Jason Garcia munkáját jól végző nyomozó. Most éppen olyan feladatot kap, amit nem végezhet egyedül. Hamis ítélettel börtönbe kell vonulnia, hogy leleplezhesse a börtönigazgató korrupciós tevékenységét. No de ki legyen az összekötője? Hát a felesége! Hogy nincs neki? Akkor gyorsan házasságot kell kötnie a rendőrség legújabb alkalmazottjával, Nicole Galligannel, a gyönyörű fiatal nővel, aki tiltakozik a gyors esküvő ellen.

Kathy Schranko

Börtöncsapda

Gold Book Kft.

SZERELEM & ROMANTIKA 78

Copyright © 1998 Kathy Schranko

Fedélkép: Corel Corporation

Hungarian edition and translation

Copyright © by Gold Book Kft.

Szedés, tördelés, tipográfia: Gold Book Kft.

ISSN 0866-367X

ISBN 963 9019 69 0

Kiadja a Gold Book Kft.

Felelős kiadó a kft. ügyvezetője

Nyomta és kötötte a Multipress 2000 Kft.

Készült Budapesten

Előszó

A férfi lihegve rohant a kapualjba. Az utca sötét volt, mégis biztonságosnak tűnt, főleg azután, hogy lőtt sebét az előbb a kivilágított főúton szerezte. A kocsija ott maradt a parkolóban, és kétséges, hogy érdemes-e érte menni, miután az, aki rálőtt, tudta, hogy melyik autót figyelje. Kezét rászorította vérző sebére, és kissé felszisszent. Éles fájdalmat érzett. Nyakkendőjét megpróbálta egy kézzel lehúzni a fejéről és rátekerte a seb feletti részre. Csak csekély próbálkozásnak tűnt, hogy elszorítsa a vérző karját.

- A francba! - szitkozódott, és újra megpróbálta. Tudta, hogy sikerülnie kell, mert különben itt hagyja a fogát egy olyan ostobaság miatt, mint az elvérzés. - Gyerünk - suttogta. - Ügyes fiú vagy, Jason! - ezzel is biztatva saját magát.

De ekkor nem messze tőle két férfi hangját hallotta meg.

- Erre szaladt! - kiáltotta a soványabbik.

- Meghibbantál? - kérdezte mérgesen a köpcös, miközben visszatette fegyverét a derekán lévő pisztolytáskába. - Miért jött volna erre a helyre? Ezt csak egy öngyilkos tenné!

- Gondolod? - kétkedett a sovány. - Ez a fickó túl sokat tud!

- Mi a fenének jönne erre? - kérdezte ismét a kisebbik. - Itt még nagyobb veszélyben lenne.

- Az igaz! - helyeselt a társa -, én azért egy kicsit körülnézek!

Mindketten elindultak a sebesült férfi felé, mire szirénázás hangjai állították meg őket. Nem is gondolták, hogy csak néhány lépésnyire vannak áldozatuktól, aki már előhúzta fegyverét, hogy megfelelően védekezhessék üldözői ellen.

- Rohadt zsaruk! - kiáltott fel a köpcös. - Mindenbe beleütik az orrukat! Gyerünk! Lépjünk le! - Majd mindketten sarkon fordultak és elrohantak.

A sebesült férfi alig akart hinni a fülének. Be kellett ismernie, hogy nagyon félt. Mindkét alak veszélyes külön-külön is, hát még együtt! Tudta, hogy nem sok esélye lett volna, ha tűzpárbajra került volna a sor, de nem adta volna olcsón az életét. Ő is biztosan elküldte volna valamelyiket, az árnyékvilágra! Ha nem jönnek a rendőrök szirénázva, talán már vége is lenne. De szerencsére idejében, éppen az utolsó pillanatban találtak ide!

- Jason! - kiáltotta ekkor valaki a közelből.

A férfi megismerte társa hangját. Fellélegzett, immár másodszor. Ha nem lett volna sebesült, könnyebben elbánt volna a két támadójával, de így nehéz dolga és kevés esélye volt. Valaki csapdát állított neki, amibe ő szépen belesétált. De ki lehet az az illető, aki ennyire jól informált és mindig egy lépéssel előtte jár? Ki kell derítenie, csak most sajnos néhány nap kényszerpihenő következik, amíg újra ezen az ügyön dolgozhat.

- Jason! - ismételte meg Andrew a nevét. - Élsz még? - kérdezte reménykedve.

- Ne reménykedj, cimbora - nyögte Jason -, még el kell viselned egy darabig!

Ekkor elvesztette az eszméletét, és éppen társa lábai elé esett. Túl sok vért vesztett.

Első

Nicole Galligan ezen a napon úgy érezte, hogy övé a világ. Most végzett az egyetemen, és végre megfelelő állást kapott a városi rendőrségnél, mint nyomozó-pszichológus. Minden elképzelése valóra vált, még csak egy dolog hiányzott a teljes boldogságához, hogy szerelmes legyen. Mert ez idáig sajnos ez nem történt meg vele - igaz, nem is nagyon kereste az igazit, főleg azért, mert tanult. Voltak futó kapcsolatai, de ezek csupán csak szexuális töltettel rendelkeztek, semmi közük sem volt a szerelemhez. De ez még igazán ráér, sóhajtotta.

A ragyogó napsütésben megtorpant a városi rendőrség épülete előtt, és még a napnál is ragyogóbb mosollyal nézte az impozáns házat. Most kezdődik élete nagy napja.

Ám ekkor valaki nekiment. A lány térdre esett, és majdnem elsírta magát, mert tudta, hogy a harisnyája éppen most szakadt ki. Ilyen körülmények között hogyan mutatkozzék leendő főnöke előtt?

- Nem tud vigyázni? - kérdezte ekkor egy férfiasan érces hang. - Majdnem félszakadt megint a sebem! - Majd hosszan elkezdett káromkodni spanyolul, de olyan cifrán, hogy még Nicole is megrémült tőle, annak ellenére, hogy nem értett egy kukkot sem.

- Még hogy én nem tudok vigyázni? - kiáltott fel mérgesen a lány, és vörös haja harciasan megcsillant a napfényben. - Maga jött nekem! Ráadásul a harisnyám is elszakadt! - mutatott formás lábára, és egy kissé feljebb húzta a szoknyáját, hogy önmaga is megszemlélhesse az okozott károkat.

- Csinos - húzta el a száját a férfi, és fekete szeme felszikrázott. - Csak az a nagy lyuk ne lenne rajta.

- Amit csakis magának köszönhetek - folytatta a lány. - Ez az első munkanapom, és tessék! Pedig minden olyan jól kezdődött, amíg maga nekem nem jött.

- Minek kellett megállnia; éppen a feljáró előtt! - kezdte megint szidni a férfi. - Én csak siettem, de maga leblokkolt előttem. Ha nem teszi, hanem továbbmegy, akkor már én is bent lennék az épületben, és nem lennének fájdalmaim!

- Fájdalmai? - kérdezte szinte már visítva a nő. - Magának vannak fájdalmai, amikor engem öklelt fel? Nézzen magára, mekkora robusztus alak! - Ám ekkor jobban szemügyre vette a férfit, aki fellökte.

Hatalmas termete majdnem két fejjel a lány fölé magasodott. Hosszú, fekete haja szorosan össze volt gumizva a tarkóján. Széles válla tekintélyt parancsoló volt. A lány szeme tovább pásztázta a férfi testét. Mellkasa széles, izmos volt. Csípője keskeny volt, és hajlékonynak tűnt. Bal karja fel volt kötve, nyilván erre a sérülésre célzott az előbb. Kék farmerja izmos combot sejtetett. Kissé terpeszben állt a lány előtt, Nicole mégis érezte, hogy olyan a férfi, mintha bármikor ugrásra készen állna.

A lány szemében elismerést vélt felfedezni a férfi, majd gúnyosan elhúzta a száját.

- Csak nem most akar levetkőztetni? - kérdezte még gúnyosabban, majd felkacagott, amikor a lány döbbenten nézett a szemébe. Gyorsan kikerülte, és felszaladt a lépcsőn.

- Remélem, többször nem találkozunk, mert annak súlyos következményei lehetnek,

- Ha a katasztrófára gondol; akkor igaza van! - kiáltott utána a lány, mert azért nem hagyhatta szó nélkül távozni a férfit.

Nicole ismét végignézett magán, és azon töprengett, hogyan szabadulhatna meg szakadt harisnyájától.

A kapuban a rendőr útbaigazította, de még egy kis kitérőt tett a női mosdó felé, ahol gyorsan levette jobbra érdemesült ruhadarabját, és lemosta a felhorzsolt térdét.

- Most már nyugodtan mehetek az új főnök elé - mormogta maga elé. - Jobb kezdetet is el tudtam volna képzelni, mint ezzel a pöffeszkedő hegylakóval való találkozást.

Kis késéssel megérkezett a rendőrfőnök irodájába. A titkárnő hellyel kínálta, és megkérte, hogy várjon. Nicole helyet foglalt, és szemlélődni kezdett a titkárnő szobájában. Minden unatkozó várakozó ezzel tölti az idejét, amíg arra vár, hogy a rendőrfőnök elé járulhasson.

Ekkor kinyílt az ajtó. Nicole nem akart hinni a szemének, amikor megismerte a férfit, aki felöklelte a kapuban,

- Jason, sajnálom, de Andrew nem lehet ebben az ügyben a társad! - veregette hátba a férfit a rendőrfőnök, akit Nicole személyesen is ismert. Olivier Boyle alacsonyabb volt a Jasonnek nevezett férfinál, de izomzatban hasonló fajsúlyú volt. Jason fekete szeme mérgesen villant, amikor felismerte a lányt.

- Újabb hódolók, Olly? - kuncogott, és rákacsintott a főnökére.

- Bár az lenne - nevetett vissza Olivier -, de ki kell ábrándítsalak! A hölgy az új munkatársunk.

Nicole sem hitte, hogy ez a bejelentés Jasonra ilyen erővel hat.

- Még hogy ez az istencsapása az új munkatársunk? - Kacagott fel gúnyosan. - Remélem, nem hozzám osztod be, mert attól tártok, hogy előbb-utóbb katasztrófa sújtotta terület lesz a rendőrség épülete.

- Csak nem ismeritek egymást? - kérdezte kíváncsian Olivier Boyle.

- Szerencsére nem, csak futólag találkoztunk, de az egy életre elegendő volt - válaszolta ekkor a lány. Mondatát döbbent csend kísérte. Még Ammy, a főnök titkárnője is megrökönyödött ezen a kijelentésen.

- Ó, milyen bűbájosak ezek a gyerekek! - mosolygott ekkor Boyle. - Nem igaz, Ammy? Kezdeti ellenszenv, aztán pedig a nagy szerelem!

- Ugye most csak viccelsz? - kérdezte ekkor döbbenten Jason, - Ez a nő nekem akkor sem kellene, ha ő lenne egyedül egy szigeten rajtam kívül. - És tüzetesen végignézett a lányon.

A lány vörös haja szertelen fürtökben pihent a vállán. Zöld szeme vészjóslóan szikrázott a férfi felé, mint aki nézéssel is képes megölni valakit. Sudár alakja, ahogy most szemben állt a férfival, csábos volt és kihívó. Melle megfeszült a blúzán, ami arra engedett következtetni, hogy akár harcba is képes szállni az igazáért. A lábán már nem volt ott a szakadt harisnya. És most még csodálatosabb volt a hosszú lába, mint amikor először látta.

- Ó, hát ez remek! - csapta össze a kezét hirtelen a rendőrfőnök. - Akkor máris bemutatom neked a társadat a következő bevetésre.

- Hogy micsodámat? - kérdezte elcsukló hangon Jason. - Ugye, megint csak viccelsz?

- Egy cseppet sem. Ezért hívattalak ide, csak azt hittem, a kisasszony nem ér ide időben.

- Miért ne értem volna ide? - kérdezte ekkor harciasan Nicole.

- Mivel a szomszéd államból érkezett, és nem tudtam, hogy sikerült-e idejében átköltöznie, és elintéznie a formaságokat.

- Nem vagyok óvodás! - húzta fel az orrát durcásan a lány, ám ebben a pillanatban Jason felkacagott.

- Hát annak egy cseppet sem néz ki!

- Na, akkor gyerünk újra be az irodámba, mindent megbeszélünk.

- Muszáj? - kérdezte vonakodva Jason.

- Nincs más választásod, illetve van! Mehetsz megint betegszabadságra!

- Inkább nem! Nem bírnám a semmittevést. Elég volt belőle négy hét!

- Akkor ne ellenkezz! - Olivier Boyle becsukta az iroda ajtaját, és hellyel kínálta vendégeit. - A hölgy Nicole Galligan - mutatott a lányra. - Végzett pszichológus, és ez lesz az első munkahelye. Remélem, nem keseríted meg az életét, csakhogy bizonyítsd felsőbbrendűségedet! - fenyegette meg ujjával Jasont a rendőrfőnök.

- Távol álljon tőlem, az első összecsapásnál úgyis sírva fog menekülni.

- Ahhoz képest, hogy nem ismer, bátran von le téves következtetéseket! - mondta felemelt fejjel a lány, és mérgesen nézett leendő társára.

- Most ne kezdjenek nekem veszekedni, hagyják meg ezt a kedves tevékenységet más alkalomra - szólt a rendőrfőnök. - Térjünk a tárgyra. Mivel nem tudjuk, hogy Miss Galligan hogyan viselkedik bevetéseknél, ezért azonnal a mélyvízbe dobjuk.

- Tudok úszni - jegyezte meg halkan a lány.

- Csak a nyugodt úszómedencében! - hajolt felé Jason. - De még nem tudhatja, mire képes a háborgó tengerben.

- Elég ebből! - tapsolt kettőt Olivier. - Jason, fogd vissza magad! Nem ismerek rád! Mióta vagy a női nem ellensége?

- Csak egy példányának, amelyik éppen itt ül mellettem!

- A szimpátiánk kölcsönös - mosolygott elbűvölően a lány Jason felé.

- Akár egy vipera! - mutatott a lányra Jason, miközben a rendőrfőnökre nézett.

- Azt hiszem, csak a te hatásod! - mosolygott Olivier, mert nem értette, mi ez a rendkívüli ellenszenv e két ember között. Hiszen nem is ismerik egymást. - Tehát most már dolgozzunk, és megkérek mindenkit, hogy...

- ...figyeljen! - fejezte be Jason.

- Úgy van! - bólintott Olivier. - Akkor most elmondom az előzményeket, hogy Miss Galligan is járatos legyen a témában. - A lány várakozásteljesen hátradőlt a széken és ekkor történt a baj. A szék háttámlája egyszerűen úgy hanyatlott hátra, ahogy a lány hátranyomta. Mivel semmiféle akadályba nem ütközött Nicole háta, csak kapálózni tudott, hogy nehogy hanyatt essen a székről, de ekkor biztonságot kereső, hadonászó kezével belekapaszkodott a mellette ülő Jason karjába, ami balszerencséjére éppen a férfi sérült karja volt. A férfi felkiáltott, de látta, hogy Nicole máris zuhan, és ő ösztönösen utánakapott, majd együtt estek a földre. Jason még mindig óvón ölelte a lányt, de ekkor megint beléhasított a fájdalom, és sziporkázó káromkodásba kezdett, természetesen spanyolul.

A rendőrfőnök csodálkozva nézte a jelenetet, ami egy szempillantás alatt játszódott le előtte.

- Hát ez nem, semmi - tapsolt, mint aki a színházban jól szórakozik. - Nagyon jól tudtok együttműködni!

- A francos fenét! - kiáltott fel Jason, és ép kezével talpra állította a lányt. - Nem látod, hogy egy katasztrófazuhatag ez a nő?

- Miért? - kérdezte naiv kíváncsisággal Olivier. - Hiszen csodálatosan tudtatok együtt zuhanni.

- Olly! - kiáltott fel fájdalmasan Jason. - Ne idegesíts, mert isten bizony megtanulok még néhány káromkodást, de nem spanyolul!

- Ne ijesztgess, Jason! - fenyegette meg ujjával barátságosan a rendőrfőnök. - Ahogy te káromkodsz, úgy nem tud senki sem. Persze jobb, ha megmaradsz a spanyol nyelvnél ebben az esetben, mert amíg nem tudom, hogy az anyámat szidod, addig semmi baj.

- Nem is a te anyádat szidtam! - húzta el a száját Jason.

Nicole eközben megpróbálta rendbe szedni magát. Ez nem lehet igaz! - füstölgött magában. Ma már ez a második baleset, ami történik vele. És mind emellett a faragatlan férfi mellett, aki olyan megnyerően szitkozódik spanyolul hogy már ezért is bokán kellene rúgni!

- Nos, kisasszony, engedje meg, hogy bemutassam spanyol származású társát: Jason Garcia, aki most ugyan sebesült és ezért ilyen morgós medve, de elhiheti, hogy a női nem legádázabb hódolója.

- Csakis abban az esetben, ha az a nőnemű egy vörös hajú kétbalkezes boszorkány.

- A hízelgést később - mordult rá Olivier Jasonra. - Egyébként ne aggódjék, Miss Galligan, de az a szék már régóta támla nélküli, csak a szépérzéke miatt teszi vissza Ammy a háttámláját. Itt mindenki tudja, hogy azon a széken nem lehet hátradőlni! Igaz, Garcia? - nézett beosztottjára.

- Hát persze!

- Ennek ellenére bocsánatot kérek, hogy ekkora zűrzavart okoztam! - szabadkozott a lány.

- Éppen azt magyarázom, hogy nem kell bocsánatot kérnie, mert nem tudhatta, hogy ez csak amolyan kabala-szék. Már régen kicserélhettem volna, de nem tettem. Jó vallatóeszköz - mosolygott barátságosan a rendőrfőnök.

- Mindent bevallok! - kuncogott a lány, de azért még félresandított Jason felé, hogy hogyan fogadja a rendőrfőnök újabb barátságos megnyilvánulását.

A férfi ismét helyet foglalt a lány mellett, és megdörzsölte fájó karját. Ma már másodszorra érez fájdalmat, pedig már annyira türelmetlen, hogy végre tökéletesen rendbe jöjjön a keze, de mindhiába... Főleg, ha ez a nő még további sérüléseket okoz neki! Oldalra nézett és Nicole mosolygó szájára tapadt a tekintete. Csábos ajkai vannak. Amolyan csókolnivaló. Miket találok ki? Megőrültem? - kérdezte magától, majd megpróbált Ollyra figyelni.

Hiába Olivier Boyle volt a rendőrfőnök, minden komolyabb munkát Jason irányított. Azon kevesek közé tartozott, akik közvetlenül a rendőrfőnök beosztottjai lehettek. És ez a kedvezmény most Nicole személyét is érinti. Mit eszik a főnök ezen a kétbalkezes nőszemélyen? Honnan is tudhatta volna, hogy Nicole nem is olyan kétbalkezes, mint inkább csak balszerencsés a mai napon? Ügy érezte, a jó kezdet helyett minden összeesküszik ellene, főleg ez a jóképű, faragatlan fickó.

- Tehát Jason, te bevonulsz a börtönbe, hogy ott is kicsit körül nézz. A besúgónk szerint a börtönigazgató is benne van a visszaélésekben. Nagyon jól tudod, melyik ügyön dolgozunk, tehát majd tájékoztatod Nicolt a részletekről. Nicole lesz az összekötő. Ő fogja szállítani a jelentéseidet.

- Miért pont ő? - kérdezte hitetlenkedve Jason. - Andrew sokkal jobban ért az ilyesmihez!

- Csakhogy odabenn senki sem fogja elhinni, hogy Andrew a feleséged! Ezzel szemben Nicole pontosan megfelel erre a feladatra.

- Hogy micsodám? - kérdezte megrökönyödve a férfi. - Ez a nő lesz a feleségem? Még feltételezni is rémisztő, nemhogy elfogadni!.

- Te csak törődj bele, hogy Nicole lesz a feleséged! Akár tetszik, akár nem! Tudod, vannak olyan helyzetek, amiket ki lehet használni a börtönben, de egy baráti látogató ezt nem teheti meg!

- Mire gondolsz? - tette fel a következő kérdését Jason.

- Például a házastársak hetente egyszer kettesben is találkozhatnak. Őrök nélkül. Ez pontosan megfelelő alkalom arra, hogy jelents Nicole-nak, és ne hallgathassák ki a beszélgetéseket úgy, mint a látogatások során. Persze azért óvatosnak kell lenni, sohasem lehet tudni, mire képesek ott benn.

Jason kezdte kapiskálni, hogy mit is akar a főnöke.

- Tehát be kell szerezni minden papírt. Nem lesz könnyű!

- Miért ne lenne. A szomszédban van a városháza, ott azonnal összead benneteket a békebíró. Nem kell ide semmiféle hamis papír! Te úgyis a saját nevedet használod és Nicole is. A rendőrségi nyilvántartásban egyébként sem szerepeltek! Csupán a foglalkozásotokat kell meghamisítanunk.

- Na álljunk csak meg egy szóra! - állt fel hirtelen a lány. - Ön azt akarja a tudtomra adni, hogy ehhez a faragatlan tuskóhoz most hozzá kell mennem, mert ezt kívánja a munkaköri kötelességem?

- Pontosan! - vigyorgott a rendőrfőnök, és várakozón a lányra nézett. - Csodálatos férj lesz belőle!

- Akkor inkább felmondok! - mondta a lány, és már fordult is az ajtó felé.

- Egy fenét fogsz felmondani! - ugrott fel most Jason. Ő sem értette, miért váltott hirtelen tegezésre, és a lány után szaladt. Megragadta a karját és visszacibálta a rendőrfőnök elé. - Én leszek a férjed! Mégpedig azonnal, és azt csinálod, amit a főnök, meg persze én mondok! Ez az ügy érdekében nélkülözhetetlen.

- Keressenek más balekot, de az már biztos, hogy ehhez a pasashoz akkor sem mennék hozzá, ha ő lenne a világ egyetlen férfija!

- Kérlek bízd csak rám az ügyet - nézett Jason a főnökére. - Majd én jobb belátásra bírom.

- És ha szabad kérdeznem, vajon mivel? - tette csípőre a kezét Nicole, és remegett a méregtől.

- Mindjárt megmutatom - és most együtt hagyták el a rendőrfőnök irodáját. - Olly, egy óra múlva itt leszünk!

- Jól van, gyerekek - kacagott Olivier Boyle, és tudta, ha Jason valamit elhatároz, akkor azt meg is teszi, vagy megszerzi. És Nicole semmit sem tehet ez ellen!

- Azonnal eresszen el! - sikoltotta Nicole a folyosón, és rángatta a karját, amit a férfi ép kezével vasmarokkal szorított.

- Eszem ágában sincs! Most átmegyünk a békebíróhoz, és szépen igent rebegsz előtte, hogy megkapjuk a házasságlevelet.

- Egy fenét! - makacsolta meg magát a lány és belecsimpaszkodott egy arra haladó rendőrbe. - Kérem, segítsen, ez az elvetemült fráter feleségül akar vermi.

A rendőr azonban ahelyett, hogy segített volna a bajba jutott lánynak csak ennyit mondott:

- Hja, kérem, ha Jason valamit nagyon akar, azt tűzön-vízen át keresztülviszi. Inkább örüljön, hogy ilyen nagy szerencse érte, Garda hadnagy már sok nőnek elcsavarta a fejét, de még egy sem tudta az oltár elé ráncigálni.

- Nem látja, hogy nem én ráncigálom, hanem ő engem?

- De igen - mosolygott a rendőr, és sok boldogságot kívánt Jason Garciának. - Csinos a kis hölgy! - tette még hozzá.

- Gyerünk, kicsim - mondta most felsőbbrendű mosoly kíséretében a férfi - Már nem bírok magammal, azonnal össze kell házasodnunk! - Majd magához rántotta a lányt és szenvedélyesen szájon csókolta. - Jobb, ha feladod! - súgta két csók között. - Itt senki sem véd meg tőlem! - Majd ismét lecsapott a lány csábító ajkára. Már azóta meg akarta csókolni, amióta összefutott vele a bejáratnál. Nicole eleinte tiltakozott, de egy kis idő után kénytelen volt beismerni, hogy a pasas csókja igen felkavaró, és remegve simult Jason ölelő karjába.

E szenvedélyes csóknak természetesen több szemtanúja is volt, mire abbahagyták, kiérdemelték a vastapsot, Jason pedig vágytól égő szemmel nézte a lány csóktól duzzadt ajkát.

- Azt hiszem, ezt még gyakorolni fogjuk! - súgta, és megint ráncigálni kezdte Nicole-t a kijárat felé. - Most vége az előadásnak - kiáltott kollégái felé. - Majd visszafelé repetát kaptok a látványból - ígérte, és határozott léptekkel vonszolta maga után Nicole Galligant. A lány kénytelen volt beismerni, hogy Jason. Garcia igen határozott egyéniség és a munkája érdekében mindenre képes, még arra is, hogy feleségül vegyen egy olyan nőt, akit nem is kedvel!

Nicole alig tudott lépést tartani a férfival, de a szomszédos, épületnél megtorpantak, és Jason a lány felé fordult.

- Most az egyszer még megkérdezem, hogy jelenetet fogsz-e rendezni a békebíró előtt, vagy szépen megtarthatjuk az esküvőnket?

- Van más választásom? - sóhajtotta a lány, és engedelmesen belefűzte kezét a férfi karjába. - Menjünk, ha muszáj! Csak szeretném még egy kissé rendbe szedni magam. Nem éppen esküvői ruha van rajtam.

- Rendben - egyezett bele Jason és a városházában elvezette a mosdóhoz a lányt. - Siess! - mondta még, mielőtt Nicole eltűnt az ajtó mögött.

A lánynak esze ágában sem volt sietni. Mégis mit képzelnek ezek ott a rendőrségnél? Odamegy dolgozni, és azonnal férjhez adják? Miféle kőkorszaki megoldások ezek?

Immáron másodszorra szedte rendbe magát, pedig első munkanapjából még csak két óra telt el.

- Most mit tegyek? - sóhajtotta a tükörképének. - Semmi kedvem férjhez menni. Mi lenne, ha meglépnék, és másik munka után néznék? És ez a vadember vegye el azt, aki van olyan hülye, hogy hozzámenjen!

Körülnézett a mellékhelyiségben és észrevette az ablakot. Nincs más választása, meg kell szöknie. Visszamegy Boyle rendőrfőnökhöz, és beadja az azonnali felmondását. Majdcsak lesz másik államban is munkalehetőség, merthogy ezek után nem fogják alkalmazni e féltekén sehol sem, az egyszer biztos.

Kikukucskált és lenézett. Nem is olyan magas, gondolta. Felhúzta a szoknyáját és felült az ablakpárkányra. Mindkét lábát felhúzta és megpróbálta kifelé lógatni a lábát. Miközben erősen megkapaszkodott, csúszott lefelé, de még mindig nem érte a lába a földet. Felsóhajtott, és hirtelen eleresztette a párkányt. Várta, hogy mikor fog a földre zuhanni, de ahelyett, hogy keményen megütötte volna magát, kemény vasmarokkal tartotta valaki.

- Mi a fene... - nézett a férfira, aki elkapta.

- Csak nem szökni próbálsz, kicsim? - vigyorgott az arcába Jason.

- Honnan tudtad, hogy meg akarok lépni? - kérdezte suttogva a lány.

- Túlságosan hamar engedékeny lettél, ami nagyon gyanús lett nekem! Mindjárt gondoltam, hogy az első adandó alkalommal meg akarsz lépni. És amikor rendbe akartad szedni magad, akkor már azt is tudtam, hogy ez lesz az első alkalom, de biztosíthatlak, hogy több nem lesz.

A férfit nem érdekelte fájó karja, amit már ezen a napon harmadszorra ütött meg a lány, hanem szorosan fogta tovább Nicole-t, és megkerülve vele a házat, a karjában vitte fel a lépcsőn a városháza bejáratához. Azonnal vitte a békebíró szobájába és ellentmondást nem tűrő hangon utasította a békebírót, hogy adja össze őket.

- Mire ez a sietség? - kérdezte meglepetten az idős férfi, akinek ősz haja rakoncátlanul hullott a szemébe.

- Tudja, uram, mi nagyon szeretnénk már házasok lenni - válaszolta Jason.

- Csak a magad nevében beszélj! - suttogta a lány a férfi fülébe.

- Mit mond a hölgy? - kérdezte a békebíró.

- Hogy ő is nagyon türelmetlen - válaszolta vigyorogva Jason a lány helyett.

- Sajnos most nem érek rá - válaszolta a békebíró.

- De uram, nem tart az egész öt percig, és már el is mentünk. Tudja, Nicole megszökött a szüleitől, és itt a ház előtt kibicsaklott a bokája - emelte meg a lányt, mert még mindig az ölében tartotta. - És el kellene vinnem az orvoshoz, hogy megnézzék a lábát, de ha most mindjárt megtarthatnánk az esküvőt, nem kellene mindenkinek magyarázkodnunk.

- Ez sajnos nem elég a házassághoz, fiatalember - rótta meg a békebíró. És Jason tudta, hogy más nyomós érvvel kell előhozakodnia, de semmi sem jutott az eszébe. Ám Nicole előszedte legcsábosabb mosolyát, és lágyan megcsókolta Jason arcát.

- Drága Békebíró, adjon össze minket, mert az apám megöli Jasont, ha visszamegyünk és nem vagyunk még házasok.

- Ugyan miért? - kérdezte még mindig kétkedve az ősz hajú ember.

- Mert Jason meg én... szóval mi gyermeket várunk - bökte ki a lány.

- Az mindjárt más - mosolyodott el a békebíró. - Ez esetben azonnal megtartjuk az esküvőt.

És máris előszedte az anyakönyvet és rövid beszédet tartott, mire mindketten elrebegték az igent, és máris házastársak lettek. A békebíró elkérte az okmányaikat, és ez alapján kiállította a házasságlevelet.

- Gratulálok - mosolygott az ifjú párra. - Remélem, nagyon szeretik egymást és leendő gyermeküket is.

- Természetesen - vágta rá Nicole, mert Jason az igen után nagyon szótlan lett.

A férfi még mindig az ölében tartotta a lányt, és amikor a békebíró felszólította őket, hogy most már megcsókolhatják egymást, szomjas ajka birtokba vette a lány csókolnivaló ajkát. Megkapták a papírokat, és végre elhagyhatták a városháza épületét. Itt tette le csak könnyű terhét a férfi.

- Ezt miért csináltad? - kérdezte ekkor.

- Mit? - értetlenkedett Nicole.

- Miért mondtad, hogy gyerekünk lesz?

- Mert ott makogtál mindenféle hülyeséget! Ha nem emlékeznél, akkor most emlékeztetlek, hogy ebben az államban is vannak írott és íratlan törvények. Ha egy békebíró éppenséggel nem akar esketni, akkor nem akar, de ha egy rászoruló párt kell összeadnia, azt azonnal megteszi.

- De miért pont a gyerek? - nyögte Jason.

- Mert ez a legmeggyőzőbb érv, ha valaki sürgősen akar házasodni! Ó, ti férfiak! Ha szerelemből házasodtunk volna össze, akkor időben bejelentjük és nagy esküvőt csinálunk, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de ha csak érdekből, akkor a legmeggyőzőbb érv a gyerek. Mondtam volna azt, hogy a munkánkhoz kell?

- Nem - válaszolta Jason -, de akkor is, ez olyan komoly dolog! Ezzel nem lehet viccelni!

- Nem is vicceltem! Komolyan mondtam, ha nem vetted volna észre.

- Inkább hagyjuk ezt a témát, az a lényeg, hogy itt a házasságlevél, amivel igazolni tudjuk, hogy házasok vagyunk.

- Tévedés! - nézett személyi lapjára a lány. - Nekem ide is beírta. - Majd elsápadt. - Te jó ég!

- Mi van? - nézett Jason is a lapra.

- Mától Mrs. Jason Garcia a nevem.

- Mrs. Garcia? - vigyorodott el Jason. - Nem is rossz.

- Neked! - förmedt rá a lány. - De én már annyira megszoktam a Galligan nevet.

- Majd hozzászoksz az enyémhez!

- Egy fenét, aztán majd ha elválunk, akkor könyöröghetek, hogy visszakapjam a régi nevemet?

- Minek az neked? - kérdezte kajánul a férfi.

- Kabalából! - dörmögte a lány. - Most mi lesz?

- Várj csak, Olly fog még némi meglepetéssel szolgálni, ha jól sejtem.

- Elegem van a meglepetésekből - duzzogott Nicole, de azért követte a férfit. - Minden férfi egy megátalkodott gazfickó! Most is megkaptad amit akartál, és már nem hordozol a tenyereden. Csak addig, amíg el nem éred a célodat.

- Szeretnéd, ha most is a karomban tartanálak? - lépett közelebb hozzá a férfi.

- Talán nem ártana eljátszani a házaspárt a rendőrség dolgozói előtt is, mert mi van, ha valaki a börtönbe is visz híreket. Egy dolgot nem tudna cáfolni, hogy valóban összeházasodtunk. De akkor is te lennél nagyobb veszélyben, mert rólam senki nem tud semmit sem, csak a rendőrfőnök és a titkárnője, Ammy.

Jason eltöprengett egy kicsit. Sőt nem csak kicsit, hanem nagyon. Megrágta, amit a lány mondott. Az ügy érdekében ez nem is rossz gondolat. De csakis az ügy érdekében. Itt senki sem tudja, hogy Nicole a rendőrség alkalmazottja, tehát akárki lehet, akit ő feleségül vett.

- Mondták már neked, hogy elég jó ötleteid vannak?

- Már többen is, de a te szádból hallani muzsika a fülemnek.

- Akkor gyere, és legyünk nagyon szerelmesek, remélem nem esik nehezedre, hogy megcsókolj.

- Azt még kibírom valahogy - kuncogta a lány, és összeölelkezve indultak a rendőrség épületébe. Apró csókokat váltottak, majd amikor valakivel szembetalálkoztak, akkor szerelmesen még jobban összebújtak, és szenvedélyes csókokat váltottak egymással.

- Jason, tényleg feleségül vetted a lányt? - kérdezte éppen az a rendőrtársa, akitől kifele menet Nicole segítséget kért.

- Hát persze! - mosolygott le Jason a lányra. - Végre megtaláltam az igazit! Gondolod, hogy elereszteném? Megyek, bemutatom a főnöknek is és elmegyünk nászútra! Úgyis rám fér egy kis szabadság.

- Ilyen szabadságot én is kibírnék! - mondták többen is, akik összegyűltek a folyosón.

Végre visszaérkeztek a rendőrfőnök szobájába, és jelentették, hogy összeházasodtak. Megmutatták a papírokat, és elmesélték, hogy milyen ötletük támadt.

- Tulajdonképpen Nicole ötlete, hogy ne mondjuk meg itt senkinek se, hogy ő is rendőrségi alkalmazott. De akkor most mit tegyünk, mert aki rám szállt, annak gyanús lesz, ha nem költözünk össze.

- Azért túlzásokba ne ess - szólt közbe a lány. - Azért volt az egész, hogy be tudjak menni a börtönbe látogatni, összeköltözni nem kell erre a kis időre.

- Igaza van Nicole-nak - helyeselt a rendőrfőnök. - Holnap már úgyis beviszünk a börtönbe. Ezt az egy éjszakát meg valahogy kibírjátok együtt, hogy ne legyen feltűnő.

- De én még nem tudom, hogy ki az, aki esetleg Jasont figyeli. Ezt eddig még nem említették nekem.

- Még nem is figyelik, csak fogják. Ahogy kimegy ebből az épületből. Mert az, hogy megnősült, az ellenségei fülébe fog jutni, ezt biztosan tudom. Tehát egy éjszaka, utána beviszünk a börtönbe, mint kétes hírű rendőrt. Nehéz dolgod lesz, Jason. A bűnözők nem fognak kedvelni, és a smasszerek sem! Mégis arra kérlek, bírd ki ezt a pár hetet odabenn.

- Pontosan mennyi ideig kell bent lennem?

- Négy hétre számítok, de lehet több is. Kibírod? - kérdezte Oliviér.

- Hááát! - húzta el a száját. - Nő nélkül, és minden kellemes élvezet nélkül elég nehéz lesz.

- Majd Nicole segít - biztatta a főnöke.

- Egy pillanat - szólt most megint bele a beszélgetésbe Nicole. - Nem mintha okvetetlenkedni akarnék, de mi az, hogy nő nélkül és minden élvezet nélkül?

- Nézd, aranyom - fordult most Jason a lány felé. - Hacsak nem fogsz lefeküdni velem, akkor gyakorlatilag egy nő sem lesz a közelemben hetekig, ami egy egészséges férfinak igen megerőltető önmegtartóztatást jelent. Nos?

- Arról szó sem lehet. Éppen elég, hogy a feleséged lettem, persze, csak átmenetileg és csak álcaként. De azért amiben csak tudok, majd segítek - tette még hozzá, mert megsajnálta a férfit. Most gondolt csak bele igazán, hogy mit is vállalt Jason. - Csak mondanod kell, hogy miben segítsek.

- Ebben maradunk - tapsolt egyet a rendőrfőnök, mert ez volt a szokása. - Holnap kezdődik a móka.

Második

Nicole az utasítás szerint mégis odaköltözött Jason lakásába. És ott rendezte be az egyik szobát magának, Jason az estét megpróbálta kellemessé tenni, hogy legyen mire emlékeznie, amikor benn van a börtönben. Kétszemélyes vacsorát rendelt gyertyafénnyel és miegymással, ami a romantikához elengedhetetlen. Nicole csodálkozott, hogy minek ekkora feneket keríteni annak, hogy összeházasodtak, de Jason ragaszkodott ahhoz, hogy megünnepeljék az esküvőjüket.

- Nem is gondoltam, hogy ilyen romantikus alkat vagy - mondta a lány, miközben csipegetett az ételből. Jason fekete nadrághoz fehér zakót vett fel, és nagyon csinos volt benne. Csábító volt és férfias. Nicole is felvette jobb napokra eltett estélyi ruháját, ami szerinte túlságosan is kivágott volt hátul, és a dekoltázsa is sokat sejtetett, de Jason ragaszkodott az ünnepi öltözethez.

- Nem is vagyok, csak nagyon ritkán - felelte a férfi elgondolkodva, miközben ő is elfogyasztotta a vacsorát.

A vacsora a továbbiakban szinte szó nélkül zajlott, de Jason a végén mégis társalogni kezdett.

- Szeretném, ha otthon éreznéd magad a lakásomban. Majd ha vége lesz mindennek, akkor majd ráérsz elköltözni.

Nicole csak bólintott, és egy kis vörösbort kortyolt, amit előzőleg a férfi töltött neki.

- Minden a rendelkezésedre áll. Lesz pénzed, és költekezhetsz. Csak annyit költs, amit úgy gondolod, hogy elengedhetetlen annak látszatára, hogy a férjed mindent megad neked, amire szükséged van. Túlzásokba azért ne ess.

- Nem fogok - válaszolta Nicole, és kezdte magát kényelmetlenül érezni. Úgy tűnt, a bor a fejébe szállt; és minél többet nézte Jasont, annál jobban kívánta.

A férfi sem lehetett másként vele, mert felállt az asztaltól, és bekapcsolta a magnót. Lágy, kellemes tánczene hallatszott.

- Ugye táncolsz velem egyet? - kérdezte, és odalépett a lányhoz. A kezét nyújtotta, amit Nicole azonnal elfogadott. Elrévedve követte a férfi lépéseit. Összesimultak és összhangban táncoltak. Mintha már régen egymáshoz tartoznának.

Jason belecsókolt a lány nyakába és a fülébe sugdosott.

- Nagyon kívánatos vagy, cara - majd szájon csókolta, és még szenvedélyesebb lett a csókja, amikor érezte, hogy Nicole nem tiltakozik. Már a mellét becézte cirógató ujjaival, amikor kissé elhúzódott tőle a nő.

- Nem szeretnék mindent elrontani - suttogta -, de én még nem tudok veled lefeküdni!

- Nem is kell - suttogta a férfi, és szorosabban ölelte magához a lányt. - Csak azt engedd, hogy megsimogassalak, hogy érezzelek, és legyen mire emlékeznem, amikor benn leszek.

- És erre nincs megfelelő barátnőd? - kérdezte kihívóan Nicole.

- Pillanatnyilag nős ember,vagyok - mosolygott Jason. - Nem hinném, hogy tisztességes lenne, ha mással tölteném az éjszakát, mint az ifjú hitvesemmel! Egyébként mennyi idős vagy?

- Huszonöt - válaszolta csendesen Nicole. - És te?

- Öreg vagyok - suttogta Jason, és megcsókolta a lányt. - Már betöltöttem a harmincat is.

- Azért nem vagy még olyan vénséges vén! - kacagott fel a lány és Jason alig tudta megállni, hogy újra meg ne csókolja. Kész kihívás volt Nicole a számára. Csábító volt és tüzes. És mégis úgy érezte, hogy nem engedhet a csábításnak, mert akkor sohasem lesz az övé. És ezt nem engedheti meg magának, hiszen megfogadta, hogy előbb vagy utóbb, de a lány az övé lesz.

Jason megremegett, amikor a lány nevetését hallotta. Ezt nem fogja elfelejteni egy ideig, az biztos. Nicole olyan önfeledten kacagott, hogy a férfi akár most azonnal a magáévá tette volna, ha nem tartja vissza a tisztesség. Nem akart ajtóstul rontani a házba. Tudta, hogy a lányhoz türelem kell, mert akkor elnyeri majd méltó jutalmát. A mai nap különben is nagyon nevezetes az életében.

- Tudod, hogy még soha sem nősültem meg?

- Igazán? - kacagott tovább a lány. - Még én sem voltam férjnél. De kissé furcsállom a főnök eljárását. Milyen hülye vicc az, hogy össze kell házasodni?

- Majd mindent megtudsz időben. Egyébként szeretném megjegyezni, hogy nagy bajban leszünk, ha lehallgatják, sőt ha kamerával lesik a találkozásainkat.

- Miért?

- Mert azt kell tapasztalniuk, hogy én megőrülök érted.

- És ez olyan nehéz szerep? - kérdezte kíváncsian a lány.

- Nem, ha együttműködsz velem.

- Mit kellene tennem?

- Csakis azt, amire megkérlek. Mindent elmondok időben, de ha mégsem, akkor jelezni fogok. Remélem, megérted majd.

- Tegyünk próbát - javasolta a lány. - Te próbálj jelezni nekem, és én elmondom, hogy mit jeleztél.

- Rendben. Akkor figyelj! - Ismét szorosan átkarolta a lányt és szenvedélyesen megcsókolta. Kissé összekuszálta ezzel Nicole gondolatait, de a lány azért megpróbált figyelni a férfi mozdulataira.

- Vágyom rád, cara - suttogta a férfi. - Emlékszel, amikor először találkoztunk? Kihez igyekeztél?

- Ó, igen - suttogta a lány, miközben érezte, hogy a férfi keze felkúszik a testén, és megmarkolja dús keblét.

- A nagybátyádhoz - folytatta Jason. - Mindennap vágyom rád, de három nap múlva is éppen úgy kívánlak majd, mint most. - És félreérthetetlen vágytól teli férfiasságát a lányhoz nyomta.

Nicole szaporán lélegzett, és még többet szeretett volna, de Jason eltartotta magától a lány csábító testét, és Nicole vágytól fénylő szemébe nézett.

- Alig bírok magammal - nyögte. - Ne csináld ezt!

- Micsodát? - kérdezte akadozó nyelvvel a lány.

- Most úgy érzem, éppen úgy kívánsz, mint én téged!

- Jól sejted.

- De most erre nincs időnk! Figyeltél egyáltalán? - rázta meg gyöngéden a lányt. - Tudod, hogy mit akarok üzenni?

Nicole kissé elgondolkodott. Majd bólintott.

- Három nap múlva készül valami, amit jelentenem kell a főnöknek. Ő ugyebár a nagybátyám?

- Remek, kislány! - kiáltott fel Jason, és nagy, cuppanós csókot adott a lány arcára. - Pontosan megértetted, hogy mit akarok. Ha többet is tudok üzenni, akkor majd mondom, ha nem, akkor csak virágnyelven beszélgetünk. És leginkább csak arról, hogy mennyire kívánjuk egymást. Benne vagy?

- Tehetek mást? - kérdezte felvont szemöldökkel a lány.

- Most pedig tegyük el magunkat holnapra, mert korán kelünk és sok dolgunk lesz. Igazán sajnálom, hogy nem vagy igazán a feleségem - súgta még a lány fülébe Jason, és megpaskolta a lány formás fenekét.

Nicole szabadon járhatott-kelhetett a lakásban. Egy hete volt benn a férfi a börtönben, és Nicole most ment először beszélőre. Hiába voltak házastársak, még nem engedélyezték, hogy Nicole kettesben lehessen Jasonnel. Szépen felöltözött, és bement a látogatásra.

A kapu előtt már többen is gyülekeztek, mindenki a hozzátartozóját akarta meglátogatni.

- Hát te ki vagy? - kérdezte ekkor egy asszony, aki jómódúnak nézett ki, és kissé különbözött a többi feleségtől, akik magukra mit sem adva, koszosan, vagy éppen ápolatlanul mentek a látogatásra.

- Nicole Garcia - mutatkozott be a lány, mert arra gondolt, hátha ő is tud információkat szerezni, nemcsak Jason.

- Kid van benn? - bólintott a börtön felé a nő.

- A férjem - suttogta a lány.

- Na, neked is jó kis férfi lehet a férjed, ha máris itt van - húzta el a száját a nő. - De úgy látom, még nem voltál itt.

- Nem, még nem - válaszolta szinte már megszeppenve a lány.

- Nem kellene ennyire beöltöznöd, mert a férjek igencsak ki vannak éhezve, ha érted mire célzok.

- Hogyne, de most vagyok először, és nem tudom, hogy a férjem mit szeretne.

- Mindenesetre jobb, ha egy kissé kihívóbban öltözködsz, ha idejössz, mert a szemükkel is majd felfalják a nőket.

- Igazán? - érdeklődött Nicole inkább csak udvariasságból.

- Majd meglátod!

Végre kinyitották a kaput, és a látogatók bemehettek, az épületbe a külön erre a célra kialakított beszélgetőbe.

Nicole már látott sok börtönt belülről, és tudta, hogy mindegyik más és más. E látogatások, során mindenki gyorsan elmondta a családi dolgait a bennlévőnek, és már szinte el is repült az egy óra, amit kaptak.

- Mrs. Jason Garcia - szólt az egyik őr, és körülnézett. - Itt van?

- Igen - szólalt meg hangosan a lány. - Itt vagyok.

- Jöjjön velem.

- De hát...

- Nem kell vitatkozni, inkább örüljön, hogy találkozhat a megátalkodott férjével.

- És a többiek? - nézett hátra a lány a többi nőre.

- Ők a beszélőbe mennek.

- És én?

- Maga velem jön!

Végigmentek a folyosón, és egy vöröskereszttel ellátott helyiségbe mentek.

- Itt megmotozza egy női őr, és aztán jön tovább velem.

- Értem.

Nem tiltakozott, amikor a női smasszer megtapogatta fegyvert keresve. S mivel nem találtak nála semmit sem, ezért az őr, aki idekísérte, tovább kalauzolta az épületben.

- Kérem, mondjon már valamit - szinte már esdekelt, hogy többet megtudjon.

- Ne essen kétségbe, a férje a gyengélkedőn van, mert a sérült karján lévő seb újra felszakadt.

- Ó, istenem - sóhajtotta a lány. Valóban aggódott Jason miatt. Túl korán jött a börtönbe, még gyógyulnia kellett volna.

- Szerencsés ember ez a Jason Garcia, hogy ilyen szép feleségre tett szert és még aggódik is érte.

- Miért ne aggódnék? - nézett megrökönyödve az őrre a lány, miközben még tovább mentek.

- Nos, megérkeztünk - torpant meg a férfi, és kinyitott egy ajtót. - Én itt leszek önökkel, és kérem, hangosan beszéljenek. Ez a szabály.

- Azért odasúghatom neki, hogy szeretem? - kérdezte félve a lány.

- Minek súgja, ha már nekem is elmondta.

- Mert az olyan illúzióromboló, ha kiabálja valaki.

- Na jó, ezt odasúghatja neki.

- Köszönöm - sütötte le a lány a szemét, és mosolygott magában. Gyorsan fog sugdosni, csak Jason megértse.

Nicole és az őr belépett a betegszobába. Jason a betegágyon feküdt, és rá sem lehetett ismerni. Az arca kék-zöld volt, mint akit összevertek. A keze fel volt kötve. Nicole felsikoltott és odarohant a férfihoz.

- Jason! - kiáltotta. - Mi történt veled?

A férfi ekkor vette észre Nicole-t és megpróbált mosolyogni, ami igencsak nehezére esett, tekintettel az állapotára.

- Semmi, csak elestem és nekivágódtam az ajtónak. Gyere, csókolj meg!

Nicole nem is tiltakozott, hanem azonnal odahajolt hozzá és szájon csókolta. Tudta, hogy nem baleset történt a férfival, hanem megverték. De vajon kicsoda?

- Azt mondtam az őrnek, hogy megsúgom neked, hogy szeretlek, ha rákérdez ezt mondd - suttogta, hogy az őr ne hallhassa, amit mond. - Megvertek? - Jason bólintott. - Kik? Rabok? - Jason nemet intett a fejével. - Smasszerek? - Erre a férfi bólintott.

- Én is szeretlek - mondta kissé hangosabban a férfi. - Miért nem jöttél valami lengébb öltözékben? - váltott témát.

- Minek? - kérdezte a lány értetlenül.

- Mert akkor a szemem jóllakhatna a tested látványával.

- Ezt akarod? Vetkőzzek ki magamból?

- Csak néhol, mondjuk úgy mellmagasságban és a lábadra sem kéne ilyen hosszú szoknya. Csak eltakarod a formás lábadat.

- Oké legközelebb másképpen öltözöm a kedvedért.

- Hálásan köszönöm. Mi van otthon?

- Semmi különös. Átrendeztem a lakást, és most sokkal otthonosabb. Előbb-utóbb csak kiengednek, akkor majd meglátod.

- Inkább téged néznélek. - És fekete szeme felragyogott. - Miért nem ülsz ide mellém? - mutatott ép kezével a baljára a férfi. - Gyere ide a közelembe.

Nicole szót fogadott, és leült a férfi ágyára, de előtte még az őrre nézett kérdőn, aki bólintott. Itt mindenért engedélyt kellett kérni.

Jason azonnal a lány keze után nyúlt, ahogy helyet foglalt.

- Úgy szeretném, ha megint kettesben lehetnénk, mint akkor, amikor még kinn voltam.

- Mikor engedik meg? - kérdezte a lány. - Kell erre külön engedélyt kérnem?

- Nem csak szólnod kell, amikor kimész, hogy időpontot akarsz kérni.

- Rendben - bólintott a lány, és simogatni kezdte a férfi kezét. - Nagyon hiányzol.

- Nekem is, kicsim - sóhajtotta a férfi, és szájához emelte a lány kezét és megcsókolta. - Szeretnélek megcsókolni.

- Lehet? - kérdezte a lány megint az őrre nézve.

- Most kivételesen, mert nincs itt másik őr, de különben nem szabadna. Na jó, vigasztalja meg a férjét egy kicsit. Ráfér! - És hátat fordított. Ez az őr, úgy látszik, a rendesebbek közül való.

Nicole odahajolt Jasonhoz, és megcsókolta. Jason azonban kihasználta az alkalmat, és bal kezével megmarkolta a lány mellét, majd simogatni kezdte. Nicole nem tiltakozott, mert neki is jólesett ez a kényeztetés. Annak ellenére, hogy eleinte azért hagyta magát, hogy a férfit kissé megvigasztalja. Jason azonban nem tudott betelni vele, mert keze máris a lány lábán matatott, és feljebb húzta a szoknyát. Nicole-t váratlanul érte a dolog, és tiltakozni akart, de eszébe jutott, hogy ő most egy odaadó feleség, és nyilván ezt várják tőle. Még többet engedett a férfinak, aki már combja belső felét simogatta, és egyre feljebb kúszott kíváncsi keze a lány titkos rejteke felé.

- Jason - nyögte. - Ne tedd!

- Úgy szeretném csak egyszer megérinteni - szinte már könyörgött a férfi. - Ki tudja, mikor lesz megint alkalmam erre. Kérlek! - Majd szenvedélyesen ismét csókolni kezdte a lányt.

És Nicole nem tehetett mást, mint engedett a férfi könyörgésének és még jobban kitárta combjait, hogy a férfi kutató ujjai jobban megtalálják rejtekét.

Jasonnak sem kellett több, máris félrehúzta a lány bugyiját és ujjaival remegve simogatta Nicole forró nőiségét. Már a lány is remegett a vágytól és simogatta a férfi testét, majd gondolt egyet, és a takaró alá nyúlt. Ő is felkutatta Jason keményen feszülő férfiasságát. Gyengéden megmarkolta és mohón szította a férfi vágyát.

- Ó, istenem - nyögött fel ekkor a férfi. - Annyira szeretnélek most, magamévá tenni.

- De most nem lehet - suttogta a lány, és csak tovább gerjesztette a férfi vágyát.

- Jaj, ne! - kiáltott ekkor Jason, és megremegett. Már Nicole is tudta, hogy a férfi nélküle jutott fel a csúcsra. Még egyszer szenvedélyesen megcsókolta a férfit, és eleresztette. Jason ujjai azonban még mindig ölét simogatták, és már Nicole is szaporábban kezdett levegőért kapkodni.

- Ne, kérlek ne! - suttogta a lány, és el akart húzódni, de a férfi nem eresztette.

- Neked is utánam kell jönnöd. Csak csókolj! - sóhajtotta a férfi.

Nicole nem tiltakozott, és már ő is érezte, hogy Jason ujjai felrepítik a vágy magaslataira. Kéjes borzongás kerítette hatalmába, és felnyögött. Gyomra összeszorult, és egész testében lüktetett a vágy. S végre Jason addig szította remegő kéjvágyát, míg végre enyhülést nem hoztak simogató ujjai.

Nicole ernyedten zuhant a férfira, aki csodákra képes kezével átölelte.

- Még soha nem szeretkeztem így senkivel.

- Én sem - suttogta a lány, és kibontakozott a férfi öleléséből. - Rendbe kell szednem magamat.

- Ezt a lemezt már ismerem, inkább adj még egy csókot, hogy legyen mire emlékeznem addig is, amíg újra találkozunk.

Kis idő múlva az őr az órájára nézett és megköszörülte a torkát.

- Azt hiszem, most már be kell fejezniük, mert letelt az idő. Visszafordulhatok?

- Igen - válaszolták szinte egyszerre. Bár Jason még mindig Nicole mellét simogatta, hogy legyenek emlékei.

- Nos, akkor Mrs. Garcia mennünk kell. Búcsúzzon el a férjétől, nemsokára megint találkozhatnak, és a férje biztosan már jobban lesz.

- Vigyázz magadra - állt fel most Nicole, és lehajolt egy futó csókra.

- Szervusz, kicsim - búcsúzott a férfi. - Mikor jössz megint? Kérhetnél időpontot!

- Kérek, és minél előbb jövök.

Búcsút intettek egymásnak, és Nicole elhagyta a betegszobát az őrrel együtt. Kint már várta egy másik őr, aki bezárta a betegszoba ajtaját. Hiszen az is börtöncella volt.

Néhány méter után az őr megszólalt.

- Jobb, ha minél előbb kér időpontot, mert úgy látom, önök nagyon hiányolják egymást.

- Gondolja? - kérdezte gyanakvón a lány. - Egyébként köszönöm, hogy ilyen tapintatos volt.

- Ön csak azt hiszi, hogy az voltam. Hátat fordítottam ugyan, de minden őrnél van egy tükör, amin szemmel tarthatják a foglyokat, úgyhogy mindent láttam.

- Istenem - sóhajtott fel Nicole, és elvörösödött. - És ezt Jason is tudja?

- Ő is - bólintott az őr.

- És ha megkapom az időpontot, akkor is leselkedni fognak utánunk?

- Az más dolog. Oda önnek is meztelenül kell menni, és a férjének is, csupán csak egy törülközőt kapnak; amivel eltakarhatják magukat, amíg a lakókocsiig nem mennek.

- Mit kell még tudnom?

- Csak annyit, hogy maga nagyon szép. Örülhet Garcia, hogy ilyen tüneményes felesége van.

- És mondja, miért verték meg? - kockáztatta meg a kérdést a lány.

- Nem verte meg senki. Hallotta, baleset történt.

- Hogyne! De mindketten tudjuk, hogy megverték. A férjem nem egy pipogya alak, aki bárminek nekimenne, hacsak nem lökik hozzá.

- Talán ezt a témát zárjuk le. Nem magára, tartozik.

- Amennyiben még történik valami hasonló, és újból a gyengélkedőn kell meglátogatnom, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy elvigyék innen egy másik börtönbe. Ehhez jogom van!

- Nem hiszem, hogy történni fog vele most már bármi hasonló. Majd vigyázunk rá!

- Közben kiérkeztek a kapun, és az őr még búcsúzóul meglapogatta a lány hátát.

- Fel a fejjel, kislány! Még sokat látjuk egymást. Ahogy elnézem, nagyon szereti a férjét.

- Így van, és szeretném épségben visszakapni, függetlenül attól, hogy mit csinált.

- Jól van, majd odafigyelek.

- Köszönöm.

- Várjon, megmutatom, hol rendelhet időpontot.

- Nagyon kedves - motyogta a lány, és követte az őrt.

Mindent elintézett, és semmi akadálya, hogy kettesben találkozzék Jasonnel. Igaz, hogy csak két órát kaptak, de az elegendő lesz, hogy a jelentését el tudja mondani, és Nicole továbbíthassa a rendőrfőnöknek.

Tekintettel arra, hogy Jason még a betegszobában lesz egy darabig, addig ott látogathatja háromnaponta a férfit. Utána neki is a beszélgetőbe kell mennie, mint a többieknek. Azután már csak a házaspári találkozón beszélhetnek egymással négyszemközt.

Nicole végre kilépett a börtön kapuján, és fellélegzett. Elhitették a börtönőrökkel, hogy szerető hitvesei egymásnak és aggódnak egymásért. Kezdetnek nem rossz. Csak Jason minél előbb felépüljön, mert akkor nem tud információkat szerezni, ha csak a betegszobában van. Látogatásait meg kell szaporítani, hogy ne tűnjék fel, ha összebújnak és sugdolóznak. Bár az őrök mindig mások lesznek, ezt a lány is gyanította.

Három nap múlva ismét látogatóba ment a börtönbe. Szerencsére Jason egyre jobban gyógyult és mindinkább erőre kapott, de a betegszobát még nem hagyhatta el az orvos engedélye nélkül. Néha már felkelhetett, de még mindig nehezére esett a mozgás. Nagyon megverték. Még ő maga sem gondolta volna, hogy egy korrupt rendőrt milyen kezelésbe vehetnek a börtönőrök, ha megtudják, hogy az illető rendőr bűnözőkkel paktált le. Ollynak jobb ötlete is lehetett volna, minthogy ilyen nagy veszélynek tegye ki őt.

Már az első nap, amikor behozták, alaposan helybenhagyták. Másnap újrakezdték, és ez csak fokozódott, míg harmadik nap annyira sokat kapott, hogy már kénytelenek voltak az orvoshoz vinni, mert elájult. Persze ezt tetézte, hogy a keze még mindig nem gyógyult be az előző bevetés óta, és felszakadt a sebe. Nem is ellenkezett, amikor verték, mert tudta úgyis hiába, mert még le is foghatják, és akkor még a kezével sem tudja védeni nemesebb szerveit. Enyhülést csak a betegszoba hozott, amikor az orvos ágynyugalmat rendelt el, és a látogatást is engedélyezte. Nem lehetett tudni, hogy miért, de végül is jólesett neki Nicole látogatása. Jason szíve nagyot dobban, amikor a lány karcsú alakja megjelent az ajtóban. Úgy érezte, a társa lépett be. És nem is állt messze az igazságtól, amikor észrevette Nicole szemében az aggodalmat. Rögtön tudta a lány, hogy nem ment neki semminek sem, hanem jól helyben hagyták. Gyors felfogása van Nicole-nak, ezt meg kell hagyni, konstatálta, és majd elalélt, amikor a lány mellé ült az ágyra. Nem is volt annyira kiéhezve, mégis Nicole vörös haja és boszorkányosan zöld szeme olyan mértékben vonzotta, hogy muszáj volt megfognia a kezét. És amikor a lány csókolta, már nem bírt magával, ép keze önállósította magát, és felderítette a lány telt keblét. El sem hitte, hogy Nicole mindazt megteszi, amit művelt vele, amikor az őr elfordult, pedig Jason látta, hogy az őr előveszi a kistükrét és onnan lesi minden mozdulatukat. Nem baj, hadd nézze! Legalább ő is megerősíti majd, hogy minél előbb kell házastársi időpont. De Jason azt egy percig sem hitte, hogy Nicole még arra is rászánja magát, hogy őt kielégítse. Majdnem felkiáltott, amikor Nicole keze férfiasságához ért. Kis boszorkány! - mosolygott Jason, amikor visszaemlékezett a lány sóhajaira. Képes lett volna csak úgy otthagyni őt! De nem! Nem engedhettem, hogy ő ne érezze a vágyat! A férfi gondolatai, amíg egyedül lehetett a betegszobában, mindinkább Nicole körül forogtak. Már alig várta, hogy újra találkozzanak. Szerencsére az orvos az ő emberük volt. Minden információt szállított, amit csak megtudott. De ez nem volt elegendő. Jason tudta, hogy vissza kell jutnia a rabok közé, hogy ott tudjon nyomozni. Ehhez viszont az kell, hogy minél előbb felépüljön. Már három nap is eltelt, amióta Nicole itt járt, és ő egyre jobban érezte magát. Hiába, ha valaki meg akar gyógyulni, akkor igen gyorsan megy a felépülés. Nem tudta biztosan, hogy Nicole megint meglátogatja-e, vagy csak más alkalommal. Izgatott várakozással telt az ideje, amíg végre megjelent az ajtóban Nicole és egy őr. Most nem az jött, amelyik a múltkor, hanem egy számára teljesen ismeretlen. Vajon ki lehet ez? Még nem látta. Majd tekintete ismét a lányra tévedt, és majdnem elájult, amikor jobban szemügyre vette a lányt. Nicole olyan kihívóan volt öltözve, hogyha kettesben lettek volna, azonnal letépi róla a ruhát. Jason nyelt egyet, és le nem vette a szemét a lány sudár, csábos alakjáról. Érezte, hogy vágya azonnal feléledt. És ezt nyilván Nicole is észrevette, mert nagyon sokáig szemlélte a takarót. Majd elmosolyodott, és odalibbent a férfihoz.

- Szervusz, szívem! - és lehajolt, hogy csókot leheljen Jason szájára. - Leülhetek ide a férjem mellé? - fordult most az őrhöz a legcsábosabb mosolyát véve elő, mire az őr csak bólintani tudott. Ő is a lány hatása alá került. Nicole leült, és azonnal a kezébe vette Jason ép kezét. - Jól vagy? - kérdezte, és ismét a férfihoz hajolt, hogy szájon csókolja.

- Eddig jól voltam - nyögte Jason, és szenvedélyesen viszonozta a csókot, amibe mindketten igen mélyen belemerültek. Akkor hagyták csak abba, amikor az őr rájuk szólt.

- Kérem, beszélgessenek, és ne csókolózzanak!

- Nehezet kér! - mosolygott a lány az őr felé. - Tudja, már nagyon régen voltunk együtt.

Célzását azonban az őr sehogy sem akarta érteni, főleg hogy majd kiesett a szeme, ahogy a nőt nézte.

- Nem tudtál volna valami visszafogottabb ruhát felvenni? - korholta Jason. - Majd kiesik mindenki szeme, ahogy meglát.

- A múltkor az volt a bajod, hogy nagyon régimódian öltöztem, most úgy öltöztem, ahogy kérted.

- De ennyire? - nyögött ismét Jason, és furcsa féltékenységet érzett a szíve tájékán, hogy ezt a látványt meg kell osztania más férfiakkal is. Nicole mélyen kivágott ruhát vett fel. Melle majd kibuggyant dekoltázsából. Szoknyája meg olyan rövid volt, hogy csodálatos hosszú lába mágnesként vonzotta a férfiszemet, Jason legszívesebben, ha tehette volna, már most magáévá tette volna a lányt, de nem tehette.

- Nem értelek, Jason - csacsogta a lány. - Én minden óhajodat teljesítem, neked meg semmi sem tetszik, semmivel sem vagy megelégedve.

- Majd ha kettesben leszünk, megmutatom, menynyire vagyok elégedett - és mint akinek most jut eszébe még megkérdezte. - Igaz is, mikor lesz a légyottunk?

- A legközelebbi látogatáskor. Vagyis három nap múlva. Remélem, addigra már sokkal jobban leszel!

- Majd igyekszem, nehogy felsüljek - nevetett a férfi, és végigsimított a lány csupasz combján. - Mondd csak, mi van még rajtad?

- Talán kíváncsi vagy? - húzta fel szépívű szemöldökét a lány.

- Kissé - suttogta a férfi, és még feljebb csúsztatta a kezét. Még önmagán is csodálkozott, hogy milyen galád alak, hiszen visszaél a helyzetével, mert tudta, hogy Nicole most nem fog tiltakozni az őr előtt, hogy ne tapogassa.

- Akkor csak kíváncsiskodj - mosolygott rá a lány, és széttárta kissé a combját, hogy a férfi kutató keze akadálytalanul tudjon felsiklani forróan vágyakozó szemérme felé.

Jason hitetlenkedve nézett a lányra, de nem tudott parancsolni a kezének, és kutatva indult célja felé. Felnyögött, amikor megérezte, hogy a lányon még alsónemű sincs.

- Ez egy kissé túlzás, nem gondolod? - nyögte, és simogatni kezdte a lányt.

- Főleg, ha tudnád, hogy felül sincs rajtam más, mint ez a ruha.

Jason azonnal elkapta, a kezét és a lány melléhez nyúlt,

- Hadd lássam! - és kezével a lány dekoltázsába nyúlt. - Csodálatos vagy! És azt mondod, hogy még három napot kell várnom?

- Igen, drágám - mosolygott Nicole, és közelebb hajolt a férfihoz. - Csókolj meg! - szólította fel, és úgy helyezkedett, hogy Jason takarja a száját az őr elől. - Jason - suttogta -, puszilgass nyugodtan, amíg elmondom, amit akarok.

Jasonnak nem kellett kétszer mondania, mert csókolgatta a lány arcát.

- Olly üzeni, hogy három nap múlva jelents, ha van mit. Sürget az idő! - Majd kéjesen felnyögött. - Ne csináld ezt! - remegett meg a hangja.

- Mit? - nézett értetlenül rá a férfi, de a lány továbbra is kéjesen felnyögött.

- Ne cirógass ott! - suttogta. - Túlságosan felizgat!

- Mit nem mondasz! - kuncogott a férfi. - Ha nem vetted volna észre, engem is felizgattál.

- De észrevettem, csak nem akartam szóvá tenni.

- Mit sutyorognak ott? - szólalt meg ekkor az őr.

- Csak megmondtam a feleségemnek, hogy mennyire hiányzik, és hogy szeretem, ugye nem baj?

- Tartogassák meg máskorra. És jobb lenne, ha kicsit távolabb ülnének egymástól. Túlságosan összegabalyodtak.

- Csak még egy kicsit... - könyörgött most Nicole. - Igazán nem tud elszökni Jason, hiszen beteg, és engem sem tud kielégíteni, amíg beteg. Nem is kaptunk még időpontot, csak később. Már két hete nem voltunk együtt. -

- Nagy idő! - húzta el a száját az őr. - Majd ha már húszéves házasok lesznek, akkor majd örülnek, ha havonta egyszer is, menni fog a dolog.

- De még nem tartunk ott, és nekem mindennap szükségem lenne rá!

- Csakugyan? - kérdezte az őr csodálkozva. - Itt bizony nem lesz mindennap együtt a férjével. Majd talál magának megfelelő partnert!

- De nekem nem kell más, csak ő! - mondta sírósan a lány. - Én őt szeretem, és csakis vele akarok együtt lenni.

- Jó, jó - emelte fel a kezét az őr. - Nem vitatkozom, majd később úgyis meggondolja magát.

- Azt ugyan lesheti - duzzogott a lány, és szerelmesen odabújt Jasonhoz.

Jason átölelte a lányt és megsimogatta a hátát. Hiába, így fekve jó lenne a dolog, de ezt az őrt nem szeretné szemtanúnak.

- Ne vitatkozz, inkább csókolj meg!

Nicole odaadóan engedelmeskedett, és neki is sikerült megsimogatnia férfit.

- Mikor hagyhatod el a betegszobát? - kérdezte aggódva.

- A doki azt mondja, hogy három-négy nap, és visszamegyek a rabok közé. Itt nem húzzák sokáig a lábadozást.

- Kérem, most már hagyják abba az enyelgést, mert vége a látogatásnak! - szólította fel őket az őr.

Jason még egy utolsó csókot adott Nicole-nak, és a lány ringó léptekkel elhagyta a szobát.

- Három napig ismét lesz miről ábrándoznom - sóhajtotta a férfi, miközben becsukódott Nicole mögött az ajtó.

Harmadik

Olivier Boyle tombolt dühében. Már napok óta feljárt Jason lakására, hogy kifaggassa Nicole-t, mit is tudott intézni.

- Igazán sajnálom, Mr. Boyle, de nem tehetek róla, hogy Jasont ennyire megverték - szabadkozott a lány.

- Persze hogy nem tehet róla, hiszen nem volt ott, én csak Jasont féltem, hogy túlságosan veszélyes lesz neki a további ott-tartózkodás. Mi lesz, ha a rabok is elverik? Még a végén belehal.

- Én abban nem szeretnék közreműködni, hogy meghaljon! Kissé beleéltem már magam abba a szerepbe, hogy én vagyok a felesége.

- Mit tehetnénk? - vonta meg a vállát kérdőn a rendőrfőnök. - Egyelőre mindent hagyunk úgy ahogy van. Majd meglátjuk, mit is tehetünk, ha a dolgok még komolyabbra fordulnak.

- Nem lehetett volna várni addig, amíg Jason teljesen felépül? - kérdezte aggódva a lány. - Egyébként is sérült volt, miért kellett rögtön veszélynek kitenni?

- Most pontosan úgy beszél, mint egy feleség! - mosolygott Olivier.

- Mivel segíthetnék neki?

- Jason ügyes fiú, őt nem kell félteni. Majdcsak kitalál valamit, de az orvos, az nehezebb ügy. Beépített emberem, de nagyon kell vigyázni, mert figyelik. Már ez is túl sok, hogy a doki a pártfogásába vette Jasont. Az orvos nem tud kapcsolatot felvenni velem, de magán keresztül és persze Jasonon keresztül tudna információkat kijuttatni a börtönből. Nem akarom, hogy a doki is lebukjon.

- Talán megakadályozhatjuk, ha Jasonon keresztül jut el az információ! - reménykedett a lány. - Egyébként, vannak újabb fejlemények? - érdeklődött a lány. - Talán tudtára kell adni Jasonnak is, hogy mi újság?

- Egyelőre semmi különös! - sóhajtott fel Olivier. - De reménykedjünk, hogy előbb-utóbb elkövetnek valami hibát.

- Összefüggésben van a régi esettel? - kérdezte a lány váratlanul.

- Miféle régi esettel? - hökkent meg a rendőrfőnök.

- Hát amiben Jason megsérült.

- Még nem lehet tudni semmi biztosat. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Jason arra gyanakszik, hogy összefüggés van, de ő most nem tud részrehajlás nélkül következtetéseket levonni, hiszen megsérült, és minden bokorban ellenséget lát. Mindenesetre most egy darabig nem kell bejönnie a rendőrségre. Maradjon itt Jason lakásában, és élje a nemtörődöm csinibaba kellemes életét, aki szorgalmasan látogatja a férjét. A kapcsolatot tartjuk továbbra is, de véleményem szerint még elképzelhető az is, hogy magára is ráállnak, hogy megtudják, Jason kivel áll kapcsolatban. S mivel ilyen jól elhitették, hogy szerelmesek egymásba, ezért valószínű, hogy sejtik: Jason magán keresztül fog kapcsolatot felvenni valakivel.

- Tehát mit javasol?

- Konspirációs találkozásokat! - bökte ki a főnöke. - Minden alkalommal hármat csörög az irodámba, aztán leteszi. Én vissza fogom hívni. Ha nem tenném egy órán belül, akkor ismételgesse óránként a háromszori csengetést. Virágnyelven fogunk tárgyalni, és olyan gyorsan, hogy ha éppen lehallgatják, azt se lehessen tudni; hogy ki vagyok. Nagybácsi leszek, és ehhez igazítjuk a beszélgetésünket. Ha fontos jelentenivaló van, akkor azt írásban eljuttatja hozzám a következőképpen: Ammy lesz az összekötő.

- A titkárnője?

- Természetesen, hiszen ő is rendőr! - nézett megütközve a férfi Nicole-ra. - Ő már nagyon jól ismeri a titkos helyeinket, mindent el fog mesélni. Maga egyébként sem fog ráismerni, hiszen az irodában szinte álöltözetet visel. Senki nem tudja, hogyan is néz ki valójában. A jelszó: A jó pap is holtig tanul!

- Ezt kell mondanom?

- Persze, beleszőve egy beszélgetésbe, hogy ne legyen feltűnő.

- De honnan tudjam, hogy kinek kell mondanom, ha mint az imént mondta, rá sem fogok ismerni Ammyre?

- Ammy majd azzal fogja megszólítani, hogy megkérdezi: merre van a Brooklin-híd?

Még néhány részletkérdést tisztáztak, majd Olly búcsút intett, és elhagyta a lakást. Nicole tanácstalan volt. Hogyan is segíthetne Jasonnek, ha az orvos sem sokat segíthet, sőt! Minden nyom a börtön celláihoz vezet, de nem tudni, hogy milyen összefüggés van a börtön lakói, esetleg őrei, és Jason előző bevetésének elkövetői között? Nicole érezte, hogy nagyon keveset tud. Tulajdonképpen semmit sem tudott abból, amit tudnia kellett volna. Senki sem tájékoztatta, hogy végül is milyen ügyben, nyomoznak: zsarolásban, sikkasztásban vagy más bűnügyben? Milyen szálak vezetnek a börtönigazgatóhoz, és egyáltalán miért lett rab Jason egy börtönben, amikor lehetne más úton-módon is nyomozni? Valami itt nincs rendben! Nicole azt feltételezte, hogy a szálak magasabb körökbe vezetnek, és ezért ennyire óvatos a rendőrfőnök, vagy pedig csak toporognak a nyomozásban. Jasont semmi szín alatt nem akarta veszélyeztetni, ezért elhatározta, hogy magánakciókba nem lép. De azért jó lenne, ha többet megtudhatna erről a titokzatos ügyről.

Nicole napjai szerencsére nem teltek unalmasan. Mindig volt mit tennie. Nem túlzott, amikor Jasonnek azt mondta, hogy már teljesen átrendezte a lakást. Most valóban otthonosabb és barátságosabb volt, mint amikor ideköltözött. A lakáson meglátszott, hogy férfi lakja. Olyan sivár és sötét volt, mint a férfiak lelkivilága úgy általában. Erről eszébe jutott, hogy pszichológiai tanulmányai során fedezte fel valamelyik tudományos szaklapban, ahol az álomfejtést vitatták meg, hogy a férfiak álmai fekete-fehérek, a nőké viszont színesek.

- Nem hiába, mi sokkal színesebbek vagyunk. - Majd elmosolyodott, ahogy Jasonra gondolt. - Bár meg kell hagyni, Jason fekete szeme nagyon is izgató, és egyáltalán nem unalmas a fekete haja sem!

Minél többet gondolt a férfira, annál jobban érezte, hogy közelebb került hozzá. Úgy érezte, mintha véd- és dacszövetséget alkottak volna ők ketten. Bár a férfi még semmilyen fontos jelentést nem tett, a testi kapcsolat vele izgató és színes. Egyelőre nem lehet semmit sem előrehaladni, de az eredményes nyomozásig sem fognak unatkozni, ez már biztos.

Nicole hátravetette vörös hajzuhatagát, és büszkén felemelte a fejét. Most úgy nézett ki, mint egy vad istennő, aki mindenre képes, csakhogy megmentse a férfit, akit kiszemelt magának.

- Jason nagyon is jóképű férfi - monda félhangosan magának. Újabban azon kapta magát, hogy hangosan társalog magával. - Úgy látszik, hiányzik egy szobatárs, akivel beszélgethetnék. Vajon mi lehet Luellával? - Ő volt a legjobb barátnője az egyetemen, és közösen béreltek egy szobát. Gondolt egy nagyot és felhívta Luellát.

- Szervusz, Nicole! - kiáltott örömteli hangon Luella, amikor meghallotta barátnője hangját.

- Nem zavarlak? - kérdezte már-már félénken Nicole.

- Miért zavarnál? Hiszen számodra mindig szakítok időt! Hogy sikerült az új munkahely?

- Nagyon jól, csak tudod, most más zűrjeim vannak. - Nicole csak most jött rá, hogyha lehallgatják a telefonját, akkor csúnyán lebukhat mindenki, ezért másra terelte a szót.

- Tudod, férjhez mentem - nyögte.

- Nahát! - kiáltott fel Luella. - És nekem egy szóval sem említetted! Hogy voltál képes nélkülem férjhez menni?

- Nagyon gyorsan jött ez az egész!

- Legalább szereted? - érdeklődött feszülten a barátnője.

- Nem tudom igazán, de nagyon kívánom! - válaszolta az igazságnak megfelelően Nicole.

- De hát miért ilyen gyorsan?

- Nem is tudom, így alakult, de nem is ezért hívtalak, csak a hangodat szerettem volna hallani. Nagyon hiányzol, Luella. Itt nincs egy barátnőm se még.

- Majd lesz, ahogy én ismerlek - kacagott a barátnője, és érezni lehetett a hangján, hogy azért jólesett neki Nicole kedveskedése.

- De egyik sem lesz már olyan jó barátnőm, mint te vagy! Remélem, rövidesen azért találkozunk majd.

- Én is remélem, Nicole, de azért ha itt leszel nálam, majd jobban elcsevegünk, mint így telefonon.

- Igen, ez nem az igazi! - sóhajtott. Nicole. - De most már búcsúzom, mert mennem kell. Jó volt hallani a hangodat. Te maradsz már nekem a legjobb barátnőm.

- Úgy legyen! - kacagott Luella. - Legközelebb én hívlak. Az ám, nem mondtad meg a telefonszámodat, sőt a lakcímedet sem.

- Nicole gyorsan bediktálta az adatokat, és szívélyesen elbúcsúzott Luellától.

Fájó szívvel rakta le a telefonkagylót, de tudta, most már felvette Luellával a kapcsolatot, és bármikor felhívhatja. Megnyugvást jelentett neki. A szülei már nem éltek, így nem volt véletlen Luellához fűződő ragaszkodása. Luella mindig jó szívvel volt iránta, és soha nem érdekből barátkozott Nicole-lal. Nicole szép és csinos lány volt, ellentétben Luellával, aki kissé dundi volt, ennek ellenére nőies, és mindig adott magára. Ápolt és választékos öltözéke igencsak megtornáztatta a férfiszemeket. Tudta, ha Nicole mellette van, akkor minden férfi csak barátnőjét, a vörös hajú „boszorkányt" lesi. Szerencsére Luella ezért nem irigykedett Nicole-ra, mert amit Nicole a szépségével, azt Luella a humorával érte el egy szempillantás alatt. Mégsem volt egy vihogó fruska, hanem egy nagyon jó kedélyű nő.

Nicole kissé megnyugodott, és lassan ráébredt, hogy most ugyan egyedül van, de azért itt is emberek veszik körül, és nincs egyedül. Luellára mindig számíthat, és most már itt van Olivier Boyle meg Jason Garcia is, aki mellesleg a férje. Átmenetileg. Hogyan fogja ezt egyszer elmagyarázni Luellának? - mosolygott magában. Luella mindenből viccet csinál, gondolt mosolyogva a barátnőjére, és csak most döbbent rá, hogy a barátnője most nem viccelődött, hanem nagyon is komoly volt. Valami baj van? - kezdett aggódni Nicole és ismét felhívta barátnőjét.

- Tessék - szólt bele egy fáradt hang. Nicole alig ismerte meg most Luella hangját.

- Luella - kiáltott bele a kagylóba Nicole -, csak nincs valami baj? Éreztem én, hogy nincs nálad rendben valami.

- Te vagy az, Nicole?- lepődött meg Luella. - Jaj, semmi baj nincs, csak éppen most hagyott el a barátom.

- Bart elhagyott? - lepődött meg Nicole. - Miért?

- Egy szőke szépségért - nyögte Luella, és már nem tudta visszatartani a könnyeit. Szipogva számolt be Nicole-nak Bart hűtlenségéről. Nicole türelmesen végighallgatta, majd megpróbálta vigasztalni.

- Ne itasd az egereket, Luella - javasolta. - Tudod, egy férfi sem érdemli meg, hogy sírjunk utána.

- De ha ennyire fáj - bömbölte Luella a kagylóba.

- Persze hogy fáj, de meglátod, hamar túl leszel rajta, nem kell mindjárt kétségbe esni egy férfi miatt.

- Könnyen beszélsz, még nem hagyott el a férjed.

- Ez igaz, de nem is tud velem lenni! - Nicole azonnal becsukta a száját, mielőtt még többet mondott volna Luellának.

- Miért nem tud veled lenni? - Kész, bezárult a csapda, sóhajtotta Nicole megadóan. Most mit mondjon? Az igazat, vagy hazudjon? Úgy döntött, hogy úgy beszél, mintha a dolgok úgy állnának, ahogy Olivierrel megbeszélte. Hiszen a telefont talán lehallgatják. Ehhez kell tartania magát annak ellenére, hogy Luellát félrevezeti, de talán ez megvigasztalja a barátnőjét, és ezzel két legyet üt egy csapásra.

- Tudod - szólalt meg hosszas hallgatás után -, a férjem most börtönben van.

- Hogy micsoda? - kiáltott nagyot Luella. Nicole kénytelen volt eltartani a fülétől a kagylót.

- Jól hallottad, börtönben van, és háromnaponta tudom meglátogatni. Holnap megyek megint.

- Egy börtöntöltelékhez mentél hozzá?

- Akkor még nem tudtam - nyögte Nicole, és magában bocsánatot kért Jasontól. Ha ezt tudná...

- Azonnal el kell válnod! - mondta határozottan Luella.

- Nem tehetem!

- Miért nem?

- Mert... - Na most mit válaszoljak, töprengett Nicole - ...mert szeretem - nyögte ki kínkeservesen.

- Szereted? Hogy lehet szeretni egy börtöntölteléket?

- Miért, te hogy szerethetted azt a nőcsábász Bartot? Ha jól tudom, már nem ez az első eset, hogy megcsal! Miért nem dobtad ki már előbb, amikor mondtam neked?

- Van valami igazság abban, amit mondasz, de most nem rólam van szó!

Nicole erre elmosolyodott. Tehát sikerült felráznia Luellát.

- De pontosan rólad van szó! Én nagyon jól megvagyok Jasonnel. Háromnaponta bemegyek hozzá, és holnap lesz egy házaspári találkozónk.

- Az mit jelent? - szólt közbe Luella.

- Mit jelent, mit jelent! - ismételte Nicole. - Azt jelenti, hogy kettesben lehetünk.

- Csak azért mégy be, hogy lefeküdj a férjeddel? - Luella hangja rémisztően döbbent volt.

- Így is mondhatjuk - suttogta Nicole, mert csak most gondolt erre igazán.

- Na, szép kis házasság ez! - jegyezte meg Luella.

- Ez van - vonogatta a vállát Nicole, amit barátnője viszont nem láthatott.

- Ne vonogasd a vállad! - szólt rá Luella. - Amikor azt mondod, hogy ez van, akkor mindig vonogatod a vállad! Tudod, hogy nem bírom! 

- De most nem is láttad! - vitatkozott vele Nicole. - Luella, hagyjuk most ezt. Nekem is megvan a magam baja, és neked is! Azt hiszem, inkább vigasztalnunk kellene egymást, mint bosszantanunk! Inkább azt kellene megbeszélnünk, hogy mikor találkozzunk. Azért nem vagyunk egymástól olyan nagyon messze. Mi lenne, ha iderepülnél, és jól kidumcsiznánk magunkat?

- Miért nem jössz te ide?

- Örülök, ha nem kell visszamennem oda! Tudod, hogy mennyire vártam, hogy eljöhessek. De előbb gyere te, aztán biz isten én is átruccanok hozzád. Rendben?

- Na jó - egyezett bele Luella. - Sose tudtam ellentmondani neked! Már-már azt hiszem, olyan vagy nekem, mintha a testvérem lennél.

- De ugye a jó testvéred? - kacagott fel Nicole.

- Hát persze - sóhajtotta Luella! - Te mindig is a legjobb testvérem leszel. Jólesett beszélgetni veled. Tudod, hogy a legjobbkor hívtál?

- Most már igen. De először nem tűnt fel, mennyire magad alatt vagy! Ugye nem fogsz butaságot csinálni? - kérdezte óvatosan Nicole.

- Butaságot? Mire gondolsz, hogy öngyilkos leszek Bart miatt?

- Nem, hanem, hogy kibékülsz vele - nevetett Nicole. - Inkább nézz egy rendesebb után.

- Ezt neked is tanácsolhatnám.

- Hidd el, hogy Jason nagyon jóképű és szexis férfi. Nem is kellene más férfi, pedig eleinte mennyire ellenszenvesek voltunk egymásnak! De ezt majd személyesen elmesélem.

- Rendben! - lett mosolygós Luella hangja. - Remélem, még átgondolod a házasságodat.

- Ezt biztosan megteszem, de majd később. Egyelőre jó nekem így, ahogy van!

- Te tudod, Nicole! Akkor viszlát! Majd odaszólok, amikor odaruccanok hozzád. Már alig várom!

- Én is. És vigyázz magadra! Még beszélünk, rendben? Szólj ide, melyik géppel jössz, hogy kimehessek eléd a reptérre.

- Megdumáltuk! Egyébként most jut eszembe! Tudod, hogy mi a különbség a rendőr és az utcalány között?

- Nem, de biztosan elmondod - mondta Nicole, és most már végképp megnyugodott, mert ha Luella már viccet is mesél, akkor minden rendben van.

- Semmi különbség nincs köztük, mert mindkettő a család szégyene!

Mindketten hangos hahotában törtek ki, de Nicole előbb kapcsolt; gyorsan le kell tennie a kagylót, mert Luella még a végén kiböki, hogy mi a foglalkozása. Nyilván ezért mesélte el ezt a viccet is.

- Luella, most már tényleg le kell tennem, mert holnap korán kelek. Légy jó kislány, és gyere. Várlak. Majd mindent részletesen elmesélünk, addig is szia!

- Szia - kacagott még Luella, de már ő is letette a kagylót.

- Pfú, ez majdnem forró helyzet volt - könnyebbült meg a lány. - Luellának meg kell mondanom, hogy semmi szín alatt ne említse a telefonba a munkámat. Remélem, valahogy el tudom magyarázni neki.

Gyorsan megfürdött, és lefeküdt, hogy másnap kipihenten mehessen Jasonhoz látogatóba. Remélem, már jobban van, gondolt most a jóképű spanyolra. Az arca is már mintha kezdene gyógyulni. Már nem volt annyira kék, inkább lila. Végre mély álomba merült, de ekkor kis pöttöm Jasonok rohangáltak körülötte és kiabáltak: Anyu, anyu, nézd, mit csinál apa! És ő arra néz, amerre a gyerekek mutatnak, ott pedig Jason éppen egy szőke hajú nővel csókolózik. Ezt már nem hagyhatja, odaszalad a csókolózó párhoz és jól pofon vágja a nőt, Jasont pedig elküldi. A gyerekek zokognak, Jason pedig könyörög, hogy bocsásson meg. De ő nem bocsát meg semmit. Hiszen Jason megcsalta, azért bűnhődnie kell. Mégpedig a börtönben. De ott megverik és a férfi rettenetesen néz ki. Nicole ezt már nem bírja, és odaszalad hozzá. Mit tettek veled, drágám? És Jason végre megöleli, csókolja forrón és szenvedélyesen, ahogy máskor is. És ekkor végre Nicole mély álomba zuhant, ahol nem volt sem színes álom, sem fekete-fehér.

Negyedik

Jasont még aznap, amikor Nicole utoljára meglátogatta a betegszobában, a saját cellájába vitték, ahol büntetését kellett töltenie. Három napot kellett kibírnia, hogy ismét láthassa a lányt. Lassan már két hete lesz benn. Már kezdett türelmetlen lenni, hogy betegsége miatt nem tud nyomozni. Végre annyira összeszedte magát, hogy nem fájt semmije, sőt sebesült karja is kezdett, már oly mértékben gyógyulni, ahogy azt elvárta. Nehezebb munkákra még nem osztották be, de azért a betegszobában már segédkezhetett. Ezt az orvos intézte el, mert állandó felügyeletet akart Jason mellé. Tudni akarta, hogy rendesen meggyógyul-e a férfi. Kisebb munkákat is adott neki, de ezek csak amolyan alibi munkák voltak. Eseménytelenül telt el három nap, és Jason még mindig nem tudott meg semmit sem abból, amiért bejött. Nem tud semmit sem jelenteni Nicole-nak, és a lány semmit sem tud majd mondani Ollynak. Mindegy. Várniuk kell, mert még csak most fogják rendes rabként kezelni. És akkor még szembe kell néznie a rabokkal is, akik tudják, hogy rendőr. Még ha korrupt is, de akkor is rendőr. Újabb verés lesz, gondolta szomorúan. Mit kell kiállnia ezért a vacak fizetésért! De hiába. Ő már csak ilyen. Nem is a pénzért csinálja, mint inkább elvből. Nem akarta, hogy bárki is megússza a büntetést. Aki bűnös, az feleljen a tetteiért. Ha kell, halállal! Ez volt a szabály! És Jason tudta, hogy mindent megtesz azért, hogy a bűnösök rács mögé kerüljenek, és meglakoljanak. Arra gondolt, hány gyerek veszti életét az utcákon drogfüggőség és túladagolás miatt, és hány ember lesz rákényszerítve a szervezett bűnözésre, mert nincs mit ennie, vagy éppen nincs miből megvennie a drogadagját. És egy drogfüggő mindenre képes azért, hogy megszerezze az adagját.

Jason megcsóválta a fejét. Az öccse is a karjai között halt meg, mert túladagolta magát. És a fiú még csak tizenhárom éves volt. Mit vétett, hogy meg kellett halnia, ilyen korán?

Jason néha úgy érezte, hogy vénséges vénember. Pedig csak harmincéves volt. Annyi szenvedést látott már, hegy egy életen át kísérti majd minden egyes szenvedő arc, amelyik felé fordult segítségért, és ő nem tudott segíteni. Kit lehetne felelősségre vonni? Az államot, hogy nem segít, vagy a bűnözőket? Nyilván az állam csak annyira tud segíteni, amennyire az államhivatalnokok szívükön viselik a dolgot, de a bűnözőket azért csak meg kell találni, még akkor is, ha államhivatalnok az illető. És úgy tűnt, most erről van szó. Egy börtönigazgató, aki visszaél a hatalmával, és elítélt bűnözőket küld az utcára, hogy rettegésben tartsa a környéket. Ezt kellene megtudni, vagy talán bizonyítani? Ehhez viszont az szükséges, hogy a rabok befogadják és a smasszerek az igazgató elé vigyék, hogy használható ember. Bűnösséget csak akkor lehet rábizonyítani valakire a legjobban, ha tetten érik. És ő ezért van itt! És ha rajta múlik, akkor célhoz ér. Csak Nicole is segítse őt! Bár a lány tényleg mindent megtesz azért, hogy ne érezze magát teljesen egyedül. Nem is sejtette, hogy ilyen odaadó lesz, mint a múltkor is. Vajon mi fog történni, ha tényleg kettesben lesznek?

De ezen még ráér gondolkodni akkor, ha itt lesz az ideje. Most kicsit ki kell puhatolni, hogy mik a rabok gyengéi. Mivel lehetne őket befolyásolni? És egyáltalán hogyan tudna közéjük férkőzni úgy, hogy ne verjék össze azonnal.

A szerencse Jason malmára hajtotta a vizet, mert éppen a betegszobát rámolta át már harmadszor, amikor az egyik rabot behozták sérülésekkel a fején az orvoshoz.

Dr. Jeremy Pich azonnal kezelésbe vette a beteget, és megkérte az őröket, hogy segítsenek. Azonban az őröknek nem fölött a foguk a rabhoz nyúlni, ezért a legkézenfekvőbb Jason segítsége volt. Jason mindent az orvos keze alá adott, és ezt látván az őrök javasolták az orvosnak, hogy továbbra is tartsa maga mellett Jasont mint nővérkét. Ezen hangosan röhögtek, de a rab, aki elszenvedte a fejsérülést, csak flegmán elhúzta a száját.

- Te ki vagy? - kérdezte ekkor Jasont, az orvossal egy pillanatig sem törődve.

- Csupán egy korrupt zsaru!

A rab füttyentett, majd elvigyorodott.

- Nem semmi! - suttogta. - Mikor jössz közénk?

- Amint begyógyulnak a sebeim - mutatott még mindig zöld színben játszó arcára Jason.

- Smasszerek? - kérdezte a rab.

- Telitalálat - bólintott Jason.

- Kötszert - szólt közbe az orvos. - Nem diskurálni kell, hanem segíteni! - dorgálta meg Jasont.

- Oké, doki, semmi baj! - válaszolta a rab, akit éppen kötözött az orvos. - Leon Polucci vagyok. Sajnos zuhantam néhány métert és a fejemre estem. Szerencsére nincs komolyabb bajom az ijedtségen kívül, de ezzel az erővel akár meg is halhattam volna. Hogy hívnak, zsaru?

- Jason Garcia.

- Garcia? - vonta fel a szemöldökét Leon. - Akkor a te cicád az a vörös hajú, akiről annyit mesélnek ebben az egész kócerájban?

- Valószínű - vigyorodott el Jason -, a feleségem.

- Nem csodálom, hogy magadhoz kötötted, ha csak a fele igaz, amit mondanak, akkor jobb vigyázni rá.

- Miért, mit mondanak?

- Semmi különöset, csak hogy milyen jó feneke van, meg szédítő melle, meg úgy egészében véve bombázó.

- Igen, ő a feleségem! - mondta büszkén Jason de nem ajánlom, hogy bárki is belekössön. Tudod, ő a gyengém. Miatta kerültem ide.

- Nem csodálom. Engem is bűnbe vitt volna. Az egyszer biztos. És mit csináltál?

- Csak egy kis csempészárut hoztam át a határon.

- Milyet? - érdeklődött feszülten Leon.

- Hasist - válaszolta Jason, és csak azért fohászkodott, hogy ez a Leon fogadja barátjául, mert akkor már egy lépéssel előbbre járna.

- Tyű, a nemjóját! - füttyentett Leon -, te aztán nem aprózod el.

- Gondoltam, elég lett volna egyszer, és akkor már egyenesben lettem volna. Mármint anyagilag. Hogy most mihez fogok kezdeni, azt nem tudom. Zsaru már nem lehetek, de munkát sem fogok kapni, ha kikerülök innen. Elég sok kérdést meg kell válaszolnom magamban, mire kijutok, de hogy mihez fogok kezdeni, ezt még akkor sem fogom tudni.

- És a csinibaba, mármint a feleséged? Ő dolgozik?

- Pillanatnyilag nem, de előbb-utóbb munkát kell vállalnia, még mielőtt kiszabadulok.

- És mikor szabadulsz? - érdeklődött Leon kíváncsian.

- Hát a bíró szerint tizenöt évet kaptam, de az ügyvédem azt mondta, hogy ezt lehet harmadolni, ha jó magaviseletű vagyok a börtönben. Talán akkor öt év múlva kikerülök.

- Én is tizenötöt kaptam, de már lenyomtam ötöt, mégsem szabadulok. Azt mondják, hogy itt jól bánnak az emberrel, ha rendesen viselkedik. Én ugyan nem viselkedem rendesen, de azért nem panaszkodom. Az asszony néha benéz, de nem nagyon törődik velem. Ez a mi sorsunk. Most még jön az asszonykád, de várj csak néhány hónapot, és el akar majd válni.

- Remélem, nem teszi, de ha igen, ahhoz lesz nekem is néhány szavam.

Majd mindketten kacagni kezdtek. Az orvos időközben végzett a kötözéssel, és két napra a betegszobába, rendelte Leont megfigyelésre. Ez elegendő volt ahhoz, hogy Leon és Jason kissé összebarátkozzanak, Jason is, az orvos is tudta, hogy Leon barátsága még nem jelenti azt, hogy minden zökkenőmentesen fog menni, de azért némi esélyt adott.

Amikor Leon végre elhagyhatta a betegszobát, Jason is vele tartott. Együtt mentek vissza, persze megfelelő börtönőri kísérettel a cellákhoz.

- Egyébként volt már itt a csinos kis feleséged? - kérdezte kíváncsian Leon.

- Ma fog jönni. Már alig várom. Kaptunk időpontot.

Leon erre felnevetett.

- Időpontot? - kacagott. - Mi itt csak pásztorórának nevezzük. Két órát kapsz arra, hogy boldoggá tedd az asszonyt. Ezek azt hiszik, hogy ez egy házasságban elegendő. Szegény asszonykák látják a legnagyobb kárát, mert hiába szeretnének minél több időpontot kérni. Nem tudnak csak egy hónapban kettőt kapni. Jó esetben akár hármat is kisírnak, de több nem megy. Te mióta vagy benn?

- Két hete.

- És még egyszer sem voltatok együtt?

- Még nem, tudniillik beteg voltam.

- Ja persze. Nehéz lehet most neked!

- Mire gondolsz?

- Nincs a kis feleséged, a smasszerek utálnak és gondolom a rabok sem fognak rajongani érted. Mit fogsz tenni?

- Még nem tudom, bár sejtem, hogy még egy verésnek ki vagyok téve, de mit tehetnék?

- Egy dolgot tehetsz, kisapám - szólt jóindulatúan. Leon -, hivatkozz rám, és mondd azt, hogy Leon tanulója vagy.

- És ez mit jelent?

- Csak annyit, hogy békén fognak hagyni. Persze ezzel a lekötelezettem leszel, de majd csak kitalálok valamit, amivel viszonozhatod a szívességet.

- Egyvalamit nem kérhetsz, és ezt már most közlöm veled: a feleségemet! Mondtam, ő a gyengém! Érte mindenre képes vagyok, akár ölni is!

- No, ezt már szeretem. Egyébként semmi tervem nincs a feleségeddel. Maradjon csak a tiéd. Mindenkinek megvan a maga magánélete. Majd kitalálunk valami mást, rendben?

- Rendben!

- Siessünk, mert mindjárt látogatási idő van, és még fürdenünk is kell.

A látogatási idő külön ceremóniákkal járt. Aki időpontot kapott a feleségével, azokat külön állították, és elvitték megint fürdeni. Mindenki kapott egy törülközőt a dereka köré. Így mehetett a kijelölt lakókocsihoz. Az asszonyok már ott várták őket.

Jason is csupaszon, csupán egy törülközővel a derekán lépett a lakókocsiba. Itt az őr rájuk zárta az ajtót. Nicole-t fürdőlepedő takarta és rémült képpel nézett Jasonra.

- Jaj, már azt hittem, sohasem jössz - rohant oda a férfihoz, és félve odabújt hozzá. Ahogy Jason átölelte, azonnal a füléhez hajolt.

- Az ajtó felett - suttogta -, lassan nézd meg, kamera, nem tudom, hogy hangot is vesznek-e. - Hangosan azonban így folytatta: - Nagyon hiányoztál, drágám.

- Nekem is, kicsim - válaszolta Jason, és megcsókolta Nicole-t. Majd egyet pördült vele, mintha tánclépést tennének, és lassan felsandított a kamerára. - Gyere, már nagyon kívánlak. - Felemelte a lányt és az ágyra helyezte. - Nincs mikrofon rajta - suttogta -, de sosem lehet tudni, hogy nem rejtettek-e el egyet valahol másutt. - Miközben beszélt Nicole hajával játszadozott. - A kamera mozog? - kérdezte.

A lány lassan körbetekintett, és figyelte közben a kamera mozgását.

- Nem, ugyanott van, ahol volt.

- Helyes, akkor az ágyat csak félig veszi. - Átölelte a lányt és végigsimított a testén. - Nagyon kívánatos vagy. Tudod, hogy már három napja erre várok?

- Én is - csókolta még szenvedélyesebben Nicole a férfit. - De remélem, most nem akarsz elmenni a végsőkig?

- Miért ne? - kérdezte értetlenül a férfi. - Elvégre a feleségem vagy! Mi baj lehet?

- Tényleg, mi is? - kérdezte duzzogva a lány.

- Nehogy azt mondd, hogy most álljak meg, mert ezt úgysem tudnám megtenni. Nagyon jól tudod, hogy két hete nem voltam nővel.

- Tehát az utolsó nap, mielőtt bejöttél, még jól kitomboltad magad? - duzzogott Nicole. Érthetetlen módon bosszankodott, hogy Jason más nőkkel múlatta az időt.

- Nem tomboltam ki magam! A két hetet az itteni itt-tartózkodásomra értettem.

- Nem érdekel. Most hagyj! - húzódott el a lány, és felült. A fürdőlepedő kissé félrecsúszott rajta a hirtelen mozdulattól, de ezt csak Jason vette észre.

- Mit szeretnél, kicsim? - térdelt mellé a férfi. - Hiszen minden vágyam az, hogy most boldoggá tegyelek. Nem akarsz te is boldoggá tenni engem?

- Miért tennélek? Elvagy te magadban is! Nincs szükséged rám!

- Dehogy nincs! Én vagyok a legnépszerűbb ember itt benn, mert nekem van a legcsábosabb feleségem.

- Az engem nem érdekel! - duzzogott Nicole.

- Hát mi érdekel? - kérdezte gyengéden a férfi, és a lány mögé helyezkedett. Beletúrt vörös hajzuhatagába, és másik kezével próbálta lehengergetni a lányról a fürdőlepedőt.

- Az érdekel, hogy jól vagy-e és nincs-e semmilyen komplikáció a kezeddel? Nem szeretném, ha lebénulnál.

- Láthatod, már semmi baja a kezemnek. Nagyon gyorsan gyógyul. Sokat pihentetem, de most ne ezzel húzzuk el ezt a kis időt, amit kaptunk. Fontosabb dolgunk is van ennél.

- Így van - fordult meg a lány, és zöld tekintetét a férfi fekete szemébe irányította -, tudnom kell, mit mondasz.

- Azt, hogy kívánlak - mosolygott a férfi.

- Nagyon jól tudod, hogy nem erre gondoltam.

- Igen, tudom - bólintott a férfi - de még semmi mondanivalóm nincs.

Nicole dühös volt, hogy nem tud semmit sem jelenteni Oliviernek. Jason is tudta, hogy valamit kellene mondani, mert túl feltűnő a kamerákban ez a semmittevés.

- Nézd, Nicole - kezdte. - Én tudom, mit érzel, de nem mondhatok semmit sem.

- Akkor most hazamegyek - állt fel a lány, de olyan hirtelen pattant fel, hogy az egyetlen lepel, ami takarta mezítelenségét, lehullott róla. Dermedten nézte a lábainál heverő fürdőlepedőt és nem mert megmozdulni.

- Nicole - nyögte Jason. - Ne akarj mindenáron megbüntetni.

- Tessék? - nézett le rá a lány. - Ugyan mivel büntetnélek?

- Azzal, hogy most itt hagysz! - Már majdnem könyörgött a lánynak, aki nem tudta tovább türtőztetni magát, és karjait felemelve hívta Jasont magához.

A férfi azonnal értett a mozdulatból, és a lányhoz ugrott.

- Nagyon kívánlak! - suttogta és magához vonta Nicole csábító testét.

- Ezt már mondtad - nevetett a lány.

- Nem tudom elégszer mondani.

- Mondj mást, ami egy rendes férjhez illik. Legalább az illúzió kedvéért, légy szíves, udvarolj nekem! - kérlelte a lány.

- Rendben - mosolygott Jason, és szenvedélyesen megcsókolta Nicole mohó ajkát. - Olyan vagy, mint egy sudár, hajlékony fa, amelyik a Nap felé törekszik, és csak akkor áll meg, ha már elérte azt a magasságot, ahonnan jól láthatja a Napot.

- Valami mást is mondhatnál. Olyat még soha senki sem mondott nekem, hogy szeret.

- Miért pont ezt mondjam? - kérdezte döbbenten a férfi.

- Csak azért, mert meg akarsz kapni - kuncogott Nicole. - Nem akarsz a kedvemben járni?

- Dehogynem - vágta rá Jason.

- Akkor mondd, hogy szeretsz, és nem tudsz nélkülem élni!

- Ha annyira akarod... - sóhajtotta Jason, és a szenvedély már annyira elvakította, hogy gondolkodni sem tudott.

- Ezt szeretném hallani, csak egyszer az életben - suttogta, a lány vágyakozva. - Hogy valaki szeret, és nem azt, hogy csak kíván. Hogy magamért szeret, és nem tud nélkülem élni! Hogy nemcsak szép, de okos is vagyok. És hogy nélkülem sivár lenne az életed és magányos volnál. Hogy beragyogom az életedet és a sivár sivatagba oázist varázsolok.

Jason csak hallgatta a lányt, és valami furcsa bizsergést érzett a szíve tájékán. Nicole pontosan azt mondta, amit már ő is hányszor, de hányszor szeretett volna hallani más nők szájából, de soha senki sem mondta. Mindegyiknek csupán csak a teste kellett, hogy kielégüljön, és aztán elmentek. Szó nélkül.

- Minden szavad igaz - suttogta, és csókjaival borította a lány testét. - De ugye mondhatok mást is?

- Igen - suttogta Nicole, és most ő vette le a férfi törülközőjét a derekáról.

- Szívem minden dobbanásával téged szeretlek - súgta a lány fülébe Jason először bátortalanul. - Ha nem lennél, akkor nem érne semmit sem az életem. - Minden kis vallomás után csókokat lehelt a lányra, ahol csak érte. - Amikor velem vagy, a hétköznapok ünnepnapokká válnak és a csillagok fényesebben ragyognak, mint máskor. Ha nem lennél a feleségem, egy morgós medve lennék, és magányos lennék, mint egy farkas, de te mindent megváltoztattál, szerelmem.

Nicole csodálkozva nézett a férfi ragyogó fekete szemébe. Szerelmem? Ezt mondta volna? Egész jól adja elő. Bár minden szava igaz lenne! De nem baj, az illúzió kedvéért is nagyon jó hallani. Még soha senki sem mondta neki, hogy szerelmem.

Jason ismét lefektette az ágyra a lányt és csókjaival borította a testét, ahol csak érte. Nicole pihegő sikolyai felszították a férfi vágyát. Ám ez nem volt elég, mert a lány kutató keze végigsimított izmos testén, és ágaskodó férfiasságánál állapodott meg. Jason remegő hangon felnyögött. A lány elbűvölte, elvarázsolta, és nem volt menekvés. Soha nem kívánt jobban egyetlen nőt sem. Nicole-t annyira kívánta, hogy az már fájt.

- Édesem - kiáltotta -, már nem bírom sokáig. Benned akarok lenni.

- Gyere - sikoltotta ekkor a lány, és hívogatón széttárta a combját. - Én is ezt szeretném.

Jason nem várt tovább, határozott mozdulattal hatolt a lányba, és szédületes tempóban űzte őt és magát is a kéj magaslataiba. Nicole élesen felsikoltott, majd megremegett, amikor már nem tudta szenvedélyét visszatartani. És Jason azonnal követte őt, remegve jutott el a mámor magaslataiba, majd izzadtan rogyott a lányra.

Kis idő múlva csillapodott csak le zakatoló szívük szapora dobbanása. Még remegve ölelkeztek össze, amikor Jason megszólalt.

- Nekem ez olyan volt, mintha még sohasem csináltam volna.

- Nekem is - suttogta döbbenten a lány. - Valahogy te másképpen csinálod, mint más.

- Nem lehet túl sok tapasztalatod, ha ezt mondod - nevetett a férfi.

- Ez igaz, de soha nem is akartam gyűjteni a trófeákat. Egyszer hittem azt, hogy szerelmes vagyok, de az illető csak a testemet akarta, és amikor megkapta, akkor faképnél hagyott, főleg, hogy akkor még szűz voltam. Aztán volt egy másik, aki viszont egyéjszakás kapcsolatot akart, de ezt csak akkor közölte velem, amikor már megvolt az egy éjszaka. Én meg mindig naiv kis hülye voltam, mert mindig a nagy szerelmet vártam. Majd egyszer eljön az igazi, és azt mondja: szeretlek. Hát nem hülyeség?

- Lehet, hogy hülyeség, de én is hasonlóképpen vagyok ezzel - válaszolta Jason. - Én sem vettem komolyan senkit sem, mert ők sem vettek komolyan engem, de ha megtalálnám az igazit, akkor nem kellene semmilyen futó kaland, csak az az egy!

Egymás mellett feküdtek és csendesen beszélgettek. Meghitt beszélgetés volt és főleg szeretetteljes. Aki csak felületesen szemlélte őket, azt hihette, hogy harmónia van a házaspár között és nagy egyetértés.

Jason még mindig az élmény hatása alatt volt, és magához húzta Nicole csodálatos testét.

- Tudod, most nem tudnék mással foglalkozni, csak veled. Azt hittem, hogy ha egyszer megkaplak, akkor majd minden rendben lesz és nem kívánlak többé, de ahogy így elnézem magam, ez csak merő ámítás - mutatott magára, mire Nicole is abba az irányba nézett és elcsodálkozott.

- Csak nem? - kérdezte csodálkozva, de másra már nem volt ideje, mert Jason magára húzta a lányt és addig izgatta, amíg megint magába fogadta őt. Nicole magán is csodálkozott, hogy nem tud betelni a férfival.

Még sohasem fordult elő vele, hogy testi-lelki kielégülést érez, mint most Jasonnel. Amit mondott az előbb a szerelemről, most úgy érezte, minden szava igaz. Szerelmes lett Jasonbe, akit pedig eleinte a pokolba kívánt. És most úgy érezte, nem tudna már nélküle élni.

Szenvedélyesen vetette bele magát a következő aktusba is, hogy Jasonnak legyenek emlékei a következő találkáig, amit már most tudta, alig vár majd.

Jason pedig azért tett ki magáért, hogy Nicole minél több időpontot kérjen, hogy sokat lehessenek együtt, akkor is, ha nincs semmi jelentenivalója.

De minden jó véget ér egyszer, és a hangos kopogás azt jelezte, hogy letelt a két óra, amit együtt tölthettek.

- Lehet búcsúzkodni, hancúrozók! - kiáltott kintről az őr.

- Azt hiszem, most már mennem kell - húzta magához Jason a lányt. - Remélem, gondolsz majd rám! Kérsz még időpontot?

- Minél többet - mosolygott a nő. - Hiszen ez a legfontosabb találkánk - mondta kétértelműen, és Jason értette, hogy nemcsak a szexre gondolt Nicole.

- Nagyon fogom várni a következőt. - Felkelt, és magára tekerte a törülközőt. - Még egy kicsit hadd nézzelek - sóhajtotta sóváran a férfi, mire Nicole felállt és a férfi elé lépett.

- Jól nézz meg, hogy emlékezz - és lassan körbeforgott a férfi előtt. Kéjesen nyújtózott egyet, mire Jason felnyögött.

- Ne csináld ezt, mert megint neked esem!

- Nosza, rajta - biztatta Nicole, de már nyitották az ajtót, és Jasonnek csak annyi ideje maradt, hogy gyorsan a lányra terítette a fürdőlepedőt, hogy eltakarja a kíváncsi szemek elől.

- Nemsokára megint találkozunk - suttogta Jason és egy búcsúcsókot nyomott Nicole duzzadt ajkára. - Gyönyörű vagy, amikor elégedett vagy.

- Ez a megfelelő férfi megfelelő kezelésének az eredménye - mosolygott a lány, és integetett Jason után.

A férfi fájó szívvel hagyta ott Nicole-t, mintha a szíve egy darabja is vele maradt volna. Bánatosan felsóhajtott, és visszament az őr kíséretével a cellájába.

Nicole-t pedig visszavezették az öltözőbe, ahol a ruháit kellett hagynia, majd felöltözött, és a kapunál újabb időpontot kért. Mérges volt, mert csak két hét múlva kaptak újabb időpontot.

- Az nagyon soká van - vitatkozott az ügyeletessel.

- Ha sokat vitatkozik, akkor még egy héttel később kap! - nézett rá mogorván a börtönőr.

- Jó, nem vitatkozom, jó lesz az az időpont is. Csak attól félek, addig elfelejt a férjem.

- Nem hinném! - vigyorgott rá a férfi. - Magát nem könnyű elfelejteni!

Nem tehetett mást, mint elhagyta a börtönt, és már alig várta, hogy újra találkozhassék Jasonnel. Három nap múlva megint jön látogatóba. Igaz, hogy csak a beszélőre mehet, de azért az is több, mint a semmi.

Ötödik

Nicole legközelebb három nap múlva tudott csak Jasonnel találkozni a beszélőn. Bevezették egy szobába, ahol csak egy asztal és két szék volt. Az ajtó mellett is volt egy szék az őrnek. Míg várakozott, addig szemügyre vette a szobát. Üvegfalak választották el egymástól a látogatókat a raboktól. Vajon milyen hülyeség ez már megint, amikor kettesben is találkozhatnak. És mindig megmotozzák őket befelé, sőt néha kifelé is.

Leült, és várt. Végre megérkezett Jason is, aki most már sokkal jobban nézett ki: Már teljesen olyan benyomást keltett, mint aki teljesen meggyógyult. Keze ép volt, és arca sem játszott már több színben. Ahogy észrevette Nicole-t, a szeme felragyogott. Milyen jólesett volna a lánynak, ha mindez valóban neki szólna, és nem csak a látszat kedvéért csinálná a férfi. Meg kell hagyni, jó színész.

- Szervusz, cara - ült le elé a férfi, és sóvár szemmel nézett végig a lányon. - Nagyon jól nézel ki, csak túl sok ruha van rajtad.

- A múltkor az volt a bajod, hogy kevés ruha van rajtam. Igazán nem igazodik ki rajtad az ember lánya.

- Én így is imádlak, kicsim - nevetett a férfi, és csókot dobott a kézével.

- Minek ez az üvegfal ide? - kérdezte kíváncsian a férfitól.

- Ugye mennyivel jobb volt a betegszobában találkozni?

- Sokkal - emlékezett mosolyogva a lány,

- Kicsit kigombolhatnád a blúzodat - javasolta a férfi, miközben előrehajolt. - Nagyon hiányzol.

- De hiszen még csak három napja voltunk utoljára együtt.

- Az elég sok - vigyorgott a férfi -, nem gondolod?

- Meglehet - mondta a lány, de azért kigombolta a legfelső gombot a blúzán.

- Még egyet nem lehetne? - kérdezte sóváran Jason.

- Még egyet? - rökönyödött meg Nicole. - Mi történt veled?

- Nagyon kívánlak! - felelte a férfi, és megnyalta a szája szélét.

- Ne csináld ezt, jó - kérlelte a lány, de azért teljesítette Jason kérését, és még egy gombot kigombolt a blúzán.

A férfi még jobban előrehajolt, és sóvár tekintetét Nicole dekoltázsára szegezte.

- Nagyon utálatos lennék, ha azt kérném, hogy még egy gombot nyiss ki, és húzd széjjelebb a blúzod?

- Igen, nagyon utálatos lennél - de megtette, amit a férfi kért, és kéjesen széthúzta a blúzát, amiből azonnal kikandikált csipkés melltartója, ami alig takarta dús mellét. .

- Csodálatos - nyelt egyet a férfi. - Mikor találkozunk megint?

- Két hét múlva, azaz abból már letelt három nap.

- Olyan sokára? - kérdezte elkínzottan a férfi.

- Sajnos - sóhajtott Nicole, és felállt. Kissé messzebb lépett az asztaltól, és megemelte a szoknyáját, hogy a férfi láthassa hosszú lábát is.

- Biztos, hogy nem kapunk előbb időpontot? - nyögött fel a férfi, és szemével habzsolni akarta a látványt.

- Nem, szívem, be kell érned csak ennyivel.

- Milyen kár! - sóhajtott Jason, és lehunyta a szemét. Erőt kell gyűjtenem, gondolta. Megőrülök ezért a nőért. Annyira kívánom, hogy szinte már fáj. Meddig lehet ezt kibírni? Majd ismét ránézett Nicole-ra, aki éppen a harisnyatartót villantotta ki a szoknyája alól.

- Elég! - kiáltott rá Jason. - Nem kell mindenki szeme elé tárnod a bájaidat. Tartogasd inkább nekem!

Nicole azonnal leeresztette a szoknyáját, és szófogadón visszaült a székre. Az üvegfal nagyon zavarta.

- Inkább hajolj ide! - suttogta Jason, és még közelebb hajolt ő is az üvegfalhoz.

Ahogy Nicole teljesítette ezt a kérését is, már meg is bánta, hogy ezt kérte tőle. Mert Nicole kigombolt blúza így még több rálátást engedélyezett sóvár szemének.

- Azt hiszem, nem sokáig bírom, hogy ilyen löketszerűen izgatsz! - suttogta, és ismét lehunyta a szemét.

- Nem is csináltam most semmit sem - duzzogott a lány, és lebiggyesztette az ajkát.

- Nem kell ahhoz semmit sem csinálnod, hogy felizgass, elég, ha csak rád nézek!

- De ugye, azért nem engem okolsz?

- Dehogy - húzta el a száját Jason, és örült, hogy a lány beszélgetést kezdeményezett semmiségekről.

- Meséljek, hogy mi van otthon? - kérdezte kíváncsian.

- Igen - bólintott a férfi, és megint a lány duzzadó mellére szegezte tekintetét.

- Tudod, a nagybácsim mostanában sokszor meglátogat.

- Jó fej a pasas - bólintott Jason, mert mindjárt tudta, hogy Olivier Boyle-ról van szó. - Reméltem is, hogy nem hagy egyedül, miután én idekerültem.

- Nagyon aranyos, csak aggódik. Szerinte az lenne a legjobb, ha gyereket szülnék neked! - csacsogott tovább a lány, de Jason leesett álla mulatságos volt. - Mi a baj, drágám?

- Erre nem is gondoltam - csapott a homlokára.

- Mire?

- A gyerekre! Istenem, mit tettem? - egyre jobban megnyúlt a képe.

- Miért? - kíváncsiskodott tovább Nicole.

- Hát a gyerekre. Nem is védekeztünk!

- Neeem? - lepődött meg a lány, és csak most eszmélt rá, hogy itt most valóban komoly a helyzet. Valóban nem védekeztek három napja, amikor lefeküdtek egymással. Még csak eszükbe sem jutott. - Tényleg - suttogta, és az ő arcából is kifutott a vér. - Nem védekeztünk, mert mással voltunk elfoglalva.

- És mi lesz, ha... - Jason nem is merte kimondani, amire gondolt.

- Majd ráérünk akkor ezen gondolkodni, ha majd esedékes! Most ne emészd magad - nyugtatta meg a lány. Ő volt az, aki előbb megnyugodott, mert ő azonnal tudta a választ. Természetesen megszülné Jason gyermekét, ha terhes maradt. - Most csak azzal foglalkozz, hogy elviseld a megpróbáltatásokat, rendben?

- Rendben - csillapodott le a férfi, de még mindig csóválta a fejét. Hogy lehetett ennyire eszetlen, hiszen minden lakókocsiban van óvszer. És még csak meg sem fordult a fejében, hogy védekezzék. Egy cseppet sem törődött vele, csak a saját maga vágyaival. Hihetetlen, hogy Nicole teljesen elveszi az eszét.

- Tehát otthon minden rendben - folytatta tovább a lány. - Egyébként már csak azért sem kell aggódnod, mert a héten esedékes, tudod, mire gondolok, úgyhogy nem hiszem, hogy az időpont jó lett volna arra, hogy... - próbálta még tovább nyugtatgatni a férfit, mert látta, hogy nagyon maga alatt van. Ennyire rosszul viselné, ha terhes lennék tőle? - gondolta Nicole. És még csak nem is hazudott. Elvileg nem volt megfelelő az időpont, hogy teherbe essék. De ez a héten kiderül, hiszen amint megjön a menstruációja, azonnal tudni fogja, hogy nincs baj. Pedig nem is lenne rossz Jason gyermekét hordani a szíve alatt - mosolyodott el átszellemülten. A férfi nem vette észre Nicole mosolyát, mert ha látta volna, talán még nagyobb kétségbe esik, bár az ő gondolatai is hasonlóak voltak. Nem ellenkezett volna, ha Nicole szül neki egy gyereket. Érdekes, gondolta, még soha nem érzett hasonlót. Nicole és az ő gyereke vajon milyen lenne? Vörös hajú, mint ez a kis boszorkány, vagy fekete hajú, mint ő? Érdekes lenne kipróbálni. De megrázta a fejét, mint aki ki akarja kergetni a gondolatokat a fejéből, és ismét a lányra nézett. Bár ne tette volna, mert Nicole blúza még jobban szétnyílt és még több belátást engedélyezett a melle közé. Jason felnyögött. Állandó kísértésnek van kitéve, mióta megismerte ezt a nőt. Páratlan nőszemély, azt meg kell hagyni.

- Most már begombolhatod a blúzod - suttogta Jason, és Nicole azonnal engedelmeskedett, de mielőtt megtette volna, még végigsimított a blúz mentén, és még ezzel is fokozta Jasonben a kéjt.

- Ne csináld ezt, mert széttöröm ezt az üveget, hogy átölelhesselek.

- Türelem, drágám - suttogta Nicole. - Nemsokára együtt lehetünk.

Azonban a látogatásnak vége szakadt, és ismét búcsúzniuk kellett. A lány puszit dobott a levegőbe, és rákacsintott a férfira.

- Megőrjítesz - nyögte Jason -, mikor jössz megint?

- Három nap múlva, szívem - válaszolta Nicole, és integetett a férfinak.

- Nehezen fogom kibírni - sóhajtotta Jason, és a börtönőr kíséretében elhagyta a beszélőszobát.

Nicole is elhagyta az épületet, és sürgősen meglátogatta a lakáshoz legközelebb eső gyógyszertárat. Terhességi tesztet kért, mert tudta, hogy nem mondott igazat a férfinak. Az időpont nagyon is aktuális lehet egy fogantatásra. Mit is tehetne? Mindenesetre leteszteli magát. Ez is több a semminél, és majd kialakul, hogy mi lesz.

- Hogy lehettem ilyen eszetlen, hogy nem csak gyógyszert nem szedtem, de még óvszert sem használtunk a terhesség ellen? Teljesen elveszi a józan eszemet ez a férfi.

Másnap azonnal megcsinálta a tesztet, és sejtése beigazolódott. Még a háromnapos terhességet is kimutatja ez a teszt. És az ő esetében is kimutatta, hogy terhes. De biztos, ami biztos, még vár egy hetet, és újra megpróbálja a tesztet, mert előfordulhat, hogy mégsem bombabiztos ez a teszt, majd akkor ráér aggódni, ha az is pozitív lesz.

Igaz, ami igaz, voltak már tévedések terhességi tesztnél, de azért ő biztosan tudta, hogy a teszt nem téved! Bizony már Jason magzatát hordja a méhében, ráadásul egy cseppet sem bánkódik miatta. Ha a férfi nem akarja, ő akkor is megszüli. Majd máshová költözik, és ott neveli fel a gyerekét. A férfinak még csak nem is kell tartásdíjat fizetnie. Boldogul ő egyedül is. Hiszen látszott, hogy mennyire pánikba esett arra az eshetőségre, hogy terhes lehet tőle. Persze ő csak a munkáját végzi, annak ellenére, hogy kíván, gondolta Nicole. Nyilván nem akar velem huzamosabb ideig együtt maradni. A munka végeztével mindennek vége! Beadják a válókeresetet, simán lezajlik majd a válás, és Jason éli továbbra is a saját magányos farkas életét, mint eddig.

Nicole minél jobban belegondolt a jövőbe, annál jobban kétségbe esett, és elhatározta, hogy nem árulja el a férfinak, hogy gyermeket vár. Még amúgy sem biztos, a jövőre nézve viszont nem is akar bonyodalmakat. Jason harmincéves. Ha nagyon akart volna, már alapított volna családot. De nyilván nem akart. Minek is terheljem azzal, hogy a munkánk során szerelmes lettem belé, pedig eleinte mennyire ellenszenvesek voltunk egymásnak! Elmosolyodott. Nem tudhatja meg soha, hogy halálosan beleszerettem. Életem fordulópontját élem most át! Nem baj. Lesz, ami lesz, számomra mindig volt megoldás, és nem estem kétségbe még akkor sem, amikor azt hittem, hogy semmi kiút sincsen! Kiút mindig van! Csak rajtam múlik, hogyan boldogulok. És én boldogulni akarok! Elhatározta, hogy egyelőre ameddig csak lehet, titokban tartja a dolgot, utána odébbáll. Tulajdonképpen Jasonnek nem is kell egyáltalán tudomást szereznie a dologról! Minek is? Biztosan nem repesne az örömtől, ha megtudná, hogy nem várt fordulat adódott akció közben! Felkacagott. Akció! Milyen találó!

Néhány nap múlva még mindig ugyanezt gondolta, de a bizonytalanból már bizonyosság lett. Amikor megint látogatóba ment, Jason nagyon erősen tartotta magát, és semmi személyeset nem mondott azon kívül, amit amúgy is tudott. Nicole-nak ez rosszul is esett, hiszen most még inkább jólesett volna a férfi kedvessége, esetleges szerelmes szavai, amit hiába várt, nem hagyták el a férfi ajkát. Jason abban mit sem változott, hogy kívánta továbbra is Nicole-t, de emberfeletti erőfeszítéssel uralkodott magán. Nem akarta, hogy mindenki rajta nevessen. Pedig sokan megjegyezték, hogy milyen kéjsóvár, ha a felesége szóba kerül. Két nap leforgása alatt senki sem beszélt előtte a feleségéről. Minek is? Senki sem akart összetűzésbe kerülni Leon „tanítványával"! Poluccival való barátsága nem várt mértékben hajtotta malmára a vizet. A fegyőrök róla pusmogtak, a rabok úgyszintén, csak mindegyik más-más szemszögből. Gyakorlatilag sehová sem tartozott, mert mindenki tartott tőle, de azért némi tisztelet övezte. Már senki sem kötött belé és szerencsére már senki sem akarta megruházni, mint ahogy eleinte gondolta. Jeremy Pich, a börtönorvos pedig továbbra is igényt tartott ápolói mivoltára. Balesetek mindig előfordultak a börtönben, hol a rabok estek egymásnak, hol a smasszerek túlkapásait kellett ápolnia. A börtönben létrejött hierarchia feje a börtönigazgató volt. Itt nem volt pardon! Ha ő úgy rendelkezett, akkor akár a rab halálos ítéletét is aláírta, persze nem hivatalosan és nem törvényesen, de ezért nem tiltakozhatott senki sem. Innen információ nem szivároghatott ki, de annál több információ került be a börtön falai mögé. Jason éjszaka egyedül volt a cellájában, és ilyenkor mindig Nicole járt az eszében. Nemcsak kívánta, hanem mást is érzett iránta. Nagyon féltette. Minél jobban megismerte a játékszabályokat, annál inkább féltette Nicole testi épségét. Csak nehogy magánakciókba kezdjen! Minden látogatás alkalmával majd felfalta a szemével, de megpróbálta türtőztetni magát. Mégsem lehet, hogy ne tudjon uralkodni magán! Elvégre felnőtt férfi, nem egy szexuálisan túlfűtött kamasz, aki nem tudja levezetni az energiáját. Pedig a vágyait nem tudta visszafojtani. Már alig várta, hogy megint együtt legyenek, ismét becézhesse Nicole-t, és szerelmes szavakat sugdoshasson a fülébe, amibe a lány belepirul, és akkor olyan szemérmesnek tűnik, holott mégis milyen buja és szenvedélyes ez a vörös hajú veszedelem. Félt, hogy Nicole által állított csapdába előbb beleesik, mint amit ő állított a börtönigazgatónak, aki nagyon ügyesen irányította az alvilágot. A börtönőrök közül is voltak beavatottak, de a többi csak rendes munkaerő volt. A börtönigazgató a piszkos munkáit akkor intézte, amikor az emberei voltak ügyeletben. Mindent úgy intézett, hogy senkinek se legyen feltűnő. Nem fordult elő több haláleset a börtön falai között, mint általában az Államokban a börtönökben. Mindenki nyílt titokként tudta, hogy a börtönökben a rabok néha egymásnak esnek, és akkor a börtönőrök sem tudják szétválasztani időben. Persze a börtönőrök igyekezete mindig attól függött, hogy az elítéltnek mennyi volt a bűnlajstromán. Ha csak kisstílű tolvaj volt, akkor hamarabb közbeléptek, de ha egy ámokfutó gyilkosról volt szó, akkor hagyták elfajulni a dolgokat. Nem volt menekvés azonban a villamosszék elől sem. Ha valakit halálra ítéltek, azon biztosan elvégezték az ítéletet, ha viszont megúszta a villamosszéket, néhány év börtön után senkinek sem tűnt fel, ha meghalt. Így ment ez évek óta. De ebben a börtönben még közrejátszott az is, hogy a börtönigazgató egy valóságos szervezett bandát alakított ki az elítéltek között. Mindegyik töltötte a megérdemelt büntetését, de aki rátermett volt, és tudta tartani a száját, az még pénzhez is jutott, és sokkal kellemesebb körülményeket biztosított börtönéveire. Ráadásul az igazán hűségesek, néha még el is hagyhatták a börtön falait. Rabságuk ilyenkor megszűnt. És Jason azon csodálkozott, hogy egyik sem foglalkozott a szökés gondolatavai, hanem önként visszament a börtönbe.

A bűnszövetkezet létezésére akkor derült fény, amikor egy tűzharcban egy elítéltet találtak el. Az illető meghalt, de a nyomozás során eljutottak a börtön falaihoz. Érdekes feltételezések alakultak ki. A börtönigazgató azzal próbálta kivédeni az esetet, hogy a rab megszökött és ők is üldözőbe vették, csakhogy az igazgató elfelejtette megtenni a szükséges jelentéseket, amit ilyenkor előír a börtönszabályzat. Egy esetben még szemet hunynak a dolog felett, de ezek után már figyelni kezdték titokban a börtönt. Közben más szálakon is folyt a nyomozás, és ekkor került szembe Jason azzal a két rabbal, akik megsebesítették. A szerencsétlenségben az volt a szerencse, hogy nem ismerték Jasont, nem tudták kilétét, egyszerűen csak kisstílű drogkereskedőnek vélték, aki több hasznot akar húzni. Jason viszont tudta, hogy ki az a kettő, aki el akarta tenni őt láb alól. Most is itt dolgozik mellette, és sejtelme sincs róla, hogy két-három hónapja őt akarta lelőni.

- Mi van, haver? - röhögött rá a sovány. - Nem ízlik a munka?

- Nem - vágta rá Jason, és elhúzta a száját.

- Te, nem ismerjük mi valahonnan egymást?

- Honnan tudjam? - vonta meg a vállát Jason. - De jobb, ha nem akarsz kötözködni velem, mert én Leon tanítványa vagyok!

- Ne mondd! - vihogott a rabtárs. - Képzeld, én is! Nem is tudtam, hogy Leon újabban pisiseket is bevesz a tanítványai közé.

- Ha mindenáron kötözködni akarsz velem, akkor rajta, de most nincs hangulatom verekedni - könyökölt rá a lapátra Jason. Komoly fizikai munkát kellett végezniük mindennap, ami jól is esett neki, mert legalább addig sem Nicole-on járt az esze.

- Nincs hangulatod? - köpött a sovány. - Nekem mindig van hangulatom verekedni. Valahogy jólesik.

- Egészségedre - dörmögte Jason, és újra lapátolni kezdett.

- Kicsikém - cukkolta tovább a sovány. - Nem akarod nekem is kölcsönadni a feleségedet? Olyan szemrevaló teremtés! Láttam a múltkor, amikor azt a vetkőzőszámot rendezte a beszélgetőn!

- Abbahagyod? - kérdezte Jason, és megint rákönyökölt a lapátra.

- Minek? - köpött megint a sovány. - Nagyon cukifalat! Felpróbálnám!

- Most már elég! - kiáltotta Jason, és máris ütött... a lapáttal. A sovány azonnal elterült a földön, és nem is mozdult. Nagyon jól eltalálta. Nyolc napon túl fog gyógyulni - konstatálta Jason, mert már ennyit értett a sérülésekhez.

Hatodik

- Jason Garda! Velem jön!

Jason csodálkozva hallotta, hogy nem a számát mondják, hanem a nevét. Ez különös alkalmakkor fordult csak elő. Vajon mi történhetett? Már lassan két hete is elmúlt, hogy Nicole az övé lett és a beszélőkre is rendesen jár a lány. Ezzel is megkönnyítve az ittlétét, mert ha a lány nem lenne ilyen kedves hozzá, akkor igencsak elege lenne már a dologból, hiszen már hat hete van a börtönben és még mindig semmi érdemlegeset nem tud jelenteni. Leon pártfogása, jól jött Jasonnek, így nem kellett elszenvednie még egy verést. Már teljesen jól érezte magát. Az arca is begyógyult, a keze meg majdnem olyan jól működik, mint új korában. Néhány zúzódás még látszik a testén, de ezek is hamar elmúlnak majd. De vajon ki kéretheti, hogy név szerint hívják, és nem a számával. Ő volt az 5623-as rab. Már többször is elhatározta, hogy a lottón megjátssza majd ezeket a számokat, ha végre kikerül innen, de most nem is ezzel kell foglalkozni, hanem hogy mi történhetett? Igaz, hogy a minap elverte azt a sovány rabot, de ez jólesett a szívének. Némileg visszavágott a sebesüléséért. Semmit nem hagyott megtorlatlanul. De azon kívül, hogy neki kellett mennie ápolnia a rabot, nem történt semmi. Szinte hihetetlen, ha arra gondolt, hogy legalább egy sötétzárkát kellene kapnia, de ilyesmi nem történt. Úgy látszik, itt nem torolják meg, ha valaki verekedik. De most, hogy hívatták, talán megkapja ezért a verekedésért a büntetését.

Rövidesen bevezették a börtönigazgató szobájába. Jasonnak furcsa volt ez az egész bánásmód. Vajon mit akarhat az igazgató? Lehet, hogy megválaszolja egyik fontos nemrég felvetült kérdését?

Mr. Bradford közel járt az ötvenhez, de fiatalos külseje néhány évvel kevesebbnek mutatta. Barna haja rövidre volt nyírva, és a halántékán jócskán megjelentek őszülő szálak a hajában. Barna szeme derűt sugárzott és nevetőráncai akkor is látszódtak, ha éppen nem nevetett, mint ahogy most sem. Termete kissé alacsonyabb volt Jasonénál, de ez nem lepte meg, hiszen ő sok ember fölé magasodott százkilencven centis magasságával. Bradford hellyel és cigarettával kínálta. Jason leült, de a cigire nemet intett a fejével. Már régen leszokott a dohányzásról, és tudta, nem most fog visszaszokni. Várakozón nézett az igazgatóra, majd tekintetével végigsiklott annak kezén. Furcsa volt a kisujján a pecsétgyűrű, de ez manapság már divatnak számít. Azonban a börtönigazgató kezén látszott, hogy nem divatból hordja, hanem valamiféle ereklye lehetett.

Végre Mr. Bradford is helyet foglalt az íróasztalánál, és rágyújtott. Nem kérdezte meg, hogy Gardának van-e ellenvetése a dohányzással szemben. Minek is kérdezte volna? Itt ő volt a főnök, és ő diktált. Mindenki hozzá volt beosztva. És úgy is viselkedett, mint egy kiskirály. Derűsen, de annál határozottabban, és ez amolyan felsőbbrendű magabiztosságot kölcsönzött neki. Néhányat szippantott a cigarettájából és várta a nagyobb feszültséget. Nyilván többször eljátszotta már ezt a jelenetet, mert a feszültség akkor is nőtt, ha nem szólt egy szót sem. Bár Jason Garciát nem abból a fából faragták aki bármitől is megijedt volna, mégis feszülten várta, hogy miről akar vele beszélgetni az igazgató.

Végre Bradford elunta a pöfékelést és felállt. A rab hátul megbilincselt kezével nem tudott rendesen hátradőlni a széken, de ez nem befolyásolta Jasont abban, hogy kényelmesen elhelyezkedjék. A börtönigazgató meg szinte látványosan élvezte a rab kiszolgáltatott helyzetét. Ez a pont volt az, amikor Jason kifejezetten ellenszenvesnek találta Bradfordot. És a megérzései általában elsőre bejöttek. Kivéve persze Nicole-t, akit először ellenszenvesnek, de végtelenül kívánatosnak tartott. Persze ezt Bradfordról nem lehetett állítani, Jasonnek amúgy sem voltak esetei a férfiak. És ez a börtönben is több ellenséget szerzett neki. Sok férfi összezárva, egymásnak kiszolgáltatva nem éppen felüdítő látvány. A nők csak háromnaponta jöhetnek látogatóba, és persze van olyan rab, akihez egyáltalán nem jön senki sem. Jason nem is tudta volna elképzelni, hogy ilyen körülmények között több hónapot is elviseljen, nem beszélve az évekről. Brrr! Kirázta a hideg. Még rágondolni sem akart, hogy valaha börtönbe kerüljön. Persze nem önszántából, mint most.

- Nos, Mr. Garcia - zökkentette ki gondolataiból az igazgató -, látom, már nagyon jól érzi itt magát. De biztosíthatom, hogy ez nem fog sokáig tartani, ha nem működik együtt velünk.

- Mire gondol? - vonta fel szemöldökét Jason, mert nem remélte, hogy már most kiugraszthatja a nyulat a bokorból.

- Tudja, itt nálunk csak az tud huzamosabb ideig kellemesen üdülni - állt fel komótosan Bradford a székéről -, ha nevezhetem annak az itt tartózkodását - mosolyodott el már-már kedvesen -, aki a börtön számára is megfelelő hasznot nyújt. A körülmények, mint tudja, nem kimondottan elitek, de azon vagyunk, hogy mindenki számára felhőtlen, büntetésletöltést nyújtsunk.

- Vettem észre - motyogta Jason a beérkezésekor kapott verésre célozva.

- Cccc - cuppogott negédesen Bradford. - Majd hátat fordítva Jasonnek, folytatta. - Az igazságszolgáltatás meglehetősen serény, ha meggondoljuk, hogy máris telt házzal üzemelünk. Itt fontos, hogy minden rab jól viselje magát, mert akkor a büntetését is megkurtítják. Ezzel helyet adva a visszaesőknek és az új lakóknak. Remélem, maga nem fog a visszaesők közé kerülni? - nézett vissza a válla fölött a férfi. És most Jasonnak úgy tűnt, mintha személyesen Al Capone nézett volna vissza rá.

- Hát... - nyögte. Mit is mondhatna most? - Neem! - csóválta meg a fejét, mint egy bűnbánó madonna.

- Akkor jól van. Néhány dolog van itt, amit tisztáznunk kellene.

- Micsodát? - vágott közbe Jason, hogy kissé leszállítsa Bradfordot a magas lóról. Hadd lássa, hogy nem ijed meg tőle.

- Például azt - folytatta zavartalanul a férfi, aki cseppet sem lepődött meg, hogy Jason közbevágott -, mit is tehetnénk magával?

- Milyen értelemben? - nézett kíváncsian Jason a hatás kedvéért.

- Hogy milyen értelemben? - kacagott fel Bradford.

- Színes egyéniség maga, barátocskám.

- Nem hinném, hogy a barátja vagyok.

- Ó, dehogynem! - válaszolta méltóságteljesen az igazgató. - Itt lesz néhány évig, mielőtt kiszabadul. Hovatovább szükségem lenne a rendőrségi ismereteire.

- Minek? - kérdezte kurtán Jason.

- Ó, hát még nem is mondtam? - nevetett fel ismét Bradford.

- Még nem.

- Tudja, itt sok bűnöző van.

- Idővel rájöttem - már-már szemtelen volt Jason hangja.

- Milyen tüskés maga, barátom! - mosolygott Bradford, és Jasonnak az volt az érzése, hogy az imádkozó sáska is így mosolyoghat az áldozatára, mielőtt felfalja.

De a börtönigazgató nem zavartatta magát, hanem tovább beszélt.

- Szükségem van magára! Mégpedig oly mértékben, amit nem is hinne!

- Hogy miket nem mond!

- Csak ne gúnyolódjon, barátom. Még jól jöhet magának a barátságom.

- Milyen értelemben?

- Mondjuk úgy: kellemesebbé tudnám tenni az életét, sőt a feleségéét is.

- A feleségemről szálljon le! - mondta félelmetesen Jason, ahogy Nicole védelmére kelt.

- Ó, hát tüneményesnek tüneményes a kis felesége, de megkeseríthetem az életét, ha maga nem működik velem együtt.

- Mi az, hogy megkeserítheti az életét? - kérdezte vészjóslón Jason. Nem bírta volna elviselni, ha Nicole-nak valami bántódása esik. Nem értette az érzéseit, de olyan nagyfokú védelmező ösztön alakult ki benne, ha Nicole-t csak megemlítették, hogy még neki is félelmetes volt, amikor belegondolt. Mikor is alakult ez ki? Amikor lefeküdtek egymással, vagy már előbb is? És már tudta a választ: azonnal, ahogy meglátta, hiszen azért fájt a karja az első ütközésüknél is, mert megpróbálta elkapni a térdre eső lányt, csak nem volt elég erő a sérült karjában. És másodszor? Akkor is védelmezni igyekezett, amikor majdnem hanyatt esett a rendőrfőnök irodájában. És ez így ment tovább. Kissé elmosolyodott, amit a börtönigazgató is észrevett.

- Ugye jó gondolni rá? - kérdezte csendesen az igazgató, mint aki olvasni tud Jason gondolataiban.

- Így van! - bökte ki a rab, de azért bánta, hogy nem tud uralkodni az arcvonásain, amikor Nicole-ra gondol.

- Nos, sok mindent tudnék engedélyezni, többek között, hogy sűrűbben kapjanak házastársi időpontot, mert ha jól emlékszem, még néhány nap, igaz?

- Igen - dörmögte Jason és már a gondolatra is beleremegett, hogy Nicole testében ismét elmerülhet. Vágyódott utána, még jobban, mint annak előtte. Azt gondolta, ha megkapja a lányt, akkor túl lesz ezen az egetverő vágyon, de ahelyett, hogy végre elfelejtené Nicole-t, még jobban kívánja, mint valaha. Bele kell őrülni!

- Ugye jó kilátások?

- Miért? Mit akar? Ez attól függ! - válaszolta unottan Jason. Nem akarta kimutatni érzelmeit a börtönigazgatónak. Még veszélyes lehet, ha ennyire nyitott könyv előtte.

- Csupán egy kis szívességre akarom megkérni, persze magának ez egy cseppet sem lesz problematikus.

- Bökje már ki! - szólt erélyesebben Jason.

- Ó, de türelmetlen valaki! - nevetett Bradford, és visszalépett az íróasztalához. Ez a bútordarab az egész szobát uralta. Hatalmas volt és tekintélyt parancsoló. Mintha a gazdája viselkedését szeretné utánozni. - Nos a feladat egyszerű. Holnap kivisszük a városba, és egy kis elintéznivalóval bízom meg.

- Mi a feladat?

- Csak egy visszaesőt kellene ártalmatlanná tenni, hogy nehogy megint visszakerüljön hozzánk.

- Majd megteszi a rendőrség.

- Sajnos az nem tudja - kacagott fel Bradford. - Ezért kell maga, aki rendőr volt, és hasonló esetet végzett már számtalanszor!

- És ki lenne az illető?

- Ezt majd akkor! Még meggondolja magát, és akkor fuccs az engedményemnek!

- Még nem is mondta, hogy mi lenne az engedmény?

- Ó, hát még nem említettem? - lepődött meg az igazgató. - Holnapután ismét látogatás van. Engedélyezek egy rendkívüli légyottot a feleségével!

- Ne akarjon átverni! - nézett rá ellenségesen Jason. Tudta, hogy most jött el az ideje. Nem hiába volt a verés, és nem hiába zsarolja most Nicole-lal az igazgató.

- Miért? - kérdezte értetlenül Bradford.

- Félig mondta csak el, hogy mit kell tennem, de ez is elegendő ahhoz, hogy komolyabb büntetést kapjak, erre ki akarja szúrni, a szemem egy kis légyottal?

- Miért, nem ér meg ennyit a felesége?

- Többet is megér! De itt most nem a feleségemről van szó! Lehet, hogy korrupt zsaru vagyok, illetve voltam, de nem hülye! Maga vagy belevesz a buliba egészen, vagy sehogy sem! Ez az én ajánlatom!

- Kis kapzsi! - nevetett még visszataszítóbban Bradford. - Nem is tudja, hogy milyen dolgokba akarja beleártani magát!

- Nézze! - állt fel hirtelen Jason, mire az igazgató kissé hátrébb lépett. - Én most börtönben vagyok. Korrupt voltam, na és? Egy biztos, hogy újra nem lehetek zsaru! Viszont kell majd munka, amivel eltarthatom a feleségem, sőt talán még gyerekünk is lehet - sorolta az indokait Jason, és ő lepődött meg a legjobb, hogy ezek a családi dolgok ilyen könnyen jöttek a szájára -, akit fel kell nevelnem. Mindehhez pénz kell. Nos, elárulja végre, miről van szó, vagy várjam meg a büntetésem letöltésének a végét? Mert ugye, ha mindenben részt veszek, akkor a büntetésem is harmadolódik. Vagy erre már ne is számítsak?

- Oké - ült le a székére a börtönigazgató -, üljön le, és beszéljük meg!

- Éppen ezt indítványoztam! - foglalt helyet ismét Jason, és az igazgató erre láthatóan megkönnyebbült.

- Nos, a feladat igen fontos. Vannak emberek, akiket el kell hallgattatni, mert furcsamód veszélyesek rám nézve.

- Mindjárt gondoltam, hogy nem visszaesőkről van szó.

- Végső soron visszaesők, csak már nincsenek abban a helyzetben, illetve én nem vagyok abban a helyzetben, hogy vigyázni tudjak rájuk, vagyis el kell hallgattatni őket. Az egyiket magának kellene kinyírnia, de hogy ki az illető, azt csak akkor árulom el, amikor az akció kezdődik. Ha ezekre a feladatokra hajlandó, akkor úgy élhet itt, mint a király, sőt a felesége szinte állandóan itt tartózkodhat és én elintézem a büntetés lerövidítését, persze azzal a feltétellel, hogy a szabadulása után nekem dolgozik. Ezzel két legyet üthetnénk egy csapásra. Maga hamarabb szabadulna és lenne munkája.

- Nem, nem, itt több legyet üthetnénk, mert magának is van valamilyen érdeke abban; hogy hozzám fordult.

- Ez így igaz! - bólintott Bradford. - Maga szinte a vesémbe lát. Tehát nekem is megoldódna az a problémám, hogy mindig mást és mást kell megbíznom ezzel a feladattal. Maga nekem dolgozna, és ez hosszú távú és igen jövedelmező munka lenne. Én is megnyugodnék végre, hogy nem kell elvetemült bűnözőkkel dolgoznom, akik bármikor a hátamba lőhetnek.

- És mi lenne a garancia arra, hogy én nem tenném ugyanezt?

- Maga zsaru volt. Van némi büszkesége és félti a feleségét. Ez nekem elég!

- Tehát alkalomadtán a feleségemmel akarna zsarolni? - dörrent Jason hangja. - Ez esetben nem vállalom. Megmondtam, hogy a feleségem tabu. Őt még csak véletlenül sem lehet belekeverni. Még azt sem tudja, hogy mit tettem, amiért becsuktak. Csak töredékét mondtam el annak, ami valójában történt.

- Á, erről is kérdezni akartam - villanyozódott fel a börtönigazgató.

- Semmi különös nem volt a dologban, csak meghalt egy-két ember és persze egy csomó pénz gazdát cserélt. Végső soron az én zsebembe került.

- Ez a pénz még megvan?

- Mit érdekli az magát?

- Ha jól emlékszem, hárommillió dollárról szólt a jelentés.

- Igen, de voltak ékszerek is, amit viszont nem tudtak felbecsülni, ezért ezt már fel sem hozták a bíróságon. Tudniillik az ékszerek lopottak voltak. Ezért ezt nem lehetett a nyakamba varrni.

- De most a kezembe adott egy olyan információt, amivel szintén sakkban tarthatnám! - mosolygott Bradford.

- Csak hiszi - kacagott fel most jóízűen Jason. - A bíró is tudta, hogy vannak ékszerek, úgyhogy ezzel nem árultam el semmit sem. Azt pedig, hogy mindez hol van, azt csak én tudom, és nem árulom el senkinek sem, még akkor sem, ha a feleségemmel kezd megint zsarolni. Tudja, a feleségem azért nem annyira pótolhatatlan, mint az a sok pénz és ékszer. Persze odavagyok érte, de ki nem lenne! - Elhallgatott, majd újra folytatta. - Persze azért nehezen tudnám feledni, ha valami baja esnék, de az biztos, hogy azért megbosszulnám, tudja a vendetta... - Hirtelen ismét elhallgatott. A börtönigazgató pedig csak sűrűn pislogott. Még sohasem volt ilyen nehéz dolga egyetlen rabbal sem, mint Jason Gardával. Ez a spanyol származású férfi még itt a börtönben is hatalmasnak és erősnek hatott. Magabiztosnak és kegyetlennek. És tudta, neki pont ő kell arra a feladatra, amire kiszemelte. Vége az alamizsnáért folyó küzdelemnek! Most jött el az igazi kihívás! Itt az alkalom, csak meg kell ragadni és minden csodálatos lesz! Csak ez a Jason Garcia mindent megtegyen, amire utasítja. Akkor lesz csak itt igazán a Kánaán.

- Egyébként honnan tudja, hogy milyen a feleségem? - kérdezte ekkor Jason.

- Tudja, van kamera a lakókocsiban és felvesszük, ami ott történik, csak az ágyat nem, mert ugye, az mégiscsak magányügy.

- De rendesek! - húzta el a száját Jason. - És jó előadás volt? - Gondolta, talán megtudja, hogy a hangokat is felveszik-e.

- A látvány kitűnő, de sajnos a felesége nyögéseit nem lehet hallani. Azért nem vetemedünk odáig, hogy hallgatózzunk - húzta mosolyra a száját az igazgató.

- És ezt higgyem el? - kérdezte kétkedve Jason. - Képesek, és még legközelebb a szexjelenetet is premier plánban veszik fel!

- Erre sohasem kerülhet sor! Azért a börtönöket is mindig ellenőrzik. Nekünk pedig le kell játszani a szalagokat. Nem vehetünk fel olyat, ami nincs engedélyezve.

- Mintha nem lehetne azt is kijátszani! Megtartják a szalagokat és újra lejátsszák!

- Elégetik azonnal, ahogy megtekintették.

- Másolatot nem is lehet készíteni? Mi? - nézett farkasszemet vele Jason.

- Mit képzel maga? - háborodott fel az igazgató. - Ez a legnagyobb problémám, azt hiszi? Kit érdekel, hogy ki hogyan kettyint? Ha egy-két őr vissza is élne vele, azt bizonyára azonnal el is tüntetné, nehogy valakinek a kezébe kerüljön. Az őröket is szabályzat kötelezi. Visszaélés esetén kirúgják őket.

Felháborodása olyan egyértelmű volt, hogy Jason kissé megnyugodott. Tehát azért nem olyan elvetemültek, mint hinné, de az igazgató kis külön munkái azért elgondolkoztatták. Vajon mit akar? És egyáltalán kit kell elhallgattatni? És vajon meg is kell ölni?

Ez volt a legnagyobb dilemmája. Hogyan tudja értesíteni Nicole-t? Ő az összekötő. Neki kell továbbítani a jelentést. Ollynak azonnal tudnia kell a dologról. Valamit ki kell találni.

- Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy holnap kellene a munkát elvégezni.

- Igen, holnap este, de többet nem mondhatok!

- Nézze, én elhiszem, hogy ígér nekem fűt-fát, de mi lenne, ha valamit előlegezne is belőle? Vegye úgy, hogy előleget kérek a munka elvégzéséhez.

- Ha pénzre gondolt, azt nem adhatok! - felelte kurtán az igazgató.

- Mit képzel? Most egyelőre a dákóm jobban érdekel, mint a pénz. Ha érti mire gondolok - vigyorodott el Jason.

- Csak nem a feleségére?

- De igen! Mégpedig ma! Úgyis lesz látogatás. Kérek három órát vele! Így én is nyugodtabb leszek holnap, amikor a munkát kell elvégezni! Na, mit szól hozzá?

- Ez lenne az előleg? - Bradford két ujjával megfogta az állát és töprengve nézett Jasonre. - Mi lenne, ha holnap kapná ugyanezt, de délelőtt? Akkor most megbeszélhetné a feleségével, hogy holnap rendkívüli látogatást kap. Ez több, mint amit maga kért!

- Ez igaz, de akit ma megdughatsz ne halaszd holnapra, tartja a közmondás! - És elvigyorodott.

Jason szándékosan, beszélt ilyen vulgárisan. Éreztetni akarta, hogy számára a nő most létszükséglet.

Az igazgató végül beleegyezett.

- Rendben, legyen ma! Intézkedem. De nem kap három óránál többet. Még ez is több, mint a rendes időpont.

- Ugyan már! Kutyafuttában kell mindent csinálni! Mi az a két óra, amikor három sokkal több?

- Magának a két óra duplán is elég volt! - nevetett az igazgató, és Jason rájött, hogy még az ágyat is figyelik a kamerával. Hiszen ezt csak Nicole és ő tudhatja! Más csak akkor, ha láthatták. Most már csak azt kellene megtudnia biztosan, hogy mikrofon is van-e a szobában. Mert akkor hogyan fogja elmondani Nicole-nak, hogy mit kell jelentenie? Valamit ki kell találniuk! És még az is kérdéses, hogy a lánynak megfelelő-e az időpont. Nem is kérdezte még, hogy mikor van meg a havibaja, hogy előre tudjon gondolkodni. Mi van, ha éppen most van meg neki? Akkor még csak nem is élvezhetik a csodálatos három órát, amit együtt tölthetnek. Semmi kedve sem volt Jasonnek csak cseverészni!

Egyáltalán, azt sem tudja, hogy Nicole védekezik-e a nem kívánt gyerek ellen. Ez is fontos kérdés lett volna. Mert Jason egy fikarcnyit sem védekezett, sőt mindkétszer, amikor magáévá tette a lányt, csak fokozta a vágyát az a tudat, hogy nem kell védekeznie. Minek is? Hiszen törvényes felesége Nicole. De remélhetőleg a lány azért körültekintőbb volt, mint ő. És ha mégsem? Ez a gondolat egyre inkább foglalkoztatta. Amikor magányosan feküdt a priccsen a cellájában, egyre több kis vörös hajú lánykát és fekete hajú fiúcskát látott maga előtt, akiknek Nicole az anyja és ő az apja. És ilyenkor elmosolyodott és jóleső érzés fogta el. Nem is lenne rossz megállapodni és családot alapítani. Már annyit került veszélyes helyzetbe, annyiszor kockáztatta az életét. Ha meghalna, semmi és senki sem maradna utána. És milyen édes volt Nicole, ahogy nyögdécselt és sikongatott a kéj magaslatán. Jason megint megborzongott. És az igazgató árgus szeme ezt ismét észrevette.

- Látom, hogy hajlanom kell a mai nap felé, mert nagyon vágyakozik a felesége után - mosolygott szinte már megnyerően Bradford.

- Ennyire látszik rajtam? - kérdezte meglepődve Jason.

- Úgy tűnik, sokat tud a kicsike, hogy a magafajta férfit is ennyire le tudja venni a lábáról.

- Még friss házasok vagyunk. Addig minden csodálatos, amíg meg nem unjuk egymást.

- Lehet benne valami! - kacagott fel az igazgató. - Ám legyen! Nem vagyok semmi rossznak az elrontója. A felesége valóban szemet, gyönyörködtető látvány és a börtönőrök is szívesen kísérgetik a magányos folyosókon.

- Egyenesen hozzák csak hozzám! Majd én gondoskodom a feleségem szexuális igényeiről. Nos? Mi az, amit még tudnom kell? - kérdezte Jason még utoljára az igazgatót, hátha még elmond neki valami közelebbit Bradford, de ő csak megcsóválta a fejét.

- Csak élvezze a kis feleségét, majd holnap mindent részletesen elmondok, amikor itt lesz az ideje. Egyet kell tudnia, minden utasítást végre kell hajtania, amit mondok. Ebben rejlik a dolog minden titka! Most pedig menjen, mert nemsokára csúcsformában kell lennie, ha megérkezik a felesége.

Jasont visszavitték a cellájába és kiadták máris a parancsot, hogy mehet a fürdőbe tisztálkodni. Elérkezett a látogatás ideje. Csak Nicole eljöjjön! Remélte, nem kell sokat várnia rá, és a karjába zárhatja. Izgalommal teli feszült várakozással lett tele a szíve, és alig várta, hogy szeretkezhessen a lánnyal. Hihetetlen, hogy mennyire kívánta, pedig csak rágondolt. Lassan már azt a szintet fogja elérni, amit a kollégái is mindig emlegetnek, amikor megnősülnek. „A feleségek nélkül sivár lenne az életünk", szokták mondani némelyek. „Ők ragyogják be a sötét éjszakákat, és a szomorú bűntényektől való függőségtől szabadítanak meg!" Igazuk lehet, gondolta Jason. Mióta Nicole mindenki előtt a párja, azóta sokkal jobban viseli el a megpróbáltatásokat. Régen a szíve mindig megkeményedett és szomorú volt. De most hiába van sok bűnöző körülötte, a lány mint napsugár ragyogja be a hétköznapokat és a megpróbáltatásokra gyógyírt nyújt. Édes kis boszorkány! - mosolyodott el Jason a zuhany alatt. Végre elkészült, és elkísérték a lakókocsihoz. Míg várakozott, tüzetesen körbekémlelt, és meglátta a kamerát. Gondolt egyet, és a törülközőjét, amit a dereka köré csavart, hirtelen lekapta magáról, és a kamerára dobta.

- Na, most kukkoljatok! - mondta hangosan és felnevetett. Megint körülnézett, mert biztos volt benne, hogy talál egy mikrofont, vagy még egy kamerát.

Kamera nem volt több, de a mikrofont akárhová beépíthették, amit még akkor sem talál meg, ha szétbontaná az egész berendezést. Nincs más hátra, gondolta, csak az, hogy virágnyelven mondja el Nicole-nak a jelentenivalóját! Csak a lány mindent megértsen!

Nicole csodálkozva figyelte, hogy mi történik vele. Először is nem a beszélőre vitték, hanem közölték, hogy Jason a lakókocsiban várja. Már ez is furcsa volt, hiszen még volt néhány nap a kitűzött időpontig. Sejtette, hogy Jason keze van a dologban. Tehát nagyon kell figyelnie, hátha a férfi jelenteni tud valamit Olivier Boyle-nak. A következő érdekesség az volt, hogy nem az engedélyezett két órát kapták, hanem hármat. Nocsak, nocsak! Ez nagyon is jó, ha belegondolt, milyen kellemesen mulatták az időt a múltkor. Jason csodálatos szerető és nagyon figyelmes, gondolta. Úgy érezte, a férfi elhalmozza csodálatával és szerelmével. Bár ami igaz, az igaz. Jason nem az a szerelmes fajta, aki mindjárt a nő lábai előtt hever a forró szerelemtől. Talán ezért nem lett még sohasem szerelmes senkibe sem. Vagy a munkája annyira leköti, hogy más egyébre, mint a hétköznapi embernek a szerelemre, már nincs is ideje? Elmosolyodott. Jason szerelmét megnyerni főnyeremény lenne! Vajon hogyan viselkedne a férfi, ha szerelmes lenne, és nem csak szexuálisan kívánná őt? Nicole már a múlt alkalommal rájött arra, hogy szerelmes lett a férfiba, hiszen mi másért egyezett volna bele, hogy az övé légyen? Ezt nem írja elő a munkaköri kötelessége. Bármit kitalálhatott volna, hogy megmeneküljön ettől a kalandtól. De mégsem tette. Sőt, fejvesztve rohant Jason karjai közé. És vajon a férfi mit érezhet iránta a vágyon kívül? Érdekes feltevések voltak ezek Nicole számára, de hiába minden. Ha vége ennek a munkának, akkor az ő kapcsolatuknak is azonnal vége szakad, és ez szomorúsággal töltötte el a szívét. Nem bánta volna, ha Jason ezek után is folytatná kapcsolatukat. De ezen a férfin nem lehet kiigazodni. És még az is elszomorította, hogy nem árulhatja el, hogy gyermekük lesz. Jason azonnal lélekszakadva rohanna el tőle, ha megtudná. Persze a munka az munka. Nem rúghatja fel a megállapodást, mert Nicole az összekötő. De biztosan megtalálná a módját, hogy hogyan vessen véget ennek az egésznek. És Nicole tudta, hogyha elárulja a gyerek létét, Jason azonnal lépni fog. Hogy mit, nem tudni, de biztosan cifrán káromkodna spanyolul. Érdekes, hogy még nem hallotta spanyolul káromkodni azóta, mióta itt van a börtönben. Azt nem is akarta elárulni Nicole a férfinak, hogy időközben belekezdett egy spanyol nyelvtanfolyamba, hátha kicsit megérti a férfi gondolkodásmódját. Bár Jason Garciát megérteni egyenlő lenne egy diploma megszerzésével.

Végigkísérték a folyosón, és megborzongott a gondolatra, hogy Jason megint megöleli és megcsókolja. Vágyakozva gondolt a férfi ölelésére. Az őr végre kivezette az udvarra, ahol a lakókocsik álltak. Már másokat is bevezettek az öt lakókocsiba. A hatodikban volt Jason.

Az őr végre kinyitotta az ajtót.

- Aztán nem széttörni a berendezést! - mosolygott gúnyosan.

- Majd igyekszünk - húzta el a száját Nicole.

Fellépett a lépcsőn, és már be is csapta utána az ajtót az őr. Hallotta, ahogy a kulcs megfordul a zárban. Csak ekkor lépett fel még egyet, hogy láthassa Jasont. De a látvány döbbenetet és csodálatot ébresztett benne. Jason teljesen meztelen volt és háttal állt neki. Valamit elmerülten keresett, mert nem vette észre a belépő lányt, csak amikor megszólította.

- Jason? - mondta hangosan, de inkább kérdezte. A férfi megfordult és végignézett a lányon.

- Igazán ledobhatnád magadról azt a vacakot! - bólintott fejével a lányt takaró fürdőlepedő felé.

Nicole azonnal engedelmeskedett, és lába elé ejtette a fehér textíliát.

Jason csodálattal teli tekintettel nézte a tökéletes női testet. Máris érezte, hogy kívánja a lányt. És ezt tudta ő is, azonnal észrevette, mert belepirult. Jason pár lépéssel előtte termett és a karjába zárta.

- Már nagyon hiányoztál - suttogta, és megérintette Nicole állát, arra kényszerítve, hogy a törülközővel letakart kamera felé nézzen. - Annyira kívánlak - folytatta hangosan Jason, és a mutatóujjával a szája előtt jelezte, hogy vigyázzanak arra, mit beszélnek.

Nicole bólintott, hogy érti, és kérdőn felvonta szép ívű szemöldökét.

- Nekem is hiányoztál - mondta hangosan.

- Mindennap rád gondolok - folytatta Jason és tudom, hogy holnap is rád fogok gondolni.

Majd közelebb hajolt a feleségéhez, és megcsókolta. Szenvedélyes csókja majdnem elfeledtette a lánnyal, hogy milyen körülmények között vannak. Észrevette az előbb a letakart kamerát, de tudta, hogy Jason mit akart a tudomására hozni, hogy minden szavukra vigyázni kell, mert nem tudhatják, hogy lehallgatják-e őket. Tehát Jason mondani akar valamit, amit jelentenie kell, de azt csak szóvirágokban tudja közölni vele, hogy a lehallgatók ne jöjjenek rá, mit is üzen valójában. Érezte, ahogy a férfi keze felcsúszik a derekán, és megcirógatja. Nicole megremegett a vágytól. Nem veszítheti el a fejét, hogy figyelni tudjon Jason szavaira. De Jason nem beszélt, csak cselekedett, azt viszont szenvedélyesen és érzékin, ahogy még sohasem.

- Ó - nyögte Nicole -, ne csináld ezt, mert mindjárt elveszítem a józan eszemet, és megerőszakollak.

A férfi mély hangján érzékien felnevetett.

- Pontosan ezt szeretném - súgta a lány fülébe, és beletúrt fényesen csillogó vörös hajába. - Nagyszerű lesz, amikor rám veted magadat.

- Ezt szeretnéd? - kérdezte csendesen Nicole, és vágytól csillogó tekintetével a férfi szikrázóan fekete szemébe nézett.

- Pontosan - bólintott Jason, és átadta magát a várakozásnak. Keze lehanyatlott, állt csendesen a lánnyal szemben, és várt. Nicole szabad folyást engedett szenvedélyének, és viharosan átölelte a férfit. Egyik lábát felemelte, és lassan végigsimított vele a férfi, izmos combján. Jason felnyögött. Tetszett neki, ámít Nicole csinált. Ám ekkor a lány megérintette azon a helyen, ahol már amúgy is vágya egyértelmű bizonyítékát mutatta. Majd ruganyos mellét dörzsölte hozzá. A férfi még mindig nem mozdult, ami igencsak nehezére esett. Nyögései hevesebbek lettek, majd szapora légzése egy csepp kétséget sem hagytak Nicole-nak afelől, hogy Jason rettenetes erővel próbálja visszafogni magát. Ez arra sarkallta, hogy még nagyobb vágyat ébresszen Jasonben. Hirtelen a férfi háta mögé került és most hátulról ölelte magához, majd végigsimított a testén, lassan és érzékien; ezt már Jason sem bírta tovább, és megfogta a lány kezét, amikor megint a férfiasságához közelített.

- Nem bírom tovább - suttogta, és megfordult a felesége ölelésében. - Kis boszorkány, teljesen leveszel a lábamról.

- Pontosan ezt szeretném - kuncogta Nicole, és magához húzta a férfi fejét, csókra nyújtva a száját.

Jason habzsolta a csókját, és felemelte a lányt, miközben az ágyra fektette. Végigcsókolta a testét, de Nicole nem hagyta magát, mert fölébe került és most ő csókolta Jasont, ahol csak érte, édes kínokat okozva ezzel a vágyakozó férfinak.

- Ne akarj megölni - nyögött fel Jason. - Még soha nem kívántam így senkit sem - húzta fel a lányt a szájához, mert ő már újra kalandozni kezdett a testén. Nicole vörös haja beborította őket, és ekkor Jason mindkét kezével a formás fenekét megmarkolva hatolt belé. Mindketten szenvedélyesen hajtották egymást a teljes és totális beteljesülés felé. Úgy érezték, hogy egy hömpölyögő folyó viszi őket az édes kín felé, amikor hirtelen egy örvény kapta el őket, és hol mélyre, hol a felszínre kényszerítette testüket. Éppen úgy kapkodtak levegő után, mint a fuldokló, de máris fellélegezhettek, amikor vágyuk tetőfokára érkeztek. A magaslat felüdülést és mély lélegzetet nyújtott nekik, hogy újra elmerülhessenek a mélységek és magaslatok háborgó folyamában és örvénylő ritmusában. Izzadtan tapadt össze a testük, és ekkor Jason magukra húzta a nő fürdőlepedőjét. Egy percig szóhoz sem jutott, csak azt érezte, hogy Nicole annyira összepasszol vele, mintha a testének a másik fele lenne. Pontosan az a darab, amely tökéletesen kiegészíti őt. És ekkor jött rá, hogy szereti őt, és nem is tudná elveszíteni. Állandóan vágyakozik utána, és mióta megismerte, másra sem tud gondolni, csak a csodálatos testére és a duzzogó, csókolnivaló szájára. Magához ölelte és a fülébe súgta.

- Szeretlek, cara mia.

- Én is - válaszolta Nicole, de azt hitte, hogy a férfi csak a szerep kedvéért mondja, ő viszont valóban úgy is gondolja. Milyen kár, hogy Jason nem az a szerelmes fajta, akkor most hinne neki, de tudja, hogy ez csak addig tart, amíg a megbízatás. Nicole úgy határozott, hogy bármily kis ideig is tart ez a szerelem, azt maximálisan kiélvezi, és ha véget ér, akkor majd lesz mire emlékeznie. Nicole sajnálta, hogy éppen abba a férfiba kellett beleszeretnie, akihez, tudta, semmi remény, hogy hozzákösse az életét, vagy egyáltalán tartós kapcsolat alakulhasson ki közöttük. Bár Jason most azt mondta: szereti, de ennek semmi jelentősége. De jó is lenne, ha mindez igaz lenne!

- Emlékszel, amikor először találkoztunk? - kérdezte ekkor a csendet megtörve Jason.

- Ühüm - bújt még szorosabban Nicole a férfihoz.

- Tudod, hogy kihez igyekeztél akkor? - Majd megint csendet intett a férfi. És mutatóujját felemelte, jelezve, hogy most fontos dolog következik. - A nagybátyádhoz - válaszolta meg saját kérdését, holott Nicole is tudta, hogy Olivier Boyle-hoz igyekezett akkor. Bólintott, mint aki érti, mit akar mondani Jason. Jason ekkor felnevetett.

- Muris volt az öreg, nem? - Majd megcsókolta a lányt. - Nagyon szerethet téged, de sajnos én jobban szeretlek!

- És ez miért baj? - lepődött meg valóban Nicole.

- Mért holnap nem lehetsz velem - a holnap szónál megemelte az ujját. Nicole megértette, hogy a holnapi nap fontos lehet. Jason pedig folytatta a beszédet. - És holnapután, meg azután - darálta szinte egy szuszra. - Nagyon fogsz hiányozni, amíg újra nem találkozhatunk. Remélem, sikerül mihamarabb együtt lennünk. Ha érted, mire gondolok.

És Nicole értette, hogy most az üzenet értelmére akart kilyukadni Jason. Határozottan bólintott. Holnap valami készül és erről értesítenie kell Olivier Boyle-t.

- De most ne foglalkozzunk a holnappal, hanem azzal, hogy mi van most. Most itt vagy, szerelmem, és megint nagyon kívánlak. Túl kevés ez a három óra. Legszívesebben két hétig egyfolytában itt lennék veled egy ágyban és ki sem kelnék, csak ha nagyon muszáj!

Majd lelebbentette a lányról a lepedőt és csodálattal teli vágyakozó tekintettel nézett rajta végig. - Csodálatos vagy! - suttogta, és ismét csókjaival borította Nicole csábító testét. - Nem is tudok betelni veled! Ölelj, hogy csak erre tudjak gondolni!

És Nicole mindent megtett, amire a férfi kérte. Hiszen öröme volt benne neki is. De szíve elszorult, amikor kopogtattak, hogy vége a látogatásának. Még újra megcsókolták egymást, és Nicole magára tekerte a fürdőlepedőt, hogy szalonképes legyen, mire az őr kinyitja az ajtót.

- Kis hamisak - kajánkodott az őr. - Minek takartátok le a kamerát? - Majd felkacagott. - Kár, hogy csak a nyögéseteket hallottam.

Nicole és Jason összenéztek, majd összemosolyogtak. Beigazolódott, amitől Jason tartott. Van mikrofon a lakókocsiban, tehát jó, hogy óvatosan beszéltek. Nicole még utoljára visszaszaladt Jason karjai közé.

- Emlékszem, hogy mit mondtál - mondta és gyorsan szájon csókolta a férfit.

- Szeretlek, cara - mondta bizonyságul Jason, és az őr kitessékelte Nicole-t. - Kérjél minél előbb időpontot, már alig várom! - kiáltott még a lány után.

- Rendben - mosolygott vissza rá a nő, és puszit dobott neki.

- Ki érti a nőket? - csóválta a fejét, az őr. - Mit eszik ezen a börtöntölteléken?

- Szeretem - válaszolta meggyőződéssel Nicole, és az őrre nézett. - Nyilván nem tudja, mit jelent szerelmesnek lenni.

- Dehogynem - mosolyodott el ekkor az őr. - Én is voltam valaha fiatal és bohó.

Nicole végre felöltözhetett, és kikísérték a kapuhoz. Nagyon óvatosnak kell lennie, mert nemcsak Jasont ellenőrizhetik, hanem őt is. Úgy kell viselkednie, mint egy szerelmes feleségnek. Széles mosollyal az ajkán fordult az őrhöz, aki az időpontokat írta ki.

- Drága börtönőr úr! - szólította meg a férfit. - Mikorra tudna adni megint időt?

- Hát nem volt elég? - kérdezte már-már elképedve az őr.

- Ha egyhuzamban adna egy hetet, az, is kevés lenne, de megelégszem két órával a következőre.

- Nos, lássuk csak - nézett bele a füzetbe az őr. - Maga ugyebár Nicole Garcia?

- Igen - mosolygott.

- Itt az áll, hogy bármikorra kérhet időpontot. Nos, magának melyik időpont felelne meg?

- Mondjuk holnap? - kérdezte kajánkodva.

- Holnap nem lehet - vágta rá az őr, és Nicole megbizonyosodott arról, hogy holnap tényleg valami készül.

- Hát mikor lehet? - biggyesztette le a száját durcásan.

- Holnapután, az már szóba jöhet.

- Holnapután nekem már nem jó - mondta szomorúan, mert tudta, hogy akkor akadálya van annak, hogy együtt legyen Jasonnel.

- Ó, értem - mosolygott az őr, pedig a lány nem arra gondolt, amire ő -, akkor mikor lesz jó?

- Öt nap múlva, sajnos - hajtotta le a fejét Nicole, és úgy tett, mint aki majd elsüllyed szégyenében, hogy ennyire kiszolgáltatott helyzetbe került.

- Rendben - írta be a könyvbe az őr -, mához hat napra beírtam. Viszlát!

- Viszlát - válaszolta Nicole; és szomorúan hagyta el a börtönt. Amikor kilépett a kapun felnézett a ragyogó égboltra és csodálkozva látta, hogy a nap ragyogóbb, mint valaha, és egyetlen felhő sem tarkítja az ég szép kékjét. Csodálatos volt beleszippantani a friss szellőbe és szabad levegőt szívni. Milyen rossz lehet most Jasonnek, hogy nem érezheti ugyanezt! Még egy picit várt és csodálta az égboltot, majd arra lett figyelmes, hogy valaki a nevén szólítja. A hang irányába fordult, és látta, hogy Luella alakja közeledik.

Mit keres itt Luella? - kérdezte magától aggódva. Ez sok problémát okozhat még.

- Luella - derült fel kényszeredetten az arca -, mit keresel itt?

- Te mondtad, hogy idejössz! Én csak meg akartalak lepni. Nem emlékszel? Megbeszéltük, hogy meglátogatlak.

- Igaz, de az a múlt héten volt.

- Akkor közbejött valami, de most itt vagyok.

- És mi van Barttal? - nézett Luella mögé Nicole, mert arra számított, hogy barátnője régi barátját is megpillantja majd.

- Bart? - kiáltott színpadiasan Luella. - Ki az? Egyébként megismerkedtem valaki mással.

- Igazán? - kérdezte Nicole, és belekarolt barátnőjébe. - De ezt ne most meséld el, hanem menjünk el ebédelni.

- Olyan elkínzott az arcod - jegyezte meg a barátnője, amikor tüzetesebben megnézte Nicole fáradt arcát.

- Inkább elégedett - mosolygott a lány. - Most jövök Jasontől.

- Aha! - nevetett Luella. - Csak, nem?

- Csak de! Vele voltam! De csak három nap múlva láthatom a beszélőn. Hat napot kell még várnom, míg megint kettesben lehetünk.

- Ó, te szegény! - mondta együtt érzőn Luella. - Hogy bírod ezeket a megpróbáltatásokat?

- Nehezen, de Jason kedvéért mindenre képes vagyok.

- Nagyon szerelmes lehetsz! - jegyezte meg Luella. - Ha belegondolok, még nem láttalak szerelmesnek. De most végre neked is szerencséd lehet.

- Majd erről beszélünk még. Most tele vagyok élményekkel, és szeretném ezt elraktározni magamban egy kis ideig.

- Elhiszem - mondta együtt érzőn a barátnője, és végre messzire elsétáltak a börtöntől.

Nicole-nak jólesett ez a séta, mert Luella nem faggatta, csak némán ballagott mellette, és nem zavarta a gondolatait. Nem is nagyon beszéltek addig, amíg haza nem értek.

- Hogy kerültél a börtönhöz? - szegezte Luellának a kérdést Nicole. - Nem említettem, hogy hol van Jason.

- Nem, de gondoltam sok börtön nem jöhet szóba. Összesen kettő van ebben a városban.

- És mindkettőhöz odamentél.

- Természetesen. Az egyikben megérdeklődtem, hogy van-e Garcia nevű rabjuk, de azt mondták, nincsen. Úgyhogy sok választásom nem volt. Te pedig éppen kijöttél a kapun, így ott már nem is kellett érdeklődnöm.

- Kis nyomozó lettél - mosolyodott el Nicole, és elgondolkodott azon, hogy ez nem befolyásolja-e súlyosan a munkájukat, hiszen Luella nincsen beavatva, és még el is szólhatja magát. Valamit ki kell találni, hogy eltávolítsam innen, gondolta. De mit?

- Igyekszem - nevetett Luella. - Nincs valami ennivalód itthon? - kérdezte, és elvágtatott a konyha felé. Nicole számára rejtély volt, hogyan találta meg ilyen fergeteges gyorsasággal a konyhát a barátnője.

- Valami biztosan van, de nem jobb lenne, ha elmennénk enni valahová? Sokkal jobb lenne. Nem messze tudok egy kis hangulatos éttermet. Ott nagyon jó az étel, és legalább amíg eszel, addig tudunk beszélgetni is.

- Rendben - kiáltott fel vágyakozva Luella, ahogy meghallotta, hogy végre ehet. Bár mostanában nem akart annyit enni, hogy végre kissé lefogyjon, de ha Nicole valami jó kis helyet tud, annak sohasem lehet ellenállni. Jelszó: Mindent jó csinálni, de legjobb kajálni!

Nicole tudta, hogy barátnőjét könnyen rá tudja venni, hogy elmenjenek a lakásból. Most már csak egy dolga van, hogy feltárcsázza Olivier Boyle számát.

A megbeszélés szerint hármat csörgetett és letette a kagylót. Beállította az üzenetrögzítőt, amire már előzőleg rádiktálta a mobiltelefonja számát, ha sürgősen el akarják érni. Tudta manapság majdnem mindenkinek van mobilja, ezért nem feltűnő, hogy neki is van. Ez ma már nem státuszszimbólum.

Már javában étkeztek, amikor Ammy, Boyle titkárnője hívta telefonon.

- Nicole? - kérdezte a telefonba.

- Igen, tessék.

- Ugye eljössz velem vásárolni ma délután?

- Persze - egyezett bele Nicole. - Mikor találkozzunk?

- Négykor, a Baucenter előtt. Képzeld, kénytelen vagyok lecserélni a konyhabútoromat.

- Igazán? - kérdezte érdeklődve. Nicole.

- Ez még csak a kisebbik baj lenne, de az összes felszerelést meg kell vennem.

- Csak egy bökkenő van - mondta Nicole.

- Micsoda?

- Itt van a barátnőm, Luella, a szomszéd államból. Most futott be. Őt is magammal vihetem?

- Hát persze - nevetett fel Ammy. - Több női szem többet lát, nem igaz?

- Rendben. Pontosan ott leszünk. Viszlát.

- Viszlát - tette le Ammy is a kagylót.

- Megyünk délután vásárolni - közölte Nicole Luellával.

- Tényleg? - kérdezte két falat között a barátnője.

- A barátnőmnek konyhabútorra van szüksége, és elhívott, hogy segítsek neki.

- Remek! - ragyogott fel Luella arca. - Tudod, mennyire szeretek vásárolni.

- Igen, tudom - mosolygott rá Nicole.

Hetedik

Emelkedett hangulatban mentek a találkára. Csak Nicole-nak volt némi kételye, hogy hogyan fogja felismerni Ammyt? Egyrészt csak egyszer látta, akkor is inkább tanítónőnek tűnt, mint titkárnőnek. De reménykedett benne, hogy Ammy felismeri őt. Nem kellett csalódnia, mert egy szőke hajú nő lépett elé.

- Kérem, útba igazítana? - kérdezte félénken.

- Természetesen. Mit szeretne megtudni? - kérdezte Nicole szinte gyanútlanul.

- Merre van a Brooklyn híd?

- Ó, hát az nincs messze - és elmagyarázta, hogyan tudja megközelíteni a hidat. Bár tudta, hogy ez a titkosan megbeszélt jelmondat, de várta a választ is.

- Hát hiába, jó pap is holtig tanul - válaszolta a nő, és búcsút intett. Nicole azonban jól megnézte a nőt. Ismerősnek tűnt, de nem lehetett Ammy, mert ő valahogy másként nézett ki, és a hangja sem volt azonos.

Elmentek a megbeszélt helyre, és ott várt rájuk a szőke hajú nő. Lehet, hogy Luellának kissé furcsa volt, hogy az előbb ugyanez a nő még útbaigazítást kért, de Nicole mélyen titkolta, hogy nem ismeri a nőt.

- Szervusz, Nicole! - kiáltott a szőke hajú nő. Csinos volt és fiatalos. Divatos ruhája nem volt hivalkodó, inkább ízléses, és egyéniségéhez jól illett.

- Á, Ammy - rögtönzött Nicole is, ahogy két oldalról megpuszilta Olivier Boyle titkárnőjét régóta vársz?

- Nem túl régen, de már épp itt az ideje, hogy végre vásárolni menjünk..

- Igaz - nevetett Nicole. - Engedd meg, hogy bemutassam a barátnőmet, Luella Hauert. Együtt jártunk az egyetemre, és szobatársak is voltunk. A szomszéd államból ugrott át, hogy meglátogasson. Ugye milyen kedves?

- Igen - mosolygott kedvesen Ammy, miközben kezet fogott Luellával. - Remélem, te is szeretsz vásárolni, mert most jócskán lesz részed benne. Egyébként Ammy Boyle vagyok.

- Ne is zavartasd magad - válaszolta Luella, és nem vette észre, hogy Nicole képe megnyúlik a csodálkozástól.

Miféle hülye tréfa ez? Boyle-ként mutatkozott be Ammy. Csak nem a felesége Oliviernek?

Ammy viszont annál inkább meglátta Nicole döbbenetét és magában mosolygott.

- Sejtésed majdnem helytálló.

- Mire gondolsz? - kérdezte döbbenten Nicole. Már azt hitte, hogy Ammy a gondolataiban tud olvasni.

- Nem a felesége, hanem csupán az exfelesége vagyok.

- Jaj már értem - bólintott Nicole. De semmit sem értett. Mégis hogy lehet, hogy egy házaspár együtt dolgozik még akkor is, ha elvált. És ekkor eszébe jutott, hogy ő is együtt dolgozik a férjével, hiszen Jason a férje, és előbb-utóbb ő is ex minőségbe kerül, annak ellenére, hogy szereti a férfit.

- Miről beszéltek? - kotyogott közbe ekkor Luella.

- Semmi különös, úgysincs jelentősége - biztosította Nicole a barátnőjét. - Inkább menjünk vásárolni. Fosszuk ki az összes üzletet.

- Azért annyira nem vagyok gazdag - nevetett Ammy, és mindhárman beléptek a bevásárlóközpont ajtaján.

Hamarosan lázas vitába kezdtek, hogy ki hogyan rendezné be a konyháját, ha korlátlan pénzösszeg állna a rendelkezésére. Ammy úgy intézte, hogy Luellát lekössék a látnivalók, és közben kérdőn nézett Nicole-ra, amint kettesben maradtak néhány percre.

- Jason azt üzeni, hogy holnap valami készül. Nem tudtunk semmi konkrétumot megbeszélni, mert lehallgatnak minket, de ez biztos. Én is szereztem bizonyítékot rá.

- Rendben, holnapra megfigyelés alá helyezzük a börtönt.

- Remélem, nem esik semmi baja Jasonnek - sóhajtotta Nicole, miközben ó is megszemlélte a konyhabútorokat.

- Csak nem szerelmes lettél a spanyolba? - nevetett Ammy.

- Sajnos igen - sóhajtott ismét Nicole.

- Azt hiszem, sokkal közelebb kerültél hozzá, mint bármelyikünk a kollégák közül.

- Igen. Én is azt hiszem - mosolygott sejtelmesen Nicole, és rákacsintott Ammyre.

- Azért vigyázz magadra - súgta még oda neki Ammy, és máris Luella felé fordult, aki megint hallótávolságon belül került. - Nos? Találtál valami érdekeset?

- Nem igazán - mondta Luella. - Csakugyan minden nagyon szép és jó, de olyan drága, hogy szinte már megfizethetetlen. Mégis mennyit szántál rá?

- Azt hiszem, nem eleget, úgyhogy jobb lesz, ha nem csorgatjuk a nyálunkat a szépséges konyhabútorok után, hanem elmegyünk fagyizni, és tovább gyűjtök még. Bár az igazat megvallva azt a sarokétkezőt szívesen megvenném már most is. Az elképzeléseimnek éppen megfelelő lenne.

- Akkor ne szalaszd el! - tanácsolta Luella. - Ha most megvan rá a pénzed, akkor inkább vedd meg, mert később már biztosan nem kapod meg! Én gyakran járok így.

- Azt hiszem igazad lehet, úgyhogy máris intézkedem. Talán nem is kell itt várnotok. Mi lenne, ha elmennétek nélkülem fagyizni? Majd máskor bepótoljuk a közös fagyizást. Én inkább elintézném ezt a vásárlást.

Nicole azonnal kapcsolt, és már vonszolta is magával Luellát.

- Az indítványod elfogadva, Ammy - intett búcsút. - Mi úgyis ki akartunk rúgni a hámból Luellával.

Gyorsan elbúcsúztak, és már vissza sem néztek Ammyre, aki megkönnyebbült, és néhány kerülővel visszament a rendőrségre.

Nyolcadik

- Tehát ennyit tudott csak jelenteni Jason? - üvöltött Olivier Ammyvel.

- Szerintem ez is éppen elég, ha meggondoljuk, hogy valami készül - válaszolta nyugodtan Ammy.

- Ne legyél már ilyen nagyon okos - húzta el a száját Boyle -, mindig ez a hatalmas optimizmusod...

- Ezért vagyok még mindig a titkárnőd, ha jól sejtem - mosolyodott el végre Ammy, és közben levette magáról a szőke parókát. - Végre megszabadultam ettől - sóhajtotta. - Egyébként miért kellett azt a hülye titkos mondatot eldarálnunk egymásnak, mielőtt találkoznánk? - utalt a Nicole-lal való találkájára.

- Gondoltam, nem ismer meg Nicole - mondta sértődötten Boyle.

- Az meg eszedbe sem jutott, hogy én netán megismerem őt a vörös hajáról? Egyébként kénytelen volt magával hozni a barátnőjét.

- Kicsodát? - kérdezte vészjóslón Boyle.

- A barátnőjét, Luella Hauert - felelte zavartalanul Ammy -, még az egyetemről ismerik egymást. Végül is Nicole-nak élnie kell a vígözvegy életét. Nem zárkózhat be a négy fal közé, az sokkal feltűnőbb lenne. Egyébként említette, hogy lehallgatják őket.

- Na szép! - húzta el a száját Olivier. - Azt hiszem, szegény lányt Jason karmai közé vetettem.

- Ráadásul annyira, hogy szegény lány szerelmes lett - jegyezte meg Ammy. - Nemcsak összeházasítottad őket, hanem még Ámort is játszol.

- Esküszöm nem akartam - válaszolta őszintén a férfi. - Nem helyeslem ugyan a válásokat, de előbb-utóbb ez is válással végződik.

- Ebben te szakértő vagy! - jegyezte meg gúnyosan Ammy.

- Mire akarsz kilyukadni? - lépett közelebb Olivier a nőhöz.

- A mi házasságunk is válással végződött.

- Persze, mert csak a munka kívánta meg, hogy összeházasodjunk, tudod milyen agyafúrtak a mostani rosszfiúk. Mindenre kiterjedően nyomoznak, csakhogy biztosítva legyen az akciójuk. Olyan bakit el sem tudok képzelni, hogy házaspárnak adjak ki nyomozókat és azok még csak házasságlevéllel se rendelkezzenek!

- Persze, a munka - húzta el a száját Ammy, és rágyújtott egy cigarettára. Miközben lassan eregette a füstöt, leült Boyle-lal szemben, és karcsú lábát keresztbe vetette egymáson. Boyle nagyot nyelt, ahogy, végignézett Ammyn.

- Mi kifogásod van a munka ellen?

- Az, hogy összetöröd Nicole szívét!

- Én ugyan nem! - vitatkozott vele a férfi.

- De hozzájárulsz! Mi lesz, ha vége lesz ennek a bevetésnek? Elválnak, miközben Nicole fülig szerelmes Jasonbe. Szerinted Jason viszonozni fogja az érzelmeit? Nem hinném, nem az a fajta. Milyen munkaerő lesz így Nicole-ból? Ez még meg sem fordult a fejedben! Ennyire előre azért nem gondolsz, igaz?

- Nem kell belekeverni semmilyen érzelmet a munkába!

- Úgy gondolod? - kacagott fel gúnyosan Ammy. - Azt hiszed, engem nem rázott meg a válásunk?

- Miért? Csak formaság volt a házasságunk.

- Csak formaság! - kacagott tovább. - Olyan nagyon formaság, hogy egy csepp lelkiismeret-furdalásod sem volt, amikor beadtad a válókeresetet?

- De... - válaszolta zavartan Olivier - ...nem vitt rá a lélek. Ezért vártam néhány hónapot.

- És meg sem kérdeztél, hogy én mit szólok hozzál.

- Minek? - sóhajtotta Olivier. - Már úgyis mással jártál.

- Igazán? - vonta fel kérdőn szemöldökét a nő. - És ugyan kivel?

- Azzal a hatalmas kosárlabdázóval.

- Csak nem Terry Grantra gondolsz? - hajolt előre ültében Ammy, és elnyomta a cigarettáját.

- Pontosan. Láttalak benneteket. Összeölelkezve ballagtatok az utcán. Mire gondolhattam volna?

- Talán arra, hogy Terry Grant az unokaöcsém! Képzeld, nemcsak fiatalabb nálam, de ráadásul a nővérem fia. Miért ne örülnék a látogatásának, amikor olyan ritkán találkozunk? Nos, te nagy nyomozó, elhagyott a zsaruszimatod? - Felállt, és hátat fordított a döbbent férfinak.

- Várj! - kiáltott fel Olivier. - Azt akarod mondani, hogy Terry Grant a rokonod?

- Igen - válaszolta Ammy, és fénylett a szeme, mint aki mindjárt elsírja magát.

- Ammy - lépett hozzá Olivier -, drágaságom! Hát nem is kellett volna elválnunk?

- Te akartál elválni, nem én! - szipogott a nő.

- Istenem, de nagy marha vagyok! - csapott a homlokára Olivier. - Ezt azonnal jóvá kell tennem.

- Ugyan mivel? - nézett rá szomorúan Ammy. - Elvesztegettél öt évet az életemből.

- Miért nem mondtad meg az igazat?

- Mert nem kérdezted. Sohasem voltál bizalommal irántam, persze a munkán kívül.

- Ammy, de hiszen akkor minden rendben van! Én is úgy szenvedtem, mint egy kutya!

- Talán nem annyira, mint én! - pergett végig az első könnycsepp Ammy arcán.

- Kérlek, tegyük jóvá a hibámat! - Majd letérdelt és megfogta Ammy mindkét kezét. - Legyél a feleségem! Most azonnal összeházasodunk! Nem akarok tovább remete életet élni nélküled!

- És miből gondolod, hogy megint hozzád megyek?

- Mert ha nem jössz önszántadból, akkor megparancsolom! - mosolygott most már Olly. - Szeretlek, Ammy - folytatta őszintén.

- De...

- Azért nem engedtelek el magam mellől a válás után, mert mindig magam mellett akartalak tudni! Szeretlek! - ismételte és csókkal zárta le Ammy ajkát. A nő pedig szenvedélyesen viszonozta azt, és forrón átölelte a férfit.

- Én is szeretlek! Már nagyon régóta! És többé ne kínozz a féltékenységeddel! Máskor inkább kérdezd meg, hogy kivel láttál! Egyébként nagyon sok férfi rokonom van, de majd bepótoljuk a lemaradást, és mindegyiket bemutatom neked! - küldött ragyogó mosolyt szerelmesének.

Két órán belül megint összeházasodtak éppen olyan ripsz-ropsz, mint néhány hete Nicole és Jason. De ez egy cseppet sem zavarta őket. Boldogan mentek vissza a hivatalba, és hozzáláttak a legfontosabb munkának.

- Holnapra minden mozgatható emberemet csatasorba állítom, mert muszáj előrelépni ebben az ügyben!

A következő félórában, húsz ember hallgatta Olivier Boyle eligazítását. Mindegyik kipróbált ember volt sok tapasztalattal a hátuk mögött. Legfontosabb volt, hogy a börtönt állandó megfigyelés alatt tartsák és legfőképpen a börtönigazgatót és esetleg Jasont, ha felbukkanna. A megfigyelés alól Nicole-t sem zárták ki, mert feltételezhető volt, hogy őt is belekényszerítik az akcióba, ha nem, akkor sem árt, ha a lány védőőrizet alatt áll.

Elég kevés információjuk volt, amit használni tudtak, és ráadásul Nicole sem jelentett több adalékot az ügyhöz, Nicole élte továbbra is az életét, és megpróbálta megtéveszteni azokat, akik esetleg figyelhették őt. Boldog várakozással várta a három nap múlva esedékes látogatást. Nem sejthette, hogy előbb látja majd Jasont, mint tervezte.

Kilencedik

Jasont korán ébresztették. Várakozáson felül sokat aludt. Igaz, ez Nicole-nak is köszönhető, mert annyira kiszívta az erejét, hogy mozogni is alig tudott, amikor elkísérték tőle. Sok energiát kivett belőle az is, hogy nagyon kellett vigyáznia, mit mond a lánynak. És végül mégis igaza lett, valóban lehallgatták őket. Milyen szemét népség, még itt sincs senkinek magánügye. De a dolgon hamar túltette magát, csak az zavarta, hogy hiába mondta Nicole-nak, hogy szereti, ő bizonyára, nem hisz neki. Miért is hinne, nem is ismerik igazán egymást. Bár Nicole érzékeny teremtés, mégis a szenvedély, ami elragadja, ha együtt vannak, az nem mindennapi. Most azonban arra kell koncentrálnia, hogy jól szerepeljen. A börtönigazgató nem árulta el, mi lenne a feladata, bár Jasonnek volt némi sejtése arról, hogy milyen kétes üzletekbe akarja belerángatni őt Bradford. Ami igaz, az igaz! Végre lezárhatja az ügyet, ha minden a tervei szerint megy és Nicole a megfelelő üzenetet továbbította. Remélte, a lánynak nem esik bántódása. Azt gondolta, hogy Nicole kint biztonságban van, és senki nem foglalkozik az ő időmilliomos feleségével.

Reggeli mosakodás és étkezés után a börtönigazgató elé vezették. Itt Bradford hellyel kínálta, és utcai ruhát adott a kezébe.

- Ezt vegye fel! Nemsokára elhagyjuk a börtönt - mosolygott. - Remélem, elégedett volt a tegnapi nappal? - utalt Jason és Nicole találkájára.

- Teljes mértékig, bár az idő mindig kevésnek bizonyul, ha a feleségemmel lehetek.

- Meghiszem azt, nagyon csinos a felesége, amint hallom az őröktől. Ők is szívesen elmennének vele egy fordulóra - kuncogott kajánul Bradford.

- Nem ajánlom nekik! - felelte zordan Jason. - Még nem haltam meg, hogy a feleségemről bárki is ábrándozhasson.

- Ez igaz, és reméljük, nem is következik be korai halála, főleg mielőtt el nem végezte a feladatát!

- Most már elárulja, hogy mi lenne a dolgom? - kérdezte kíváncsian Jason.

- Na ne olyan sietősen, barátom - kacarászott Bradford. - Még van némi elintéznivalónk egymással.

- Éspedig?

- Egy folyószámlát nyitottam magának és a kedves kis feleségének. Ide fogjuk átutalni a pénzt addig is, amíg e falak vendégségében kell eltöltenie néhány évet. Ezt alá kell írnia - tolt Jason elé egy papírt.

- Mi ez? - vette kezébe a lapot a férfi és beleolvasott.

- Ez a bankszámla nyitásához szükséges papír. Ezt kell aláírnia, hogy az aláírásával bármikor felvehessen pénzt, persze ha kiszabadul. Igaz, nincs kizárva, hogy a felesége előbb fogja a pénzt használni, mint maga - nevetett sejtelmesen. - Na írja már alá! - szólította fel Jasont.

Jason azért még elolvasta, hogy mi van a papíron, és csak azután firkantotta oda a nevét.

- Így jó lesz? - kérdezte, és visszaadta Bradfordnak a papírt.

- Nagyszerű - nézett bele az iratba a börtönigazgató és szélesen elmosolyodott. - Most már kezdődhet a móka.

- Hallgatom - dőlt hátra a széken Jason és várakozásteljesen a börtönigazgatóra nézett.

- Egyetlenegy dolga lesz, mégpedig az, hogy elnémít egy számomra veszélyes bűnözőt.

- Megtudhatom a nevét?

- Nem kell - mosolygott negédesen Bradford. - Az illetőt amúgy sem ismeri, tehát nem kell attól tartania, hogy egy jó barátot tesz el láb alól.

- Ha nem haragszik, azért azt megjegyzem, hogy gyilkosságról nem volt szó!

- Cccc - cuppogott a börtönigazgató. - Már nem lehet visszakozni! - folytatta vészjóslón.

- És ezzel még nem végeztünk, gondolom - emelte fel a hangját Jason. - Én csupán azt szeretném, ha egyrészt biztosítva lenne a bevételem. Mennyi is lenne alkalmanként?

- Százezer dollár - válaszolta szemrebbenés nélkül Bradford.

- Ez eddig rendben is volna, de tudni akarom, hogy mire számíthatok. Ha erre az útra lépek, akkor már nincsen visszaút, ezt maga is jól tudja. Következésképpen a feleségemet biztonságban akarom tudni, hogy a zsaruk ne zaklathassák, és még folytathatnám.

- Az egy életbiztosítás, amíg e falak között van. Azután pedig majd kitalálunk valamit.

- Engem az is érdekelne, hogy mi lesz azután, miután kiszabadulok - csökönyösködött Jason, mert arra gondolt, nem árt, ha azt hiszik, hogy ő nagyon is gondol a jövőjére.

- Nem kellene ennyire előreszaladni az időben.

- Nézze, ha arra apellál, hogy sohasem fogok kiszabadulni és mindent szó nélkül megteszek, amihez nem fűlik a fogam, akkor nagyon téved! Tudni szeretném, hogy mik a tervei a jövőre vonatkozóan! Ennyit csak megtudhatok? Vagy talán engem is el akar tenni láb alól, mint azt, akit nekem kell?

- Szó sincs róla, kedves barátom! Csupán óvatos akarok lenni! Ezt ugyebár megérti?

- Akár hiszi, akár nem - nevetett fel Jason én is óvatos akarok lenni! Azt hiszem, nálam ez még érthetőbb, ha belegondolunk, hogy én már egyszer megütöttem a bokámat.

- Ó, hogyne! - kedélyeskedett tovább az igazgató. - De most térjük a tárgyra.

- Térjünk - bólintott Jason.

- Elkocsikázunk a megfelelő helyre, és öt percen belül végezhet, az illetővel. Tudjuk a napirendjét. Reméljük, semmi hiba nem csúszik a számításunkba, mert akkor minden zökkenőmentesen és zavartalanul fog lezajlani.

- Úgy legyen - kívánta Jason, bár ő inkább azon drukkolt, hogy a rendőrök mielőbb közbe tudjanak avatkozni, mert a végén ő fog lebukni, méghozzá csúfosan, és akkor megnézheti magát!

A börtönigazgató barátságosan megveregette Jason vállát, és a kocsijához invitálta. A sofőr már várta őket, és tisztelettudóan nyitotta ki az autó ajtaját Bradford előtt. Közel húsz percet kocsikáztak, mire céljukhoz értek. Jasonnek nagyon is ismerős volt a környék. Minden áldott nap ide járt be dolgozni, de azt álmában sem gondolta volna, hogy erre a környékre idemerészkedik a börtönigazgató. Már-már az a gyanúja támadt, hogy lebukott, amikor a kezébe nyomtak egy kiskaliberű Magnumot. Jason gyakorlott mozdulattal ellenőrizte, hogy a fegyver töltve van-e, amikor Bradford megbökte.

- Ő a mi emberünk! - suttogta, mintha bárki is meghallhatta volna a beszédét a kocsiból.

Jason jobban szemügyre vette a férfit, aki a rendőrség kapujához közeledett, és akkor vette észre, hogy számára ismerős a pasas. Ez nem más, mint a börtönorvos: Jeremy Pich.

- De hiszen ez a dutyi doki - mondta elképedten. - Miért lenne ő bűnöző?

- Számomra nagyon veszélyes - suttogta Bradford. - Na, mi lesz? - bökte meg még egyszer Jasont.

- Biztos, hogy veszélyes? Nem tudhatnék meg többet?

- Most nem lehet! Majd később! - sürgette Bradford. - Még lekéssük a legjobb pozíciót!

- Mi lenne, ha akkor csinálnám, amikor kijön. Akkor legalább szemben volna, és nem háttal kéne lelőnöm! Utálom, amikor hátba lőnek valakit. Ez a gyengém!

- Mint a kis felesége? - kacagott fel Bradford. - Na jó, nem bánom, de most jól figyeljen ide! Mutatok egy érdekes dolgot!

Bradford a másik ablakra bökött, amelyik átellenben volt a rendőrséggel, és akkor vette észre az utcán Nicole-t. Tekintete elborult. Nicole nem volt egyedül! Egy férfi hátracsavarta a kezét, és látszott a lányon, hogy fájdalmat okoztak neki.

- Mondtam, hogy hagyja ki a feleségemet a buliból! - dörrent Jason hangja. Nagyon féltette Nicole-t. Rettenetesen megijedt. - Mit akar vele csinálni?

- Csak arra az eshetőségre hoztuk magunkkal, ha nem tenné meg, amire olyan nagyon szépen megkértem!

- Oké, rendben! Ha kifelé jön a pasas, akkor elintézem, de azonnal eressze el a feleségem!

- Majd az akció után! - felelte nevetve Bradford. - Tudja, szerelemben és háborúban minden eszköz megengedett! És most háború van! - közölte megkeményedett hangon a börtönigazgató.

- Oké, hagyjon célozni! - fordult el tőle Jason, de még egy pillantást vetett Nicole-ra. Szegény olyan megkínzott arcot vágott. Csak nehogy elárulja magát! Vajon mennyit bír ki, meddig terjed a tűrőképessége? Ez az első bevetése, és Olly azonnal a mélyvízbe dobta. Csak ezt megússzák épp bőrrel! Akkor jobban fog vigyázni Nicole-ra - ígérte meg magának, és figyelte közben a rendőrség kijáratát: Miközben várakoztak, kissé körülnézett a környéken, és megállapította, hogy szinte már kihalt a környék. Ezt jó jelnek vette. Csak Bradfordnak ne tűnjön fel! Vajon mikor akarnak lecsapni a börtönigazgatóra? Éppen azon törte a fejét, hogy inkább a börtönigazgatót lövi le, amikor éles sikolyt hallott, és Nicole felé kapta a fejét. A lány hatalmasat taszított a férfin, és minden erejével azon volt, hogy megszerezze annak pisztolyát, amivel sakkban tartotta a lányt. Jason sem tétlenkedett tovább, azonnal a börtönigazgatónak szegezte a fegyverét, és kirángatta a kocsiból, miközben hangosan kiabált.

- Hé, te, ott! Azonnal engedd el a feleségem, különben kinyírom a főnöködet! - És csak rángatta Bradfordot, aki falfehér lett a rémülettől. Nem várt fordulat alakult ki.

Jason egyre közelebb ráncigálta a börtönigazgatót.

Nicole még mindig küzdött és szerencsére sikerült kiverni a férfi kezéből a fegyvert, majd csak a lábával érte el, de ez elég volt arra, hogy belerúgjon a pisztolyba, ami hosszan elcsúszott tőlük. Nicole visítva küzdött, és néhány karate mozdulattal lepte meg ellenfelét, miközben látta, hogy Jason felé tart, pisztolyt szegezve egy öltönyös férfinak.

Amikor Jason is felbukkant, már a rendőrök is közbeléptek, és azonnal lefegyverezték a börtönigazgató sofőrjét, aki nem tanúsított ellenállást. Vesztett ügynek tartotta már ezt az akciót is. Sejtette, hogy szorul a hurok, azért kapkodott Bradford ennyire. Mire Jason odaért a lányhoz, ő még mindig küzdött. Ruhája már cafatokban lógott rajta, de velőtrázó sikolya még így is elbűvölte Jasont.

- Látja, ez az én kis feleségem - mondta büszkén a börtönigazgatónak, akit máris rendőrök hada vett körül. Bradfordot megbilincselték, és elsorolták a jogait. Végre nagyobb figyelmet szenteltek Nicole-nak is. Körbeállták a küzdőket, és hangosan drukkoltak a lánynak. Az ellenfele sem akart alul maradni, annak ellenére, hogy látta a sok rendőrt.

- Nicole! - szólította fel Jason. - Üsd már le! Mindenki a bájaidat nézi!

Végre a nő végső csapást mért ellenfelére, és lihegve nézte az elterült férfit. Jason odalépett hozzá, és magához vonta.

- Mindenki hátra arc! - kiáltotta a kollégáinak. - Ez a nő az én feleségem, és senki sem nézheti, csak én! Világos?

Többen kacarásztak, de azért szót fogadtak, és hátat fordítottak a párnak.

Olivier Boyle is odaért, és kezet rázott Jasonnal.

- Végre sikerült elkapni. Remélem, megfelelő jelentést írsz!

- Gyilkosságra való felbujtás kerül az első helyre. És persze még néhány dolgot ki kell szedni belőle, mert vannak itt más dolgok is!

- Mire gondolsz?

- Sok pénzt akart fizetni, ami arra enged következtetni, hogy kábítószer- vagy fegyverkereskedelem van a háttérben. Remélem, felsoroltátok a jogait, fiúk? - kérdezte a rendőröket, akik körülvették őket.

- Természetesen minden szabályszerűen történt! Bár Nicole előbb küldte földre a pasast, mint elsorolhatta volna a jogait, reméljük ez nem lesz a bíróságnak zavaró körülmény.

Jason óvón ölelte Nicole-t és betámogatta a rendőrség épületébe. Ott mindenki körülállta őket, miután zárkákba helyezték a három embert, akiket elkaptak. Nicole még mindig remegett a félelemtől. Most döbbent rá, hogy milyen veszélynek tette ki magát és gyermekét. Jason pedig még mindig öleli, és a zakóját is ráterítette már, csakhogy ne láthassák a lány szakadozott ruháját.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Jason.

- Köszönöm, csak még mindig remegek - suttogta alig hallhatóan.

Ekkor megjelent Olivier Boyle az irodában, és mindenkit figyelemre intett.

- Kedves uraim! - kedélyeskedett. - Végre lezárhatjuk a Börtöncsapda fedőnevű akciónkat. Most kaptam az értesítést, hogy további iratok kerültek elő a börtönből, ahol minden terhelő bizonyíték megkerült, ami a börtönigazgató ellen szólt. Továbbá az összes általa feljegyzett bűnöző, közöttük kollégánk, Jason Garcia hadnagy - kacagott fel - neve is szerepel, aki kénytelen volt feleségül venni új kolléganőnket, akit most van szerencsém bemutatni nektek: Nicole Galligan.

Ám ekkor nem várt fordulat történt, mert Jason felkiáltott.

- Nagy tévedés! Ez a hölgy itt a feleségem! Nicole Garcia a neve, és semmi Galligan!

Mindenki hangosan felnevetett, de Jason nem hagyta magát.

- Az igaz, hogy a munka végett házasodtunk össze, de a börtönben sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, minthogy szemet hunyjunk afelett, hogy érdekből történt az esküvőnk! Vagy te nem így gondolod? - nézett kérdőn a lányra.

- Nem tudom, mit gondoljak, csak azt tudom, hogy még mindig remegek a sokktól, és azt hiszem, szükségem van arra, hogy hazamenjek és lefürödjek, meg persze még mindent el kell intéznem… nem is tudom - nyögte, majd elájult. Jason éppen estében kapta el, és a karjába emelte.

- Hívjatok orvost! - kiabálta vészjóslón, és Boyle irodájába vitte a lányt, ahol az egyetlen kanapé található az egész rendőrségen.

Az orvos megérkezett, mire Nicole ismét magához tért. Adott erősítő injekciót Nicole-nak, miután megtudta, hogy terhes, és talán ezért ájult el.

- De kérem, ne árulja el senkinek se! - kérlelte az orvost.

- Ha ragaszkodik hozzá...

- Nagyon is ragaszkodom! Nem szeretném, ha megtudnák idő előtt!

- Rendben, de jobb lenne, ha jobban vigyázna magára, mert nem tesz jót a magzatnak, hogy elájul.

- Most fordult elő velem először.

Az orvos távozott, de Ammy azonnal belépett a szobába. Nicole magába roskadva ült a kanapé szélén, és meg sem hallotta, ahogy Ammy közeledik felé.

- Mi a baj? - ült mellé Ammy.

- Semmi - sóhajtotta Nicole, és megpróbált annyi erőt gyűjteni, hogy felálljon. - Csak sok volt a megpróbáltatás a mai napon.

- Biztos, hogy nem tudok segíteni?

- Biztos - válaszolta Nicole. - Vagyis mégis - fordult vissza az ajtóból. - Elintézhetnéd a főnöknél, hogy kapjak két nap szabadságot, mert szeretném kiheverni ezt a sokkot.

- Ezt elintézhetem! - mosolygott rá Ammy biztatóan.

- Köszönöm - és kivonult a szobából. Egyenesen kiment a rendőrség épületéből és senkihez sem szólt egy szót sem. Jasont sehol sem látta, és egy kissé megkönnyebbült. Talán elmenekülhet a férfi elől, amíg nem késő. Mert lehet, hogy most a védelmére kelt, de amint megtudja, hogy gyerekük lesz, azonnal elmenekül. Nicole szomorúan ballagott a buszmegállóhoz, és felszállt arra a buszra, ami Jason lakásához vitte. Hitelkártyáján még volt némi pénz, és azonnal intézkedett, hogy minél előbb elmenekülhessen. Rémült volt, és már a sírást sem tudta visszafojtani. Csak el innen! Felhívta Luellát, és már meg is beszélte vele, hogy nála éjszakázik. A repülőjegyet is azonnal elintézte, majd csak annyi ruhát pakolt össze magának, amennyire néhány napig szüksége lesz. Nemsokára úgyis össze kell állítania a kismama ruhatárát.

Amint kilépett a kapun, már fel is tűnt egy taxi, amit leintett. Elhajtatott a repülőtérre, és meg sem állt Luella lakásáig.

Luella nyitott ajtót és betessékelte fáradt barátnőjét.

- Bajban vagyok, Luella - sírta el magát Nicole, és ráborult barátnője vállára.

- Gyere be - invitálta Luella, és bevitte a sporttáskát a vendégszobába. - Gyere, itt elalhatsz.

- Köszönöm, de nem szeretném sokáig igénybe venni a türelmedet.

- Mindent el kell mondanod! Méghozzá azonnal! Egészen biztos vagyok abban, hogy azzal a börtöntöltelékkel kapcsolatban van minden!

- Nem börtöntöltelék ő - zokogott fel Nicole -, hanem nyomozó a rendőrségen, ahol dolgozom. Csak az volt a munkánk, hogy a börtönben házaspárnak adjuk ki magunkat, amiért össze is kellett házasodnunk, csak túl jól sikerült minden, és én beleszerettem, s ezt még tetézi, hogy terhes lettem tőle! - zúdította egy szuszra Nicole a barátnőjére a tényeket.

- De hát akkor meg mi a baj?

- Az, hogy ő nem szeret! Csupán a munkája érdekében vett el, és most, hogy vége a munkának, biztos, hogy már nem kellek neki. Ezért eljöttem, mielőtt megtudná, hogy gyereket várok.

- És ez már biztos?

- Kétszer is megcsináltam a tesztet, és mindkétszer pozitív volt! Orvosnál még nem voltam, de biztos vagyok benne, hogy terhes vagyok. Minden jel erre utal.

- Azért holnap elmegyünk egy nőgyógyászhoz - javasolta a barátnője -, meglátjuk, mit mond.

- Úgyis minden hiába, a gyereket akkor is megtartom, ha le akarsz beszélni róla!

- Dehogy akarlak! Bár nekem is lenne már egy! Hidd el, egyik férfi után sem epekednék úgy, mint egy gyerekért.

- Olyan jó, hogy rád mindig számíthatok - zokogott fel Nicole.

- És honnan tudod, hogy Jasonre nem számíthatsz, amikor azt sem tudja, hogy mi a helyzet?

- Ő nem az a típus, aki könnyen szerelmes lesz. És egyáltalán nem az a nősülős fajta. Biztosan hamar el akar válni, úgyhogy azonnal megteszem a kellő lépéseket, csak előbb munkahelyet kell keresnem, meg lakást, meg... - Újra felzokogott. - Pedig úgy örültem az új munkámnak.

- Minden elrendeződik, meglátod! - vigasztalta Luella, - Nem kell kétségbe esni. Én itt vagyok! Nem lesz semmi baj!

- Az a legnagyobb baj, hogy szeretem! Most már el sem tudnám képzelni más férfival az életem! Jason olyan más!

- Nem kapkodtad el ezt a lépést, Nicole? - töprengett hangosan Luella.

- Nem - mondta meggyőződéssel a lány. - Ő nem az a fajta férfi, akit az orránál fogva lehet vezetni! Ő igazán férfi! - mondta már szinte rajongással a hangjában.

- Igen, ezt én megértem, de azért neki is joga van tudni, hogy apa lesz!

- Nem is sejti! Még csak meg sem fordul a fejében ez az eshetőség.

- És ha mégis, csak nem mondja?

- Ezt csak azért mondod, mert nem ismered őt!

- Mert te olyan nagyon ismered! - fenyegette meg a kezével Luella a barátnőjét, mire végre mindketten elmosolyodtak.

- Tényleg nem ismerem!

Tizedik

- Hol van Nicole? - kérdezte Jason Ammyt.

Ammy csak megvonta a vállát, és felemelte mindkét kezét, hogy jelezze, semmiről sem tud.

- Csak két nap szabadságot kért, miután az orvos elment. Én adtam át Oliviernek az üzenetét.

- És engem miért nem várt meg?

- Honnan tudjam? - vonta meg a vállát a titkárnő. - Te vagy a férje!

- Bárcsak az lennék! - sóhajtott Jason. - Olyan titokzatos ez a nő!

- Talán hazament... - gondolkodott hangosan Ammy. - És te? Hol voltál?

- Elmentünk a fiúkkal megünnepelni az új sikeres akciót.

- Nicole nélkül? - vonta fel a szemöldökét Ammy. - Nagyon rendesek vagytok! - Majd hátat fordított a férfinak, és tovább rakosgatta az iratokat.

Jason becsukta az ajtót, és értetlenül állt egy darabig. Tényleg, miért nem vitte magával Nicole-t is, amikor ő is a társa volt? Hihetetlen, hogy nem vitte magával az ünnepségre, amit a fiúk olyan hirtelen szerveztek meg! De ő arra gondolt, hogy Nicole-nak jót tesz majd a pihenés a főnök szobájában. Mivel már magához tért, nem tartott attól, hogy komoly baja lehet. Mással is megtörtént már ez, nem kell akkora feneket keríteni a dolognak. Mindenesetre hazament, de a lakásban Nicole hűlt helyét találta. A lány járt a lakásban, mert minden rá emlékeztette. Az egész lakás sokkal barátságosabb és otthonosabb lett. Jason rá sem ismert agglegény-lakására. Mindenütt a nő keze nyomát látta. Nicole nem unatkozott még itthon sem, hanem szorgoskodott. A nappaliban díszpárnák sorakoztak, a kanapén, a konyha ragyogott a tisztaságtól, amit nem lehetett elmondani egykor, amikor Jason még csak egyedül uralta a lakást. A fürdőszobában ott sorakoztak Nicole parfümjei, hajkeféje és illatszerei. Mindenhol női kezek nyomát láthatta. És a hálószoba... Jason amikor belépett saját hálószobájába, azonnal megszédült a látványtól. Nagyon lakályos volt a hitvesi ágy! Mindkét oldalon meg volt ágyazva, de az ő oldala rendesen letakarva. Nicole tudatosan azon az oldalon aludt, amit ő soha nem használt, mintha arra várna, hogy a férje visszatér ide, és bármikor ölelő karja fonja körül. Jason beleborzongott a gondolatba, hogy megint megölelheti Nicole-t, pedig előző nap nagyon is jól kitombolhatták magukat. Milyen kellemes is lenne mindez nyugodt körülmények között, amikor nem zavarja őket senki sem, még a tudat sem, hogy lesik, vagy lehallgatják őket.

Nicole mégsem volt sehol. Hol lehet?

Leült az ágyra, és hátrahanyatlott. Úgy tervezte, hogy vár egy keveset, aztán Nicole keresésére indul. De ahelyett, hogy keresni kezdte volna a lányt, mélyen elaludt. Végigaludta a délutánt, sőt még az éjszakát is. Reggel kipihenten ébredt, és máris elszégyellte magát, hogy nem sietett Nicole keresésére. Újra végigszaladt a lakáson, hátha megpillantja valahol, de sehol sem talált rá a drága nőre, akit annyira megszeretett.

- Hova tűntél? - kérdezte fennhangon.

Lezuhanyozott és beautózott a rendőrségre. Első dolga volt, hogy Ammyt megkeresse.

- Nem tudod, hová ment Nicole? - kérdezte aggódva.

- Honnan tudnám? Nem én vagyok a férje! - válaszolta morcosan Ammy.

- Ne őrjíts már meg! Tudom, hogy én vagyok a férje, de attól még fogalmam sincs, hová tűnt! Tegnap még az akció után megvolt, utána pedig felszívódott. Hová mehetett?

- Fogalmam sincs! - vonogatta a vállát Ammy.

- De hát csak van valami barátnője, vagy rokona?

- Nincs senkije! Se szülei, se senkije, hacsak... - gondolkodott el egy pillanatra Ammy.

- Bökd már ki! Hacsak?

- Hacsak nem a barátnője: Luella Hauer! Ő az egyetlen, akivel a kapcsolatot fenntartja még a mai napig is. A múltkor is iderepült hozzá Luella vendégségbe.

- Azonnal mondd meg, hol találom ezt a Luellát!

Ammy elmondta, amit tudott, de a többit Jasonnek kellett kinyomoznia. Nem volt könnyű dolga, mert szomszédos állam volt négy is! Luella Hauer szerencsére azonban csak egyben élt. Még szerencse, gondolta Jason, hogy nem egy Schmith, vagy Parker, vagy valami tucatnevű nő a Nicole barátnője. Azonnal repülőjegyet vett, de így is elvesztegetett két napot, mire megtudta Luella Hauer pontos címét.

- Olly! - szólította meg főnökét. - Szükségem volna két nap szabadságra.

- Négyet kapsz, és a feleséged is! - kacsintott rá Olivier Jasonre.

- Kösz! - és már viharzott is ki a rendőrség épületéből. Másnap már Luella Hauer ajtaján csengetett.

Egy teltkarcsú nő nyitott ajtót.

- Beragadt a csengő? - kérdezte a nő, mert Jason még mindig a csengőre tenyerelt.

- Csupán a feleségemet keresem - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Pont itt? - kérdezte Luella, és a lábánál körülnézett.

- Maga Luella Hauer?

- Én vagyok, de nem én vagyok a felesége, arról biztosan tudnék!

- Higgye el, én is! De én Nicole-ért jöttem.

- Ah, a férj megjelent! - sikkantott Luella jókedvűen. - Minő fordulat!

- Láthatnám? Vagy netán nincs itt?

- De itt van, csak kissé gyengélkedik.

- Micsoda? - kiáltott fel rémülten Jason, és félretolta a testes nőt: - Merre van?

És már vágtatott a lakáson keresztül-kasul keresve. Nicole-t.

- A vendégszobában - kacagott Luella. - Egyébként nem maga Jason Garcia?

- Ha tudja, minek kérdezi? - kérdezett vissza a férfi a nyomában szaladó nőtől.

- Csak szeretem tudni, hogy ki ront be a lakásomba!

- Elnézést, de most nincs időm bemutatkozni, azonnal meg kell találnom! Így is két napomba telt, mire kinyomoztam, hogy hol lehet.

- Nyomozótehetség! - csapta össze a kezét Luella. - Nem gondolt még arra, hogy a rendőrség soraiban tevékenykedjen? A börtön nem megfelelő helyszín erre.

- Nicole nem mondta, hogy rendőr vagyok?

- De, most hogy említi... - csapta össze dundi kezét Luella, és nagyon jól szórakozott. - Nicole azt is mondta, hogy börtönben van!

- Az csak a munkámhoz tartozott. Mondja már, hol az a vendégszoba?

De erre már Nicole is kitámolygott a szobájából, és kérdőn nézett Jasonra?

- Hogy kerülsz ide?

- Csak jöttem azért, ami az enyém!

- Nem hoztam el semmit sem a lakásodból! - kiáltott fájdalmasan a lány.

- Dehogynem! - lépett pár lépéssel hozzá a férfi, és átölelte. - Elhoztad a lakásomból azt, amit én a világon mindennél jobban szeretek!

- Sajnálom, ha így van, majd visszaszolgáltatom. Mi lenne az? - kérdezte már-már közömbösen Nicole.

- Ugye nem tudod?

- Honnan tudnám? - vonta meg a vállát Nicole.

- Szeretném azonnal visszavinni azt, ami az enyém - hajtogatta továbbra is Jason.

- Igazán sajnálom, hogy valamit elhoztam, ami nem az enyém, de ha bejössz a szobámba, és megmutatod, mi az, akkor visszaadom, és máris mehetsz.

- Rendben! - mosolygott Jason, és Luellára nézett. - Ugye bemehetünk kettesben abba a szobába?

- Persze - mosolygott vissza Luella, mert ő már sejtette, mit is akar Jason visszakapni, csak kis barátnője annyira el van keseredve, hogy nem jön rá.

Beléptek a szobába, és Nicole körbemutatott.

- Nos, mi az, amit vinni akarsz? Foghatod és viheted!

Ekkor Jason odalépett hozzá, és átölelte.

- Nem sejted, hogy mit szeretnék elvinni, ami az enyém?

- Honnan tudhatnám? - kérdezte Nicole, és már majdnem sírt. - Nem ismerlek annyira, hogy tudjam, mit akarsz.

- Téged akarlak! - suttogta Jason, és megcsókolta a lányt. - Te vagy az enyém! Elvitted a lakásomból a legdrágább kincsemet! Szeretlek, kicsim! - súgta még, és szenvedélyesen megcsókolta.

- Biztosan csak képzelődöm! - zokogott fel Nicole. - Te csak az álmaimban létezel!

- Azt szeretném, ha visszajönnél, és tényleg a feleségem lennél! Nem akarok mást, csak hogy szeress, és legyenek olyan szép kis kölykeim, mint amilyen te vagy, és normális családi életet akarok élni. Már elegem van abból, hogy mindig az életemet kockáztatom, és nem marad utánam semmi, csak az űr. Szeretni akarlak, és utódokat akarok! Már összeházasodtunk, miért ne tehetnénk meg igazából, hogy úgy élünk, ahogy egy szeretetre méltó családnak illik?

Nicole már sírva nevetett Jason vállán.

- Már elkéstél! - mosolygott rá a férfira.

- Miről?

- Biztos, hogy lesz utódod! - És a férfi kezét a hasához vonta. - Már itt van!

- Ezért szaladtál el? - kérdezte mosolyogva a férfi. - De hiszen én nagyon örülök neki!

- Én mégis kételkedtem benne, hogy akarod-e!

- Igen, nagyon akarom, de ugye nem akarsz megfosztani attól, hogy veled együtt neveljem fel?

- Csak akkor, ha nem szeretsz, mert én nagyon szeretlek - bújt oda Jasonhez, és szerelmesen nézett rá.

- Minden gondolatom te vagy! - Majd letérdelt a lány elé. - Kedves Miss Nicole Galligan, engedje meg, hogy megkérjem a kezét, és engedje meg, hogy az apja legyek születendő gyermekeinek!

Nicole kacagva térdelt Jason elé.

- Megengedem, de nem akarok még egy esküvőt, Mr. Garcia! Szívesen viselem a nevét már most is.

- Ezennel asszonyommá fogadlak! - majd spanyolul is megismételte ugyanezt, és döbbenetére Nicole spanyolul válaszolt neki. - Te különórákat vettél? - lepődött meg.

- Természetesen! - kacagott Nicole. - És szeretném, ha a kezedbe adhatnám az én és a gyermekeim spanyol oktatását is!

- Kérésed számomra parancs, cara!

- Így már méltán mondhatom magamról, hogy asszony vagyok! - sóhajtott Nicole.

- Méltán - válaszolta Jason, és csókkal zárta le hitvese ajkát.

- De ha meghallom káromkodni a fiamat, akkor téged is elfenekellek! - nevette el magát Nicole.

Utószó

Nicole fáradtan hajtott a ház elé. A mai nap is olyan volt, mint a többi. Fárasztó és feszült. Milyen jó végre hazaérkezni. Főleg, hogy mindenki szeretettel várja haza.

Kiszállt az autóból, és kiemelte a csomagot. Nagy ünnep van ma, mosolyodott el.

Az ajtóban még megállt egy pillanatra, hogy felkészüljön a látványra. Biztos, hogy nem mindennapi lesz. Főleg, hogy Luella keze is benne van!

Végre elég erőt gyűjtött, és benyitott. Néma csend fogadta. Minden kihaltnak látszott, holott tudta, hogy mindenki itthon van!

- Hello! Valaki! Nagyon nehéz a csomag! - kiáltotta, de nem történt semmi sem!

Beljebb merészkedett, és a nappali ajtajában megállt. Nagy pusmogást hallott, és elmosolyodott. Benyitott ide is.

Ekkor üdvrivalgás támadt, és úgy érezte, ezer helyről támadnak rá!

- Hé, álljon meg a menet! Mindenki engem akar letámadni?

- Csak én, cara! - szólt a háta mögül Jason, aki a legkisebb Garciát tartotta a karján. - Boldog születésnapot! - zengték egyszerre, amint Luella karjával jelzett. Ő is gyermeket várt, és nem titkolta, hogy mesterséges megtermékenyítésnek vetette alá magát. Nem talált magának olyan férfit, akit szívesen elfogadott volna élete párjául, ezért inkább ezt a módszert választotta. A legnagyobb öröm akkor érte, amikor Nicole azt javasolta neki, hogy költözzön ő is hozzájuk, jobban mondva a szomszéd házba, mert éppen eladó. Így a gyerekek egymás mellett nevelkedhetnének, és Jason szívesen foglalkozik még egy aprósággal, mint pótpapa. Öt már így is van, egy hatodik igazán nem akadály.

Jason pedig valóban élvezte az apaságot. Olly helyét vette át a rendőrségen, aki egy másik rendőrprefektúrát kapott. Sokkal nagyobbat és sokkal több gonddal járót. De Ammy vele tartott. Jason pedig végre nyugalmasabb munkát kapott. Igaz sok felelősséggel járt, de már nem kellett részt vennie bevetéseken. Ő volt a város rendőrfőnöke, és a felesége volt a jobb keze. Mint pszichológus sokat segített. Ő sem ment már bevetésekre, csak a háttérből segédkezett. Ami azért így is elég fárasztó volt. A Garcia család pedig csak szaporodott. Először Adam jött a világra, majdnem pontosan kilenc hónappal a házasságkötésük után. Eve követte egy év múlva. David két évre rá jött a világra. Marco pedig három évre rá követte testvéreit. A legkisebb, Olivier akkor született, amikor Jason és Nicole a tízedik házassági évfordulójukat ünnepelték. És még nem volt vége. A legkisebb gyerek még csak egyéves, de Nicole már várja a következő babát.

- Szülinapi ünnepség ide, szülinapi ünnepség oda, én már nem fogok több gyereket szülni ezen kívül - mutatott domborodó hasára Nicole. Már olyan vagyok, mint egy matróna!

- Nekem így is nagyon tetszel! - suttogta a fülébe Jason, mire Nicole elpirult. - Mondtam már, hogy Luella elvállalta a gyerekeket éjszakára?

- Mit jelent ez, Jason Garcia? - kérdezte kíváncsian az asszony.

- Természetesen azt, hogy végre kettesben lehetünk, méghozzá zavartalanul.

- Nekem is egy ilyen férj hiányzik - sóhajtotta Luella, de a szeme pajkosan megvillant, és a házaspár tudta, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan, ő nagyon jól megvolt magában és boldogan várta a gyermekét Nicole-lal együtt. Majdnem egyszerre fognak szülni, és ez erőt adott Luellának, mert nagyon félt.

Az idő gyorsan telik, és végre ő is kezébe vehette kislányát, Nicole-t, és boldogan gügyögött neki. Nagyon várta már, szeretetben és boldogságban akarta felnevelni.

Végre elérkezett a Garcia családban is a nagy nap, és megszületett a várva várt hatodik gyerek, aki a keresztségben az Ammy nevet kapta. A kislány haja vörös volt, mint az anyjáé, de a szeme inkább az apjáé volt.

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

116 / 116

---