Júlia 103

Nora Roberts

Van képe hozzá?

Andrea nagynénjének hegyvidéki fogadójában furcsa események játszódnak le. A lány

határozottan érzi, hogy a híres vendégeket valami kimondatlan dolog fűzi össze, csak ő az, aki nem
tudja megfejteni a különös célzásokat. Ráadásul váratlanul itt találja régi kedvesét is. Lucas annak

idején csúnyán kiadta az útját, és Andrea most szinte menekül előle. Szenvedélyesen lefényképez

mindent, ami a szeme elé kerül, s ebből támad aztán az igazi bonyodalom...

1. FEJEZET

A Fogadó a Hegyi Fenyőhöz Észak-Virginia állam északi részén, a Blue Ridge egy eldugott

völgyében épült. Ha az ember letért a főútról, murvával felszórt, kanyargó útra ért, amely egy
gázlóhoz vezetett. Az éppen olyan széles volt, hogy egy autó át tudott kelni rajta a folyón. Onnan
már látszott a fogadó.

A piros téglás, szögletes, háromemeletes épület homlokzatán keskeny, fehér zsalugáteres

ablakok sorakoztak. Az ívelt tető az idők folyamán zöldre színeződött. Három kéménye meredt az
ég felé. A házat fehérre mázolt, fából ácsolt veranda keretezte. Mind a négy oldalon ajtók nyíltak a
verandára.

Az épületet gondozott pázsit vette körül, fáktól és szikláktól határolva. Mintha a természet maga

döntötte volna el, meddig nyúlhat a fogadó kertje.

A ház a környező hegyekkel pompás látványt nyújtott, barátságos hangulatot árasztott.
Andrea a parkolóba kormányozta az autóját. Öt kocsit számlált össze, köztük ott állt nagynénje

kimustrált Chevyje is. Bár az idény kezdetéig még hátravolt néhány hét, máris akadtak vendégek.

Friss, kissé hűvös április volt. A nárciszok még nem bontották ki szirmaikat, a krókuszok pedig

már elvesztették pompájukat. Az azáleabimbók leheletnyi színt mutattak. Mintha minden a tavasz
kezdetére várna.

A hegyek barna, téli ruhájukat viselték, csak a hegygerinceken virított itt-ott egy-egy zöld folt.

De várni lehetett, hogy a komor színek nemsokára eltűnnek.

Andrea egyik vállára a fényképezőgépet, másikra a táskáját akasztotta. A fényképezőgépe volt a

legfontosabb. Ezenkívül volt még két nehéz bőröndje is. Némi próbálkozás után sikerült mindent
egyszerre fölemelnie és magával vinnie. Lassan lépkedett fel a lépcsőn. Az ajtót - mint mindig -
nyitva találta.

Odabent egy lélek sem mutatkozott. A hatalmas nappali, amely társalgóként szolgált, üresen

tátongott, a kandallóban lobogó tűz azonban kellemes meleget árasztott.

Andrea letette a bőröndöket és körülnézett. Semmi sem változott. A padlón ugyan azok a hosszú

foltszőnyegek, a kanapékon kézzel csomózott ágyterítők, az ablakokon a nehéz, mintás
vászonfüggönyök. A porcelánfigurák is ott álltak még a kandalló párkányán.

Jellemző Andrea nagynénjére, hogy bár a szobát kitakarította, tökéletes rend még sem

uralkodott. Itt-ott néhány képes újság hevert, a varrókosár fedele hanyagul lehajtva, az
ablakdeszkán különféle párnák egymásra dobálva.

Minden barátságos hangulatot árasztott, s szemmel láthatóan a vendégek kényelmét szolgálta:

Andrea elmosolyodott, hiszen mindez tökéletesen illett nagynénje egyéniségéhez. Elégedettség
töltötte el; olyan megnyugtató érzés volt, hogy semmi sem változott.

Gyors mozdulattal hátrasimította derékig érő haját, amely összeborzolódott a hosszú út alatt, míg

lehúzott ablak mellett vezetett. Egy pillanatig azon tűnődött, meg fésülködjön-e. Ám azonnal
megfeledkezett róla, amikor lépteket hallott a folyosón.

-Ó, Andrea, hát megjöttél! - Nagynénje úgy üdvözölte, mintha ő csak egy órára ugrott volna le a

boltba, és nem egy évet töltött volna New Yorkban. - Jó, hogy vacsora előtt ideértél. Párolt hús lesz,
a kedvenced.

Andrea nem akarta elrontani nagynénje örömét: ez nem az ő kedvenc étele, hanem Paulé, a

bátyjáé. Odaszaladt az idős hölgyhöz, átölelte és arcon csókolta.

-Tabby néni, milyen jó, hogy újra látlak! Tabby néni szokás szerint levendulaillatot árasztott.
A Tabby kedvelt cicanév volt a vidéken. Andrea nagynénje azonban egyáltalán nem hasonlított

ezekre az előkelő állatokra, melyek sokszor leereszkedően épp csak eltűrik a körülöttük élőket.
Tabby néni inkább kacskaringós, néha követhetetlen ész járásáról volt híres. Nem volt könnyű vele
beszélgetni, pillanatonként váltott témát. Kedves, gyöngéd természete miatt azonban Andrea
nagyon szerette.

A lány most kissé eltolta magától nagynénjét, és alaposan szemügyrevette.
-Ragyogóan nézel ki.
Nem túlzott. Nagynénje rövidre vágott haja ugyanolyan gesztenyeszínű volt, mint az övé, s csak

néhány helyen őszült. Finom, kerek arcát hajtincsek keretezték.

Finom - ezzel a szóval lehetett a legjobban jellemezni a halványkék szemű Tabby nénit. Igaz,

hogy már hatvan felé járt, de a bőre olyan sima volt, mint egy fiatal lányé. Alakja kerekded, vonásai
kecsesek. Andrea egy fejjel magasabb volt nála, és soványnak tűnt mellette.

Még egyszer megölelte nagynénjét, és újabb csókot nyomott az arcára.
-Nagyszerűen nézel ki. Tabby néni mosolygott.
-Milyen szép lány lett belőled! Mindig tudtam, hogy az leszel. De rettenetesen lefogytál.
Megpaskolta Andrea arcát, miközben láthatóan azon tűnődött, vajon elég tápláló-e a párolt hús.
Andreának eszébe jutott, hogy öt kilót hízott, amikor abbahagyta a dohányzást. Igaz, azóta nagy

részét már leadta.

-Nelson mindig is sovány volt.
Tabby néni az öccsére, Andrea apjára gondolt.
-Most is az. - Andrea letette a fényképezőgépét. Hunyorítva folytatta: - Anya állandóan válással

fenyegeti.

Tabby néni rosszallón csóválta a fejét.
-Ennyi év után nem lenne szerencsés.
Nem értette meg a tréfát, gondolta Andrea, így csak bólintott.
A kedvenc szobádat kapod, kedvesem. Az ablakból kedvedre nézegetheted a tavat. Egyébként,

ha végre kipattannak a rügyek... Emlékszel, amikor kislánykorodban a tóba pottyantál? Nelsonnak
kellett kihalásznia.

Willel történt, nem velem - javította ki nagynénjét Andrea. Egészen pontosan emlékezett arra a

napra.

Vagy úgy? - Tabby néni egy pillanatra összezavarodott, de aztán lefegyverzően elmosolyodott. -

Utána nagyon hamar megtanult úszni. S hogy most milyen magas fiatalember! Mindig
csodálkoztam rajta. Most nincsenek itt gyerekek.

Tabby néni újból és újból témát váltott, csakis a saját gondolatmenetét követve. Andrea

nyújtózott egyet, majd körbejárta a szobát. Orrát szantál és citromolaj illata csapta meg.

-Odakint több autót láttam. Sok vendéged van?
-Egy házaspár és öt egyedülálló vendég - mesélte Tabby néni. - Egyikük francia, és nagyon

szereti az almatortámat. Most mennem kell, hogy a konyha után nézzek - jelentette ki hirtelen. -

Nancy kitűnően ért ugyan a dinsztelt húshoz, de áfonyafelfújtat s egyebet sütni nem tud. George-ot
pedig influenza döntötte le a lábáról.

Tabby néni már az ajtóban állt, amikor Andrea felfogta utolsó kijelentését.
Sajnálom - jegyezte meg őszinte együttérzéssel. Jól emlékezett még George-ra, aki kertész és

inas volt egy személyben, de a bárpultnál is ő szolgált ki.

Pillanatnyilag nem sok segítségem van, kedvesem. Remélem, egyedül is boldogulsz a

csomagjaiddal. Avagy megvárod, míg valamelyik úriember visszajön.

-Ne aggódj, Tabby néni, egyedül is boldogulok!
-Jut eszembe, Andrea! - fordult hátra még egyszer a nagynénje. Andrea azonban látta rajta, hogy

gondolatai már a felfújtnál járnak. - Egy kis meglepetéssel vártalak... Ó, éppen most érkezett vissza
Bond kisasszony. - Tabby néni ismét félbeszakította önmagát. - Vele beszélgethetsz. A vacsorát a
szokott időben tálaljuk. Nehogy elkéss!

Tabby néni láthatóan megkönnyebbült, hogy unokahúga már nélküle is boldogul, ő pedig végre

mehet a felfújtjához. Még egy ideig hallani lehetett, ahogy léptei vidáman kopognak a hajópadlón.

*

Andrea hátrafordult, hogy megnézze, kivel kell társalognia. Teljesen elképedt.
A híres színésznő, Julia Bond állt előtte. Andrea azonnal felismerte. Nem ismert más, hozzá

fogható szőke szépséget. Hányszor ült tömött mozikban, hogy újra meg újra megcsodálja Julia báját
és tehetségét! Amikor a színésznő a valóságban szapora léptekkel elindult feléje, mintha a
mozivászonról lépett volna le.

Alacsony, de formás termetű hölgy volt, élete virágjában. Krémszínű vászonnadrágot és élénk

kék kasmírpulóvert viselt, ami jól illett aranyszőke hajához és mélykék szeméhez. Szemöldökét
felvonva megállt Andrea előtt, s alaposan szemügyre vette őt. Telt ajkán mosoly jelent meg, aztán
megszólalt rekedtes hangján, amelyet Andrea annyira jól ismert:

-Micsoda csodás haj!
Andrea csak egy pillanattal később fogta fel, mit is hallott. Még mindig azon csodálkozott, hogy

Julia Bond ugyanolyan természetesen lépett be a vidéki vendégfogadóba, mintha a New York-i
Hilton szállodában lenne, ám önkéntelenül is viszonozta a színésznő kedves, természetes mosolyát.

-Köszönöm. Gondolom, megszokta már, Bond kisasszony, hogy megbámulják. Mégis elnézést

szeretnék kérni.

Julia kecses mozdulattal ült bele a hintaszékbe. Hosszú, vékony cigarettát húzott elő dobozából,

és ragyogó mosolyt vetett Andreára.

-A színészek szeretik, ha megbámulják őket. De foglaljon helyet! Úgy látszik, találtam végre

valakit, akivel beszélgethetek.

Andreát annyira elbűvölte a jelenség, hogy engedelmeskedett. Julia szemügyre vette.
Maga túl fiatal, és túl csinos. - Hátradőlt, és keresztbe tette a lábát. Szinte trónolt a hétköznapi

hintaszéken. - A hajszínünk egyébként remekül kiegészíti egymást. Hány éves, kedvesem?

Huszonöt - válaszolt Andrea lenyűgözve.
Julia halkan felnevetett.
-Ó, én magam is, örök időktől fogva.
Jókedvűen oldalra billentette a fejét. Andreának kedve támadt lencsevégre kapni a nem

mindennapi látványt.

Hogy hívják, kedvesem? Mi űzte erre a magányos helyre a fenyők és erdei állatkák közé?
Andrea vagyok - igazította hátra a haját a lány. - Andrea Gallegher. A nagynénémé a fogadó.
A nagynénjéé? - lepődött meg Julia. - Ez a kedves, bogaras hölgy a nagy nénje? - kérdezte

nevetve.

Milyen találóan jellemzi őt!
-Igen - felelte Andrea. - Apám nővére.
Kényelmesen hátradőlt a székében, s a színésznőt figyelte. A felvételhez szükséges helyes

megvilágításon és látószögön törte a fejét.

-Hihetetlen! - csóválta a fejét Julia Bond. - Nem is hasonlít rá. Ó, dehogynem, a haja! - tette

hozzá kissé irigyen. - Csodálatos! Vannak nők, akik mindenre képesek lennének, csak hogy ilyen

hajuk legyen. - Sóhajtva nyomta el a cigarettáját. - Tehát látogatóba érkezett.

Hangjában semmi lekezelő nem volt, őszintén érdeklődött Andrea iránt, aki már nem csupán

csodálta, hanem meg is kedvelte Juliát.

-Néhány hétre jöttem. Már majd egy éve nem jártam itt, így aztán egyben kivettem az összes

szabadságomat.

Mivel foglalkozik? Modell?
Nem. - Andreának nevetnie kellett. - Fotózom.
Óh! - ragyogott fel Julia arca. - Szeretem a fotósokat, valószínűleg hiúságból.
Szerintem ők is hasonló okokból kedvelik magát.
Ó, kedvesem! - Ha Julia mosolygott, arca egyszerre örömöt és gúnyt fejezett ki. - Milyen édes!
Egyedül érkezett, Bond kisasszony?
Andrea lassan hozzászokott, hogy négyszemközt beszélgethet a híres színésznővel. Kíváncsisága

felülkerekedett csodálatán.

Kérem, szólítson Juliának! Ha nem teszi, örökké a köztünk levő korkülönbségre emlékeztet. Jól

áll magának ez a pulóver. Én sohasem hordhattam szürkét. Ó, bocsásson meg, kedvesem, de a ruhák
a gyöngéim... Hogy egyedül jöttem-e? - Julia még szélesebben mosolygott. - Valójában ez a kis
kirándulás egyben üzleti út és szórakozás is. Jelenleg két férj között vagyok... Micsoda közjáték! -
Felemelte a fejét. - A férfiak elbűvölőek, de a férjek néha igen korlátoltak. Volt már férjnél?

-Nem.
Andrea majdnem elnevette magát. Julia úgy tette fel a kérdést, mintha arra lenne kíváncsi: volt-e

már kutyája.

-Én már háromszor is - kacsintott rá Julia. - A harmadik házasságom egyáltalán nem sikerült. Hat

hónap után elegem lett az angol báróból.

Andrea emlékezett néhány fényképre, amelyeken Julia egy magas, előkelő angol úr mellett áll.

Elbűvölően nézett ki a tweedkosztümjében.

-Megesküdtem, hogy most megtartóztatom magamat - folytatta Julia. - Természetesen nem a

férfiakra, hanem a házasságra gondolok.

-A legközelebbi alkalomig?
-Igen - bólintott nevetve Julia. - Ám ezúttal plátói kapcsolat fűz Jacques LeFarre-hez.
-A filmrendezőhöz?
-Természetesen. - Andrea újra magán érezte Julia fürkész tekintetét. - Ha meg látja magát,

azonnal azt hiszi majd, hogy új filmcsillagot fedezett fel. Meglehet, hozna egy kis változatosságot
az életünkbe. - Julia eltűnődött, majd vállat vont. - A fogadó többi lakója eddig nem sok
érdekességgel szolgált.

-Valóban?
Andrea gépiesen megrázta a fejét, amikor Julia cigarettával kínálta.
-Itt van például Robert Spicer doktor a feleségével - kezdte Julia. Formás körmével

megkocogtatta a hintaszék karfáját. Viselkedése kissé megváltozott. Andrea ugyan észrevett minden
hangulatváltozást, de ez annyira árnyalatnyi volt, hogy nem tudta mire vélni.

-A doki még érdekes lenne. Magas, izmos, rendkívül jóképű, és pont annyira őszül, amennyire

kell.

Julia elmosolyodott. Andreának úgy tűnt, mintha egy szép, jól táplált macska ülne vele

szemben.

-A felesége viszont alacsony, és kissé kövér. Biztosan kinézhetne csinosabban is, de állandóan

duzzogó és mogorva képet vág.

Julia lenyűgöző ügyességgel utánozta. Andrea felkacagott.
-Nem szép dolog!
-Hát persze - legyintett hanyagul Julia. - Mindig is megvetettem az olyan nőket, akik elhagyják

magukat, és megrovó pillantással méregetnek minden nőt, aki nem ezt teszi. A férje szereti a jó
levegőt, a túrákat, ő meg mogorván lohol utána és szidalmazza. - Julia kérdő pillantást vetett
Andreára. - Maga hogy áll a kirándulással?

-Szeretek gyalogolni.
-Nos, igen, mindenkinek más az ízlése. A következő vendég Helen Easterman. Julia újra

megkocogtatta körmével a hintaszék karfáját, és kibámult az ablakon.

Andrea szentül hitte, hogy Julia ebben a pillanatban egyáltalán nem látja a hegyeket és a fákat.
-Azt állítja, hogy rajztanár, és azért jött ide szabadságra, hogy a szabadban rajzolgathasson.

Bizonyos szempontból egészen csinos, ám kissé túlérett. Szúrós tekintete és kellemetlen mosolya
van. Rajta kívül itt lakik Steve Anderson is. - Julia újra elmosolyodott. Úgy látszik, szívesebben
jellemezte a férfiakat. - Nem rossz férfi, széles vállú, napszítta, szőke hajú, kék szemű. Hihetetlenül
gazdag. Az apjáé a...

-Az Anderson-művek? - segítette ki Andrea.\
-Látom, jól tájékozott.
-Olvastam valahol, hogy Steve Anderson politikai pályafutásra vágyik.
-Igen, ez illene hozzá - bólintott Julia. - Jó a modora, a mosolya pedig egyenesen lefegyverző.

Mindez előnyére válik egy politikusnak.

Nem túl kiábrándító gondolat, hogy a politikusokat a mosolyuk miatt választják meg?
-Ó, a politika! - Julia apró fintort vágott, és legyintett. - Egyszer viszonyom volt egy szenátorral.

A politika borzasztó dolog!

Andrea nem tudta, folytassa-e ezt a témát, így inkább visszatért a beszélgetés t

kiindulópontjához.

-Úgy tűnik, Julia Bond és Jacques LeFarre nem a legjobb társaságba került.
-A mi szakmánk már csak ilyen. - Julia egy újabb cigarettára gyújtott, és Andreára mosolygott. -

Egyébként azt ajánlom, tartson ki a fényképezés mellett, Andrea, mindegy, mit ígér magának
Jacques! Legutolsó, s egyben legérdekesebb lakótársunk szeszélyéből kerültünk ide. Nagyszerű író.
Néhány évvel ezelőtt egy olyan filmben játszottam, amelyhez ő írta a forgatókönyvet. Jacques rá
akarja venni a folytatásra, nekem pedig segítenem kell a meggyőzésben.

Julia szívott egyet a cigarettából, majd folytatta:
-Gyorsan ráálltam, mert nehéz jó forgatókönyveket szerezni. De a mi írónk éppen egy regényen

dolgozik. Jacques szerint a regényt könnyen filmesíteni lehetne, csakhogy ez a nagy tehetség nem
hajlandó rá. Azt állítja, azért jött ide, hogy néhány hétig nyugodtan írhasson. Majd utána
gondolkodik a dolgon. LeFarre körülhízelegte, és rábeszélte, hogy engedje meg, hadd töltsünk
néhány napot a társaságában.

Andreát lenyűgözték a hallottak, de csodálkozott is. Kertelés nélkül meg is kérdezte:
-Mindig így vadásznak az írókra? Azt hittem, ez fordítva történik.
-Igaza van - helyeselt Julia. - De Jacques a fejébe vette, hogy megfilmesíti ennek az írónak egyik

művét. Engem egy gyenge pillanatomban kérdezett meg. Épp akkor fejeztem be egy igen izgalmas
forgatókönyv olvasását. Tudnia kell, hogy bár a munkámból élek, nem vállalok el minden ócska
szerepet. így történt, hogy most itt lát.

Fáradságos vadászat közben.
Előnyöm is származik belőle.
De jó lenne ezt nőt lefényképezni, háttérben a nappal, gondolta Andrea. Úgy, hogy a nap éppen

lemenőben van. A fényviszonyok tökéletesek lennének. Aztán újra a beszélgetésre figyelt.

-És mi az az előny?
-Ez az író véletlenül nagyon vonzó. Természet adta módon vakmerő, márpedig az ilyesmire

születni kell. Ha egy angol báróhoz hasonlítom, mindenképpen előre lépést jelent. Magas, barna
bőrű, kissé hosszú, fekete haja mindig rendetlen. Az embernek szinte viszket a tenyere, hogy
beletúrjon. De mindezt felülmúlják a fekete szemek; tekintete szüntelenül azt sugallja: menj a
pokolba! Amúgy is nagyon durva a modora. - Julia felsóhajtott. Látszott rajta, hogy kedveli a férfit.
- A durva férfiak ellenállhatatlanok. Maga is így gondolja?

Andrea dünnyögött valamit, miközben megpróbálta elűzni balsejtelmét, amelyet Julia szavai

keltettek benne. Képtelenség, hogy ő legyen az, képtelenség...

-Persze, amilyen tehetséges Lucas McLean, megengedheti magának, hogy durva legyen.
Andrea elsápadt. A már csaknem elfeledett fájdalom újra rátört, pedig nagyon régen történt az

eset. Hiába emelt maga köré falat, mindez porrá vált, amint meg hallotta a férfi nevét. A sors talán
rosszkedvében küldte ide Lucas McLeant, hogy kínozza őt...

-Valami baj van, kedvesem?
Az aggodalmas és kíváncsi hang csak lassan hatolt el Andrea tudatáig. Megrázta a fejét.
-Nincs. - Nagyot nyelt, majd mély lélegzetet vett. - Csak meglepődtem, amikor meghallottam,

hogy Lucas McLean itt tartózkodik. - Juliára nézett. - Valamikor... réges-régen ismerkedtünk meg.

-Ó, értem.
Julia láthatóan rögtön kitalált mindent, arca és hangja részvétről árulkodott. Andrea csak nagy

erőfeszítéssel tudott továbbra is közömbösnek mutatkozni.

-Lehet, hogy már nem is emlékszik rám.
Egyik énje ezt remélte, míg a másik az ellenkezőjét kívánta. Valóban el tudta volna őt felejteni

Lucas?

-Andrea, drágám, a maga arcát nem egykönnyen felejti el egy férfi. - Julia kifújta a füstöt, és

érdeklődve vizsgálta a lányt. - Ugye nagyon fiatalon szeretett bele?

-Igen. - Andrea megpróbálta újra körülbástyázni magát. Julia kérdése nem lepte meg. - Túl fiatal

és hiszékeny voltam. - Szája gúnyos mosolyra húzódott. Rágyújtott, hat hónap óta most először. -
De gyorsan tanulok.

-Úgy tűnik, az elkövetkezendő napokban mégsem maradunk izgalmak nélkül.
-Lehet. - Andreát nem lelkesítette ez a gondolat. Felállt. - Fel kell vinnem a csomagjaimat.
-A vacsoránál találkozunk.
Andrea bólintott, fogta a fényképezőgépét és a táskáját, majd kiment a szobából.

*

A folyosón még küzdött egy kicsit a csomagjaival, aztán megindult fölfelé a lépcsőn.

Kimelegedett. Halkan szitkozódott, így oldódott kissé a feszültsége.

Lucas McLean, már csak ő hiányzott! - gondolta Andrea, s közben bőröndjével megütötte a

sípcsontját. Jókedve egészen elszállt. Levegő után kapkodva, türelmetlenül ért végül arra a
folyosóra, amelyről a szobája nyílt. Dühösen dobta le a csomagjait.

-Szervusz, cicuskám! Nincs inas, aki segítsen?
E hangtól és gúnynevének említésére tüstént újra omladozni kezdett az a bizonyos védőbástya.

Andrea rövid tétovázás után megfordult. A férfinak nem szabad leolvasnia az arcáról, mennyire fáj
neki a viszontlátás.

Ám a fájdalom valóságos, érzékelhető maradt. Valami olyasmit érzett, mint amikor a testvére

hasba találta baseball-labdával. Akkoriban tizenkét éves lehetett.

De már nem vagyok tizenkét éves! - emlékeztette magát. Hasonlóképpen viszonozta hát Lucas

leereszkedő mosolyát.

-Szervusz, Lucas! Éppen most mesélték, hogy te is itt vagy. Úgy tűnik, a Fogadó a Hegyi

Fenyőhöz tele van hírességekkel.

A férfi semmit sem változott: komor volt, sovány és férfias. Vakmerőség és vadság sugárzott

belőle, amit fekete szemöldöke és hűvös vonásai csak jobban kihangsúlyoztak. Nem lehetett
egyszerűen jóképűnek mondani. Túlságosan semmitmondó kifejezés lett volna. Jobban illet rá az a
leírás, hogy izgató, ellenállhatatlan, végzetes férfi.

Szeméből, mely majdnem olyan feketén csillogott, mint a haja, nem volt könnyű olvasni.

Hanyag bájjal mozgott, valószínűleg vele született ez a tulajdonság. Féktelen erő sugárzott belőle.

Lassan közelebb lépett Andreához. A lány csak ekkor vette észre, hogy a férfi kimerültnek

látszik. Szeme karikás, s az sem ártana, ha megborotválkozna. A ráncok elmélyültek az arcán... Ó,
igen, erre az arcra Andrea nagyon is jól emlékezett.

-Semmit sem változtál - nézett a szemébe a férfi, miközben a hajába túrt. Andrea azon tűnődött,

miből is gondolhatta, hogy már túljutott a lelki válságon.

Hiszen egyetlen nő sem tudná elfelejteni Lucast. Csak nagy erőfeszítés árán állta a férfi

tekintetét.

-Te viszont - válaszolta, miközben kinyitotta a szobája ajtaját - rettenetesen nézel ki. Aludnod

kellene.

Lucas az ajtófélfának támaszkodott, mielőtt még Andrea bevonszolta volna a holmiját és

becsapta volna előtte az ajtót.

-Gondot okoz az egyik hősnőm - felelte a férfi. - Magas, sovány, a haja gesztenyebarna, derékig

érő, a csípője keskeny, és a lába hosszú.

Andrea megfordult, s látszólag kifejezéstelen arccal bámult Lucasra, aki rendületlenül folytatta:

-Szája, mint egy gyereké, orra keskeny, az arca szép. Bőre elefántcsontszínű, s mintha izzana.

Szempillái szokatlanul hosszúak, zöld szeme időnként borostyán színűre változik, mint a macskáké.

Andrea mozdulatlanul hallgatta, hogyan írja le a férfi. Arca unalmat, közönyt fejezett ki. Lucast

meglephette a dolog, hiszen három éve még nem ismerhette erről az oldaláról.

Ő a gyilkos vagy az áldozat? - Andrea örömmel nyugtázta Lucas elképedését.
Majd küldök neked egy példányt, ha elkészül a könyvem.
A férfi arca zárkózott kifejezést öltött. Ebben a tekintetben sem változott.
-Jó. - Andrea betuszkolta a szobába nehéz bőröndjeit, és egy pillanatra az ajtófélfának

támaszkodott, hogy kifújja magát. Hűvösen mosolygott. - Bocsáss meg, Lucas, de hosszú út áll
mögöttem, szeretnék megfürödni.

Bevágta az ajtót a férfi orra előtt, és be is zárta.
Andrea gyorsan kicsomagolt, vizet eresztett a fürdőkádba, majd kiválasztott egy ruhát, amelyet a

vacsorához szándékozott felvenni. Így rövid időre megfeledkezett a bánatáról.

Mire öltözködni kezdett, egészen megnyugodott. A nehezén már túljutott. Az első találkozás, az

első beszélgetés volt a legnehezebb. Mégis túlélte.

A siker felbátorította. Majdnem két év óta először pergette le maga előtt az emlékeket.

Akkoriban nagyon szerelmes volt.

Minden egy hétköznapi megbízással kezdődött. Fényképeket kellett készítenie a híres

krimiíróról, Lucas McLean-ről egy képes újság számára. Ezután hat hónap felhőtlen boldogság
következett, amelyet kimondhatatlan csalódás követett.

Lucas valósággal elbűvölte. Még sohasem találkozott hozzá hasonló férfival. Az óta már tudta,

hogy nincs is hozzá hasonló. Ragyogó koponya, megnyerő, ám önző és szeszélyes.

Andrea először megdöbbent, amikor észrevette, hogy Lucas érdeklődik iránta, ám nemsokára a

hetedik mennyországban érezte magát. Rajongott érte, szerette.

Juliának igaza volt, őt is vonzotta a férfi durvasága. Hányszor hívta fel Andreát hajnali

háromkor! Ő pedig boldogságban úszott. Mindig ugyanolyan szenvedélyesen ölelte, ugyanolyan
izgató volt, mint legelőször. Andrea érett gyümölcsként hullott a férfi ölébe. Könnyelműen
feláldozta az ártatlanságát, amit csak vak, odaadó szerelem hatására tesz az ember.

Lucas sohasem mondta ki azokat a szavakat, amelyeket Andrea annyira áhított, ő pedig egy idő

után azzal nyugtatgatta magát, hogy talán nincs is szükség rájuk. Ehelyett hatalmas rózsacsokrokat
kapott, gyakran váratlanul kiruccantak a tengerpartra, ahol papírpohárral koccintottak, s amikor
szeretkeztek, elsüllyedt körülöttük a világ. Kellettek oda szavak?

A vég hirtelen, fájdalmasan következett be.
Andrea azt hitte, Lucas azért szétszórt és rosszkedvű, mert elakadt regényírás közben. Eszébe

sem jutott, hogy a férfi unatkozhat mellette.

Szokásává vált, hogy minden szerdán vacsorát főzött Lucas lakásán. Meghitt alkalmak voltak

ezek, s Andrea nagyon várta ezeket a napokat.

Hozzátartozott az életéhez, hogy meglátogatta Lucast. Utolsó alkalommal, amikor a férfi

elegánsan felöltözve fogadta, azt hitte, még ünnepélyesebbé akarja tenni a találkozást.

-Nahát, cicuskám, mit keresel te itt? - Lucas hangja szenvtelenül csengett, és Andrea értetlenül

bámult rá. - Ó, persze, hiszen szerda van! - Lucas hangja bosszúságról árulkodott, mintha elfelejtett
volna elmenni a fogorvoshoz a megbeszélt idő pontban. - Teljesen megfeledkeztem róla. Sajnálom,
de más dolgom van.

-Más dolgod?
Andrea még mindig nem fogta fel.
-Fel kellett volna hívnom téged, hogy ne fáradj. Ne haragudj, cicuskám, de éppen indulok.
-Indulsz?
-Szórakozni megyek. - Lucas odalépett hozzá. Andrea megborzongott, olyan hideg tekintettel

nézett rá a férfi. - Ne nehezítsd meg a dolgom, Andrea. Nem szeretnélek még jobban megbántani.

Végre megértette. Szeme akaratlanul is könnybe lábadt. Lucas méregbe gurult.
-Ne bőgj! Nincs időm bőgőmasinákat vigasztalni. Felejts el, vedd úgy, hogy tapasztalatot

szereztél. Erre amúgy is nagy szükséged lenne.

Rágyújtott, miközben Andrea mozdulatlanul állt ott, és hangtalanul zokogott.
-Ugyan, hagyd már! - Lucas hangja elutasítóan csengett. - Ha valami elmúlik, az ember elfelejti,

és továbblép. Ilyen az élet.

-Nem szeretsz többé?
Andrea kábán ácsorgott, tekintetét könnyek homályosították el. Nem látta, milyen arcot vág

Lucas.

A férfi hallgatott egy pillanatig, majd közönyösen válaszolt.
-Ne aggódj, cicuskám! Biztosan találsz magadnak mást. Andrea erre sarkon fordult és

elmenekült.

Egy évbe tellett, míg végre az első gondolata reggel nem Lucas volt. Mégis túlélte. Erről nem

szabad megfeledkeznie!

Felvett egy világoszöld ruhát. Ezt a találkozást is túl fogja élni, hiszen már nem ugyanaz a

kislány, aki annak idején beleszeretett Lucasba. Jobban megismerte önmagát. Az ártatlanságát
elveszítette, de nem hagyja magát újra kizökkenteni az egyen súlyából.

Felemelte a fejét. Elégedett volt az előbbi találkozással. A férfi biztosan meglepődött. Nem,

Andrea Gallegher nem engedi, hogy bolondot csináljanak belőle!

Azon tűnődött, milyen különös vendégei vannak a nagynénjének. Vajon miért itt találkoznak a

híres gazdagok, s nem valami felkapott üdülőhelyen?

De mit érdekli őt mindez? Ideje indulni a vacsorához. Tabby néni nem szereti, ha elkésik.

2. FEJEZET

Nem éppen mindennapi emberek gyűltek össze a kis virginiai fogadóban: elismert író, színésznő,

filmrendező, gazdag kaliforniai üzletember, sikeres szívsebész a feleségével és egy rajztanárnő.

Mielőtt Andrea mindannyiukat szemügyre vehette volna, már be is vonták a társalgásba. Julia

rögtön kisajátította magának, majd bemutatta a vendégeknek. Láthatóan örült annak, hogy
szerepelhet.

Andreát eleinte feszélyezte, hogy ennyire középpontba került, de hamar összeszedte magát.

Ekkor vette észre, milyen találóan jellemezte Julia a többieket.

Dr. Robert Spicer valóban jóképű férfi volt. Ötven felé járhatott, és majd kicsattant az

egészségtől. Kényelmes, láthatóan drága, zöld pulóvert viselt, bőr könyökvédővel.

A felesége is megfelelt Julia leírásának: előnytelenül kövér volt, és legfeljebb két másodpercig

mosolygott Andreára. Arca ezután újra elkomorult. Sötét, rosszkedvű pillantásokkal bombázta
férjét, aki Juliát figyelte.

Andrea nem szánta Jane-t, és nem vetette meg Julia magatartását. Senki sem veheti rossz néven a

virágtól, hogy csábítja a méheket, s Julia vonzereje éppen ilyen természetes és hatásos volt.

Helen Easterman elegánsan, egyben praktikusan öltözködött. A skarlátvörös ruha jól állt neki,

bár nem illett igazán az egyszerűen berendezett szobához. Arcát tökéletesen kifestette. Andreát
mindez álarcra emlékeztette. Fotósként jól ismerte a kozmetika trükkjeit és mesterfogásait, s
ösztönösen is tartott ettől a nőtől.

Steve Anderson napbarnította kaliforniai volt, s rendkívül kedves ember. Andreának tetszettek a

szeme sarkában húzódó ráncocskák és tetszett hanyag öltözéke. A férfi khakiszínű nadrágot viselt.
Nyilván szmokingban is ugyanilyen jó fellépésű lehet. Ha valóban politikusi pályára készül,
biztosan sikeres lesz.

Julia Jacques LeFarre-t nem írta le, őt azonban Andrea a bulvársajtóból és a filmjeiből már

ismerte. Alacsonyabb volt, mint ahogy képzelte. Körülbelül vele egyforma magas lehetett, de
nagyon erős testalkatú. Kifejező arca volt, barna haját ráncos homlokából kifésülve hordta.

Andreának tetszett a bajusza, és az, ahogy megcsókolta a kezét, amikor bemutatták neki.
-Mit inna, Andrea? - kérdezte mosolyogva Steve. - George távollétében én töltöm be a csapos

szerepét.

-Vodka plusz szódát kér, kevés vodkával - szólt közbe Lucas.
Andrea nem tehetett továbbra is úgy, mint aki keresztülnéz rajta.
-Úgy látszik, javult az emlékezőtehetséged - jegyezte meg hűvösen.
-Te meg jobban öltözködsz. - Lucas végigsimított Andrea ruhájának gallérján. - Régebben

szívesebben viseltél farmernadrágot és kinyúlt pulóvereket.

-Felnőtt lettem.

Andrea hanyagul viszonozta Lucas tekintetét.
-Ó, maguk ismerik egymást? - kérdezte Jacques. - Micsoda meglepetés! Jó barátok?
-Jó barátok? - ismételte meg Lucas, mielőtt még Andrea szóhoz jutott volna. Jókedvűen nézett a

lányra. - Mondd, cicuskám, szerinted illik ez a kifejezés a kapcsolatunkra?

-Cicuskám? - vonta fel a szemöldökét Jacques. - Ó, micsoda szemek! - Meg vakarta a bajuszát. -

Hát persze! Mi a véleményed, drágám? - fordult Juliához, aki élvezettel szemlélte a jelenetet. -
Elbűvölő, és a hangja is megfelelő.

-Én már óvtam tőled Andreát, Jacques - küldött felé egy ragyogó mosolyt Julia.
-Ó, drágám! - rótta meg Jacques. - Ez nem volt szép tőled!,
-Andrea a kamera másik oldalán dolgozik, pontosabban fotózik - magyarázta Lucas.
Andrea tudta, hogy a férfi percek óta le nem vette róla a tekintetét. Örült, amikor Steve odalépett

hozzá az itallal.

-Be kell vallanom, ezzel is lenyűgöz - ragadta meg Jacques Andrea karját. - De árulja el, miért a

fényképezőgép mögött áll, miért nem előtte? Hiszen csupán a haja arra késztetne bármely költőt,
hogy tollat ragadjon.

Egyetlen nőt sem hagynak hidegen a bókok, különösen akkor, ha francia akcentussal hallhatja

őket, ahogy most Andrea. Rámosolygott Jacques-ra.

-Ott kezdődik, hogy nem tudok sokáig egy helyben maradni.
-A fotósok hasznosak is lehetnek - kapcsolódott hirtelen a beszélgetésbe Helen Easterman.

Végigsimított egyenes szálú, sötét haján. - Egy éles kép pótolhatatlan eszköze lehet a művésznek.

Megjegyzését kínos csend követte. Andrea érezte, hogy a szobában ideges hangulat uralkodik el,

de nem tudta, miért.

Helen gonoszul vigyorgott, és ivott egy kortyot. Tekintete egyik vendégről a másikra vándorolt,

de senkin sem nyugodott sokáig.

Andrea máris tudta, hogy Helen különbözik a többiektől. Mindnyájan sokatmondó pillantásokat

váltottak, de Andrea nem jött rá, ki kivel beszél.

Ám hamar megváltozott a hangulat, amikor Julia beszélgetésbe elegyedett Robert Spicerrel. Jane

Spicer homlokán pedig elmélyültek a ráncok.

Könnyed hangnemben társalogtak még akkor is, amikor vacsorázni indultak. Andrea Jacques és

Steve között ült. Sokat tanult Juliától, aki egyszerre kacérkodott Lucasszal és Roberttel.

Andrea elbűvölőnek találta a színésznőt. Bár rossz néven vette, hogy Lucas minden további

nélkül belement a játékba, csodálta Julia tehetségét. Szépsége és bája felülmúlhatatlannak bizonyult.

Jane duzzogva, rosszkedvűen evett, és egy szót sem szólt. Micsoda asszony! - gondolta Andrea,

ám rögtön el is tűnődött azon, hogyan fogadná, ha a férje más nőért rajongana. Cselekedne, nem
vitás, nem nézné tétlenül a dolgot. Kikaparná vetélytársa szemét.

Elmosolyodott, mert maga előtt látta, amint a kövérkés Jane és az elegáns Julia megküzdenek

egymással. Felnézett, és észrevette, hogy Lucas tekintete rászegeződik. A férfi felvonta a
szemöldökét. Andrea tudta, mit jelent ez: remekül szórakozik.

A lány Jacques-hoz fordult:
-Más a filmszakma itt Amerikában, Mr. LeFarre?
-Szólítson Jacques-nak! - Amikor a férfi mosolygott, bajsza felfelé kunkorodott. - Igen, van

különbség. Az a véleményem, hogy az amerikaiak többet mernek... bátrabbak, mint az európaiak.

Talán azért, mert sok különböző nemzetiségű ember él itt egymás mellett. Egyiket sem nyomják

el, csak amerikanizálják.

-Amerikanizálják - ízlelgette a szót Jacques. Tetszett neki. Boldogan elvigyorodott, ezáltal

fiatalabbnak látszott, s eltűnt róla a világfias máz. - Igen, nekem is az a véleményem, hogy
Kaliforniában amerikanizálódtam.

-De Kalifornia az országnak csak egy kis része - ellenkezett Steve. - Szerintem Dél-Kalifornia

vagy éppen Los Angeles egyáltalán nem jellemző vidék az egész ország szempontjából.

Andrea érezte, hogy Steve a haját bámulja. Örült a férfi érdeklődésének. Bebizonyosodott, hogy

vonzódnak hozzá a férfiak, s az életének nem kell csupán egyetlen ember körül forognia.

-Járt már Kaliforniában, Andrea? - érdeklődött Steve.
-Régebben éltem ott egy ideig. - Andrea önmagának akart bizonyítani, ezért egy pillanatra

Lucasra nézett. Tekintetük találkozott. - Három éve New Yorkba költöztem.

-Volt itt egy New York-i család - folytatta Steve.
Nem tudni, észrevette-e Andrea pillantását, mindenesetre nem mutatta. Valóban jó politikus

válik belőle, gondolta Andrea.

-Ma reggel utaztak el. Az asszony kissé megtermett volt, olyan, akinek minden porcikájából

életerő sugárzik. Nem is boldogulhat enélkül. - Steve mosolya csakis Andreának szólt. - Három fia
van, hármas ikrek. Mindig azt emlegette: mintha tizenegyen lennének!

-Ó, azok a rémes kölykök! - emelte az égre tekintetét megjátszott kétségbeeséssel Julia. -

Majmokként rohangáltak körbe. Az volt a legrosszabb, hogy meg sem tudtad volna mondani,
melyikük rohant el éppen melletted, vagy ugrott le valahonnan. Mindent háromszoros kiadásban
csináltak. - Julia ekkor valóban megborzongott, felemelte a poharát. - Úgy ettek, mint a disznók.

-A rohangálás és a malackodás minden gyerekre jellemző - szólt közbe Jacques, a fejét csóválva.

Andreára kacsintott. - Julia huszonegy évesnek született, és azonnal szépség áradt belőle.

-Egy gyerek is lehet jól nevelt - felelte Julia. - A szépség csak ajándék. - Aztán Andreához

fordult. - Tudnia kell, hogy Jacques majd megőrül a gyerekekért. Neki is van három.

Andreának eszébe sem jutott, hogy Jacques családapa lehet.
Én is nagyon szeretem a gyerekeket - vallotta be. - Magának lányai vagy fiai vannak?
Fiaim. - Szeme elárulta, mennyire szereti a gyerekeit. - Olyanok, mint a szamárlétra. - Kezével

mutatta a fokokat. - Hét-, nyolc- és kilencévesek. Franciaországban élnek a feleségemmel... a volt
feleségemmel.

Arca elsötétült egy pillanatra, de nem tartott sokáig. Andrea azonban megértette, mitől olyan

ráncos a homloka.

-Valójában Jacques azt szeretné, ha neki ítélnék a kis szörnyetegeket.
Julia természetesen nem komolyan mondta ezt, Andrea látta rajta. Julia vonzalmat érzett Jacques

iránt.

-Bár szerintem megőrültél, Jacques, azt el kell ismernem, hogy jobb apjuk lennél, mint amilyen

anyjuk Claudette.

-A gyámügyi perek elég kényesek tudnak lenni - jelentette ki az asztal túloldalán Helen. Ivott

egy kortyot, majd a pohár pereme fölött éles pillantást vetett a többiekre. Tekintete Jacques-on
állapodott meg. - Rendkívül fontos, nehogy... kínos tények lássanak napvilágot.

Újból feszültség támadt. Andrea szinte érezte, ahogy a francia megmerevedik mellette. De nem

csupán erről volt szó: nem lehetett nem észrevennie az asztalnál ülők ingerültségét, még ha
értetlenül állt is a jelenség előtt.

Andrea ösztönösen Lucasra pillantott. A férfi komoly képet vágott, arca kiismer hetetlen volt.

Kifürkészhetetlen volt, mire gondol.

-A nagynénje kitűnő ételeket szolgál fel, Gallegher kisasszony - fordult Helen elégedett

mosollyal Andreához.

-Igaz - értett egyet vele Andrea, miközben a többiek hallgattak. - Tabby néni nagy fontosságot

tulajdonít az evésnek.

-Tabby néni? - Julia vidám nevetése oldotta a feszültséget. - Milyen csodálatos név! Lucas, tudta

maga egyáltalán, hogy Andrea nagynénjét így hívják, miközben cicuskámnak szólította Andreát?

Julia hatalmas szemekkel, látszólag ártatlanul nézett Lucasra. Andreát egy filmjére emlékeztette,

amelyben nagyszerűen játszotta az ártatlant.

-Nem ismertük egymást olyan közelről Lucasszal, hogy szóba kerültek volna a rokonok.
Andrea elégtétellel nyugtázta, hogy sikerült hanyagul, mintegy mellékesen közölnie mindezt.

Még jobban örült annak, hogy Lucas csodálkozva vonta fel a szemöldökét.

Ám a férfi gyorsan összeszedte magát.
-Pontosabban mással foglalkoztunk, nem maradt időnk egymás családfájára. - Mosolya Andrea

szívéig hatolt. A lány pulzusa lüktetett. – Miről s beszélgettünk akkoriban, cicuskám?

-Nem tudom, már nem is emlékszem rá. Olyan régen történt. Ebben a pillanatban lépett be

Tabby néni az áfonyafelfújttal.

*

Amikor a vendégek visszatértek a társalgóba, a kandallóban már égett a tűz, és halk zene szólt.

Kellemes csevegés kezdődött. Steve és Robert leültek sakkozni, Jane pedig rosszkedvűen

lapozgatott egy képes újságot. Még a nem hozzáértők számára is nyilvánvaló volt, hogy ennek az
asszonynak nem lenne szabad barna ruhában járnia. Andrea pedig nem kételkedett abban, hogy Jane
állandóan ilyesmit hord.

Lucas kényelembe helyezte magát a díványon. Mindig sikerült természetesnek, egyúttal ébernek

és életerőtől duzzadónak mutatkoznia. Andrea tudta, hogy szeret megfigyelni másokat,
észrevétlenül kifürkészni a titkaikat. Megszállott író volt, aki eleven kortársairól mintázta
regényalakjait.

Julia és Jacques fogta közre éppen, ő pedig elégedett képpel beszélgetett velük. jól megértették

egymást, hiszen ugyanabban a világban éltek.

Csakhogy ez nem az én világom, emlékeztette magát Andrea. Ezt csak egészen rövid ideig

képzelte. Őszintén mondta Lucasnak, hogy időközben felnőtté vált. Az álmodozás a gyerekek
sajátossága, a gyerekek bármivel szívesen játszanak.

Ám ebben a szobában is különös játék zajlott. Andreát furcsa érzés kerítette hatalmába,

miközben szemügyre vette a vendégeket. A kellemes hangulatot valami kellemetlen árnyékolta be.
Andrea megszokta a többértelmű szavakat, jó érzékkel igazodott el a hangulatváltozások között.

A többiek azonban nem engedték játszani, s nem árulták el neki a szabályokat. Andrea

tulajdonképpen hálás volt ezért. Nem is akart részt venni a játékukban.

Felállt, és felkereste a szobájában üldögélő nagynénjét.
-Ó, Andrea! - Tabby néni levette orráról a szemüvegét, - Éppen édesanyád levelét olvasom.

Eddig egészen megfeledkeztem róla. Azt írja, hogy amikor ezeket a sorokat olvasom, már nálam
leszel. Valóban igaza van. - Mosolyogva megveregette Andrea kezét. - Debbie mindig is okos volt.
Ízlett a párolt hús, gyermekem?

-De még mennyire! Köszönöm, Tabby néni.
-Minden héten lesz, amíg csak nálam leszel.
Andrea titokban elmosolyodott, és arra gondolt, mennyire szereti a galuskát és a tésztaféléket.

Lehet, hogy Paul mindig ilyesmit kap, ha erre jár.

-Fel is fogom írni, Andrea, különben elfelejtem.
Mivel Andrea tudta, hogy Tabby néni állandóan elhagyja a jegyzeteit, reménykedni kezdett.
-Hol lehet a szemüvegem? - Tabby néni körülnézett. Végigkutatta az íróasztalt,
papírokat és könyveket emelt fel. - Pedig már mindenütt megnéztem, ahol hagyhattam.
Andrea felemelte a néni nyakában függő szemüveget, és a szemére tolta. Tabby néni hunyorgott

egy kicsit, majd elnevette magát.

-Hát nem különös? Egész idő alatt nálam volt. Te is olyan okos vagy, mint az édesanyád.
Andrea kedvesen megölelte nagynénjét.
-Tabby néni, neked tényleg nem akad párod!
-Mindig is aranyos kislány voltál. - A nagynéni megsimogatta Andrea arcát, majd visszaült

karosszékébe. Levendula és púder illata áradt felőle. - Remélem, tetszik a meglepetés.

-Biztosan.
-Ó, hiszen még nem is láttad! - bámult tűnődve maga elé Tabby néni. - Nem, biztos, hogy még

nem mutattam meg. Akkor nem is tudhatod, hogy tetszik-e. Kellemesen elbeszélgettél Bond
kisasszonnyal? Olyan elbűvölő hölgy. Szerintem filmes lehet.

Tabby néninek valóban nem akadt párja.
-Szerintem is. Mindig csodáltam.
-Ó, hát már korábban is találkoztatok? - Közben valami csakis általa ismert rendbe rakosgatta az

íróasztalán heverő papírokat. - Jobb, ha most rögtön meg mutatom, különben el találom felejteni.

Andrea alig tudta követni nagynénje szavait.
-Mit akarsz mutatni nekem?
-Ó, nem, nem szabad elárulnom. Akkor nem lesz meglepetés. - Tabby néni pajkosan

megfenyegette a mutatóujjával. - Légy türelemmel! Gyere velem!

Ezzel előrement.
Andrea követte nagynénjét. Közben Tabby néni valami ágyneműről beszélt, Andrea gondolatai

pedig akaratlanul is a Lucasszal töltött időknél jártak.

-Meg is érkeztünk - állt meg egy ajtó előtt Tabby néni, és várakozásteljes mosollyal nézett rá.

Andrea emlékei alapján az ajtó egy kamrába vezetett, amelyet már régóta raktárnak használtak.

A konyha melletti helyiség kiválóan alkalmas volt a takarítószerek tárolására.

-Nos? - nézett Andreára Tabby néni. - Mit szólsz hozzá?
Andrea azon tűnődött, hogy az ajtó mögött kell-e keresnie a meglepetést.
-Tabby néni, ott bent van?
-Természetesen. Ó, milyen ostoba is vagyok! Nem tudhatod, mi az, ha nem nyitom ki az ajtót.
Amikor nagynénje felkattintotta a villanyt, Andrea teljesen elképedt. Seprűkre és vödrökre

számított, ehelyett teljesen berendezett sötétkamrát látott maga előtt. Ott sorakozott minden eszköz
és anyag, amire csak szüksége lehetett. Meg sem tudott szólalni.

-Nos, mit szólsz hozzá? - Tabby néni belépett, felemelt ezt-azt. - Nekem mindez nagyon

tudományosnak tűnik. - A nagyítót kissé oldalra billentett fejjel nézegette. - Biztos, hogy az
egészhez egyáltalán nem értek.

-Ó, Tabby néni! - kiáltott fel Andrea. - Nem kellett volna.
-Csak nincs valami baj, gyermekem? Nelson mesélte, hogy magad hívod elő a filmjeidet. A

szállító vállalat biztosított arról, hogy itt majd mindent megtalálsz, amire csak szükséged lehet.
Természetesen... - Tabby néni kételkedő pillantást vetett Andreára. - Tényleg nem értek hozzá.

Nagynénje annyira elbizonytalanodott, hogy Andrea kedvesen átölelte.
-Jaj, Tabby néni, minden tökéletes. Egyszerűen csodálatos! Csak azt akartam mondani, hogy

nem kellett volna ennyi pénzt és fáradságot pazarolnod rám...

-Ó, hát így értetted! - szakította félbe unokahúgát Tabby néni. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. -

Egyáltalán nem jelentett fáradságot. Ezek a kedves fiatalemberek eljöttek, és mindent elintéztek.
Ami pedig a költségeket illeti... Nos, szívesebben látom magam is, ha most élvezed a pénzem, mint
később...

-Tabby néni! - Andrea a tenyerébe fogta nagynénje arcát. - Még sohasem kaptam ennél szebb

meglepetést! Nagyon-nagyon hálás vagyok érte!

-Kívánom, hogy sok örömöd teljék benne! - Tabby néni elpirult, amikor Andrea megcsókolta.

Ezután újra megszemlélte az üvegeket, a vegyszereket és a tálakat. - Remélhetőleg nem röpíted
levegőbe a kamrát.

Andrea megígérte, hogy ilyesmi nem fog történni, mire Tabby néni megnyugodott. Elégedetten

vonult vissza, magára hagyva a lányt, aki kezdte közelebbről is szemügyre venni a felszerelést.

Andrea egy jó órára mindenről megfeledkezve rendezkedett a sötétkamrában. Jól jött, hogy most

olyasmivel foglalatoskodhatott, amihez a legjobban értett, így elterelhette a gondolatait Lucasról.

Gyerekként, kedvtelésből kezdett fényképezni, de később egyre komolyabban foglalkozott vele,

majd szakmájául is ezt választotta. Otthonosan mozgott a különböző vegyszerek és bonyolult
műszerek világában. A sötétkamrában vagy fényképező géppel a kezében pontosan tudta, ki is ő
valójában és mit akar. A szakmájában megtanult uralkodni a dolgokon.

Szüksége is volt most erre a képességére. Hiszen ő már nem hiszékeny, álmodozó kamaszlány

többé, aki egy intésre bárkit követ, hanem komoly foglalkozást űző nő, aki meglehetős hírnévre tett
szert a szakmájában. Ebbe kell kapaszkodnia, mint ahogy az elmúlt három év alatt is tette. Nem
térhetett vissza többé a múltba.

Miután végzett, elégedetten sietett a konyhába, hogy igyon egy teát. Kinézett az ablakon. Az

égen fehéren ragyogott a telihold. Éppen egy vékony felhő úszott el előtte.

Andrea megborzongott. Visszatért belé az a különös érzés, amely aznap már többször hatalmába

kerítette. A csalóka képzelet játszana vele? Ezt némiképp ismerte, hiszen hozzátartozott a
művészetéhez.

Talán az okozza az egészet, hogy hirtelen összetalálkozott Lucasszal. Érzései teljesen

összekavarodtak. A vendégekkel töltött idő alatt érzett feszültség biztosan csak a saját
idegességéből fakadt.

Andrea kiöntötte a maradék teát a lefolyóba. Inkább alszik egy jót. Nem szabad képzelődni,

álmodozni! Hogy hová vezetnek az álmok, azt tapasztalta három évvel ezelőtt.

A házra csend borult. A hold besütött az ablakokon, de a zugok sötétben maradtak. Andrea

elment a társalgó mellett. A villany nem égett, de hangokat hallott.

Tétovázott egy pillanatig. Be akart menni, hogy jó éjszakát kívánjon, ekkor azonban meghallotta,

hogy odabent vitatkoznak. Halkan beszéltek, Andrea nem értette, hogy mit. De azt igen, hogy

szenvedélyes szavakat vágtak egymás fejéhez.

Andrea gyorsan továbbment. Nem akart beleavatkozni senkinek a magánéletébe. Hirtelen halk,

francia káromkodást hallott.

Elmosolyodott, miközben felfelé lépkedett a lépcsőn. Úgy látszik, Jacques nem bírta tovább

Lucas makacskodását. Andrea remélte, hogy Jacques alaposan meg mondja véleményét az
elkényeztetett írónak.

Csak a szobája előtt jött rá, hogy tévedett. Még Lucas sem lehetett egyszerre két helyen. Pedig

összetéveszthetetlenül ott állt az egyik szoba ajtajában. Átölelve tartotta Julia Bondot, aki teljesen
lekötötte a figyelmét.

Andrea tudta, hogyan csókol és ölel Lucas. Pontosan emlékezett rá, pedig évek múltak el azóta.

Tudta, milyen az, amikor a férfi keze felfelé siklik a hátán, majd átöleli a nyakát.

Nem kellett azon mesterkednie, hogy észrevétlen maradjon. Lucas és Julia csak egymásra

figyeltek. Valószínűleg akkor sem engednék el egymást, ha összedőlne a fejük fölött a tető.

Az elfeledett fájdalom egy csapásra visszatért.
Andrea berohant a szobájába, és bevágta maga mögött az ajtót. Féltékenység

gyötörte.

3. FEJEZET

Reggel frissen illatozott az erdő, a madarak hangosan csiviteltek. Kelet felől fehér fellegek

borították az eget. Andrea derűlátó természetű ember volt, így hát inkább arra nézett, s ügyet sem
vetett a nyugatról fenyegető szürke felhőkre. A hegycsúcsok vörösen ragyogtak. Ez a vörös
ragyogás lassan rózsaszínbe csapott át, majd felváltotta a nappali kék.

A fehér fellegek megszűrték a fényt, úgy világították meg az erdőt, s mivel a rügyek még nem

bomlottak ki, nem volt, ami eltakarja a világosságot. Csak itt-ott bukkantak elő zöld foltok az
ágakon.

Könnyű szellő mozgatta az ágakat, hátrafújva Andrea haját. A tavasz közelgett.
A sötétzöld mohában itt-ott sötétlila erdei ibolyák nyíltak. Vörösbegy ugrált a földön, giliszták

után kutatott. Mókusok suhantak a fatörzseken, végigszaladtak az ágakon, átugrottak a következő
fára, ahol újra leszáguldottak a fatörzsön, majd a vastag avarban szökdécseltek tovább.

Andrea a tóhoz indult. Abban reménykedett, hátha megpillant egy szarvast, amint iszik. De már

útközben annyi látnivalója akadt, hogy többször is elővette a fényképezőgépét. Lassan ballagott
tovább, lelkében tökéletes összhang uralkodott a természettel.

New Yorkban szinte sohasem maradt magára, bár sokszor szorongatta a magány érzése. Csak itt,

a hegyek és fák között vette észre, mennyire vágyott már az egyedül létre. Erőt kellett gyűjtenie,
feltöltekezni a további munkához.

Mióta elhagyta Kaliforniát és Lucast, erre nem került sor. Belső ürességet érzett, amelytől

szabadulni akart. Eddig emberekkel, munkával, lármával töltötte ki az űrt: bármivel, ami elterelte
gondolatait. Megszokta a nagyvárosi hajszát. Akkor szüksége volt erre, most azonban a természet
csendjére vágyott.

Nem messze már a tó csillogott, felszínén visszatükröződtek a körülötte álló hegyek és fák.

Szarvasokat nem lehetett látni.

Ám amikor Andrea közelebb ért a tóhoz, a túlsó partján két alakot pillantott meg. A meredek

hegygerinc, amelyre felkapaszkodott, a tavat elrejtő völgy fölé nyúlt. Lélegzetelállító látvány tárult
a szeme elé.

A tó negyven méter hosszú és jó tíz méter széles volt. Tükre sima, mint a jég, a gyönge szellő

odáig nem hatolt el. A part mentén még átlátszó, tiszta víz a közepe felé sötét mélységekkel
fenyegetett.

Andrea megfeledkezett a túlparton látott emberekről. A fényviszonyokra figyelt, az élesség

beállítására, a derítésre. De fel sem ismerhette volna a sétálókat, túl messze voltak tőle.

A nap lassan feljebb emelkedett. Andrea elégedett volt, egész sorozat felvételt készített. Csak

akkor tartott szünetet, amikor kicserélte a filmet.

Nemsokára megváltoztak a fényviszonyok. Már nem illettek ahhoz a hangulathoz, amely a tó

mellett fogta el a lányt, így visszafordult, és a fogadó felé indult.

Úgy tűnt, az erdő csendje megváltozott. A nap ugyan erősebben sütött, Andrea mégis

kellemetlenül érezte magát. Néha-néha hátrapillantott a válla fölött. Végül jól megszidta önmagát.
Ugyan ki követné és miért?

Ám a rossz érzés nem múlt el, lelki békéjének vége szakadt.
Andrea csak nehezen küzdötte le azt a vágyát, hogy megállás nélkül rohanjon a fogadóig, ahol

emberek veszik körül, ahol kávét főznek. Pedig már nem volt gyerek, aki megretten a saját
árnyékától is.

Be akarta bizonyítani, hogy nem ijed meg a képzelet szülte rémektől. Megállt, és lefényképezett

egy mókust, amely láthatólag szívesen mutogatta magát.

A hervadt avar ekkor megzörrent mögötte. Andrea megfordult.
-Hát te, cicuskám, még mindig ennyire ragaszkodsz a fényképezőgépedhez? Andrea elpirult,

amikor megpillantotta Lucast. A férfi zsebre dugott kézzel közvetlenül előtte állt. Andrea egy
pillanatig meg sem tudott szólalni, annyira megijedt.

-Hogyhogy leselkedsz utánam? - támadt Lucasra.
Bosszankodott azon, hogy megijedt, ráadásul éppen Lucastól. Szeme haragosan villant a férfira.
-Ez a vérmérséklet illik a hajad színéhez - felelte Lucas zavartalanul. Közelebb lépett Andreához.
A lány büszkesége nem engedte, hogy meghátráljon.
-A vérmérsékletem különösen akkor kibírhatatlan, ha elrontják egy felvételemet. Andreának nem

esett nehezére azzal magyarázni viselkedését, hogy megzavarták

a munkában. Semmi pénzért nem vallotta volna be, hogy Lucas megijesztette.
-Idegesnek látszol, cicuskám. Felizgattalak?
Lucas sötét haját összeborzolta a szél. Szeme öntudatosan csillogott. Éppen ez a szemtelenséggel

határos önbizalom zavarta Andreát.

-Csak ne képzelj be magadnak semmit, Lucas! Egyáltalán mit keresel itt? Régebben nem úgy

ismertelek meg, mint korán kelő kirándulót. Időközben megszeretted a természetet?

-Mindig is nagyon szerettem a természetet. - A férfi figyelmesen szemügyre vette Andreát, majd

elmosolyodott. - Elfelejtetted, mennyire szerettem a tengerparti uzsonnákat?

Andreába újra beléhasított a fájdalom. Pontosan emlékezett a lábát simogató homokra, a bor

ízére, a tenger sós illatára.

Kényszerítette magát, hogy állja Lucas tekintetét.
-Azóta elment a kedvem a kirándulásoktól. - Azzal sarkon fordult, és tovább
ment. Ám Lucas nem tágított. - Még nem megyek vissza - jelentette ki a lány hűvösen. Megállt,

és lefényképezett egy szajkót.

-Nem sietek - vetette oda Lucas. - Mindig szerettem nézni, ahogy dolgozol.

Lenyűgöző, mennyire leköti a figyelmedet. Szerintem képes lennél lefényképezni egy
támadó orrszarvút is. Addig nem hátrálnál meg, míg el nem csípnéd a megfelelő
pillanatot.

Hallgatott egy pillanatig Amikor Andrea továbbra is hátat fordított neki, folytatta:
-Láttam azt a képet, amelyet a kiégett New York-i bérkaszárnyáról készítettél. Hihetetlenül

kemény, éles felvétel volt, kétségbeesést árasztott.

Andreát meglepte a bók. Lucashoz fordult. A férfi többnyire fukarkodott a dicsé retekkel. Jelzői

pontosan illettek akkori felvételére. Lucas ügyesen válogatta meg a szavakat.

Az azonban már egyáltalán nem töltötte el örömmel, hogy most is ennyire ad a férfi

véleményére.

-Köszönöm. - Újra elfordult. Egy facsoportot figyelt. - Még mindig nehezen megy az írás?
-Nehezebben, mint eleinte számítottam rá. - Lucas hirtelen megragadta Andrea haját. - Sohasem

tudtam ellenállni ennek...

Andrea nem moccant. A fákat vette szemügyre. Vállat vont. Egy pillanatig lehunyta a szemét.
-Még egyetlen nőt sem láttam, akinek hasonló haja lett volna. Pedig körülnéztem, elhiheted

nekem. Vagy a színe, vagy a vastagsága vagy a hossza nem egyezett az eszményivel. - Lucas
hangjában csábítás bujkált. - Egészen különleges. Vad víz esés a napsütésben, mély és eleven,
amely egy párnára hull alá.

-Mindig is ügyesen bántál a szavakkal.
Andrea a fényképezőgépét babrálta. Fogalma sem volt róla, hogy mit tesz. Szavai hűvösen,

elutasítóan csattantak. Remélte, hogy Lucas végre békén hagyja.

Ehelyett a férfi még erősebben markolt a hajába, majd hirtelen magához rántotta, miközben

félretolta a fényképezőgépet.

-Ne beszélj velem így! Ne fordíts hátat állandóan! Ne merészeld többé! Andrea jól emlékezett a

férfi dühkitöréseire, kiszámíthatatlan hangulatváltozásaira. Volt idő, amikor megijedt tőle. De ennek
már régen vége.

-Nem érdekelnek többé a dührohamaid, Lucas. - Felemelte a fejét. - Miért nem foglalkozol

inkább Juliával? Nekem nincs szükségem a figyelmességedre.

-Úgy. - Lucas egy pillanatra elmosolyodott. - Szóval te voltál. De nem kell féltékenykedned,

cicuskám. A hölgy kezdte, nem én.

-Na igen, láttam, milyen kétségbeesetten próbáltál megszabadulni tőle. Andrea azonban már

ebben a pillanatban meg is bánta a szavait. Dühösen tovább akart menni, de Lucas magához húzta.

A belőle áradó férfias illat ingerelte Andrea érzékeit, és olyan emlékeket juttatott eszébe,

amelyeket szeretett volna elfelejteni.

-Ide figyelj, Lucas! - Andrea lelkében harag és vágy küzdött egymással. - Hat hónapig tartott,

míg rájöttem, mekkora gazember is vagy. Utána majd három évem volt rá, hogy meggyőződjem az
igazamról. Felnőttem, már nem nyűgöz le a túlzott kedvességed. Úgyhogy hagyj békén, és tűnj el!

-Szóval megtanultál ellenkezni.
Andrea egyre növekvő haraggal látta, hogy Lucas kineveti, egyáltalán nem veszi komolyan a

szavait. A férfi egy pillanatra Andrea szájára szegezte a tekintetét, majd újra a szemébe nézett.

-Már nem vagy alakítható, cicuskám, de ez csak vonzóbbá tesz.
Amikor erre Andrea szidalmazni kezdte, Lucas nevetett, és átölelte. A lány védekezett, de Lucas

nem törődött vele. Szorosan tartotta, majd megcsókolta.

Nem kellett hozzá sok, s a régi, égető vágy újra felszínre tört. Andrea három évig vágyott ilyen

csókra, így hát nem tudott tovább védekezni. Karjai szinte önkéntelenül ölelték át Lucas nyakát, és
hamarosan viszonozta a férfi csókját.

Lucas csókja szenvedélyes és követelő volt, egyre jobban magával ragadta Andreát, akinek a

szíve hevesen kalapált. Lucas apró csókokkal borította el az arcát, majd újra az ajkára tapasztotta
száját. Andrea teljesen átengedte magát a csóknak, az egész világról megfeledkezett.

Amikor végül Lucas felemelte a fejét, sötét szeme vágytól égett. Andrea csak ekkor érzékelte,

milyen szorosan vonta magához a férfi. Szorítása lassan gyöngéd ölelésbe hajlott.

-Még mindig érzed, cicuskám - suttogta Lucas. Megsimogatta a lány haját. - Semmi sem

változott.

Andreára hirtelen rátört a büszkeség és a megalázottság érzése. Kiszakította magát az ölelésből,

karját pedig ütésre lendítette. Ám Lucas könnyedén elhárította a mozdulatot, és átkulcsolta a
csuklóját. Andrea ekkor a másik kezével próbálkozott, de megint célt tévesztett, mert Lucas
gyorsabb volt nála.

A férfi szorosan fogta mindkét csuklóját. Andrea hiába próbált kiszabadulni, levegő után

kapkodott, szemébe könnyek gyűltek, bár küzdött ellenük. Nem szabad, hogy ez az ember még
egyszer sírni lássa.

Lucas némán nézte, hogyan próbálja összeszedni magát. Az erdő csendjében csak a lány zihálása

hallatszott. Amikor végre meg tudott szólalni, hangja elutasító, szinte jeges volt:

-Lucas, tudod, hogy a szerelem és a szenvedély nem ugyanaz. Te talán most is ugyanazt találtad

meg bennem, amit annak idején. Én azonban szerettelek, és az már a múlté.

Vádló tekintettel meredt a férfira. Lucas kissé bizonytalanul viszonozta a pillantását. Láthatóan

nem tudta, higgyen-e neki vagy sem.

-Akkor régen - folytatta a lány - mindent odaadtam neked: szerelmet, ártatlanságot, büszkeséget.

Te pedig mindezt egyszerre elutasítottad. Már semmit sem kaphatsz vissza belőlük. A szerelemnek
vége, az ártatlanság elszállt, a büszkeségemet pedig megtartom magamnak.

Egy pillanatig mindketten hallgattak. Lucas lassan elengedte Andreát, bár tekintetét nem vette le

róla.

Andrea megfordult és elment. Csak akkor kezdett el sírni, amikor biztos volt benne, hogy Lucas

nem követi. Amit az ártatlanságáról és a büszkeségéről mondott, az igaz volt. De a szerelem még
mindig élt benne, és nagyon kínozta.

*

Amikor megpillantotta a fogadó piros téglás épületét, letörölte könnyeit. Nincs értelme sírni.

Úgysem változtat a helyzeten. Ő maga azonban megváltozott. Lucasnak soha többé nem mutatja ki
könnyeit, gyámoltalanságát, s ahogy a férfi kifejezte, nem lesz többé alakítható.

A csalódás erőt adott neki. Lucas ugyan még mindig képes volt neki fájdalmat okozni, ezt hamar

megtapasztalta. De már nem irányíthatta, mint régebben. Ennek ellenére megrázta a találkozás.

Egyáltalán nem örült, amikor jobbról az erdőből felbukkant Helen. Andrea nem kerülhette el a

találkozást, ha nem akart udvariatlan lenni. Mosolyt erőltetett hát magára, így fogadta Helent.

Amikor a hölgy közelebb ért, Andrea kék foltot pillantott meg a bal szeme alatt. A mosoly

azonnal eltűnt az ajkáról, aggódva, együtt érzőn kérdezte:

-Mi történt?
-Nekimentem egy ágnak. - Helen közömbösen vállat vont, miközben megtapogatta a sérülést. -

Máskor jobban oda kell figyelnem.

Lehet, hogy a Lucasszal való viharos találkozás okozta, de Andrea kétértelműnek érezte Helen

szavait. Csak ekkor vette észre, milyen feldúlt az asszony. Sérülését inkább ökölcsapás okozhatta,
mint egy kiálló ág.

Ám Andrea gyorsan elhessegette a gondolatot. Ki üthette volna meg Helent? Miért hallgatna róla

az asszony? Sokkal valószínűbb, hogy figyelmetlen volt.

-Elég csúnyának látszik - jegyezte meg Andrea, miközben Helen mellett lépkedett a fogadó felé.

- Nem boldogul vele egyedül. Tabby néninek biztosan van rá csodaszere.

-Ó, ne aggódjon, nem hagyom annyiban. - Helen figyelmesen vizsgálgatta Andreát. - Értek az

ilyesmihez. No és maga? Már kora reggel fényképezni indult? Szerintem az emberek sokkal
érdekesebbek, mint a fák. Különösen a titokban készült felvételeket szeretem.

Helen úgy nevetett, mint aki tréfál, de csak ő maga érti a csattanót. Andrea először hallotta a

nevetését, amely fölöttébb illett a mosolyához. Mindkettőt kellemetlennek lehetett nevezni.

-A tónál járt az előbb? - jutott eszébe Andreának az imént látott két alak. Igencsak meglepődött,

amikor Helen hirtelen abbahagyta a nevetést. Éles pillantással mérte végig a lányt.

-Látott ott valakit?
-Nem, illetve alig. Két alakot vettem ki, de olyan messze voltak, hogy nem is merhettem fel őket.

Amúgy is arra figyeltem, hogy onnan föntről jól sikerüljenek a felvételeim.

-Tehát felvételeket készített?
Helen mintha tűnődött volna valamin, majd ismét felnevetett.
-Már kora reggel ilyen vidám?
Julia jött szembe velük a lépcsőn. Amikor megpillantotta Helen sérülését, kérdően vonta fel a

szemöldökét. Mintha egy pillanatra meg is borzongott volna.

-Jóságos ég, magával meg mi történt!?
Helen jókedve elpárolgott. Homlokát ráncolva még egyszer megtapogatta szeme alatt a

véraláfutást.

-Nekimentem egy ágnak - magyarázta.
Többet nem is lehetett kihúzni belőle, mert fölsietett a lépcsőn, és eltűnt a házban.
-Vagy inkább egy ökölnek - mosolyodott el Julia. - Ugye a vadon szava csalogatta ki, Andrea?

Úgy tűnik, rajtam kívül mindenki kirándulni indult a hegyekbe már pirkadatkor. Valóban nehéz
józannak maradni, ha körülöttünk mások nem azok.

Andreának nevetnie kellett. Julia ragyogott, mint egy napsugár. Míg ő farmer nadrágot és meleg

dzsekit viselt, Julia elegáns nadrágot és rózsás selyemblúzt vett fel. Fehér szandálja az erdőben
ötven métert sem bírt volna ki. Juliából melegség áradt, így Andrea meg is feledkezett arról,
mennyire haragszik rá, amiért Lucasszal ölelkezett.

-Mintha akadna valaki - felelte Andrea - aki lustasággal vádolná.
-Miért is ne tenném? - Julia bólintott. - Amikor nem dolgozom, szívesen lustálkodom. -

Figyelmesen vizsgálta Andreát. - Mondja csak, maga is nekiment egy ágnak? Elég nagy lehetett.

Andrea elképedt. Rá kellett jönnie, hogy Julia figyelmét semmi sem kerüli el. Biztosan nem tudta

teljesen eltüntetni a könnyek nyomát. Gyámoltalanul legyintett.

-Ebcsont beforr.
-Maga bátor lány. Na jöjjön, gyermekem, meséljen el mindent a maminak! Julia belekarolt

Andreába, és sétálni indult vele a pázsiton.

-Julia... - Andrea a fejét rázta. Érzelmeinek világa magánügy, nem tartozik senkire. Lucasszal

szemben megszegte ezt a szabályt. De Juliával...

-Figyeljen rám, Andrea! - makacskodott az asszony. - Szüksége van valakire, akinek kiönti a

szívét. Jobb, ha elmondja. Lehet, hogy azt hiszi, gondtalannak látszik, pedig nem így van. - Julia
sóhajtott. - Nem is tudom, miért kedveltem meg magát, ellenkezik a természetemmel. A szép nők
általában kerülik más szép nők társaságát, vagy utálják őket, különösen, ha fiatalabbak.

Andrea meglepődött. A csodálatosan szép Julia Bond hozzá hasonlítja magát. Nevetséges!
-Talán a másik két nő miatt van, hogy megkedveltem magát, Andrea. Egyikük unalmas, a

másikuk undok.

A könnyű szellő játékosan belekapott Julia hajába, amelyen így átragyogtak a napsugarak.

Fülcimpáin gyémánt csillogott. Andrea nem találta illendőnek, hogy kart karba öltve sétálgat ezzel a
szép asszonnyal.

-Maga ráadásul nagyon barátságos - folytatta Julia. - Nem ismerek sok magához hasonló embert.

- Oldalról szemügyre vette Andreát. - Figyeljen rám, drágám, én mindig kíváncsi voltam.
Természetesen tudok titkot tartani.

-Még mindig szeretem - tört ki Andreából. Felsóhajtott. Azt sem tudta, mit tesz, máris

záporoztak belőle a szavak.

*

Mindent elmondott, elejétől a végéig. Semmit nem hagyott ki, egészen addig, hogy előző nap

Lucas újra felbukkant. Miután elkezdte, már nem esett nehezére a beszéd. Gondolkodás nélkül
sorolta az eseményeket.

Julia némán hallgatta, annyira, hogy Andrea meg is feledkezett róla.
-Nahát, micsoda szörnyeteg! - jegyezte meg végül az asszony, ám hangja nem volt igazán

szemrehányó. - Még rá fog jönni, hogy a férfiak, ezek a fenséges teremtmények, valójában mind
szörnyetegek.

Hogyan ellenkezhetett volna Andrea egy szakértővel? Némán sétáltak tovább. Andrea érezte,

hogy megkönnyebbült. Jólesett, hogy kiönthette a szívét Juliának.

-Természetesen az a legnagyobb baj, hogy maga még mindig majd megőrül érte - állapította meg

Julia. - Nem ítélem el emiatt. Lucas különös férfi. Tegnap kaptam egy kis ízelítőt, mondhatom,
lenyűgözött.

Julia olyan mellékesen beszélt a szenvedélyes ölelkezésről, amelynek Andrea szemtanúja volt,

hogy nem lehetett rá haragudni.

-Lucas nagyon tehetséges - folytatta Julia. - Természetesen durva, önző, és meg szokta, hogy

engedelmeskednek neki. Könnyen rájöttem, mert az én természetem ugyanilyen. Hasonlítunk
egymásra. Kétlem, hogy jó kapcsolatot tudnánk kialakítani egymással. Elválnánk, mielőtt még
megvetettük volna az ágyunkat.

Andrea nem tudta, mit válaszoljon, így némán lépkedett tovább.
-Sokkal jobban megfelel nekem Jacques - tűnődött hangosan Julia. - De neki mások az érdekei.
Julia a homlokát ráncolta. Andrea megérezte, hogy gondolatai elkalandoztak.
-Mindenesetre el kell döntenie, mit akar, Andrea. Lucas nyilván azt szeretné, ha visszatérne

hozzá, legalábbis addig, amíg az neki jó.

Andreát fájdalmasan érintette ez a megjegyzés.
-Ha tudatában van ennek, egészen izgalmas kalandokba bocsátkozhat vele. Csak nyitva kell

tartania a szemét.

-Nem tudom megtenni, Julia. Ettől nem múlna el a fájdalom. Nem tudom, kibírnék-e egy újabb...

kapcsolatot Lucasszal. Ö azonban mindenképpen észre fogja venni, hogy még mindig szeretem. -
Visszagondolt három évvel ezelőtti elválásukra. - Nem akarom, hogy megint megalázzon. Már csak
a büszkeségem maradt meg.

-A szerelem és a büszkeség nem férnek meg egymás mellett - paskolta meg Andrea kezét Julia. -

Jó, akkor próbáljon védekezni a közeledése ellen. Majd én segítek.

Hogyan?
De kedvesem! - mosolyodott el Julia huncutul.
Andreának nevethetnékje támadt. Minden olyan hihetetlennek látszott. Az égre emelte a

tekintetét. A fekete felhők egyre gyorsabban gyülekeztek, fokozatosan eltakarták a napot. Hűvösebb
lett.

-Úgy látszik, eső lesz.
Andrea visszanézett a fogadóra. Az ablakok feketén, üresen tátongtak. Sápadt fénysugár esett a

téglákra, szürkére festette a zsalukat és a verandát. A ház mögött sötétbe borult az égbolt, a hegyek
mogorván, fenyegetően magasodtak föléjük.

Andrea megborzongott. Hirtelen semmi kedve nem volt visszamenni a házba.
A fekete felhők azonban továbbvonultak, s a következő pillanatban a nap újra zavartalanul sütött.

Az ablakok barátságosan hunyorogtak, az árnyékok eltűntek. Andrea haragudott élénk
képzelőerejére. Juliával együtt visszament a házba.

A reggelit Jacques társaságában fogyasztották el. Helen nem mutatkozott, Steve és a Spicer

házaspár pedig bizonyára még nem tért vissza a kirándulásról.

Andrea azon igyekezett, hogy ne gondoljon Lucasra. Jó étvággyal evett. Hatalmas adag sonkát,

tojást, zsömlét és kávét tüntetett el, mialatt Julia egy vékony szelet pirítós kenyeret rágcsált, és irigy
pillantásokat vetett rá.

Jacques szétszórtnak látszott. Nehezére esett kedvesnek mutatkozni. Andrea visszaemlékezett a

vitára, amelynek fültanúja volt. Vajon kire haragudhatott annyira Jacques?

Minél többet gondolkodott, annál különösebbnek találta a dolgot. Jacques LeFarre nem olyan

férfi, aki veszekedni kezd egy idegennel. De csak Juliát és Lucast ismerte itt, ők pedig egymással
voltak elfoglalva tegnap este.

Julia fesztelenül viselkedett, közös barátjukról csevegett. Persze ő színésznő, gondolta Andrea,

méghozzá jó színésznő. Könnyen lehet, hogy tudja, mitől lett olyan mérges Jacques, csak úgy tesz,
mintha fogalma sem lenne róla.

Jacques azonban nem volt színész. Látszott rajta, hogy aggódik valami miatt. Kedvessége nem

tudta leplezni rosszkedvét.

Andrea elhessegette ezeket a gondolatokat, amikor reggeli után nagynénje keresésére indult.

Végül is semmi köze Jacques ügyeihez.

Tabby néni a szakácsnővel, Nancyvel tárgyalt az ebédről. Andrea némán hallgatta. Nancy csirkét

akart sütni, míg Tabby néni kitartott amellett, hogy disznóhúst beszéltek meg.

Míg ők vitatkoztak, Andrea kávét töltött magának. Kinézett az ablakon. Nyugatról újfent szürke

felhők közeledtek.

-Ó, Andrea, jót sétáltál?
A lány megfordult. Tabby néni mosolygott rá.
-Ugye milyen gyönyörű ez a reggel? Kár, hogy esni fog. Igaz, jót tesz a virágoknak, azoknak az

aranyos kis növényeknek. Jól aludtál, gyermekem?

Andrea elhatározta, hogy csak az utolsó kérdésre válaszol. Semmi értelme nyugtalanítani Tabby

nénit.

-Mindig remekül alszom, ha nálad vagyok.
-A levegő teszi - sugárzott az örömtől Tabby néni. - Azt hiszem, estére elkészítem különleges

csokipudingomat. Majd az kárpótol az esőért.

Maradt még meleg kávé, Tabby néni? - lépett Lucas a konyhába. Láthatóan otthon érezte magát.

Andrea csodálkozott, hogy becenevén szólítja a nagynénjét.

-Természetesen, kedvesem. Szolgálja csak ki magát!
Tabby néni a tűzhely felé intett, de gondolatban még a csokipudingnál tartott. Andrea

meglepetése csak fokozódott, amikor Lucas a szekrényhez lépett, csészét vett elő, majd kávét töltött
magának.

Ivás közben a konyhapultnak támaszkodott. A csésze fölött Andreára mosolygott.
-Ó, hát ez a fényképezőgéped? - kérdezte Tabby néni.
Andrea lesütötte a szemét. A fényképezőgép még mindig a nyakában lógott. Annyira

hozzátartozott, hogy már nem is érezte.

-Nagyon bonyolultnak látszik. - Tabby néni közelebb hajolt, hogy jobban lásson. Természetesen

megint megfeledkezett a nyakában lógó szemüvegről. - Nekem van egy csinos kis gépem, Andrea.
Bármikor odaadom, ha szükséged lenne rá. Egyszerű a használata. Lenyomsz egy piros gombot, és
már ki is ugrik a kész kép. Rögtön látod, ha lemaradt valakinek a feje, azonnal készíthetsz egy
másik felvételt. Nem kell a sötétkamrában pepecselned. Nem is értem, mit csinálsz ott.

Tabby néni a homlokát ráncolta, kezét az arcára szorította.
-Biztos, hogy meg fogom találni.
Andrea nevetve ölelte meg a nagynénjét. Tabby néni feje fölött látta, hogy Lucas is mosolyog.

Meleg, természetes mosoly volt, ilyet ritkán látott a férfinál. Andrea még viszonozta is, és közben
fájdalmat sem érzett.

4. FEJEZET

Eleredt az eső. Nem is akárhogy: a fogadó vendégei valóságos felhőszakadásnak lehettek tanúi.

Az ég elsötétült, a ház homályba borult.

Időközben minden vendég visszaérkezett, a fogadó újra megtelt különös emberekkel. Steve már

nemcsak a bárpultnál szolgált ki, a konyhába is elment kávéért. Spicer doktor Jacques-ot próbálta
beavatni a szívsebészet rejtelmeibe.

Mialatt ők beszélgettek, Julia mellettük üldögélt. Úgy tűnt, mintha figyelmesen hallgatná őket.

Ám Andrea már ismerte. Julia lopva rápillantott. Tekintete elárulta, hogy remekül szórakozik. Jane
mogorva képpel regényt olvasott. Megint unalmas barna ruhát vett fel: nadrágot és pulóvert. Helen -
szeme alatt a véraláfutással - némán cigarettázott. Andrea észrevette, hogy időnként éles pillantást
vet rá. Gúnyos mosolyát kellemetlennek érezte.

Lucas nem volt jelen. A szobájában ült, és szorgalmasan gépelt. Andrea remélte, hogy még

órákig leköti a könyve. Talán az étkezésekhez sem jön le.

Egyik percről a másikra sötét lett a házban, s a fény mintha a meleget is magával ragadta volna.

Andrea megborzongott, baljós érzése támadt. Meglepődött, mert nem szokott félni a vihartól.

Egy pillanatra elállt az eső, de utána még hevesebben rákezdett, az ég pedig fül siketítően

megdördült. A sűrűn hulló cseppek hevesen csapkodták az ablaküveget. Az égen villámok cikáztak.

-Tavaszi vihar a hegyekben - jegyezte meg Steve, aki a kávét hozta be tálcán, és egy pillanatra

megtorpant az ajtóban.

ínycsiklandó kávéillat terjengett a levegőben.
-Mintha egy film különleges kelléke volna - jegyezte meg Julia, és Roberthez bújt. - A viharok

ijesztőek, mégis olyan izgatóak. Különös módon újra meg újra felizgatnak.

Andrea jól szórakozott, hiszen rájött, hogy Julia egy jelenetet játszik egyik filmjéből. Ám az

orvosnak ez nem tűnt fel. Nagyon lekötötte Julia közeledése.

Andrea a legszívesebben hangosan felnevetett volna. Amikor Julia még jobban Roberthez simult

és rákacsintott, Andrea a mennyezetre emelte a tekintetét.

Jane nem találta szórakoztatónak a helyzetet. Már nemcsak mogorvának, de támadókedvűnek is

látszott. Lehet, hogy mégis vannak karmai, gondolta Andrea. így sokkal rokonszenvesebbnek
találná Jane-t. Julia jobban tenné, ha inkább Steve-vel kacérkodna, aki éppen ekkor nyújtott neki
egy csésze kávét.

-Ugye tejszínnel és cukor nélkül kéri? - fordult mosolyogva Steve Andreához. A lány bólintott.
Steve valóban rendes fiú. Figyelmes volt a nőkhöz, de nem gyámkodott fölöttük. Andrea

csodálta ezért.

-Igen. A maga emlékezőtehetsége felülmúlja George-ét - mosolygott Steve-re Andrea. -

Ráadásul egészen ügyesen szolgál fel. Régóta űzi ezt a mesterséget?

-Csak próbaidőre alkalmaztak. Ha elégedett a munkámmal, kérem, mondja meg az

üzletvezetőnek.

Megint villámlott. Utána hangos égzengés következett. Jacques Andreához

fordult./

-Számíthatunk ilyen időben áramkimaradásra?

-Elég gyakran előfordul.
Andrea válasza különbözőképpen érintette a jelenlevőket.
Julia megörült a dolognak, szerette a gyertyafény hangulatát. Robert éppen olyan állapotba

került, hogy maradéktalanul egyetértett vele. Jacques közömbös maradt. Felemelte a karjait, mintha
azt akarná mondani, hogy beletörődik a sorsába.

Steve és Helen azonban láthatóan nem örültek a gondolatnak. Steve szelídebben fejezte ki

magát; szerinte kellemetlenségekkel kell számolniuk. Ezután az ablakhoz lépett és kibámult.

Helent viszont valósággal feldúlta a bejelentés.
-Nem azért fizettem, hogy sötétben tapogatózzak és hideg ebédet kelljen ennem. - Dühösen

rágyújtott a következő cigarettára. - Elviselhetetlen, hogy bele kell nyugodnunk: csak ilyen
egyszerű helyen tudnak elszállásolni bennünket. - Andreára pillantott. - A nagynénje biztosan
intézkedni fog. Én mindenesetre nem akarok ilyen magas összegért őserdei körülmények között
lakni.

Helen izgatottan hadonászott cigarettát tartó kezével, s már éppen tovább szitkozódott volna,

amikor Andrea félbeszakította.

-Biztos vagyok benne, hogy a nagynéném kellőképpen figyelembe veszi a panaszait.
E szavak után szándékosan hátat fordított Helennek, ügyet sem vetve az asszony dühös

pillantásaira. Jacques-hoz fordult, aki bátorító mosolyt küldött feléje.

Van egy generátor a házban. Még a nagybátyám szereltette fel. Ugyanolyan gyakorlatias volt,

mint amilyen...

-...a kedves Tabby néni - vetette közbe Steve, s ezzel a kijelentéssel azonnal megnyerte Andrea

szívét.

-Valóban - bólintott Andrea. - Ha megszakad az áramszolgáltatás, átallunk a generátorra. Így

minden fontos áramforrást el tudunk látni.

Azt hiszem, én a biztonság kedvéért mégiscsak hozatok gyertyát a szobámba - határozta el Julia.
Lesütött szempillákkal Robertre mosolygott, aki éppen tüzet adott neki.
-Julia akár francia is lehetne - jelentette ki Jacques a bajszát pödörgetve. - Gyógyíthatatlan

álmodozó.

-Nem okos dolog, ha valaki túlságosan romantikus - szólt közbe megint Helen. Tekintete ide-oda

vándorolt, majd megállapodott Julián.

Andrea meglepődött, mert Julia egyik pillanatról a másikra szende kislányból harcias amazonná

változott.

-Szerintem csakis az ostobák tartják magukat okosnak. - A következő pillanatban megint

gyöngéd és kedves volt.

Más volt Juliát a filmvásznon látni és más a való életben. Andreának eszébe jutott, hogy

tulajdonképpen nem is tudja, milyen az igazi Julia. De a többi vendéggel nem ugyanez a helyzet?
Mindannyian rejtélyes idegennek tűntek.

Amikor Lucas belépett, még mindig feszült csend uralkodott, ám a férfi ezt mintha észre sem

vette volna. A többiekre ügyet se vetve egyenesen Andrea felé tartott.

A lány ránézett, és úgy érezte, hogy elsüllyed körülötte a világ. Arca félelmet tükrözhetett, mert

a férfi halkan megjegyezte:

-Ne félj, cicuskám, nem eszlek meg! - Lucas megállt előtte, lehajolt hozzá, és megkérdezte: -

Még mindig szívesen sétálsz esőben? - Nem várt választ, mert rögtön folytatta: - Jól emlékszem,
hogy gyakran tetted ezt.

Andrea hallgatott. Lucas nézte egy ideig, majd eléje tartott valamit.
-A nagynénéd küldi.
Andrea odanézett, és elnevette magát. Feszültsége felengedett:
-Már régen nem hallottalak nevetni, túlságosan régen - jegyezte meg Lucas. Andrea rávetette a

tekintetét. Lucas minden figyelmét neki szentelte.

-Nem? - Elvette tőle Tabby néni fényképezőgépét, amelyen csak egy piros gombot kellett

megnyomni, és vállat vont. - Pedig gyakran nevetek.

Tabby néni üzeni, hogy szórakozz jól vele.
Ezzel Lucas elment egy csésze kávéért.
-Mit kapott, Andrea? - kíváncsiskodott Julia.

Andrea magasra emelte a fényképezőgépet, és józan, kioktató hangon szónokolni kezdett:
-Ez itt, hölgyeim és uraim, a fényképészet legújabb vívmánya. Ennek a gombnak a puszta

érintése azt eredményezi, hogy barátaik és a szívükhöz közel álló emberek bekerülnek ebbe a kis
dobozba, ahonnan képek formájában bukkannak elő újra, s mindez csodálkozó szemeik előtt megy
végbe. Nem kell vakut használniuk és ügyelniük a helyes fényviszonyokra. A gomb minden agynál
gyorsabban működik. Igen, még egy háromkerekű biciklit hajtó ötéves gyermek is biztonsággal
kezelheti ezt a fényképezőgépet.

-Persze tudni kell - szólt közbe Lucas -, hogy Andrea egy különc. - Az ablaknál állt, és kávét

szürcsölve beszélt a többiekhez. Közben Andreát nézte. - Ha nincs rajta cserélhető szűrő, objektív
és más felszerelés, ráadásul nem kíván bonyolult szakértelmet, az nem is fényképezőgép, hanem
játékszer.

-Nekem már feltűnt, milyen megszállott Andrea - csatlakozott hozzá Julia. - Úgy hordja azt a

fekete dobozt, mint más nők a drága ékszereiket. Hihetetlen, de röviddel napfelkelte után már az
erdőt járta, hogy mókusokat és nyuszikat fényképezzen.

Andrea nevetve emelte fel a fényképezőgépet, és csinált egy felvételt Julia vonzó arcáról.
Julia tökéletes mozdulattal rázta meg a fejét.
-No de kedvesem, nem adott időt arra, hogy a legelőnyösebb oldalamról mutatkozzam.
-Olyan magának nincs.
Julia keserűen elmosolyodott. Nem tudta, nevessen-e vagy megsértődjön. Jacques azonban

hangosan felkacagott.

-Pedig én azt hittem, maga kedves lány - panaszkodott Julia. Andrea komoly arccal kezdte

magyarázni:

-A szakmámban, Bond kisasszony, volt alkalmam sok nőt lencsevégre kapni. Egyiküket balról,

másikukat jobbról vagy éppen szemből jó lefényképezni. Másokat fölfelé irányított géppel veszünk
fel, és még sorolhatnám. - Andrea egy pillanatig Julia tökéletes arcát vizsgálta. - Magát azonban
bármely helyzetben, bármely szögből, bármilyen világításnál lekaphatnám, s az eredmény mindig
remek lenne.

-Jacques. - Julia kezét a férfi karjára tette. - Feltétlenül örökbe kell fogadnunk ezt a lányt.

Határtalanul jót tesz az önbizalmamnak.

-Sajnálom, engem nem lehet megvesztegetni... - Andrea az asztalra tette az éppen elkészült

képet. Ezután Steve felé emelte Tabby néni kincsét.

-Szólnom kellett volna. Ha Andrea fényképezőgépet tart a kezében, veszélyessé válhat. - Lucas

elvette a Juliáról készült képet az asztalról, és megszemlélte.

Andreának eszébe jutott a számtalan felvétel, amelyet Lucasról készített. Azzal az ürüggyel,

hogy ez már művészet, egyiket sem dobta ki. Folyton körülötte settenkedett, minden elképzelhető
kameraállásból lekapta, míg Lucas ki nem vette a kezéből a gépet, és el nem űzte a hivatásával
kapcsolatos gondolatait.

A férfi most megsimogatta Andrea haját.
-Ugye, cicuskám, nekem meg sohasem tudtad elmagyarázni, hogyan kell egy tisztességes

fényképet készíteni.

-Ez igaz. Semmit sem tudtam elmagyarázni neked, Lucas. De sokat tanultam tőled.
-Csak az egészen egyszerű fényképezőgépekkel boldogulok. - Lucas közelebb lépett, és felvette

az asztalról Andrea fényképezőgépét. Úgy nézett rá, mint egy idegen testre, amelyet a világegyetem
túlsó feléről repített elé egy titokzatos forgó szél. - Hogyan tudod megjegyezni, mire szolgálnak
ezek a számok? - Odatelepedett a lány karosszékének karfájára.

Andrea pedig megragadva az alkalmat, kiselőadást tartott a fényképezés alap szabályairól.
Egy kis idő múlva Lucas felállt, és a kávéskannához lépett. Nyilván unatkozott. Julia is

hozzászegődött. Hamarosan belékarolt a férfiba, s ettől kezdve Lucas nem látszott unatkozni.

Andrea egy pillanatra összeszorította a száját, de aztán Steve felé fordult, és folytatta a

magyarázatot.

Julia és Lucas kart karba öltve elhagyták a termet. Julia valószínűleg le akart pihenni, Lucas

pedig visszament a munkájához. Andrea a tekintetével követte őket.

Amikor újra Steve-re nézett, észrevette a férfi együtt érző mosolyát. Biztosan kitalálta az

érzéseit. Andrea elégedetlen volt önmagával. Jobban össze kellene szednie magát. Tovább mesélt

hát, és hálás volt Steve-nek, hogy úgy tett, mintha nem is szakította volna félbe az előadását.

Lassan délután lett. Hosszú, nyugtalan nap várt rájuk. Az eső szakadatlanul verte az ablakokat.

Villámok cikáztak, mennydörgés hallatszott. A szél egyre erősödött, míg végül viharos erővel
száguldott.

Robert felszította a tüzet a kandallóban. A fény kellemes hangulatot áraszthatott volna, ha Jane

nem bámul változatlanul mogorván maga elé, Helen pedig nem járkál fel-alá nyugtalanul. A
hangulat feszültté vált.

Andrea nem kívánt kártyázni Steve-vel, inkább visszavonult a sötétkamrába. Kezdődő fejfájása

egy csapásra elmúlt, amint bezárta maga mögött az ajtót.

Itt nem volt feszültséggel terhes a légkör. Semmi sem nyugtalanította. Itt mindent ismert, és

józanul szemlélt.

Nekilátott a munkának. Lépésről lépésre haladt. Előkészítette a vegyszereket, ellenőrizte a

hőmérsékletet, majd megnyomta a kapcsolóóra gombját. Egyre jobban elmerült a munkában, meg is
feledkezett az odakint tomboló viharról.

Ha szükség volt rá, Andrea teljes sötétségben is tudott dolgozni. Ujjai ilyenkor is magabiztosan

mozogtak.

Az ítéletidő okozta lárma csak fojtottan jutott el hozzá, az alig hallatszó kaparászásra pedig ügyet

sem vetett. Átállította az órát a filmelőhívás következő szakaszához. Ekkor megint megütötte fülét a
zaj. Nyugtalanítani kezdte.

Talán a kilincs mozog? Vagy elfelejtette bezárni az ajtót? Már csak az hiányzik, hogy berontson

valaki, és felkapcsolja a villanyt! Kárba veszne minden eddigi munkája.

- Ne nyissa ki az ajtót! - kiáltotta Andrea.
Ebben a pillanatban elhallgatott a rádió, megszűnt az áramszolgáltatás. Andrea mozdulatlanná

merevedett a koromsötétben.

Megint hallotta a kaparászást.
Lehet valaki az ajtónál? Vagy a konyhából jön a zaj? Andrea az ajtó felé indult, hogy

megbizonyosodjon róla, bezárta-e. Bátran lépkedett, hiszen időközben nagyszerűen eligazodott a
sötétkamrában.

Aztán egyszerre fejen találta valami. Fény gyulladt, majd azonnal ki is aludt. Utána már semmit

sem látott.

*

-Andrea, Andrea, nyisd ki a szemedet!
A hang messziről jött, s Andrea úgy érezte, mintha bedugaszolták volna a fülét. Mégsem kerülte

el figyelmét a hanghordozásban rejlő sürgetés.

Nem akart engedelmeskedni. Minél jobban magához tért, annál jobban fájt a feje. Csak az

öntudatlan állapotban érezte jól magát.

-Nyisd ki a szemedet!
A hang ismerősen csengett. Andrea felsóhajtott.
Tétován nyitotta ki a szemét. Érezte, hogy valaki kisimítja haját az arcából. Az ujjak egy

pillanatra megérintették az arcát. Lucas bukkant fel a szeme előtt, előbb elmosódottan, majd egyre
tisztábban.

-Lucas? - kérdezte a lány zavartan, amikor lassan magához tért. Nem tudott többet kinyögni, de a

férfi így is elégedettnek tűnt.

-Így már jobb - dicsérte Andreát. Még mielőtt az tiltakozhatott volna, meg is csókolta. Nem

tartott sokáig, mégis régebbi, meghitt együttléteikre emlékeztette a lányt. - Jól rám ijesztettél! Mit
csináltál?

Ez a szemrehányó hang jellemző volt Lucasra. De Andreát nem érdekelte a dolog.
-Hogy én mit csináltam? - Megtapogatta sajgó fejét. - Mi történt?
-Én is ezt kérdezem, cicuskám. Ne, ne nyúlj hozzá! - kapta el a kezét Lucas. - Nagyon fájna.

Tényleg szeretném tudni, hogyan sebesültél meg, és miért fekszel itt a padlón, mint egy rakás
szerencsétlenség.

Andrea csak nehezen látott a szemére boruló köd miatt. Megpróbált visszaemlékezni.

-Hogyan jutottál be ide? - kérdezte. Eszébe jutott a zörej. - Nem zártam be az ajtót? - Lassan

felfogta, hogy Lucas karjaiban fekszik. Megpróbált felülni. - Te rángattad a kilincset?

-Maradj nyugton, ne mozdulj! - förmedt rá Lucas, amikor Andrea felsóhajtott. A lány lehunyta a

szemét. Nagyon fájt a feje.

-Valószínűleg nekirohantam az ajtónak - rebegte. Hogyan lehetett ilyen ügyetlen?
-Nekirohantál az ajtónak, és lefegyverezted saját magad?
Andrea nem tudta volna megmondani, hogy Lucas kineveti-e vagy mérges rá. Igaz, mindez nem

is számított. Csak azt érezte, hogy szörnyen fáj a feje.

-Milyen különös! Nem tudtam, hogy ilyen ügyetlen is lehetsz, cicuskám.
-Sötét volt - védekezett a lány. - Ha nem rángattad volna az ajtót...
-Az ajtó közelében se voltam... - kezdte Lucas.
Andrea ijedten szakította félbe.
-Jaj, a fény! - Ismét megpróbálta kiszabadítani magát Lucas öleléséből. - Felkapcsoltad a

villanyt!

- Rosszul tettem? Hiszen a földön feküdtél. - A férfi szorosan tartotta. - Meg akartam nézni, mi

történt veled.

- A filmem!
Andrea hangja és tekintete is tele volt szemrehányással. Lucas felnevetett. Ez a nő tényleg

bolond.

-Engedj el, hallod?
Andrea méregbe gurult. Eltolta magától Lucast, és imbolyogva talpra állt. Fejfájása

kibírhatatlanná vált. Megtántorodott.

-Az isten szerelméért, Andrea! - kapta el a vállát Lucas. - Ne viselkedj már ilyen ostobán néhány

vacak film miatt!

Rendes körülmények között sem lehetett ilyesmit mondani Andreának. Ebben a helyzetben

azonban Lucas mondata felért egy hadüzenettel. Andrea olyan méregbe gurult, hogy még a
fájdalomról is megfeledkezett. Lucasra támadt:

-Mindig is lenézted a munkám. Neked minden kép ostoba volt, én pedig együgyű gyerek, aki egy

ideig változatosságot kínált, de akire aztán hamar ráuntál. Ugye sohasem bírtad elviselni, ha
untatnak?

Haját kisimította az arcából, úgy folytatta:
-Csak a regényeiddel törődsz, sütkérezel az elismerés fényében. Lenézed a hét köznapi

embereket. De nem te vagy az egyetlen, aki tehetséges. Én is szeretek alkotni, a fényképek
ugyanúgy lekötnek, mint téged az ostoba könyveid.

Lucas homlokát ráncolva pillantott Andreára. Döbbentnek látszott.
-Jó, jó, Andrea. Miután végre a szemembe vágtad ezt, fejfájás-csillapítóra lenne szükséged.
-Ó, hagyj végre békén!
A lány lerázta karjáról a férfi kezét, és megfordult. El akarta venni a polcról a fényképezőgépét,

mert letette, amikor munkához látott. Pillantása az asztalra esett. Megint haragra gyúlt.

-Hogy jutott eszedbe, hogy összekeverd a holmim? Egy egész filmtekercset tönkretettél. - Egyre

jobban belelovalta magát. - Nem volt elég, hogy megzavartál, amikor az ajtónál matattál? Még a
villanyt is fel kellett kapcsolnod, hogy elrontsd a felvételeimet? Miért ütöd olyasmibe az orrod,
amihez egyáltalán nem értesz?

-Mondtam már, hogy nem jártam az ajtód előtt! Akkor jártam erre, amikor ki aludt a villany,

majd munkába állt a generátor. Az ajtót nyitva találtam, te meg a padlón hevertél. Hozzá sem
nyúltam a filmedhez. - Lucast bosszantotta, hogy Andrea szemrehányásokat tesz neki. - Lehet, hogy
ostobának tartasz, de csakis veled törődtem, érted aggódtam. - Megszemlélte a feldúlt asztalt. - Nem
lehet, hogy a sötétben te magad rontottál el valamit?

-Képtelenség!
Most meg a szakmai tudását vonja kétségbe!
-Andrea, tényleg nem tudom, mi történt a filmeddel. Csak odáig léptem be a sötétkamrába, ahol

feküdtél. Azért pedig nem kérek bocsánatot, hogy felkapcsoltam a villanyt, mert hasonló helyzetben
megint ugyanezt tenném. - Megsimogatta a lány arcát. - Tudod, szerintem fontosabb az egészséged,
mint a fényképeid.

Andreát már nem is érdekelték annyira a fényképek. Más miatt aggódott. Lucas túl könnyen

ébresztette fel benne régi érzéseit. Meg kell szabadulnia a férfitól. Elég, ha gyöngéden szól hozzá
vagy megsimogatja, ő máris elveszett.

Sápadtnak látszol - jegyezte meg Lucas. - Jobb lenne, ha megvizsgálna Spicer doktor.
Nem, erre igazán nincs...
Andrea nem jutott tovább. Lucas mérgesen kézen fogta, majd rázni kezdte a lányt.
-Térj észre, cicuskám! Miért tiltakozol minden ellen, amit csak mondok? Hát nem tudod

leküzdeni az irántam érzett gyűlöletedet?

Andrea fejébe fájdalom hasított, szédülni kezdett. Lucas arca elhomályosult egy pillanatra.
Lucas káromkodott, majd magához szorította a lányt, míg elmúlt a szédülése. Ez után gyorsan

felkapta.

-Sápadt vagy, mint egy kísértet - mondta. - Akár tetszik, akár nem, orvost hívok hozzád. Rajta

töltsd ki a rosszkedved!

Andrea haragja elszállt, míg Lucas a szobájába vitte. Fájt a feje, kábán szédelgett. Kimerülten

fektette fejét Lucas vállára. Sokkal egyszerűbb volt beletörődni a dologba.

Úgysem a legjobb időpont azon rágódni, miért volt nyitva a sötétkamra ajtaja, ő pedig hogy

lehetett olyan ügyetlen, hogy nekirohant. Az lesz a legjobb, ha egyáltalán nem gondol erre.

Andreának nem volt más választása. Lehunyta a szemét, és Lucasra bízta magát. Még akkor sem

nyitotta ki, amikor Lucas lefektette az ágyra. Pedig tudta, hogy a férfi ott áll az ágya mellett, és őt
nézi. Biztosan a homlokát ráncolja.

Később hallotta, amint a férfi a fürdőszobába megy. A víz zubogását Andrea egy vízesés

robajának érezte. Egy pillanattal később vizes borogatás került a homlokára, amely enyhítette
fájdalmát. Végre kinyitotta a szemét.

-Maradj szépen fekve, cicuskám! Hozom Spicert. - Lucas az ajtó felé indult.
-Lucas!
A hűvös kendő Andreának eszébe juttatta mindazt a gyöngédséget, amellyel Lucas régen

elhalmozta. Mert igenis voltak gyöngéd pillanatai... Az lenne a legjobb, ha el tudná felejteni
mindezt. Akkor talán könnyebben viselné Lucas jelenlétét.

Amikor nem sokkal később a férfi visszatért, látszott rajta, milyen türelmetlen. Könnyen

változott a hangulata. Sohasem lesz kiegyensúlyozott?

-Szeretnék köszönetet mondani neked, Lucas. Sajnálom, hogy rád kiabáltam. Pedig olyan kedves

voltál hozzám.

Lucas az ajtófélfának támaszkodott. Arcára komolyság ült ki, hangja fojtott volt.
-Soha nem voltam kedves hozzád.
Andrea most legszívesebben Lucashoz lépett volna, hogy megsimogassa kimerültségről árulkodó

arcát. A férfi pillantása megenyhült, szája mosolyra húzódott.

-Cicuskám, olyan édes vagy, annyi melegség árad belőled... Ezzel kiment, magára hagyva az

elképedt leányt.

5. FEJEZET

Andrea a mennyezetet bámulta, amikor Robert Spicer belépett a szobájába. Kissé felemelkedett,

és kétkedő pillantással mérte végig az orvos fekete táskáját. Mindig titokzatos volt számára, vajon
mit rejthet magában az orvosi táskák mélye.

-Nahát, házhoz jött - mosolygott az orvosra erőtlenül. - A világ nyolcadik csodája! Nem hittem

volna, hogy akkor is magával viszi a táskáját, ha szabadságra utazik.

-Miért, maga elutazott már valaha is a fényképezőgépe nélkül?
-Persze, igaza van.
-Nem hiszem, hogy műtétre kerülne sor. - Robert leült az ágy szélére, és levette a nedves kendőt,

amelyet Lucas tett Andrea homlokára. - Hú, ez bizony tarka lesz! Felismer vagy csak homályosan
lát?

-Jól látom.
Robert kezei meglepően gyöngéden és ügyesen siklottak ide-oda. Az édesapjára emlékeztették

Andreát. Izgatottsága lassan alábbhagyott. Válaszolt az orvos kérdéseire, hogy szédül-e, hogy érzi

magát, és így tovább. Közben a férfi arcát figyelte.

Robertet másmilyennek látta, mint egyébként. A gondos, tapasztalt orvos arcán együttérzés is

tükröződött. Hangja barátságosan csengett, tekintete melegséget sugárzott. Biztosan jó orvos.

-Hogy történt, Andrea?
Mialatt ezt kérdezte, belenyúlt a táskájába.
Andrea kíváncsian leste a kezét. Robert vattát és egy kis üveget vett elő, s nem tűt, amitől a lány

annyira félt.

-Nekirohantam egy ajtónak.
Robert mosolyogva csóválta a fejét. Óvatosan letörölte a sérült bőrfelületet.
-Szokatlan történet.
-Pedig sajnos igaz. A sötétkamrában történt. Úgy látszik, rosszul mértem fel a távolságot.
Robert keze megtorpant egy pillanatra.
-Én olyan nőnek képzeltem magát, aki nyitva tartja a szemét.
Andrea úgy érezte, az orvos hirtelen elkomolyodott. Ám hamar elmúlt. Robert mosolyogva

jelentette ki:

-Csak egy kis zúzódás. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek fájdalmai.
-Ó, már egészen megszoktam - felelte Andrea. Megpróbálta félvállról venni a dolgot. - Úgy

tűnik, a nehezén már túl vagyok.

Robert újra belenyúlt a táskájába.
-A további fájdalmakat pedig megelőzhetjük. - Előhúzott egy orvosságos üveget.
Andrea gyanakodva méregette.
-Én csak egy fejfájás-csillapítóra gondoltam.
-Erdőtüzet nem lehet vízipisztollyal oltani. - Robert előkotort a zsebéből két tablettát. - Vegye be

ezeket, egyáltalán nem erősek. Utána pedig pihenjen néhány órát. Bízzon bennem! - tette hozzá,
amikor látta, hogy Andrea gyanakodva nézegeti a gyógyszert. - Bár csupán sebész vagyok.

Az orvos meggyőzte.
-Hiszek magának. - A lány elvette a vizet és a tablettákat. - De ugye nem veszi ki a vakbelemet,

amíg alszom?

-Szívsebész vagyok, a vakbele nincs veszélyben. - Megvárta, míg Andrea beveszi a gyógyszert,

utána betakargatta. - Most pedig pihenjen!

Ezzel magára hagyta.Andrea kinyitotta a szemét. Sötét volt. Pihennem kell, gondolta. Hiszen

ájultan hevertem! De vajon meddig? Hallgatózott. Odakint még mindig tombolt a vihar, ha ragosan
zörgette az ablakokat.

Andrea óvatosan felült. Feje már nem lüktetett, de amikor megtapogatta a homlokát, rögtön

tudta, hogy nem álmodta a balesetet.

Következő gondolata is nagyon valóságos volt. Korgott a gyomra.
Felállt, és megnézte magát a tükörben. A látvány nem nyerte el a tetszését, de akár akart, akár

nem, emberek előtt kellett mutatkoznia.

Amikor belépett az ebédlőbe, a többiek éppen vacsoráztak. Robertet pillantotta meg elsőként.
-Andrea! Jobban van?
Andrea zavartan tétovázott. De már olyan éhes volt, hogy legyőzte a gátlásokat. Nancy

csirkesültje csábítóan illatozott.

-Sokkal jobban - felelte, miközben Lucasra pillantott. Lucas nem szólt sem mit. - Majd éhen

halok! - Andrea az asztalhoz ült.

-Ez jó jel. Fáj még a feje?
-Csak a büszkeségem lett oda. - Andrea megrakta a tányérját. - Nem szívesen vallom be, hogy

ügyetlen voltam. Nem tanúskodik éppen körültekintésről, ha az ember nekirohan az ajtónak.
Legalább valami érdekesebb jutott volna eszembe!

-Különös - mutatott villájával Andreára Jacques. - Nem hittem volna, hogy olyan erős, hogy

képes leütni önmagát.

-Az amazonoknak minden sikerül. - Andrea élvezettel kóstolta meg az ételt.
-Eszik is rendesen, mint egy amazon - szólalt meg Julia is.
-Csak kétségbeesésemben eszem - állította Andrea. - Ugyanis sorscsapás ért. Két filmem is

tönkrement, amelyeket New Yorktól idáig útközben készítettem.

-Lehet, hogy egész sor baleset vár ránk. - Helen körbejártatta a tekintetét. - Ha valami egyszer

elkezdődik...

Senki sem felelt. Helen megtapogatta a kék foltot a szeme alatt.
-Nem lehet előre tudni, mi következik.
Andrea nyomasztónak találta a kínos hallgatást, amelyet Helen kijelentései váltottak ki.
Hirtelen elhatározással Lucashoz fordult:
-Mit kezdenél ezzel a helyzettel?
Ám a férfi hallgatott. Figyel mindannyiunkat, gondolta Andrea. A háttérbe húzódik, de nyitva

tartja a szemét. Megborzongott, majd folytatta:

-Kilenc ember, pontosabban tíz, ha a szakácsnőt is hozzávesszük, egy eldugott fogadóban reked.

Vihar tombol. Megszakad az áramszolgáltatás. Valószínűleg a telefon sem működik.

-Így igaz - szólalt meg Steve. Andrea az égre emelte a tekintetét.
-Látja?
-Valószínűleg a gázló is járhatatlan - tette hozzá Robert, és Andreára kacsintott.
-Mi hiányzik még? - kérdezte Andrea Lucastól. Odakint villámlott.
-Egy gyilkosság.
Lucas hanyagul ejtette ki a szót, egy pillanatra mégis mindenki megdermedt. Andrea számított

erre a válaszra, de ő is megborzongott.

-Természetesen túlságosan egyértelmű a helyzet. A regényeimben ilyesmi nem fordulhat elő.
Lucas újra elhallgatott.
-Az élet viszont olykor nagyon is egyértelmű - állapította meg Jacques. Mosolyogva emelte

magasra borral teli poharát.

-Nagy átéléssel tudnám alakítani a szerepemet ebben a történetben - tűnődött hangosan Julia. -

Bő, fehér ruhákban suhannék sötét folyosókon. - Az asztalra könyökölt, és összekulcsolt tenyerébe
fektette az arcát. - Gyertyám lobogó fénye meg világítaná egy pillanatra azt a zugot, amelyben a
gyilkos selyemsállal a kezében várja, hogy kiolthassa az életemet.

-Elbűvölő hulla lenne magából - mondta Andrea.
-Köszönöm, kedvesem! - Julia Lucashoz fordult. - Szeretnék azonban inkább az élők közé

tartozni, legalábbis a zárójelenetig.

-Pedig olyan szépen tud meghalni - vigyorgott Steve Juliára. - Nagyon nagy hatást tett rám Lisa

szerepében az Utolsó reménysugár című filmjében.

-Milyen gyilkosságra számít, Lucas? - Andrea észrevette, hogy Steve keveset eszik, inkább bort

tölt magának. - Gyilkos szenvedély ölne vagy bosszúvágy? Egy eltaszított szerető meggondolatlan
tette vagy egy számító elme gonosz cselekedete lenne?

-Tabby néni ismeretlen mérget szórhatna az ételbe, és eltehetne bennünket láb alól.
-Ha valaki meghal, már nem lehet hasznát venni. - Helen megint a figyelem középpontjába

került. - A gyilkosság hiábavaló dolog. Sokkal hasznosabbak az élők, akik nagyon sebezhetőek. -
Lucasra pillantott. - Egyetért velem, Mr. McLean?

Andrea rosszallón nézte, hogyan mosolyog Helen Lucasra. Az az asszony hideg és számító! -

jutottak eszébe Steve szavai. Valóban illettek Helenre.

Mindannyian hallgattak. Andrea várakozásteljes pillantást vetett Lucasra. Mit fog válaszolni?
A férfi arcán megjelent a jól ismert kifejezés, amely ezt mondta: annyira untattok!
-Nem minden gyilkosság fölösleges. - Lucas ezt is mintegy mellékesen jegyezte meg. Ám

Andrea, mivel jobban ismerte, mint a többiek, észrevette, hogy tekintete megvillan. Már nem
unatkozott. - A világ csak nyerne azzal, ha egyesek eltűnnének belőle.

Lucas elmosolyodott, de mosolya fenyegetőnek tűnt.
Andreának az az érzése támadt, hogy már nem elvi lehetőségről vitatkoznak. Úgy tűnt, mindenki

valóságos esetre gondol. Helenre nézett, és észrevette, milyen ijedt képet vág az asszony. De hiszen
ez csak játék, más nem is lehet!

Julia mosolygott, de már nem melegen és barátságosan. Láthatóan élvezte, hogy

Helen retteg.

*

Vacsora után együtt mentek át a társalgóba. Az odakint tomboló vihar azonban már mindenkit

idegesített. Csak Julia és Lucas látszottak közömbösnek. Leültek egy sarokba, és láthatóan jól
szórakoztak.

Andrea vegyes érzelmekkel szemlélte a jelenetet. Julia halkan felnevetett, Lucas pedig kezébe

vette Julia egyik szőke hajtincsét. Andrea elfordult. Julia ügyesen vonta magára a férfiak figyelmét.
Ez a felismerés nyomasztotta a lányt.

Spicerék egymás mellett üldögéltek a kandalló mellett. Bár halkan beszélgettek, Andrea

megérezte, hogy veszekszenek. Kicsit odébbhúzódott, hogy hallótávolságon kívül kerüljön. Nem
szerencsés, hogy Jane éppen most tesz szemrehányást Robertnek, amiért hagyta, hogy annyira
megbabonázza a színésznő. Hiszen Julia már mással kacérkodik.

Amikor a házaspár kiment, Jane nagyon nyomorultul nézett ki. Julia ügyet sem vetett rájuk.

Közelebb húzódott Lucashoz, és súgott neki valamit, amire a férfi felnevetett.

Andreának elege lett az egészből. Elhatározta, hogy jó éjszakát kíván Tabby néninek, és folytatja

a munkát a sötétkamrában. Pedig Julia csak az ígéretét váltotta be: magára vonta Lucas figyelmét.
Andreát azonban bántotta, hogy ilyen könnyen elérte célját. Lucas egyszer sem nézett őrá.

Andrea bement nagynénje szobájába.
-Andrea, gyermekem! Lucas mesélte, hogy beverted a fejedet. - Tabby néni félretette az

ágyneműszámlákat, és megszemlélte Andrea sebét. - Ó, te szegény! Kérsz egy tablettát? Valahol
biztosan megtalálom.

Andrea örült, hogy Lucas semmiségnek tüntette fel a balesetet, ám azon nagyon elcsodálkozott,

hogy Lucas és a nagynénje ilyen bizalmas viszonyban vannak. Ugyan is egyáltalán nem illett
Lucashoz, hogy szóba áll egy ilyen szétszórt asszonnyal, aki csak azzal büszkélkedhet, hogy
fogadója van és remek csokipudingot tud készíteni.

-Nem, Tabby néni. Jól vagyok. Már kaptam gyógyszert.
Ennek örülök. - Tabby néni megsimogatta Andrea kezét, majd homlokát ráncolva még egyszer

szemügyre vette a sérülést. - Légy óvatosabb, gyermekem!

-Megígérem, Tabby néni. Mondd csak, közelebbről is ismered Lucast? Nem emlékszem, hogy

régebben keresztnevükön szólítottad volna a vendégeket.

Andrea tudta, hogy semmi értelme köntörfalazni. Ha világos választ akar, akkor a lényegre kell

térnie.

-Ó, az attól függ, Andrea. Valóban sok mindenen múlik. - Tabby néni visszaült az íróasztalához,

és a mennyezetet bámulta. Andrea tudta, hogy ez mit jelent. Ilyenkor gondolkodott. - Nos, várj
csak! Először Mrs. Nollington volt itt. Minden szeptemberben kiveszi a sarokszobát. Francesnek
szólítom, ő pedig engem Tabithának. Olyan elbűvölő asszony! Özvegy, Észak-Karolinában lakik.

-Lucas Tabby néninek szólít - vágott közbe Andrea, mielőtt nagynénje tovább mesélt volna

Frances Nollingtonról.

-Igen, gyermekem, sokan szólítanak így. Például te is.
-Igen, de...
-Paul és Willy is - folytatta Tabby néni. - A kisfiú is, aki a tojásokat szokta hozni, és... ó, nagyon

sokan. Ízlett a vacsora?

-Igen, nagyon. - Andrea még nem adta fel. - Lucas mintha otthon érezné itt magát.
-Ó, ennek igazán örülök. - Tabby néni ragyogó mosollyal ragadta meg Andrea kezét. - Mindig

azon fáradozom, hogy mindenki a lehető legnagyobb kényelmet élvezze. Az a jó, ha mindenki jól
érzi magát. Kár, hogy ezért fizetniük kell, de... - És a mosodai számlákra nézett.

Föladom! - határozott Andrea. Arcon csókolta a nagynénjét, és magára hagyta a párnahuzataival.

Későre járt, mire Andrea végre rendet rakott a sötétkamrában. Ezúttal nyitott ajtónál, világosban

dolgozott. Az eső hevesen csapkodta az ablaküveget. Ezenkívül semmit sem lehetett hallani.

A házak sohasem némák, gondolta Andrea. Recsegnek, sóhajtoznak. Ám a recsegő padlójú

szobák egyáltalán nem zavarták. Elmélyülten tett-vett a kamrában. Lesöpörte a tálcákat és helyére
tette az üvegeket, az elrontott filmet a szemetesbe dobta.

Nagyon fájlalta a dolgot, de nem tudott változtatni rajta. Úgy döntött, másnap majd előhívja azt a

filmet, amelyen a reggeli felvételek vannak: a tó, a reggeli napsütés, a vízben tükröződő fák. Ettől

majd biztosan jobb kedvre derül.

Nagyot nyújtózott. Tarkóján felemelte a haját. Jóleső fáradtság kerítette hatalmába.
-Nem felejtettem el, hogy minden reggel így nyújtózkodtál. Andrea ijedten pördült meg. Lucas

állt előtte.

-Felemelted, majd visszaengedted a hajad. A hátadra omlott. Mindig megérintettem a tincseidet.
Lucas hangja különösen csengett. Andrea némán bámult rá.
-Gyakran eltűnődtem, hogy szándékosan bosszantasz-e. - Lucas kutató pillantást vetett rá. -

Természetesen nem szándékosan tetted. Még senkivel sem találkoztam, aki az ártatlanságával
ennyire felbosszantott volna.

-Mit keresel itt? - kérdezte Andrea.
-Emlékeket.
A lány hátat fordított. A szépen rendbe rakott üvegeket babrálta.
-Mindig is jól bántál a szavakkal, Lucas. - Ha nem nézett a férfira, könnyebben tudott hűvös

maradni. Gondosan tanulmányozott egy előhívóval teli üveget. - Végül is ebből élsz.

-Jelenleg nem dolgozom.
Andrea jobbnak látta, ha szándékosan félreérti a férfit.
-Még mindig gondot okoz a könyved? - Azzal ismét megfordult. Lucas arcán kimerültség

nyomait fedezte fel. Andrea hirtelen megszánta, régi szerelme is fellobbant iránta. Mindkét érzést
próbálta elfojtani. - Talán több sikert érnél el, ha éjszaka jól aludnál - mutatott a Lucas kezében levő
kávéscsészére. - Ehhez azonban fölös leges a kávé.

-Talán mégsem. - A férfi kiitta az egész csészét. - Még mindig jobb, mint a whisky.
Andrea vállat vont. Semmi köze Lucas gondjaihoz.
-Az alvás mindkettőnél hasznosabb. Felmegyek. - Andrea indult volna, de Lucas elállta az útját.
A lány megtorpant. Kettesben voltak. Rajtuk kívül senki sem tartózkodott a földszinten.
-Lucas - sóhajtotta. A férfinak nem szabad észrevennie, hogy idegesíti a közelsége. Higgye csak

azt, hogy türelmetlen. - Fáradt vagyok. Hagyj békén!

Lucas végigmérte, majd félreállt. Andrea leoltotta a villanyt, majd elment a férfi mellett.
Ekkor a férfi megragadta. Nem engedte, hogy egyszerűen elmenjen.
-Eljön az ideje, cicuskám - suttogta -, amikor nem szabadulsz ilyen könnyen.
-Mit jelentsen ez? A férfiasságoddal fenyegetsz? - Andrea méregbe gurult, meg feledkezve

minden óvatosságról. - Már nem hatsz rám.

A férfi magához rántotta. Andrea érezte, hogy dühös rá.
-Most már aztán elég ebből!
Lucas leplezetlen vággyal csókolta meg Andreát. Amikor az védekezni akart, a falhoz nyomta,

karjait pedig lefogta. Még hevesebben csókolta.

Andrea érezte, hogy elveszett. Gyűlölte magát a gyöngeségéért, de nem tudott védekezni ellene.

Lucas azonban még akkor sem engedte el, amikor már nem ellenkezett.

Szíve hevesen kalimpált, de érezte, hogy a férfit is heves vágy fűti. Nem tudott szembeszállni

vele. Nem tudott elmenekülni Lucas elől, sehová sem tudott elrejtőzni. A félelemtől meg a
szenvedélytől reszketni kezdett.

Lucas hirtelen elengedte, sötét szeme csillogott. Andrea látta magát a szemében. Ő a vesztem,

mindig is az volt, döbbent rá.

Lucas ekkor megrázta.
- Vigyázz, nehogy túl messzire menj! Emlékezz csak rá, nekem nincsenek gátlásaim ! Tudom,

hogyan bánjak el azokkal, akik szembeszegülnek velem. Ha így folytatod, előbb-utóbb az enyém
leszel, akár akarod, akár nem.

Ezzel elengedte. Andrea ijedten, zavartan szaladt el. Felrohant a lépcsőn.

6. FEJEZET

Andrea elfúló lélegzettel ért a szobája elé. Könnyekkel küszködött. Lucasnak nem lenne szabad

így bánnia vele. Pedig nem fogja engedni. De miért lépett be megint be az életébe, amikor neki már
majdnem sikerült túltennie magát a szakításon?

Hazugság! - szólalt meg ekkor egy belső hang. Sohasem tudnád elfelejteni!

De el akarom felejteni! Andrea ökölbe szorított kézzel, zihálva álldogált a szobája ajtaja előtt. Le

akarom győzni az érzéseimet!

Meghallotta Lucas lépteit a lépcsőn, mire gyorsan felrántotta az ajtót. Nem akart aznap még

egyszer találkozni a férfival. Éppen elég, ha másnap látja.

Valami nem volt rendben. Már akkor elfogta ez az érzés, amikor belépett a sötét szobába. Erős

illat lengte körül.

A kapcsoló felé nyúlt. Az eléje táruló látványtól rémülten felsikoltott.
A szekrény nyitva, az összes fiókot kirángatták. Ruhái és a fiókok tartalma szerteszét hevertek a

padlón. Volt, amit szétszaggattak, de volt, amit csak egy sarokba hajítottak. Ékszereit kivették a
páncélkazettából, és a ruhahalom tetejére szórták. Valaki kinyitotta a kölnis- és púderesüvegeket, és
mindent meghintett a tartalmukkal. Mindenét tönkretették vagy összepiszkolták.

Andrea rémülten állt ott, értetlenül bámult maga elé. Ez nem lehet az ő szobája! És mégis. Az a

félig leszakított ujjú, zöld blúz Willy karácsonyi ajándéka volt, a széttépett, sarokba hajított
szandálokat pedig tavaly nyáron vette New Yorkban.

-Nem! - A fejét rázta, mintha ezzel eltüntethetné a szörnyű képet. - Lehetetlen!
-Jóságos ég! - szólalt meg mögötte Lucas.
Andrea odafordult hozzá. A férfi szeme tágra meredt a csodálkozástól.
-Nem értem - nyögött fel kétségbeesve Andrea.
Semmi sem jutott eszébe. Tanácstalanul tárta szét a kezét, mintha azt kérdezné: miért?
Lucas közelebb lépett, és letörölt az arcáról egy könnycseppet.
-Én sem értem, cicuskám. Előbb arra kell rájönnünk, ki tette.
-De ez olyan... olyan megalázó. - Felemelte egy-egy holmiját, majd újra visszaejtette a földre.

Még mindig azt hitte, hogy álmodik. - Senkinek semmi oka sincs rá, hogy ilyesmit tegyen velem.
Aki ezt csinálta, annak nagyon kell gyűlölnie. De itt senkinek sincs erre oka. Tegnapelőtt este még
azt sem tudták itt, hogy létezem.

-Rajtam kívül.
-Az ilyesmi nem jellemző rád. - Andrea a halántékára szorította a kezét. Magyarázatot keresett. -

Te sokkal egyszerűbb módon okoznál fájdalmat nekem.

-Köszönöm.
Andrea észrevette, hogy Lucas sötét arccal néz valamit. Amikor arra fordult, ő is felismerte.
-Ó, nem!
Átbotorkált szanaszét heverő ruháin, félrehajtotta az ágytakarót, és remegő kézzel nyúlt a

fényképezőgépéért. A lencsét összetörték, a film pedig papírsárkány farkaként kígyózott ki belőle.
Ez a film is fényt kapott, tehát tönkrement.

Andrea kétségbeesetten sóhajtott, gyámoltalanul szorongatta a fényképezőgépét. Sírva fakadt.
A ruháit és az ékszereit kevésbé sajnálta, a masinája mindennél többet jelentett neki. Mintha

testének egy része lett volna. Ezzel a géppel készítette az első igazán jó képeket.

Mintha megerőszakolták volna.
Andrea nem tiltakozott, mikor Lucas a mellére vonta, keservesen zokogni kezdett. Lucas nem

szólt semmit, nem vigasztalta. Keze azonban gyöngéden simogatta, erős karjával magához
szorította.

-Ó, Lucas! - Andrea kétségbeesetten húzódott el tőle. - Olyan értelmetlen ez az egész!
-Biztos, hogy van valami oka, cicuskám. Mindennek van értelme. A lány ránézett.
-Tényleg azt hiszed? - Andrea a magasba emelte a fényképezőgépet. - Ha valaki fájdalmat akart

okozni nekem, akkor sikerült neki.

Megmarkolta a fényképezőgépet. Elfogta a méreg, még a kétségbeesését és könnyeit is

elfelejtette. A düh elhatalmasodott egész testén. Nem ücsörög és sírdogál itt többé, cselekedni fog!

Andrea Lucas kezébe nyomta a fényképezőgépet, és az ajtóhoz lépett.
-Egy pillanat! - A férfi feltartóztatta, mielőtt kimehetett volna. - Hova indulsz?
-Mindenkit fellármázok! Valaki biztosan rádöbben, hogy jobb lett volna nem találkoznia velem.
Lucas csak nehezen tudta visszatartani Andreát. Végül átölelte, és magához húzta.
-A végén még tényleg képes vagy rá. - Hangjában meglepett csodálat bujkált, de Andreát ez nem

lágyította meg. - Mégis jobb, ha előbb megnyugszol. - A férfi kissé lazított a szorításán.

-Meg akarom...

-Tudom, mit akarsz, cicuskám, és nem is vetem a szemedre. De mielőtt elrohannál, gondolkodj

egy kicsit!

-Min kellene gondolkodnom? Valaki még megfizet ezért!
-Jó, ez így van rendjén. De ki?
Lucas higgadt, józan gondolkozása bosszantotta Andreát, de annyi eredménye azért mégis volt,

hogy a haragja alábbhagyott.

Andrea mély lélegzetet vett.
-Még nem tudom.
-Így már jobb - mosolygott Lucas, és megcsókolta. - Bár a tekinteted még mindig villámokat

szór. Próbáld meg behúzni a karmaidat, míg kiderítjük, mi folyik itt. Gyere, bekopogunk néhány
szobába!

*

Julia szobája volt a legközelebb, Andrea ezért legelőször hozzá indult. Már összeszedte magát.

Szép sorban kell haladnia. De ha rájön, ki tette ezt vele...

Hangosan kopogott Julia ajtaján. A második kísérlet után álomittas hang válaszolt.
-Nyissa ki, Julia! - kiáltotta Andrea. - Beszélnem kell magával!
-Andrea, kedvesem! - Julia mintha visszaroskadt volna a párnái közé. - Még nekem is szükségem

van egy kis alvásra, ha szép akarok maradni. Legyen jó kislány, és hagyjon!

-Felkelni, Julia! - Andrea nem fogta halkabbra a hangját. - Azonnal!
-Hú, de mérges! Pedig engem keltett fel éjnek idején.
Julia végre ajtót nyitott. Fehér csipke hálóinget viselt. Haja fénykoszorúként övez te arcát, szeme

sötét volt az alvástól.

-Nos, látják, felkeltem. - Julia érzéki mosolyt vetett Lucasra, és lesimította a haját. -

Összejövetelt tartunk?

-Valaki feldúlta a szobámat - magyarázta Andrea kertelés nélkül. Julia figyelme azonnal felé

fordult.

-Hogyan? - Julia először nem értette, miről van szó. A homlokát ráncolta, mintha nagyon

figyelne. Ne felejtsd el, hogy színésznő! - figyelmeztette magát Andrea.

-A ruháimat széttépték és szétszórták. A fényképezőgépemet is tönkretették. Erre a gondolatra

Andrea nagyot nyelt. Ez fájt neki a legjobban.

-Micsoda képtelenség! - Julia már nem támaszkodott csábítóan az ajtófélfának. Kihúzta magát. -

Hadd nézzem!

Végigsietett a folyosón. Andrea szobája előtt megtorpant. Amikor Andreához fordult, szeme

tágra nyílt az ijedtségtől.

-Milyen szörnyű, Andrea! - Átölelte a lány derekát. - Hihetetlen! Szörnyen sajnálom!
Őszinteség, ijedtség, sajnálat - minden megvolt. Andrea szívesen hitt volna Juliának.
-Ki tehette? - kérdezte Julia méregbe gurulva Lucastól.
Megint szívós, eltökélt asszonnyá változott, amilyennek Andrea délután egy pillanatra látta.
-Éppen ezt szeretnénk mi is megtudni. Most felébresztjük a többieket is. Lucas és Julia között

most történt valami. Mintha mindketten egyre gondoltak volna. Andrea észrevette, de nem értette a
dolgot, aztán gyorsan napirendre is tért fölötte.

-Jó - felelte Julia. - Akkor induljunk! - Türelmetlenül tűrte a haját a füle mögé. - Én majd

felkeltem Spiceréket, maga felveri Jacques-ot és Steve-et, maga pedig, Andrea, ébressze fel Helent!

Hangja tekintélyt sugallt, Andrea pedig ellenkezés nélkül megfordult, és végig szaladt a folyosón

Helen szobájához. Maga mögött kopogást, hangokat és zörejeket hallott.

Megdöngette Helen ajtaját. A dolog jól haladt. Lucasnak igaza volt; mielőtt elítélnek valakit,

ítélkezni kell felette.

Kopogására nem jött válasz. Mérgesen csapkodta tenyerével az ajtót. Mostani hangulatában nem

tudta elviselni, hogy Helen ügyet sem vet rá. Mögötte megelevenedett a folyosó. A többiek kijöttek
a szobáikból, és megnézték, mi történt Andrea holmijával.

-Helen! - Andrea egyre türelmetlenebbül dörömbölt. - Jöjjön ki! - Felrántotta az ajtót. Már az is

elégtétel lenne, ha legalább kirángathatná az ágyából. Kíméletlenül felkattintotta a villanyt.

-Helen, én...
Helen nem az ágyában feküdt. Andrea döbbenten bámult rá. Az asszony a padlón hevert, de nem

aludt. Úgy tűnt, soha többé nem lesz szüksége alvásra. Mellette vérfolt. Andrea kábán bámult maga
elé, lépett egyet előre, míg végre felfogta, mit is lát.

Reszketve hőkölt hátra. Ez a legszörnyűbb rémálom! A saját szobájában kezdődött, de nem

lehet, nem lehet igaz...

Lucas kijelentése jutott eszébe: gyilkosság! Andrea hitetlenkedve ingatta a fejét, miközben

lassan a falhoz hátrált. Amit átélt, csak rossz álom, csak gonosz játék lehet.

Ijedt sikoltást hallott, Lucas nevét, és észre sem vette, hogy ő maga kiáltott. Ekkor végre odajött

valaki, és befogta a szemét.

-Vigyétek el innen!
Andrea kábán hagyta, hogy kivezessék.
-Milyen szörnyű! - hallatszott Steve hangja.
Amikor Andrea vette a bátorságot, és felpillantott, látta, hogy Steve falfehér. Ő tartotta. Andrea a

mellére hajtotta a fejét. Mikor ébred fel végre?

Körülötte izgatott zűrzavar uralkodott. Ijedt hangok hallatszottak, Julia rekedtes hangja, Jane,

majd Jacques angol és francia szavai.

Végül megszólalt Lucas is; nyugodtan, hűvösen, megfontoltan.
-Megölték... valaki leszúrta. Mivel a telefon nem működik, elmegyek a faluba a rendőrségre.
-Meggyilkolták? Valóban? Milyen szörnyű! Andrea látta, ahogy Robert átöleli és vigasztalja

Jane-t.

-Szerintem óvatosságból senkinek sem lenne szabad egyedül elhagynia a fogadót, Lucas. -

Robert még mindig átölelve tartotta a feleségét. - Minden lehetőséget számba kell venni.

-Elkísérem. - Steve hangja erőltetettnek, rémültnek tűnt. - Szükségem van egy
kis friss levegőre.
Lucas bólintott. Pillantását le nem véve Andreáról, Roberthez fordult: - Tudna adni neki

valamilyen nyugtatót? Reggelig átmehetne Juliához.

-Semmire sincs szükségem, Lucas, semmire. - Andrea kibontakozott Steve öleléséből. - Jól

vagyok. Semmit sem kérek!

Nem álmodott, valóság vette körül. Bele kell törődnie.
-Miattam nem kell aggódni, miattam aztán nem kell. Semmi bajom! Andrea érezte, hogy

hamarosan összeomlik, hiába küzd ellene.

-Jöjjön velem, kedvesem! - karolt belé Julia. - Lemegyünk, üldögélünk egy kicsit, míg

megnyugszik.

-Szeretnék...
-Majd én vigyázok magára! - Julia ügyet sem vetett Lucas tiltakozására. - Maguk tegyék azt, ami

ilyen esetben szükséges.

Mielőtt még Lucas megakadályozhatta volna, az asszony le is vezette Andreát a lépcsőn.
-Üljön le! - Julia lenyomta a díványra. - Töltök magának egy italt. Andrea felnézett a föléje hajló

arcra.

-Maga is nagyon sápadt-jegyezte meg. Julia egy pohár konyakot nyomott a kezébe.
-Nem lep meg. No, igya ki!
Julia leült az asztalra, és Andreát figyelte.
A lány engedelmesen kiitta a poharát. Az ital égette a torkát, de a világ végre kitisztult előtte.
-Jobb már? - vette el tőle az üres poharat Julia.
-Igen. Azt hiszem - sóhajtotta Andrea. - Ugye mindez valóban megtörtént? Tényleg odafönt

fekszik holtan?

-Igen, így történt. - Julia is ivott egy kortyot. Sápadt arca lassanként egy kis színt kapott. - Az a

boszorka valakivel túlzásba vitte a dolgot.

Andreát meglepte Julia kemény hangja. Az asszony letette a poharát.
-Figyeljen rám, Andrea! Maga erős lány. Nagyon megijedt, de túl fogja élni.
-Igen. - Andrea szívesen hitt volna neki. - Igen, túl fogom élni.
-Csúnya egy helyzet, de bele kell törődnünk. - Julia hallgatott egy ideig, majd előrehajolt. -

Közülünk tette valaki.

Ezt persze már Andrea is sejtette, csak nem tudatosodott benne. Most, hogy Julia józanul és

egyszerűen kijelentette, szembe kellett néznie az igazsággal. Bólintott.

-Megkapta, amit megérdemelt.
-De Julia! - Jacques lépett be. Nyilván meghallotta Julia utolsó szavait. Arca ijedtséget és

rosszallást fejezett ki.

-Ó, Jacques, jó, hogy jössz! Adj egyet a szörnyű francia cigarettáidból! Kínáld meg Andreát is,

biztosan szüksége van rá!

-Julia! - A férfi közben gépiesen engedelmeskedett. - Nem szabad így beszélned!
-Nem vagyok képmutató. - Julia szívott egyet a cigarettából, megrázkódott, majd lassan kifújta a

füstöt. - Gyűlöltem. A rendőrség úgyis egy szempillantás alatt rájön, miért utáltuk mindannyian.

-Az isten szerelmére! Hogy beszélhetsz így róla? - Jacques egészen feldühödött. Andrea sohasem

hitte volna, hogy ilyen is tud lenni. - Az az asszony halott, meggyilkolták. Te nem láttad, milyen
szörnyen nézett ki! Jobb lett volna, ha én sem látom.

Andrea is vett egy cigarettát, és beszívta a füstöt. Megpróbálta elhessegetni a szeme elé toluló

képeket. Félrenyelt, köhögni kezdett.

Andrea, bocsásson meg nekem! - Jacques, akinek a haragja időközben elszállt, most leült mellé,

és átölelte a lány vállát. - Nem kellett volna emlékeztetnem rá.

Nem. - Andrea megrázta a fejét. Elnyomta a cigarettát, hiszen úgysem segített. - Juliának igaza

van. Szembe kell nézni a tényekkel.

Robert lépett be. Máskor fürge léptekkel járt, most azonban, fáradtan vonszolta magát.
-Adtam egy nyugtatót Jane-nek. - Ő is töltött magának egy konyakot. - Hosszú éjszakánk lesz.
Mindannyian hallgattak. Odakint alábbhagyott az eső. Jacques fel-alá járkált a szobában és

egyfolytában cigarettázott. Robert ezalatt újra begyújtott a kandallóba. A fellobbanó láng azonban
még nem melegített.

Andrea megborzongott. A hideg ellen töltött magának még egy konyakot, aztán mégsem itta

meg.

Julia ülve maradt. Élvezettel dohányzott. Idegességét csak abból lehetett észrevenni, hogy

körmével szakadatlanul dobolt a szék karfáján. Ám sem a kopogás, sem a fahasábok pattogása, sem
a szemerkélő eső halk suhogása nem enyhítette a nyomasztó csendet.

Amikor kinyílt a kapu, mindannyian arra fordultak. Feszülten figyeltek. Andrea várta, hogy

Lucas felbukkanjon. Úgy érezte, minden jóra fordul, ha a férfi mellette lesz.

-Nem jutottunk át a gázlón - jelentette be Lucas, amikor belépett. Levetette átázott dzsekijét, és a

konyakosüvegért nyúlt.

-Mennyire rossz a helyzet? - nézett Robert Lucasról Steve-re, majd újra Lucasra. Azonnal tudták,

ki vette át a parancsnokságot.

-Még legalább egy vagy két napig itt kell rostokolnunk - felelte Lucas. Nagyot húzott a

poharából, majd kibámult az ablakon. Odakint persze semmit sem látott. - Persze ahhoz is az kell,
hogy elálljon az eső.

Lucas megfordult. Tekintete találkozott Andreáéval. A férfi megint azt a benyomást keltette,

mintha a lányon kívül senki sem érdekelné a szobában.

-A telefon! - kiáltott fel Andrea, csak hogy mondjon valamit. - Holnapra helyreállíthatják az

összeköttetést.

-Én nem lennék erről meggyőződve. - Lucas letörölte a hajáról az arcára csöpögő vizet. - Az

időjárás-jelentésben hallottam, hogy az esőzés egy tornádóhoz kapcsolódik. Az országnak ezen a
részén mindenütt szünetel az áramszolgáltatás. Nem tehetünk mást, mint hogy várunk.

-Napokig is eltarthat. - Steve Andrea mellé ült. Arca szürkének látszott. Andrea eléje tolta teli

konyakos poharát.

-Remek kilátások! - állt fel Julia. Odalépett Lucashoz, és megállt előtte. Kivette a kezéből a

cigarettáját, és megszívta. - Most mit tegyünk?

-Először is lezárjuk és lepecsételjük Helen szobáját. Utána megpróbálunk aludni.

7. FEJEZET

Andrea csak hajnaltájt aludt el. Egész éjjel nyitott szemmel feküdt, és hallgatta maga mellett

Julia egyenletes lélegzését. Irigyelte őt, amiért képes volt aludni. Ő maga azonban küzdött a
fáradtság ellen. Félt lehunyni a szemét, félt, hogy akkor újra meg pillantja azt a képet, amely Helen
szobájában fogadta. Amikor végül mégis lecsukódott a szeme, mély álomba zuhant. Semmiről sem
álmodott. Teljesen kimerült.

Lehet, hogy a csend ébresztette fel. Hirtelen éberré vált, felült az ágyban, és zavartan körülnézett.
Julia rendetlen szobáját pillantotta meg. Selyemsálak és aranyláncok hevertek szerteszét. Az

asztalon márkás italosüvegek. A padlón hihetetlenül magas sarkú, finom olasz szandálok
összevisszaságát látta.

Andreára hirtelen rátörtek az emlékek.
Lassan felkelt. Kissé nevetségesnek érezte magát Julia hosszú, fekete selyem hálóingében.

Megszemlélte magát a tükörben. A hálóing nem illett rá, nem állt jól neki. Még jó, hogy Julia már
felkelt.

Andrea nem akarta felvenni azokat a ruháit, amelyek túlélték az előző napi dúlást, így meg

kellett elégednie előző napi blúzával és nadrágjával.

Aztán talált egy cetlit, amelyet valószínűleg Julia írt.

Kedvesem, válasszon nyugodtan a fehérneműimből, és keressen egy blúzt meg egy pulóvert is!

Attól tartok, a nadrágjaim nem lennének jók magának. Sokkal vékonyabb, mint én. Melltartót
úgysem hord, s az enyémeket aligha töltené ki.

J.

Andreának nevetnie kellett Julia megfigyelőképességén. Olyan jó volt most szívből nevetni. Julia

pontosan tudta, hogyan fogom érezni magam, gondolta. Hálás volt a színésznőnek, s élvezettel állt a
fürdőszobában a forró víz alá.

Miután lezuhanyozott, kiválasztott egy pókháló vékonyságú bugyit. A fiókban egész rakást talált

belőlük különböző színekben. Legalább annyiba kerülhettek, mint egy széles látószögű objektív. A
szekrényben talált egy pulóvert, amely nagyjából illett rá.

Amikor elkészült, lement a földszintre, s közben szándékosan elfordította a tekintetét Helen

ajtajáról.

-Andrea! Reméltem, hogy már nem alszik.
A lány megállt a lépcső alján, és megvárta Steve-et. A férfi még mindig fáradtnak, szürkének

látszott. Egy pillanatra kisfiúsan elmosolyodott, de szeme komoly maradt.

-Nem úgy néz ki, Andrea, mint aki sokat aludt.
- Azt hiszem, mindannyian így vagyunk ezzel. - Steve átölelte a vállát.
-Legalább az eső csendesedett.
- Ó, tényleg! - Andrea csak most vette észre. Halványan elmosolyodott. - Éreztem, hogy valami

megváltozott. A csönd ébresztett fel. Hol... - Nem akarta Lucas nevét kimondani. - Hol vannak a
többiek?

-A társalgóban. De jöjjön előbb velem reggelizni! - húzta magával Steve. - Még én sem ettem,

maga meg nem fogyhat le még jobban.

-Milyen kedves, hogy emlékeztet rá. - Andrea vágott egy fintort. Ha Steve meg próbál úgy tenni,

mintha mi sem történt volna, ő is képes rá. - De együnk inkább a konyhában!

Tabby néni szokásához híven a konyhában tartózkodott, és épp Nancynek adott utasításokat.

Amikor Andrea belépett Steve oldalán, levendulától illatozó nagynénje a karjaiba zárta.

-Ó, Andrea, micsoda szörnyű rémtett! Azt sem tudom, mit gondoljak róla. - Andrea magához

szorította Tabby nénit. Végre támaszkodhatott valakire.

-Lucas mondta, hogy valaki meggyilkolta szegény párát. De ugye ez nem igaz? - Tabby néni

eltolta magától Andreát. - Nem aludtál valami jól, gyermekem. Persze ez érthető. Ülj le, és egyél, az
lesz a legjobb!

Tabby néni tudta, mi a teendő vészhelyzetben. Körbejárt a konyhában, és halkan beszélt

Nancyhoz, miközben Andrea és Steve asztalhoz ültek.

A konyhában a megszokott illatok és zörejek fogadták őket. Az asztalon kávé gőzölgött, a

tűzhelyen tojás és sonka sült. Tabby néninek igaza volt, hogy jót tesz a reggeli. Az evés és a

megszokott cselekedetek rendbe hozzák összezavarodott életünket, így józanul gondolkodni is
könnyebb.

Steve Andreával szemben ült. Kávét ivott, míg Andrea ímmel-ámmal tologatta tányérján az ételt.

Bármennyire győzködte magát, igazából nem volt étvágya. Inkább beszélgetést kezdeményezett.

Noha semmilyen szellemes kérdés nem jutott az eszébe, Steve mégis mindenre válaszolt.

Miközben Andrea kedvetlenül eszegetett egy pirítóst, rádöbbent, hogy kölcsönösen támaszt
nyújtanak egymásnak.

Andrea megtudta, hogy Steve sokat utazott. A legkülönbözőbb helyekre küldték, hogy apja

vállalatának ügyes-bajos dolgait rendbe tegye. A gazdagság hozzátartozott az életéhez, megszokta.
A családi céget lelkesen, nagy szakértelemmel irányította, apját csak tisztelettel és csodálattal
emlegette.

-A sikert és a gazdagságot jelképezi számomra - jegyezte meg Steve, és eltolta magától szinte

érintetlen tányérját. - Fokról fokra tornázta fel magát azon a közmondásos szamárlétrán. Szívós
munkával, becsületesen kereste a pénzét.

-Mit szól ahhoz, hogy maga politikai pályára készül?
-Tetszik neki az ötlet. Apám mindig bátorított, hogy tegyem azt, amit jónak látok. Csak az a

fontos, hogy jól végezzem a munkám. Mivel ez a vágya teljesült, mindketten elégedettek vagyunk,
jól kijövünk egymással. A papírmunkát kirázom a kisujjamból. Tudok szervezni, és könnyedén
javítok bármely rendszeren.

-Nem lehet olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
-Nem, de... - Steve megrázta a fejét. - Ne kényszerítsen rá, hogy belelendüljek! Akkor

menthetetlenül hosszú beszédet tartanék magának. - Kiitta a kávéját. - Még elég alkalmam lesz rá,
ha visszatérek Kaliforniába, és hivatalosan is elkezdődik a választási kampányom.

-Nahát! Maga, Lucas, Julia és Jacques is Kaliforniából érkeztek. - Andrea kisimította haját a

homlokából, és eltűnődött ezen a különös találkozáson. - Milyen furcsa egybeesés...

-Spicerék is onnan valók - egészítette ki Tabby néni, aki éppen pástétomot dugott a sütőbe. -

Igen, egészen biztos vagyok benne, hogy Spicer doktor mesélt róla: Kaliforniában laknak. Ott
meleg és napos az idő. Na igen... - Megkocogtatta a tűz helyet, mintha csak figyelmeztetné, hogy
ügyeljen a pástétomra. - Megyek, megnézem a szobákat. Andrea, te a Lucas melletti szobába
költözöl. Szörnyű, mi történt a ruháiddal. Majd kitisztíttatom őket.

-Segítek neked, Tabby néni - pattant fel Andrea.
-Ó, ne fáradj, kedvesem, ott a vegytisztító.
Andrea könnyedén elmosolyodott.
-A szobákra gondoltam.
-Ó... - Tabby néni az unokahúgára nézett. - Kedves tőled, Andrea. De... - Kissé aggódónak tűnt.

-Tudod, hogy megvan a saját módszerem. Csak összezavarnál. Minden a számokkal van
összefüggésben.

Tabby néni átengedte Andreának, hogy kijelentését értelmezze. Megpaskolta unokahúga arcát, és

kiment.

Nem maradt más hátra, át kellett menniük a többiekhez a társalgóba.

Bár az eső már csak szemerkélt, Andrea mégis börtönben érezte magát. Az ablaknál ácsorgott, és

napsütésre vágyott.

A beszélgetés akadozott. Ha valaki csak megszólalt, azonnal Helen Eastermanre terelődött a szó.

Talán jobb lett volna, ha mindenki visszavonul a szobájába, ám különös módon a többiek is egymás
társaságát keresték.

Julia és Lucas kettesben ültek a kanapén. Néha váltottak egy-egy szót. Andrea észrevette, hogy

Lucas állandóan feléje pillant - túlságosan is gyakran. Ellenállóképessége a férfival szemben egyre
gyöngült. Így többnyire hátat fordított neki.

-Szerintem éppen ideje, hogy nyíltan megbeszéljük a dolgot - jelentette ki hirtelen Julia.
-De Julia! - nézett rá dermedten Jacques.
- Ez nem mehet így tovább, különben mindannyian megbolondulunk. Steve kilyukasztja a

szőnyeget, ha tovább járkál fel-alá. Robert már annyi fát hordott be, hogy nemsokára fűtés nélkül
maradunk. Te pedig, Jacques, felfordulsz, ha még egy cigarettát elszívsz. - Szavait meghazudtolva

nyomban maga is rágyújtott. - Ha nem akarunk úgy tenni, mintha Helen önkezével szúrta volna le
magát, tudomásul kell vennünk, hogy közülünk ölte meg valaki.

Csend támadt. Végül Lucas szólalt meg nyugodt, tárgyilagos hangon:
-Szerintem az öngyilkosságot kizárhatjuk. - Figyelte, ahogy Andrea az ablaküveghez szorítja a

homlokát. - Mindannyiunknak lett volna alkalma elkövetni a tettet. Ha Andreát és a nagynénjét
kizárjuk, hatan jöhetünk szóba.

Andrea megfordult. Látta, hogy valamennyien őt nézik.
-Miért kell engem kizárni? - Megborzongott. Karjait összefonta a teste körül. - Magad mondtad,

hogy mindannyiunknak lett volna alkalma gyilkolni.

-Igen, de neked nem volt indítékod, cicuskám. Te vagy az egyetlen, akinek nem volt oka rá.
-Indíték? - A beszélgetés mintha Lucas egyik forgatókönyvévé változott volna, de Andrea úgy

vélte, jobb, ha kitartanak a valóság mellett. - Kinek milyen indítéka lett volna?

-Zsarolás. - Lucas rágyújtott. Andrea döbbenten bámult rá. - Helen főfoglalkozású vérszívó volt -

folytatta a férfi. - Szentül meg volt róla győződve, hogy mind a hatan dúsgazdagok vagyunk.
Csakhogy elszámította magát.

-Zsarolás? - nézett hitetlenkedve Lucasra Andrea. - Csak most találtad ki az egészet. Regényt

akarsz írni belőle.

A férfi viszonozta a tekintetét.
-Nem.
-Honnan olyan biztos a dolgában? - kérdezte Steve. - Ha magát zsarolta, az még nem jelenti azt,

hogy velünk is ezt tette.

-Maga valóban jó megfigyelő, Lucas - vetette közbe Julia, és kezét a férfi karjára tette. -

Fogalmam sem volt róla, hogy hármunkon kívül másokat is a markában tarthat. - Egykedvűen vállat
vont, és Jacques-ra pillantott. - Úgy tűnik, jó társaságba kerültünk.

Andrea zavartan felsóhajtott. Julia hozzáfordult, arca egyszerre fejezett ki jókedvet és szánalmat.
-Ne nézzen már olyan rémülten, drágám! A legtöbbünk olyan titkokat rejteget, amelyekről nem

szeretné, ha nyilvánosságra kerülnének. Magam is sok pénzt adtam volna Helennek, ha valami
érdekes dologgal fenyeget meg. - Julia hátradőlt és duzzogó arcot öltött. - De egy nős szenátorral
való kapcsolat... - Andreára tekintett. -Azt hiszem, említettem egyszer. Nem rázott meg túlságosan a
gondolat, hogy kitudódhat. Ennyire nem ügyelek a jó hírnevemre. Megmondtam Helennek, hogy
vigye el az ördög. Természetesen... - mosolyodott el - ...csak a becsületszavamat ad hatom rá.

-Julia, ne bolondozz! - Jacques a szemét dörzsölgette.
-Sajnálom. - Julia a férfi karosszékének karfájára telepedett, és átölelte a vállát.
-Micsoda bolondság! - Andrea nem értette, mi folyik körülötte. Szemügyre vette a jelenlevőket.

Újra idegennek tűntek, akiknek megvan a maguk titka. - Mit keresnek itt? Miért utaztak ide?

-Nagyon egyszerű - lépett oda hozzá Lucas. - Én magam terveztem így. Helen rájött. Nagyon

értett az ilyesmihez. Így azt is megtudta, hogy Julia és Jacques hozzám igyekeznek. - A többiekhez
fordult. - A többiektől pedig valószínűleg azt követelte, hogy jöjjenek ide. Így egy helyre gyűjtötte
a jótevőit.I

-Meglepően sokat tud. - Robert teljesen fölöslegesen szította a tüzet.
-Nem volt nehéz rájönni néhány dologra - felelte Lucas. - Tudtam, hogy bennünket nevetséges

apróságokkal fenyeget. Megbeszéltük. Amikor észrevettem, hogy maguk iránt is mennyire
érdeklődik, rögtön kitaláltam, hogy maguk ellen is rendelkezik bizonyítékokkal.

Jane zokogásban tört ki. Egész testében rázkódott. Andrea önkéntelenül is meg akarta

vigasztalni, de Jane megelőzte, s olyan pillantást vetett rá, amely felért egy ökölcsapással.

-Maga is tehette, ahogy bármelyikünk. Mindannyiunk után kémkedett. Mindig magával hordta a

fényképezőgépét. - Jane egyre hangosabban kiabált, Andrea pedig megdermedt. - Neki dolgozott.
Maga is tehette! Nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét. Én Robert mellett voltam.

Jane most csöppet sem tűnt unalmasnak. Szeme vadul villogott.
-Én Robert mellett voltam. Ő majd bizonyítja.
Robert átölelte. Halkan csitítgatta, miközben az asszony a mellére borulva sírt. Andrea nem

mozdult. Nincs más kiút, végig kell hallgatnia Jane-t.

-El akarta árulni neked, hogy megint játszani kezdtem, és hogy eljátszottam az összes pénzem! -

Jane Robertbe kapaszkodott. Barna ruhájában szánalmasan nézett ki. Robert csillapítóan simogatta

a haját. -De tegnap este mindent bevallottam neked, méghozzá magamtól. Én nem gyilkoltam meg,
Robert! Mondd meg nekik!

Persze hogy nem te tetted, Jane. Mindenki jól tudja. Gyere, fáradt vagy. Fel megyünk.

Robert a feleségét nyugtatgatta, miközben az ajtóhoz vezette, majd Andreára nézett. Tekintete

megértésért könyörgött. Andrea ebben a pillanatban fogta fel, mennyire szereti Robert a feleségét.
Sajnálta őket. Keze remegett, az események feldúlták. Amikor Steve átölelte, a férfinak
támaszkodott. Jólesett a vigasztalás.

-Gondolom, mindannyiunknak jót tenne egy kis ital - ajánlotta Julia.
A bárszekrényhez lépett, teletöltött egy poharat sherryvel, és Andrea felé nyújtotta.
-Legelőször is magának - nyomta kezébe a poharat. - Úgy tűnik, magát különösen megrázta a

dolog. Ez nem sportszerű, ugye, Lucas?

Julia Lucasra nézett. Tekintetük találkozott. Lucas nem válaszolt. Az asszony újra a

bárszekrényhez lépett.

-Ő az egyetlen, aki legalább szemernyi bánatot érez Helen halála miatt.
Andrea belekortyolt a sherrybe. Remélte, hogy ez talán enyhíti a nyomasztó érzést,
amely hatalmába kerítette.
-Dögkeselyű volt - állapította meg Jacques halkan. Andrea észrevette, ahogy összenéz Juliával. -

De még egy keselyű sem érdemli meg, hogy meggyilkolják.

Hátradőlt, és elvette a neki nyújtott poharat. Amikor Julia visszaült a szék karfájára,

megszorította a kezét.

-Talán nekem volt rá a legjobb okom, hogy megöljem. - Jacques ivott egy kortyot. - Ha

megérkezik a rendőrség, úgyis minden kitudódik, mindenre fény derül. Olyanok leszünk, mint a
rovarok a nagyítóüveg alatt. - Úgy nézett Andreára, mintha magyarázkodása egyedül neki szólna.
-Azoknak a boldogságát veszélyeztette, akik a legtöbbet jelentik nekem: a nőét, akit szeretek és a
gyerekeimét.

Szavai hallatán Andrea önkéntelenül Juliára nézett. Jacques folytatta:
-Amit rólam és a kedvesemről tudott, az veszélyeztethette volna a gyámügyi per kimenetelét. Az

én boldogságomat Helen semmibe vette. Szörnyű, közönséges dolgot akart csinálni a
szerelmünkből.

Andrea két kézzel markolta a poharát. Szólni akart a férfinak, hogy hagyja abba. Nem akart

többet hallani, nem akarta, hogy beavassa a magánéletébe. De már késő volt.

-Nagyon bosszantott, amikor felbukkant itt sima mosolyával és gonosz tekintetével. - Jacques

belebámult a poharába. - Sokszor a legszívesebben megfojtottam volna. Szerettem volna megütni,
mint ahogy azt valaki más meg is tette helyettem.

-Jó lenne tudni, ki üthette meg - szólalt meg eltűnődve Julia, alsó ajkába harapva. - Aki azt tette,

nagyon dühös lehetett, talán annyira, hogy képes volt gyilkolni is.

Julia Steve-et, Andreát és Lucast vizsgálta.
-Maga aznap reggel a fogadóban maradt - állapította meg Andrea.
-Ez igaz - mosolygott rá Julia. - Legalábbis ezt állítottam. Egyedül az ágyban... ez nem valami

szilárd alibi. Nem... - Hátradőlt. - Szerintem a rendőrség tudni akarja majd, ki ütötte meg Helent.
Andrea, maga együtt jött vissza vele. Látott valakit?

-Nem. - Andrea ösztönösen Lucasra pillantott. A férfi viszonozta a tekintetét. Arca dühöt és

türelmetlenséget fejezett ki. Andrea jól ismerte ezt. Lesütötte a szemét. - Nem, én... - Hogyan
mondhatná meg? Hogyan gondolhat ilyet egyáltalán?

-Andrea eleget hallott. - Steve még mindig átölelve tartotta. - Semmi köze a mi gondjainkhoz.

Nem szolgált rá, hogy a figyelem kereszttüzébe kerüljön.

Szegény gyermek! - Jacques figyelmesen szemlélte a lány sápadt, fáradt arcát. - Most biztos úgy

érzi, viperafészekbe nyúlt. Menjen aludni, felejtsen el bennünket egy kicsit!

-Jöjjön, Andrea! Majd én felkísérem.
Steve kivette a kezéből a poharat, és az asztalra tette. Andrea még egy utolsó pillantást vetett

Lucasra, majd engedelmesen követte a férfit.

*

Némán mentek fel a lépcsőn. Andrea még mindig azon töprengett, amit hallott. Steve elrángatta

Helen ajtaja elől, majd megállt a Lucas szobája melletti ajtónál.

-Erre a szobára gondolt a nagynénje?
-Igen. - Andrea kisimította a homlokából a haját. - Steve... - Kérdőn nézett a férfira. - Mindez

igaz? Minden, amit Lucas állított? Valamennyiüket zsarolta? - Észrevette, hogy Steve-et kínosan
érinti a dolog. - Nem kívánok szimatolni, de...

-Nem - szakította félbe Steve. Mély lélegzetet vett. - Szimatolásnak nem nevezném. Magának

semmi köze a dologhoz, de azért jól belekeveredett.

Steve a fején találta a szöget. Andrea belekeveredett a dologba, de most már kíváncsian várt

valami magyarázatot.

-McLeannek igaza van. Helen kiszimatolta egyik üzleti ügyemet. Minden szigorúan törvényes

keretek között zajlott, mégis... - Vállat vont. - Talán mégsem olyan tökéletesen, mint ahogy azt
hittem. Ez erkölcsi kérdés is, de minek untassam a részletekkel. A lényeg az, hogy nem akartam
árnyékot vetni az előremenetelemre. Minden tekintetben állni kell a vizsgálódást, ha az ember
politikai pályára adja a fejét.

-Igen, már értem.
-Az a nő fenyegetőzött, ami nem tetszett nekem. Ámbár ez még nem elegendő ok a

gyilkossághoz. - Steve egy pillanatra Andreára mosolygott, aztán a fejét rázta. - Ez persze nem
sokat segít, ugye? Egyikünk sem árulja el szívesen a teljes igazságot.

-Igazán elismerésre méltó, amilyen őszintén beszél velem, Steve. - A férfi ugyan gyöngéden

nézett rá, arcára mégis kiültek a belső feszültség nyomai. - Nem lehet könnyű magának mindezt
bevallania.

-Ó, hamarosan úgyis mindent el kell mondanom a rendőrségnek. De magának, Andrea,

könnyebben elárulom. Jobb, ha mindent tud. Jobb, ha végre minden nyilvánosságra kerül. De
biztosan elege van már az egészből.

Újra Andreára mosolygott. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy a lány haját simogatja.
-Ó, bocsásson meg, de már biztosan hozzászokott. A maga haja ellenállhatatlan. Már napok óta

epedezem azért, hogy megérinthessem. Vagy ellenére van talán?

-Nem.
Andreát nem lepte meg, hogy egy pillanattal később a férfi karjában találta magát. Steve

megcsókolta. Inkább vigasztaló, mint izgató csók volt ez. Andrea is viszonozta, hasonló
indíttatásból.

-Most már tud egy kicsit pihenni? - kérdezte halkan Steve, és magához szorította a lányt.
-Azt hiszem, igen. Köszönöm.
Kibontakozott az ölelésből. A férfira akart nézni, de a figyelmét valami más terelte el Lucas állt

a szobája ajtajában, és figyelte őket. Aztán szó nélkül eltűnt az ajtó mögött.

Amikor Andrea végre magára maradt, lerogyott az ágyra. Halálosan kimerült volt, mégsem

tudott elaludni. Gondolatai nem hagyták békén, állandóan az őt körülvevő embereken járt az esze.

Jacques-ot és Spiceréket sajnálta. Eszébe jutott a francia szomorú tekintete, amikor a gyerekeit

emlegette, és az, ahogy Robert magához szorította zokogó feleségét.

Juliának nem volt szüksége sajnálatra. Andrea meg volt róla győződve, hogy a színésznő nem

szorul rá senki segítségére.

Steve-nek inkább csak terhére voltak Helen fenyegetései, komolyan nem veszélyeztethették a

pályafutását. A férfi kedélyes külseje elszánt, kemény jellemet takart. Andreának nem kellett
aggódnia miatta.

Lucasszal másképpen állt a dolog. Ő rábírta a többieket, hogy árulják el, mivel fenyegette őket

Helen, az azonban titok maradt, hogy ellene milyen bizonyítékokat hozott fel az asszony. Hűvösen,
megfontoltan beszélt a zsarolásról, ám Andrea ismerte: könnyen tudta titkolni valódi érzéseit, ha
ebből előnye származott. Hidegfejű volt. Ki tudná ezt nála jobban?

És könyörtelen is tudott lenni. Bizony, hogy tudott. Andrea még most is nyalogatta a tőle kapott

régi sebeket. De gyilkosság? Nem, ilyesmit senki sem feltételezhetne róla. Andrea el sem tudta
képzelni, hogy Lucas képes lett volna leszúrni Helen Eastermant. Ha jól emlékezett, a gyilkos

eszköz egy olló volt. Ó, bár inkább el tudná felejteni! Az olló Helen mellett hevert a padlón. Nem,
Lucas nem képes ilyet tenni. Ezt ő úgysem hinné el!

Igen ám, de a többiekről ugyanúgy nem tudta volna elképzelni ezt a szörnyűséget. Vajon

képesek ijedt arcvonásaik mögé rejteni ekkora gyűlöletet, ilyen alávalóságot?

Pedig a gyilkos közöttük van.
Andrea nem akart erre gondolni többé. Nem bírta tovább. Kibámult az esőbe, amely még mindig

kitartóan szemerkélt.

Kopogtattak. Andrea úgy összerezzent, mintha legalábbis felrobbant volna valami. Megpördült,

karját védekezően maga elé kapta. Szíve hevesen kalimpált, torka kiszáradt az ijedtségtől.

Szedd össze magad! - intette önmagát. Senkinek sincs oka bántani téged.
- Igen, szabad!
Szavai könnyednek tűntek, és ez megnyugtatta. Mégiscsak tudott uralkodni magán.
Robert lépett a szobába. Andrea tüstént megfeledkezett saját félelméről, s gépiesen feléje

nyújtotta a kezét, olyan kimerültnek látszott a férfi. Robert megszorította a kezét.

-Ennie kellene valamit. - Alaposan szemügyre vette Andreát. - Először az arcon látszik meg.
-Igen, tudom. Hamar lefogy az arcom. - Ő is megnézte Robertet. - De magára is ráférne a

pihenés. - A férfi felsóhajtott.

-Szerintem maga azon ritka emberek közé tartozik, akik születésüktől fogva kedvesek. Szeretnék

bocsánatot kérni a feleségem viselkedéséért.

-Nem, ne tegye! Bizonyára nem gondolta komolyan. Mindannyian idegesek vagyunk,

összezavarodtunk. Valódi rémálom az egész.

-Nagyon megijedt. Mielőtt... - Robert félbeszakította magát, és megcsóválta a fejét. - Most

alszik. És a maga feje... - Kisimította Andrea homlokából a haját. - Fáj még?,

-Nem, már nem. Jól vagyok. - Balesete most már egy dráma nevetséges közjátékának tűnt. -

Segíthetek valamit, Robert?

A férfi egy pillanatig kétségbeesetten nézett rá, majd lehajtotta a fejét.
-Ez az asszony teljesen kikészítette Jane-t. Ha tudtam volna róla, már rég vége vetek a dolognak.
Az emlékek hatására haragosan járkált fel-alá.
-Gyötörte a feleségemet, minden pénzt kicsikart tőle, amit Jane csak össze tudott szedni.

Betegséget tettetett, és arra biztatta Jane-t, hogy játsszon, s így fedezhesse a gyógyítás költségeit.
Nekem fogalmam sem volt az egészről, bár észre kellett volna vennem. Tegnap Jane mindent
önként bevallott. Már előre örültem, hogy ma reggel leszámolok Eastermannel. - Robert ökölbe
szorította a kezét. Halkan hozzátette: - Őszinte leszek: ez az egyetlen ok, amiért sajnálom, hogy
meghalt.

-Robert... - Andrea nem tudta, mit mondjon. - Mindenki így érzett volna. Gonosz asszony volt.

Nagyon megbántotta azt, akit maga szeret.

Andrea látta, ahogy Robert megnyugszik.
-Kegyetlenül hangzik, de nem hiszem, hogy bárki is gyászolná közülünk. Talán senki sem ejt

érte könnyet. Szerintem ez szomorú dolog. - Robert némán mérte végig Andreát. Összeszedte
magát. - Sajnálom, hogy belekevertük az ügyeinkbe. Megnézem Jane-t. Biztos, hogy boldogul?

-Igen.
Andrea utánanézett, majd belerogyott egy karosszékbe. Még kimerültebbnek érezte magát, mint

korábban. Mikor kezdődött ez a szörnyű történet? Néhány napja még manhattani lakása biztonságát
élvezhette. Az itteniek közül senkit sem ismert, egy kivételével, s mégis, mindenki őrá zúdította a
gondjait.

Elég volt csak az egy kivételre gondolnia, az máris belépett a szobájába. Lucas odasietett hozzá.
-Enned kell valamit - jelentette ki határozottan. - Egyre fogysz. Túl sovány vagy.
Andreának kezdett elege lenni abból, hogy mindenkitől ugyanazt hallja.
-Kedvelem a bókjaidat. - Lucas erőszakos fellépése új erőt adott neki. Nem hagyhatja hogy a

férfi gyámkodjon felette. - Mondták már neked, hogy az ember kopogni szokott, mielőtt beront
valahova?

Mindig is csodáltam a testedet, cicuskám. Majd eszedbe juttatom. - Magához rántotta a lányt, és

megszorította. - Úgy látszik, Andersonnak is megtetszettek a bájaid Az nem jutott eszedbe, hogy

netán egy gyilkossal csókolózol?

Lucas halkan beszélt, miközben Andrea hátát simogatta.
A lányt elöntötte a düh.
-Lehet, hogy éppen most ölel egy gyilkos. Lucas összerezzent, majd méregbe gurult.
-Ugye szeretnéd, ha így lenne? Örülnél, ha rács mögött látnál?
Andrea meg akarta rázni a fejét, de Lucas olyan erősen ragadta meg a haját, hogy meg sem tudott

moccanni.

-Megfelelő büntetésnek találnád azért, amiért eltaszítottalak, cicuskám? Mennyire gyűlölsz?

Eléggé, hogy te magad rúgd ki alólam a zsámolyt?

-Nem, kérlek, Lucas, én nem akartam...
-Igen, te nem akartad! - szakította félbe a férfi. - De ugye azért könnyű volt elképzelni, hogy vér

tapadhat a kezemhez? Elképzelsz a gyilkos szerepében, ahogy Helen fölé hajolok, ollóval a
markomba...

-Nem! - Andrea kétségbeesetten hunyta le a szemét. - Hagyd abba! Kérlek, hagyd abba!
Lucas megsebezte, de nem a kezével, hanem a szavaival.
-Igazad van, nem ollóval tettem. Talán kézzel, az tisztább munka.
-Lucas...
-Egyszerűen, gyorsan megy. Csak érteni kell a módját. Ez inkább jellemző rám. Nincs igazam?
-Megijesztesz!
Andrea remegett. Lucas mindenképpen azt akarja, hogy a legrosszabbat gondolja róla? Képesnek

tartsa egy ilyen szörnyűségre? Még sohasem látta ilyennek a férfit. Hangja hideg volt, szeme tágra
nyílt haragjában. Andrea megborzongott.

-Szeretném, ha elmennél, Lucas. Kérlek, azonnal menj el!
-Menjek el? - A férfi még mindig erősen szorította. - Eszemben sincs, cicuskám. Ha már lógnom

kell, legalább megszerzem, amit csak megkaphatok.

Andrea nem értette a férfit. Nem tudta, mit gondoljon róla. Félt tőle. Lucas benyúlt a pulóvere

alá, és megmarkolta a mellét.

-Hogy lehet valaki ilyen puha, amikor olyan sovány? - kérdezte halkan. Andrea korábban

gyakran hallhatta ezeket a szavakat. Érezte a férfi fokozódó szenvedélyét. - Cicuskám, nem is
sejted, mennyire kívánlak. Nem tudok tovább várni.

Magával rántotta a lányt az ágyra. Andrea minden erejével tiltakozott, de a férfi lefogta a karjait,

és föléje hajolt.

-Nyugodtan harapj és karmolj, cicuskám! Már nem tarthatsz vissza!
-Kiáltani fogok, Lucas! Ha még egyszer hozzám nyúlsz, kiabálok.
-Nem, nem fogsz.
Azzal száját a lány ajkára tapasztotta, bizonyítva, mennyire elszánt. Ráfeküdt a lányra, s az hiába

próbált kiszabadulni alóla. Kezei megtalálták testén a már korábban felfedezett zugokat.

Lehetetlen volt ellenállni neki. Andreát lefegyverezte a férfi vad, lehengerlő vágya, amely

szerelmi játékukat kísérni szokta. Lucas túl jól ismerte őt. Mielőtt még lehúzta volna
farmernadrágja cipzárját, Andrea már tudta, hogy nem fog ellenállni neki. Amikor a férfi már a
nyakát csókolgatta, nem akart kiáltani többé. Felsóhajtott a gyönyörtől.

Megint legyőzi, ő pedig nem tudja megakadályozni. Képtelen rá. Szeme könnybe lábadt,

könnyei végigfolytak az arcán. Lucas rögvest fölfedezi, hogy még mindig szereti. Akkor aztán oda
a büszkesége is.

Lucas ekkor hirtelen elengedte. Felemelte a fejét, és Andreát figyelte. A lány mintha fájdalmas

vonást fedezett volna fel az arcán, mely aztán hamar eltűnt. Lucas letörölte a lány könnyeit. Halk
káromkodással kelt föl.

-Nem, nem akarom, hogy megint én legyek érte a felelős. - Az ablakhoz lépett és kibámult rajta.
Andrea felült, próbálta visszafojtani a könnyeit. Hiszen megesküdött, hogy Lucas nem látja

többé sírni.

Mindketten hallgattak. A csend egy örökkévalóságig tartott.
-Nem érintelek meg többé - ígérte Lucas higgadtan. - Szavamat adom, még ha nem is tartod

valami sokra. - Közelebb lépett. Andrea nem nézett fel, nem merte kinyitni a szemét.

-Andrea, én... Ó, istenem!

Megérintette a lány karját, de Andrea erre még jobban magába fordult. Megint hallgattak. Csak

az esőcseppek kopogása hallatszott. Lucas végül erőltetett hangon megszólalt:

-Ha kipihented magad, enned kell. Ha nem akarsz lemenni, szólok a nagynénédnek, hogy

küldjön fel valamit. Gondoskodom róla, hogy senki se zavarjon.

Andrea hallotta Lucas távolodó lépteit, majd az ajtó csukódását. Amikor magára maradt, bebújt a

takaró alá, s nagy nehezen lassan álomba merült.

8. FEJEZET

Sötét volt már, mire Andrea felébredt. Az alvás nem frissítette fel, csak rövid megkönnyebbülést

hozott. Semmi sem változott, mialatt aludt.

Vagy mégis? Odakint csend honolt. Andrea felkelt és az ablakhoz sétált. Megpillantotta a holdat

meg a csillagokat. Elállt az eső.

Félhomályban ment a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát. Semmi kedve nem volt a tükörbe

nézni. Szemét sokáig nyomkodta egy nedves törülközővel. Remélhetőleg nem olyan dagadt, mint
amilyennek érzi.

Megéhezett. Ez jó jel. Az eső elállt, a rémálomnak vége. Újra ehet.
Mezítláb osont keresztül a fogadón. Nem akarta, hogy meglássák. Nem társaságot akart, hanem

vacsorát.

Amikor a társalgó mellett elhaladt, hangok ütötték meg a fülét. A nyitott ajtón keresztül az

ablaknál Juliát és Jacques-ot pillantotta meg. Halkan, nyugodtan beszélgettek.

Mielőtt Andrea továbbosonhatott volna, Julia hátrafordult, és észrevette őt. Tüstént elhallgattak.
-Ó, Andrea, hát felébredt? Már azt hittük, holnapig nélkülöznünk kell a társaságát. - Julia

odalépett hozzá, és barátságosan átölelte. - Lucas mindenáron fel akart küldeni magának ennivalót,
de Robert ellenezte. Arra utasított minket, hogy hagyjuk aludni, míg magától fel nem ébred. Hiszen
már biztosan az éhhalál küszöbén áll. Nézzük csak, mit hagyott magának Tabby néni.

Julia egyre csak beszélt, és elvezette Andreát az ajtótól. A lány visszapillantott, s ekkor

észrevette, hogy Jacques mozdulatlanul mered az ablakra. Engedelmeskedett Juliának, túl éhes volt
ahhoz, hogy ellenkezzen.

-Üljön le, kedvesem! - tuszkolta be a konyhába Julia. - Ünnepi vacsorát fogok felszolgálni.
-Julia, semmi szükség erre. Igazán kedves, hogy ennyire törődik velem, de...
-Ugyan, engedje, hogy anyáskodjam egy kicsit! - szakította félbe Julia, majd lenyomta egy

székre. - Maga éppen kilábalt a kamaszkorból, úgyhogy nagyon szórakoztató lesz a dolog.

Andrea hátradőlt és elmosolyodott.
-Ugye nem akarja elhitetni velem, hogy mégis tud főzni? Julia feddőn vonta fel a szemöldökét.
-Ezen a késői órán valami könnyűt kell ennie. Vacsoráról maradt egy kis leves. Utána pedig

elkészítem magának a specialitásomat: sajtos omlettet.

Andrea élvezettel nézte, hogyan sürög a konyhában Julia. A színésznő egyáltalán nem

mutatkozott ügyetlennek. Ráadásul egyfolytában olyasmiről fecsegett, amire nem kellett igazán
odafigyelni. Kecses mozdulattal egy pohár tejet tett Andrea elé.

-Nem szeretem igazán - tiltakozott Andrea, és a kávéskanna felé pislogott.
-Szépen megissza! - rendelkezett Julia. - Ettől talán erőre kap. Rémesen néz ki.
-Köszönöm.
Nemsokára tyúkhúsleves gőzölgött Andrea előtt. A lány jó étvággyal nekilátott, s lassanként

visszatért tagjaiba az erő.

-Rendes kislány - dicsérte Julia, miközben feltálalta a sajtos omlettet. - Már egész emberi

kinézete van.

Andrea mosolygott.

-Julia, maga csodás asszony!
-Tudom. Így születtem. - Julia kávét ivott, majd végignézte, hogyan eszi meg Andrea a főztjét. -

Örülök, hogy pihent egy kicsit. Szörnyen hosszú napunk volt.

Andrea csak ekkor vette észre, milyen karikás Julia szeme. Bűntudattal jegyezte meg:
-Sajnálom, hogy miattam fáradt. Már rég ágyban kellene lennie.

-Jóságos ég, hogy maga milyen kedves! - Julia elővett egy cigarettát. - Csak akkor megyek

vissza a szobámba, ha összeesem a fáradtságtól. Csupán önzésből vettem igénybe a társaságát.
Egyébként, Andrea... - Julia füstfelhőn keresztül figyel te. - Nem valami okos dolog, hogy egyedül
mászkál.

-Hogyhogy? - csodálkozott a lány. - Mit akar ezzel mondani?
-Hiszen a maga szobájába törtek be.
-Igen, de... - Andrea ekkor döbbent rá, hogy a nagy zűrzavarban erről teljesen meg is feledkezett.

- Helen lehetett - mondta.

-Ó, én kétlem - ellenkezett Julia, miközben kortyolt a kávéjából. - Méghozzá nagyon is kétlem.

Ha Helen lett volna, biztosan olyasmit keres, ami ellene szól. Ő biztosan nem hagyott volna akkora
rendetlenséget. Gondolkodtunk a dolgon.

-Gondolkodtunk?
-Nos, én gondolkodtam - vallotta be Julia. - Szerintem aki feldúlta a maga szobáját, az keresett

valamit, és azért hagyta maga után a rendetlenséget, hogy ezt leplezze.

-De hát mit kereshetett? Semmim sincs, ami másnak érdekes lehet.
-Valóban? Azon is tűnődtem, mi történt magával a sötétkamrában.
-Arra gondol, amikor kimaradt az áram? - Andrea fejét rázva tapogatta meg a homlokát. -

Nekimentem az ajtónak.

-Igazán? - Julia hátradőlt, tekintetét a mennyezetre emelte. - Nem tudom elképzelni. Lucas

mesélte, hogy maga hallotta, amint valaki rángatja a kilincset. Ezért ment az ajtóhoz. Mi van akkor -
Julia jelentőségteljesen Andreára nézett -, ha valaki ki nyitotta az ajtót, és fejbe verte vele magát?

-Bezártam-vetette ellen Andrea.
Ám hirtelen eszébe jutott, hogy amikor Lucas rátalált, az ajtó nyitva állt.
-Vannak kulcsok, kedvesem. - Julia végigmérte Andreát. - Nos, mit szól hozzá?
-Az ajtó nyitva állt, amikor Lucas... - Andrea elhallgatott. A fejét csóválta. -Nem, Julia, ez

nevetséges. Miért tette volna ezt velem bárki is?

-Érdekes kérdés. Mi lett az elrontott filmmel?
-A filmmel? - Andrea úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. - Véletlenül kapott fényt.
-Maga nem tehette tönkre, Andrea. Én figyeltem magát. Maga ügyesen, biztosan mozog.

Ráadásul hivatásos fényképész. Biztosan nem csavarna szét egy filmtekercset tévedésből.

-Így igaz - bólintott Andrea. - De mit akar ezzel mondani?
-Nem lehet, hogy olyan felvételt készített, amelyet valaki meg akart semmisíteni? Gondoljon

csak utána, a szobájában levő filmet is megvilágították!

-Eddig értem, Julia. De így zsákutcába jutunk. Én egyetlen olyan képet sem csináltam, amely

miatt valakinek aggódnia kellene. Tájképeket készítettem: a fákat, az állatokat, a tavat
fényképeztem.

-Talán akad, aki nem olyan biztos ebben. - Julia elnyomta a cigarettáját, és előrehajolt. - Akárki

dúlta is fel a szobáját és ütötte le magát, biztos, hogy fél, és veszélyes. Akár gyilkosságra is képes.
Ha szükségesnek látja, talán még egyszer meg kísérli bántani magát.

Andrea hirtelen feleszmélt.
-Jane? Igaz, a szememre vetette, hogy kémkedtem, de nem tudna...
-Ó, dehogynem! - vágott közbe határozottan Julia. - Szembe kell néznie a tényekkel, Andrea.

Akit sarokba szorítanak, az mindenre képes. Még gyilkosságra is. Akárki legyen is az.

Andrea futólag Lucasra és a férfi dühkitöréseire gondolt.
-Jane teljesen kétségbeesett - folytatta Julia. - Azt állítja, mindent bevallott a férjének. De ki

tudja bizonyítani? Vagy vegyük Robertet. Annyira haragudott Helenre azért, amit a felesége ellen
elkövetett. Ő nem lehetett? Nagyon szereti Jane-t.

-Igen, tudom. - Robert dühös pillantása nem kerülte el Andrea figyelmét.
-Vagy gondoljon csak Steve-re! - Julia dobolni kezdett a körmével az asztalon. - Elmesélte, hogy

Helen nyomra bukkant egy általa kötött, nem egészen tiszta üzlet körüli szimatolása kapcsán. Helen
tudott valamit, ami árthatott volna a politikai sikereinek. Steve nagyon kapzsi!

-De Julia...
-Itt van még Lucas is. - Julia folytatta, mintha Andrea ott sem lett volna. - Egy igen érdekes

válóperről van szó. Helen azt állította, hogy amit megtudott, az érdekelne egy felszarvazott férjet. -

Julia rágyújtott, és a mennyezetre fújta a füstöt. - Lucas dühkitörései ismertek. Nagyon érzéki férfi.

Andrea állta Julia tekintetét.
-Lucasról mindent el lehet mondani, ami nem hízelgő. De képtelen lenne ölni.
Julia mosolygott. Némán cigarettázott.
-Engem sem szabad kihagynia. Természetesen azt állítottam, hogy nem érdekelnek Helen

fenyegetései. Csakhogy színésznő vagyok, méghozzá nem is rossz. Bebizonyítottam, mert Oscar-
díjat kaptam érte. Heves természetem éppoly ismert, mint Lucasé. Rengeteg filmrendező tudná
tanúsítani, hogy bármire képes vagyok.

Julia elnyomta a cigarettáját.
-Persze, ha én öltem volna meg Helent, másképp rendeztem volna el a dolgot. Ebben az esetben

magam fedezem fel a holttestet, sikítok, majd hatásos ájulást színlelek. Maga úgyszólván ellopta a
jelenetemet.

-Szerintem ez egyáltalán nem mulatságos, Julia.
-Szerintem sem. - Julia megdörzsölte a homlokát. - Egyáltalán nem mulatságos az egész. De az

tény, hogy én is megölhettem volna Helent. Maga nagyon hiszékeny, kedvesem.

-Ha maga ölte meg - ellenkezett Andrea - akkor miért figyelmeztet?
-Ez lenne a második hazugság. Duplacsavar... - Julia úgy nevetett, hogy Andrea lúdbőrös lett. -

Ne higgyen senkinek, még nekem se!

Andreának eszében sem volt megijedni Juliától, bár a színésznő láthatóan ezt akarta. Higgadt

tekintettel mérte végig az asszonyt.

-Jacques-ot kihagyta.
Maga is meglepődött, mert Julia hirtelen elbizonytalanodott. Lesütötte a szemét. Görcsösen

előhúzott még egy cigarettát, le is törte a szűrőjét.

-Nem, nem felejtettem ki. Maga biztosan ugyanolyannak látja, mint mindannyiunkat, de én

tudom... - Julia újra felemelte a fejét. Most sebezhetőnek látszott. - Én tudom, hogy képtelen lenne
bárkit is bántani.

-Ugye szereti?
Julia elmosolyodott.
-Nagyon szeretem Jacques-ot, de nem úgy, ahogy maga gondolja. - Felállt, hozott még egy

csészét, és mindkettőjüknek töltött kávét.

-Már tíz éve ismerem őt. Az egyetlen a világon, akit magamnál is jobban szeretek. Jó barátok

vagyunk, talán éppen azért, mert sohasem feküdtünk le egymással.

Andrea kiitta a kávéját. Egészen fel kellett ébrednie. Julia védi ezt az embert. Bármilyen

eszközzel megvédené.

-A férfiak a gyengéim - folytatta Julia - és élvezem is a dolgot. De Jacques-kal sosem jött össze,

mert kezdetben vagy a hely, vagy az időpont nem felelt meg. Aztán közben fontos lett a barátsága, s
már nem akartam megkockáztatni, hogy az egy hálószobában semmivé foszoljon, ő jó ember.
Egyetlen hibája, hogy feleségül vette Claudette-et.

Julia hangja keményebb lett.
-Az a nő mindent elkövet, hogy élőhalottat csináljon belőle. Jacques sokáig nem szakított vele a

gyerekek miatt. De nem bírta tovább. Megkímélném a részletektől, rettenetesnek találná.

Julia oldalra billentett fejjel szemlélte Andreát, mintha nagyon fiatal kislány ülne vele szemben.
-Mindez egyébként Jacques szomorú titka. Nem adta be a válópert, pedig elég indítéka lett volna

rá. Átengedte a dolgot Claudette-nek.

-A gyerekek az asszonynál laknak?
-Igen. Jacques majdnem belepusztult, amikor a feleségének ítélték őket. Isteníti a gyerekeit. Be

kell vallanom, valóban helyes kis szörnyetegek.

Julia megint megragadta a kávéskannát.
-Kihagyok néhány dolgot. Körülbelül egy éve kérvényezte Jacques, hogy ítéljék neki a

gyerekeket. Nem sokkal később találkozott egy asszonnyal. Nem árulhatom el a hevét, mert rögtön
tudná, kiről van szó, én viszont megígértem Jacques-nak, hogy hallgatok. De azt elárulhatom, hogy
nagyon összeillenek. Ekkor avatkozott közbe Helen a piszkos módszereivel.

Andrea a fejét rázta.
-Miért nem házasodik össze Jacques és az az asszony? Julia gúnyosan elmosolyodott.

-Ha minden ilyen egyszerű lenne! De sajnos nem az. Jacques ugyan szabad, de a hölgy csak

néhány hónap múlva lesz az. Semmire sem vágynak jobban, mint hogy összeházasodjanak,
elköltözzenek Amerikába Jacques három kis szörnyetegével, és még további szörnyetegeket
neveljenek fel. Majd megbolondulnak egymásért.

Julia lassan kortyolgatta kihűlő kávéját.
-Addig nem élhetnek együtt nyíltan, míg a perben ítéletet nem hirdetnek. Ezért béreltek egy kis

vidéki házat. Helen azonban rájött. A többit elképzelheti. Jacques fizetett, mert szereti a gyerekeit, s
mert a hölgy válása is bonyolult. De amikor Helen ide is követte, elfogyott a türelme. Jól
összevesztek a társalgóban. Jacques megmondta neki, hogy egy vasat sem lát többé tőle. Biztos
vagyok benne, hogy Helen jó pénzért akkor is átadta volna értesüléseit Claudette-nek, ha Jacques
tovább fizet.

Andrea megrémült. Még sohasem látta ilyennek Juliát. A színésznő hideg, mindenre elszánt

asszonynak látszott.

Julia észrevette Andrea ijedtségét, és felnevetett.
-Ó, Andrea, maga tényleg semmit sem tud eltitkolni. - Julia megint melegszívű

és kedves volt. - Most biztosan azt hiszi, mégis én ölhettem meg Helent. Persze nem
magam miatt, hanem Jacques kedvéért.

*

Hajnal felé végre elaludt Andrea. Mély álomba zuhant, amilyet csak gyógyszer vagy teljes

kimerültség okozhat. Zavaros, talányos álmok törtek rá.

Először csak árnyékok és hangok kísértették. Gyötörte, hogy nem tudja jobban kivenni őket.

Küzdött, hogy megértse a dolgokat. Az árnyékok körvonalat öltöttek, majd újra összemosódtak.
Andrea erőlködött, hogy végre kivegyen valamit.

Az árnyékok hirtelen eltűntek, s ő kiáltást hallott. Jane tágra nyitott szemmel taposott a

fényképezőgépére. Ordítva tartott maga elé egy ollót, hogy visszatartsa Andreát. „Kém!" - kiabálta
Jane, miközben lába alatt darabokra törött a fényképező gép. „Kém!"

Andrea szabadulni akart az agyrémtől, a szemrehányásoktól, és elfordult. Ekkor Robert alakját

ismerte fel.

„Gyötörte a feleségem" - ragadta meg Andrea karját. „Ennie kellene valamit" - mondta halkan.

„Először az arcon látszik." Mosolygott, de mindezt csak tettette. Andrea ellökte magától, és
kirohant a folyosóra.

Jacques jött felé. Keze vérben úszott. Szomorú szemmel, mégis ijesztően nyújtotta a tenyerét

Andrea felé. „A gyerekeim" - rebegte remegő hangon.

Andrea sarkon fordult, és Steve-be ütközött.
„Politikai okokból tettem" - közölte a férfi széles, kisfiús mosollyal. „Nem személyes, csupán

politikai okokból." Megragadta Andrea haját, és a nyaka köré tekerte. „Maga is belebonyolódott,
Andrea." Mosolya vigyorrá torzult, miközben meghúzta a csomót. „Igazán sajnálom."

Andrea ellökte, és beugrott egy nyitott ajtón. Julia állt ott, háttal neki. Csábító hálóinget viselt.

„Julia!" - kiáltotta ijedten Andrea. „Julia, segítsen!"

Amikor azonban Julia megfordult, macskaszerűen mosolygott. Hálóingének csipkebetétje

skarlátvörösen izzott. „Másodszor is hazudtam, drágám." Hátravetett fejjel kacagott. Andrea
befogta a fülét, és elrohant.

„Gyere vissza anyukához!" - kiáltotta Julia. Még mindig nevetett, miközben Andrea végigrohant

a folyosón.

Egy ajtó állta az útját. Andrea feltépte, és berontott a szobába. Csak azt tudta, hogy menekülnie

kell. Igen, csakhogy Helen szobájába tévedt. Beleöklözött az ajtóba. Fojtott dörrenés volt a válasz.
Andreát elfogta a halálfélelem. Nem tudott, nem akart itt maradni. Rémülten rohant az ablakhoz,
hogy kiugorjon.

Hirtelen a saját szobájában találta magát. Az ablak elé rácsot vont a szürke eső. Amikor félre

akarta tolni, megdermedt. Hiába rángatta, nem mozdultak a rácsok.

A következő pillanatban Lucas termett mögötte, és elrángatta az ablaktól. Mosolyogva húzta

magához.

„Harapj és karmolj csak, cicuskám!"
„Lucas, kérlek!" Andrea pánikba esett. „Szeretlek, szeretlek! Segíts kijutnom!"
„Túl késő, cicuskám. - Lucas pillantása vad volt és sötét. - Figyelmeztettelek, hogy ne viselkedj

így!"

„Nem, Lucas, nem tehetted!" - kapaszkodott belé Andrea. A férfi keményen, szenvedélyesen

csókolta. „Szeretlek! Mindig is szerettelek!" Andrea átengedte magát az ölelésnek. A férfi volt a
menedéke, nála biztonságban érezte magát.

Ekkor pillantotta meg az ollót a kezében.
Andrea az ágyon ült. Kiverte a veríték, borzongott. Álmában lelökte magáról a takarót, csupán

átizzadt hálóinge volt rajta. Melegre vágyott, így hát gyorsan beburkolózott a takaróba.

Csak álmodtam, mindjárt elmúlik, nyugtatta magát. Hiszen az álmok ártalmatlanok.
Világos reggel volt, Andrea örömmel látta, hogy a nap besüt a szobájába. Az ítéletidőnek vége,

hamarosan megjavítják a telefont is. A folyó apadni kezd, a gázlón át tud majd kelni a rendőrség.

Estére, legkésőbb másnapra minden rendeződik. Megválaszolják a kérdéseket, jegyzőkönyveket

vesznek fel, elkezdődik a vizsgálat. Feltárják a tényeket.

Andrea lassanként megnyugodott. Elengedte a takarót, amelyet eddig kétségbe esetten

szorongatott.

Rá is átragadt Julia szárnyaló képzelete. Julia annyira hozzászokott a szakmájához tartozó

drámákhoz, hogy nem tudott ellenállni a kísértésnek, és ijesztő képet festett a történtekről. Helen
halála sajnos tény. Nem lehetett semmibe venni. De Andrea tudta, hogy a másik két balesetnek
ehhez semmi köze. Ha ép elmével akarja átvészelni az eseményeket, ehhez kell tartania magát, míg
megérkezik a rendőrség.

Eltűnődött. Igen, gyilkosság történt, ez tény. Erőszakot követtek el valakin. De neki ehhez

semmi köze, őt ez a gyilkosság nem érinti.

A sötétkamrában egyszerűen elügyetlenkedte a dolgot. Ez a legtisztább, legvilágosabb

magyarázat. Csakhogy akkor miért dúlták fel a szobáját?

Andrea vállat vont. Valószínűleg Helen tette. Gonosz, aljas nőszemély volt, s valami rejtélyes,

kifürkészhetetlen okból meggyűlölte őt. Csakis Helen tehette tönkre a holmiját. Másnak aztán
semmi oka nem volt ellenségesen viselkedni vele.

Lucast kivéve! Andrea hevesen rázta a fejét, de nem tudta elűzni a gondolatot, hogy esetleg

Lucas a gyilkos.

Kezdettől fogva látszott, hogy a férfit nyomasztja valami. Rosszul aludt, feszült volt. Andrea

korábban tapasztalta, hogyan küzdött Lucas egyes fejezetekkel, hogyan írt napokig alvás nélkül,
csak kávészünetet tartva. Csakhogy a túlhajszoltság soha meg sem látszott rajta. Fáradhatatlan volt,
mindig akadt tartalék ereje. Nem, annak idején sohasem látszott fáradtnak. Csakis itt.

Helen zsarolása nyilván szíven ütötte. Andrea el sem tudta képzelni, hogy Lucast érdekli, mit

beszélnek róla, de az az asszony, aki miatta vált el, biztosan sokat jelentett neki.

Andrea lehunyta a szemét. Bántotta ez a gondolat, mégis tovább törte a fejét.
Miért jött ide a férfi? Miért döntött egy lakóhelyétől távoli, eldugott hely mellett? Andrea a fejét

csóválta. Ennek semmi értelme. Tudta, hogy Lucas sohasem utazott, amikor írt. Először anyagot
gyűjtött, csak ezután látott neki a munkának.

Ha Lucast megragadta egy téma, elrejtőzött tengerparti házába, míg el nem készült.

Elképzelhetetlen, hogy Virginiába utazzon, csak mert nyugodtan akar dolgozni. Nem, Lucas képes
volt csúcsforgalomban a földalattin is írni, ha akart. Olyankor megszűnt körülötte a világ.

Tehát más oka volt arra, hogy ideutazzon. Talán Helen is csupán egy általa irányított játszma

sakkfigurája volt... Talán idecsalogatta a nőt, és körülvette olyan emberekkel, akiknek okuk volt
gyűlölni őt. Lucas elég ravasz és számító volt ahhoz, hogy mindezt elérje.

Most, hogy Helent meggyilkolták, nehéz kideríteni, ki tette. Hiszen mind a hatuknak megvolt rá

az indítékuk és az alkalmuk. Egyikük sem gyanúsabb a másiknál. A környék feltehetően
megtetszett Lucasnak, illett a tervéhez. Nyilvánvalóan alkalmas egy gyilkossághoz. Jacques is
említette egyszer, hogy az élet sokszor egészen egyszerű.

Andrea nem akarta tovább gyötörni magát. Visszatértek volna a rémálmai. Így inkább felkelt.

Farmernadrágot húzott, és egy pulóvert, amelyet előző este kapott Juliától. Elhatározta, hogy nem
töpreng többet a történteken. Inkább arra fog összpontosítani, hogy hamarosan megérkezik a

rendőrség. Nem az ő dolga rájönni, ki ölte meg Helent.

Amikor lefelé lépkedett a lépcsőn, már jobban érezte magát. Reggeli után sétál egy nagyot, hogy

kitisztuljon a feje. Erőt adott neki a gondolat, hogy hamarosan kimehet a szabadba.

Ám hamarosan elszállt a jókedve, amikor a lépcső alján megpillantotta Lucast. A férfi némán

bámulta. Tekintetük találkozott egy pillanatra, aztán Lucas elindult kifelé.

-Lucas!
A férfi visszafordult. A lány összeszedte minden bátorságát, és lesietett hozzá. Meg kellett tőle

kérdeznie valamit, hiszen még mindig sokat jelentett neki.

A legalsó lépcsőfokon megállt. Szemük egy magasságba került, de a férfi tekintete nem árult el

semmit.

-Miért jöttél ide? - kérdezte Andrea. - Éppen ebbe a fogadóba? Reménykedett, hogy a férfi

megmagyarázza a dolgot, ő pedig bízhat benne. Lucas egy pillanatig behatóan vizsgálta. Arca
üzent, s Andreának talán olvasnia

kellett volna róla, ám a következő pillanatban mindez elmúlt.
-Mondjuk, azért jöttem, hogy itt dolgozzak, Andrea. A többi ok megszűnt. Andrea

megborzongott. Mit értett azon, hogy megszűnt? Így beszélne egy gyilkosságról? A lány arcára
kiült a félelem. Lucas komoran összevonta a szemöldökét.

-Cicuskám...
-Nem!
Mielőtt még Lucas folytathatta volna, Andrea elszaladt. Úgy érezte, a férfi olyan választ adott,

amelyet ő nem akart elhinni.

*

A többiek éppen reggeliztek. A napsugarak mindenkit jobb kedvre derítettek. Mintha titkos

megegyezés állt volna fenn köztük, csakis általános dolgokról beszélgettek. Helent nem emlegették.
Mindenkinek össze kellett szednie magát, mielőtt megérkeznek a rendőrök.

Julia csinos volt, egyfolytában csacsogott. Olyan nyugodtan, kedvesen viselkedett, hogy Andrea

már azon tűnődött: nem álmodta-e különös beszélgetésüket. Julia megint minden férfival
kacérkodott. Két félelmetes nap sem tudta elrontani a hangulatát.

-A nagynénje - jegyezte meg Jacques - nagyszerűen főz. - Villájára szúrt egy palacsintát. - Néha

meglep a dolog, mert olyan kedves, szórakozott hölgy. Ám a részletekre kitűnően emlékszik. Ma
reggel például megígérte, hogy ebédre megkapom azt a szelet almatortát, amelyet félretett nekem.
Amikor lelkesen megcsókoltam a kezét, csak mosolygott, és elment, miközben kéztörlőkről és
csokipudingról mormolt valamit.

Mindannyian nevettek. Andrea szinte élvezte a pillanatot.
-A vendégei kedvenc ételeit jobban a fejében tartja, mint a családja szokásait -felelte. -Nekem

például megígérte, hogy minden héten párolt húst kapok, mert szerinte az a kedvencem. Pedig azt a
bátyám, Paul szereti. Még nem találtam meg a módját, hogy rávegyem: készítsen nekem spagettit.

Megmarkolta a villáját. Fájdalom hasított belé. Látta magát, amint Lucas konyhájában keveri a

szószt, miközben Lucas minden elképzelhető módon megpróbálja elterelni a figyelmét. Hát már
sohasem hagyják békén ezek az emlékek? Gyorsan folytatta a beszélgetést:

-Tabby néni olyan különösen lebeg ebben a világban. Emlékszem egy esetre gyerekkoromból.

Paul hazalopott biológiaóráról néhány tartósított békacombot. Szünidőben aztán magával hozta ide.
Odaadta Tabby néninek, mert azt hitte, Tabby néni sikítani fog. De a nagynéném mosolyogva
elvette, és azt mondta, hogy majd később megeszi.

-Jóságos ég! - kapott a szívéhez Julia. - Csak nem ette meg őket?
-Nem - nevetett Andrea. - Eltereltem a figyelmét, ami a világ legegyszerűbb dolga, Paul pedig

kidobta a békacombokat. Tabby néni soha nem hiányolta őket.

-Hálát kell adnom a szüleimnek, hogy egyke vagyok - jelentette ki Julia.
-Én el sem tudom képzelni, milyen lett volna Paul és Will nélkül felnőni. - Andreának régi

emlékek jutottak eszébe. - Mindig közel álltunk egymáshoz, még ha gyötörtük is egymást.

Jacques nevetett. Nyilván eszébe jutottak a saját gyerekei.
-Sok időt tölt itt a családja?

-Sajnos már nem annyit, mint régebben. Kislánykoromban minden nyáron ide utaztunk egy

hónapra.

-Hogy kiránduljanak az erdőben? - kérdezte Julia enyhe megvetéssel.
-Igen - felelte Andrea dacos jókedvvel -, és hogy sátorozzunk. - Amikor Julia szenvedő arccal

égnek emelte a tekintetét, Andrea még vidámabban folytatta: - Úsztunk a tóban, és csónakáztunk is.

-A csónakázás - szólt közbe Robert - egyik szenvedélyem. Semmihez sem értek jobban, mint a

vitorlázáshoz, ugye, Jane? - paskolta meg a felesége kezét. - Jane is jól vitorlázik, ő a legjobb
legénység, amelyikkel valaha is együtt hajóztam.

Robert Steve-hez fordult.
-Maga is vitorlázik?
Steve sajnálkozva rázta a fejét.
-Tartok tőle, hogy rossz vitorlázó lennék. Még úszni sem tudok.
-Maga viccel! - kiáltotta Julia, és hitetlenkedve bámult a férfira. Egy pillantást vetett széles

vállaira, és megjegyezte: - Pedig úgy néz ki, mintha át tudná úszni a La Manche csatornát is.

-Még a strandon a pancsolóban sem érzem jól magam - vallotta be Steve. Egyáltalán nem jött

zavarba, jót mulatott a dolgon. - Azért a szárazföldi sportokat szívesen űzöm. Ha lenne itt
teniszpálya, be tudnám bizonyítani.

-Hát az nincs - vont vállat Jacques. - Itt be kell érnie a kirándulással. A hegyek csodálatosak.

Remélem, hogy egy napon elhozhatom a gyerekeimet is.

Homlokát ráncolva bámult a kávéscsészéjébe.
-Micsoda lelkes természetbarátok! - mosolygott vidáman Julia. - Én akkor már inkább maradok a

bűzös Los Angelesben. A maguk hegyeit és mókusait inkább Andrea fényképein szemlélem.

-Erre még várnia kell. - Andrea nem akart tovább szomorkodni elrontott filmjei miatt, de

fényképezőgépének elvesztése még mindig fájt neki. - A legrosszabb, hogy most nincsen gépem.
Azt még csak kiheverem, hogy a filmek tönkrementek, különben is a négyből csak három kapott
fényt. Úgyis a tó mellett készített felvételek a legjobbak, majd azokkal megvigasztalódom. Aznap
reggel jók voltak a fényviszonyok...

Elhallgatott, mert eszébe jutott az a reggel. Látta magát a sziklás hegyormon állni, ahogy lenéz a

csillogó vízre, amelyben tükröződtek a part menti fák. Látta a két alakot a tó túlsó partján. Aznap
találkozott az erdőben először Lucasszal, majd Helennel. Helen megsebesült...

-Andrea?
Csak akkor tért magához, amikor meghallotta Jacques hangját.
-Ó, elnézést.
-Valami baj van?
-Nem, én... - Kíváncsi pillantások méregették. - Nincs.
-Szerintem a fényviszonyok a legfontosabbak fotózáskor - jegyezte meg Julia. -Én azonban

szívesebben állok a fényképezőgép előtt, mint mögötte. Jacques, emlék szel arra a rémes kis
emberre, aki a leglehetetlenebb alkalmakkor tartotta az orrom elé a fényképezőgépét? Hogy is
hívják... pedig a végén egészen megkedveltem.

Julia sikeresen terelte magára a figyelmet. Andrea kételkedett abban, hogy bárki észrevette volna

pillanatnyi zavarát. Úgy bámult a tányérján fekvő palacsintára, mint ha abban lennének elrejtve a
világmindenség titkai. Közben érezte, hogy Lucas nézi, de nem akarta viszonozni a pillantását.

Egyedül szeretett volna maradni, hogy rendezhesse zavaros gondolatait. Gyorsan legyűrte a

reggelijét, és nem szólt bele többé a beszélgetésbe.

-Megnézem, mit csinál Tabby néni - szólalt meg végül, s arra törekedett, hogy lehetőleg feltűnés

nélkül távozzon. - Bocsássanak meg!

Még nem érhetett a konyhába, Julia máris utolérte.
-Andrea, szeretnék beszélni magával. - Julia szorítása meglepően erős volt. -Jöjjön velem a

szobámba!

Andrea kiolvashatta a tekintetéből, hogy ellenkezésnek nincs helye.
-Jó, azonnal megyek, csak bekukkantok Tabby nénihez. Biztosan aggódik, mert tegnap nem

kívántam neki jó éjszakát. Csak néhány perc.

Andrea nyugodtan beszélt, még mosolygott is. Csak nem válna belőle is jó színésznő?
Julia egy pillanatig az arcát fürkészte, aztán elengedte.

-Rendben. De jöjjön, amint végez!
-Természetesen - ígérte Andrea. Ezután belépett a konyhába.
Nem volt nehéz észrevétlenül kiosonnia a konyha másik ajtaján, mert Tabby néni és Nancy

szokásukhoz híven veszekedtek. Andrea leakasztotta a fogasról a dzsekijét. Belenyúlt a zsebébe.
Ujjai a filmre kulcsolódtak.

Egy pillanatra elővette. Aztán lerúgta a cipőjét, csizmát húzott, s a filmet beledugta Julia

pulóverének a zsebébe. Fogta a dzsekijét, majd a hátsó ajtón keresztül kiosont a házból.

9. FEJEZET

Andrea beszívta a friss, hűvös levegőt. Az eső mindent megtisztított. A néhány nappal ezelőtt

lefényképezett levélrügyek ugyan nagyobbak lettek, de még nem pattantak ki. Ám Andrea minderre
alig figyelt. Szeretett volna észrevétlenül az erdő menedékébe érni.

Addig futott, míg elérte az első fákat. Mély csend vette körül, csizmája csúszkált az esőtől

felázott talajon.

Néhány fát kidöntött a vihar, ezért Andrea óvatosan haladt tovább. Mindenütt letördelt ágak

hevertek, amelyekben könnyen megbotolhatott.

A nap melegen sütött. A lány levetette a dzsekijét, és egy ágra akasztotta. Addig nézelődött, míg

végre megnyugodott. Az erdő virágai már majdnem kinyíltak. Egy madár körözött az égen, majd
éles rikoltással csapódott a fák közé. A távolban valamelyik fatörzsön mókus kapaszkodott felfelé,
majd lenézett Andreára.

Á lány belenyúlt a zsebébe, és megmarkolta a filmet. Végre megértette a Juliával folytatott

beszélgetést.

Helen azon a reggelen a tónál járt. A sérüléséből ítélve valakivel csúnyán összeveszett. Ez a

valaki pedig meglátta Andreát a hegygerincen. Ez a valaki meg akarja semmisíteni a fényképeket.
Ezért vállalta a kockázatot, hogy behatoljon a sötétkamrájába és a szobájába.

Valakinek olyan veszélyt jelent ez a film, hogy gondolkodás nélkül leütötte őt, és feldúlta a

szobáját. Ki más cselekedne így, mint maga a gyilkos?

Minden jel Lucasra utalt.
Az ő tervei alapján gyűlt össze a kis csoport ebben a fogadóban. Andrea Lucasszal találkozott,

miután - tudtán kívül - megfigyelte Helent. Lucas hajolt föléje, amikor a sötétkamrában magához
tért. Azon az éjjelen, amikor Helent meggyilkolták, Lucas még nem feküdt le, teljesen felöltözve
mutatkozott.

Andrea megrázta a fejét. Küzdött ez ellen a gondolatmenet ellen. De a kezében tartott film

valóság volt.

Lucas láthatta őt fönt a sziklán, hiszen éppen ráesett a fény. Amikor utolérte, megpróbálta

feleleveníteni régi kapcsolatukat. Azzal tisztában volt, hogy nem szabad megpróbálnia kivenni a
filmet a gépéből, mivel ebben az esetben Andrea olyan jele netet rendezett volna, amelyet az egész
környéken meghallanak.

A férfi ki akarta használni, hogy még mindig szereti. Ha ő enged, elegendő ideje és alkalma lett

volna, hogy a filmet használhatatlanná tegye. Andreának be kellett vallania, hogy Lucas képes lett
volna teljesen lekötni a figyelmét, s így talán észre sem vette volna a veszteséget.

De ő ellenkezett. Ezúttal visszautasította a férfit, amivel rákényszerítette, hogy más

módszerekhez folyamodjon.

Lucas úgy tett, mintha még mindig kívánná. Ó, hogy erre csak most kellett rájönnie! Ez fájt a

legjobban. Lucas nyilván csakis azért ölelte és csókolta, hogy mentse a bőrét. Ő azonban mindig is
szeretni fogja a férfit.

Ám a tények ellenére Andrea még most sem tartotta Lucast hidegvérű gyilkosnak. Eszébe jutott

gyöngédsége, humora, nagylelkűsége. Ez is a jelleméhez tartozott, ezért szeretett bele annak idején,
és szereti még mindig.

Valaki vállon ragadta. A lány ijedten sikoltott fel. Amikor megfordult, Lucasszal találta szembe

magát.

Amint visszahőkölt, a férfi azonnal elengedte, és a nadrágzsebébe dugta a kezét. Sötét arccal

nézett rá, hűvösen kérdezte:

-Hol a film, Andrea?
Andrea erre még jobban elsápadt. Nem akart hinni a fülének. Lelkének egyik fele még mindig

tiltakozott, de szerelme már megrendült.

-A film? - Fejét csóválva hátrált egy lépést. - Milyen film?
-Nagyon jól tudod, melyikre gondoltam. - Lucas egyre türelmetlenebb lett. Ki hívóan nézett

Andreára. - Ide a negyedik tekerccsel! Meg ne próbálj elfutni!

Andrea megtorpant.
-Miért?
-Ne játszd az ostobát! - Andrea látta, hogy a férfi dühbe gurult. - Szükségem van a filmre. Hogy

mit csinálok vele, az az én dolgom.

Andrea nekiiramodott. El akart futni, nem akart többet hallani. Könnyebb volt kételkedni, mint

tudni az igazat.

Ám alig futott néhány métert, Lucas már el is kapta. Magához rántotta, és éles tekintettel mérte

végig.

-De hiszen te félsz - jegyezte meg csodálkozva, majd újra dühösen folytatta: - Te félsz tőlem! -

Még szorosabban ölelte, és közelebb húzta magához. - Ugye, cicuskám, mi már minden érzést
kipróbáltunk? De ami volt, elmúlt.

Szavai hideg tárgyilagossággal csengtek, s jobban megsebezték Andreát, mint a szorítása.
-Lucas. - A lány reszketett. - Kérlek, ne okozz több fájdalmat!
A férfi egy pillanatig bámulta, majd elengedte. Látszott rajta, hogy alig tud uralkodni magán.
-Soha többé nem nyúlok hozzád. Csak azt mondd meg, hol a film! Akkor eltűnök az életedből.
Meg kell próbálnom utoljára hatni az eszére, gondolta kétségbeesetten Andrea.
-Lucas, kérlek, ennek semmi értelme! Be kell látnod! Hát nem...
-Ne járasd velem a bolondját! Nem érted, mennyire veszélyes ez a film? Csak nem hitted, hogy

nálad hagyom?

Lucas egy lépést tett feléje.
-Mondd meg, hol van! Mondd meg azonnal, vagy kirázom belőled a választ!
-A sötétkamrában.
A hazugság egész könnyedén csúszott ki a száján. Talán ezért hitte el Lucas is azonnal.
-Jó, és ott hol?
Andrea érezte, hogy Lucas kissé megnyugodott, hangja is higgadtabban cseng.
-A legalsó polcon.
-Mit gondolsz, cicuskám, felfogja ezt egy hozzá nem értő? - Gúnyos mosollyal nyúlt Andrea

felé. - Gyere, keressük meg a filmet!

-Nem! - hőkölt hátra a lány. - Nem megyek veled. A polcon csak egyetlen film hever. Meg fogod

találni, ahogy a többit is sikerült megtalálnod. Hagyj végre békén, Lucas! Az isten szerelméért,
hagyj békén!

Újra elszaladt, s közben meg-megcsúszott a síkos talajon. Lucas ezúttal nem követte.

*

Andreának fogalma sem volt róla, meddig jutott, és merre indult egyáltalán. Abbahagyta a futást,

majd megállt, és felnézett az égre. Az ég felhőtlen volt. Mit tegyen?

Visszamehetne. Igen, ezt megtehetné. Megpróbálhatna elsőként bejutni a sötétkamrába, és

bezárkózni. Előhívhatná a filmet, kinagyíthatná a tó partján látott két alakot, és saját szemével
győződhetne meg az igazságról.

Megint megtapogatta a zsebében megbúvó filmet, amelyet most már gyűlölt. Nem akarta látni az

igazságot. Ha bebizonyosodna a sejtése, úgysem lenne képes átadni a rendőrségnek a
bizonyítékokat. Mindegy, mit tett Lucas és mit fog még tenni, nem tudná elárulni. A férfi tévedett,
soha nem lenne képes kirúgni alóla a zsámolyt.

Kihúzta a zsebéből a filmet. Olyan jelentéktelennek látszott. Úgy döntött, ő maga fogja elrontani,

megsemmisíteni.

Lucas, gondolta, és majdnem felkacagott. Lucas az egyetlen férfi a földön, akiért még a

lelkiismeretére sem hallgat. Úgyis csak ketten tudnak a dologról, s így ő is ugyanolyan bűnös lesz,

mint a férfi.

Csináld gyorsan! Tedd meg, gondolkodni később is ráérsz! Egész életedben gondolkodhatsz!

-biztatta magát.

Mély lélegzetet vett. Éppen le akarta szedni a műanyag doboz tetejét, amelybe az előhívatlan

filmet tette, amikor mögötte az ösvényen megreccsent egy ág. Andrea sietve újra zsebébe rejtette a
filmet.

Ilyen gyorsan átkutatta volna a sötétkamrát Lucas? Vajon mit tesz, miután rájött, hogy ő

becsapta? Andrea el akart futni, mégsem mozdult. Ez lesz az utolsó összeszólalkozás köztük.

Egy pillanatra megkönnyebbült, amikor Steve bukkant fel előtte, aztán elfogta a méreg. Egyedül

akart lenni, semmi kedve sem volt cseverészni. Fölösleges időpocsékolás. A film meg mintha égette
volna.

-Jó napot!
Steve vidám mosolya nem vidította fel Andreát, de a lány kényszerűségből viszonozta. Ha már

élete végéig alakoskodnia kell, jobb, ha rögtön elkezdi.

-Jó napot! Megfogadta Jacques tanácsát, és kirándulni indult?
Andrea elcsodálkozott, amikor meghallotta a saját hangját. Jóságos ég, milyen ártatlanul

hangzott, amit mondott! Vajon később is képes lesz így folytatni?

-Igen. Ahogy látom, maga is elkívánkozott a fogadóból. - Steve mély lélegzetet vett, és kihúzta

magát. - Jólesik újra kijönni egy kicsit.

-Megértem, én is így vagyok vele.
Andrea lassan megnyugodott. Megkönnyebbült, mert elterelték a gondolatait. Szerette volna

alaposan kiélvezni ezt a rendkívüli alkalmat, mert tudta, hogy a történtek után semmi sem lesz már
többé olyan, mint régen.

-Jacques-nak igaza volt - folytatta Steve, miközben a magasba emelte a tekintetét. - A hegyek

csodálatosan szépek. Arra emlékeztetnek, hogy az élet zajlik tovább.

Szerintem mindannyiunkat emlékeztetni kell erre.
Andrea öntudatlanul is zsebre dugta a kezét, megtapogatva a filmet.
-A haja csillog a napsütésben.
Steve elkapta az egyik tincset, és a végét az ujja köré csavarta. Andrea nyugtalanul figyelte,

ahogy a férfi tekintete ellágyul. Most aztán igazán nem vágyott valami romantikus kis közjátékra.

Úgy látszik, mindenkit a hajam foglalkoztat. - Elmosolyodott, megpróbált könnyednek

mutatkozni. - Néha kísértésbe esem, hogy levágassam.

-Ó, ne! - Steve nem engedte el a haját. - Tényleg nagyon szép, egészen különös. - Andrea

szemébe nézett. - Tudja, hogy az utóbbi napokban gyakran gondoltam magára? Maga is egészen
különös.

-Steve...
Andrea otthagyta volna, ha a férfi nem fogja a haját.
-Kedvelem magát, Andrea.
Steve olyan halkan és szerényen vallotta ezt be, hogy Andrea egészen meghatódott. Odafordult

hozzá.

-Nagyon sajnálom, Steve, tényleg sajnálom.
-Ne sajnálja. - A férfi előrehajolt, és szájával megérintette a lány ajkát. - Ha engedné, nagyon

boldoggá tudnám tenni.

-Steve, kérem! - Andrea a férfi mellkasának feszítette a kezét. Bárcsak Lucas lenne! Ha Lucas

nézne rá így! - Nem vagyok rá képes.

A férfi felsóhajtott, de nem engedte el.
-Ugye McLean miatt? Andrea, csak boldogtalanná teszi magát. Miért nem adja ki az útját?
-El sem tudom mondani, milyen gyakran tettem fel én is ezt a kérdést magamnak. - A lány

felsóhajtott. Egy napsugár esett az arcára. - Nem találtam más választ, mint hogy szeretem.

-Igen, látszik magán. - Steve kisimította Andrea homlokából a haját. - Reméltem, hogy elfelejti,

de úgy látszik, tényleg nem képes rá.

-Félek, igaza van. Már meg sem próbálom.
-Nos, sajnálom, Andrea. Csak megnehezíti a dolgokat. Andrea lesütötte a szemét. Nem vágyott

szánalomra.

-Steve, értékelem az együttérzését, de szeretnék végre egyedül maradni.
-Nekem a film kell, Andrea!
A lány csodálkozva nézett fel.
-A film? Nem tudom, miről beszél.
-Dehogynem. Félek, hogy nagyon is tudja. - A férfi hangja még mindig gyöngéden csengett.

Megsimogatta Andrea haját. - Azokra a felvételekre gondolok, amelyeket néhány napja készített a
tónál rólam és Helenről. Szükségem van rájuk!

-Maga? - Andrea először fel sem fogta Steve szavainak jelentését. - Maga és Helen?
Megrémült. Tanácstalanul bámult a férfira.
-Aznap reggel nagyon összevesztünk. Tudnia kell, hogy jelentős összeget követelt tőlem, mivel

egyéb forrásai kiapadtak. Julia nem adott neki egy vasat sem, csak kinevette. Helen nagyon dühös
volt.

Steve arca fenyegető mosolyra húzódott.
-Jacques is elzavarta. Lucas ellen meg semmi komoly dolgot nem tudott felhozni. Azt remélte,

hogy ráijeszt, ehelyett Lucas elküldte a pokolba, és feljelentéssel fenyegette. Ez Helent kibillentette
az egyensúlyából. Biztosan rájött arra is, hogy Jane-nél szintén túlfeszítette a húrt. Így hát... végül
teljesen rám szállt.

Beszéd közben Steve egyre a távolba nézett. Most azonban újra Andreához fordult, s szemében a

harag szikrája villant.

-Kétszázötvenezer dollárt követelt tőlem készpénzben, ráadásul két héten belül. Negyedmilliót,

különben elárult volna az apámnak.

-De hiszen azt mondta, hogy egyáltalán nem fontos, amit tud.
Andrea körülnézett. Mögöttük egy kihalt ösvény kanyargott. Kettesben voltak.
-Sajnos ő többet tudott, mint amennyit elárultam magának. - Steve bocsánat kérően

elmosolyodott. - Akkor még nem mondhattam el magának mindent, de azóta eltüntettem a
nyomokat. Nem hiszem, hogy a rendőrség valaha is megtudja. Alapjában véve csak kölcsönt vettem
fel.

-Kölcsönt? Mit jelentsen ez?
Andrea egyre szörnyűbbnek érezte a helyzetét. Csak beszéljen tovább! - biztatta magát idegesen.

Hagyd beszélni, míg fel nem bukkan valaki...

-Nos, valóban csak kölcsönről volt szó. A pénz előbb-utóbb úgyis az enyém lesz. - Steve vállat

vont. - Csak kicsit korábban vettem el. Sajnos, apám nem így látná a dolgot. Hiszen meséltem róla,
emlékszik? Kemény fickó; szó nélkül kirúgna, és letiltaná a bevételeimet. Nem engedhetek meg
magamnak ilyesmit, Andrea. - Rámosolygott a lányra. - Sokat költök, kényes az ízlésem.

-Akkor maga ölte meg.
Andrea ezt higgadtan állapította meg. Legyőzte a félelmét.
-Nem volt más választásom. Képtelen lettem volna ilyen rövid idő alatt ennyi pénzt szerezni.
Steve olyan nyugodtan beszélt, hogy Andrea is szinte ésszerűnek érezte a dolgot.
-Aznap reggel a tóparton már majdnem megöltem. Nem hallgatott rám. Elveszítettem az

önuralmam, és úgy megütöttem, hogy elesett. Ahogy ott feküdt, rájöttem, mennyire kívánom a
halálát.

Andrea nem szakította félbe. Látta, hogy Steve még nem végzett. Mondjon csak el mindent!

Hátha közben odaér valaki.

-Föléje hajoltam - folytatta a férfi. - Már a nyakán tartottam a kezemet, amikor megláttam magát

a hegygerincen. Tudtam, hogy maga az; a haja megcsillant a napsütésben. Nem hittem, hogy olyan
messziről felismerhet, de biztosra kellett mennem. Természetesen később megtudtam, hogy ügyet
sem vetett ránk.

-Ez igaz, föl sem ismertem magukat abból a távolságból. Andrea térde remegett. Steve

túlságosan is sokat árult el.

-Otthagytam Helent, hogy utolérjem magát, de Lucas megelőzött. Valóban megható jelenetnek

lehettem tanúja.

-Leselkedett utánunk?
Andrea maga is csodálkozott azon, hogy ebben a pillanatban bosszantja a dolog.
-Egymással voltak elfoglalva, észre sem vettek engem. - Steve megint elmosolyodott. - Ekkor

tudtam meg, hogy fényképeket készített. Gondoskodnom kellett róla, hogy eltávolítsam a filmet,
mert a létezése kockázatot jelentett számomra. Olyan kellemetlen volt, hogy fájdalmat kellett
okoznom magának, Andrea. Hiszen kezdettől fogva kedveltem magát.

-A sötétkamra!
-Igen. Örültem, hogy azonnal összeesett. A fényképezőgépét ugyan nem találtam, ám egy tekercs

film ott hevert. Azt hittem, mindent elintéztem. Elképzelheti a csalódottságomat, amikor azt
hallottam, hogy két olyan filmje ment tönkre, amelye ken a jövetelekor, útközben készített felvételei
voltak. Arról persze máig sincs fogalmam, hogyan ronthattam el a második tekercs filmet is.

-Lucas tette. Felkapcsolta a villanyt.
Andrea rádöbbent, hogy Lucas ártatlan. A férfi nem tett mást, mint hogy ugyanúgy viselkedett,

ahogy mindig is szokott. Ő azonban kételkedett benne.

-Ez már úgysem lényeges. Ha a szobájában csak a filmet veszem ki a gépéből, gyanakodni kezd,

hogy mindez a felvételek miatt történik. Ezért kellett sajnos feldúlnom a holmiját. Utána Helenhez
mentem. Tudtam, hogy el kell hallgattatnom. Mikor beléptem, Helen az arcára mutatott, és
kijelentette, hogy ez további százezer dolláromba fog kerülni. Meg akartam fojtani. Akkor
pillantottam meg az ollót. Rögtön arra gondoltam, hogy az jobb lesz, mert ollót bárki használhat,
még a törékeny Jane is.

Steve megrázkódott, de továbbra sem engedte el Andrea haját.
-Szörnyű volt. Még sohasem tettem ilyet. De össze kellett szednem magam. Letöröltem az ollót,

majd visszamentem a szobámba, lezuhanyoztam, és lefeküdtem. Mindössze húsz percig tartott.
Nekem éveknek tűnt.

-Képzelem, milyen borzasztóan érezte magát.
Steve ügyet sem vetett Andrea gúnyos megjegyzésére.
-Ezek után kedvezően alakultak a dolgok: ítéletidő tombolt, megszakadt az összeköttetés a

külvilággal. Senki sem tudta bizonyítani, hol volt a gyilkosság idején, de mindenkinek volt indítéka.
Ha a rendőrség megérkezik, valószínűleg Lucast és Jacques-ot gyanúsította volna.

-Lucas senkit sem tudna megölni. Erre a rendőrség is rá fog jönni.
-Én nem lennék olyan biztos benne. Maga sem volt meggyőződve róla, ugye?
Andrea erre nem tudott mit válaszolni. Steve-nek igaza volt.
-Ma reggel megemlítette a negyedik filmet, beszélt a tóparti felvételekről. Ekkor jött rá

mindenre. Azonnal láttam magán.

- Csak az jutott eszembe, hogy embereket láttam a tóparton.
-Ám hamar megfejtette a rejtélyt. Korábban még reméltem, hogy magamhoz tudom édesgetni.

McLeannel úgyis gondjai voltak. Ha őt képes lettem volna háttérbe szorítani, talán meg tudom
kaparintani a filmet anélkül, hogy fájdalmat kellene okoznom magának.

Andrea Steve-re nézett. Érezte, hogy a férfi mindent elmondott.
-Most mit tervez?
-Mi marad más hátra, mint hogy magával is végezzek?
A férfi ezt olyan mellékesen jegyezte meg, hogy Andrea idegességében majdnem felkacagott.
-Én nem tenném. Ezúttal mindenki tudni fogja...
-Ó, azt nem hinném - szakította félbe Steve. - Óvatos voltam, senki sem látott elmenni.

Mindannyian kirándulnak. Valószínűleg senki sem tudja, hogy maga is sétál. A nyomokat el tudom
tüntetni. Most pedig szükségem van a filmre. Árulja el, hol van!

-Nem mondom meg magának. Majd megtalálják, és megtudják, hogy maga tette. Steve

türelmetlen mozdulatot tett.

-Jobb, ha megmondja, akkor nem fog úgy fájni.
Olyan hirtelen ütött, hogy Andrea nem tudott elhajolni. Egy fatörzsnek csapódott, és a földre

rogyott volna, ha nem mélyeszti körmeit a fakéregbe.

Steve megindult felé, de a lány összeszedte minden bátorságát, és teljes erejéből ágyékon rúgta.
A férfi fájdalmas kiáltást hallatott, és térdre rogyott. Andrea elmenekült.

*

Vakon berohant az erdőbe. Csak egyre tudott gondolni: el kell futnia Steve elől. Ám hamarosan

észrevette, hogy elvétette az irányt, egyre távolodik a fogadótól.

Megfordulni már késő lett volna. Letért az ösvényről, keresztültört a bozóton. Amikor hallotta,

hogy Steve követi, még gyorsabban szedte a lábát. Az életéről volt szó. A nedves talaj csúszott.
Andrea tudta, hogy nem szabad elesnie, mert akkor Steve azonnal ráveti magát.

Szíve hevesen kalimpált, tüdeje fájt. Egy ág csapódott az arcába, de ő csak rohant tovább előre.

Átugrott egy kidőlt fatörzsön, és tovább futott. Hallotta, hogy Steve elcsúszik, és káromkodva a
földre zuhan. Ezzel Andrea megint egy kis előnyre tett szert.

Ám Steve csakhamar megint a nyomába eredt. Andrea egyre inkább érezte, hogy mivel erősebb

nála, utol fogja érni. Már ziháló lélegzését is hallotta.

Hirtelen megpillantotta a tavat. A víztükör megcsillant a napsütésben. Andreának eszébe jutottak

Steve szavai, hogy nem tud úszni.

Meredek partoldalra érkezett. Egy pillanatig sem tétovázott. Lemászott, keze megcsúszott.

Megkapaszkodott egy gyökérben, de nem tudta tartani magát, tovább csúszott.

Hallotta maga mögött Steve-et. Kőzápor zúdult rá. Steve egyre csak követte.
Az utolsó métereken már zuhant. A keskeny partra esett, gurult egy darabig, majd tántorogva

egyenesedett fel újra.

Hallotta, hogy valaki a nevét kiáltja. Utolsó erejével a tóba vetette magát. A hideg víz nem volt

éppen kellemes, de benne most csak egyetlen gondolat zakatolt. El kell távolodnia a parttól a
mélyebb víz felé, ahol Steve nem érheti utol. Ő fog nyerni.

Hirtelen mintha valaki kikapcsolta volna a villanyt, minden sötétbe borult körülötte. Nehéz

csizmái a mélybe húzták, a víz összecsapott a feje fölött. Hevesen csapkodott, hogy a felszínre
küzdje magát. Felbukkant, mély lélegzetet vett, de újra alámerült. Kétségbeesetten küzdött, nem
akart megfulladni. A megmentőjének hitt víz második halálos ellenségévé vált.

Andrea még egyszer felbukkant, mélyet lélegzett, és segítségért kiáltott. Ám tudta, hogy senki

sem menti meg. Elvesztette a harcot, ereje elhagyta. Lassan feladta, hagyta, hogy elborítsák a
hullámok.

Váratlanul erős fájdalmat érzett, aztán megint tompa sötétség borult mindenre. Tüdejébe

erőszakkal levegőt fújtak. Andrea sóhajtott.

Ekkor meghallotta Lucas hangját, amely most idegennek, mesterkéltnek, ijedtnek tűnt. Milyen

különös, hogy Lucast hallja! Szemhéja ólomsúlyúvá vált, csak nehezen tudta felemelni. A
feketeséget köd váltotta fel.

Lucas arca egészen közel volt. A férfi hajából az ő arcára csöpögött a víz. Andrea kábán bámult

rá. Képtelen volt megszólalni.

- Andrea! - Lucas letörölte az arcát, és megsimogatta. - Figyelj rám, Andrea! Minden rendben,

mindjárt jobban érzed magad. Hallasz engem? Minden rendben. Visszaviszlek a fogadóba. Érted?

Hangja ugyanolyan kétségbeesésről árulkodott, mint a tekintete. Andrea még sohasem látta

ilyennek. Meg akarta vigasztalni, de nem volt hozzá ereje. A köd sűrűsödött. Andrea nagy
erőfeszítéssel kinyögött néhány szót:

-Azt hittem, te ölted meg Helent. Bocsáss meg!
-Ó, cicuskám!
Lucas meleg szája megérintette a homlokát. Ezután semmit sem érzett.
Andrea távoli hangokat vélt hallani. Védekezett ellenük, nyugalomra vágyott. Ám lassan azt is

értette, amit Lucas mondott.

-Itt maradok, amíg felébred. Nem hagyom magára.
-Lucas, maga is alig áll a lábán. - Ez Robert hangja volt. - Majd én maradok Andrea mellett.

Hozzátartozik a szakmámhoz. Egész éjjel csak rövid időkre fog még magához térni.

Mondja meg, mit kell tennem. Én maradok mellette.
-Természetesen, kedvesem.
Tabby néni határozottsága meglepte Andreát.
-Lucas marad, Spicer doktor! Éppen most mondta, hogy Andreának mindenekelőtt nyugalomra

van szüksége. Ki kell várnunk, míg magától felébred. Lucas majd vigyáz rá.

Andrea a legszívesebben megkérdezte volna, miért avatkoznak bele a magán életébe. Megpróbált

szavakat formálni, de csak sóhaj szakadt fel belőle.

-Fájdalmai vannak? - Lucas hangjából aggodalom hallatszott. - Akkor adjon neki valamit!

Andrea előtt megint elsötétült a világ. A zajok is elnémultak. Álmodott. A szemét borító fekete

függöny kivilágosodott. Lucas nézett le rá. Meg lepően elevennek látszott. Mintha a keze is
megérintette volna.

-Cicuskám, hallasz engem?
Andrea összeszedte minden erejét.
-Igen - lehelte, majd újra lehunyta a szemét.
Amikor megint felébredt, Lucas még mindig mellette ült. Andrea nagyot nyelt.
-Meghaltam?
-Nem, cicuskám, nem. Nem haltál meg. - Felpolcolta a fejét, és a szája elé tartott egy poharat. -

Próbálj inni, kedvesem!

Minden mozdulatra fájdalom hasított a lányba. Úgy érezte, a levegőben lebeg. Nagy nehezen

ivott egy kortyot.

-Lucas...
-Igen, itt vagyok.
-Miért?
-Mit miért, cicuskám?
-Miért vagy itt?
Lucas arca megint összefolyt Andrea szeme előtt. Elájult, nem is hallotta a férfi válaszát.

10. FEJEZET

A napfény vakította Andrea sötétséghez szokott szemét. Hunyorgott.
-Ezúttal velünk marad, Andrea, vagy megint csak rövid időre látogat meg bennünket? - Julia

hajolt föléje, és az arcát paskolta. - Végre van egy kis színe, és nem olyan forró a homloka. Hogy
érzi magát?

Andrea tűnődve hallgatott.
-Üresen - válaszolta végül.
Julia felnevetett.
-Ugye rögtön a hasára gondol?
-Nem, mindenütt ürességet érzek, különösen a fejemben. - A lány zavartan nézett körül. - Beteg

voltam?

-Nos, jól ránk ijesztett. - Julia leült az ágy szélére. - Nem emlékszik?
-Álmodtam? - Andrea csak töredékesen emlékezett az eseményekre. - Lucas itt volt? Beszéltem

vele.

-Igen. Azt mondta, maga egész éjjel ébrenlét és ájulás között ingadozott, csak néha szólt egy-egy

szót. Amikor Lucas behozta, mindannyian azt hittük...

Julia lehajolt, és arcon csókolta Andreát. Amikor felegyenesedett, Andrea észrevette, hogy a

szeme nedvesen csillog.

-Julia! - Andrea egy pillanatra lehunyta a szemét, de ezek után sem látott tisztábban. - A

szobájába kellett volna mennem, de nem tettem.

-Tudom, magammal kellett volna rángatnom, akkor mindez nem történik meg. - Julia felállt. -

Nem is tudom, mennyi időt fecséreltünk el a film keresésére, míg Lucas végül maga után indult...

-Semmit sem értek. Miért... - Amikor Andrea hátra akarta simítani a haját, észrevette a kötést a

csuklóin. - Hát ez meg mi? Megsebesültem?

-Már minden rendben - tért ki a válasz elől Julia. - Lucas mindent megmagyaráz. Haragudni fog,

hogy leküldtem kávéért, maga meg éppen ezalatt ébredt fel.

-Julia...
-Elég a kérdezősködésből! - vágott a szavába az asszony. Elvett a székről egy selyem

hálóköntöst. - Vegye fel, jobban fogja érezni magát!

Segített a lány karjára húzni a köntöst, amely eltakarta a kötéseket. Andrea még mindig nem

tudta, mi történt.

-Feküdjön nyugodtan, és pihenjen! - parancsolt rá Julia. - Tabby néni már melegíti a levest.

Megmondom neki, hogy töltsön meg magának egy hatalmas tálat. - Még egyszer megcsókolta
Andreát, majd az ajtóhoz lépett. - Ide figyeljen, Andrea! - mosolygott sejtelmesen Julia. - Az utóbbi

huszonnégy órában ez a férfi a poklok kínját állta ki. De azért ne könnyítse meg a dolgát!

Andrea homlokát ráncolva bámult utána. Vajon mit értett ezen Julia?
Nem volt értelme tovább ágyban maradni. Itt úgysem kap semmire magyarázatot. Nagy nehezen

felállt. Minden porcikája sajgott, úgyhogy alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy visszamásszon
az ágyba. Ám győzött a kíváncsisága.

Remegő térdekkel ment a tükörhöz.
-Jóságos ég!
Sokkal rosszabb látvány fogadta, mint amilyenre számított. Arcát kék foltok és karmolások

tarkították. Mi történhetett? Megkötötte a hálóköntösét, hogy többet ne is lásson magából.

Kinyílt az ajtó. Andrea a tükörben látta, hogy Lucas lép be. A férfi olyan benyomást keltett, mint

aki napok óta nem aludt. Arca beesett, borostás volt, csak a szeme maradt a régi: sötét és fürkész
tekintetű.

-Rettenetesen nézel ki - mondta Andrea anélkül, hogy megfordult volna. - Aludnod kellene.
A férfi nevetett.
-Számíthattam volna rá - sóhajtotta, majd elmosolyodott. - Nem lett volna szabad felkelned,

cicuskám. Bármelyik pillanatban összeeshetsz.

-Jól vagyok... Legalábbis addig nem volt baj, amíg bele nem néztem a tükör be. - Megfordult. -

Akkor viszont majdnem elájultam ijedtemben.

-Te vagy a legszebb nő, akivel életemben találkoztam - jelentette ki komolyan és őszintén a férfi.
-Ezt azért mondod ugye, mert egy rokkanthoz kedvesnek kell lenni? Mégis jó lenne, ha

megmagyaráznál néhány dolgot. A fejemben ugyanis teljes a zűrzavar.

-Robert említette, hogy ezzel számolnunk kell, miután... - Félbeszakította ma gát. - Mindazok

után, ami történt. - Andrea megszemlélte bekötött kezét. - De mi történt tulajdonképpen? Nem
emlékszem pontosan. Futottam... - Lucas szemébe nézett. - Keresztülrohantam az erdőn, lecsúsztam
a meredek lejtőn. Én...

Megrázta a fejét, csak töredékek bukkantak elő az emlékezetéből.
-Majdnem megfulladtál.
-A tó! - Andreának hirtelen visszatért az emlékezete. Nekitámaszkodott a fiókos szekrénynek. -

Steve volt az! Ő ölte meg Helent. Ő üldözött. Oda kellett volna adnom neki a filmet, de nem
engedelmeskedtem. - Elhallgatott egy pillanatra. - Hazudtam neked, a film a zsebemben lapult.
Elszaladtam, de Steve a nyomomba eredt.

-Cicuskám! - ölelte meg Lucas. - Ne gondolj most erre!
-Nem, engedj! Tudnom kell...
Andrea kibontakozott Lucas karjából. Tudnia kell a részleteket. Csak akkor küzdheti le a

félelmét.

-Steve azután talált rám, hogy te elmentél. Azon a reggelen, amikor fényképeket csináltam a

tónál, ő is ott volt Helennel. ő maga mondta, hogy megölte az asszonyt. Mindent elmondott nekem.

Már mi is tudjuk. Miután idehurcoltuk, mindent bevallott. Reggel összeköttetést teremtettünk a

rendőrséggel, s már le is tartóztatták. A filmed is náluk van, Jacques találta meg az ösvényen.

-Biztosan kiesett a zsebemből. Lucas, olyan különös volt. - Andrea visszaemlékezett

beszélgetésükre Steve-vel. - Bocsánatot kért, amiért meg kell ölnie. De amikor nem akartam
odaadni neki a filmet, úgy megütött, hogy csillagokat láttam.

Lucas sötét arccal lépett az ablakhoz, és kibámult rajta. Andrea még mindig nem tudott

szabadulni az emlékeitől.

-Amikor megint közeledett, fenyegetett és meg akart fojtani, eltaláltam a legérzékenyebb

testrészét. Összeesett.

Lucas újra a lány felé fordult.
-Láttalak, ahogy öngyilkos módon levetetted magad a meredélyen. Nem is tudom, hogyan úsztad

meg koponyatörés nélkül... Az egész erdőn át futottam utánad. Amikor láttam, hogy a tó felé
tartasz, rövidebb utat választottam. Meg akartam előzni Andersont. Akkor láttam, hogy megcsúszol,
és leesel a szikláról. Azt hittem, nem éled túl. Kiabáltam, de te a tóba vetetted magad. Már akkor
utolértem Andersont, mielőtt még a vízhez értél volna.

-Hallottam a kiáltást, de azt hittem, Steve volt. Csak az járt az eszemben, hogy elérjem a vizet,

mielőtt elkaphatna. Emlékeztem rá, hogy nem tud úszni. Aztán süllyedni kezdtem. Rettenetesen
megijedtem, és minden szabályt elfelejtettem, amit arról tanultam, hogy hogyan kell ilyenkor
viselkedni.

-Mikor végre leütöttem Andersont, te már fulladoztál. Beugrottam a vízbe. Talán tíz méterre

lehettem tőled, amikor elmerültél. Mint egy kő, olyan voltál. Egy pillanatig azt hittem... - Lucas
megrázta a fejét. - Amikor kihúztalak, azt hittem, meghaltál. Sápadtan feküdtél ott, és nem
lélegeztél... legalábbis én nem láttam semmi életjelet.

-Csak arra emlékszem, hogy víz csöpögött rólad az arcomra. Akkor azt hittem, hogy meghaltam.
-Közel álltál hozzá. Több liter vizet pumpáltam ki belőled. Közben bocsánatot kértél, amiért azt

hitted, hogy én öltem meg Helent.

-Tényleg nagyon sajnálom, Lucas.
-Ostobaság! Teljesen világos, hogy erre következtettél. A végén még meg is támadtalak, hogy

add nekem a filmet.

Lucas megértő viselkedése felbátorította Andreát.
Annyi mindent mondtál, amin el kellett gondolkodnom... Olyan mérges voltál! Amikor a filmet

követelted, az számomra akkor fölért egy vallomással.

Csakhogy én nem vallomást tettem, csupán durván viselkedtem. Ugye, jellemző rám? Annyi

mindenért kell bocsánatot kérnem. Egyszerre tegyem, vagy sorban egy más után? Mi a véleményed,
cicuskám?

Andrea továbbra sem bocsánatkérést, hanem magyarázatot várt.
-Miért kellett neked a film, Lucas? Honnan tudtál róla?
-Akár hiszed, akár nem, miattad volt rá szükségem. Arra gondoltam, ha valahogy közhírré

teszem, hogy nálam van, téged nem bántanak. Egyébként... - Lesütötte a szemét. - Azt hittem,
tudod, mi van a filmen, és védeni akarod Andersont.

-Védeni őt? - csodálkozott Andrea. - Miért tettem volna?
-Nos, úgy tűnt, kedveled.
-Azt hittem, rendes fiú. Talán mindannyian így gondoltuk. De hiszen alig ismertem. Sőt, ahogy

látom, egyáltalán nem ismertem.

-Nyilván a természetes kedvességedet értettem félre, ráadásul még jobban elrontottam mindent,

mert méregbe gurultam miatta. Dühös voltam, amiért neki megadod azt, amit tőlem megtagadsz.

-Csak nem érezted úgy, hogy elhanyagollak, Lucas?
-Tudom, nincs jogom így érezni, mégis így történt.
-Sajnálom. De ne térjünk el a tárgytól. Tehát feltételezted, hogy védeni próbálom Andersont.

Hogyan következtettél arra, hogy szüksége lehet a filmre?

-Juliával már rájöttünk néhány összefüggésre. Szinte biztosak voltunk benne, hogy ő ölte meg

Helent.

-Te meg Julia! Vagy úgy! Meg kell magyaráznod, Lucas! Félek, még mindig nem tudok józanul

gondolkodni.

-Juliával sokat vitatkoztunk Helen zsarolásairól. Míg meg nem gyilkolták, azt hittük, Jacques-ot

fenyegeti a legjobban. Sem Juliát, sem engem nem hozott ki a sodrunkból azokkal az apróságokkal,
amit a kezében tartott ellenünk. Miután Helen meghalt, a te szobádat pedig feldúlták, arra a
következtetésre jutottunk, hogy a két dolog összefügg. Miért nem fekszel le megint, Andrea?
Nagyon sápadt vagy.

Andrea megrázta a fejét. Titokban örült, hogy Lucas aggódik miatta.
-Jól vagyok. Meséld, kérlek, tovább!
-Juliával mindenkit kihúztunk, aki nem jöhetett számításba tettesként. Te voltál az első. Én

úgysem hittem el, hogy képes lennél leütni magad vagy összetépni a holmidat. Jómagamat is persze
kizártam, és tudtam, hogy Julia sem tette. Azon az estén Juliánál üldögéltem, aki lendületes előadást
tartott arról, hogyan viselkedjünk a nőkkel. Mielőtt beléptem hozzá, még láttam Helent a folyosón.
Utána veled is találkoztam.

-Igen, Julia is kiesik.
-Jacques-ot évek óta ismerem - folytatta Lucas. - Egyszerűen nem lenne képes bárkit is megölni.

Spicerék sem keveredtek gyanúba. Robert híres orvos, aki életeket ment, nem pedig kiolt. Jane
inkább sírva fakad, mint hogy eszébe jusson erőszakot alkalmazni.

*

Lucas fel-alá járkált.
-Már csak Anderson maradt. Rettenthetetlen Juliánk megszerezte a pótkulcsot Tabby nénitől, és

átkutatta a szobáját. Azt remélte, hogy terhelő bizonyítékot lel, talán egy véres ruhadarabot, de nem
járt sikerrel. Elhatároztuk, hogy figyelmeztetünk téged, de nem említjük Steve nevét. Azt
gondoltam jobb, ha senki iránt nem vagy bizalommal. Julia akart veled beszélni, mert feltételeztük,
hogy benne bízol a legjobban, inkább hiszel neki, mint nekem. Hiszen semmivel sem érdemeltem ki
a bizalmadat.

-Jól megijedtem. Rémálmaim voltak.
-Sajnálom, de akkor ez tűnt a legjobb módszernek. Azt hittük, a film tönkrement. Ugyanakkor

nem akartunk kockáztatni.

-Ugye aznap este erről beszélgetett Julia Jacques-kal?
-Igen. Igen, így már hárman vigyáztunk rád.
-Én is megtehettem volna, ha elmondtok mindent.
-Kétlem. A te arcod mindent elárul. Amikor a reggelinél megemlítetted a negyedik filmet, és

hirtelen megértetted, milyen nagy a jelentősége, ezt mindenki leolvashatta az arcodról.

-Ha előre figyelmeztettek...
-Mentél volna Juliával, akkor mindez nem történik meg!
-Időre volt szükségem, hogy gondolkozzam.
-Tudom, az én hibám volt, Andrea. Másképpen kellett volna megközelítenem a dolgot. Akkor

nem szenvedtél volna annyit.

-Nem, Lucas! - Andreának eszébe jutott, hogyan nézett rá a férfi, amikor kihúzta a vízből. - Ha te

nem vagy, belefulladok a tóba.

-Ne nézz így rám, Andrea! Még megfeledkezem az ígéretemről. - A férfi elfordult. - Hívom

Robertet, hogy vizsgáljon meg.

-Lucas! - Andrea nem akarta elengedni a férfit, míg mindent el nem mondott neki. - Miért jöttél

ide a fogadóba? Nehogy azt állítsd, hogy itt akartál regényt írni! Ismerem a szokásaidat.

Lucas megtorpant az ajtóban.
-Már említettem, hogy az ok megszűnt. Felejtsd el, Andrea!
Megint magára öltötte a jól ismert, elutasító álarcot. Ám ezúttal nem ijesztette meg Andreát.
-Ez a fogadó a nagynénémé. Az eseményeket az váltotta ki, hogy ideutaztál, még ha nem is

tehetsz semmiről. Jogom van megtudni, miért jöttél ide.

Lucas tanácstalanul meredt Andreára. Zsebre dugta a kezét, és lesütötte a szemét.
-Hát jó, ahogy akarod. Most már valóban nincs jogom félteni a büszkeségemet. Te pedig

magyarázatot érdemelsz azok után, amit veled tettem. - Lucas ugyan nem jött közelebb, de
tekintetét Andreára szegezte. - Miattad jöttem ide. Csak két lehetőség állt előttem: vagy
visszakaplak, vagy megbolondulok.

-Engem visszakapni? - Andreának nevethetnékje támadt. - Lucas, nem találtál eredetibb

magyarázatot? - Látta, hogy a férfi összerezzen. - Hiszen kidobtál, hát nem emlékszel? Hallani sem
akartál rólam, és most sem akarsz.

Lucas tágra nyílt szemmel nézte a lányt.
-Még hogy hallani sem akarok rólad? Fogalmad sincs, mennyire kívánlak! Végig így éreztem.

Már azt hittem, miattad fogok megbolondulni.

-Ugyan, Lucas, elég a meséből! Semmi kedvem ilyen ostobaságokat hallgatni.
-Te akartad tudni, akkor hallgasd is meg!
-Azt mondtad, nincs rám többé szükséged - vetette a szemére a lány. - Sohasem jelentettem

neked semmit. Azt állítottad, minden elmúlik egyszer. Csak vállat vontál. Még sohasem bántott
meg senki ennyire.

-Tudom, mit tettem. - Lucas haragja elpárolgott. Arcán fájdalmas vonás jelent meg. - Tudom, mit

mondtam neked, miközben értetlenül álltál előttem. Gyűlöltem magam miatta. Megkönnyítette
volna a dolgomat, ha kiabálsz, jelenetet rendezel. De te csak álltál és potyogtak a könnyeid.
Sohasem tudom elfelejteni azt a látványt.

Andrea nem értette a férfit.
-Ha mégis akartál engem, miért mondtad az ellenkezőjét?
-Mert megijesztettél.
- Én... megijesztettelek?
-Fogalmad sem volt arról, mit tettél velem a kedvességeddel, nagylelkűségeddel. Soha semmit

sem kértél, mégis mindent megköveteltél.

Lucas izgatottan járkált fel-alá. Andrea csodálkozva nézte.
-Elhitettem magammal, hogy a beteged vagyok, de ha megbántalak, nem jössz vissza többé, én

pedig kigyógyulok a bajból. így képzeltem. Minél többet kaptam tőled, annál többre vágytam.
Éjszaka felébredtem, és elátkoztalak, amiért nem vagy mellettem. Aztán összeszidtam magam,
amiért ennyire ragaszkodom hozzád. Meg kellett szabadulnom tőled. Nem mertem bevallani, még
magamnak sem, hogy szeret telek.

-Szerettél? - Andrea kábán szédelgett. - Szerettél?
-Akkor is szerettelek, most is szeretlek, s életem végéig szeretni foglak. - Lucas mély lélegzetet

vett. - Képtelen voltam bevallani neked. Magam sem hittem el. - Megállt Andrea előtt. - Az elmúlt
három év alatt figyelemmel kísértem az életed. Mindig találtam rá ürügyet. Amikor felfedeztem,
hogy a nagynénédé ez a fogadó, és megtudtam, hogy néha meglátogatod, állandó vendége lettem.
Végül beláttam, hogy nélküled sohasem leszek boldog. Kieszeltem egy tervet. Mindent elterveztem.

-Tervet? Miféle tervet?
-Nem volt nehéz rávenni Tabby nénit, hogy írjon neked, és hívjon meg. Ahogy ismertelek,

tudtam, hogy szó nélkül engedelmeskedsz neki. Többre nem is volt szükség. Legalábbis azt hittem.
Biztos voltam a dolgomban. Nem kételkedtem benne, hogy megint a karjaimba veted magad, ha
találkozunk, ugyanúgy, mint régen. Feleségül akartalak venni, még mielőtt meggondolnád magad.

-Feleségül? - bámult rá döbbenten Andrea.
-Ha összeházasodtunk volna, nem féltem volna többé attól, hogy elveszítelek. Sohasem

egyeztem volna bele a válásba. Hát így képzeltem, cicuskám. Jól pofon kellett volna vágnia
valakinek. Te aztán meg is tetted. Ahelyett, hogy a nyakamba ugrottál volna, hűvösen közölted,
hogy tűnjek el. Természetesen nem riasztottál vissza. Egyszer már szerettél, és tudtam, hogy ez a
szerelem vissza fog térni. De olyan fagyosan viselkedtél velem...

Lucas elhallgatott egy pillanatra, látszott rajta, milyen nehezére esik minden egyes szó

kimondása.

-Nagyon fájt viszontlátni téged, cicuskám. Gyötört a gondolat, hogy a közelemben tartózkodsz,

mégsem vagy az enyém. Szerettem volna a tudtodra adni, hogy mit jelentesz nekem, ám ahányszor
csak találkoztunk, megvadultam. Amikor tegnap hátrahőköltél, és azt kérted, ne bántsalak többé...
hát rettenetesen éreztem magam.

-Lucas...
-Hadd mondjam végig! Később nem lennék képes rá. Julia kezelésbe vett, de nem tudtam

változtatni a magatartásomon. Minél inkább ellenkeztél, annál erőszakosabban viselkedtem.
Mindent rosszul csináltam. Azon az éjjelen a szobádban... majd nem erőszakot követtem el. Miután
megláttalak Anderson karjaiban, majd bele őrültem a féltékenységbe. Akkor megint elsírtad magad,
én pedig megesküdtem, hogy soha többé nem akarom, hogy miattam sírj.

Andreára pillantott, aki szótlanul várta a folytatást.
-Hidd el, aznap kész lettem volna könyörögni, eléd térdelni, akármit megtenni... Akkor

megláttam, ahogy Steve-vel csókolóztok. Eszembe jutott, hány férfival találkozhattál az évek során,
míg nem lehettem melletted...

-Senki mással nem kerültem közelebbi viszonyba - szakította félbe Andrea. Lucas csodálkozott,

majd élesen végigmérte Andreát.

-Miért?
-Nagyon egyszerű. Ahányszor csak szóba álltam egy férfival, rádöbbentem, hogy nem

hasonlítható hozzád.

Lucas lehunyta a szemét.
-Cicuskám, nem is érdemellek meg.
-Lehet - állt fel Andrea, és odalépett hozzá. - Lucas, ha még mindig kívánsz, mondd meg! Tőled

szeretném hallani.

-Nos... - A férfi bizonytalanul nézett a szemébe. - Cicuskám, kétségbeesetten vágyom utánad,

mert nem tudok nélküled élni. Szükségem van rád, te vagy a jobbik felem. Kérlek, fogadj vissza!
Légy a feleségem!

Andrea már-már a karjaiba vetette magát, amikor eszébe jutott Julia intelme. Juliának igaza volt.

Lucast elkényeztették a sikerek. Rámosolygott a férfira.

-Hát jó.
-Jó? Hogy érted ezt?
-Hozzád megyek. Ezt kérdezted, nem?
-Igen, igen.de...
-Akkor adhatnál egy csókot, mert úgy szokás.
Lucas Andrea vállára tette a kezét.
-Cicuskám, szeretném, ha tudnád, hogy soha többé nem engedlek el. Még ha csak hálából jönnél

hozzám... kétségbeesésemben abba is belemennék. De gondold meg, mit teszel!

A lány oldalra billentette a fejét.
-Ugye tudod, hogy azt hittem, Helen mellett te vagy a fényképen?
-Igen, cicuskám, de minek...
-Az erdőbe menekültem - folytatta Andrea -, és éppen el akartam rontani a filmet, amikor Steve

rám bukkant. - Szorosan Lucas elé lépett. - Tudod, hogy egy film mennyire szent dolog?

A férfi megkönnyebbülten felsóhajtott, és a tenyerébe fogta Andrea arcát.
-Igen, értem. Olyasmi, mint a tizenegyedik parancsolat.
-Egy előhívatlan filmet tilos fénynek kitenni! - ölelte át a nyakát a lány. - Nos, megcsókolsz

végre, vagy kezdjem én?