja,

Mirával barátkozik.

- Arra. Miért?
- Miért? - Nell a férfi nagy, erős kezét tanulmányozta, s ettől a szívverése

szabálytalankodni kezdett. - Mit miért?

- Miért megy a nővéremhez?
- Kottákat viszek Kimnek.
- Igazán? - Greg a kocsinak támaszkodott, s végigmérte a tanárnőt. Túlságosan barátságos

a mosolya, állapította meg. Ráadásul sokkal vonzóbb a kelleténél. - A családlátogatás is benne
van a munkaköri leírásában?

A szellő belekapott Nell hajába. A lány hátrasimította fürtjeit.
- Akkor is elmennék Kimékhez, ha nem volna benne. Érdekel, hogyan él az egyik kedvenc

tanítványom. Ez is a munkámhoz tartozik. Dolgozni pedig csak úgy érdemes, ha örömét leli
benne az ember. Különben robot... Ugye maga is élvezi, ha düledező romokból korszerű,
otthonos lakásokat varázsol?

Fején találta a szöget, ismerte el kénytelen-kelletlen a férfi.
- Valóban szeretem a mesterségemet. Térdig járok a törmelékben, reggeltől estig szívom a

sűrű port, de az eredmény mindenért kárpótol. - Greg végre elmosolyodott.

- Megnézhetem, éppen min ügyködik? - kérdezte Nell. - Vagy maga is olyan művész, aki

nem szívesen mutogatja a félkész alkotását?

- Nincs rajta semmi néznivaló - rántott a vállán a férfi. - Azért ha nagyon akarja, vethet rá

egy pillantást.

- Köszönöm. - A lány elindult a kapu felé, de megtorpant, mert a „mesternek"

szemlátomást esze ágában sem volt követni őt. - Egyedül menjek?

Greg vonakodva csatlakozott hozzá.
- Az én lakásomat is saját kezűleg alakította át? A faborítást is maga rakta fel?
- Természetesen.
- Gyönyörű lett! Ugye cseresznyefából van?
Ezt meg honnan tudja? - csodálkozott Greg.
- Eltalálta.
- A színeket is maga választotta?
- Én. - A férfi kitárta az ajtót, és előreengedte Nellt. - Talán nem tetszik?
- Dehogynem! Nagyon is. Főleg a halványkék beépített konyhabútor, meg a fürdőszoba

mályvaszínű csempéje. - A lány átment a csupasz falú nappalin. - O, milyen pompás lépcső!

A merészen ívelt feljáratra Greg különösen büszke volt. A fakó, szúette fát sötétbarnára

cserélte. A szélesebb alsó lépcsőfokok könnyed és előkelő benyomást keltettek.

- Ezt is maga csinálta? - Nell elismerően simította meg a fényesre csiszolt korlátot.

- Igen. A régi lépcső teljesen elkorhadt. A lány felszaladt az emeletre.
- Szép munka - szólt le. - Csak túl tökéletes.
- Túl tökéletes? - ismételte értetlenkedve Greg.
- Egyetlen lépésnél sem nyikorog. Megszoktam az otthoni lépcsőt. Gyerekkoromban

sokszor leosontam éjszaka, és mindig átugrottam a recsegő fokokat, nehogy felébredjen a
mamám. Csuda izgalmas volt!

- Akkor ez egy unalmas feljárat. Egész biztosan nem nyikorog - szólt kicsit sértődötten a

férfi. - Vastag gesztenyefa lécekből készült.

- És nagyon mutatós! Remélem, ide gyerekes család költözik. Gregnek kiszáradt a szája.
- Miért? - nyögte ki nagy nehezen.
- Ezért! - Nell váratlanul fellendült a korlátra, és leszánkázott rajta. A férfi önkéntelenül

elkapta, amint leért. - Nagyszerűen lehet csúszkálni rajta - nevetett elfulladva a lány.

Tekintetük találkozott. Nell-lel ekkor egészen furcsa dolog történt: hirtelen egészen

elgyengült. Idegesen köszörülte a torkát, s valami közömbös megjegyzésen töprengett.

- Akárhová megyek, mindenütt magába ütközöm - törte meg a zavart csendet Greg. Ideje

lett volna elengedni a lányt, de a keze sehogy sem engedelmeskedett a parancsnak.

- Kicsi ez a város.
A férfi a fejét rázta. Mindkét keze Nell derekán nyugodott, majd - maga sem tudta, miként

- ujjai a lány hátára siklottak. Érezte, amint Nell megremeg a karjában.

Vagy én reszketek? - gondolta. Nem is tudom...
- Nekem nincs időm nőkkel foglalkozni - mondta rekedten, minden átmenet nélkül.
- Nos - Nell nagyot nyelt, hogy ki ne ugorjon a szíve izgalmában - magam is elég elfoglalt

vagyok. - Lassan engedte ki tüdejéből a levegőt. Az érintéstől teljesen elbizonytalanodott. -
Nem érdekelnek különösebben a férfiak. Nemrég sikerült kilábalnom egy kellemetlen
kapcsolatból, és... - Képtelen volt gondolkodni, hisz Greg behatóan vizsgálgatta hihetetlenül
kék szemével.

Mit bámul annyira? A lány szeretett volna leülni. Remegett a lába, de könnyedséget

tettetett.

- Vessünk véget ennek az átmeneti állapotnak! Azt hiszem - folytatta - mindkettőnk javára

válna, ha eldöntené végre, hogy megcsókol-e, vagy sem.

Greg kivételesen egyetértett a tanárnővel. Mégsem siette el a dolgot. Lassan, megfontoltan

hajolt föléje, ajka pillekönnyen ért a lány szájához.

Nell elszédült, forgott vele a világ. Elviselhetetlen ez a kimértség, gondolta. Olyan ez az

ember, mint a hivatásos borkóstolók, akik nem isszák meg, csak ízlelgetik a finom nedűt,
hogy érezzék a zamatát.

Aztán a csók lassanként egyre szenvedélyesebbé vált, és Nell odaadóan viszonozta.
Soha senki nem csókolta így... Nem is sejtette, hogy ilyesmi létezik... Greg lassan,

csábosan vette birtokba a száját, aztán harapdálni kezdte az alsó ajkát. A lány úgy érezte, már
nem érvényes rá a nehézkedési erő. Megremegett, felsóhajtott, egészen átadta magát a
mámornak.

A férfi is megrészegült Nell illatától, testének melegétől, szájának édes ízétől. Tudta, hogy

veszélyes játékot űz. Elveszítheti a függetlenségét, önállóságát - tán egész hátralévő életére. A
lány hozzásimult, a hajába markolt, fejét hátrahajtva kínálkozott fel. Kinyílt, mint virág a
méhnek.

Greg hallotta saját szívének vad zakatolását. Látni, érezni akarta Nell meztelen testét.

Levetkőztetni, csókolni, a selymes bőrét simogatni... Vágyakozva csúsztatta kezét a lány
pulóvere alá, forró hátára, miközben szája újra és újra az ajkára tapadt.

Képzeletben ráborult, és látta Nell arcát a gyönyör csúcspontján.
Túlságosan hosszú ideje nem ölelt asszonyt... Greg megrettent. Elhúzódott volna a lánytól,

de az a mellére hajtotta a fejét.

- Szédülök - suttogta. - Mi történt velünk?
- Csak csókolóztunk. - Erről a „csak"-ról elsősorban önmagát kellett Gregnek

meggyőznie. Ha sikerül, talán elmúlik ez a kínzó feszültség...

-A mennyországban jártam - vallotta be kábultan Nell. Mosolygott, de a tekintete komoly

maradt. - Soha nem fordult még ez elő velem...

A férfi határozottan eltolta magától a lányt, nehogy a vágy győzzön az akaratán, és újra

megcsókolja.

- Ez nem változtat semmin - mormolta.
- Miért, minek kellene megváltoznia?
Időközben besötétedett. Greg már alig látta Nell arcát. Így könnyebb volt kimondania:
- Nincs nekem nőkre fordítható időm... és nem is akarok belevágni ilyesmibe.
Szavai villámcsapásként érték a lányt.
- Ehhez képest elég figyelemre méltóan tud csókolózni. - Lehajolt a táskájáért. - Ne féljen,

nem zavarom a köreit. A világért sem rabolnám a drága idejét.

- Azért még nem kell megsértődnie.
- Egyáltalán nem sértődtem meg. - Nell a férfi mellére bökött a mutatóujjával. - Mit

képzel rólam? Azt hiszi, azért jöttem, hogy elcsábítsam?

- Fogalmam sincs, miért jött.
- Megnyugtathatom, ezentúl soha többé nem leszek a terhére. - A lány a vállára vette

nehéz táskáját, és dacosan szegte fel az állát. - Miért vág olyan képet, mintha legalábbis az
életére törtem volna?

Gregnek furcsa, kellemetlen érzése támadt. Küzdött benne a vágyakozás, meg a rossz

lelkiismeret.

- Ezt kérdezhetném én is magától! - csattant fel. Nell elengedte a füle mellett a

megjegyzést.

- Csak azt nem értem, hogy lehetnek egy magafajta érzéketlen tuskónak olyan elragadó

gyermekei, mint Dan és Don.

-A fiaimat hagyja ki ebből! Nell szeme keskeny réssé szűkült.
- Csak nem féltékeny, maga tökfilkó? Remélem, az ikrek nem öröklik a képtelen nézeteit

a nőkről - szólt vissza, és teljes erőből becsapta maga után az ajtót.

Micsoda zagyvaság! - dühöngött Greg. Az én nézeteim a nőkről cseppet sem képtelenek,

csak alkalmazkodnak a valósághoz. A gyerekeimhez pedig Miss Davisnek semmi köze!

4. FEJEZET

Nell a színpad közepén állt, s mindkét karját a magasba emelte. Megvárta, míg abbamarad

a zsivaj, aztán, amikor minden szempár rászegeződött, „beintette" a kórust. Megkezdődött a
próba.

A fiatal hangok csengése mindig is kiapadhatatlan örömforrást jelentett a tanárnőnek.

Semmi nem kerülte el a figyelmét; meghallotta a félhangnyi eltérést, vagy ha egy szólam csak
egy tizedmásodperccel előbb vagy később lépett be.

A „Télapó eljön városunkba" kezdetű dal Bruce Springsteen-féle átirata - érthetően -

elnyerte a gyerekek tetszését. Fényévnyi távolságra volt az agyoncsépelt, unalmas karácsonyi
zöngeményéktől, amelyeket előző zenetanáruk, Mr. Striker minden évben elénekeltetett
velük.

A lányok és fiúk önfeledten, csillogó szemmel, teljes átéléssel daloltak. Lerítt róluk, hogy

az együtt éneklést nem terhes kötelező feladatnak tekintik.

Az utolsó ütem után a tanárnő elégedetten bólintott.

- Nagyon szép volt, de legközelebb a tenor legyen kicsit erősebb, különben elnyomja a

basszus. Holly, tartsd feljebb a fejedet éneklés közben! Úgy ni! És most maradt még időnk
elismételni a „Karácsonyra otthon leszek" kezdetű nótát. Gyere, Kim!

Holly oldalba bökte barátnőjét, mire Kim gyomra görcsbe rándult, de igyekezett úrrá lenni

idegességén. Kilépett a második sorból, odament a mikrofonhoz, és morcosan bámulta a
nézőteret.

- Szabad ám mosolyogni! - bátorította Nell. - Sőt kötelező! Ne feledkezz meg arról, amit a

helyes légzésről tanultál! Tracy, kezdheted - fordult a zongoránál ülő lányhoz.

A szám az énekkar halk zümmögésével kezdődött, majd Nell intett Kimnek, s a kislány

tétován, bizonytalanul fogott bele szólójába. Nem baj, gondolta a tanárnő. Majd belejön, csak
néhányszor még gyakorolnunk kell.

Az első ütemek után azonban Kim megnyugodott, hangja már sokkal határozottabban

csengett. Átérezte a dal mondanivalóját, és úgy énekelt, hogy minden szavát érteni lehetett.
Az érzelmes szöveg illett az egyéniségéhez, törékeny termetéhez. Nell büszke volt a
tanítványára. Kim sokat fejlődött az elmúlt hetek alatt.

A tanárnő visszafogta az énekkart, hogy a dúdolásuk csak aláfestés maradjon Kim

szólójához. A kórus tökéletesen oldotta meg feladatát. Szem nem marad szárazon a
karácsonyi hangversenyen, bizakodott Nell.

- Csodaszép! - mondta végül boldogan. - Büszke vagyok rátok. Mára végeztünk,

elmehettek. Kellemes hétvégét mindnyájatoknak! - A zongorához lépett, és összeszedte a
kottákat.

- Állati jó voltál! Komolyan mondom! - veregette meg Kim vállát Holly. - Brad szerint is

- tette hozzá.

- Esküszöl?
- Amire akarod! - Holly lopva az iskola szívtiprójára lesett, aki éppen akkor bújt a

kabátjába.

- Azt sem tudja, hogy a világon vagyok - legyintett Kim.
- Eddig talán nem tudta. Most viszont le sem vette rólad a szemét. - Holly felsóhajtott. -

Bárcsak olyan csinos lennék, mint Miss Davis! Akkor talán engem is észrevenne.

Kim csak nevetett, de hosszú pillái alól feltűnés nélkül Bradet figyelte.
- Miss Davis tényleg nagyon jó fej. Nemcsak szép, hanem kedves is. Egészen másképp

bánik velünk, mint Mr. Striker.

- Ó, az a vén medve mindig csak morgott! Na szia, már itt sem vagyok.
- Szia. Akkor... - Kim elhallgatott, mert - tényleg és igazán - Brad odalépett hozzá.
- Helló! - A fiú ránevetett, és Kim szíve nagyot dobbant. - Hiperszuper voltál!
- Kösz... - A lány szája kiszáradt, képtelen volt ennél többet kinyögni. Brad beszélget

velem! - gondolta félájultan. A focicsapat kapitánya!

A nagy végzős, a diáktanács elnöke! Szőke hajú, zöld szemű... Nem semmi!
- Főnyeremény ez a Miss Davis. Szerinted is?
- I... igen - Mondj már valami értelmeset is, parancsolt magára Kim. - Ma este eljön

hozzánk Holly, meg még páran a suliból. - Minden bátorságát összeszedte, bár a szíve a
torkában dobogott. - Nézz be te is, ha van kedved!

- Oké! Mikor?
Kim valamennyire magához tért bénultságából. Nagyot nyelt.
- Úgy nyolc körül. - Látszólag hanyagul tette hozzá: - A címem...
- Tudom, hol laksz. - A fiú újra mosolygott, és Kim szíve kihagyott egy dobbanásnyit. -

Még mindig Chuckkal jársz? - kérdezte váratlanul Brad.

- Chuckkal? - Ki az a Chuck? Már el is felejtettem a létezését, gondolta Kim. - Ó, már rég

nem. Még a nyáron szakítottunk.

- Hát akkor... szia! - Brad csatlakozott a többi fiúhoz.

- Kedves fiatalember - szólalt meg Kim háta mögül Nell.
- Az - felelte mélyről jövő sóhajjal, ábrándosan csillogó szemmel a lány.
- Kimmy szerelmes! - dalolta Dan azon a csipogó hangon, amelyet kisebb gyerekek és

nagyobb unokatestvérek bosszantására tartogatott. -Kimmynek szeretője...

- Fogd be a szád! - ripakodott rá pipacsvörösen Kim.
Dan kuncogva perdült táncra testvérével a Kimmyről frissiben költött mondóka ütemére.

Nell azonnal közbelépett, mikor meglátta a tini dühtől szikrázó szemét.

- Hát ti, Taylorok...? Volna kedvetek elénekelni a „Csilingelő csengők”-et?
- Igen! Jó! - Don felügetett a színpadra. - Tudom ám, melyik a kottája! Kikeresem!
- Nem, én akarom! - kiáltozott Dan, de addigra már fivére diadalittasan lobogtatta a

kottalapot.

- Hamar megtaláltad. - Nell leült a két srác közé a zongorához. Először megnevettette őket

egy kis hamis kalimpálással. - Akkor kezdhetjük?

A kisfiúk lelkesedése feledtette, hogy kornyikálásuk alig hasonlított énekléshez. Mire a

dalocska véget ért, már Kim is kacagott.

- Ugye zongorázik nekünk valamit, Miss Davis? - Dan bűbájosra vette a figurát.

Olvadozva, ellenállhatatlanul nézett Nellre. - Kérem szépen!

- Az apukátok biztosan vár már titeket.
- Csak egyetlen dalt!
- Egyetlenegyet! - kunyerált Don is.
Nell képtelen volt nemet mondani kedvenceinek.
- Na jó, de igazán csak egyet - adta meg magát, és beletúrt a kotta-halomba. - Megvan! Ez

tetszeni fog nektek. Ismeritek a „Kis hableány"-t?

- Ezerszer is láttuk - közölte Don. - Megvan videón.
- Akkor ezt is hallottátok már. - Nell játszani kezdte a népszerű dallamot.

Greg didergett a csípős szélben. Felhajtotta a gallérját, szorosabbra húzta nyaka körül a

sálat. Halálosan elege lett a hosszú várakozásból. Az énekkar tagjai már régen kijöttek az
iskolából, csak Kim meg az ikrek nem voltak sehol.

Mintha nem lenne egyéb dolga, mint a parkolóban álldogálni! Ráadásul ma este még Mira

hülye bulijára is el kell mennie. Utálta az efféle összejöveteleket.

Végül úgy döntött, nem fagyoskodik tovább. Határozott léptekkel indult a kapu felé.
A díszterem ajtaját csukva találta, de kihallatszott Nell telt, mély hangja. Veszélyesen

csábító és érzéki hang! Szexis, gondolta a férfi - nem először.

Elérzékenyülve hallgatta a vidám gyerekdalt, amelyet jól ismert az ikrek kedvenc

rajzfilmjéből.

Mi az ördög történt velem? Valamirevaló férfi nem hatódik meg egy ilyen együgyű

dalocska hallatán. Úgy látszik, elment a józan eszem, tűnődött. Már akkor, amikor elkövettem
életein legnagyobb hibáját, és megcsókoltam azt a lányt. A legrosszabb az egészben az, hogy
ha egyedül találnám, most is megtenném...

Csakhogy Nell nem volt egyedül. Mögötte állt Kim, két oldalán meg Dan és Don csücsült.

A tanárnő néha rájuk mosolygott, Dan odabújt hozzá, fejecskéjét félrebillentve, pont úgy,
ahogy az apja ölében szokta.

A látvány feldúlta Greget. Fájdalmas, egyszersmind édes érzés kerítette hatalmába. Zsebre

dugta ökölbe szorított kezét.

Ebből elég! Véget kell vetni az érzelmek zűrzavarának!
Nehezére esett megszólalnia.
- Késő van - törte meg a pillanatnyi csendet, amikor az utolsó ütemek is elhangzottak.
Négy szempár szegeződött rá. Az ikrek ugrálni kezdtek örömükben.
- Papa! Ide figyuzz! Prímán tudjuk már a „Csilingelő csengők"-et! Elénekeljük neked?

- Sajnos erre most nincs idő. - Greg mosolyogni próbált, hogy enyhítse a fiúk

csalódottságát. - Amúgy is késésben vagyok.

- Ne haragudj, Greg bácsi! - Kim begombolta a kabátját. - Valahogy elrepült az idő. Észre

sem vettük...

Miközben apjuk idegesen téblábolt az ajtóban, Nell súgott valamit a gyerekek fülébe.

Nagyon kellemes dolgot mondhatott, mert a kisfiúk szomorú arcocskája egy szempillantás
alatt felderült. Viharosan megölelték a tanár nénit, és rohantak a kabátjukért.

- Viszontlátásra, Miss Davis!
- Köszönök mindent - szólt Kim.
Nell felállt, és komótosan rendezgetni kezdte a kottákat. Egyértelműen elutasító a

viselkedése. Úgy tesz, mintha itt sem lennék, bosszankodott akarata ellenére Taylor.

- Köszönöm a gyermekmegőrzést - dörmögte.
Nell kifejezéstelen arccal nézett a férfira, felvonta szemöldökét, majd hátat fordított.
Hát így állunk? Nem is baj! Greg tulajdonképpen éppen ilyennek kívánta kettejük

kapcsolatát. Legalább nem kell udvariaskodnia, csevegnie a lánnyal, s főleg nem kell
udvarolnia... Fiai kíséretében köszönés nélkül hagyta el a termet. Csöppet sem érezte magát
neveletlennek.

5. FEJEZET

Davis kisasszony átesett a ló túlsó oldalára! Már vagy egy órája vagyunk itt, de egyetlen

pillantásra sem méltatott! A sógora poharat nyomott a kezébe, és Greg belekortyolt az
almamustba. Elszontyolodva méregette a lányt. Nell elmélyülten csevegett Mira barátnőivel,
és továbbra is hátat fordított neki.

Micsoda formás lábak! - állapította meg Taylor. Képtelen volt odafigyelni a polgármester

fejtegetésére az iskola költségvetéséről, csupán fél füllel hallotta beszélgetőtársa szavait.
Gondolatai máshol jártak...

A tanárnő egészében véve csábító jelenség a szilvakék blézerében, hófehér miniruhájában,

ismerte el magában Greg. Csak most döbbent rá, hogy soha nem látta még Nell lábát.
Ahányszor eddig találkoztak, a lány mindig nadrágot viselt. Csak nem azért jött szoknyában,
mert nekem akar tetszeni? - tette fel magának félig dühösen, félig reménykedve a kérdést.

Egy mondat közepén egyszer csak faképnél hagyta a polgármestert.
- Ide figyeljen! - förmedt felháborodva Nellre.
- Tessék? - nézett rá elképedten a lány.
- Butaságnak tartom...
- Mit? Hallgatózott? Butaságnak tartja, hogy megpróbálunk pénzt gyűjteni az iskolának új

hangszerekre? - vágott vissza megjátszott értetlenséggel a lány.

- Ugyan már! Az ördögbe is! Pontosan tudja, miről beszélek!
- Sajnálom, nem vagyok gondolatolvasó. - Nell már fordult is volna vissza a

hölgykoszorúhoz, de Taylor megragadta a karját. - Ne rendezzen jelenetet mindenki szeme
láttára! - sziszegte a lány, és megpróbált szabadulni az erős szorításból.

- Eszemben sincs - Greg kituszkolta Nellt a konyhába, ahol Mira éppen szendvicseket

rakosgatott egy tálra. - Hagyj magunkra egy percre! - parancsolt a nővérére.

- De Greg, dolgom van, láthatod... Inkább szólj, légy szíves, Dave-nek, hogy fogytán a

must! - Az asszony szórakozottan végigsimított rövid, barna haján, és kissé zavartan
mosolygott Nellre. - Valahogy elszámítottam magam.

- Hagyj magunkra! - ismételte most már ingerülten a férfi. Mirának végre leesett a tantusz.
- Jól van, megyek már - mormolta vidáman. Lerítt róla, hogy egyáltalán nem veszi rossz

néven a kiutasítást. Bár fogalma sem volt, mi zajlik öccse és a tanárnő között, valami azt súgta

neki, jobb lesz, ha minél hamarabb kettesben hagyja őket. - Amúgy is meg akartam nézni
közelebbről Kim legújabb lovagját. - Ezzel felkapta a tálcát, és eltűnt.

- Nos? Hallgatom. - Nell egy szelet sárgarépát rágcsált. - Mi nyomja a szívét, Gregory?
- Nem kellene ilyen... ilyen...
- Miről beszél tulajdonképpen? - érdeklődött a lány.
- Szándékosan levegőnek néz.
- Eltalálta - mosolygott Nell.
- Ostobaságnak tartom!
A lány talált egy felbontott fehérboros palackot, és töltött magának egy pohárral.
- Ha észreveszem, hogy valaki barátságtalan hozzám, és ok nélkül haragszik rám, nagy

ívben elkerülöm az illetőt. A családja tagjai azonban kedves, szeretetre méltó emberek, ezért
nem utasítottam vissza a nővére meghívását. - Nell belekortyolt a borba. - Akkor ugye ezt
megbeszéltük? - nézett erőltetett mosollyal a férfira. - Most pedig visszamegyek a
társasághoz. Remekül éreztem magam, míg ide nem hurcolt.

- Nem haragszom én magára - sóhajtotta Greg. Felkapott egy sárgarépát, és idegesen

kettétörte. - Csak bocsánatot akartam kérni.

- - Miért? Mit kellene megbocsátanom? Hogy megcsókolt? Vagy hogy kiállhatatlanul

viselkedett?

- Nem könnyíti meg a dolgomat, Nell! - csapott dühösen az asztalra a férfi.
- Egy pillanat! Jól hallottam? Tényleg a keresztnevemen szólított?
- Hagyja ezt abba... - Greg hangsúlyosan tette hozzá: - Nell!
A tanárnő felemelte a poharát.
- Erre inni kell - jelentette ki. - Gregory Taylor odajött hozzám, megszólított, és kétszer is

kimondta a keresztnevemet. Végtelenül megtisztelő!

- Ide hallgasson! - Greg legszívesebben jól megrázta volna a lányt. - Csak tisztázni

akartam, hogy... ne játsszunk haragszomrádot.

Nell belenézett a férfi szemébe, és megrémült. Greg pipacsvörös arccal meredt rá, majd

szétvetette a düh. A lány védekezően emelte fel a kezét.

- Ne féljen, nem bántom. Aki egyedül nevel két gyereket, az megtanul uralkodni magán.
Nell megkönnyebbülten engedte le a karját.
- Akkor ezen is túl vagyunk. Van még valami?
- Bocsánatot akarok kérni - ismételte makacsul a férfi.
- Megbocsátok. Borítsunk fátylat a történtekre! Kezdjünk tiszta lappal, legyünk barátok! -

nyújtotta jobbját a lány.

Greg képtelen volt elengedni a lágy, írnom kezet. Megbabonázva nézte Nell csillogó

szemét. Akár egy tündéi, gondolta elgyengülve.

- Magát... magát jó nézni.
- Köszönöm, uram. Ön sem kellemetlen látvány.
- Hogy tetszik az összejövetel? - próbálta Greg folytatni a társalgást.
- Nagyon kellemes. Mindenki kedves és rokonszenves. - Nellt bosszantotta, hogy a szíve

majd kiugrik a helyéről. A férfi még mindig a kezét szorongatta. - Különösen a nővére. Tele
van tettvággyal, ötletekkel.

- Vigyázzon! Mire észbe kap, minden jótékonysági akciójába beszervezi!
- Elkésett a figyelmeztetéssel. Önként és dalolva jelentkeztem a hulladék

újrafeldolgozásának népszerűsítésére, és máris tagja vagyok a művészeti bizottságnak.

- Szóval nem menekült meg - nevetett Greg. Hüvelykujjával könnyedén simogatta Nell

csuklóját.

- Nem is akartam megmenekülni. Szívesen csinálok bármit, amivel hasznára lehetek a

Taylor's Grove-iaknak. Magának is azt javaslom, vállaljon időnként társadalmi munkát. Jót
tenne a lelkének.

- Nincs nekem ilyesmire időm. Éppen elég, hogy állandóan magára kell gondolnom...
- Tulajdonképpen mit akar tőlem? - Nellnek görcsbe rándult a gyomra, s a szíve ismét vad

indulót dobolt.

- Hát ez az! Éppen az a gondom...
Ebben a pillanatban kivágódott a konyhaajtó, és Kimmel az élen egy csapat tizenéves

rontott be. A házikisasszony megtorpant, és tágra nyílt szemmel meredt a nagybátyjára, aki a
tanárnő kezét szorongatta.

- Bocsánat... elnézést - dadogta a kislány. A rajtakapott felnőttek zavartan rebbentek szét.

- Mi csak azért... - Kim sarkon fordult, és kiterelte kuncogó barátait a helyiségből.

- Na hála istennek! Már csak ez hiányzott... Holnap az egész város rólunk beszél - nevetett

Nell. - Pedig teljesen ártatlanok vagyunk. Ám ha már úgyis lebuktunk, mit szólna hozzá, ha
mindent elölről kezdenénk? - kérdezte némi gondolkodás után. - Elvisz holnap este
vacsorázni? Esetleg moziba? Vagy más programhoz lenne kedve?

- Úgy érti, randevúzzunk? Beszéljünk meg találkát? - hitetlenkedett Greg.
- Igen, olyasmire gondoltam. Tudja, ahogy egy férfi meg egy nő szokta... - vágta rá

türelmetlenül a lány. - Azért nem kell megijednie! Nem szándékozom egy újabb gyerekkel
megajándékozni. Persze ha nincs hozzá kedve, felejtse el az egészet!

- Szeretném megölelni - hallotta Greg a saját hangját.
Ha már kimondtam, nem szívhatom vissza, gondolta kicsit rémülten.
- Egyszer talán annak is eljön az ideje. - Nell nem tudta volna megmondani, hányszor

álmodozott erről mostanában.

Mondj már valamit! - adta ki a parancsot magának a férfi. Aztán majd meglátjuk, mi

lesz...

- Időtlen idők óta nem voltam moziban a gyerekek nélkül. Biztosan találok pótmamát.
- Helyes. - A lány ugyanolyan kételkedőn, gyanakvóan nézett Gregre, ahogy a férfi szokta

őt méregetni. - Hívjon fel, ha szerzett bébicsőszt! Holnap reggeltől estig otthon leszek.
Dolgozatokat javítok - mondta, és becsukta maga mögött a konyhaajtót.

Bármennyire is megkönnyítette számára Nell, Gregnek nehezére esett, hogy belemenjen

az ősi férfi-nő játékba. Bosszantotta, hogy olyan ideges az esti program előtt, mint
kamaszkorában az első találkán. A szokatlan helyzet legalább annyira kihozta a sodrából,
mint Kim vihogása meg szemtelen kérdései, amikor megkérte az unokahúgát, hogy vigyázzon
az ikrekre.

Nell lakásához felfelé menet azon töprengett a lépcsőn, hogy talán bölcsebb lett volna, ha

bele sem kezd az egészbe. Mire való ez a cirkusz?

A bejárat ajtaja mellett kétoldalt egy-egy padlóváza állt nádbuzogányokkal. Jól mutat,

állapította meg Greg. Szerette, ha a bérlői ízlésesen rendezkednek be.

Kopogott és várt. Hiszen csak moziba megyünk, nyugtatgatta magát. Megkönnyebbült,

mikor látta, hogy a lány sem öltözött ki. Hosszú, bő pulóvert viselt, alatta tapadós
macskanadrágot.

A mosolya láttán viszont kiszáradt a férfi szája.
- Üdvözlöm! Pontos, mint egy svájci óra. Fáradjon beljebb! Nézze meg, mit műveltem a

lakásával!

- A maga lakása - felelte Greg.
Nell megfogta a férfi kezét, és maga után húzta.
Az eredetileg szűk kis szobákat Greg egyetlen nagy helyiséggé alakította át, amerikai

konyhával és étkezősarokkal.

A nappali központi helyén jókora, virágmintás heverő állt. Az ablaknál egy kis asztalon

vázában színes őszi levelek pompáztak. A falakon végig mindenütt könyvespolcok, egyiken

kis tévékészülék és hifitorony, meg dísztárgyak, amelyek arról árulkodtak, milyen fontosak a
nőknek az emlékek.

A lány rendhagyó módon az étkezősarokba állította a harmóniumát és az íróasztalát. A

kottaállványon fuvola hevert.

A látvány nagyon a kedvére való volt Gregnek. Ügyesebben, otthonosabban nem is

lehetett volna itt berendezkedni, gondolta elismerően.

- Alig hoztam valamit magammal New Yorkból - magyarázta Nell, miközben a kabátjába

bújt. - Csak néhány apróságot, amihez ragaszkodom. Ami még hiányzik, azt felkutatom a
bolhapiacon vagy a régiségkereskedésekben.

- Városunkban mindkettőből van elég - jegyezte meg Greg. - Magában egy lakberendező

veszett el. - A dicséret őszinte volt. A férfi szemügyre vette a régi, kissé fakó
perzsaszőnyeget, a szép, ódivatú csipkefüggönyöket. - Igazán kedélyes otthont teremtett.

- Az a legfontosabb számomra. Indulunk?
Az este sokkal kellemesebbre sikeredett, mint Greg képzelte. Előzőleg megkérte Nellt,

válassza ki, melyik filmet nézzék meg. A lány egy vígjáték mellett döntött. Taylor maga is
meglepődött, milyen oldottan ül mellette a moziban. Jóízűeket nevettek, és élvezetüket
fokozta, hogy testvériesen megosztoztak egy nagy zacskó, juharszörppel leöntött pattogatott
kukoricán.

Utána Greg szinte magától értetődően javasolta, hogy egyenek egy pizzát. A forgalmas

olasz étteremben kemény küzdelem árán sikerült csak elcsípniük egy tizenéves banda orra
elől az egyetlen szabad asztalt.

- Hogy ment Dannek a legújabb tollbamondás? - érdeklődött Nell, amikor leültek. -

Nagyon félt tőle.

- Nehezen megy neki, de igyekszik. Igazán különös... Don született jó helyesíró, Dannek

meg betűznie kell minden szót.

- Viszont jól számol.
- Igaz. - Greg nem tudta, örüljön-e annak, hogy a lány ennyire ismeri az ikreket, és a

szívén viseli tanulmányi előmenetelüket. - Mind a kettő rajong magáért.

- Kölcsönös a szeretet - Nell a hajába túrt. - Talán nevetségesen hangzik, de... - A lány

tétovázott. Nehezére esett, hogy megfogalmazza az érzéseit. - Mikor megláttam a fiait a
legelső énekkari próbán... nem is tudom, hogyan fejezzem ki magamat... olyan volt, mintha
születésüktől fogva ismerném őket. Most már kimondottan hiányoznak, ha Kim nélkülük
érkezik.

- Igen, nagyon meg lehet őket szokni - válaszolta szerényen az apa. Megszokni? Több ez

annál. De hogy hangzana, ha bevallaná Gregnek, hogy fülig beleszeretett a gyerekeibe? Ki
tudja, hogyan fogadná a vallomást? - fontolgatta Nell.

- Nagyon élvezem, amikor elmesélik, mi történt a suliban.
- Hamarosan megkapják a bizonyítványukat. - Greg elnevette magát. - Legalább annyira

izgulok, mint ők.

- Szerintem nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani az érdemjegyeknek.
- Ezt éppen egy tanárnő mondja?
- Igen. A tanárnőnek az a véleménye, hogy inkább a diákok szorgalmára és a tanulási

kedvére figyeljünk, nem pedig a teljesítményt jelző, rideg számokra. Egyébként, ha már
osztályzatokról és képességekről beszélünk, elárulok egy titkot: zenetörténetben és énekben
Kim az osztályelső.

- Komolyan? - A nagybácsi keble dagadozott a büszkeségtől. - Régebben nem is érdekelte

ez a tantárgy.

- Én más módszerrel tanítok, mint Mr. Striker.
- Meglátszik a különbség. Azt rebesgetik a városban, hogy az idén nagyszerű a kórus.

Hogyan csinálta?

- Az érdem nem az enyém, hanem a gyerekeké - magyarázta Nell, miközben nekilátott a

pizzának. - Legfontosabb megteremteni a közösségi szellemet. Nem szeretnék rosszat
mondani Mr. Strikerről, de az az érzésem, csak egy dolog érdekelte: hogy kihúzza valahogy a
nyugdíjig. Aki tanít, az szeresse és tisztelje a növendékeit! Valamilyen tehetség mindegyikben
rejlik. Ezt kell felfedezni. - A lány nevetett, arca kipirult. - Sokan életük végéig csak a
fürdőkádban énekelnek, embertársaik szerencséjére. - Nell közben jóízűen falatozott. - Az én
tanítványaim örömüket lelik a közös éneklésben, s ez nagyon sokat számít. És akad köztük
olyan különleges tehetség is, mint Kim. Jövő héten egy másik gyerekkel elküldöm őt
próbaéneklésre az állami kórushoz Annapolisba. A téli szünet után pedig szeretnék betanítani
az énekkar tagjainak egy musicalt.

- Ilyesmiben még soha nem volt része a helybéli közönségnek.
- Most majd lesz. Meglátja, remekül fog sikerülni.
- Sok munkája lesz vele.
- Nem bánom! Ezért kapom a fizetésemet.
Greg csak piszkálgatta a pizzáját.
- Látom, nagyon szeret tanítani. És hogy tetszik a mi kis városunk?
- Rettenetesen! Minden okom megvan rá. Szép iskola, gyönyörű vidék...
- Mégsem New York.
- Épp az benne a jó,
- Miért jött el onnan? Bocsássa meg a kíváncsiságomat! Természetesen nem tartozik rám.
- Nem titok. Az utóbbi időben minden rosszul sült el. Nem mintha előzőleg csupa tréfa,

dal és kacagás lett volna az életem, de ebben az évben mélypontra kerültem. Az iskolában
megszűnt az állásom, anyagi okokból. - Nell vállat vont. - Mindig a művészeti tantárgyakon
takarékoskodnak. Aztán férjhez ment a lakótársnőm. Egyedül nem tudtam fizetni a bért,
keresnem kellett helyette valakit - sóhajtotta a lány. - Óvatos voltam, ajánlóleveleket
követeltem. Ennek ellenére egy héttel a beköltözése után a hölgyemény kámfort játszott, és
magával vitt minden mozdíthatót.

Greg letette a villáját.
- Kirabolta?
- Ki, méghozzá alaposan. Eltűnt a televízióm, a zenegépem, az összes ékszerem, a

készpénz... egyszóval minden. Képzelheti, mit éreztem. Ettől kezdve nem volt maradásom a
lakásban. Ráadásul a barátom még szemrehányást is tett. Azt mondta, hiszékeny voltam,
bűnösen ostoba, az egész az én hibám, és nem is tudja, mit kezdjen velem.

- Aranyos ember! - vélekedett Greg. - Nagy segítség egy ilyen barát.
- Jól mondja. Nos, fontolóra vettem a szavait, és arra az eredményre jutottam, hogy igaza

van, különösen ami az úgynevezett kapcsolatunkat illeti. Úgyhogy szakítottam vele.

- Helyes.
- Igen, szerintem is. - Greg egészen más, súgta Nell szíve. - Meséljen a házról, amelyen

dolgozik!

- Attól tartok, ha elkezdem sorolni a szerelési és egyéb munkálatokat, nem sokat fog érteni

belőle.

- Gyors a felfogásom - mosolygott a lány.

Éjfélre járt, mikor Greg megállította kocsiját Nell házánál. Nem tervezte ilyen hosszúra a

kimaradást, nem is hitte volna, hogy egy teljes óra hosszat magyaráz majd kábelek
fektetéséről, szerelékekről, gyámfalakról. Még az alaprajzot is felvázolta egy papírszalvétára.

Sikerült megúsznia az estét anélkül, hogy ostobának tartsa magát, vagy úgy érezze,

csapdába esett. Egyetlen dolog izgatta: minél előbb viszont akarta látni a lányt.

- Azt hiszem, kezdetnek nem is volt rossz... - Nell a férfiéra tette a kezét. - Köszönöm!
- Bekísérem az ajtóig.

A lány már a kocsi kilincsét fogta. Mindkettőnknek biztonságosabb, ha Greg most

hazamegy, gondolta.

- Ne fáradjon! Magam is odatalálok.
- Azért mégis... - Greg kiszállt.
Együtt mentek fel a kapuhoz vezető lépcsőn. A földszinti lakásban még égett a villany, és

kihallatszott a televízió tompa zaja. A szél elült, csillagok miriádjai pislogtak az égen.

- Ha megismételjük ezt az estét, az emberek pletykálni kezdenek rólunk - szólt a férfi. -

Azt fogják mondani... - kereste a megfelelő kifejezést.

- Magát zavarná...?
- Nem szeretném, ha a gyerekeim esetleg félreértenék a dolgot. Talán megijednének... -

Greg lenézett a lányra. - Maga túl csinos. Mindennek ez az oka.

- Mármint minek?
- Annak, hogy folyton maga jár a fejemben. - Ésszerű magyarázat, vélte Greg. A testi

vonzás. Utóvégre fiatal férfi vagyok, ha önmegtartóztatóan élek is. - És az is, hogy...

Ahelyett, hogy befejezte volna a mondatot, végtelenül szelíden két kezébe fogta a lány

arcát. Nell egészen elgyengült. A csók éppen olyan lassú és izgalmasan érzéki volt, akár az
első. Greg ajka a száján, a férfi türelme, gyengédsége hihetetlen érzéseket váltott ki belőle.
Hirtelen megrettent.

Lehetséges? - töprengett. Erre vártam volna? Ő lenne az igazi? Greg elengedte. Hallotta,

ahogy a lány felsóhajt, és tudta, hogy hiba lenne, ha maradna. El innen, mielőtt elveszíti a
fejét!

Nell megnyalta a szája szélét, mintha a csók utóízét kóstolgatná.
- Mesésen csókol, Gregory Taylor! Igazán csodálatosan...
- Mondjuk inkább úgy, hogy eddig takarékoskodtam a csókjaimmal. - Greg azonban maga

sem hitte, hogy szenvedélyének csupán ez az oka, s ez a gondolat határozottan
nyugtalanította. - Jó éjszakát!

Nell búcsúzóul csak erőtlenül bólintott. Ábrándosan dőlt a kapunak, megvárta, míg elindul

az autó. Esküdni mert volna, hogy száncsengőt hall csilingelni...

6. FEJEZET

Október vége az iskolákban a tantestületi ülések és szülői értekezletek ideje. A diákoknak

jut ilyenkor néhány hőn áhított tanítási szünnap. Greg a nővérére, Kimre, vagy Mrs. Hollisra
bízta az ikreket, mikor dolgozni ment. Idén pont ezekre a hetekre esett egy üzleti útja, meg
egy időigényes szakértői szemle is.

Az idegei pattanásig feszültek, miközben bekanyarodott az iskola parkolójába. Vajon mi

vár rá a szülői értekezleten? Valószínűleg felvilágosítják gyermekei lehetetlen
magaviseletéről. Itt ő nem sikeres vállalkozó, csak „apuka", aki nem készítette fel a fiait
megfelelően, nem foglalkozott eleget a házi feladataikkal.

Most derül majd ki, hogy Dan és Don nem tud beilleszkedni a közösségbe... Felnőtt

korukra ideggyenge analfabéta lesz belőlük, és mindez az apjuk bűne...

Tisztában volt vele, hogy eltúlozza a félelmeit, mégis összeszorult a gyomra.
- Greg! - Valaki rádudált. Mikor megfordult, a nővérét pillantotta meg, aki kihajolt a

kocsija ablakán. - Hol bujkáltál? Napok óta hiába próbállak elérni.

A férfi odament Mirához.
- Szülői értekezletre vagyok hivatalos.
- Tudom.
- Nem szeretnék elkésni.

- Ne félj, nem kapsz intőt. Éppen a művészeti választmány üléséről jövök. Az énekkari

egyenruhákról volt szó. Már tizenkét éve használják ugyanazokat a köpenyeket. Ideje újakat
beszerezni.

- Szerintem is. Adakozni fogok a szent cél érdekében, de most mennem kell. - Nem akarta

a fiai bűnlajstromát a késésével tetézni.

- Csak azt akartam mondani... Nellnek valami baja lehet. Teljesen szétszórt szegény. -

Mira gyanakodva méregette az öccsét. - Csak nem te bántottad meg?

- Én? Miért én?
- Fogalmam sincs. Csak... hát valamelyik este együtt voltatok.
- Moziba mentünk.
- Meg az olasz étterembe - tette hozzá Mira. - Kim barátai láttak titeket.
Kisváros, gondolta bosszúsan Greg.
- Na és?
- Semmi „na és"! Helyeslem. Kedvelem Nellt, Kim pedig egyenesen rajong érte. Csak

aggódom. Valami bánthatja. Neked talán elárulja, mi.

- Nem szándékozom beleütni az orromat a magánéletébe.
- Én úgy látom, része vagy a magánéletének. Szervusz! - Az asszony elhajtott, mielőtt

Greg valamit válaszolhatott volna.

Taylor meghatározhatatlan hangot adott ki. Ha valaki véletlenül meghallja, nehezen tudta

volna eldönteni, nyögés-e, vagy káromkodás. Szerencsére senki sem járt arra. A férfi nagy
lépésekkel indult az elemi iskola felé.

Húsz perc múlva egy megkönnyebbült Greg lépett ki a kapun. A fiai mégsem

semmirekellő kis szörnyetegek. A tanítónő nemcsak elégedett velük, hanem agyba-főbe
dicsérte őket.

Mintha Taylor nem tudta volna már régen, milyen jól sikerült kölykök!
Dan ugyan megfeledkezik néha a fegyelemről, és „óra közben fecseg a padszomszédjával"

- ahogy a tanügyi bácsik-nénik mondani szokták. Don egy kicsit félénkebb a kelleténél. Csak
akkor jelentkezik, ha száz százalékig biztos magában. Az ikrek mindazonáltal jól
beilleszkedtek a közösségbe.

Miután ettől a lidércnyomástól megszabadult, Greg gondolkodás nélkül a középiskola felé

indult. Nem tudhatta, meddig tart az ottani értekezlet, de kellemes meglepetés érte: a parkoló
majdnem üres volt, ám Nell kocsija még ott állt. A férfi úgy vélte, nem árthat meg, ha
egyszerűen benéz hozzá.

Csak odabent, az épületben jött rá, hogy nem is tudja, hol keresse Miss Davist. Bedugta

fejét a díszterembe. Üres... Ha már itt van, határozta el, érdeklődik a titkárságon.

Az egyik titkárnő megmutatta, merre menjen.
Az osztály ajtaját nyitva találta. Zongorát látott, kottaállványt, hangszereket, meg egy

magnót, s a tisztára törölt tábla előtt íróasztalt. Nell ült mellette, szemlátomást fülig munkába
merülve.

Greg egy darabig figyelte. Leltározta a lány arcába hulló aranyhajat, szép kezét a

golyóstollal, testére simuló pulóverét.

Ha nekem ilyen bájos énektanárnőm lett volna, értenék valamit a zenéhez, futott át az

agyán.

- Jó napot!
Nell dacos arckifejezéssel, harciasan kapta fel a fejét. Mikor meglátta, ki jött, mélyet

lélegzett, és mosolyogni próbált.

- Isten hozta a diliházban, Greg! - Az íróasztal papírokkal, kottákkal, kinyomtatott

lapokkal volt tele.

- Látom, sok a munkája.

- Akad. Kottát másolni, szervezni, felkészülni a hangversenyre, bűvészkedni a pénzzel... -

A lány erőlködött, hogy eltitkolja rosszkedvét. - És a maga napja? Milyen volt?

- Köszönöm, jó. Most jövök az ikrek tanító nénijétől. Elégedett velük.
- Igazán nincs oka aggódni miattuk. Értelmesek, aranyosak.
- Akinek gyereke van, annak az aggodalom elkerülhetetlenül beivódik a sejtjeibe. És

magának mi a gondja? - kérdezte Greg, mielőtt emlékezetébe idézte volna elhatározását,
miszerint nem üti az orrát Nell magánügyeibe.

- Sorolhatnám... Van ideje?
- Kivételesen bőven. - A férfi felült az asztal egy szabadon hagyott sarkára. Szíve szerint

elsimogatta volna a lány szemöldökei közti gondterhelt ráncokat. - Nehéz napja volt?

A tanárnő felpattant. Egyszerűen képtelen volt ülve maradni. Idegesen rakosgatta egy

dobozba a magnókazettákat.

- Találja ki, mennyi támogatást kap sportra az iskola! Még a zenekarnak is jut valamennyi,

de a kórus számára minden egyes dollárért könyörögnöm kell.

- Ez bosszantja ennyire?
Nell szikrázó szemmel fordult a férfihoz.
- Maga talán nem dühöngene a helyemben? A futballcsapatnak új mezeket venni persze

nem gond! Csak, hogy egy maroknyi srác pipec szerelésben rohangálhasson a labda után!
Nekem meg térden kell csúsznom nyomorult nyolcvan dollárért, hogy felhangoltathassam a
zongorát - sóhajtotta kétségbeesetten. - Félreértés ne essék, semmi kifogásom a foci ellen, sőt,
nagyon fontosnak tartom a sportot is.

- Ismerek egy zongorahangolót. Bizonyára felajánlja szolgálatait az iskolának, méghozzá

ingyen.

Nell a tarkóját dörzsölte. Papa mindent elintéz, idézte fel Dan szavait. Gondod van?

Fordulj Greg Taylorhoz!

- Nagyszerű lenne - mondta, és sikerült őszintén elmosolyodnia. - Feltéve, ha

megbirkózom a hivatalok packázásával. Ugyanis még az ajándék elfogadása is végtelen
mennyiségű papírmunkával jár. - A lány megint dühbe gurult. - A tanári teendők közül a
legutálatosabb a rengeteg űrlap kitöltése. Mégis inkább a klubban kellett volna maradnom
zongoristának.

- Klubban? Zongoristának?
- Még az előző életemben... - felelte megvetően legyintve Nell. - Amit ott kerestem, abból

fizettem az egyetemi tandíjat meg a kollégiumot. Jobb munka volt a szokásos felszolgálásnál,
pincérkedésnél. Alapjában véve sosem izgatott különösen a pénz, még ha hiányzott, az sem.
Megszoktam a szegénységet.

- Ezek szerint más nyomja a lelkét. Elmeséli, mi izgatja, vagy egyedül akar rágódni rajta?
- Egész ügyesen elvergődöm magam is, de azért jólesik, hogy meghallgat. - Nell újra

keservesen felsóhajtott. Gregre emelte a tekintetét, és megállapította, hogy nyugodtan
kiöntheti a szívét ennek a szilárd, megbízható embernek. - Talán mégiscsak városi vagyok.
Ma volt szerencsém megismerkedni a vidéki szemellenzősséggel, vaskalapossággal. Torkig
vagyok vele. Ismeri Hank Rohrert?

- Hogyne. Övé a tejcsarnok az Old Oak Roadon. Azt hiszem, a legidősebb fia egy

osztályba jár Kimmel.

- Úgy van, az ifjabb Hank. Szép, erős baritonja van, és nagyon tehetséges. Még

zeneszerzőnek is.

- Tényleg? Nagyszerű!
- Ugye azt hinné az ember? - Nell indulatosan kezdte újra szétrakosgatni a már elrendezett

iratokat. - Beszéltem ma Mr. és Mrs. Rohrerrel. Magamhoz kérettem a szülőket, mert a fiú
elmaradozott a próbákról. Az ösztöndíj lehetőségét is megemlítettem nekik. Ifjabb Hanknek
jók az esélyei. Elmondtam az apjának, anyjának, hogy a fiú ritka tehetség, és remélem, sikerül

őt rábeszélni, hogy járjon újra az énekkarba. Az idősebb Hank erre úgy támadt rám, mintha
gorombán megsértettem volna. - A lány hangjában mélységes keserűség csengett. - Azt vágta
a fejemhez, hogy egyik fia sem pazarolhatja éneklésre az idejét úgy, mint... - Nell elhallgatott.
Sokkal felindultabb volt annál, semhogy elismételje Mr. Rohrer muzsikosokról alkotott
véleményét. - A szülők azt sem tudták, hogy a gyerek az osztályomba jár. Szerintük
foglalkozzék inkább könyveléssel. A tejbolt vezetéséhez fölösleges zenét tanulnia, és
eszükben sincs elengedni őt a szombati próbaéneklésre. A fiú nem hanyagolhatja el a
munkáját az üzletben. Arra kének... nem, követelték, hogy ne ültessek bogarat a srác fülébe.

- Négy gyereket nevelnek - jegyezte meg óvatosan Greg. - Talán anyagi természetűek a

gondjaik.

- Ha ez volna a helyzet, sokat segítene az ösztöndíj. - Nell idegesen csukta össze az

osztálykönyvet. - Itt ez az értelmes, muzikális fiú, akinek nem teljesülhet az álma, mert a
szülei megmakacsolták magukat. Főleg a kedves papa. Az asszony egész idő alatt meg sem
szólalt.

- Hátha otthon, négyszemközt meggyőzi a férjét.
- Vagy a családfő a feleségén és a fián tölti ki az irántam érzett haragját.
- Nem valószínű. Ismerem Hanket. Makacs, mint egy öszvér, azt képzeli, hogy mindent

mindenkinél jobban tud, de nem rosszindulatú.

- Nehéz elhinni azok után, hogy... - a lány nagyot nyelt - hogy pimasz, mihaszna,

flaszteren nevelkedett nőszemélynek nevezett, akit az ő adójából fizetnek. Pedig
hozzásegítettem volna a fiát, hogy vihesse valamire - mormolta, és végre újra leült. - Egészen
biztosan...

- Ha nem őt, akkor egy másik gyereket. Kimért például nagyon sokat tett, Nell.
- Ez jólesett - mosolyodott el a lány. - Köszönöm!
- Őszintén ez a véleményem. - Gregnek fájt, hogy Nell el van keseredve. - Az

unokahúgocskám sokkal magabiztosabb lett az utóbbi időben. Régebben zárkózott volt és
félénk, de mióta maga tanítja, szinte kivirult.

A tanárnőt mintha hájjal kenegették volna.
- Hagyjam abba a panaszkodást? Azt akarja ezzel mondani?
- Nem illik magához a búbánat. - A férfi mindkettejük legnagyobb meglepetésére

megsimogatta a lány arcát. - Sokkal jobban áll, ha mosolyog!

- Úgysem tart sokáig a rosszkedvem. Bob szerint azért nem, mert felületes vagyok.
- Ki az a Bob?
- Már mondtam: a volt barátom, akinek kiadtam az útját.
- Már mondtam: jól tette.
- Örülök, hogy benézett hozzám. Máskülönben estig nyalogatnám itt a sebeimet.
Greg felállt.
- Mennem kell. Nincs még meg a kölykök jelmeze mindenszentek előestéjére.
- Segíthetek?
- Hát... - Az ajánlat kecsegtető volt, de legalább ugyanannyira veszélyes is. Nem lenne

helyes bevonni egy kívülálló személyt a hagyományos családi teendőkbe. - Nem, köszönöm.
Elboldogulok magam is.

Nellnek sikerült eltitkolnia csalódottságát.
- Ugye mindhárman ott lesznek szombat este a mindenszenteki ünnepségen?
- Persze, természetesen. Viszontlátásra! - Greg elindult, de az ajtónál megtorpant. - Nell!
- Igen?
- Van, akit bizonytalanná tesznek a változások. Idő kell hozzá, és türelem.
- Rohrerékről beszél, Greg?
- Is. Isten önnel!

A férfi lépései egyre távolabbról hallatszottak. Nell még mindig a nyitott ajtót bámulta.

„Is"? Greg azt hiszi, hogy meg akarom változtatni? Tényleg ezt szeretném? - töprengett.
Visszaült, eltolta maga elől a papírokat. Ma már úgysem tud velük foglalkozni.

Mitől fogja el ez a furcsa érzés minden alkalommal Gregory Taylor közelségében? Vajon

mikor kezdődött? Az első pillanatban, ismerte be, amikor a férfi eljött az énekpróbára Kimért
és az ikrekért.

Szerelem első látásra? Ilyesmiben Nell nem hitt. Azonkívül sokkal okosabbnak tartotta

magát annál, semhogy olyan férfit szeressen, aki nem viszonozza az érzéseit. Vagy ami még
rosszabb: nem akarja viszonozni.

Greg gyengéd, odaadó apa, ráadásul jóképű, erős és izgató férfi. A jelenlétében, vagy ha

csak rá gondolt, vágyakozás támadt Nellben. Otthonra vágyott, családra, nevetésre a
konyhában, szenvedélyre az ágyban. De hát könnyen megbirkózik ő az efféle vágyálmokkal.

Megbirkózik? Talán mégsem olyan könnyen, mint ahogy próbálja bebeszélni magának.

Ellenkezőleg! Túl nehéz feladat ez egy olyan nőnek, aki már-már szerelmes...

7. FEJEZET

November közepére a fák elhullatták leveleiket, Nell azonban a téli álmára készülődő

természetben is örömét lelte. Szerette a fanyar illatokat, a kertben égő rőzsetüzek csípős
füstjét, a száraz, szélfútta levelek zizegését, a hajnali deret, amint fehéren csillogó
gyémántporral hinti be a csupasz faágakat, a pázsitot.

Újra és újra azon kapta magát, hogy kibámészkodik az ablakon, várja az első hópelyheket,

akár gyermekkorában.

Volt valami lebegő megfoghatatlanság a tél beállta előtti napokban. Mintha kis időre

megállna a világ, merengene, emlékezne az elmúlt enyhe, színpompás őszi napokra.

Nell felidézte a mindenszentek előtti estét, a házakba bezörgető, kalózoknak,

hercegnőknek, boszorkányoknak öltözött maskarás gyerekeket. Az ikrek alig bírták türtőztetni
magukat, mikor úgy tett, mintha nem ismerné fel őket a jelmezükben. Greg költséget és
fáradságot nem kímélve szkafandert csinált ugyanis a fiainak.

A lány szép napokat élt át mostanában. A hangversenyre gondolt, amelyet együtt

hallgattak meg Greggel, meg a múlt heti örvendetes találkozásukra a karácsonyi
ajándékvásáron.

Most is ő járt a fejében, amint elsétált a férfi által felújított ház előtt. A szíve mélyéig

meghatotta a figyelmes fivér, sógor és nagybácsi, ahogy ajándékokat választott a szeretteinek.
Greg alaposan megfontolta, melyiküknek mit vegyen, és addig nem nyugodott, amíg meg nem
találta a személyre szabott meglepetést, amellyel igazi örömet okozhat.

Nell lassacskán arra a meggyőződésre jutott, hogy Greg egészen kivételes, csodálatos

ember.

A hangulata nem is lehetett volna rózsásabb. Ma délután megkapta az értesítést, hogy

Kimet és a másik tanítványát felvették az állami ifjúsági énekkarba. Boldog volt és büszke,
mert tudta, hogy ez az ő műve. A többi gyerek is együtt örült Kimmel és a tenorista fiúval. A
kórus az utóbbi hetekben igazi közösséggé kovácsolódott. Az ő, Nell Davis gyermekei!

- Nem hideg az idő a sétálgatáshoz?
A lány összerezzent, amikor Greg előlépett nővére kertjének egyik fája mögül.
- Jól megijesztett!
- Nyugodjon meg, errefelé nem járnak haramiák. Mirához megy?
- Nem. Mozgásra vágytam. Ma már eleget üldögéltem. Hallotta a jó hírt?
- Hallottam, és gratulálok.
- Nem az enyém az érdem, hanem...

- Dehogynem! Oroszlánrésze van benne. - A férfi fejcsóválva nézett vissza a házra. - Mira

és Kim itatják az egereket.

- Jaj, csak nem...? Hiszen...
- Ne értse félre! - Greg irtózott a női könnyektől. - Örömükben...
- Ó! - Nell érezte, hogy az ő szeme is bepárásodik.
- Dave meg úgy dülleszti a mellét, mint egy pávakakas. Fűnek-fának telefonál, elhenceg a

lánya sikerével.

- Hát van is mire büszkének lennie. Maga talán nem az?
- Bevallom, én is felhívtam néhány ismerősömet - nevetett a férfi.
- Látta volna a karénekeseket, amikor megmondtam nekik! Remélem, ezek után dől majd

az adomány a kórushoz.

Feltámadt a szél, Nell megborzongott.
- Hiszen maga fázik! Jöjjön, hazafuvarozom. –Az jó lesz, köszönöm. Mit gondol, havazni

fog? Greg az égre nézett.

- Hamarosan... - Kinyitotta a kocsi ajtaját. - A fiaim már le is hozták a szánkót a padlásról.
- Talán én is veszek magamnak egy ródlit. - Nell kényelmesen hátradőlt az autóban. - Hol

vannak most a srácok?

- Ma az egyik barátjuknál alszanak. - Greg egy távolabbi villára mutatott. - Épp most

raktam le őket.

- Biztosan alig várják a karácsonyt.
- Idén valahogy egészen furcsák. Máskor már mindenszentektől kezdve nyaggatnak a

kívánságaikkal. Gyűjtik a játékárjegyzékeket, és mindent megvetetnének, amit a tévében
hirdetnek. - Greg elindult a kocsival. - Most meg azt mondták, nincs semmi különös
kívánságuk. Kerékpárt szeretnének, ennyit sikerült csupán megtudnom. - A férfi a homlokát
ráncolta. - Nem tetszik ez nekem. Minduntalan összedugják a fejüket, titokzatoskodnak, de
nem árulnak el semmit.

- Karácsony előtt titkolózni szokás - vélekedett Nell. - Talán magának készítenek valami

meglepetést. Mit szeretne?

- Nyolc órát aludni egyhuzamban.
- Ez minden?
- Nekem elég ajándék, ha boldognak látom a fiaimat. - Greg megállította a kocsit.

Megérkeztek a lány lakásához. - Ugye New Yorkban tölti az ünnepeket?

- Nem. Ott semmihez és senkihez nem kötődöm.
- És a családja?
- Egyke vagyok, és a szüleim a Karib-tengerhez szoktak utazni karácsonykor. Bejön egy

kávéra?

Sokkal csábítóbb kilátás, mint visszamenni az üres házba...
- Köszönettel elfogadom a meghívást. Gyerekkorában maga is a Karib-tengernél

karácsonyozott? - kérdezte Greg a lépcsőn felfelé menet.

- Nem. Philadelphiában laktunk, és hagyományosan ünnepeltünk. Aztán New Yorkba

utaztam tanulni, a szüleim meg Floridába költöztek. - Nell elővette a kulcsát, és kinyitotta az
ajtót. - Nem valami szoros velük a kapcsolatom - mondta, miközben levetette a kabátját. -
Berzenkedtek a zenetanulásom ellen. - A lány a konyhasarokba ment, megtöltötte a kávéfőzőt,
vendége pedig a fogasra akasztotta bélelt dzsekijét.

- Ezért borult ki annyira az ifjabb Hank miatt?
- Lehetséges... bár a szüleim tulajdonképpen nem ellenezték határozottan a

tanulmányaimat. Csak nem tudtak mit kezdeni vele. Mióta nem élek velük, sokkal jobban
kijövünk egymással. - Nell hátranézett Gregre. - Azt hiszem, miattuk csodálom magát
annyira.

A férfi, aki egy rózsafából készült zenélődobozt nézegetett, megdöbbenve kapta föl a

fejét.

- Engem?
- Igen. Tetszik nekem, ahogy mindent megtesz a fiaiért, meg a nővére családjáért.

Megbízható, szilárd, mint a kőszikla. - Nell hátrasimította a haját. Egy fémdobozt vett elő, és
teasüteményt rakott belőle egy tányérra. - Nem minden szülő ilyen lelkiismeretes. Most
zavarba hoztam? - tette hozzá.

- Nem. De... mégis - ismerte be Greg, és elvett egy süteményt. - Soha nem kérdezősködött

Dan és Don anyjáról. - A lány hallgatott, de Taylor mégis folytatta: - Utolsó éves egyetemista
koromban ismerkedtem meg vele. Titkárnő volt az apám ingatlanirodájában. Találkozgattunk,
később ágyba bújtunk... aztán teherbe esett.

A férfi érzelemmentes hangja hallatán Nell kutatóan vizsgálgatta vendége arckifejezését.

Greg beleharapott a süteménybe, de a finom édesség keserűvé vált a szájában.

- Tudom, mire gondol: hogy behálózott. Talán így is történt, de én akkor már nem voltam

gyerek. Tudtam, mit teszek, és vállaltam a felelősséget.

- És a szerelem?
- Szerelem! - Greg legyintett. Nem volt könnyű erről beszélnie. - Angie tetszett nekem, és

én is neki. Legalábbis azt hittem. Az esküvő után derült csak ki, hogy „tervszerűen
megszerezte a főnök fiát". Szó szerint így fejezte ki magát. Jobban akart élni, ezért vett férjül.

Évek teltek el azóta, de Gregnek még mindig fájt, hogy bedőlt egy ilyen ócska fortélynak.
- Rövidre fogva: nem számított ikrekre. El sem tudta képzelni, mennyi vesződséggel jár

két csecsemő gondozása. Négyhetesek voltak a gyerekek, amikor Angie kivette a pénzemet a
bankból, és lelépett.

- Ó, Greg, szívből sajnálom! - Nell szerette volna eltüntetni a férfi szeméből a bánatot, a

keménységet. - Borzalmas élmény lehetett!

- Rosszabbul is elsülhetett volna. - Greg kerülte a lány tekintetét. - Egyszer még

jelentkezett. Azt akarta, fizessem ki a válás költségeit, cserébe „ingyen" megkaphatom a
gyerekeket. Így is történt. Itt a vége, fuss el véle.

Nell odament a férfihoz, és megfogta a kezét.
- A felesége tényleg ilyen üzletet ajánlott? Nagyon megbánthatta... - Lábujjhegyre állt, és

vigasztalóan megpuszilta Greg arcát. A férfi szeméből még mindig nem tűnt el a szomorúság.

Ez sok mindent megmagyaráz, gondolta a lány. Greg sokat szenvedett, keserűen csalódott.

Mégsem adta át magát az önsajnálatnak, nem kért segítséget senkitől. Új életet kezdett a két
csöppséggel, és kizárólag nekik meg a munkának szentelte magát.

- Az a nő nem érdemelte meg sem a férjét, sem a fiait.
Nell részvéte, megértése balzsamként hatott Greg felszakadt sebére.
- Nem vagyok sem mártír, sem áldozat. A fiaim mindenért kárpótolnak. Az élet

legnagyobb ajándéka, hogy ők az enyéim.

- Nem is panaszkodott. - A lány önkéntelenül megölelte Greget. Vigasztalásnak szánta a

mozdulatot, de más, mélyebbről feltörő érzés is társult hozzá. - Szerintem csodálatos az olyan
férfi, aki ajándéknak tekinti a gyerekeit.

Taylor a karjában tartotta Nellt. Nem is tudta, miként jutottak idáig. A barátságos ölelés

bensőséges, szerelmes ölelkezéssé vált, s valahogy az egész teljesen természetesnek tűnt.

- Az ajándékokkal gondosan, elővigyázatosan kell bánni. - Greg gondolatai vadul

kavarogtak. A fiai... Nell... Van valami ennek a lánynak a tekintetében, ami szíven üti. Keze
Nell hajára tévedt. - Mennem kellene.

- Maradj! - szakadt ki a szó a lányból. - Azt akarom, Greg. Ugye tudod? A férfi soha nem

hitte volna, hogy létezik ilyen édes, ilyen erős vágyakozás.

- Csak bonyolultabb lenne minden, Nell. Túl sok teher nyomja a vállamat. Tudod,

nekem...

- Hadd segítsek! - A lány hangja remegett. - Sutba dobom a büszkeségemet. Szeress,

Greg! Szeress! Csak most az egyszer... Nem kívánok többet, csak ezt az egy éjszakát.

Hogy is állhatott volna ellen, mikor erről álmodott, mióta először látta...? Oly lágy, oly

forró és odaadó! Ő pedig hosszú évekig önként mondott le arról a melegségről, amelyet csak
egy szerető nő tud adni a férfiembernek...

Ajkuk összeforrt, szorosan ölelték egymást.
Taylor soha nem tartotta magát gáláns udvarlónak. Vajon az olyan lányt, mint Nell, nem

gyertyafény mellett, halk zeneszó kíséretében kellene meghódítani? Hiába, erről lekéstek. Már
csak egyet tehet: felemeli, és a hálószobába viszi.

Villanyt gyújtott, és amikor meglátta, hogy Nell legalább annyira izgatott, mint ő,

felbátorodott.

- Annyiszor elképzeltem már... - vallotta be halkan. - Ahányszor hozzád érek, mindig

meztelenül szeretnélek látni...

- Akkor jó! - Nell mosolygott, s a feszültsége lassacskán felengedett. Greg az ágyra

emelte, melléfeküdt, a haját, vállát cirógatta, a száját csókolta. Hirtelen könnyű és egyszerű
lett minden, mintha évek óta összetartoznának, de egyúttal izgalmas is, mintha mindketten
életükben először szerelmeskednének.

Mohón simogatták, ölelték egymást, szerelmes szavakat suttogtak. Greg gyengéden,

óvatosan gombolta ki Nell blúzát. Nem sürgette a beteljesülést, türelmes maradt. Keze, ajka,
nyelve lélegzetelállító érzéseket váltott ki a lányból.

Nell teste remegett, izzott, amikor az utolsó ruhadarabtól is megszabadulva, meztelenül

simultak össze. Végre a szó legigazabb, legőszintébb értelmében szerették egymást. Végtelen
gyengédséggel, gyönyörittas kíváncsisággal ismerkedtek egymás testével.

Greg újra meg újra visszatért a lány szájához, és Nellt elragadta az érzelmek, az érzékek

örvénye. Semmi más nem létezett számára a világon, csak ő, a férfi.

Természetes, elfogulatlan odaadása mélyen meghatotta Greget. Mintha a testüket is

egymásnak teremtették volna. A férfi már-már attól félt, nem tud uralkodni vad vágyán, de
aztán visszatalált a közös ritmushoz. Lassan, minden másodpercet kiélvezve kezdtek
mozogni.

Nell törékenysége, karcsúsága fokozta a férfi gyengédségét. Akkor is visszafogta magát,

mikor a lány ívbe feszülve felsikoltott. Mámorító érzés volt figyelni a hihetetlenül kifejező,
érzékeny arcocskát.

Tekintetük egymásba fonódott, mikor újra szerelmesébe hatolt. A lány sóhajtva, zihálva

élte át újból az egyesülés minden gyönyörét.

Odakint tombolt a szél, rázta az ablaktáblákat. Messziről mintha száncsengő csilingelt

volna... Aztán lassan, szelíden hullani kezdett a hó.

8. FEJEZET

Greg nem győzött betelni Nell-lel. Vagy teljesen megőrültem, gondolta, vagy jobbik

esetben csak átmenetileg zavarodtam meg.

A szépséges szőke lány egész lényét betöltötte, éjjel-nappal ő járt a fejében. Röstellte, de

azt kívánta, bár csupán az érzékei vonzanák Nellhez. Akkor a megszállottságáért egyszerűen a
testi vágyat okolhatná, és egy jó hideg zuhany után más, fontosabb dolgoknak szentelhetné
magát. Ám amikor Nellre gondolt, nemcsak az ágyban képzelte el. Néha az énekkar előtt látta
lelki szemeivel, amint vezényel, vagy a zongora mellett, az ikrekkel kacarászva. Máskor úgy
idézte fel a lányt, amint a városban sétálgat, kezét a zsebébe süllyesztve, arcát az ég felé
fordítva.

Mindez félelemmel töltötte el.

Hiszen az a lány oly könnyen vesz mindent! Soha nem töri a fejét, vajon helyesen vagy

helytelenül cselekszik-e, szabad-e megtennie valamit, vagy nem. Ő, a férfi meg állandóan
mérlegel.

Úgy vélte, nem engedhet meg magának efféle őrültséget. A gyerekeivel kell törődnie, az

üzleti ügyeivel, a háztartással. Például ma is, amint hazaér, beindítja a mosógépet, aztán... Ó,
egek! Hát nem elfelejtette kivenni a mélyhűtőből a csirkét?

Nem baj. A hangverseny előtt megesznek majd valahol egy-egy hamburgert, határozta el.

Épp eleget fáradozik a mindennapos vacsorakészítés nélkül is. Ráadásul vészesen közeleg a
karácsony, a gyerekek meg fölöttébb különösen viselkednek.

Csak biciklit kérünk, papa, mondogatják. A nagy ajándékról a Télapó gondoskodik, teszik

hozzá mindannyiszor ravaszul somolyogva.

Mi az ördög lehet az a „nagy ajándék"? Gregnek halvány sejtelme sem volt róla. Az ikrek

pedig - hiába tett fel nekik keresztkérdéseket az apjuk -, megtartották titkukat. Egészen új,
szokatlan dolog volt ez náluk. Kimondottan nyugtalanító...

A srácok egy-két év múlva már nem fognak hinni a kívánságaikat teljesítő Télapóban.

Gyermeki hitük akkor már odalesz. Bármit szeretnének az idei karácsonyra, ő szíves örömest
megvenné, a fa alá tenné.

A kölykök azonban, ahányszor megpróbálta kipuhatolni a titkukat, csak izgatott

kuncogással válaszoltak. Csupán annyit tudott kiszedni belőlük, hogy olyan ajándékról van
szó, amely mindhármuké lesz.

Greg leszabta a majdnem elkészült nappali szegélylécét, és nekikezdett a szögelésnek.
A karácsonyfát szerencsére már megvette, felállították, ráaggatták a díszeket. Az ünnepi

sütemény is elkészült... Kicsit furdalta a lelkiismeret, mivel a fiúk könyörgése ellenére sem
fogadta el Nell ajánlkozását. A lány segíteni szeretett volna a karácsonyi füzérek
elkészítésében.

Megérti-e valaki rajta kívül, mekkora hibát követne el, ha hagyná, hogy Don és Dan

hozzászokjanak Nell jelenlétéhez? A lány csupán néhány hónapja tanít a városban, s
bármelyik pillanatban úgy dönthet, hogy fogja magát, és elmegy. Kedveli az ikreket, édesnek,
aranyosnak tartja őket, de semmi több... Neki, az apjuknak kötelessége mindenáron
megakadályozni, hogy túl sok érzelmet fektessenek be ebbe a barátságba.

Befektetni? Hiszen ez tőzsdei kifejezés! Greg elszégyellte magát. De semmiképpen sem

engedheti, hogy másodszorra is elhagyják a fiait. Igaz, első alkalommal még kicsinyek voltak,
ám később bizonyára feltűnt nekik, hogy más gyerekeknek anyjuk is van. Meg kell védenie
őket a csalódástól. A világ minden kincséért sem vállalhat ekkora kockázatot, nemhogy holmi
rövid lejáratú boldogságért... Az ördögbe! Már megint csak üzleti szakszavak jutnak az
eszébe?

Felszögezte az utolsó szegélydarabot is, és elégedetten bólintott. A munkában legalább

biztos talajt érez a lába alatt. Tervez, kivitelez, bérbe ad. Ismeri az ügy minden csínját-bínját,
kisujjában van az egész, mint ahogy azt is pontosan tudja, mi kell a fiainak. Bárcsak azzal is
tisztában lenne, hogyan tovább Nell-lel!

- Talán ma este meglesz. - Dan szájából fehér pamatként szállt a kilélegzett levegő. A fára

erősített kunyhóban üldögéltek, amelyet az apjuk épített nekik. Vastag kabátot, füles sapkát,
kötött sálat és kesztyűt viseltek.

- Hiszen még nincs is karácsony!
- Nincs, de ma tartják a karácsonyi hangversenyt! - Don úgy érezte, éppen eleget vártak

már. - Az énekkarral láttuk őt először. Ráadásul lesz ott zene, feldíszített fenyőfa, meg csupa
ilyesmi... Tisztára olyan lesz, mint az igazi karácsony.

- Hát... nem is tudom. - Az elképzelés tetszett Dannek, de kettejük közül ő volt az

óvatosabbik. - Ajándékot akkor kap az ember, mikor igaziból megjön a Télapó!

- És amit a tűzoltólaktanyában kapunk, amikor Mr. Perkins Télapónak öltözik? Egy teljes

héttel karácsony előtt csomagokat osztogat a gyerekeknek!

- Az csak csoki, meg hasonlók! Nem olyan ajándék, amilyet a levélben kértünk. - Dan

azonban kezdett megbarátkozni testvére ötletével. - Ki tudja, hátha mégis előbb megkapjuk?
A papa bírja őt. Mira néni pedig azt mondta Dave bácsinak, hogy az apu megtalálta végre az
igazi feleségnek valót, csak még nem tudja. - A srác a homlokát ráncolta. - Hogyhogy nem
tudja?

- Fogalmam sincs. A felnőttek gyakran mondanak olyanokat, amit nem lehet érteni -

felelte nagy bölcsen Don. - Meglátod, a papa elveszi feleségül Miss Davist, és akkor Miss
Davis hozzánk költözik, és ő lesz a mamánk. Egészen biztosan. Mi igazán mindent
megcsináltunk. Egyetlenegyszer sem tettünk rossz fát a tűzre. Tudod, ahogy az apu mondani
szokta.

- Aha - Dan elgondolkozva kalimpált a lábával. - Szerinted szeret minket, meg Dagit?

Még a papát is elviseli?

- Valószínűleg. - Don megtörölte az orrát a kesztyűs kezével. - Én nagyon szeretem őt.
- Én is. Meglátod, minden jóra fordul - tette hozzá vigyorogva Dan. - Ezt is a papa szokta

mondani.

- Ide figyeljetek! - Nell felemelte a hangját. A hangversenyek alkalmából öltözőnek

használt, színpad mögötti helyiségben nagy volt a lárma. A gyerekek ide-oda szaladgáltak,
igazgatták a ruháikat, frizurájukat, s közben egymást túlkiabálva próbáltak úrrá lenni
lámpalázukon. - Csend legyen!

Az egyik fiú térdei közé dugva a fejét küzdött idegességével. Nell megveregette a vállát.

Lassanként mindenki elhallgatott.

- Mindnyájan keményen dolgoztatok a ma esti koncert sikeréért. Tudom, hogy izgultok. A

nézőtéren ott ülnek a családtagjaitok, barátaitok, ismerőseitek, de félelemre semmi okotok,
hiszen igazán szépen énekeltek. Kérlek benneteket, ugyanolyan rendezetten helyezkedjetek el
a színpadon, ahogy a próbákon begyakoroltuk! - Néhány kamasz kuncogott. Nell felvonta a
szemöldökét. - Jobban mondva: kíséreljétek meg, hogy fegyelmezettebben és nyugodtabban
vonuljatok be, mint a főpróbán. Húzzátok ki magatokat, és fel a fejjel! - Hallgatott egy sort,
aztán felemelte a jobbját. - Ami a legfontosabb: élvezzétek az éneklést, örüljetek a
szereplésnek! Úgy, és most kifelé! Mutassátok meg, mit tudtok!

A tanárnő szíve is hevesebben dobogott, amikor növendékeit a színpadra küldte. Figyelte,

hogy mindenki a megfelelő helyre áll-e. A nézők moraja elhalkult. Nell tisztában volt vele,
hogy az énekkar mai teljesítménye egyúttal az ő vizsgája is. Most dől el, elfogadja-e a helyi
közösség zenetanárként.

Megigazgatta bársonykabátkáját, mélyet lélegzett, és követte a kórust. Udvarias taps

fogadta.

- Szeretettel üdvözlöm önöket a Taylor's Grove-i középiskola karácsonyi hangversenyén -

szólt a mikrofonba.

- Miss Davis irtó csinos, ugye papa?
- Igen, Don, nagyon.
Zöld bársony kosztümjében, hozzá illő hajpánttal a szőke fején, kissé ideges mosolyával

Nell valóban elragadóan festett. Vajon tudja-e, milyen bájos? - tette fel magában a kérdést az
ikrek apja.

A lány ebben a pillanatban csupán azt tudta, hogy nagyon szurkol. Jó lett volna, ha

felismer néhány arcot a közönség soraiban, de a fényszórók elvakították. Egy-két bevezető
mondat után a kórus felé fordult, és bátorítóan mosolygott „gyermekeire".

- Rajta! - szólt olyan halkan, hogy csak az énekkar hallja. - Vágjunk bele!

A nézőtéren ülő közönség sokéves tapasztalatai alapján holt unalmas műsorra számított,

de már az első dal, a Bruce Springsteen-szám meglepetésként hatott rájuk.

Az utána felzúgó tapsvihar elsodorta Nell minden feszültségét. Túljutottak az első

akadályon! Ezután hagyományos dallam következett, majd a „Cantate Domine”-t és az
„Adeste Fideles”-t újra vidámság követte, a „Csilingelő csengők” új, könnyed átirata. Az
énekkar ringatózott és tapsolt a dal ütemére.

Amint elcsitult a közönség viharos tetszésnyilvánítása, előlépett Kim, és tiszta, csengő

hangján belekezdett a szólójába. Nell szíve repesett örömében, meghatottságában.

- Ó, Dave! - Mira elérzékenyülten fogta meg férje kezét. - A mi kislányunk!
És ezúttal nemcsak Mira szemébe gyűltek könnyek...
Befejezésül a „Csendes éj, szentséges éj" hangzott fel, zongorakíséret nélkül, ahogy

eredetileg egy Franz Xaver Gruber nevű osztrák templomi orgonista szerezte a múlt
században - s ahogy csak fiatalok tudják előadni. A nézőtéren mindenki felállt, és elragadtatva
ünnepelte a kórust.

Nell boldogan nézte diákjai kipirult arcát. Mikor elhalkult a taps, a mikrofonhoz lépett.
- Ugye csodálatosak voltak a gyerekek?
Helyeslés és „bravó" kiáltások hangzottak fel újra. A tanárnő megvárta, míg abbahagyják.
- Szeretném szívből megköszönni mindnyájuknak, hogy eljöttek. Különösen az énekesek

szüleinek tartozom hálával a türelmükért, megértésükért. Gyermekeiket nap, mint nap hosszú
órákra átengedték nekem. Ezek a fiatalok odaadóan, szorgalmasan dolgoztak. Örülök, hogy a
munkájuk eredményes lett, és tetszett önöknek az előadás. Még csak annyit fűznék hozzá,
hogy a színpadot díszítő pompás növények a Hill Virágbolt nagylelkű adományai, és
cserepenként három dollárért megvásárolhatóak. A befolyt összegből új egyenruhákat
vásárolunk a kórus tagjainak. Boldog ünnepeket kívánok!

Nell indult volna kifelé a színpadról, de ekkor Kim és Brad lépett hozzá.
- Hátravan még valami. - Brad a torkát köszörülte. A nézőtéren újra csend lett. - Az

énekkar ezzel a kis ajándékkal szeretné megköszönni új tanárnőnk fáradozását. - A fiú
szemlátomást zavarban volt. - Ez volt Miss Davis első hangversenye, és... - Brad elfelejtette
mindazt a szépet és jót, amit Kim rágott a szájába, ezért csupán azt dadogta el, amit érzett: -
Miss Davis... egyszerűen... nagyszerű! Szívből köszönjük!

- Remélem, tetszik - Kim egy szalagcsokorral átkötött dobozkát nyújtott át Nellnek. - A

kórus adta össze rá a pénzt.

- Nahát! - A tanárnő alig bírt megszólalni. Amúgy sem tudta, mit mondjon. Felbontotta az

ajándékot, és könnyes szemmel nézte a violinkulcs alakú kis arany kitűzőt.

- Tudjuk, hogy szereti az ékszereket - folytatta Kim. - Ezért gondoltuk... -Ó, ez csodaszép!

Igazán gyönyörű! Köszönöm! Nem is tudjátok, milyen nagy örömöt okoztatok - fordult az
énekkar felé. - Boldog karácsonyt!

- Ajándékot kapott! - súgta Dan Donnak. A három Taylor a folyosón várta Kimet. - Ez azt

jelenti, hogy mi is kaphatunk ma...

- De akkor Miss Davis nem mehet innen mindjárt haza. - Don mindent meggondolt, s már

csak a kedvező pillanatra várt. Amint meglátta Nellt, ugrálni kezdett, hogy a tanárnő
észrevegye őket. - Miss Davis! Miss Davis! Itt vagyunk!

Greg mozdulni sem bírt. Miközben figyelte a színpadon vezénylő lányt, majd mosolyát,

könnyes szemét, érezte: valami történt vele.

Rájött, hogy szerelmes. Fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel az új, váratlan érzéssel. A

legkézenfekvőbb megoldásnak a menekülés tűnt, de földbe gyökerezett a lába.

- Szervusztok! - Nell lehajolt, megpuszilta az ikreket. - Hogy tetszett?
- Baromian! Csudaszép volt! Főleg Kim...
- Szerintem is - súgta a lány Dan fülébe -, de maradjon ez a hármunk titka.

- Mi nem árulkodunk! - Dan büszkén nézett testvérére. - Nekünk is van ám egy közös

titkunk! Már régóta...

- Eljön hozzánk, Miss Davis? - Don megragadta Nell kezét, és a cél érdekében minden

bűbáját bevetette. - Kérem szépen! Okvetlenül meg kell néznie a fánkat meg a
lámpafüzéreket. Az egész utcában a miénk a legszebb!

- Szívesen mennék - Nell Gregre pillantott -, de az apukátok biztosan nagyon fáradt.
Greg nem fáradt volt; úgy érezte, mintha letaglózták volna. A lány pilláin ugyanúgy

csillogtak a könnyek, mint kabátján az ajándék aranykulcsocska.

- Szívesen látlak, ha nincs terhedre a vezetés.
- Elfogadom a meghívást. Annyira izgatott vagyok még mindig! Semmi kedvem egyedül

hazamenni. - Nell a férfi arcát vizsgálgatta. Vajon örül...? Vagy jobban szeretné, ha békén
hagyná őket? - Biztos, hogy nem zavarok?

- Biztos - felelte rekedten Greg. - Amúgy is beszélni szeretnék veled.
- Amint végeztem itt, utánatok megyek. - Ezzel a tanárnő belevetette magát a tömegbe.
- Valósággal csodát művelt - nézett utána Mis. Hollis. - Milyen kár, hogy hamarosan

eltűnik az életünkből.

- Eltűnik az életünkből? Hogyhogy? - Greg aggódva figyelte az ikreket, de azok izgatottan

sutyorogtak egymással, és se láttak, se hallottak. - Hogy érti ezt, Mrs. Hollis?

- Mr. Perkinstől tudom, akinek Addie McVie, a titkárnője mondta, hogy Miss Davisnek

felajánlották a régi helyét, és jövő ősztől megint New Yorkban dolgozhat. Miss Davis és az
igazgató holnap reggel tárgyal az ügyben. - Greg lesújtva bámult maga elé. - Nagyon
sajnálom, hogy elveszítjük. Megszerettette a zenét a gyerekeinkkel... - folytatta Mrs. Hollis,
de ekkor meglátta az egyik barátnőjét, és sürgősen faképnél hagyta Taylorékat.

9. FEJEZET

Greg mindig is fegyelmezett ember volt. Az elmúlt hét év alatt legalábbis soha nem esett

nehezére, hogy uralkodjon magán. Most is sikerült eltitkolnia a fiai előtt, mennyire felkavarta
a hír.

Az ikrek majd kibújtak a bőrükből örömükben. Miss Davis eljön hozzájuk! Az Egyesült

Államok elnökének látogatására sem készülődtek volna izgatottabban. A ház minden
helyiségének minden lámpáját meggyújtották, süteménnyel teli tálakat raktak az asztalokra -
egyszóval mindent megtettek, hogy Nell jól érezze magát náluk.

A fiaim szeretik, gondolta Greg. Ettől aztán még bonyolultabb az egész... Láthattam volna

előre! Sejtettem én, hogy baj lesz - de semmit sem tettem ellene. Nem voltam elég előrelátó.
Tessék! És még a gyerekeket is belerángattam!

Most aztán főhet a feje. Hogyan teremtsen rendet ebben a zűrzavarban? Mindenesetre

kinyitott a vendég számára egy üveg sört.

- A női hölgyek a bort szeretik - közölte Dan, a világfi. - Például Mira néni is.
Igaza van... Mira buliján Nell bort ivott.
- Sajnos az nincs - felelte Greg. Olyan szerencsétlen képet vágott, hogy Don megsajnálta.
- Nem baj. Majd legközelebb veszel - próbálta vigasztalni.
Az apja beleborzolt a srác hajába. Szinte fájt, annyira szerette a gyerekeit.
- Kösz a jó tanácsot.
- Papa! Ugye te is szereted Miss Davist?
- Persze. Nagyon kedves...
- És ugye ő is szeret minket?
- Ki ne szeretné az ilyen aranyos ikreket? - Greg leült a konyhaasztal mellé, és ölébe

ültette Dont. Mint annyiszor, most is hálát adott a sorsnak, hogy két ilyen drága kisfia van.

Nincs boldogítóbb érzés, mint magához ölelni őket. - Még én is szeretlek benneteket. Persze
csak akkor, ha nem rosszalkodtok.

Don kuncogva bújt az apjához.
- De ő, szegényke egészen egyedül lakik. Tudtad, apu? - A gyerek csavargatni kezdte

Greg inggombját. Tapasztalatai alapján a férfi biztos volt benne, hogy a fia szívet ilyenkor
nyomja valami.

- Sokan laknak egyedül, Don.
- De a mi házunk irtó nagy! Két szoba mindig üres, kivéve, ha eljön hozzánk a nagyi meg

a nagypapa.

Greg megriadt.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Semmire. - Don durcásan csücsörítve csavargatta az inggombot. - Csak arra gondoltam,

hogy esetleg ideköltözhetne - nézett óvatosan a papájára. - Akkor nem lenne olyan nagyon
magányos.

- Honnan veszed, hogy magányos? - kérdezte Greg. - Szerintem okosabb dolgokra

kellene...

Megszólalt az ajtócsengő. Dagi felugrott, és izgatottan ugatni kezdett. Dan a konyhába

rohant.

- Itt van! Megjött! - ujjongott.
Greg gyengéden végigsimított Don haján, és letette öléből a gyereket.
- Indulás, engedjétek be! Hideg van odakint.
- Én nyitok ajtót!
- Nem, én!
Az ikrek versenyt futottak. Az eredmény döntetlen lett. Közelharcot vívtak a kilincsért,

végül vadul feltépték az ajtót, és beráncigálták Nellt.

- Sokára ért ide - mondta szemrehányóan Don. - Borzasztó régóta várjuk. Feltettem egy

karácsonyi CD-t, meggyújtottam a lámpákat a fán, meg minden.

- Látom és hallom.
A gyerekek a karácsonyfához húzták a vendéget.
- Tessék közelről is megnézni!
- Gyönyörű! Ti díszítettétek fel? Sokkal szebb, mint az enyém.
- Odaadjuk a megmaradt díszeket. Úgyse fért föl mind. Maradt egy angyalkás csillagunk

is tavalyról a csúcsára. Kicseréljük az újjal, azt meg tegye el! Ajándék.

- Máris hozom!
Nell meghatódott ennyi önzetlen szeretettől. Leguggolt, és magához ölelte a srácokat.
- Igazán édesek vagytok! - Elnevette magát, mikor Dagi is hozzájuk furakodott. Ekkor

lépett ki a konyhából Greg. - Szia! Elnézést a késésért, de részletesen meg kellett beszélnünk
a tanítványaimmal a koncertet. Kíváncsiak voltak, mikor és hányszor hibáztak.

Hatóságilag kellene betiltani az ilyen szívfacsaró jelenetet, ahogy a gyerekekkel meg a

kutyával ott térdel a karácsonyfa alatt, dühöngött magában Greg. Úgy festenek, mint a
tökéletes család a tévésorozatokban. Béke, boldogság, harmónia...

- Én egyetlen hibát sem vettem észre - mormolta.
- Pedig akadt néhány... de majd kijavítjuk. - Nell egy padlópárnára telepedett, de közben

sem engedte el a srácokat. Mintha meg akarná őket tartani magának, gondolta a férfi.

- Sajnos, bor nincs - mondta bánatosan Don. - Viszont van tej, víz, limonádé meg sör.

Vagy... - pillantott reménykedve az apjára - főzhetnénk kakaót.

Nell felállt, levette a kabátját.
- Mestere vagyok a kakaófőzésnek. Merre van a konyha?
- Kérlek, ne fáradj! Vendégségbe jöttél. Bízd csak rám a teendőket!

- Azért segíthetek. - A lány nem értette Greg hangsúlyozottan rideg udvariasságát. - Vagy

nem tűrsz meg nőket a konyhádban?

- Hozzánk ritkán járnak hölgyek... Jól mutattál a színpadon.
- Köszönöm. Jól is éreztem magam.
A férfi a gyerekeire nézett, akik tágra nyílt, reménykedő szemmel várták a fejleményeket.
- Mi lenne, ha pizsamába bújnátok? Mire levetkőztök, elkészül a kakaó - ajánlotta Nell.
- Mi hamarabb készülünk el. - Dan felrohant a lépcsőn.
- Ha a padlóra szórjátok a ruháitokat, nem érvényes a verseny - szólt utánuk Greg, mielőtt

a konyhába indult.

- Úgy szokták? - érdeklődött a vendég.
- Don a fogasra hajítja a ruháit, de többnyire a padlón kötnek ki. Dan viszont az

egyszerűség kedvéért rögtön az ágy alá rugdossa a holmiját.

Nell elnevette magát. A férfi elővette a tejet meg a kakaós dobozt.
- A napokban óriási sikert arattam a fiaidnál - mesélte a lány. - Mielőtt Kimmel eljöttek a

próbára, kicserélték a pulóvereiket, én mégis tudtam, melyikük ki. Alig hittek a fülüknek.

- Hogy jöttél rá?
- O, nem volt nehéz, hiszen különböző egyéniségek. Dannek mindig résnyire szűkül a

szeme, ha örül valaminek, Don pedig ilyenkor alulról felfelé pislog. - Nell kinyitotta a
konyhaszekrényt; csészéket keresett. - Apró, alig észrevehető különbségeket lehet
megfigyelni a kettejük hangjában, testtartásában, mozdulataiban. - Négy csészét tett az
asztalra.

Greg némán figyelte. Úgy néz, mintha vizsgáztatna, állapította meg a lány.
- Nem jókat vettem elő? - fordult a házigazdához. A férfi feltette a tejeslábast a főzőlapra.
- Beszélnem kell veled.
- Már említetted. - Nell megkapaszkodott a tálalóban. - Greg, ugye most visszavonulási

hadművelet következik? Vagy tévedek?

- Nem nevezném annak.
Akármit mond, fájni fog, azt érezte a lány. Felkészült a legrosszabbra.
- Hanem? Minek? - kérdezte a tőle telhető legnagyobb nyugalommal.
- Aggódom a fiaimért. Mi lesz velük, ha visszamész New Yorkba? Hozzád szoktak.

Megszelídítetted őket.

Milyen bután hangzik! - gondolta Greg. És miért érzem magam olyan szörnyen

ostobának?

- Csak nekik hiányoznék?
- Azt hiszem, becsaptuk őket. Tanácsos lenne tisztáznunk a helyzetet. - A férfi látszólag

minden figyelmét a kakaófőzésre fordította, mintha kényes, bonyolult vegytani kísérletet
végezne. - Mi ketten... elmentünk néhányszor moziba, kiállításokra, hangversenyekre, és...

- És szeretkeztünk - fejezte be a mondatot tárgyilagosan Nell. A színlelt ridegséget érezte

a védekezés egyetlen lehetőségének.

Greg a lányhoz fordult, A fenti szobából lehallatszott az ikrek hangja.
- Igen, ez történt. Szép volt, jó volt, de... attól tartok, a gyerekek többet képzeltek, mint

hittük, és a fejükbe vettek valamit. Láthatod, hogy túlságosan ragaszkodnak hozzád.

- És ez nem tetszik neked. - Eltaláltam, gondolta Nell. Tényleg nagyon fáj... - Továbbá...

neked nyilván nem kellek.

- Nem erről van szó. Csak úgy vélem, nagy hiba lenne, ha folytatnánk a kapcsolatot.
- Világos! Nem kell magyarázkodnod. Kopjak le...
- Nem erről van szó, Nell. - Greg letette a főzőkanalat. Ösztönösen a lány felé lépett, de

ott volt az a bizonyos határ, amelyet nem hághatott át. Ő maga állította fel a láthatatlan
sorompót. Ma nem képes az innenső oldalon maradni, akkor az egész gondosan felépített és
megszervezett élete romba dőlhet.

- Az én életformám szabályozott, és azt akarom, hogy az is maradjon. A gyerekeknek

rajtam kívül senkijük sincs, és nekem ők mindennél többet jelentenek. Ezen nem
változtathatok.

- Értem - felelte fátyolos hangon Nell. Nem bírt tovább uralkodni magán. - Már a kezdet

kezdetén tudtomra adtad... Hát nem vicces? Most vagyok itt először, mert elkerülhetetlen volt,
hogy meghívj. S ha már eljöttem, felhasználod az alkalmat, és kidobsz.

- Dehogy doblak ki! Csupán szeretném megjavítani a...
- Megjavítani? Ó, menj a pokolba! Nem vagyok én ház! - Ezzel a lány kirohant a

konyhából.

- Nell! Ne menj el így! - A férfi a vendége után szaladt a nappaliba, de az már felkapta a

kabátját. A gyerekek izgatottan robogtak le a lépcsőn.

- Miért megy el, Miss Davis? Hiszen még nem is... - Nell patakzó könnyei láttán a fiúk

ijedten fékeztek.

- Sajnálom... - Semmi épkézláb magyarázat nem jutott a lány eszébe. - Sajnos el kell

intéznem valamit - mondta, s azzal már el is tűnt.

Greg tanácstalanul álldogált a szoba közepén. A srácok megdöbbenve meredtek rá, ő meg

kétségbeesetten törte a fejét, mit is mondhatna nekik. Mielőtt szóra nyithatta volna száját,
Donnál eltörött a mécses.

- Miss Davis sírt! Miattad ment el!
- Nem akartam. Én... - Greg megpróbálta magához ölelni az ikreket, de azok

elkeseredetten fordultak el tőle.

- Mindent elrontottál! - Dan szemében is könny csillogott. Dühösen kiabálta: - Mi mindent

megtettünk, hogy jól érezze magát nálunk, te meg elkergetted!

- Soha többé nem jön vissza! - Don zokogva rogyott a legalsó lépcsőfokra. - Most már

biztosan nem lesz a mamánk!

- Micsoda? - Greg mindkét kezével a hajába túrt. - Miket beszéltek itt összevissza?
- Te vagy az oka az egésznek! - szipogott Dan.
- Ide figyeljetek! Akadt egy kis nézeteltérés köztünk, de ettől még nincs vége a világnak. -

A férfi szerette volna, ha nem érzik magukat mindhárman olyan végtelenül szerencsétlennek.

- A Télapó küldte! - Don kis öklével a szemét dörzsölte. - Éppen olyan, amilyet

kívántunk, és most elment!

- Hogy értsem azt, hogy a Télapó küldte? - Greg leült Don mellé, és ölébe vonta az

ellenkező gyerekeket. - Miss Davis New Yorkból jött, nem a rénszarvasok földjéről.

- Azt mi is tudjuk! - Dan az apja mellére hajtotta arcát. - De csak azért utazott éppen ide,

mert levelet írtunk a Télapónak. Már nyáron elküldtük, hogy legyen ideje...

- Mire?
- Megkeresni a nekünk való mamit. - Don könnyektől maszatos arccal nézett fel apjára. -

Egy aranyos mamit kértünk, aki jó illatú, szőke a haja, szereti a kutyákat, és tud tortát sütni.
Ezt írtuk a levélben, és igaziból eljött. Neked csak feleségül kellett volna venned, és akkor a
mi anyukánk lenne!

Greg elképedt.
- Miért nem mondtátok nekem soha, hogy anyát szeretnétek?
- Nem akármilyent! - pontosított Dan. - Hanem éppen olyat, mint Miss Davis... de hát ő

elment. Pedig mi szeretjük, de most már nem kellünk neki, mert olyat mondtál, amitől sírt!

- Azért titeket továbbra is szeret. - Neki sikerült meggyűlöltetnie magát, de a fiúkkal Nell

ezt soha nem fogja éreztetni. - Nem vagytok ti már kisbabák. Nagyon jól tudjátok, hogy a
mamákat nem a Télapó hozza.

- Lehet, de nekünk mégis küldött, mert olyan szépen kértük. Mást nem is akartunk

karácsonyra, csak öt meg a bicajokat. - Don kétségbeesetten horgasztotta le a fejét. - Nem
kértünk új játékokat, csak egy mamit. Vissza kell hoznod! Te mindent el tudsz intézni!

- Sajnos ez nem megy olyan könnyen, fiacskám. Az emberekkel nem annyira egyszerű a

dolog, mint az elromlott játékszerekkel vagy a régi házakkal. Egyébként... nem a Télapó
küldte Miss Davist. Azért jött, hogy itt dolgozzon, az iskolában.

- De miért zavartad el? - Don felpattant az apja öléből. - Lehet, hogy neked nem kell, de

nekünk igen!

Ezzel az ikrek kézen fogva felvonultak az emeletre, véd- és dacszövetségben az apjuk

ellen. Greg kimondhatatlan ürességet érzett a szívében. Az orrában meg odakozmált
kakaószagot...

10. FEJEZET

Legjobb lesz elutazni néhány napra, gondolta Nell. Mindegy, hová, csak el innen. Nincs

sivárabb, szomorúbb dolog, mint magányosnak lenni, amikor mindenki sürög-forog, süt-főz,
készül az ünnepekre.

Többen is meghívták, de kimentette magát valami gyenge, önmagának is hamisan hangzó

ürüggyel. Pedig soha nem szokta búnak ereszteni fejét. Igaz, a szívét sem törték még össze...

Amikor Bobbal szakított, maga is csodálkozott, milyen meglepő, szinte kínos

gyorsasággal tért napirendre az eset fölött.

S most itt a karácsony, a szeretet ünnepe, ő meg szerelmi bánattól szenved.
Nagyon hiányzott Greg, a tétova mosolya, nyugodt hangja, gyengédsége. New Yorkban a

nyüzsgő társasági életbe vethetné magát, s legalább néhány órára feledné a férfit, itt azonban
minden Gregory Taylorra emlékeztette.

Az ikrek sem mentek ki a fejéből. Tegnap esett a hó. Vajon szánkóztak-e? Biztosan

számolják az órákat, várják a másnapot, az ajándékokat. Talán meg is próbálnak fennmaradni,
fülelni, mikor hallják meg a Télapót, amint rénszarvas vonta szánján a házukhoz érkezik.

Nell a karácsonyfája alá tette a Dannek és Donnak szánt ajándékokat. Elküldi majd nekik

Mirával vagy Kimmel... Pedig előre örült az arcocskájuk látványának, amint kibontják a
csomagokat.

Nem a te gyerekeid, mondogatta magának. Greg világosan a tudtodra adta. Nehezére esett,

hogy megossza a szeretetét a fiai és köztem, állapította meg a lány szomorúan. Nekem ezentúl
már nem jut belőle. Persze, elsők a gyerekek. Mintha egy zsák aranyról lenne szó, amit szét
kell osztani! Nevetséges! A szeretet nem lesz attól kevesebb, ha többen is kapnak belőle.

Nell azt olvasta valahol, hogy bánat ellen az utazás a legjobb orvosság. Becsomagolt pár

ruhadarabot meg a fogkeféjét, bedobta az útitáskát az autóba.

Megyek, amerre a szemem lát, döntötte el. Ismeretlen tájak felé, az úti célt a véletlenre

bízom. Addig kocsikázom, amíg kedvemre való helyre nem akadok. Nem bírok itt
megmaradni!

Az elhatározást tett követte. Hanyagul, találomra bedobált néhány pulóvert, nadrágot,

fehérneműt a bőröndbe, bekattintotta a zárat, s indult a kabátjáért.

Ingerülten harapott az alsó ajkába, mikor meghallotta a kopogást. Ha megint egy jóságos

szomszéd jött, hogy boldog karácsonyt kívánjon, vagy meghívja vacsorára, sikoltozni kezd!

Ajtót nyitott - és kővé dermedt.
- Nahát, Gregory! Ez aztán a meglepetés! Mi van? Végigjárod a bérlőidet, hogy kellemes

ünnepeket kívánj?

- Bemehetek?
- Minek?
- Kérlek, Nell...
- Hát, ha ragaszkodsz hozzá... Utóvégre tiéd a lakás. - A lány hátat fordított a hívatlan

vendégnek. - Elnézést, de nem tudlak semmivel megkínálni. Nincs itthon sem ásványvíz, sem
limonádé, sem bor. Még sör se. Egyébként sem vagyok valami szórakoztató társaság.

- Beszélnem kell veled. - Greg napok óta törte a fejét, hogyan engesztelje ki a lányt.
- Valóban? Ugye megbocsátasz, ha nem ujjongok a hír hallatán? Jól emlékszem, milyen

volt, amikor utoljára „beszélned kellett velem".

- Hidd el, nem akartalak megríkatni.
-Ó, ebből ne csinálj gondot! Gyakran itatom az egereket. Például ahányszor kölyökkutya-

eledelt hirdetnek a tévében. - Nell nem bírta sokáig, hogy a fölényest játssza, és megkérdezte
azt, ami a legjobban érdekelte: - Hogy vannak a gyerekek?

- Szóba sem állnak velem. Leülhetek? Elég bonyolult, amit mondani szeretnék.
Nell értetlenül bámult a férfira.
- Foglalj helyet, de én állva maradok, ha nem haragszol. Őszintén szólva nincs sok időm.

Éppen indulóban vagyok.

Greg követte a lány tekintetét. Meglátta az útitáskát.
- Máris? Ilyen hamar? - tudakolta. Hangjában keserűség érződött.
- Mi az, hogy máris? Mi az, hogy ilyen hamar? - csattant fel a lány.
- Gondolom, elfogadtad a felajánlott állást, és indulsz New Yorkba.
- Milyen gyorsan terjed itt a hír! Tévedés, nem New Yorkba utazom. Szeretek itt élni, és

úgy határoztam, hogy maradok. Csupán vakációzni megyek.

- Szenteste előtt, délután öt órakor?
- Szabadságon vagyok, és szabad vagyok! Akkor jövök-megyek, amikor a kedvem tartja.

Le se vedd a kabátodat, sietek. - Nell megpróbálta visszatartani a könnyeit. - Mondd el, mit
akarsz, aztán menj a dolgodra! Egyelőre ez az én lakásom, nem? Kifizettem előre a bért.
Egyáltalán mit keresel itt? Az én türelmemnek is van határa, nem gondolod?

- A fiaim azt hiszik, a Télapó küldött téged.
- Hogyan? Tessék? - Az első könnycsepp végiggördült a lány arcán. Greg letörölte a

hüvelykujjával.

- Ne érj hozzám! - hátrált dühösen Nell.
- Nem szabad sírnod. Miattam ne... - A férfi most tapasztalta először, hogy a „megszakad

a szív" nem csupán szólásmondás. - Bocsáss meg! Tudom, mit erezhetsz.

- Halvány sejtelmed sincs! - Nell beletrombitált a zsebkendőjébe. - Mi ez a mese a

srácokkal meg a Télapóval?

- Augusztusban, röviddel az érkezésed előtt levelet írtak neki. Mamát kértek tőle, de nem

akármilyent. Egészen pontos elképzelésük volt. Legyen szőke, sokat nevessen, szeresse a
gyerekeket meg a kutyákat, és tudjon tortát sütni. Kerékpárt is kértek, de csak mellékesen. A
mami lenne az igazi ajándék, a „Nagy Karácsonyi Meglepetés".

- Ó! - Nell gyorsan leült a heverő karfájára. - Most már mindent értek! Képzelem, milyen

kínos neked. Imádod a fiaidat, de csupán az ő kedvükért belemenni egy kapcsolatba... Az apai
szeretetnek is van határa.

- Én nem tudtam erről az egészről. Csak nem hiszed, hogy különben így játszottam volna

az érzéseiddel, meg a gyerekekéivel?

- Az övékkel biztosan nem - felelte tompán a lány.
A férfinak eszébe jutott, milyen törékenynek tűnt Nell, amikor szeretkeztek. Most még

annál is légiesebbnek látszott. Az arca sápadt volt, a szeméből eltűnt a csillogás.

- Fájdalmat okoztam neked, de hidd el, nem szándékosan. Az ikrek csak akkor meséltek

nekem a levelükről, amikor elrohantál tőlünk. Megpróbáltam nekik megmagyarázni, hogy a
Télapó nem teljesíthet efféle kívánságokat, de ők a fejükbe vették, hogy igenis, ő küldött
téged.

- Ha akarod, beszélek velük.
- Nem érdemlem meg, hogy...
- Nem miattad - szakította félbe a lány. - Értük teszem. Greg bólintott.
- Csak kíváncsi vagyok, mi a véleményed Dan és Don kívánságáról.

- Már kértelek, hogy ne tedd próbára a türelmemet, Greg. A férfi közelebb ment Nellhez.
- Nemcsak maguknak kérték az ajándékot... hanem nekem is. Ezért titkolóztak. Te lennél

a Taylorok karácsonyi meglepetése. - Greg félénken megérintette a lány haját. - Mit szólsz
ehhez?

- Mit szólhatnék? - Nell ellökte a férfi kezét. Felállt, az ablakhoz lépett. - Szinte első

látásra beleszerettem mindhármatokba. Most nagyon fáj a szívem, úgyhogy arra kérlek, hagyj
békén. Menj el, légy szíves!

Gregnek elszorult a torka.
- Azt hittem... - nyögte ki nagy nehezen -, biztos voltam benne, hogy itt hagysz minket,

visszamész New Yorkba. Féltettem a srácokat... és magamat is. Remélni sem mertem, hogy
esetleg miattunk itt maradsz. Nem hittem, hogy tényleg fontosak vagyunk neked.

- Ilyen bolond voltál? - mormolta Nell.
- Ilyen... - Greg most már szabad folyást engedett az érzéseinek. - Teljesen hülye voltam!

Féltem a szerelemtől. Megszerettelek, de arra, hogy szerelmes vagyok beléd, csak az iskolai
hangversenyen jöttem rá. Meg is akartam mondani neked, de fogalmam sem volt, hogyan.
Gyáva voltam. S mielőtt szólhattam volna, valaki elújságolta, hogy visszamész New Yorkba.
Ez kapóra jött nekem, semmit nem kellett mondanom, tisztáznom. Elhatároztam, hogy
elfelejtelek, és a gyerekeimet is megkímélem a csalódástól. Persze ez csak részben igaz -
folytatta, röstelkedve magában, hogy a bátortalanságát a fiaival akarja takargatni. - Főként
önvédelem volt - vallotta be az igazat. - Féltem az érzéseimtől.

- Semmi nem változott azóta, Greg.
- De igen. - Taylor a vállánál fogva maga felé fordította Nellt. - Az ikrek könnyei

bebizonyították, hogy vannak kívánságok... és teljesülhetnek. Ne hagyj el! Kérlek, ne hagyj el
bennünket!

- Nem szándékoztam végleg elmenni a városból.
- Bocsáss meg! - A lány nem fordíthatta el a fejét, mert Greg az arcát simogatta. - Kérlek!

Nem tehetem meg nem történtté a vétkemet, de adj még egy lehetőséget! Szükségem van rád.
Nem csak nekem...

Nell minden bánata elszállt, amint a könyörgő kék szempárba nézett.
- Szeretlek titeket, akár akarom, akár nem. Greg szívéről mázsás kő gördült le.
- Boldoggá tettél azzal, amit mondtál, és én is... nagyon-nagyon szeretlek. Most már nem

küzdök ellene. - Magához ölelte Nellt, a vállára vonta a lány fejét. - Túlságosan sokáig éltünk
hármasban. El sem tudtam képzelni, hogyan szorítsak helyet neked is a szívemben. Most már
tudom. - A férfi a zsebébe nyúlt. - Hoztam neked valamit.

Nell még nem tért egészen magához az érzelmi hullámvasút okozta szédületből.
- Hiszen még nem jött el a Télapó!
- De. Idén korábban érkezett. Kérlek, nézd meg a kedvemért! A lány letörölte a könnyeit.
- Jó. Tekintsük békeajánlatnak az ajándékodat.
Kinyitotta az ékszertokot, és meglátta, mi van benne: aranygyűrű, szikrázó gyémánttal.

Torkán akadt a szó.

- Légy a feleségem, Nell! - szólt nyugodtan Greg. - És a gyerekeim is hadd kapják meg a

hőn óhajtott mamijukat!

- Ilyen hirtelen nősülésre szántad magad, Gregory Taylor? Máskor háromszor is

megfontolod minden lépésedet.

- Úgy gondoltam, a szenteste a legalkalmasabb időpont a kockázatvállalásra. - Greg

figyelte a lányt, amint kiveszi a tokból a gyűrűt.

- Jó ötlet! - Nell nevetve nyújtott kezet. - Sőt nagyszerű... - S amikor Greg a baljára húzta

az eljegyzési gyűrűt, megcirógatta a vőlegény arcát. - Mikor?

Az öröm majd szétvetette Greget. Sikerült! Tudhattam volna! Vele mindig minden

magától értetődő!

- Egy hét múlva. Szilveszterkor... Megfelel? Kezdjük együtt az új évet, az új életet! Ugye

hazajössz velem ma este? A srácokat Miránál hagytam. Elmehetnénk értük, aztán négyesben
ünnepelünk. Hiszen összetartozunk. - Mielőtt a lány felelhetett volna, megcsókolta a kezét. -
Úgyis útra kész vagy.

- Talán igazuk van a fiúknak. A Télapó elolvasta a levelet, és...
- Kezdem én is azt hinni. - A férfi magához ölelte, és hosszan, forrón megcsókolta

jövendőbelijét. - Ha nem is írtam a Télapónak, mégis a legeslegszebb ajándékot kaptam
karácsonyra. - Arcát Nell hajába temette, aztán kinézett az ablakon a kivilágított kertbe. -
Hallod?

- Hallom - felelte ábrándosan a lány, és boldogan simult Greghez. - Karácsonyi

harangszó...