Annette Broadrick

Veszélyes szerelem

Leslie munkából hazafelé menet gyilkosság szemtanúja lesz. Autót bérel, és északnak indul abban a reményben, hogy elbújhat a gyilkosok elől. A kocsija hóviharban elakad. A lány a sebesült katonától, Jasontől kér segítséget, aki egy erdei házban lábadozik. A férfi a család farmjára viszi Leslie-t, hogy elbújtassa. Útközben megszállnak egy motelban, és egymáséi lesznek. Jason ragaszkodik hozzá, hogy már másnap feleségül vegye a lányt…

1. FEJEZET

Jason Crenshaw arra ébredt, hogy valaki járkál a vadászház előtt. Valószínűleg elbóbiskolt olvasás közben, de most azonnal éber lett. A zajból ítélve biztosan van kint valaki. Azon töprengett, vajon ki lehet az ebben az ítéletidőben.

Nem valószínű, hogy őt keresik, hiszen a parancsnokán kívül senki sem tudja, hogy kölcsönkérte a barátjától a michigani vadászházát. Ide vonult vissza, amíg a sérülései begyógyulnak.

A férfi felállt, a botja után nyúlt, aztán puszta megszokásból elővette a pisztolyát is, mielőtt az ablakhoz ment.

Ebből a szögből nem látott rá a bejárat előtti teraszra, a behajtóra viszont igen. Megállapította, hogy nincsenek keréknyomok a hóban, pedig azokat még az erős hóesés sem tüntethette el ennyi idő alatt.

A Delta Force-nál töltött évek alatt Jason megtanult figyelni a részletekre. Ösztönösen tudta, hogy valaki feljött a lépcsőn a teraszra. Vajon ki lehet az, és mit keres itt?

Jason nem szerette a meglepetéseket, sem a váratlan vendégeket.

Ez a bizonyos valaki ekkor bekopogott, és Jason odament az ajtóhoz.

– Ki az? – kérdezte.

Olyan régen szólalt meg utoljára, hogy teljesen berekedt.

– Elnézést a zavarásért – válaszolta egy remegő női hang. –Az árokba csúsztam a kocsimmal kint az országúton. Használhatnám a telefonját?

Jason tetszését nem nyerte el a történet. A vadászház melletti autóút nem tartozott a forgalmasabb útvonalak közé. Egy elhagyatott tóhoz vezetett, és tizenöt mérföld után véget ért. Mit keres itt ez a nő?

Mivel Jason nem válaszolt, az illető újra belekezdett:

– Hahó! Biztosan rosszkor zavarom. Én csak…

Jason elfordította a kulcsot, résnyire kinyitotta az ajtót, és alaposan végigmérte a hófödte alakot. A nő vékony kapucnis kabátot viselt. A félhosszú kabát alól kilátszott a farmerja és a csizmája. A szemének olyan színe volt, mint az érett whisky-nek, az arca falfehér.

Jason halkan káromkodott egyet. Már csak ez hiányzott! Egy bajba jutott, gyönyörű nő. Semmi kedve sem volt a hős megmentőt játszani. Szélesebbre nyitotta az ajtót, de a pisztolyt még mindig a kezében tartotta.

– Jöjjön be!

A nő gyorsan belépett a házba. Jason becsukta az ajtót, és megfordult. A vendég dermedten meredt a pisztolyra. Tényleg azt hiszi, hogy lelövi a váratlan látogatókat?

A férfi szó nélkül odament az asztalhoz, és letette a pisztoly.

Amikor visszafordult, a nő még mindig az ajtóban állt. Látszott rajta, hogy teljesen átfagyott. Nem az ő gondja. A nő remegett. Ez sem az ő gondja. A nő ruháján olvadni kezdett a hó, és a padlóra csöpögött. Ez viszont már az ő gondja.

– Nézze, hölgyem! Nem akarom lelőni, de kérem, vegye le a kabátját, mert nincs kedvem felmosni.

– Elnézést.

A nő lepillantott a lába körül gyülekező tócsára, és gyorsan levette a kabátját.

A házban már órák óta nem volt áram. Az egyetlen fényforrást a fotel melletti asztalon álló petróleumlámpa jelentette, amelynek fényénél az imént Jason olvasott.

– Ott talál egy fogast.

A férfi szemmel tartotta a hívatlan látogatót, amíg az levette a kesztyűjét, felakasztotta a kabátját, aztán összedörzsölte a kezét. Mikor ezzel végzett, szétnézett, és az arca újra kétségbeesett kifejezést öltött.

A férfi pontosan tudta, mi a baj. A vadászház egyetlen, L alakú helyiségből állt. A rövidebbik szárában a konyha kapott helyet. Az asztalon és a székeken kívül mindössze egy ócska kanapé és két emeletes ágy volt benne.

A szoba közepén egy fatüzelésű kályha állt, amely ontotta magából a meleget. A fürdőszoba a konyhából nyílt, de Jason mindig zárva tartotta az ajtót, hogy a szobában minél melegebb legyen.

A nő levette a sapkáját, és Jason meglátta rövid, szőke hajfürtjeit. Magas volt, és vékony, úgy festett, mint egy bakfis. Ártatlan tekintete összezavarta a férfit, mert sehogy sem illett érzéki szájához. Legszívesebben azonnal megcsókolta volna.

Ennek persze nincs semmi jelentősége. Mióta kiengedték a kórházból, Jasonnek nem volt dolga nővel. Pontosan tudta, hogy jelen pillanatban meglehetősen rossz társaság, különösen egy ártatlan tizenéves számára.

A nő elővett egy rongyos törülközőt az ajtó mellől, és gyors mozdulatokkal feltörölte a tócsát a padlóról. Jason minden igyekezetét összeszedte, és mindössze egy futó pillantást vetett formás fenekére és combjára.

Zavartan elfordult, és lerakta a botját. Összesen három golyót vettek ki az orvosok a vállából, az oldalából és a combjából. Visszaült a fotelbe. A mozdulatra beléhasított a fájdalom, és alig észrevehetően összerándult.

A fájdalom újra eszébe juttatta, miért jött a vadászházba. Egyedül akart lenni, amíg teljesen felépül, még a családját sem értesítette a hollétéről. Maga mögött akarta hagyni a múltat.

Dühösen méregette a nőt, amikor az végre felegyenesedett. Cseppet sem örült, hogy itt van. Annyira azonban nem volt udvariatlan, hogy ajtót mutasson neki.

A nő barátságosan elmosolyodott, de mivel Jason nem mosolygott vissza, újra elkomorodott,

– Ha megengedi, hogy használjam a telefonját, felhívom az autómentő szolgálatot, és hamarosan megszabadul tőlem.

Jason szótlanul bámult a nőre. Enyhe déli kiejtéssel beszélt, ami megmagyarázta az öltözékét, és azt is, mit keresett odakint ilyen ítéletidőben.

– Lehet, hogy magának nem tűnt fel, de odakint hóvihar tombol. Senki sem fogja az életét kockára tenni azért, hogy az autóját kivontassa az árokból. Várnia kell, amíg véget ér a vihar.

A nő igyekezett uralkodni magán, de a tekintetéből sugárzott a kétségbeesés. Gyorsan megfordult, és a kabátja után nyúlt.

– Mit akar csinálni? – kérdezte Jason.

– Beülök az autómba, és megvárom, amíg véget ér a vihar – szólt vissza a nő a válla fölött.

Jason hitetlenkedve megrázta a fejét.

– Ahogy tetszik, Miss Alabama! – jegyezte meg csípősen. – A vihar még napokig eltarthat, így jó eséllyel megfagy a kocsiban, mielőtt bárki kivontatná.

A nő kihúzta magát, és felszegte az állát.

– Leslie O'Briennek hívnak. Nem Alabamából származom, hanem Tennessee-ből. Ami a megfagyást illeti, majd igyekszem melegen tartani magam. Úgy tűnik, nincs más választásom.

Jason első gondolata az volt, hogy hagyja elmenni. Egyébként is zavarta a jelenléte. Fagyjon csak meg odakint! Ehelyett azonban így szólt:

– Ne csináljon még nagyobb ostobaságot! Maradjon itt, amíg megjön a segítség!

Jason a botjára mutatott.

– Én sajnos nem tudok segíteni, most tanulok újra járni.

Leslie karba tette a kezét, a tekintete jéghideg volt.

– Miért gondolja, hogy ostobán viselkedem?

Jason utolsó megjegyzéséről tudomást sem vett.

– Először is, mert ilyen időben kocsiba ült. Vezetett már valaha hóesésben?

Leslie elhúzta a száját.

– Még soha. Nem számítottam rá, hogy hóviharba kerülök. Amikor elkezdődött, már csak harminc mérföldre voltam az úti célomtól, és nem akartam megállni, de az úttest pillanatok alatt lefagyott.

Jason fáradtan megrázta a fejét.

– Ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy itt kell maradnia, amíg a vihar elcsitul.

Es ezzel a ténnyel neki is meg kell barátkoznia…

A férfi a kályha tetején álló kávéskannára mutatott.

– Amint látja, nincs áram. Kávéval viszont meg tudom kínálni. Kér?

Leslie bólintott, odament a kályhához, és kinyújtotta a kezét, hogy felmelegítse. Jason a botja után nyúlt, és kiment a konyhába egy csészéért. Leslie kitöltötte magának a kávét, letette a csészét az asztalra Jasonnel szemben, de nem ült le. A tekintetét végighordozta a helyiségen.

– Használhatnám a fürdőszobát?

Jason az ajtóra mutatott.

– Csak tessék.

Leslie átment a konyhán, és halkan becsukta maga után a fürdőszoba ajtaját.

Jason azon gondolkodott, mihez kezdjen ezzel a nővel. Nem küldheti el, hiszen megfagy odakint, de azt sem akarta, hogy vele maradjon. A vadászházat nem arra tervezték, hogy két idegen ember kényelmesen elférjen benne egymás mellett.

Azért van itt egyedül, mert egyedül akart lenni. Senkivel sem akart találkozni, amíg le nem számolt a démonaival.

Leslie nekidőlt a fürdőszoba ajtajának. Egész testében remegett. Szörnyen hideg volt itt bent, talán még a víz is befagyott. Megnyitotta a csapot, és bár folyt a víz, az is jéghideg volt. Akkor is jobb itt, mint az autóban fagyoskodni – gondolta.

Fogalma sem volt, mihez kezdjen. Harmadik napja menekült, és mindenhol készpénzzel fizetett, hogy senki se akadhasson a nyomára, de még mindig nem érezte magát biztonságban. Azt tervezte, hogy az unokatestvére hétvégi házában húzza meg magát, mert ott nem keresi senki. Nyugalomra volt szüksége, hogy kitalálja, hogyan tovább.

Larry háza egy tó partján áll, valahol a közelben. Sok nyarat töltött nála, de a hó miatt most egész máshogy fest a környék, mint akkor.

Leslie-nek sejtése sem volt, milyen messze lehet még a háztól. Mielőtt árokba csúszott volna, éppen azon töprengett, hogy talán már túl is ment a lehajtón anélkül, hogy észrevette volna.

Ma reggel, amikor útnak indult a motelból, szürke volt az ég, és erős, hideg szél fújt. Leslie mégsem számított rá, hogy havazni fog. A szomszédos helyiségben lévő férfinak igaza van. Nem ismerte fel a hóvihar előjeleit, különben nem indult volna útnak. Már csak harminc mérföld választotta el Larry házától, amikor szakadni kezdett a hó, de Leslie úgy döntött, nem áll meg.

Amikor a vihar tombolni kezdett, pánikba esett. Az utat egyáltalán nem lehetett látni, az ablaktörlő alig bírta eltakarítani a havat a szélvédőről, és Leslie jóformán lépésben haladt előre.

Ha tudta volna, hogy hóvihar lesz, biztosan nem indul el. Ennyire azért nem ostoba, hiába állítja mogorva vendéglátója az ellenkezőjét.

Tudta, hogy nem érdemes ezen töprengenie. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Majd legközelebb okosabb lesz. Most azonban rendkívül kellemetlen helyzetbe került. Ha visszamegy az autóhoz, valószínűleg megfagy, ha pedig itt marad, el kell viselnie ennek a modortalan férfinak a társaságát.

A szerencse éppen akkor pártolt el tőle, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Bárhová elvetődhetett volna, de a sors egy embergyűlölő házába vezette. Persze az is lehet, hogy a vendéglátója csak a nőket nem bírja elviselni. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy őt a háta közepére kívánja.

Azon gondolkodott, vajon hány éves lehet ez a magas, vékony férfi. Úgy gondolta, hogy a harmincas évei végén járhat. Leslie elképzelni sem tudta, mi történhetett a lábával. A botja nélkül alig tud járni.

Az biztos, hogy borotvát régen fogott a kezébe, és a haját sem ártana levágatnia.

Leslie-t leginkább a férfi acélkék szeme nyugtalanította. A tekintete szinte áthatolt rajta, és egyértelművé tette, hogy egy cseppet sem veszi komolyan váratlan vendégét.

Belenézett a tükörbe. A szeme alatti karikák miatt úgy festett, mint egy mosómedve, az arca falfehér volt.

Elővett egy fésűt a táskájából, és megfésülködött. Menekülése első estéjén levágta a haját, hogy megváltoztassa a külsejét. Sosem volt feltűnő jelenség, és azt remélte, hogy ha a helyzet rosszabbra fordul, akár valaki másnak is kiadhatja magát.

A hidegtől újra remegni kezdett. Jobb lesz, ha visszamegy a szobába, mielőtt megfagy idebent. Kinyitotta az ajtót, és elhatározta, hogy a férfi mogorvasága ellenére udvariasan fog viselkedni.

Vendéglátója még mindig a fotelban ült, és látszólag teljesen belemerült a vaskos könyvbe, amelyet olvasott.

Leslie helyet foglalt, és szótlanul belekortyolt a kávéjába. Szerencsére már kihűlt annyira, hogy iható legyen. Úgy döntött, kivárja, amíg a férfi felnéz, vagy esetleg megszólítja, de az továbbra sem vett róla tudomást.

Leslie végül feladta, és magához ragadta a kezdeményezést.

– Sokat segítene, ha elárulná a nevét – mondta.

– Jason – válaszolta a férfi, de továbbra sem nézett rá.

Hát ez remek! Jason, családnév nélkül. A pisztolya még mindig ott volt mellette az asztalon. Lehet, hogy bűnöző? Vagy üldözési mániája van? Esetleg mindkettő egyszerre?

Amikor a férfi újra megszólalt, Leslie meglepetésében összerándult.

– Ha éhes, Miss Scarlett, a konyhában van egy kis leves. Nyugodtan egyen belőle.

Aztán újra belemerült a könyvébe. Valószínűleg úgy gondolta, hogy ezzel eleget is tett házigazdai kötelezettségeinek.

Leslie majd éhen halt. Reggel óta csak tankolni állt meg, és néhány szelet csokoládén kívül semmi sem volt a gyomrában. Lehet, hogy ezért remeg annyira. És persze a félelemtől is.

Kiment a konyhába, és leemelte a lábasról a fedőt. A levesnek olyan ínycsiklandó illata volt, hogy kis híján felnyögött a gyönyörűségtől. Két szekrényt: is át kellett kutatnia, mire végre talált egy tányért.

– Maga is kér? – kérdezte.

– Igen, köszönöm – válaszolta Jason rövid habozás után.

Leslie még életében nem hallott ilyen kényszeredett köszönetnyilvánítást, de ezúttal a férfi legalább megpróbált udvarias lenni. Szedett még egy tányér levest, elővett két kanalat, és visszament az asztalhoz.

Jason becsukta a könyvét, és azonnal enni kezdett,

– Mit gondok meddig tart még a vihar?

Eltartott néhány másodpercig, mire a férfi felnézett, aztán megvonta a vállát.

– Sajnálom, de nem vagyok időjós.

Aztán folytatta az evést.

– Ha véget ér a vihar, elolvad a hó?

Jason felsóhajtott.

– Valamikor biztosan. Legkésőbb márciusban.

– Márciusban! Hiszen az még két hónap.

A férfi kifejezéstelen tekintettel meredt Leslie-re.

– Valaki igazán felvilágosíthatta volna a michigani télről. Csak akkor érdemes idejönni, ha az ember szereti a téli sportokat.

A nőnek hirtelen elment az étvágya.

Még ha ki is húzná valaki az autóját az árokból, ekkora hóban sosem találja meg a Larry házához vezető lejárót.

Fülelni kezdett a zajokra. A fahasábok hangosan pattogtak a kályhában, egy ág folyamatosan verte a vadászház oldalát, a szél pedig úgy fütyült odakint, ahogy a szellemek szoktak a horrorfilmekben. A szobában leves- és kávéillat terjengett, az asztalon arany fénnyel izzott a petróleumlámpa.

Leslie szemügyre vette a falakat. A farönkök közti réseket betömködték. Aztán felpillantott a tetőszerkezetre. Igazán kár, hogy a szobának nincs mennyezete, mert így a meleg szabadon áramolhat felfelé.

Amikor Jason váratlanul megtörte a csendet, Leslie ijedten rezdült össze.

– Egyáltalán hogy jutott el a vadászházhoz? Nem láttam nyomokat a hóban.

– Véletlenül megláttam a kéményt, amikor kiszálltam a kocsiból. Idővel rájöttem, hogy nem tudom kiügyeskedni az árokból, és elindultam a fák között ebbe az irányba. Ott nem volt olyan nagy a hó. Őszintén szólva attól féltem, hogy eltévedek. Ezért is voltam annyira ideges.

– Értem.

Mikor befejezték az evést, Leslie összeszedte a tányérokat, és elmosogatott. Töltött még kávét magának, aztán odament az ablakhoz. Az órája szerint még alig múlt három óra, de kint már majdnem besötétedett.

A szél egyre erősebben fújt. Leslie még csak nem is sejtette, milyen messzire lehet az autója. Nagy szerencséje volt, hogy megtalálta a vadászházat.

Mikor elfordult az ablaktól, észrevette, hogy Jason figyeli.

– Itt kell maradnom ma éjszakára – mondta Leslie.

– Nekem is úgy tűnik.

– Nincsenek itt a ruháim.

– Ez nem meglepő. Végtére is csak telefonálni akart, nem beköltözni.

A nő majdnem elnevette magát. Egyre jobban tetszett neki Jason stílusa. Kezdeti félelme lassan elmúlt, és rájött, hogy a férfi egyszerűen csak faragatlan.

Leslie azzal is tisztában volt, hogy Jason bármikor beléereszthet egy golyót, de valamiért úgy érezte, hogy nem tenne ilyet. Valószínűleg önvédelmi célból tart fegyvert, nem azért, hogy ártson valakinek. Vajon arra számít, hogy megtámadják?

Leslie-t újra elfogta a nyugtalanság. Végignézett a ruháján, és felsóhajtott.

Jason felállt, és átment a szoba másik végébe.

– Keresek magának valami pizsamafélét.

Leslie utánament, és nézte, ahogy Jason pólót, pamutnadrágot, takarót és ágyneműt vesz elő az egyik fiókból.

– A párnák ott vannak – mondta a férfi, és a használaton kívüli priccsre mutatott.

– Köszönöm.

Leslie elvette a holmit, és gyorsan felhúzta az ágyneműt. Aztán alaposan szemügyre vette a ruhákat. Nyilvánvalóan túl nagy, de most nem válogathat.

Odafordult Jasonhöz.

– Mit szólna hozzá, ha felakasztanék egy takarót a felső ágyra, hogy legyen egy kis privát szférám? Nem bánná?

Jason úgy nézett rá, mint aki életében nem hallott még ennél nagyobb őrültséget. Leslie-t azonban cseppet sem érdekelte, mit gondol a férfi.

– Nem hiszem, hogy egy takaró egyenlő lenne a privát szférával, de felőlem azt csinál, amit akar. Akassza fel csak nyugodtan!

Jason megfordult, és átment a szoba másik végébe. Ennyi séta éppen elég is volt a lábának. Belépett a fürdőszobába, becsukta az ajtót, és beállt a zuhany alá. Általában elektromos melegítőpárnát használt a combizmai ellazítására, de áram híján most kénytelen volt meleg vízzel beérni. Mindenesetre megnyugtató érzés, hogy a vízmelegítő és a tűzhely is gázpalackról működik. Nagyon örült, hogy kölcsönkapta ezt a házat. Teljesen otthon érezte magát benne. Az áramkimaradásoktól eltekintve minden igényét kielégítette. Van benne mosógép, szárító, kifogástalanul működő hűtőszekrény, gáztűzhely és egy zsúfolásig teli kamra. Jasonnek még egyszer sem kellett bevásárolnia. Ráadásul elég helye volt ahhoz is, hogy mindennap tornáztassa a lábát.

Zuhanyozás után felöltözött, és sokkal jobban érezte magát. Kinyitotta az ajtót, és belépett a meleg szobába. A tűzifa szerencsére bőven kitart tavaszig. Akkor pedig úgyis visszatér az alakulatához.

A gondolat nem volt túlzottan megnyugtató. Még mindig rémálmok gyötörték, ráadásul a lelkiismerete sem hagyta nyugodni. Fel kellett volna ismernie, hogy csapdába csalták őket. A tévedéséért két bajtársa az életével fizetett. Sokszor azt kívánta, bárcsak ő is meghalt volna.

Leslie két takarót is felakasztott az ágyra. Az egyiket arra az oldalra, amelyik Jason ágya felé nézett, a másikat pedig a fekhely végébe. Mivel az ágy a sarokban volt, most már sehonnan sem lehetett rálátni.

– Így biztonságban érzi magát?

– Igen, köszönöm – felelte Leslie, és harciasan felszegte az állát.

Jason elismerően bólintott. Nem sok ilyen bátor nőt ismert. Eszébe jutott az anyja, és elmosolyodott. Ő is bátor nő volt, csakúgy, mint Ashley, a legidősebb bátyja felesége. Vannak nők, akik semmitől sem félnek.

A másik két sógornőjét nem ismerte eléggé ahhoz, hogy meg tudja ítélni őket, de valószínűleg őket is kemény fából faragták, ha el tudják viselni Jaredet és Johnt.

Jason visszaült a fotelba, és felütötte a könyvét. Patton generális életrajza teljesen lenyűgözte, és átmenetileg sikeresen elterelte a figyelmét a kétségeiről.

Hamarosan el kell döntenie, mit akar. A kérdés csak az, mihez kezd, ha leszerel. A legutóbbi bevetésig ilyesmi meg sem fordult a fejében. Hiába igyekeztek megnyugtatni a felettesei, hogy mindannyian otthagyhatták volna a fogukat, ha nem ismeri fel idejében a helyzetet, ő mégis úgy érezte, hogy egyetlen embert sem lett volna szabad elveszítenie.

– Ha nem bánja, én lefekszem. Nagyon korán keltem ma.

Jason felnézett, és látta, hogy Leslie felvette a ruhát, amelyet adott neki. Hiába hajtotta fel a nadrág szárát, még így is túl hosszú volt. A pólóval valamivel jobban járt. A lényeg az, hogy nem fog fázni.

Jasont mulattatta Leslie udvarias viselkedése.

– Igyekszem nem lármázni.

Mivel a tűzifa pattogása jelentette az egyetlen zajforrást, Jason arra számított, hogy a nő elmosolyodik a megjegyzésén,

Leslie azonban csak komoly arccal bólintott. Félrehúzta a takarót, és lefeküdt. Teljesen eltűnt Jason szeme elől.

A férfi megrázta a fejét. Nem tudta eldönteni, hogy megsértődjön a viselkedésén, vagy legyen inkább büszke magára.

2. FEJEZET

Mindenki fedezékbe, ez csapda! Thompsont eltalálták. Ne!

Leslie hirtelen felült, és majdnem beverte a fejét a felső ágyba. Mi ez? Ki ordítozik?

Lelökte magáról a takarót, és megállapította, hogy Jason egy szál alsónadrágban alszik az ágyában, és hangosan nyög. Nyilván rémálmai vannak. A férfi dünnyögött még valamit, de Leslie nem értette, mit mond.

Visszafeküdt, és azon töprengett, mi lehet Jasonnel. Talán katona? A fal felé fordult, és felhúzta a takaróját egész az álláig. A szobában most jóval hidegebb volt, mint amikor lefeküdt, és a férfi nem volt betakarva. Talán jobb is, hogy vaksötét van, így alig látott belőle valamit. Az ágyra akasztott takaró miatt legalább Jasonnek is van némi privát szférája.

Leslie-t újra elfogta a remegés. Ez a vadidegen férfi teljesen elterelte a gondolatait a saját bajáról. Nem merte felhívni Terit, pedig jó lett volna megtudni, hogy felbukkant-e újra az a két férfi a lakásánál. Mivel hozzáfértek a rendőrségi aktákhoz, biztosan rájöttek már, hogy autót bérelt.

Vajon megkeresik a rokonait is? Ha igen, akkor talán Larry és a családja is veszélyben van. Lehet, hogy az üldözői is Michiganbe érkeztek, szorosan a nyomában.

Leslie rémülten bámulta a mennyezetet.

Valamikor mégis elnyomhatta az álom, mert amikor legközelebb felébredt, mái-világos volt a szobában. Résnyire elhúzta a takarót, kidugta a kezét, és megállapította, hogy még mindig hideg van, pedig a kályhában pattogott a tűz. Meglepetten látta, hogy Jason a földön tornázik. Valószínűleg fájdalmai voltak, mert közben halkan káromkodott. Mégis tovább csinálta a lábemeléseket, aztán átmozgatta a karját és a vállát is.

Leslie hirtelen tudatára ébredt, hogy megint titokban figyeli a férfit, és gyorsan visszaengedte a takarót. Jason bőre aranyosan ragyogott a petróleumlámpa fényében, és Leslie alaposan szemügyre vehette az izmait.

Megvárta, amíg bemegy a fürdőszobába, aztán felkelt, és gyorsan felöltözött. A pizsamának használt ruhákat gondosan összehajtogatta, és a párnájára tette.

Felmelegítette a kezét a kályhánál, aztán kiment a konyhába, és szétnézett a szekrényekben. Meglepte, hogy Jasonnek mennyi tartaléka van. A hűtő szinte teljesen üres volt, de a kamrában bőven talált reggelinek valót.

Gyorsan megmelegített a sütőben néhány zsömlét, főzött zabkását, amelybe néhány szem mazsolát, szárított sárgabarackot és apróra vágott diót is szórt.

Mire Jason kijött a fürdőszobából, Leslie már az asztalt is megterítette, és éppen kávét töltött két csészébe. A férfi lezuhanyozott és megborotválkozott, így legalább tíz évvel fiatalabbnak tűnt.

Ma is farmert viselt, és egy pulóvert, amelyet olyasvalakitől kaphatott, aki nagyon szerette. Remekül illett Jason szeme színéhez. Amikor a férfi meglátta a megterített asztalt, meglepetten megállt. Leslie eltűnt a konyhában, kihozta a zsömléket, aztán újra visszament.

– De ez… Ezt igazán nem…

Jasonnek elakadt a szava, amikor Leslie behozta a zabkását is.

– Remélem nem bánja, hogy készítettem reggelit – mondta mosolyogva.

– Nem bánom?

Önkéntelenül kihúzta a széket a nőnek, hogy le tudjon ülni. Leslie megállapította, hogy mégiscsak tanult jó modort, mielőtt remetének állt.

– Köszönöm – mondta Jason.

Egyikük sem szólalt meg evés közben. Amikor Leslie másodszor is szedett a férfinak a zabkásából, az felpillantott.

– Honnan vette, hogy szárított gyümölcsöt tegyen bele?

– Az anyámtól lestem el. Gyerekkoromban utáltam a zabkását, és ő mindent kitalált, hogy megszerettesse velem.

– Hm… Hol lakik az édesanyja?

Leslie örömmel vette tudomásul, hogy a férfi végre felengedett, és beszélgetni akar.

– Alabamában élt, de tavaly tavasszal meghalt.

– Sajnálom. Maga is ott nőtt fel, igaz?

Leslie elhúzta a száját.

– Igen. Miért kérdezi?

– A kiejtése miatt.

A nő félrefordította a fejét.

– Honnan ismeri ilyen jól az alabamai kiejtést?

– Az alakulatom egyik tagja alabamai volt…

Jason megrázta a fejét, és belekortyolt a kávéjába. Az arca hirtelen újra mogorva kifejezést öltött, és hallgatásba burkolózott.

Alakulat, katonaság… Biztosan történt vele valami, amiről nem akar beszélni. Leslie nem is firtatta tovább a dolgot, hiszen ő sem akarta a férfi orrára kötni, miért kellett lóhalálában elhagynia Tennessee-t.

Úgy döntött, témát vált.

– A maga szülei még élnek? – tette fel végül a kérdést.

Jason bólintott, és felállt. Összeszedett az asztalról néhány piszkos edényt, és kiment a konyhába. Leslie vállat vont, és összeszedte a maradékot. Amikor belépett a konyhába, Jason éppen hozzá akart kezdeni a mosogatáshoz.

– Hagyja csak! Majd én megcsinálom – mondta Leslie, miközben letette a csészéket.

– Nem kell – válaszolta fel sem pillantva Jason. – Egyébként köszönöm a reggelit.

Leslie felsóhajtott, megfordult, és odament a kályhához. Megmelegítette a kezét, aztán az ablakhoz lépett, és kinézett rajta.

Még mindig havazott. Ezek szerint Jason nem tréfált, amikor azt mondta, hogy a hóesés akár márciusig is eltarthat. Leslie abban bízott, hogy legalább a szél hamarosan alábbhagy. Néhány percig figyelte a kavargó hópelyheket, aztán elfordult az ablaktól.

Mihez kezdjen most?

Vágyakozva gondolt a keresztrejtvényekre és az újságokra, amelyeket útban idefelé vásárolt. Tegnap mindent bent hagyott az autóban. Most viszont elmehetne értük. Eltökélt mozdulatokkal felvette a kesztyűjét és a kabátját. A kapucnit olyan szorosan a fejére húzta, amennyire csak tudta. Már az ajtóban állt, amikor Jason utánaszólt:

– Mondja, hová készül?

– Az autóhoz – válaszolta Leslie, de nem fordult meg.

– Minek?

A lány lassan elszámolt magában tízig, mielőtt válaszolt volna.

– Szükségem van néhány dologra.

Jason felsóhajtott.

– Szeret veszélyesen élni, igaz?

Leslie megrázta a fejét.

– Tulajdonképpen nem.

Eltolta a reteszt, kinyitotta az ajtót, és kiment. Az ajtó hangosan becsapódott mögötte.

Odakint szétnézett, és megállapította, hogy azon az úton semmiképpen nem jut el az autójához, amelyen előző nap idefelé jött. A lehajtó azonban egészen jól látszott. Ha végigsétál rajta az útig, onnan már könnyebb dolga lesz.

Lelépett a teraszról, és azonnal térdig süllyedt a hóban. Hát ez remek! Olvasnivaló nélkül azonban esze ágában sem volt visszafordulni. Elhatározta, hogy továbbmegy, még ha az életébe kerül is.

Ami egyébként nincs kizárva.

Miközben átverekedte magát a havon, teljesen cserbenhagyta az időérzéke. Hamar kitapasztalta, hogyan tud a leggyorsabban haladni, de a csizmája pillanatok alatt átázott, és nagyon fázott a lába. Eszében sem volt visszamenni, hiszen azzal beismerné, hogy Jasonnek igaza volt. Összeszorította a fogát, és eltökélten folytatta az útját.

Mire elért az útig, teljesen leizzadt és lihegett. Szerencsére az úttesten nem volt annyi hó, mint mellette.

Leslie megfordult, és szétnézett. A vadászházat nem látta, de a kémény füstje jól kivehető volt, így aztán bízott benne, hogy visszatalál.

A kocsiját teljesen belepte a hó. Leslie levette átázott kesztyűjét, és előkereste a kulcsot a kabátzsebéből. Lesöpörte a havat a csomagtartóról, hogy hozzáférjen a zárhoz. Döbbenten vette tudomásuk hogy a zár befagyott.

Nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy káromkodjon inkább. Semmiképpen sem akart dolgavégezetlenül visszatérni a vadászházba. Más választása nem lévén, letérdelt a csomagtartó elé, és lehelni kezdte a zárat. Bizonyos időközönként megpróbálta beledugni a kulcsot, aztán folytatta. Érezte, hogy nem fogja sokáig bírni, mert egyre jobban szédült.

Az egyik próbálkozása azonban végre sikerrel járt, és a kulcs belecsúszott a zárba. Nagy nehezen sikerült felnyitnia a csomagtartót is, és boldogan elmosolyodott. Igazi hősnek érezte magát.

Nem vesztegette tovább az idejét. Kinyitotta a bőröndjét, beledobálta az utastérből az újságokat, aztán kivette a bőröndöt a csomagtartóból.

Bezárta az autót, eltette a kulcsot, és körülnézett. Vagy az úton megy vissza a házhoz, vagy a tegnapi ösvényen a fák között, ahol nem olyan nagy a hó. Tulajdonképpen nem is volt kérdés, melyiket választja.

Ma azonban sokkal nagyobbnak tűnt a távolság, mint tegnap. Persze akkor nem cipelt magával egy hatalmas bőröndöt. Az anyja sokszor a fejéhez vágta, hogy túlságosan makacs.

– Igazad volt, anya – mondta Leslie fennhangon.

Az anyjával nagyon közel álltak egymáshoz. Leslie még meg sem született, amikor az apja meghalt egy bevetés során. Ennek már huszonhat éve.

Az anyja nem ment újra férjhez, és Leslie abban a tudatban nőtt fel, hogy minden nőnek egy bizonyos férfit szánt a sors. Az igazit. Huszonöt éves korára ebben már nem volt annyira biztos, mint tízévesen.

Az anyja mindig azt mondta neki, hogy különleges lány. A ház tele volt az apja fényképeivel, ezért Leslie pontosan tudta, hogy nézett ki. Az asszony azzal azonban nem számolt, hogy Leslie megutál minden katonasággal kapcsolatos dolgot. A katonaság vette el az apját, az anyjától pedig azt a férfit, akit mindennél jobban szeretett.

Leslie megállt, és körülnézett. A fák között sötétebb volt ugyan, mint kint az úton, a terep azonban sokkal jobb. Megfogta a bőröndjét, és továbbindult. Menet közben a gyermekkorára gondolt, amikor még felhőtlenül boldog volt, és nem fázott.

Leslie már több mint egy órája elment. Jason olyan ideges volt, hogy elhatározta, megfojtja, amint visszaér. Feltéve, ha visszaér.

Húsz perce járkált egyik ablaktól a másikig, kezében a botjával. Még sebesülten is sokkal jobban boldogult volna odakint, mint Leslie. Miért nem ő ment ki az autóhoz?

Azért, mert nem hitte volna, hogy Leslie valóban elindul. Arra számított, hogy kimegy a teraszra, álldogál egy darabig, aztán rájön, hogy reménytelen a dolog, és feladja.

Megérdemelné, hogy megfagyjon odakint, Jason mégis aggódott érte. Már nagyon régen indult e. Ki kell mennie, megkeresni, akár tetszik, akár nem.

Eltökélten felvette a téli ruháját. A hótalpat sajnos még nem tudja használni, és ez rettenetesen dühítette. Helyette elővette a botját, és reménykedett, hogy nem esik el.

Alig tett meg pár lépést, amikor mozgást látott a fák között. Leslie lassan haladt a hóban, maga után húzva hatalmas bőröndjét, amely ebben a pillanatban eldőlt. Jason megállapította, hogy ez biztosan nem az első altólom, elvégre az apró kerekeket nem erre a terepre tervezték. Leslie megállt, megigazította a koffert, aztán újra nekiveselkedett.

Jason legszívesebben ráordított volna, ehelyett inkább elindult felé. A lány csak akkor vette észre, amikor megállt előtte, és meglepetésében akkorát kiáltott, hogy Jason kis híján hanyatt esett.

– Mi a fene van magával? Azért: jöttem, hogy segítsek.

– Halálra rémített – válaszolta Leslie rekedten.

– Valóban?

Jason megfogta a bőröndöt.

– Menjen be a házba!

– De én…

– Menjen már! – ordította Jason. A nő összerezzent, ránézett, és nem látszott félelem a szemében. – Kérem, menjen be a házba, és melegedjen meg! – mondta halkan a férfi. – Majd én beviszem a bőröndjét.

Leslie szó nélkül bólintott, megfordult, és elindult a ház felé. Jason megvárta, amíg elér a teraszig. Aztán az egyik botja végét beleakasztotta a bőrönd fogantyújába, és bicegve ő is elindult.

Teljesen kimerült, mire megérkezett a teraszra. Erezte, hogy túlerőltette sebesült vállát. Az oldala úgy nyilallt, mintha lefutott volna egy maratonit, a combja pedig lüktetett a fájdalomtól.

Mire az ajtóhoz ért, már alig tudott egyenesen állni. Épp a kilincs után nyúlt, amikor Leslie kinyitotta neki az ajtót.

– Innen átveszem. – Bevitte a bőröndöt a szobába, aztán visszament Jasonhöz. –Hadd segítsek…

– Inkább menjen el az útból! – dünnyögte Jason. Még ahhoz is túl gyenge volt, hogy felemelje a hangját.

Belépett a házba, becsukta maga mögött az ajtót, bereteszelte, és lehunyt szemmel nekidőlt. Alig kapott levegőt. Amikor kinyitotta a szemét, Leslie ott állt közvetlenül előtte.

– Nagyon sajnálom. Nem kellett volna utánam jönnie. Egyedül is elboldogultam.

Jason egy pillanatig szótlanul meredt rá.

– Hát persze – jegyezte meg csípősen, – Lila a szája, és valószínűleg teljesen átfagyott. Vetkőzzön le, és álljon be a zuhany alá! Most azonnal.

Jason egészen halkan beszélt, és nem értette, miért indul el Leslie azonnal a szoba felé, maga után húzva a bőröndjét.

A nő kinyitotta a koffert, szétdobálta az újságokat a szobában, végül kivett néhány ruhadarabot, és eltűnt a fürdőszobában.

Jason levette a meleg ruhát, és lassan odament a fotelhoz. Pihentetnie kell a lábát, különben képtelen lesz újra ráállni.

Helyet foglalt, és a történteken morfondírozott. Ez a nő csak púp a hátán, ez azonban nem jelenti azt, hogy hagyná megfagyni odakint.

Rettenetesen megkönnyebbült, amikor meglátta Leslie-t a hóban, a hatalmas bőrönddel a háta mögött. A megkönnyebbülésen kívül azonban Jason mást is érzett. Es ez egyáltalán nem tetszett neki.

3. FEJEZET

Leslie mozdulatlanul állt a zuhany alatt. Borzasztóan fázott, de ennek csak akkor ébredt tudatára, amikor megnyitotta a csapot. A víz egyáltalán nem volt forró, mégis szinte égette a bőrét. Lehunyta a szemét. Hogyan követhetett el ekkora ostobaságot?

Félt visszamenni a szobába Jasonhöz. Még senki nem kiabált vele ilyen dühösen. A könyvelők, akiknek dolgozott, kiegyensúlyozott, nyugodt emberek voltak.

A munkája! Hogyan is feledkezhetett meg a munkájáról! Senkinek sem szólt, hogy elmegy. Egy könnycsepp gördült le az arcán. Nem elég, hogy romokban hever az élete, még a főnökét is cserbenhagyta.

Tulajdonképpen úgysem mondhatta volna el neki, mi történi, sem azt, mikor megy vissza dolgozni. Valószínűleg az élete hátra lévő részében bujkálnia kell. Mindenesetre másik munkát kell keresnie. A megtakarításait a főnökénél helyezte el, így aztán kénytelen lesz felvenni vele a kapcsolatot.

Leslie végül elzárta a vizet, és kilépett a zuhanyzóból. A kinti hőmérséklethez képest a fürdőszobában kifejezetten meleg volt. Hirtelen eszébe jutott, hogy Jason az ajtó túloldalán várja. Nem tudta volna megmondani, melyik félelmetesebb: a fagyhalál vagy a férfi haragja.

Jason átbicegett a konyhába. Úgy döntött, ezúttal nem hősködik, és beveszi a fájdalomcsillapítót, amelyet az orvos írt fel neki.

A katonaságnál arra is kiképezték, hogy el tudja viselni a fájdalmat, ezért nem vett be mostanáig egyetlen gyógyszert sem. Miután lenyelte a tablettái, vizet melegített a kávéhoz. Bízott benne, hogy hamarosan visszakapcsolják az áramot, mert nemrégiben vett egy modern, programozható kávégépet. Remegett a keze, és legalább annyi kávé jutott a kannába, mint mellé. Mindkettejükre ráfér egy forró ital, gondolta.

A fürdőszobában már percek óta nem folyt a víz, és Jason más zajokat sem hallott. Azt azért biztosan észrevette volna, ha Leslie elájul. Mire a kávé elkészült, a fájdalomcsillapító is hatni kezdett. Hallotta, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, de nem fordult hátra.

– Igya meg a kávéját, attól majd átmelegszik – szólt.

Leslie nem válaszolt, de Jasonnek esze ágában sem volt rimánkodni. Semmit sem jelent neki ez a nő. Talán még annál is kevesebbet. A fenébe is! Hiszen alig egy napja ismeri.

Kezében a csészével a hóesést figyelte, amíg Leslie leült az asztalhoz. Aztán a nőre nézett, majd gyorsan újra elkapta róla a tekintetét.

– Köszönöm, hogy utánam jött segíteni – mondta Leslie. Jason alig észrevehetően vállat vont.

– Teljesen igaza volt. Nem kellett volna elindulnom ebben a hóesésben. Ostobán viselkedtem, és megértem, ha haragszik rám.

Jason rámeredt.

– Nem haragszom.

– Akkor viszont úgy tesz, mintha haragudna.

– Nagyon megijesztett. Rettenetesen sokáig volt távol. Azt hittem, holtan fekszik egy hókupac alatt.

Leslie halványan elmosolyodott.

– Nem tudtam kinyitni a csomagtartót. Befagyott a zár.

– Akkor hogy vette ki belőle a bőröndjét?

– Egy örökkévalóságig leheltem a zárat, hátha kienged egy kicsit. Mielőtt Jason bármit is mondhatott volna, Leslie még hozzátette:

– Tudom, hogy ostobaság volt.

– Sikerrel járt, tehát nem volt ostobaság.

Jason visszaült a fotelbe, Úgy érezte magát, mintha egymás után több sört is megivott volna, de ezt leszámítva nem volt semmi baja. Újra figyelni kezdte Leslie-t. A nő finom szálú haja csibetollra emlékeztette. Leslie észrevette, hogy a férfi figyeli. A kávéscsésze már majdnem hozzáért az ajkához, de nem ivott bele. Jason ebben a pillanatban kifejezetten kedvesnek találta.

– Hány éves? – kérdezte Jason.

– Huszonöt.

– Valóban? Én tinédzsernek néztem.

– Miért, maga mennyi idős?

– Most töltöttem be a harmincat.

Jason észrevette, hogy Leslie-t meglepte a válasz. Valószínűleg jóval idősebbnek gondolta.

– Mit gondolt, hány éves vagyok?

– Nem is tudom. Nehezen tudom megítélni mások korát.

– Értem.

Jason várt egy darabig, aztán újra megszólalt.

– Mivel foglalkozik?

A nő letette a csészét az asztalra, és összekulcsolta rajta a kezét.

– Miért érdekli magát?

– Csak úgy. Szerettem volna beszélgetni egy kicsit.

– Őszintén meglep – dünnyögte Leslie, és ivott egy korty kávét.

– Tudom, hogy eddig nem viselkedtem túl barátságosan.

– Na ne mondja! – gúnyolódott Leslie. Jason vállat vont.

– Rendben, elismerem, hogy udvariatlan voltam. Elnézést kerek. Mit szólna hozzá, ha elölről kezdenénk?

Jason kinyújtotta a kezét a nő felé.

– Örülök, hogy megismerhetem. Leslie O'Brien! Jason Crenshaw vagyok Texasból, foglalkozásomra nézve katona.

Leslie óvatosan kezet rázott vele. A keze még mindig hideg volt. A férfi valószínűleg ezért érezte úgy, mintha enyhe áramütés érte volna, amikor a kezük összeért.

Leslie vett egy nagy levegőt, és elengedte Jason kezét.

– Gondolom, most szabadságon van.

– Egészen pontosan betegszabadságon. Ráadásul mostanában azt fontolgatom, hogy leszerelek, és belekezdek valami másba, de egyelőre fogalmam sincs, hogy mibe. Mindenesetre előbb-utóbb hazamegyek.

Jason nem örült a hazautazásnak. Remélte, hogy addigra rendbe jön annyira, hogy meg se kell említenie a sebesüléseit.

– Texasba?

Jason azon töprengett, miért meséli el mindezt, ráadásul egy idegennek, de ha ettől Leslie jobban érzi magát, végül is nem bánja. Pár nap múlva úgyis elválnak az útjaik, és soha többé nem találkoznak.

– Igen. A családomnak van egy farmja Texas közepén. 1840-ben került a Crenshaw-k tulajdonába.

– Az nagyon hosszú idő.

Jason bólintott.

– Három bátyám van. Én vagyok, a legfiatalabb fiú a családban.

– A legfiatalabb? A viselkedése alapján azt gondoltam, hogy maga a legidősebb.

Jason elmosolyodott. A nő meglepetten bámult rá.

– Mi az? – kérdezte a férfi.

– Most látom először mosolyogni.

– Túlságosan sokáig voltam itt egyedük Az elmúlt hónapokban nem sok okom volt a nevetésre. Ami pedig a testvéreimet illeti… Nos, ők sohasem könnyítették meg az életemet. A főiskola után azonnal beléptem a hadseregbe. Ritkán utazom haza. A sebesülésem előtt rengeteget voltam külföldön, a családommal pedig e-mailek útján tartom a kapcsolatot.

– Lefogadom, hogy a szülei aggódnak magáért. Végtére is teljesen egyedül van itt, ráadásul sebesülten.

– Nem aggódnak. Nem tudják, hogy itt vagyok, és azt sem, hogy megsebesültem. – Jason körülnézett. – Nem tudom, maga hogy van vele, de én éhes vagyok. Kér a tegnapi levesből?

Megpróbált felkelni a fotelbók

– Maradjon ülve! Majd én megmelegítem.

Jason figyelte Leslie-t, ahogy kimegy a konyhába. Nagyon jól állt neki a keki színű farmer, a férfi még életében nem látott ilyen hosszú combot.

Tudta, hogy Leslie a konyhában is hallja, amit mond,

– Nem említette, hogy lenne férje vagy más hozzátartozója, aki aggódik magáért. Szeretne esetleg felhívni valakit?

Leslie nekidőlt a konyhapult sarkának.

– Nem vagyok férjnél, és nincs senkim, akit felhívnék – válaszolta végül, majd újra eltűnt a konyhában.

– Milyen kár. Pedig maga nagyon csinos, Leslie O'Brien!

A lány újra megjelent, ezúttal csípőre tett kézzel.

– Ivott valamit?

– Nem, asszonyom!

– Furcsán viselkedik.

– Biztosan a gyógyszer miatt.

– Milyen gyógyszer?

– Fájdalomcsillapító.

Leslie elhúzta a száját.

– Nagyon erős lehet.

– Fogalmam sincs. Még sohasem vettem be ilyet.

– Ma viszont bevette.

– Hát igen. Ma a szokásosnál is erősebb fájdalmaim voltak.

– Értem.

Leslie megrázta a fejét, aztán visszament a konyhába. Néhány perc elteltével bevitt a szobába két tányér levest, két pohár vizet, töltött még kávét, aztán leült az asztalhoz.

– Evés után talán majd jobban érzi magát.

Jason a kanala után nyúlt.

– Már most is sokkal jobban érzem magam.

Leslie elmosolyodott, és a férfi észrevett két gödröcskét az arcán.

– Kezdem én is azt hinni.

– Most láttam először mosolyogni. Gödröcskék vannak az arcán – jegyezte meg Jason.

– Igen, tudom.

Leslie újra elmosolyodott, aztán enni kezdett. A férfi szótlanul bekanalazta a levesét.

– Kér még? – kérdezte a lány.

– Nem, köszönöm.

Mikor Jason megpróbált felállni, Leslie azonnal elvette a tányérját, és kivitte a konyhába. A férfi a botjára támaszkodva visszabicegett a fotelhoz, és leült. A zsámoly után nyúlt, és amikor feltette rá a lábát, megkönnyebbülten felsóhajtott. Pár perccel később Leslie visszajött a konyhából. Jason a kanapéra mutatott.

– Üljön le! Magának is szüksége van egy kis pihenésre. Leslie néhány pillanatig szótlanul méregette a férfit, aztán leült.

– Azt terveztem, hogy olvasok egy kicsit.

– Megértem, ha nincs kedve beszélgetni.

A nő alig észrevehetően elmosolyodott.

– Inkább maga meséljen valamit. Szívesen hallgatom.

Jason bólintott.

– Rendben van.

– Meséljen a családjáról!

A férfi mosolya elhalványult.

– Nagyon szeretem a családomat. A szüleim remek emberek.

– Jól kijön a testvéreivel?

– Persze. Mióta rájöttek, hogy nem hagyom magam, tisztelnek. A legfiatalabbnak mindig nehéz dolga van – tette hozzá elgondolkodva.

– Ezt nem tudom megítélni. Nekem nincs testvérem.

– Igazán sajnálom. Az apja még él?

Leslie megrázta a fejét.

– Nem. Még a születésem előtt meghalt egy bevetés alkalmával.

– Nem lehetett könnyű.

– Az anyámnak volt igazán nehéz, elvégre én nem is ismertem. – Leslie témát váltott. – A testvérei megnősültek?

Jason felnevetett.

– Bármilyen hihetetlenül hangzik is, mindhárman házasok, pedig megfogadták, hogy sohasem hajtják igába a fejüket.

– Ezek szerint már csak maga lóg ki a sorból.

– Így van. Az időmből sohasem futotta komolyabb kapcsolatokra. Igyekeztem minél előbb befejezni a főiskolát, hogy aztán beléphessek a hadseregbe.

– Úgy értsem, hogy nem érdeklik a nők?

– Dehogynem. Csak annyit mondtam, hogy nem jutott rájuk időm. Egészen mostanáig.

Leslie meghökkenve meredt rá.

– Ezt hogy érti?

Jason intett a kezével.

– Nos, amíg meggyógyul a lábam, és újra visszatérhetek az egységemhez, bármire lesz időm.

– Ezért bújt el az erdőben?

Jason elgondolkodott. Tulajdonképpen miért van egyedül? Mert nem akarta, hogy a családja ilyen állapotban lássa. Nem akarta, hogy aggódjanak miatta. Nem akarta hazavinni a bűntudatát, a dühét és a csalódottságát.

– Senkivel sem akartam találkozni, és senkivel sem akartam beszélni. Csapdát állítottak nekünk, és én egyenesen belerohantam. Két emberemet megölték. Nekem is meg kellett volna halnom.

– Úgy tűnik, majdnem meg is történt.

– De végül is megúsztam.

– Úgy hangzik, mintha sajnálná.

– Kérvényeztem az áthelyezésemet. Többé nem küldenek bevetésre. Valószínűleg bedugnak egy íróasztal mögé, vagy talán kiképző leszek.

– Szerintem ott is kitűnően kamatoztathatná a képességeit.

Jason pár percig hallgatott, aztán újra megszólalt:

– Fáradt vagyok.

– Akkor miért nem pihen egy kicsit? Hozok magamnak egy könyvet…

– Nem a pillanatnyi állapotomra céloztam. Kilenc éve szolgálok a hadsereg különleges alakulatánál. Jól végeztem a munkámat, de azon az éjszakán csődöt mondtam. Kétszer vagy háromszor is ellenőriznem kellett volna, hogy megbízható-e az információ. Nem akarok újra ekkora felelősséget vállalni.

– Szerintem túlságosan szigorú magához.

Jason vállat vont.

– Most már teljesen mindegy.

– FI fogja mesélni a családjának, mi történt?

– Ha egy mód van rá, nem. Szeretnék egészséges lenni, mire hazamegyek. –Jason lehunyta a szemét. – Ráadásul egy kicsit szégyellem is magam. Szerettem volna, ha büszkék rám, arra, amit elértem.

– Szerintem a családja nagyon boldog lesz, hogy túlélte azt a bevetést. Ez a legfontosabb. Biztosan nem fogják azt gondolni, hogy kudarcot vallott, ahogyan én sem teszem.

Jason kinyitotta a szemét.

– Maga nagyon kedves ember, Leslie O'Brien!

– Kedves? Igen, az vagyok.

– Van barátja?

Leslie felnevetett.

– Miért érdekli a magánéletem?

– Az enyémről már beszéltünk, nem?

– Néha egy-egy randi, de semmi komoly.

– Helyes.

A nő felvonta a szemöldökét.

– Hogyhogy helyes?

Jason újra behunyta a szemét.

– Nem szeretnék senki tyúkszemére rátaposni.

4. FEJEZET

Leslie nem hitt a fülének. Felállt, és megnézte közelebbről is. A férfi elnyúlva feküdt a fotelben. A szeme csukva volt, és Leslie meglepetten látta, milyen sűrű a szempillája.

A haja a homlokába hullott.

Jason hirtelen halkan felnyögött, és Leslie azt hitte, hogy mondott valamit. Odahajolt hozzá, és megállapította, hogy mélyen alszik. Biztosan álmodott valamit.

Elfordult, és megpillantotta a bőröndjét a két emeletes ágy közt a földön. A könyvek és az újságok szanaszét hevertek mellette. Hogyan lehet ilyen rendetlen?

Gyorsan elpakolt, közben előkereste a legmelegebb pizsamáját, és kirakta az ágyra. Keresett zoknit is, mert előző éjszaka nagyon fázott a lába.

Miközben Jasonnel beszélgettek, beesteledett. Leslie az órájára pillantott, és meglepetten vette tudomásul, hogy mindjárt nyolc óra lesz. Gyorsan telik az idő, ha az embernek egy kényszerű vendéglátó csapja a szelet.

Milyen különös nap volt ez a mai! Leslie azon töprengett, vajon Jason emlékszik-e majd rá, mennyi mindent elárult magáról.

A férfira pillantott, aki továbbra is jóízűen aludt. Aztán szemügyre vette a tüzet, és megállapította, hogy kellene tenni rá néhány fahasábot. A verandán látott egy kisebb farakást, így aztán felvette a kabátját, és hozott utánpótlást.

A tüzet úgy rakta meg, ahogyan Jasontől látta.

A férfi egész idő alatt meg sem mozdult. Leslie odament az asztalhoz, és elfújta a lámpát. Aztán bebújt a takaró mögé, amelyet az ágyra akasztott, felvette a pizsamáját, és kiment a fürdőszobába fogat mosni.

Amikor végzett, újra ránézett Jasonre, aki még mindig mozdulatlanul feküdt. Leslie hozott egy takarót, és ráterítette. Aztán halkan odament az ágyához, és lefeküdt.

Rettenetesen kimerült volt, mégsem tudott elaludni. Még sohasem találkozott olyan férfival, mint Jason.

Arra gondolt, hogy mindig igyekezett kerülni a katonákat. Nem mintha számítana, mivel foglalkozik Jason. Ha elmegy innen, soha többé nem találkoznak. Viszont legalább sikerült közelebbről is megismernie, és már nincs olyan rossz véleménnyel róla. A férfi fájdalmai megmagyarázzák udvariatlanságát és hirtelen haragját.

Ha most otthon lenne, biztosan alaposan kibeszélné a Jasonnel kapcsolatos élményeit Terivel, a legjobb barátnőjével. Vajon mi lehet Terivel?

Erősen remélte, hogy nincs semmi baja.

Leslie hangos csattanásra ébredt. Érzékelte, hogy a hang Jason fotelének irányából jött. Azonnal felkelt, hogy megnézze, minden rendben van-e.

– Jason!

Eltelt egy kis idő, mire a férfi válaszolt.

– Bocsásson meg, hogy felébresztettem. Segíthetek valamiben?

Ismét rövid szünet következett.

– Nem. Teszek még fát a tűzre, aztán lefekszem.

A holdfény bevilágított az ablakon, és a nő jól látta, hogy Jason a fotelben ül, és fogja a fejét. Leslie odament hozzá.

– Elvonult a vihar – jegyezte meg halkan.

– Igen. Valószínűleg a csendre ébredtem fel.

Leslie leült a kanapé szélére. Olyan közel volt Jasonhöz, hogy könnyedén hozzáérhetett volna.

Vannak fájdalmai? A férfi halkan felnyögött, de igyekezett mosolyogni.

– Voltam már jobban is. Valószínűleg elmúlt a gyógyszer hatása. – Egy pillanattal később hozzátette: – Biztosan rengeteg zagyvaságot összehordtam. Elnézést kérek.

– Nem történt semmi. Nagyon élveztem.

– Az elmúlt két napban többet beszéltem, mint három hónap alatt összesen.

– Néha segít.

Leslie megfogta Jason karját. A férfi döbbenten meredt rá. A lány nem is értette, hogyan juthatott ilyesmi az eszébe. Szerette volna megvigasztalni Jasont, de ezzel átlépte a kettejük közt húzódó láthatatlan határt. El akarta húzni a kezét, de a férfi nem engedte.

– Semmi baj, csak megijesztett. Már nagyon régóta nem ért hozzám senki.

– Ez nem is csoda. Hiszen úgy él itt, mint egy magányos farkas. – Magányos farkas?

– Szerintem jobban hangzik, mint a remete.

– Úgy látom, maga szándékosan meg akarja bántani a vendéglátóját, aki pedig önzetlenül kimenekítette a viharból.

Jason továbbra sem engedte el a Leslie kezét, és az ujjaik összekulcsolódtak.

– Tudom, hogy udvariatlan vagyok – mondta Leslie fojtott hangon.

– És magához mikor értek utoljára? – kérdezte halkan a férfi. A nő megpróbálta elhúzni a kezét, de Jason nem engedte.

– Elég régen – ismerte be végük

Leslie elveszítette az időérzékét. Nem tudta volna megmondani, meddig ültek ott egymás kezét fogva. Jason hirtelen felsóhajtott, és felállt.

– Kimegyek tűzifáért.

– Majd én!

Leslie felpattant, felvette a kabátját, és kinyitotta az ajtót. A hó ragyogott a holdfényben, és a váratlan látvány annyira meglepte, hogy elakadt a lélegzete. Fogalma sem volt róla, hogy ennyire szép tud lenni egy hófödte táj.

Jason éppen akkor jött ki a fürdőszobából, amikor Leslie fahasábokkal megrakodva belépett az ajtón. A férfi a botjára támaszkodva lassan odabicegett hozzá.

– Adja ide! – mondta.

– Meg tudom csinálni. Akkor is én raktam a tűzre, amikor maga még aludt.

Leslie letette a fát a kályha mellé, levette a kabátját, és felakasztotta a fogasra.

Mire visszafordult, Jason már a kályha előtt térdelt.

– Hol sebesült meg? – kérdezte a nő, miközben Jason lassan feltápászkodott.

– Arra kíváncsi, hol történt?

Leslie elmosolyodott.

– Nem, a sérülések helyére gondoltam. Azt tudom, hogy a lábát eltalálták.

– A vállamba, az oldalamba és a combomba kaptam egy-egy golyót. Az orvosok szerint szerencsém volt, hogy egyik sem talált el létfontosságú szervet. A combomban lévő izmok és idegek sajnos lassabban gyógyulnak, mint szeretném. A lábamra még mindig nem tudok ránehezedni. Az orvosok azzal biztatnak, hogy teljes lesz a felépülés, és nem fogok bicegni. A vállam és az oldalam többnyire csak akkor hasogat, ha változik az időjárás. – Elhúzta a száját – Őszintén szólva fogalmam sincs, miért mesélem el magának mindezt.

Jason lassan megfordult, és odament az ágyához. Leült, levette a csizmáját, a zokniját, majd végül a nadrágját is. Mikor ezzel végzett, a pulóverétől is megszabadult. Egy pólón és egy alsónadrágon kívül semmi sem volt rajta.

– Maga is lefekszik? – kérdezte türelmetlenül.

Leslie bólintott, de nem volt biztos benne, hogy Jason látta.

– Igen.

Amikor elhúzta az ágya fölé függesztett takarót, a férfi újra megszólalt.

– Leslie…

– Igen?

– Fél tőlem?

– Egy cseppet sem.

– Akkor vegye le azt a takarót! Felfogja a meleget.

Leslie meglehetősen ostobának érezte magát. Addig rángatta a takarót, amíg az ölébe nem hullott.

– Nyugodt lehet, nem fogom kihasználni a helyzetet – mondta Jason.

Leslie a férfi felé fordult.

– Hiszek magának.

Egymásra terítette a két takarót.

– Leslie…

A nő elmosolyodott. A gyógyszer valószínűleg még mindig hatott, csak a fájdalmat nem enyhítette. Máskülönben Jason nem beszélne ennyit.

– Igen?

Hosszabb szünet következett.

– Mindegy, nem fontos.

– Hozzak magának valamit?

– Nem kell.

Leslie odament hozzá.

– Mit akart mondani? A férfi felsóhajtott.

– Arra gondoltam, hogy egyikünk sem fázna annyira, ha egymás mellé feküdnénk, de már nem tartom jó ötletnek.

Jason kinyújtózott a takarója alatt.

– Jó éjszakát!

– Jason…

– Tessék.

– Szeretné, ha maga mellett aludnék?

Leslie örült, hogy Jason ebben a pillanatban nem látja, mert érezte, hogy elvörösödött.

– Sajnos többre nem vagyok képes, mint hogy átöleljem – válaszolta Jason szárazon.

– Rendben.

Leslie leült Jason mellé az ágy szélére, bár a szíve a torkában dobogott. Számára ez volt az első alkalom. Még senkivel sem aludt egy ágyban. Látta, hogy Jason az oldalán fekszik, háttal a falnak.

Vajon forduljon arccal a férfi felé? Ahhoz nincs elég hely, hogy a hátára feküdjön. Jason átkarolta a derekát, és maga mellé húzta úgy, hogy Leslie háta a mellkasához ért.

– Így jó lesz? – kérdezte rekedten a férfi.

Leslie úgy érezte, mintha egy kályha mellett feküdne. Ebben a pillanatban tudatosult benne, mennyire fázott eddig. Felsóhajtott.

– Igen, jó lesz.

Szótlanul feküdtek egymás mellett. Leslie izmai megfeszültek. Végül Jason megszólalt:

– Az az érzésem, hogy maga ehhez egyáltalán nincs hozzászokva.

A nő nyelt egyet.

– Igaza van. Egyke vagyok, így aztán mindig saját szobám volt, és természetesen saját ágyam is.

– Soha nem aludt a barátnőinél?

– Soha nem aludtunk egy ágyban.

– Kellemetlenül érzi magát?

Leslie elgondolkodott.

– Egy kicsit – mondta.

– Talán csak szokatlan a helyzet.

Jason ásított egyet.

– Jó éjszakát!

A kifújt levegő kellemesen csiklandozta Leslie nyakát. Behunyta a szemét. A férfi testének melege a feje búbjától a talpáig átjárta. Még egyszer felsóhajtott, azután elaludt.

Jason hirtelen felriadt álmából, és megállapította, hogy egy nő fekszik mellette. Hogy a…! Felemelte a fejét, és látta, hogy Leslie O'Brien az.

Elvette a kezét a nő melléről, és megpróbált arrébb húzódni, de nem volt elég hely. A háta így is hozzáért a falhoz. Rémlett, hogy Leslie az ő kérésére feküdt be az ágyába. Valószínűleg nem volt észnél. Annyira kívánta ezt a nőt, hogy szinte fájt. Körülnézett, és megállapította, hogy megint van áram. Esküdni mert volna, hogy leoltotta a lámpát az asztal fölött, de tévedett.

Leslie megmozdult. Jason igyekezett eltávolodni tőle, amennyire csak lehetett, de rájött, hogy hibát követett el. A nő azonnal elfoglalta a szabaddá vált helyet, és a hátára fordult. Jason arra számított, hogy amint kinyitja a szemét, hangosan felsikolt. Leslie ehelyett ránézett, és álmosan elmosolyodott. Annyira kívánatos volt, hogy Jason kis híján elvesztette az önuralmát.

– Jó reggelt! – mondta halkan Leslie, miközben puhán hozzáért a férfi arcához. – Jól aludt?

Az ujjai szinte égették Jason arcát. Ennek a nőnek: még egy szent sem tudna ellenállni. A férfi előrehajolt, és finoman megcsókolta Leslie száját. Számított rá, hogy a nő esetleg eltolja magától.

De ismét tévedett. Leslie olyan ártatlanul viszonozta a csókját, hogy Jason még jobban lázba jött. A nyelvével simogatni kezdte a nő ajkát. A csókjuk egyre bensőségesebb lett, és Jason rádöbbent, hogy azonnal abba kell hagyniuk. Nincs abban az állapotban, hogy lefeküdjön egy nővel. Erőt vett magán, és elhúzódott.

– Fel kell kelnem – mondta rekedten.

– Ó! Bocsásson meg!

Leslie gyorsan kiugrott az ágyból. A nő érkezése óta Jason most először maga is vágyott egy takaróra. Nagy szüksége lett volna némi privát szférára. Elvett egyet, amely a legközelebb volt hozzá, a dereka köré tekerte, és lassan felkelt. Leslie szerencsére éppen a bőröndjében turkált. Több hétre elegendő ruhát cipelt magával.

Jason magához vette a botját, kiment a fürdőszobába, és beállt a zuhany alá. Az elmúlt két nap eseményein törte a fejét. Leslie O'Brien betoppant az életébe, és minden a feje tetejére állt. Jason hirtelen rádöbbent, hogy már nem akar elbújni. Eleget nyalogatta a sebeit.

Egyszerre érdekelni kezdte Leslie úti célja. Meg akarta tudni, ki ez a nő, és honnan jön. Elhatározta, hogy gyorsan megtörölközik, felöltözik, aztán megpróbál válaszokat kapni a kérdéseire.

Leslie remek hangulatban volt. Éjszaka néhányszor felébredt, és élvezte Jason testének biztonságos melegét. Elmosolyodott. A baleset óta most először nem fázott.

Ráadásul a velejéig romlottnak érezte magát amiatt, hogy egy férfival aludt egy ágyban. Nem hitte volna, hogy lesz bátorsága ilyesmit tenni.

Öltözködés közben észrevette, hogy ég a lámpa az asztal fölött. Ezek szerint éjszaka visszakapcsolták az áramot.

A kedvenc pulóverét vette fel. Az édesanyjától kapta karácsonyra. Azt mondta, hogy a színe pontosan egyezik a szeme színével. Leslie tudta, hogy az apja szemét örökölte. Felvett egy vastag zoknit, aztán kiment a konyhába.

Úgy döntött, palacsintát süt reggelire. Miközben a tésztát kavarta, halkan dúdolt. Újra és újra eszébe jutott Jason csókja.

Mire a férfi frissen borotválkozva kijött a fürdőszobából, már az asztalt is megterítette.

– Mit szólnál egy reggelihez? – kérdezte.

– Egy pillanat. Még át kell öltöznöm.

Leslie kint maradt a konyhában, hogy Jason egyedül lehessen.

– Remekül festesz – mondta a férfi, miután leült az asztalhoz. – Hozzá tudnék szokni, hogy mindennap reggelit készíts nekem.

Leslie azonnal elpirult.

– Köszönöm.

Már majdnem végeztek az evéssel, amikor a lány zajt hallott az út irányából. A jókedve azonnal elszállt.

– Mi ez?

Leslie hangja remegett, és emiatt kellemetlenül érezte magát. Jason hallgatózott. Aztán folytatta az evést. Még egy korty kávét is ivott, mielőtt válaszolt:

– Egy hókotró. Valószínűleg letakarítják az utat.

– Ó!

Leslie nyelt egyet. Újra szembe kell néznie a valósággal.

– Akkor szólnom kellene valakinek, hogy húzza ki az autómat az árokból.

– Telefonálhatsz, de azt senki sem fogja tudni megmondani, mikor érnek ide. Biztosan mások is elakadtak rajtad kívül. Ráadásul a hókotró még jobban eltemeti az autódat, végtére is valahová le kell tolnia a havat az útról. Láttad már, hogy dolgozik?

Leslie megrázta a fejét. Meg kell nyugodnia. Tulajdonképpen nincs ok a pánikra. Talán az üldözői rájöttek, hogy autót bérelt, de itt fent biztosan nem fogják megtalálni. Ügyelt rá, hogy ne hagyjon nyomokat.

– Akkor úgy fest, hogy egy darabig még itt maradok – mondta erőltetett könnyedséggel.

Jason bekapta az utolsó falat palacsintát, amely szemmel láthatólag ízlett neki.

– Igyekszem megbarátkozni a gondolattal.

Leslie arckifejezését látva felnevetett.

– Vicceltem. Nem szeretnék megszabadulni tőled. Élvezem a társaságodat.

– Komolyan mondod?

– Teljesen. Szeretsz kártyázni? Azzal elüthetnénk az időt.

– Gyerekkoromban sokat kártyáztam anyámmal, de nem hiszem, hogy te a Fekete Péterre gondoltál.

Jason csalódott arckifejezését látva Leslie gyorsan hozzátette:

– Amikor nagyobb lettem, römit is játszottunk.

– Nagyszerű. Akkor römizni fogunk. Es pókerezni is megtaníthatlak, ha akarod.

– Azt nem pénzben szokták játszani?

– Majd gyufát használunk.

– Rendben.

Leslie felállt, és elpakolt az asztalról. Meglepetten vette tudomásul, hogy Jason követi.

– Jobban érzed magad? – kérdezte, és teleengedte vízzel a mosogatót.

A férfi a konyhapult széléhez támaszkodott.

– Igen is, meg nem is.

– Ezt nevezem egyértelmű válasznak – jegyezte meg csípősen Leslie.

– Valószínűleg azóta nem aludtam ilyen jól, mióta kiengedtek a kórházból.

– A fájdalomcsillapító miatt, igaz?

– Lehet, de arra is rájöttem, hogy jobban alszom, ha a karomban fekszel.

Leslie elpirult. Mit válaszoljon erre?

Megköszörülte a torkát.

– Örülök, hogy a segítségedre lehettem.

Igyekezett minden erejével csak a mosogatásra összpontosítani.

– A zuhany alatt felidéztem magamban a beszélgetéseinket. Elég keveset árultál el magadról.

Leslie összeszedte magát, ránézett Jasonre, és elmosolyodott.

– Nem sok mesélnivalóm van. Az iskolában elég jő jegyeket kaptam, lediplomáztam a főiskolán, aztán elfogadtam az első állást, amelyet felajánlottak. Azóta is ott dolgozom.

– Én viszont kíváncsi természet vagyok. Hogy kerül egy magadfajta déli szépség a michigani télbe?

Leslie nem akart hazudni. Elképzelhető, hogy Jason hinne neki, de a történtekbe még belegondolni is borzalmas, nemhogy beszélni róluk.

Letörölte a pultot, aztán a férfi félé fordult.

– Azt hiszem, talán… – kezdte, de elakadt. – A hókotró a te feljáródról is eltakarítja a havat?

– Csak ha megkérem őket. Miért kérdezed?

– Mert mintha zajt hallottam volna.

Leslie kinézett az ablakon, és gyorsan lebukott. Ők azok! Mégis rátaláltak. Mit tegyen most? Hová bújhatna el?

– Minden rendben, Leslie?

– Azok az em… emberek odakint engem keresnek. Azért jöttem ide, hogy elrejtőzzem előlük.

Leslie végigment négykézláb az ablak alatt, aztán felállt. Odarohant az ágyához, lehúzta az ágyneműjét, és riadtan körbenézett. Meglátta Jason bőröndjét, és beletömködte az ágyneműt, aztán megfogta a saját kofferjét, és betolta az ágy alá. Mikor felegyenesedett, a férfi úgy nézett rá, mintha megőrült volna. Tulajdonképpen nem járt messze az igazságtól.

– A fürdőszobában bújok el. Jobb ötletem nincs. Kérlek, ne engedd be őket! Nem szabad megtalálniuk. Segíts!

– Segítek. – Jason gyorsan körbenézett. – Semmi sem utal arra, hogy más is lenne itt rajtam kívül.

Leslie berohant a fürdőszobába, és bepréselte magát a csap és a kád közti szűk helyre. A kádban is elbújhatna, de azzal sem menne sokra. Ha valaki belép ide, úgyis azonnal észreveszi. Szándékosan nyitva hagyta a fürdőszoba ajtaját, hogy ne keltsen gyanút. Ráadásul szerette volna hallani, mit beszélnek odakint.

Úgy tűnt, mintha egy örökkévalóságot töltött volna el ebben a kényelmetlen helyzetben. Szerencsére a feljárót még nem takarították le, így legalább volt ideje elbújni, mielőtt a két férfi a házhoz ért.

Kopogtattak az ajtón.

Leslie hallotta, hogy Jason előveszi a fegyverét.

– Ki az? – kérdezte mogorván.

– Rendőrség.

5. FEJEZET

Rendőrség! Jason a fürdőszobaajtóra meredt. Mi történik itt? Miért keresi Leslie-t a rendőrség? Mit követett el? Sejtette, hogy nem apró szabálytalanságról van szó.

Gyorsan bedugta a fegyverét a nadrágja derekába, és ráhúzta a pulóverét. Aztán kinyitotta az ajtót. A napsütés elvakította.

Résnyire húzott szemmel méregette a verandán álló két alakot. Egyenruhát viseltek, és napszemüveget, amit Jason tökéletesen megértett. Egyikük magas volt és vékony, olyan harmincöt körüli, a másik alacsonyabb és ősz hajú. Mindketten megmutatták az igazolványukat. Jason alaposan szemügyre vette őket. A magasabbat Leonard Cowannek, a másikat Bryce Dentonnek hívták.

Mindketten seriffhelyettesek voltak Deer Creekből, Tennessee államból. Jason-nek fogalma sem volt, hol lehet az a város, de mintha Leslie azt mondta volna, hogy Tennessee-ből származik. Nem értette, miért esett pánikba a lány, amikor meglátta ezt a két férfit. Jasonnek valóban úgy tűnt, hogy rendőrök.

Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Leslie a rend őrei elől bujkál. Megállt az ajtóban, de nem hívta be a két férfit.

– Segíthetek?

– Reméljük. Egy szökött foglyot keresünk. Látta már ezt a nőt?

Jason szótlanul meredt Leslie gyűrött fényképére. Szökevény? Ez esetben nem meglepő, hogy elbújt. Visszaadta a fényképet a rendőröknek.

– Sajnos nem. Egyébként sincs sok látogatóm, főleg ilyenkor télen. Mivel vádolják?

– Az lényegtelen – vakkantotta az egyik férfi. – Meg kell találnunk.

A másik férfi rámosolygott Jasonre.

– Csak a munkánkat végezzük.

– Miből gondolják, hogy Michiganben van? Hiszen maguk Tennessee-ből jönnek. Tulajdonképpen honnan szökött meg?

– Nem azért vagyunk itt, hogy a kérdéseire válaszoljunk – torkolta le az első rendőr. – itt mi tesszük fel a kérdéseket.

Idióta! – gondolta Jason. Már nem is esett olyan nehezére hazudni.

– Elnézést. Az imént említettem, hogy alig akad látogatóm. Biztosan ezért feledkeztem meg a jó modorról.

– Ha mégis felbukkanna, hívjon fel bennünket! – mondta a higgadtabb férfi. – Alapos okunk van feltételezni, hogy a környéken bujkál.

Átnyújtott egy névjegykártyát Jasonnek.

– Ezen rajta van a mobilszámom. Éjjel-nappal elérhető vagyok.

– Persze. De továbbra sem értem, miért menekülne valaki Tennessee-ből Michiganbe.

A két férfi válaszadás nélkül hátat fordított, és elindultak a hóban. Jason becsukta az ajtót, elfordította a kulcsot, és megvárta, amíg beindítják a motort. Aztán az ablakhoz ment, és megvárta, hogy elhajtsanak. A sofőr óvatosan kitolatott az útra a saját keréknyomában.

Megvárta, amíg teljesen elhal a motor-hangja. Ha ezek ketten gyanakszanak, talán visszajönnek gyalog, bár ezt elég valószínűtlennek tartotta. Csodálkozott, hogy egyáltalán észrevették az ide vezető lehajtót. A hókotró hatalmas hóbuckákat épített az út mindkét oldalán. Ugyanakkor Jason már korábban is észrevette, hogy a feljárókat igyekeznek szabadon hagyni.

A két férfi felbukkanása legalább olyan érthetetlen volt, mint Leslie-é. Jason azonnal elindult a fürdőszoba felé.

A lány a csap és a kád közti résben kuporgott, a fejét a térdére támasztotta, és egész testében remegett.

Jason alaposan szemügyre vette. Ez a nő nem színészkedik. Valóban halálra rémült. Mindenáron ki akarta deríteni, hogy miért. Most azonnal.

– Szóval szökevény vagy. Ez eddig meg sem fordult a fejemben. Mi lenne, ha mindent elmesélnél? Ha már egy bűnözőnek segítek, tudnom kell, mibe keveredtem.

Leslie mellkasa elszorult. Légszomja volt, de képtelen volt levegőt venni. Mikor megérezte a vállán Jason kezét, felnézett rá.

– Úgy festesz, mint aki mindjárt elájul – mondta a férfi nyugtalanul. – Gyere be a szobába, és beszélgessünk!

Leslie nem volt biztos benne, hogy elbírja a lába, de megpróbált felállni. Szerencsére Jason hátat fordított neki, mert hánynia kellett. Amikor kiürült a gyomra, újra letérdelt.

Meglepődött, amikor a férfi odanyújtott neki egy nedves törülközőt. Leslie nagyon szégyellte magát, ezért nem nézett Jasonre, elvette a törülközőt, megmosta az arcát, kiöblítette a száját.

– Köszönöm.

Maga sem tudta, hogy a törülközőre érti-e, vagy arra, hogy a férfi hazudott miatta. Jason kiment a konyhába, és mindkettejüknek töltött kávét. Az egyikbe cukrot is tett, és a csészét odanyújtotta Leslie-nek. A másikat odavitte az asztalhoz.

– Ülj le!

A nő engedelmesen ivott egy korty kávét. Aztán elhúzta a száját.

– Ha inkább teát kérsz, szívesen főzök. Viszont a jelenlegi állapotodba cukorra van szükséged. – Jason azon töprengett, miért törődik ezzel a nővel. Hiszen az imént állapította meg a zuhany alatt, hogy alig tud róla valamit. Válaszokat akart kapni végre.

– Sikkasztottál?

Leslie megrázta a fejét.

– Hát akkor? Mesélj el mindent, és azt ajánlom, ne hazudj!

A nő kiitta a kávéját, mintha gyógyszer lenne. Mikor az utolsó kortyot is lenyelte, hirtelen megremegett. Aztán letette a csészét, és beszélni kezdett.

Azon a végzetes péntek estén Leslie sokáig maradt bent a munkahelyén. Egyébként sem volt más dolga, és szerette volna behozni a lemaradását. Kilenckor hagyta el a Deer Creek központjában lévő irodaépületet.

A parkoló jóformán üres volt, és Leslie-nek keresztül kellett vágnia rajta, hogy eljusson az autójáig. Már majdnem odaért, amikor észrevett két másik kocsit, és körülöttük három férfit. Egyébként is ideges volt, ha éjszaka egyedül kellett mászkálnia, ezért megszaporázta a lépteit. Őrült neki, hogy az irodában átvette az edzőcipőjét, mert így észrevétlen tudott maradni. A férfiak sem hallották meg.

Leslie hirtelen furcsa zajra lett figyelmes. Éppen akkor fordult a három férfi felé, amikor egyikük a földre zuhant. A magasabbik férfinak hangtompítós fegyver volt a kezében, és intett a társának, hogy emelje fél a testet a földről.

Leslie nem hitt a szemének. Amilyen halkan csak tudta, kinyitotta a kocsija ajtaját. Amint bejutott, lenyomta az összes zárat. Kiverte a hideg veríték. Te jó ég! Szemtanúja volt egy gyilkosságnak. Azonnal el kell tűnnie innen, és értesítenie a rendőrséget. Beindította a motort, és elindult. Hallotta, hogy valaki utánakiált. A visszapillantóból látta, hogy az egyik férfi futva követi. Gázt adott, és végigszáguldott az utcán.

A visszapillantóban hirtelen feltűnt egy pár vakító fényszóró. Az egyik autó követte. Leslie gyorsított, pedig a másik sofőr egyértelműen rávillantott, hogy álljon meg.

Neki azonban esze ágában sem volt gyilkosokkal tárgyalni.

Az egyik kanyar után behajtott a házak közé. Azt hitte, lerázta az üldözőit, de azok még mindig a nyomában voltak. Leslie végül bekanyarodott egy garázsbeállóra, ahogy a filmekben látta.

A másik kocsi továbbhajtott, de néhány perc elteltével újra megjelent. Ezúttal sokkal lassabban ment. Leslie dermedten ült a kocsiban. Miért nem szállt ki, és futott el, amíg megtehette volna? Most már késő.

Úgy érezte, órák teltek el, mégis várt. Lehet, hogy az a férfi még mindig itt ólálkodik a közelben. De az is lehet, hogy nem. 'falán észrevétlenül eljuthatna a lakásához, ott végre biztonságban lenne.

Amikor végre hazaért, nagyon megkönnyebbült. A házban összesen nyolc lakás volt, négy a földszinten, négy pedig az emeleten. Nem akart kockáztatni, ezért a ház mögött hagyta a kocsiját.

Felment a lépcsőn, és belépett a lakása ajtaján. A folyosón lévő óra szerint még csak fél tizenegy volt. Mióta eljött a munkahelyéről, annyi minden történt, hogy Leslie azt hitte, legalább hajnali két óra van. Felhívta a seriff irodáját, és elmondta, mit látott. A seriff felírta a nevet meg a címét, és megígérte, hogy azonnal kiküld két embert.

Leslie képtelen volt megnyugodni. Úgy döntött, hogy átmegy a barátnőjéhez, Terihez, aki a szemközti lakásban lakott, és valószínűleg éppen a tévé előtt ült. Teri férje egész hétre elutazott a városból.

Amikor a barátnője ajtót nyitott a csengetésre, Leslie meglepve állapította meg, hogy a barátnője köntösben van, és ásítozik. Nagyon rosszul érezte magát, amiért felébresztette.

– Sajnálom. Majd holnap visszajövök.

– Ne! Várj! Már felébredtem. Mi a baj? Úgy festesz, mint aki kísértetet látott.

Leslie nem tudta eldönteni, mitévő legyen. Nem szeretett volna a barátnője terhére lenni, ugyanakkor nem akart egyedül maradni otthon, amíg a rendőrök megérkeznek.

– Én… én láttam valamit, amit nem kellett volna, és halálra vagyok rémülve.

Teri kézen fogta, és behúzta maga után a lakásba. A szobában sötét volt, csak az utcai lámpa fénye világított be az ablakon. Leslie lerogyott a kanapéra, és felhúzta a térdét a mellkasához.

Teri leült vele szemben.

– Mondd el, mi történt!

– Szemtanúja voltam egy gyilkosságnak.

– Te jó ég! Hol?

Leslie gyorsan elmesélte a történteket.

– Tudnál személyleírást adni róluk? – kérdezte Teri, miután végighallgatta.

– A parkolóban szinte nappali világosság volt. Es az egyikük kocsival követett. Jól láttam az arcát az utcai lámpák fényében.

– Felismerted?

Leslie megrázta a fejét.

– Meg mernék esküdni rá, hogy egyiküket sem láttam még soha. Annak, akit lelőttek, vörös haja volt. Körülbelül olyan magas lehetett, mint én, és elég vékony.

– Szerencséd van, hogy épségben hazaértél. Biztos vagy benne, hogy senki sem követett?

– Én már semmiben sem vagyok biztos.

Teri felállt,

– Főzök egy teát. A rendőrök már úton vannak?

Leslie bólintott.

– Össze kell szednem magam, ha tanúskodni szeretnék. Nem akarom, hogy hisztérikának tartsanak.

– A helyedben mindenki hisztérikus lenne.

Leslie odaült az ablakhoz, és várta a rendőröket. Ők majd vigyáznak rá, és hamarosan minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Teri behozta a teát, és mire megitták, teljesen megnyugodott.

– Még soha nem éltem át ilyesmit. Remélem, többé nem is fogok.

Éppen akkor nézett ki az ablakon, amikor a rendőrautó bekanyarodott a ház elé,

– Megjöttek, Visszamegyek a lakásomba, hogy…

Leslie-nek hirtelen elakadt a szava. A két férfi kiszállt az autóból, és a lány rádöbbent, mekkora veszélyben van,

– Ezzel azt akarod mondani, hogy az iménti látogatóink közül az egyik gyilkos? – kérdezte Jason.

Leslie bólintott.

– Az arcát nem láttam, de a hangját felismertem. Hallottam őket, amikor Terivel beszélgettek. Ezek ugyanazok a férfiak, akiket a parkolóban láttam.

Leslie-nek vacogott a foga. Minden elővigyázatossága ellenére a gyilkosok rátaláltak. A keze is remegett. Jason kételkedő pillantása azonnal elárulta, hogy nem hisz neki. Leslie lehunyta a szemét. A férfi tudja a rendőrök számát, és bármikor felhívhatja őket. Ő pedig nem akadályozhatja meg ebben.

Kinézett a hófödte tájra. Esélye sincs, hogy elmeneküljön innen.

– Ezért vettek őrizetbe? – kérdezte végül Jason.

Leslie megrázta a fejét.

– Ezeket a férfiakat azóta sem láttam. Hazudtak neked.

Jasonnek el kell döntenie, kinek hisz. Hirtelen átkarolta Leslie-t, és szorosan magához ölelte.

– Ne aggódj! Minden rendben lesz.

A lány határtalan megkönnyebbülést érzett.

– Most, hogy rám találtak, nem hiszem. Nincs hová mennem.

– Kíváncsi lennék, hogyan szabadultál meg tőlük. Mit csináltál, amikor felismerted őket?

Leslie megpróbált mosolyogni.

– Pánikba estem. Arra számítottam, hogy a tanúvallomásom után minden visszatér a régi kerékvágásba. A telefonhívásból azonban rájöttek, hogy ki vagyok, és hol lakom.

– Az ügyészségen nem próbálkoztál?

– Deer Creek kis város. Csak egy rendőrőrs van.

– Szerinted a seriff tud a dologról?

– Fogalmam sincs. Nem akartam ott maradni, és újra felhívni.

Leslie a férfi vállára hajtotta a fejét. Jason szorosan átölelte. Rövid hallgatás után a férfi újra megszólalt:

– Mondd el, mit csináltál ezután!

– Teri nélkül nem sikerült volna. Beküldött a hálószobába, és ő beszélt a rendőrökkel. Hallottuk, hogy feljönnek az emeletre, és kitartóan püfölik az ajtómat.

Teri kinyitotta a lakásajtót, de a biztonsági láncot rajta hagyta.

– Maguk meg mit művelnek itt? – kérdezte – Az éjszaka közepén fellármázzák az egész házat.

– Kaptunk egy hívást Miss O'Brientől – válaszolta az egyik férfi. – Bejelentett egy bűntényt, és fel kell vennünk a jegyzőkönyvet.

Teri kiakasztotta a láncot, és kitárta az ajtót.

– Maguk is láthatják, hogy nincs itthon. Különben már ajtót nyitott volna. Erre a lármára még a halott is felébredne.

– Itt kell lennie. Ebből a lakásból telefonált.

– Biztos benne?

A két férfi egymásra nézett.

– Ki kellene derítenünk.

– Van pótkulcsom a lakáshoz – jelentette ki Teri. – Vészhelyzet esetére. Nagyon úgy tűnik, hogy most erről van szó. Remélem, a férjem nem ébredt fel, különben szólnom kell neki.

Leslie nem csukta be teljesen a hálószoba ajtaját, de olyan sötét volt odabent, hogy a rendőrök nem láthatták. Mégis riadtan hátrahőkölt, amikor Teri megjelent.

– Milyen voltam?

– Ha nem tudnám, mi történt valójában, én is hinnék neked. Mi a következő lépés?

– Beengedem őket a lakásodba. Megmutatom nekik, hogy minden érintetlen, aztán elküldöm őket.

Teri pontosan úgy tett, ahogy mondta. Leslie hallotta, amint a rendőrök lemennek a lépcsőn, és beszállnak az autójukba. Teri bement a hálószobába, és az ablakból nézte, ahogy elhajtanak.

– Sikerült – állapította meg Leslie. – Egyelőre biztonságban vagy, de ki kell jutnod a városból. El tudsz rejtőzni valahol? Ezek nem fogják feladni. Túl sokat tudsz.

Leslie elgondolkodott.

– Az unokatestvérem Michiganben lakik, és van egy tóparti háza.

Teri gyorsan felöltözött.

– Nagyszerű. Hívd fel! Addig szerzek egy autót.

– Így is eleget segítettél! Busszal elmegyek Nashville-be, aztán onnan átrepülök Grand Rapidsba.

– A rendőrök épp erre számítanak. Várni fognak rád, amikor kiszállsz a gépből. Nem szabad nyomokat hagynod magad után. Ismerek egy autószerelőt, aki kölcsönzéssel is foglalkozik. Elmegyek hozzá, és megmondom neki, hogy néhány napra kibérelnél egyet. Nincs hivatalosan nyilvántartva, úgyhogy a rendőrök nem tudják ellenőrizni.

Amikor Teri elment, Leslie visszaosont a lakásába. Nem mert villanyt gyújtani.

A sötétben tapogatózva elővette az anyja régi bőröndjét, kihúzgálta a fiókokat, és sietősen bedobált mindent, ami a keze ügyébe akadt. Északon biztosan hideg lesz, ezért igyekezett minél több meleg holmit bepakolni.

Megkereste a noteszét, és visszament Teri lakásába. Az ő telefonját biztosan nem figyelik. Ha mégis, a barátnője gond nélkül meg tudja magyarázni a michigani hívást. Leslie rábízta magát Teri félelmetes képzelőerejére.

Leslie ránézett Jasonre.

– Felhívtam az unokatestvéremet, elnézést kértem a kései zavarásért, és megkérdeztem tőle, hogy használhatnám-e a hétvégi házát. Elmagyarázta, hol találom a kulcsot, aztán azonnal letette. Álmából ébredt, és szerintem nem is emlékszik, hogy beszéltünk. Útközben mindenhol készpénzzel fizettem, hogy ne hagyjak nyomot, erre most mégis itt vannak, és össze-vissza hazudoznak.

– Jó okuk van megtalálni téged. A tanúvallomásod egy életre rács mögé juttathatja őket. A parkolóban egyenruhát viseltek'?

– Azt hiszem, nem, de amikor eljöttek hozzám, egyenruhában voltak.

Jason felállt, és elbicegett.

– Ránehezedtél a lábadra! – állapította meg döbbenten Leslie.

A férfi töltött kávét magának. Leslie-t is megkínálta, de ő visszautasította.

– Azt hiszem, mindkét lábamra szükségem lesz, ha segíteni akarok neked.

– Hiszen fájdalmaid vannak.

– Hozzászoktam a fájdalomhoz. Vannak fontosabb dolgok is.

– Semmi szükség rá, hogy te is belekeveredj. Ezek veszélyes emberek.

– Mihez kezdenél nélkülem? Biztosan azért keresnek errefelé, mert rájöttek, hogy az unokatestvérednek van itt egy háza.

– Tudom. A rendőrségi számítógépeken mindenféle adatokat lekérdezhetnek.

Jason elvigyorodott.

– Ezt én is meg tudom tenni.

– Komolyan mondod? Vannak kapcsolataid a rendőrségen?

– Nekem nincsenek. De ismerek valakit, aki az ország összes adatbankjához hozzá tud férni.

– És ki az?

Jason a telefon után nyúlt.

– A bátyám.

6. FEJEZET

Amikor a Nemzetbiztonsági Ügynökség bejelentkezett, Jason beleszólt a kagylóba.

– Kérem, kapcsolja John Crensaw-t!

– Egy pillanat.

Jason várakozott. Kétség sem fért hozzá, hogy az ügynökségnek van a legmegbízhatóbb telefonvonala.

– Mr. Crenshaw irodája – jelentkezett be végül egy férfihang.

– Szeretnék beszélni vele, ha lehetséges.

– Sajnálom. – A férfi hangja a vonal túlsó végén őszintének tűnt. – De Mr. Crenshaw éppen egy megbeszélésen van, és meghagyta, hogy ne zavarják.

– Értem. Megmondaná neki, hogy az öccse…

– Ó! Nem tudtam. Utasításom van, hogy családtagoknak mindig elérhető. Egy pillanat.

Néhány percbe így is beletelt, mire John a telefonhoz jött.

– Szervusz, öcskös! Örülök, hogy hívtál. Elárulnád, ki vagy?

– Jason. Nézd! Szükségem lenne…

– Á, Jason! Hogy vagy? Amerikából hívsz vagy külföldről? Elárulhatod, hogy hol vagy?

A férfi felsóhajtott. Nincs menekvés. Leslie-nek azonban segítségre van szüksége.

– Michiganben vagyok. Figyelj…!

– Michiganben? Ki küldött oda? Amikor a Delta Force-nál voltam, csak külföldi bevetéseken vettem részt.

– A Delta Force-nak még mindig csak külföldi bevetései vannak. Szabadságon vagyok.

– Michiganben?

– Majd mindent pontosan elmesélek, de most sokkal fontosabb dolog miatt hívlak.

– Hallgatlak.

Jason elmesélte a bátyjának, amit Leslie-től hallott.

– Ma idejöttek hozzám, és nem hiszem, hogy egykönnyen feladják a keresést. Ezért kérek tőled segítséget.

– Megteszem, amit tudok.

– Ki tudnád deríteni a részleteket? Főleg az érdekelne, hogy ezek ketten egyedül dolgoznak-e. Lehet, hogy valamilyen szervezet áll mögöttük.

– Értem. Van még valami?

– Szükségem lenne egy biztonságos helyre, ahol Leslie meghúzhatja magát, amíg a dolog elrendeződik, és ezek ketten rács mögé kerülnek.

John felnevetett.

– Hadd találgassak! A nő egyedülálló, szép és védelemre szorul…

– Nem jársz messze az igazságtól, de ez most nem fontos. Tudsz esetleg egy helyet, ahol…

– Persze hogy tudok. És te is tudsz,

– Hogy érted?

– Vidd el a farmra!

Jasonnek ez eddig eszébe sem jutott, de nem is állt szándékában elkísérni Leslie-t. Ráadásul nem akart találkozni a családjával sem.

– Jason! Ott vagy még? – kérdezte John.

– Igen. Itt vagyok. Eddig eszembe sem jutott, hogy én vigyem el valahová.

– Valószínűleg azért, mert te is tudod, hogy a szüleink lekapnak a tíz körmödről, ha megtudják, hogy Michiganben töltöd a szabadságodat, nem pedig otthon.

Jason bajban volt. Átadhatná Leslie-t a rendőrségnek. Ránézett a nőre. Senkije sincs, akiben megbízhatna, kivéve Terit. Ha viszont hazamegy Leslie-vel, akkor be kell vallania a szüleinek, hogy megsebesült.

– Jason?

– Igen?

– Talán annyira félsz a szüleinktől, hogy nem mersz hazamenni? Elárulod, mi van veled?

– Nem akartam senkivel sem találkozni, amíg nem vagyok teljesen egészséges. Pár hónappal ezelőtt csapdába csalták az egységemet. Túléltem, de megsebesültem.

John nem válaszolt azonnal. Amikor végül megszólalt, a hangja vészjóslóan halk volt. Pontosan olyan, mint az apjáé.

– Értem. És nem tartottad szükségesnek értesíteni a családodat arról, hogy majdnem otthagytad a fogadat valahol.

– Most, hogy így mondod…

– Mégis hogy mondjam, Jason? Mennyire súlyosak a sérüléseid?

– A lábamat, az oldalamat és a vállamat találták el. De már sokkal jobban vagyok.

– Na persze! Miért is kérnél segítséget a családodtól? Vagy miért is lábadoznál otthon? Szoktál néha másokra is gondolni? Nyilvánvalóan nem.

Jason pontosan erre számított. Talán ennél egy kicsit jobbra. John mindig is értett hozzá, hogy a földbe döngölje. Valószínűleg azért, mert alig volt köztük korkülönbség. John mindig is felnézett a bátyjára. Talán azért imponált neki annyira, mert sohasem azt tette, amit mások elvártak tőle.

John belépett a hadseregbe, tehát Jason is belépett. Amikor felajánlották neki, hogy a Delta Force tagja lehet, azonnal igent mondott, hiszen a bátyja is ott szolgált,

– Igazad van – ismerte el töredelmes hangon.

– Ha azt hiszed, hogy ennyivel megúszod, akkor tévedsz.

– Nem mertem a szemük elé kerülni. A tied elé főleg nem. Borzasztóan szégyelltem a történteket.

– Miért? Azért, mert majdnem megöltek?

– Azért, mert nem tudtam megmenteni az embereimet.

– Te sem vagy mindenható! Ezt jobb lesz, ha kivered a fejedből!

Jason nem válaszolt, a torka hirtelen elszorult. Képtelen volt szabadulni a bűntudattól. Vajon megtett minden tőle telhetőt a bajtársaiért?

– Jason! Ott vagy még?

– Igen.

– Akkor mondj valamit!

Jason megköszörülte a torkát.

– Valamivel jobban érzem magam. Jól tetted, hogy megmostad a fejem.

– Ehhez már hozzászokhattál volna. Mesélj valamit a barátnődről! Hogy is hívják?

– Leslie O'Brien. Egy könyvelőirodában dolgozik Deer Creekben.

– Hány éves? Csinos?

– Hagyjuk ezt!

– Na jó, egyelőre nem zaklatlak. Tehát miért nem akarod hazavinni hozzánk? Szégyelled?

– Nem erről van szó. – Jason Leslie-re nézett, aki őt figyelte. – Csak tegnap óta ismerem. A hóvihar fújta ide – magyarázta, de közben nem vette le a szemét a nőről. –Alig ismerjük egymást.

– Mindegy – válaszolt Jolin. – Emlékszel annak a két rendőrnek a nevére?

Jason lediktálta a neveket, John pedig felírta egy papírra.

– Azt tudják, hogy te ki vagy?

– Nem. És akkor sem találnak rám, ha utánanéznek a háznak. Egy katonatársamtól kaptam kölcsön.

– Így könnyebb lesz lerázni őket. Szerinted elhitték, hogy nem ismered Leslie-t?

– Talán. Az autója az árokba csúszott a hóviharban, és a hókotró betemette. Szerintem nem vették észre.

– Ha észreveszik, felismerik?

– Nem tudom. Fogalmam sincs, hogyan jutottak el idáig. Talán gyilkosok, de hogy kiváló nyomozók, az biztos.

– Van autód?

– Egy öreg terepjáró. Miért kérded?

– Észrevétlenül el kell jutnotok Texasba.

– Kérdés, hogy tudok-e annyit vezetni.

A vonal másik végén csönd támadt.

– Mást is eltitkolsz? – kérdezte végül John. – Tudsz járni?

– Bottal. Viszont a jobb lábamat találták el, és…

– És azzal nyomod a pedálokat – fejezte be a mondatot John. – Értem. Akkor majd Leslie vezet.

Jason újra ránézett a nőre, aki szótlanul meredt maga elé. Mintha ott sem lenne.

– Jó ötlet.

– Menj el egy autókereskedésbe, és vegyél egy autót, amellyel eljuttok Texasig! Majd otthagyod a farmon, ha vége a szabadságodnak.

– Igen, ez jó megoldás.

– Hívnod kellene egy taxit, amellyel bementek a városba.

– Leslie autóját is kihúzathatnám az árokból. – Jason még mindig a nőt figyelte. – Tetszik a gondolat, hogy egy csinos nő legyen a sofőröm.

Leslie kérdőn nézett a férfira.

– Rendben. Tűnjetek el onnan! Én majd felhívom a szüleinket.

– Köszönöm, John! – Jasont meghatotta a bátyja ajánlata, – Majd meghálálom.

– Ennyivel azért nem úszód meg. Jobb, ha már most felkészülsz arra, amit otthon kapni fogsz.

Jason elmosolyodott. Nagy kő esett le a szívéről.

– Nem lesz olyan borzasztó, ha kiállsz mellettem.

John felnevetett.

– Mint gimnazista korunkban. – Egy pillanatra elhallgatott. – Egyébként hallottad, hogy a múlt héten apa lettem? – kérdezte végük

– Komolyan? Gratulálok. Fiú vagy lány?

– Két kisfiú. Ikreink születtek.

Jason elnevette magát.

– Szívesen megnézném, ahogy hajnali kettőkor eteted őket.

– Hát igen. Még nekem is hozzá kell szoknom a gondolathoz.

– Sajnálom, hogy elrángattalak a tárgyalásról.

– Én nem. Már majdnem elaludtam. Vannak emberek, akik szerelmesek a saját hangjukba. Mindenképpen tartjuk a kapcsolatot! Tudnom kell, hogy merre jársz, és értesíts, ha a rendőrök újra felbukkannak! Utánanézek, hogy folyik-e nyomozás az ügyben. Ha nem, teszek róla, hogy elindítsák.

– Mindent köszönök, John! A fejmosást is.

– Nagyon szívesen.

Jason letette a telefont, és szótlanul meredt maga elé.

– A bátyáddal nagyon közel álltok egymáshoz, igaz?

A férfi odament a fotelhez, és óvatosan beleült.

– Most született gyereke?

– Ikrek. Két fiú. A nevüket el is felejtettem megkérdezni.

– Mit javasolt?

– Szerinte mindkettőnknek… Jason alaposan kihangsúlyozta ezt a szót – Texasba kellene mennünk. Valahonnan kerítenem kell egy autót.

Leslie döbbenten meredt rá.

– De miért pont Texasba?

– Ott lakom, ha nem vagyok szolgálatban.

– Miért várja el tőled John, hogy velem maradj?

– Valószínűleg csak így lehet biztos abban, hogy hazamegyek a családomhoz.

– Sajnálom, hogy el kell innen menned miattam.

Jason vállat vont.

– Ezen már nem tudok változtatni. Elárultam a bátyámnak, hol vagyok. Minél előbb haza kell érnem, mielőtt a szüleim a legrosszabbra gondolnának. Neked kellene vezetned. Remélem, ez nem gond.

– Nem is ismerem a családodat.

– .Engem sem ismertél, most mégis együtt kelünk útra.

Leslie elhúzta a száját.

– Ebben igazad van. Az én autómmal megyünk?

– Szerintem nem lenne túl jó ötlet. A rendőrök már biztosan beszéltek azzal a férfival, aki bérbe adta neked. Az is lehet, hogy lopottnak nyilvánították.

– Ó, ne!

– Biztosra kellene mennünk. A te autóddal megyünk be a városba. Ott majd megbízok valakit, hogy juttassa vissza Deer Creekbe. Ha útközben megállítják az illetőt, majd megadja John washingtoni telefonszámát. Mennyi a bérleti díj?

Leslie megmondta. Jason bólintott.

– Gondoskodom róla, hogy a tulajdonos megkapja a pénzét. Talán Johnnak fel kellene hívnia a barátnődet, és megkérdezni tőle, hogy zaklatta-e a rendőrség. De honnan fogja tudni Teri, hogy megbízhat-e a bátyámban?

Leslie elgondolkodott.

– Terinek van egy Sam nevű leguánja. Erről csak kevesen tudnak, mert tilos állatokat tartani a lakásban.

– Rendben. Ma este felhívom Johnt. De addig még rengeteg dolgunk van.

– Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az ügybe.

– Benne vagyok, akár tetszik, akár nem.

– A szüleid mit fognak szólni?

– Semmit. Egészen mások, mint én. Nagyon kedves emberek.

– Te is kedves vagy.

– Kezdetben nem ez volt a véleményed.

– Ez igaz, de aztán kiderült, hogy fájdalmaid vannak, és rosszul viseled mások társaságát.

– A megszokás.

Leslie felsóhajtott.

– Jelen pillanatban nincs túl sok választásom. Köszönöm, hogy elviszel magaddal.

– Szívesen. Miután ezt tisztáztuk, hívok egy vontatót, és ráígérek az árra, ha délután egyig ideér. Aztán bemegyünk a városba, és veszek egy autót.

Leslie döbbenten rámeredt.

– Csak úgy veszel egy autót?

Jason elmosolyodott.

– Az összes pénzem a bankban van, mivel eddig nem volt rá szükségem. Szerintem egy autóra futja belőle.

A férfi fellapozta a Sárga Oldalakat, és kikereste az egyik autómentő szolgálat számát.

Néhány órával később már egy autókereskedésben voltak. Leslie úgy érezte magát, mint Aliz csodaországban. Képtelen volt felfogni, mi történik vele. Jason éppen a kereskedővel tárgyalt. Amint kiderült, hogy egy összegben kifizeti a vételárat, minden olajozottan működött.

Leslie-t nem lepte meg, hogy Jason egy sportkocsit választott. Hamarosan már az utcán is voltak.

– Olyan könnyedén veszel autót, ahogy én cipőt szoktam – jegyezte meg Leslie néhány perc hallgatás után.

– Aha.

Jasonnek egész máshol jártak a gondolatai.

– Szerinted el tudsz menni a házig anélkül, hogy elakadnál?

Leslie ránézett.

– Valószínűleg nem.

– Én is ettől tartottam.

Jason elővette a zsebéből a mobiltelefonját, és beütött egy számot.

– Szia, Kevin! Tudom, hogy későn szólok, de mielőbb ki szeretném szabadítani a felhajtómat a hó alól. Ha azonnal odamész, dupla árat fizetek.

Rövid szünet következett.

– Remek. Most indultam a városból. Szerintem még előttem ott leszel.

Már majdnem odaértek a házhoz, amikor Leslie észrevett egy traktort, amelyen egy fiatal fiú ült. Már jóformán végzett is a munkával.

Mikor Jason lehúzta az ablakot, Kevin odaszólt neki:

– Klassz a kocsid!

– Köszönöm.

– Régóta megvan?

– Nem annyira.

Jason elővette a pénztárcáját.

– Igazán hálás vagyok a segítségedért.

– Szívesen máskor is.

A srác intett nekik, aztán visszaült a traktorra. Miután végzett, Leslie behajtott a ház elé, és megállt.

– Gyorsan végzek a csomagolással. És te?

Jason kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt.

– Én is hamar elkészülök, de a kamrából is ki kell pakolnunk. Mindent magunkkal viszünk.

– Majd én elintézem. Neked is szívesen segítek összecsomagolni.

Felmentek a lépcsőn, és Jason kinyitotta az ajtót.

– Nem kell anyáskodnod velem! Megszoktam, hogy egyedül gondoskodom magamról.

Leslie bement utána a házba, és becsukta az ajtót.

– Kissé túlérzékeny vagy, nem? Azt hittem, mielőbb el kell tűnnünk innen. Azért ajánlottam fel a segítségemet, hogy gyorsabban elkészüljünk.

– Bocsáss meg! A szekrényben vannak a ruháim. Sokkal jobban fogom érezni magam, ha végre úton leszünk.

Leslie szemügyre vette a házat.

– Magam sem érteni, hogy miért, de jól éreztem itt magam.

Jason éppen a ruháit hajtogatta össze. Felnézett, és Leslie azon töprengett, vajon mire gondolhat most.

A férfi végül elmosolyodott.

– Valószínűleg a társaság miatt – jegyezte meg.

7. FEJEZET

– Lehet, hogy nagyobb autót kellett volna venned.

Leslie Jasont figyelte, aki éppen a bőröndjeit gyömöszölte be a csomagtartóba.

– Minden be fog férni. A pakolás technikáján múlik az egész – válaszolta a férfi anélkül, hogy hátrafordult volna.

Néhány perc elteltével elégedetten felegyenesedett.

– Na ugye, megmondtam! Ez a csomagtartó jóval nagyobb, mint az ember gondolná.

Megfordult, és felvette a botját, amelyet az autóhoz támasztott.

– Úgy tűnik, végeztünk is. – Ránézett az órájára. – Nyolc óra van. Ideje indulnunk.

– Örülök, hogy sötétben utazunk.

Jason bólintott.

– Bezárom a házat. Addig indítsd be a motort, hogy bemelegedjen az autó!

Leslie már alig várta, hogy maga mögött hagyja a hideget. Az idő kitisztult, és a levegő rettenetesen lehűlt. Beszállt az autóba, és elindította a motort. Kicsit izgult, mert még soha nem vezetett ilyen erős kocsit. Idefelé jövet is eléggé lassan hajtott. Jason kinyitotta az ajtót, és beült mellé.

– Kész vagyunk. Ne vesztegessük tovább az időt!

Amint kiértek az autópályára, a férfi az órájára nézett, aztán elővette a telefonját, és tárcsázott.

– Halló! Én vagyok az – szólt bele. – Úton vagyunk dél felé. – Rövidebb szünet következett. – Addig megyünk, amíg Leslie el nem fárad. Sikerült kiderítened valamit? – A lány feszülten figyelt. – Ez remek – mondta végül Jason. – Holnap felhívlak.

Kikapcsolta a telefonját.

– Mit derített ki a bátyád?

A férfi nyújtózott egyet.

– A városod a bűnözés melegágya. Játéktermek, prostitúció, védelmi pénzek beszedése. A teljes bűnügyi paletta.

– Tele van gengszterekkel?

– Pontosan. Az FBI már el is kezdett nyomozni a lakossági bejelentések alapján.

– Tudják már, hogy ki volt az a férfi, akit lelőttek?

– A polgármester egyik munkatársa eltűnt. Állítólag sikkasztott, és meglépett a pénzzel. Érdekes módon senki sem tartja fontosnak, hogy megtalálják. A felesége nem hiszi el a vádakat és az FBI sem.

– Egyre cifrább a helyzet.

– Igen is, meg nem is. Amikor John elmondta az FBI-ügynököknek, hogy a gyilkosságnak volt egy szemtanúja, nagyon örültek, hogy épségben kijutottál a városból. Jelen pillanatban éppen azt próbálják kideríteni, hogy ki mozgatja a szálakat. Lehet, hogy a seriff az, de az is lehet, hogy őt csak lefizették, hogy szemet hunyjon a dolgok felett. Az ügynökök azt sem tartják kizártnak, hogy a helyettesei is kapnak némi zsebpénzt. Az FBI azt szeretné, ha egyelőre biztonságos helyen tartózkodnál. John megígérte nekik, hogy erről mi gondoskodunk.

– Tudott beszélni Terivel?

– Még nem, de folyamatosan próbálja utolérni. Ha bajba került, gondoskodni fog a védelméről.

– Ettől máris jobban érzem magam.

Egy darabig szótlanul haladtak. Leslie nem figyelte az idő múlását. Az a legfontosabb, hogy mielőbb elhagyják Michigant. Amikor néhány óra múlva elérték Indiana államot, Jason megszólalt.

– Ott egy motel. Mit szólnál hozzá, ha megszállnánk?

– Rendben.

Leslie figyelni kezdte a lehajtót. Nemcsak fizikailag volt kimerült, hanem lelkileg is. Egész úton az elmúlt napok eseményei kavarogtak a fejében, és azon töprengett, hogy helyesen cselekedett-e. Egy olyan férfival kelt útra, akit alig ismer, és hamarosan olyan embereknél fog lakni, akikkel még sosem találkozott. Megfordult a fejében, hogy felhívja az unokatestvérét, és elmondja neki, merre jár, de elvetette a gondolatot, mert attól félt, hogy lehallgatják a telefonját.

Alig várta, hogy végre egyedül legyen. Jason arckifejezéséből ítélve komoly fájdalmai lehettek. Valószínűleg neki is jót fog tenni egy kis magány.

Végre elérték a lehajtót, és Leslie bekanyarodott a szálloda elé.

– Te maradj az autóban! – utasította Jason. – Minél kevesebb emberrel találkozol, annál jobb. Egyébként honnan vették a fényképedet?

– Fogalmam sincs. Talán a jogosítványomból.

Jason bólintott.

– Valószínűleg. Őszintén szólva nem hiszem, hogy arról a képről bárki felismer.

Leslie elmosolyodott.

– Szerencsére.

– A valóságban sokkal szebb vagy. Mindjárt jövök.

Jason kiszállt, kivette a botját, és elindult a motel felé.

A megjegyzése kissé zavarba ejtette Leslie-t. A reggeli csókról azóta sem beszéltek. Lehetséges, hogy valóban ma reggel történt? Jasonnek valószínűleg semmit sem jelentett az egész.

Leslie-nek azonban nagyon is sokat számított. A férfi csókja olyan érzéseket ébresztett benne, amelyek létezéséről eddig nem is tudott, és ez váratlanul érte. Útközben nagyon nehezen viselte Jason közelségét. Szinte megszédítette a férfi arcszeszének és testének illata.

Figyelte Jasont, aki most a recepció előtt állt. Még a bottal is olyan hatást keltett, mint aki képes bárkivel felvenni a harcot. Bár elég későre járt, mégis rengetegen voltak a szálloda előterében. Leslie-nek feltűnt, hogy minden nő Jasont bámulja.

Látta, hogy a recepciós átad egy borítékot a férfinak, és abba az irányba mutat, amerre a szobáik vannak. Jason bólintott, és elindult kifelé. Megint erősen bicegett, valószínűleg komoly fájdalmai voltak. Remélhetőleg beveszi a fájdalomcsillapítót, hogy el tudjon aludni.

Jason visszaült az autóba.

– Utólagos engedelmeddel úgy döntöttem, hogy egy szobában fogunk aludni – mondta. – Először is azért, mert az a két férfi nem párokat keres, másrészt pedig azért, mert nyugodtabban alszom, ha tudom, hogy ott vagy a közelemben.

Ezek szerint a magányból nem lesz semmi. Leslie beindította a motort.

– Rendben – válaszolta anélkül, hogy Jasonre pillantott volna.

– Nem is ellenkezel? – kérdezte kis idő múlva a férfi.

– Túlságosan fáradt vagyok. Szeretnék mielőbb ágyba kerülni. Egyébként is két napot már egy helyiségben töltöttünk, és ez tulajdonképpen ugyanaz.

– Igazad van. Menj az épület oldalához! A szobánk a földszinten van.

– A csomagjainkat nem kell bevinnünk, ugye? – kérdezte Leslie, amikor kiszálltak.

Jason megrázta a fejét.

– Csak azt vigyük be, amire ma este szükségünk lehet.

Leslie kivette a tisztálkodószereit, a pizsamáját és azt a ruhát, amelyet másnap fel akart venni. Miután Jason is kipakolt, a lány becsukta a csomagtartót, és bezárta az autót. A férfi kinyitotta a szoba ajtaját.

Amikor felkapcsolta a villanyt, látták, hogy a szobához terebélyes franciaágy tartozik és egy jókora fürdőszoba.

– Mennyei kényelem – dörmögte Jason. – Menj zuhanyozni! Én tudok várni.

Leslie-nek nem kellett kétszer mondani. Bement a fürdőszobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Miközben a forró zuhany alatt állt, lehunyta a szemét.

Alig várta, hogy végre ágyba kerüljön.

Mire Jason mosakodni indult, Leslie már mélyen aludt.

Jason néhány perccel tíz óra előtt ébredt. Nem csoda, hiszen éjjel egyig úton voltak. Ráadásul most már nem kellett sietniük. Túlzás lett volna azt állítani, hogy alig várja a viszontlátást a szüleivel.

Nagyon szerette őket, mégis félt eléjük állni, és elmondani, mi történt vele. Leslie alaposan felborította a terveit.

Jason megfordult, és ránézett a lányra, aki háttal feküdt neki. Csak néhány hajtincset látott, amely kikunkorodott a takarója alól. John ráhibázott. Bármily meglepő, valóban odavan ezért a nőért.

Lehet, hogy azért érez így iránta, mert segítségre szorul. Erős nő, ugyanakkor gyermekien ártatlan. Pontosan Leslie ártatlansága zavarta Jasont. Rettenetesen zavarta. A lány szavak nélkül is egyértelművé tette, hogy nem szokása könnyelműen és kötelezettségek nélkül ágyba bújni senkivel. Jasonnek viszont eddig csak ilyen kapcsolatai voltak, és nem is vágyott másra.

Vagy talán mégis?

Leslie megfordult. Amikor észrevette, hogy Jason már ébren van, elmosolyodott.

– Jó reggelt!

– Öö, jó reggelt! – válaszolta a férfi rekedten. – Lassan el kellene indulnunk.

Előtte megreggelizhetnénk a szemközti étteremben.

– Rendben.

Leslie elvette a köntösét az ágy végéből, és belebújt.

– Sokkal jobban érzem magam. Úgy aludtam, mint a bunda.

Jason azt kívánta, bárcsak ő is elmondhatná magáról ugyanezt. Egész éjjel ide-oda forgolódott, és minden mozdulatra a combjába hasított a fájdalom.

– Néhány perc alatt elkészülök.

Leslie összeszedte a holmiját, és bement a fürdőszobába. Amint becsukódott mögötte az ajtó, Jason felállt, felöltözött, odament az ablakhoz, és elhúzta a függönyt.

Az ég szürke volt. Valószínűleg megint havazni fog. A gondolatra, hogy Leslie-nek megint hóesésben kell vezetnie, elhúzta a száját. Talán neki kellene a volán mögé ülnie. A lány majd leváltja, ha elfáradt. Addigra valószínűleg annyira délen lesznek, hogy a havazást felváltja az eső.

Esőben biztosan tud vezetni.

Jason felhívta a bátyját, akit ezúttal rögtön kapcsoltak.

– Csak szólni akartam, hogy Indiana északi részén járunk, és most indulunk tovább St. Louis felé.

– Megkaptam az eltűnt férfi személyleírását. Körülbelül 170 centi magas, vörös hajú…

– Valószínűleg ő lesz az. Várj egy percet!

Leslie éppen akkor lépett be a szobába, és Jason elismételte neki, amit a bátyjától hallott. A nő bólintott.

– Leslie nem látta az arcát, de valószínűleg ő az – mondta Jason.

– Jól kijöttök egymással?

– Persze. Miért kérded?

– Csak kíváncsi voltam. Megpróbálom felhívni Leslie barátnőjét. Később jelentkezem.

– Majdnem elfelejtettem valamit. Van egy jel, amelyből tudni fogja, hogy megbízhat benned.

– Mi az?

– Említsd meg Samet!

– Ki az a Sam?

– Sam Teri leguánja. Ha megemlíted, tudni foga, hogy Leslie megbízásából hívod.

John felnevetett.

– Egy Sam nevű leguán. Rendben van.

– Beszéltél már a szüleinkkel?

– Tegnap este felhívtam Jake-et, és egy órán keresztül taglaltuk a helyzetet. Ma elmegy anyáékhoz, és beszél velük. Biztosan dühösek lesznek, ha megtudják, mi történt. Jake igyekszik felkészíteni őket az érkezésetekre.

– Jól van.

– Jake azt szeretné, ha náluk laknátok Leslie-vel, Mostantól mindenkit alaposan átvizsgálnak, aki beteszi a lábát a farmra.

– Akkor is, ha rendőr az illető?

– Akkor különösen. Jack a New Eden-i seriffet is értesíteni fogja arra az esetre, ha őt is megkeresnék Leslie-vel kapcsolatban.

– Jó ötlet. Azt viszont tudnod kell, hogy ezek a fickók nagyon meggyőzőek tudnak lenni. Velem is majdnem elhitették, hogy Leslie szökött bűnöző.

– A seriff nem hagyja átverni magát.

– Helyes.

– Majd hívlak – mondta Jason, aztán mindketten letették a telefont. Jason ránézett Leslie-re.

– Minden rendben, ne aggódj!

– Meddig kell nálatok maradnom?

A férfi vállat vont.

– Fogalmam sincs. Ki kell várnunk, hogyan alakulnak a dolgok. Először is elő kell keríteni azt a férfit, akit látták Vagy legalább a hulláját.

– Akkor majd tanúskodnom kell, ugye?

– Nem tudom. Mindent a maga idejében.

Leslie bólintott.

– Menjünk reggelizni! Mindjárt éhen halok.

Jason igyekezett titkolni, hogy fájdalmai vannak. Előző nap túlságosan megerőltette magát. Lehet, hogy mégsem ajánlja fel, hogy vezetni fog. Mire befejezték a reggelit, eleredt az eső.

– Szeretnéd, ha inkább én vezetnék? – kérdezte Jason.

– Bírni fogod?

– Majd meglátjuk. Ha nem bírom, leváltasz. Nem fogok feleslegesen hősködni. Leslie elment az autóért. Amikor Jason beült a kormány mögé, megszólalt a telefonja. Mielőtt felvette volna, a lány felé fordult.

– Esetleg ma este megmasszírozhatnád a combomat.

– Szívesen.

Jason felvette a telefont.

– John vagyok, Leslie ott van melletted?

– Igen, itt ül az autóban. Miért kérdezed?

– Kapcsolom a gyanakvó barátnőjét. Nem akarja elhinni, hogy ismerem Leslie-t.

– Máris adom.

Jason átadta a lánynak a telefont.

– Teri szeretne beszélni veled.

Leslie meglepetten nyúlt a telefon után.

– Te vagy az, Teri?

A vonal másik végén azonban még mindig John beszélt.

– Egy pillanat. Máris kapcsolom.

Egy másodperccel később Leslie már hallotta is a barátnője hangját.

– Halló! Kivel beszélek?

Leslie felnevetett.

– Szia, Teri! Leslie vagyok.

– Leslie? Micsoda szerencse! Annyira aggódtam miattad. Ki ez a férfi, aki Samet emlegeti? Az unokatestvéred? Jól vagy?

– Jól vagyok. És ezt annak a katonának köszönhetem, aki a segítségemre sietett.

– Egy katonának? Nem is ismersz katonákat.

– Eddig csakugyan nem ismertem.

Leslie elmesélte Terinek, miként találkozott Jasonnel. – Te hogy vagy? – kérdezte aztán.

– Velem minden rendben, de rengeteget gondoltam rád. Ezek szerint nem ment minden simán.

– A hóvihart sikerült átvészelnem, de az a két férfi utánam jött Michiganbe.

– Borzasztó!

– Jason azt hazudta, hogy nem látott. Be akarták mesélni neki, hogy szökött bűnöző vagyok. Az embernek megáll az esze!

– Nyilvánvaló, hogy meg akarnak találni. És most is ezzel a katonával vagy?

– Igen. Jasonnek hívják. A bátyja a kormánynak dolgozik. Ő hívott fel téged. Arra gondoltam, ha megemlíti neked Samet, akkor tudni fogod, hogy megbízható.

– Nem akartam kockáztatni. Mihez kezdesz most?

– Jason elvisz a családjához Texasba. Náluk leszek, amíg nem mehetek haza.

– Ó! Ezek szerint az a katona nős. Hány éves tulajdonképpen?

Leslie vetett egy pillantást Jasonre.

– Nincs felesége. Harmincéves.

A férfi felvonta a szemöldökét.

– Hiszen az imént a családját emlegetted…

– Van még egy bátyja, aki viszont nős. Jason egyébként megbízott valakit, hogy vigye vissza Ednek az autót. Szerencsére nem lett semmi baja. Szólnál neki? Járt nálad valaki azóta?

Teri kuncogni kezdett.

– Igen, de Charlie nyitott ajtót.

– Megfélemlítette őket, igaz? Nem is sejtik, hogy valójában milyen kedves ember.

– Ez a mi titkunk. Mindenesetre közölte velük, hogy semmit sem tud rólad, és mindezt olyan hangnemben, hogy többet biztosan nem fognak idejönni.

– Charlie megeszi őket reggelire.

– Hát igen. Képes rá.

– Sajnálom, hogy nem láttam az arckifejezésüket.

– El tudlak érni valahogy?

– Majd én jelentkezem. Viszont szeretnélek megkérni valamire. Hívd fel a főnökömet, és mondd meg neki, hogy családi ügyben sürgősen el kellett utaznom. Jelentkezem, amint tudok.

– Rendben, felhívom. Van még valami?

– Esetleg kipakolhatnál a hűtőszekrényemből, és megöntözhetnéd a virágaimat.

– A növényeidet áthozom az én lakásomba. A leveleidet pedig megőrzöm. Vagy utánad küldjem őket?

– Még nem tudom. Köszönöm, hogy segítesz.

– Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha aznap este nem vagyok itthon. Kis híján elutaztam Charlie-val.

– Az őrangyalom vigyáz rám.

– Legalább valaki vigyáz. Erről a Jasonről pedig később mindent el kell mesélned.

– Nincs sok mesélnivalóm, de megígérem.

Leslie visszaadta Jasonnek a telefont, aki kikapcsolta.

– Teri jól van?

– Szerencsére igen.

A lány kinézett az ablakon.

– Elállt az eső. Add át a kormányt! Vigyáznod kell a lábadra.

– Ebéd után majd te vezetsz, addig viszont maradj nyugton!

Leslie-nek eszébe jutott, milyen sokkal tartozik Jasonnek.

– Nélküled most nem lennék itt. Ezért mindig hálás leszek neked.

– Jutalmul beérem a ma esti masszázzsal.

8. FEJEZET

– Hamarosan St. Louis-ba érünk – mondta Jason hat óra körül – Tudom, hogy korán van még, de szeretném, ha keresnénk egy szállodát.

A férfi már órák óta vezetett a szakadó esőben. Leslie szunyókált egy kicsit, de most hirtelen felébredt.

– Fájdalmaid vannak, ugye? Mondtam, hogy szívesen vezetek.

Jason rámosolygott.

– Szerettem volna kipróbálni az autót. Most már legalább tudom, hogy tényleg tetszik.

Leslie nyújtózott, és ásított egyet.

– Megértelek. Az én autóm egy halom ócskavas.

Jason áthajtott a városon, és megállt az egyik szállodánál. Ezúttal felvitették a csomagjaikat a szobájukba.

– Szeretnél enni valamit lefekvés előtt? Akkor nem kellene többet kimozdulnunk ebben a pocsék időben.

– Jó ötlet – válaszolta Leslie – Bár azt hittem, nem akarod, hogy lássanak.

Jason beszállt az autóba, és elindultak.

– Tudok egy olyan helyet, amelyik mindkét feltételnek megfelel. Szereted az olasz konyhát?

– Nincsenek nagy igényeim.

Amikor beléptek az étterembe, Leslie megértette, mire gondolt Jason. A helyiséget bokszokra osztották, a falon halványan égtek a lámpák.

– Tényleg nem forgalmas hely – állapította meg, miután megrendelték a vacsorájukat.

– Az egyik bajtársam St. Louis-ból származik. Néhány alkalommal nála töltöttem a szabadságomat. Ő hozott el ide, és megjegyeztem a helyet, mert remekül főznek.

Leslie a szalvétáját babrálta.

– Mikor érünk a farmra?

– Fia holnap korán reggel elindulunk, késő estére Dallasban leszünk. Ott kipihenjük magunkat, és továbbindulunk. Dallastól körülbelül még négy óra autóút.

– Kicsit zavar, hogy magaddal viszel az otthonodba. Nem szeretném, ha a családod hamis következtetéseket vonna le ebből.

– Emiatt nem kell aggódnod. John mindenkinek elmesélte, mi történt veled. A családom akkor is ragaszkodna hozzá, hogy ott maradj, ha én nem lennék veled.

– De senki sem tudja, meddig tart ez az egész. Remélhetőleg nem veszítem el a munkámat is.

Mindketten fáradtak voltak, és éhesek, így aztán amikor kihozták a vacsorájukat, szótlanul enni kezdtek, Leslie az elmúlt napokban többet látott Amerikából, mint eddig egész életében. Az anyjával alig utazgattak, inkább otthon ültek, és olvastak. St. Louis lenyűgözte, és rájött, hogy valami nagyon fontos maradt ki eddig az életéből.

– Jason? – szólalt meg Leslie, amikor kihozták a desszertet.

A férfi kérdőn nézett rá.

– Miért csinálod ezt?

– Mit?

– Miért viszel el a családodhoz? Úgy tűnt, hogy jól érezted magad abban a házban, és egyáltalán nem örültél, amikor megjelentem. Mi változott azóta?

Jason elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna.

– Igazad van. Azért mentem oda, mert nem akartam emberekkel találkozni. Ám miután betoppantál, nem volt választási lehetőségem. Mindenképpen maradnod kellett. – Jason ivott egy korty vizet.– Azt hiszem, jót tett nekem, hogy végre nem saját magammal foglalkoztam. – Jason elmosolyodott. – Egyszerűen nem tudtam szemet hunyni a téged ért igazságtalanság felett.

– Értem.

– Persze az is lehet, hogy Johnnak igaza van. Szerinte tetszel nekem.

– Ezt, mondta?

– Igen. És nem is tagadom, hogy valóban elbűvölőnek talállak.

– Engem? Nincs rajtam semmi elbűvölő. Annyira átlagos vagyok, hogy amikor fogászati ellenőrzésre megyek, a fogorvosom mindig azt hiszi, új beteg jött hozzá.

– Akkor biztosan nyolcvanéves és feledékeny.

– Ami azt illeti, valóban nemsokára nyugdíjba megy.

– Sugárzik belőled az életerő. Minden helyzetből megpróbálod kivágni magad. Még azokat a rendőröket is leráztad. – Jason hirtelen elmosolyodott. – És szerintem nagyon szép vagy.

– Ó!

Leslie azon töprengett, mit válaszoljon erre.

– Például nagyon tetszik, ahogy csillog a szemed a gyertyafényben. És alig tudom levenni a szemem a szádról.

Leslie rettenetesen zavarba jött.

– Megpróbálsz elcsábítani? – kérdezte remegő hangon.

Jason a kezére tette a kezét.

– Nem tudom. Szerinted sikerülhet?

– Biztosan meglep, amit most mondok, de nem vagyok jártas az efféle játékokban.

A férfi vágott egy grimaszt.

– Ez nem játék. Ez az a valami, ami emberemlékezet óta zajlik férfi és nő között.

Lesbe elhúzta a kezét.

– Nem keresek futó kalandokat.

– Mit keresel?

A lánynak eszébe jutott a gyerekkora.

– Szeretnék találkozni valakivel, akit szerethetek, és aki viszontszeret. A szüleim kapcsolata szinte idillikus volt. Két éve sem voltak házasok, amikor apámat megölték. Az anyám rengeteget mesélt róla. Mindig megrendített, mennyire szerették egymást. Amikor nagyobb lettem, az anyám ideadta a leveleket, amelyeket az apám írt neki. Az volt a szándéka, hogy jobban megismerjem. Tudom, hogy reménytelenül naiv vagyok, de ez a válasz a kérdésedre.

– Nagyon tetszik, hogy tudod, mit akarsz. Én is ismerek ilyen eszményi kapcsolatot.

– A szüleid házasságára célzói?

Jason bólintott.

– Amikor idősebb lettem, rájöttem, milyen szerencsés vagyok. A szüleim szeretik és tisztelik egymást. Azt hittem, minden házasság ilyen. Aztán láttam a rossz példákat is. – Jason ránézett az órára. – Indulunk?

Leslie bólintott. Képtelen volt megszólalni.

– Holnap korán akarunk kelni, és ki kell pihennünk magunkat.

A szállodához vezető úton Leslie-nek a férfi szavai jártak a fejében. Amikor felértek a szobájukba, minden úgy történt, mint előző este. Jason erősen a botjára nehezedett, amikor kijött a fürdőszobából.

Leslie megrázta a fejét.

– Még soha nem találkoztam ilyen makacs emberrel.

A férfi leült az ágya szélére.

– Hamarosan rendbe jövök. Valószínűleg begörcsöltek az izmok a lábamban.

– Feküdj le, megmasszírozom.

Jason elhúzta a száját.

– Nem gondoltam komolyan a masszázst. Ha hozzám érsz, biztosan nem tudok ellazulni.

– A fájdalomcsillapító segítene.

– Igen, de tiszta fejre van szükségem.

Leslie csípőre tette a kezét.

– Vagy beveszel egy tablettát, vagy hagyod, hogy segítsek neked.

Jason kinyújtózott az ágyon, és behunyta a szemét.

– Győztél – jelentette ki elgyötörten.

Leslie igyekezett eltekinteni a ténytől, hogy Jason mindössze egy törülközőt visel a dereka körül. Napbarnított vállán egyértelműen kivehető volt a heg.

– Megfordulnál? – kérdezte végük

A férfi szó nélkül hasra fordult, és berakott egy párnát a feje alá. Leslie igyekezett meggyőzni magát, hogy semmiség az egész. A táskájában talált egy testápolót, amely tökéletesen helyettesítette a masszázsolajat. Amikor masszírozni kezdte a férfi vállát, Jason hangosan felnyögött.

– Ez nem a combom – mondta.

A nő elmosolyodott, és kényelmesen elhelyezkedett mellette.

– Tudom, de mindenhol görcsös vagy. Ne ellenkezz!

– Hol tanultad? – kérdezte Jason kicsivel később.

– Van egy masszőr barátnőm, tőle ellestem néhány dolgot.

– Ha tudtam volna, hogy ilyen tehetséges vagy, nem ellenkezem.

Leslie sikeresen ellazította Jason hátizmait. Amikor észrevette, hogy alsónadrág is van rajta, levette róla a törülközőt, és hozzáfogott a combjához. Összerezzent, amikor megpillantotta a szörnyű sebét. Nem csoda, hogy fájdalmat vannak.

Jason hirtelen megfordult. Leslie azt hitte, hogy már rég elaludt, de a férfi szeme izzott a vágytok

– Gyere ide! – suttogta, és a lány olyan megadással hajolt fölé, mintha nem lenne saját akarata.

Ez a csók egészen más volt, mint a néhány nappal azelőtti. Leslie testét elöntötte a forróság. Jason magára húzta, és a lány teljesen átadta magát ennek a csodálatos érzésnek, aztán észrevette a férfi vágyát, és elhúzódott tőle.

– Túl nehéz vagyok – mondta, és lecsúszott róla.

– Szeretem, ahogy csókolsz – dünnyögte Jason, majd újra megcsókolta.

Leslie megsimogatta Jason mellkasát. Olyan erős volt. Amikor a férfi bedugta a kezét a pizsama felsője alá, megdermedt.

– Kérlek…

Alig kapott levegőt.

– Szeretnélek szeretni.

Amikor Jason csókolgatni kezdte a mellét, Leslie megremegett. Ám a férfi olyan gyengéden bánt vele, hogy képtelen volt tiltakozni. A szájába vette a mellbimbóját, és a nyelvével játszadozott vele. Leslie magához szorította a férfi fejét. Még életében nem kívánt így semmit. Kapkodva szedte a levegőt, és halkan nyögdécselt.

Úgy tűnt, Jason pontosan tudja, mit érez, mert benyúlt a pizsamanadrágjába, és becsúsztatta a kezét a combja közé. Leslie behunyta a szemét, felsóhajtott, és szorosan hozzásimult.

A férfi tovább simogatta, aztán az egyik ujjával óvatosan beléhatolt, és közben addig csókolgatta, míg a nő hangosan felkiáltott. A testét forró hullámokban öntötte el a gyönyör, és teljesen elgyengült. Jason nem hagyta abba a simogatást, és a másik kezével megfogta a mellét.

Amikor Leslie kinyitotta a szemét, a férfi kérdőn nézett rá.

– Jason, én…

Nem tudta, mit mondjon.

Jason megsimogatta a hátát.

Leslie újra megpróbálta.

– Én… – suttogta, de a szavak újra cserbenhagyták. Jason megszorította a kezét.

– Semmi olyat nem kell tenned, amit nem akarsz.

Leslie becsúsztatta a kezét a férfi alsónadrágjába.

– De én is akarom – suttogta.

Nem sokkal később Jason is hangosan felnyögött, és Leslie úgy érezte, ez volt a jutalma. A férfi kinyitotta a szemét, és olyan felszabadultnak tűnt, mint még soha.

– Köszönöm.

Leslie elpirult.

– Ez a legkevesebb, amit a jelenlegi helyzetben tenni tudtam érted. Remélem, most már el tudsz aludni.

– Sokkal jobban alszom, ha itt vagy mellettem. Szerencsére elég széles az ágy.

Leslie tudta, csak egy hajszál választja el attól, hogy beleszeressen Jasonbe. De hogyan lehet szerelmes valakibe, akit jóformán alig ismer?

Jason korán ébredt. Azon töprengett, vajon helyesen cselekedett-e az éjszaka. Az biztos, hogy az elmúlt hónapokban egyszer sem aludt ilyen jól. Leslie jelenléte pedig ijesztően természetes volt számára.

Óvatosan kihúzta a lány alól a karját, Leslie pedig belefúrta a fejét a párnába. Jason felkelt, és gyorsan beállt a zuhany alá, hogy kitisztuljon a feje. Tusolás közben még mindig az elmúlt éjszaka járt a fejében. Hogyan veszíthette el az önuralmát? Hiszen nem vágyott komoly kapcsolatra. És mégis… Leslie érintése olyan sebeket is begyógyított, amelyek létezéséről nem is tudott.

A kérdés csak az, hogy mihez kezdjen ezzel a helyzettel. Két nap múlva viszontlátja a családját. Két éve nem találkozott velük. Nem volt ott John esküvőjén, és a feleségét sem ismeri. Jake kétéves kisfiát sem látta még soha.

Mentségére szolgáljon, hogy nem ő osztotta be a szabadságát. A sebesülése után pedig elbújt a világ végén, és a sebeit nyalogatta, mint egy sebzett állat.

Elzárta a vizet. Amikor megtörülközött, és megborotválkozott, megállapította, hogy kénytelen lesz törülközőt tekerni a dereka köré, mert a ruháját a szobában felejtette. A tegnap éjszaka után Leslie biztosan azt fogja gondolni, hogy vissza akar bújni mellé az ágyba, de erről szó sem lehet.

Uralkodnia kell magán, amíg a farmra nem érnek. Ott már nem lesznek egyedül. Belépett a szobába, Leslie háttal állt neki, és egy bugyin kívül semmi sem volt rajta. Éppen a melltartóját próbálta bekapcsolni. – Bocsánat!

Jasonnek a földbe gyökerezett a lába. Leslie hirtelen megfordult, és maga elé kapta a köntösét. Közben egyszer sem nézett a férfira. A köntös jó szolgálatot tett volna, ha Leslie nem a tükör előtt áll. Így viszont Jason jól látta a hátát és formás, kerek fenekét.

– Azt hittem, sikerül felöltöznöm, mire kijössz a fürdőszobából – mondta sután Leslie.

– Összeszedem a ruhámat, aztán már itt sem vagyok.

Jason gyorsan kiválogatta, amit fel akart venni, és visszament a fürdőszobába.

– Remek – dörmögte az orra alá. A jó viszonynak ezennel vége. Felöltözött, aztán résnyire nyitotta a fürdőszoba ajtaját.

– Bejöhetek?

– Igen.

Jason belépett a szobába, és megállapította, hogy Leslie sötétbarna nadrágot és világosbarna inget visel, amely kiemeli a szeme színét. Jason odament a bőröndjéhez.

– Ha elkészültél, felhívom a recepciót, hogy küldjenek ide valakit a holminkért.

– Kész vagyok.

Jason telefonált, és várakoztak. Mindketten zavarban voltak.

– Leslie, igazán sajnálom a tegnap estét! A lány az ablaknál állt.

– Tudom. Nekem kell bocsánatot kérnem. Még sohasem masszíroztam férfit, de tudnom kellett volna, mit válthat ki – válaszolta anélkül, hogy hátrafordult volna.

Jason elhúzta a száját.

– Szerinted a masszázs az oka?

– Szerinted nem?

– Szerintem vibrál köztünk a levegő, amióta betoppantál az életembe. Csak eddig igyekeztünk tudomást sem venni róla.

– Nekem mindegy, mivel magyarázod. Mostantól viszont szeretném, ha elkerülnénk a hasonló helyzeteket.

Leslie felszegte az állát. Csak abból lehetett tudni, hogy zavarban van, hogy elpirult.

– Ebben az esetben szeretnék bocsánatot kérni. Azt hittem, hogy kölcsönösek az érzéseink.

Leslie leült az ágy szélére.

– Nem csak te vagy a felelős azért, ami tegnap történt, de azt hiszem, mostantól. jobb lenne, ha tartanánk a két lépés távolságot.

– Ha ettől jobban érzed magad…

Leslie bólintott.

– Igen.

– Mit javasolsz? Az út hátralévő részét töltsem a hátsó ülésen?

– Nem, de okosabb lenne, ha ma éjszaka külön szobában aludnánk. Jason szeretett volna mondani valamit, de Leslie közbevágott:

– Nem lesz semmi baj. Jelen pillanatban senki sem tudja, hol vagyok. A férfi vállat vont.

– Ahogy akarod.

– Így akarom.

Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón. Leslie kinyitotta, és beengedte a hordárt. Kijelentkeztek, és berakták a bőröndjeiket az autó csomagtartójába.

– Ennünk kellene valamit, mielőtt elindulunk – javasolta Jason. A szállodával szemben lévő étteremre mutatott. – Ott megreggelizhetnénk.

A St. Louis-ból Dallasba vezető út eseménytelenül telt el. Leslie az utat figyelte, Jason pedig elmerült a gondolataiban. Minél közelebb értek az otthonához, annál lehangoltabb lett. Este nyolc óra körül átkeltek a Red Riveren, és megérkeztek Texasba.

– Add át a kormányt! – kérte Jason. – Két óra múlva Dallasba érünk.

Leslie bekanyarodott az idegenforgalmi központ parkolójába. Eddig nagyon jó tempóban haladtak, mert csak tankolni álltak meg. A kettejük közt vibráló feszültség azonban teljesen kimerítette Leslie-t, Mindennél jobban vágyott egy szobára, ahol egyedül lehet, és összeszedheti magát.

Miért érzi magát ennyire ostobának? Pedig csak felelősségteljesen akar viselkedni. Nem vágyik futó kalandokra. Néha az is megfordult a fejében, hogy egyáltalán nem vágyik kapcsolatra, de tegnap este kiderült, hogy tévedett.

Akkor minden másról megfeledkezett… a múltjáról, az elővigyázatosságról és a jövőjéről. Rettenetesen kívánta Jasont, és semmi mást nem akart, csak szeretni őt. Ez az érzés ugyanakkor meg is rémítette. Elképzelhető, hogy olyasvalamit tett, amit élete végéig bánni fog. ._;

A vadászházban azért aludtak egymás mellett, mert mindkettejüknek szüksége volt egy másik ember közelségére. De tegnap este megkívánták egymást. Leslie azonban többre vágyott a szexnél. Es Jason a saját bevallása szerint sem férjnek való, arról nem is beszélve, hogy katona.

– Lánytestvéreid is vannak? – törte meg a csendet végül Leslie.

– Nincsenek. Négyen vagyunk fiúk.

– A többieket is meg fogom ismerni?

– Talán. Jared és Lindsey Houstonban él. Lehet, hogy eljönnek látogatóba a kisfiúkkal. Szerintem John nem lesz odahaza, Jake-ről pedig már meséltem. Ő vezeti a farmot. A felesége Ashley, és két gyerekük van. A kisebbiket, Joeyt még sosem láttam, és fogadni merek, hogy Heather is sokat változott.

– A szüleid is a közelben laknak?

– Van egy saját házuk a farmon. Mióta apám nem dolgozik, sokat utazgatnak, de most épp ők is otthon vannak.

– Szeretsz nagy családban élni?

– Tulajdonképpen igen. Szeretem és tisztelem a testvéreimet.

– Nagyon szerencsés vagy.

– Tudom.

Mire bekanyarodtak a dallasi szálloda elé, a feszültség egy kicsit oldódott. Leslie megvárta a kocsiban Jasont, aki elment bejelentkezni.

– Valami gond van? – kérdezte, amikor a férfi visszajött.

– Rendezvények zajlanak a városban, és mivel nem foglaltam szobát, nem lesz egyszerű szállást találnunk. Itt is telt ház van. A portás több hotelt is felhívott, de csak egyetlen szabad szobát talált. Mivel külön szobát szeretnél, tovább kell mennünk. Arlingtonban vagy Fort Worthben esetleg akad valami.

Leslie már alig várta, hogy vehessen egy forró fürdőt. A további autózás gondolata egyáltalán nem lelkesítette. Hangosan felsóhajtott.

– Kénytelenek leszünk elfogadni azt, amit ajánlottak.

Jason bólintott, és beült a volán mögé,

– Megígérem, hogy nem leszek tolakodó, és semmi olyat nem teszek, amit nem szeretnél – mondta Jason, miután elindultak.

– Nem a te viselkedésed aggaszt.

9. FEJEZET

Jason döbbenten meredt Leslie-re, és majdnem elhajtott a lejáró mellett. Vajon jól értette, amit mondott?

– Mire célzol?

– Ne tégy úgy, mintha nem értenéd! Napok óta együtt vagyunk, és én állandó kísértést érzek, hogy lefeküdjek veled.

– Akkor legyünk túl rajta!

Leslie felnevetett, amit a férfi egyáltalán nem értett. Annyira kívánta ezt a nőt, hogy szinte már fájt. Semmire sem vágyott jobban, mint hogy a magáévá tegye. Most azonnal.

– Nem hiszem, hogy ez a megoldás, Jason!

– De én igen.

A férfi meglátta a szállodát, és letért az útról.

– Remélem, még üres az a szoba!

A szoba még üres volt, de a recepciónál kiderült, hogy csak egyetlen franciaágy van benne. Jason remélte, Leslie hisz neki, és nem gondolja, hogy szándékosan intézte így. Amikor együtt beléptek a szálloda ajtaján, a férfi előre rettegett az elkövetkezendő néhány perctől.

– Leslie… – szólalt meg Jason, miközben a liftre vártak.

– Hm? – kérdezett vissza elmélázva Leslie.

– Mondanom kell valamit.

A lift csengetett, és az ajtó kinyílt. A férfi megvárta, amíg megnyomják a megfelelő emelet gombját.

– Szeretném, ha tudnád, hogy nem én intéztem így.

Leslie a lift falához támasztotta a fejét, és lehunyta a szemét.

– Hadd találgassak! Nincs víz. Vagy este tilos fürdeni.

– Egyik sem.

– Helyes. Ugyanis azt tervezem, hogy órákig áztatom magam a kádban.

– A szobában csak egy ágy van.

Leslie hirtelen kinyitotta a szemét.

– Ugye tréfálsz?

– Nem,

– Egy ágy van? Ezt nem hiszem el!

– Pedig igaz. Viszont az ágy elég nagy. Hatalmas. A párok ezt szeretik.

– Mi nem vagyunk egy pár.

– Ebben egyetértünk.

– Ez egyáltalán nem vicces.

– Nem is nevettem. Korábban is aludtunk már egy ágyban.

A lift megérkezett, és kiszálltak. Jason lába rettenetesen fájt. Eszébe sem jutna közeledni Leslie-hez.

Ostobaság. Felesleges megjátszania magát. Haláláig kívánni fogja ezt a nőt, és ezzel pontosan tisztában volt.

Erősen a botjára támaszkodott, miközben végigmentek a folyosón a szobájukig. Jason kinyitotta az ajtót, és Leslie belépett.

– Valóban szép szoba.

A nő benézett a fürdőszobába is.

– Ennyi pénzért szép is lehet.

Leslie rámeredt.

– Ó, istenem! Hogy is felejthettem el kifizetni a részem!

A táskájáért nyúlt, amely a komódon hevert.

– Máris kiállítok neked egy csekket, de addig biztosan nem tudod beváltani, amíg köröznek.

Jasonnél betelt a pohár.

– Ne légy nevetséges! Tettem egy megjegyzést, semmi több. Nem tartok igényt a pénzedre. Ennyit akkor is elköltöttem volna, ha egyedül jövök haza.

– Ó!

Leslie elfordult, és Jason megcsóválta a fejét. Nem akart így ráförmedni.

– Gyorsan lezuhanyozom, aztán befekhetsz a kádba. Mire végzel, én valószínűleg már mélyen alszom.

– Rendben.

Jason odalépett Leslie-hez, és megigazított egy rakoncátlan hajtincset.

– Minden rendben lesz. Majd meglátod.

Ekkor észrevette, hogy Leslie arcán legördül egy könnycsepp. A nő gyorsan letörölte.

– Fáradt vagyok. Nincs semmi baj.

Jason gyorsan lezuhanyozott. Mire visszament a szobába, Leslie az összes villanyt leoltotta, az ágy melletti lámpa kivételével. Felkelt a fotelból, ahol addig várakozott, bement a fürdőszobába, és halkan becsukta maga mögött az ajtót.

Jason megvárta, míg Leslie megnyitja a csapot. Aztán leült az ágy kivilágítatlan oldalára, megmasszírozta a combját, végül kényelmesen elnyújtózott. Néhány perc múlva már aludt is.

Leslie elégedetten felsóhajtott, amikor végre elmerült a fürdővízben. Megtámasztotta a fejét, lehunyta a szemét… és azonnal Jason Crenshaw-t látta maga előtt. A gyilkos lövés óta Leslie élete teljesen megváltozott, és nagyon sokat tanult önmagáról.

Még soha nem félt ennyire.

Még soha nem utazott ennyit.

Még soha nem került életveszélyes helyzetbe.

És még soha nem találkozott olyan férfival, mint Jason Crenshaw.

Ha nincs éppen rossz hangulatban, egész kedves. Megbízható, őszinte, és egyáltalán nem leplezi, mennyire vonzódik hozzá. Sajnos ez kölcsönös, ami fölöttébb nyugtalanító.

Megint egy szobában alszanak, de remélte, hogy képes lesz uralkodni magán. Jasonnek igaza volt, az ágy valóban hatalmas. Olyan távol fekhetnek egymástól, mintha külön aludnának. Mintha…

Leslie addig heverészett a kádban, amíg a víz ki nem hűlt. Mire visszament a szobába, Jason már mélyen aludt. Meztelen háta csillogott az olvasólámpa fényében. Leslie ellenállt a kísértésnek, hogy megsimogassa. Egy határozott mozdulattal leoltotta a villanyt, hogy ne lássa a férfit, aztán lefeküdt, és perceken belül ő is elaludt.

Éjszaka Leslie valószínűleg fázhatott, Jason pedig kitapogatta az ágyban, mert amikor felébredt, rájött, hogy nem álmodik. Jasonnel szenvedélyesen csókolóztak, miközben szorosan ölelték egymást. Leslie önként és boldogan átadta magát a gyönyörteljes érzésnek.

Jason álma annyira valóságossá vált, hogy csak valóság lehetett. Éppen Leslie-vel szeretkezett, hallotta a nő apró sóhajait.

– Leslie…

Nem tudta pontosan, mit akar mondani. Egy úriember még álmában sem hagyta volna idáig fajulni a dolgokat. Hiszen megígérte, hogy rendesen fog viselkedni.

Leslie álmosan rámosolygott.

– Semmi baj! Jó lesz így…

Jason tudta, hogy igaza van, innen már nincs visszaút. Magára húzta Leslie-t, akin nem volt pizsamanadrág. Vajon mikor került le róla? Így mindenesetre minden akadály elhárult. A derekához szorította Leslie csípőjét, és mozogni kezdett alatta. A ritmust gyorsult, és egyszerre érték el a beteljesülést.

– Túlságosan nehéz vagyok neked – suttogta végül Leslie.

– Ezt honnan veszed? – dörmögte Jason.

Lustán kinyitotta a szemét. A lány rajta feküdt, a combja még mindig széttárva. Jason megcsókolta a fülét, aztán lassan megfordult, hogy a szemébe tudjon nézni.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Igen…

Jason meglepetten tapasztalta, hogy a merevedése nem múlt el. Újra elkezdett lassan mozogni, és Leslie azonnal felvette a tempóját. Becézgették, simogatták és csókolgatták egymást, egyre vadabbul, egyre szenvedélyesebben, míg mindketten újra eljutottak a csúcsra.

Végül egymás karjában aludtak el.

Lesbe zajt hallott, és felébredt. A zaj Jasontől eredt, aki két csésze kávéval állt az ágy végében. Észre sem vette, hogy felkelt, és felöltözött, ami egyáltalán nem vallott rá.

Leslie felült az ágyban.

– Isteni illata van! Köszönöm.

Jason nem viszonozta a mosolyát.

– Azt hiszem, mindkettőnknek jól fog esni.

Odanyújtotta Leslie-nek az egyik csészét, és leült mellé az ágyra.

– Valami baj van? – kérdezte a lány.

– Nincs semmi baj, ha szedsz fogamzásgátlót.

Leslie döbbenten meredt rá.

– Nem szedek! Nem számoltam azzal, hogy…

– Én sem gondoltam komolyan, hogy megtörténik. Nálam sincs semmi. A michigani házban teljesen felesleges lett volna.

– Kétlem, hogy…

– Mikor volt az utolsó menstruációd?

Leslie elpirult. Erre nem is gondolt.

– Körülbelül két héttel ezelőtt – mondta elkeseredve.

Jason elgondolkodva méregette,

– Ugye tudod, mit kell most tennünk?

– Ki kell várnunk, amíg…

– Tévedés. Ma délelőtt teszünk egy kis kitérőt, kiváltjuk a házassági engedélyeket, és összeházasodunk.

Leslie-nek egy pillanat alatt kiröppent az álom a szeméből.

– Tréfálsz, ugye?

– Nem.

– Ne játszd meg nekem a mártírt! A következményekkel egyedül is elboldogulok. Már ha lesznek egyáltalán.

Leslie felhajtotta a takarót, felkelt, kiment a fürdőszobába, és becsukta az ajtót. Aztán lerogyott a padlóra.

Nem volt sem naiv, sem ostoba, tegnap este mégis úgy viselkedett. A tinédzserek szoktak így teherbe esni. De ő már nem tinédzser.

Mr. Crenshaw, a talpig úriember, ott várja bent, készen arra, hogy megindokolja elképesztő döntését. Figyelembe véve a tényeket, nem is úriember, hanem katona. Nem ismerte a rangját, de ettől még szőröstül-bőröstül a hadsereg tagja, Leslie nem akarta egy katonához kötni az életét. Jason azt mondta, hogy már nem küldik bevetésekre, de attól még bármi megtörténhet. Az apja is tartalékos volt, mégis elesett.

Erről szó sem lehet! Felállt, és odament a mosdókagylóhoz. A pizsamafelsőjén kívül semmi sem volt rajta. Erről azonnal eszébe jutott a tegnap éjszaka, és rettenetesen érezte magát. Nem számit, milyen érveket hoz fel Jason, eszében sincs feleségül menni hozzá.

Kénytelen volt egy törülközőt kötni a derekára, hogy viszonylag méltóságteljesen elhagyhassa a fürdőszobát.

Mikor belépett a szobába, Jason a fotelban ült. Úgy nézett rá, mint aki legszívesebben azonnal letépné róla a törülközőt.

Leslie szó nélkül összeszedett néhány ruhadarabot, visszament a fürdőszobába, és kényelmes tempóban felöltözött. Mikor végzett, Jason még mindig a fotelban ült. Leslie odalépett hozzá.

– Megyünk reggelizni? – kérdezte derűsen.

– Nem.

– Miért nem?

– Addig nem megyünk sehová, míg ezt a kérdést nem tisztáztuk.

Leslie felszegte az állát.

– Hiszen már tisztáztuk.

– Rendben. Ezek szerint a feleségem leszel.

– Nem. Eszem ágában sincs.

– Hallgass ide! Ha nem akarod, nem kényszeríthetlek, de szeretnék elmondani neked valamit. Velem még soha nem fordult elő, hogy ne védekeztem volna.

Leslie szeretett volna közbeszólni, de Jason nem engedte.

– Mindketten tudjuk, hogy van köztünk valami. Még egyetlen nőt sem kívántam ennyire, mint téged, és ha teherbe estél, szeretnék melletted lenni. Megértem, hogy nehezen tudsz dönteni, hiszen alig ismerjük egymást. Én viszont azt szeretném, ha összeházasodnánk. Ha nem vagy várandós, akár el is válhatunk. Persze csak ha ragaszkodsz hozzá.

– Ez a házasság intézményének sárba tiprása – jelentett ki Leslie. – Nem akarom így összekötni az életemet valakivel. Majd akkor megyek férjhez, ha találtam egy normális férfit, normális foglalkozással, aki egy normális nőre vágyik.

– Hiszen te egyáltalán nem vagy normális!

– Egy katonához pláne nem megyek hozzá.

– Az apád miatt?

Leslie bólintott.

– Igen.

– Te is tudod, hogy le akarok szerelni.

– Egyébként sem tudnék nyugodt szívvel hozzámenni egy olyan férfihoz, aki bemasírozik az autókereskedésbe, és minden további nélkül vásárol egy autót.

– Ne légy nevetséges! – Jason felemelte a hangját. – Ez a legostobább kifogás, amelyet valaha hallottam, de legalább most már tudom, hogy nem a pénzem miatt jössz hozzám.

– Nagyon vicces.

– Nem veszed figyelembe, hogy már így is utolsó gazembernek érzem magam. Néhány óra múlva szembe kell néznem a családommal, és magyarázattal tartozom nekik. Talán megmenthettem, volna az embereimet, de… – Jason nem hagyta, hogy Leslie közbeszóljon. – Elhatároztam, hogy legalább téged megvédelek, amennyire tudlak.

Jason felhörpintette a kávéját, és várt. Leslie nem válaszolt, ezért folytatta.

– Rendben van. Tegyük fel, hogy gyereket vársz. Készen állsz arra, hogy elmagyarázd majd neki, azért nincs apja, mert te nem voltál hajlandó hozzámenni?

– Ez nem tisztességes mondta hosszú hallgatás után Leslie.

– Szerintem te sem vagy tisztességes.

A lány döbbenten meredt maga elé. Jason úgy állította be a dolgokat, mintha ő viselkedne felelőtlenül.

– Nos, legyen – mondta végül. – De várjuk ki, hogy egyáltalán várandós vagyok-e.

– És ha az vagy?

Leslie felsóhajtott, és megrázta a fejét.

– Nem vagyok rossz fickó – mondta Jason. – Sokkal rosszabbat is kifoghattál volna.

Nem ez lesz álmai esküvője, gondolta Leslie, de erre korábban kellett volna gondolnia.

– Hogyan fogod megmagyarázni a szüleidnek?

Jason arca felderült.

– Ezek szerint fontolóra veszed az ajánlatomat?

– Várnunk kellene, amíg valami biztosat tudunk.

– Ezek szerint csak akkor jössz hozzám, ha elkerülhetetlen?

– Jason!

– Tessék!

– Ez borzasztó.

Jason felállt, és döbbenten meredt rá.

– Micsoda? Hogy feleségül kérlek?

– Nem. Éhgyomorra ilyesmiről beszélgetni. Mindjárt éhen halok.

– Jól van. Akkor menjünk reggelizni!

– És reggeli közben egy szó sem esik a házasságról. Megegyeztünk?

Jason halványan elmosolyodott.

– Nem könnyű veled.

Leslie bólintott.

– Jobban teszed, ha ezt észben tartod.

Két órával később már a városházán voltak, hogy kiváltsák a házassági engedélyt. Amíg a sorukra vártak, Leslie a többi párt figyelte. Mindannyian izgatottnak és boldognak tűntek. Bármennyit változott is a lány élete az elmúlt napokban, azt mégsem gondolta volna, hogy férjhez megy.

Jason reggeli közben betartotta a szavát, de alig evett valamit. Leslie ebből megértette, hogy felesleges tovább vitatkoznia vele. A férfi indokai teljesen helytállóak, neki pedig el kell felejtenie a gyerekkori álmait.

Amikor sorra kerültek, az ügyintéző feltette a megfelelő kérdéseket, a válaszokat pedig beírta a számítógépbe.

– Most már összeházasodhatunk? – kérdezte Jason, amikor átvette a kinyomtatott dokumentumot.

A hölgy a szemüvege fölött rápillantott.

– Sürgős, ugye? Sajnálom, de három napot várniuk kell, kivéve, ha ön aktív katonai szolgálatot teljesít.

Jason elővette a katonaigazolványát, és átnyújtotta a nőnek.

Az ügyintéző felírta a szükséges adatokat, odatette az engedély mellé, és mindkettőt visszaadta Jasonnek.

– Következő kérdés: van békebíró az épületben?

– Több is.

A hölgy elmagyarázta nekik, merre kell menniük, és elbúcsúztak.

– Fogadni mernék, hogy azt hiszi, várandós vagyok – mondta Leslie, amint kiléptek az ajtón.

– Téged érdekek mit gondol?

– Már azt sem tudom, én mit gondolok.

Jason átölelte.

– Minden rendben lesz!

A férfi mihamarabb túl akart lenni ezen az egészen. Megtalálták az egyik békebíró irodáját, de várakozniuk kellett.

A szertartás meglehetősen egyszerű volt. A békebíró sietősen aláírta az okiratot, amelyet még át kellett vinniük az anyakönyvi irodába. Jason megadta a farm címét, és az ügyintéző megígérte, hogy a másolatot néhány napon belül odaküldik.

Aztán kézen fogta Leslie-t, és visszamentek a parkolóházba az autóhoz. A lány felajánlotta, hogy vezet, de Jason megrázta a fejét. Valamivel el kellett terelnie a gondolatait, és a vezetés kapóra jött.

Hamarosan lefékezett egy étterem előtt.

– Ennem kell valamit.

Leslie az órájára pillantott.

– Nem csoda, mindjárt dél van.

A pincérnő nagyon kedves volt.

– Csak nem szabadságon vannak? – érdeklődött barátságosan.

Jason bólintott.

– Így is mondhatjuk.

– A kiejtése alapján le merem fogadni, hogy a környékről származik.

– Eltalálta.

A pincérnő Leslie felé fordult.

– Szintén texasi?

– Nem, én…

– …délről származik – fejezte be a mondatot a pincérnő Leslie helyett – Hallom az akcentusán. Mit szeretnének enni?

Most, hogy végre túlestek a házasságkötésen, Jasonnek megjött az étvágya. Leadták a rendeléseket.

– Igazán különleges teremtés – jegyezte meg Leslie derűsen, mikor a pincérnő elment.

– Sok ilyen van errefelé. Jobb, ha megszokod.

– Még sohasem jártam Texasban, de azt hiszem, ezt már mondtam. Jason bólintott, és elmosolyodott.

– Texasban a férfiak még igazi férfiak, és ezzel boldoggá teszik a nőket.

Leslie nevetett.

– És ezek a férfiak rendkívül szerények is.

– Tetszik a nevetésed – jegyezte meg Jason. – Említettem már?

A nő elfordította a fejét.

– Azt hiszem, még nem.

– Nem volt túl sok okod a nevetésre, amióta találkoztunk.

– Hát nem.

– Most már biztonságban vagy. Hivatalosan is Crenshaw lettél, és senki sem zaklathat.

Leslie a mellettük elsuhanó tájat figyelte. A nap egyre másra eltűnt egy felhő mögött, és mire a farmhoz értek, szinte teljesen besötétedett. A kovácsoltvas kapu tárva-nyitva állt.

– Jól vagy? – tette fel végül a kérdést végül Jasonnek. A férfi nagyon sápadtnak tűnt.

– Fájdalmaid vannak, igaz?

– Ennyire látszik?

– Be kell venned a gyógyszert, akár tetszik, akár nem – jelentette ki Leslie.

– Alig néhány órája vagyunk házasok, és máris parancsolgatsz nekem – húzta el a száját a férfi.

A lány vett egy mély lélegzetet, de rájött, hogy Jason csak ugratja.

– Ha beveszed a gyógyszert, megmasszírozlak – ajánlotta fel.

– Rendben.

Enyhén lankás tájon haladtak. Leslie látott teheneket, birkákat és néhány kecskét is.

– Oda nézz! Azok ott valóban őzek?…..– kiáltott fel izgatottan.

– Drágám, itt több az őz, mint a háziállat. A farmerek nem örülnek nekik.

– Hiszen olyan aranyosak!

– És éhesek. Rájárnak a termésre.

– Szelídek?

– Többségük igen. Gyerekkoromban az egyik alkalmazottunk talált egy gidát. Az anyját megölték. Felnevelte, és az őz mindenhová követte, mint egy kutya. Állítólag az ágya mellett aludt, de csak azért ott, mert a gazdája nem engedte, hogy befeküdjön mellé.

– Ugratsz!

– Nem. Kérdezd meg Jake-et vagy bárki mást a farmon! Fogadni mernék, hogy még Ashley is emlékszik Conchitára. Miguel nagyon büszke volt a gidájára.

Megpillantották a házat, és Leslie-nek úgy tűnt, mintha egy hollywoodi filmből vágták volna ki. Hatalmas, vörös tetős, fehérre festett épület, amelyet minden oldalról terasz vett körül. A gazdasági épületekkel a háttérben az egész úgy festett, mint egy kisebb falu.

– Nagyon szép.

– Ez az otthonom – válaszolta Jason elfúló hangon.

Megállt a főépület mellett. Ránézett Leslie-re, és elmosolyodott.

– Isten hozott a Crenshaw birtokon!

10. FEJEZET

– Végre ideértetek! – Leslie és Jason éppen kiszállt az autóból, amikor felcsendült a mély férfihang – Már épp kutatóbrigádot akartam küldeni a keresésetekre. – Széles vállú, keskeny csípőjű, hosszú lábú, magas fickó közeledett feléjük. Az illető odalépett Jasonhöz. – Minden rendben? – kérdezte tőle halkan.

A férfi bólintott.

– Csak fáradt vagyok.

– Ugyanis nem engedte, hogy én vezessek, és megerőltette a lábát – tette hozzá Leslie, majd kinyújtotta a kezét. – Üdvözlöm! Leslie O'Brien vagyok, maga pedig biztosan Jake.

– Örülök, hogy megismerhetem, Miss O'Brien. Úgy látszik, Jason elfelejtett megemlíteni néhány dolgot Johnnak.

– Valóban? Azt hittem, tudta, hogy én is jövök.

– Igen, tudtam, de John nem mondta, hogy maga ilyen fiatal és csinos. Kerüljenek beljebb!

Jason lassan lépdelt a ház felé. Amikor közelebb értek, Leslie a bejárati ajtó melletti ablakon egy pillanatra bekukkanthatott a házba. Belépett, és alaposan körülnézett. Hatalmas konyhában találta magát, asztallal, székekkel és mindenféle modern eszközzel, amelyre egy háziasszonynak szüksége lehet.

Jason leült.

– Hozzak neked valamit? – kérdezte aggodalmaskodva Jake.

– Be kellene vennie a gyógyszerét, de makacskodik.

– Ez rágalom.

– Hol van? – kérdezte Jake.

– A borotvakészletem mellett.

Jake kihozta a táskát, és átnyújtotta Jasonnek egy pohár víz kíséretében.

– Vedd be a fájdalomcsillapítódat!

Leslie arra számított, hogy Jason tiltakozni fog, de nem így történt. Szófogadóan lenyelte a tablettát.

– Hol van Ashley és a gyerekek? – kérdezte aztán.

– Ashley átvitte Heathert és Joeyt anyáékhoz. Éjszakára is ott maradnak. Azt gondoltuk, hogy nyugalomra lesz szükségetek.

Leslie látta, hogy a két testvér jelentőségteljesen egymásra néz.

– Meglep, hogy a szüleink itthon vannak. Hiszen olyan szívesen utaznak – vonta össze a szemöldökét Jason.

Jake elmosolyodott.

– Mióta az unokák megszülettek, anya csak rövidebb utakra hajlandó elmenni. Apa már beletörődött.

– Alig várom, hogy láthassam az unokaöcsémet. Biztosan nagyot nőtt.

– Szerintem túlságosan is nagyot. Egy évvel ezelőtt Joey még épphogy mászott, most meg alig érjük utol.

Jake Leslie-hez fordult.

– Bocsásson meg. hogy megfeledkeztem magáról, foglaljon helyet! Mindjárt hozok valami innivalót.

Leslie elmosolyodott.

– Megmutatná inkább a szobámat? Szeretném rendbe hozni magam, ráadásul biztosan rengeteg megbeszélnivalójuk van.

Jake bólintott.

– Ez igaz.

A férfi megfogta Leslie bőröndjét.

– Megmutatom a szobáját.

A lány követte Jake-et felfelé a szép ívű lépcsőn, aztán végig a folyosón. A férfi végül megállt az egyik ajtó előtt, és kinyitotta.

– Remélem, jól fogja érezni itt magát.

Leslie szóhoz sem jutott. A szoba akkora volt, mint az albérlete.

– Gyönyörű – sóhajtotta végük

– Örülök, hogy tetszik. Körülbelül egy óra múlva eszünk. Addig pihenjen nyugodtan!

Amikor Jason az otthonáról mesélt, Leslie mindig egy kis tanyát képzelt el a semmi közepén. Almában sem gondolta volna, hogy ez a ház akkora, mint egy szálloda.

Összeráncolta a homlokát. Az egész ügy egyre furcsább lett. Úgy tűnik, hozzáment egy gazdag férfihoz, akinek a bátyja ráadásul az összes rendőrségi adathoz hozzáfér. Kivett egy ruhát a bőröndjéből. Vajon Jason elmondja a bátyjának, hogy összeházasodtak?

Szerencsére az út hátralévő részében egyikük sem hozta szóba az esküvőt. Mindenesetre tény, hogy házasok, ezen kár rágódnia. Mégis őszintén remélte, hogy Jason nem újságolja el a hírt senkinek.

– Mi az, hogy megnősültél? – támadt ebben a pillanatban Jake az öccsének a konyhában.

Jason már bánta, hogy nem tartotta a száját.

– Átmehetnénk ezt megbeszélni valahova, ahol kényelembe helyezhetném magam?

– Ne beszélj mellé!

Jake felállt, és kiment a hallba. Jason követte, és közben megállapította, hogy a gyógyszer már hat. A feje kissé zavaros, de megéri. Amint elnyújtózott a kanapén, azonnal beszélni kezdett:

– Leslie-vel ma reggel összeházasodtunk Dallasban. Ezért is késtünk.

– Elvetted feleségül annak ellenére, hogy alig egy hete ismered?

– Figyelj, Jake! Nem mindenki olyan nőt vesz el, akit gyerekkora óta ismer. Te és Ashley kivételt jelentetek.

– Ezzel én is tisztában vagyok, de egyáltalán nem vall rád, hogy ilyen fontos kérdésben ennyire elhamarkodottan döntesz. Persze azt sem vártam volna tőled, hogy elbújj egy vadászházban. Mi van veled?

– Jó érzés újra itthon lenni. Annyira békés, és annyira megnyugtató.

– Jól van, értem. – Jake egy pillanatra elhallgatott. – Leslie-nek odaadtam az egyik vendégszobát. Ezek szerint helyesebb lett volna a te szobádba kísérni. Hamarabb is szólhattál volna.

– Jó lesz így. Valószínűleg nem alszom vele.

Jake egy darabig értetlenül bámult Jasonre. Aztán a magasba emelte a kezét.

– Több kérdést nem teszek fel. Legalábbis a magánéleteddel kapcsolatban nem. Azt viszont szeretném tudni, hogyan sebesültél meg.

Jason mesélni kezdett, és Jake figyelmesen hallgatta.

Amikor alig egy óra elteltével Leslie lement a földszintre, hangokat hallott kiszűrődni az egyik szobából. Az egyik Jasoné volt. Leslie elindult abba az irányba, és egy tágas, kényelmes bútorokkal berendezett helyiségbe érkezett.

Mielőtt bárki észrevette volna, megpillantott egy nőt, aki csakis Ashley lehetett. A férje mellett ült az egyik kanapén. Jake felnézett, meglátta Leslie-t, és felpattant.

– Jöjjön csak! Szeretném bemutatni a feleségemet.

Ashley is felállt, és rámosolygott Leslie-re.

– Nagyon örülök, hogy Jason elhozta hozzánk – mondta, és megszorította a kezét. – Hallom, milyen borzalmas élményben volt része. Nem is tudom, mitévő lettem volna a maga helyében.

Leslie vállat vont.

– Rossz időben voltam rossz helyen. Bárkivel megtörténhetett volna, aki abban az épületben dolgozik.

Ashley együtt érzőn nézett rá.

– Így legalább találkozott Jasonnel. – Az egyik fotelre mutatott. – Foglaljon helyet! A vacsora néhány perc múlva elkészül. Semmi különleges. Az egyik asszony a farmon készített: rakott zöldséget, amit lefagyasztottunk. Ha az én főzőtudományomon múlna, már mindannyian éhen haltunk volna.

Jake felvonta a szemöldökét.

– Azt is áruld el neki, hogy miért!

Ashley vállat vont.

– Állatorvos vagyok, és még az úgynevezett szabadidőmben is bármikor kihívhatnak egy-egy sürgős esethez.

Leslie meghökkenve nézett rá.

– Egyáltalán nem úgy fest, mint egy állatorvos. – Aztán Jason felé fordult. – Hogy vagy?

– Sokkal jobban.

– Enyhült a fájdalom?

– Igen. – Jason olyan tekintettel meredt rá, hogy Leslie-nek nagyot dobbant a szíve. – Csinos a ruhád – dörmögte.

A lány elkapta a tekintetét.

– Köszönöm.

Ashley megpróbált témát váltani.

– Jason mesélte, milyen mozgalmas napjuk volt. Délelőtt összeházasodtak, aztán autóztak néhány száz kilométert, és a nászéjszakát már itt töltik. Biztosan észrevette, milyen romantikus alkat Jason.

Leslie a férfi felé fordult.

– Nem tudtam, hogy el akarod mondani.

Jason elhúzta a száját.

– Miért ne mondtam volna? Talán titok?

– A házassági engedély egyébként több hétig érvényes – jegyezte meg Ashley. – A farmon is összeházasodhattatok volna a család részvételével.

Jason mosolygott.

– Nekem tetszett az esküvőnk. Semmi felhajtás.

– És a feleségedtől is megkérdezted a véleményét?

Leslie azonnal átvette a szót Jasontől.

– Egyáltalán nem bántam, bár elég hirtelen jött.

– Az biztos.

Jake jókedvűen méregette az öccsét.

– Az anyósomék holnap hazahozzák Heathert és Joeyt, és itt maradnak vacsorára – mondta végül Ashley. – Nem akartuk, hogy egyszerre találkozzon az egész családdal.

– Mit szóltak, mikor megtudták, hogy elvonultam a világtól? – kérdezte Jason.

– Meg fogsz lepődni – válaszolta Jake. – Inkább a sebesülésed miatt aggódtak.

Anya nagyon boldog, hogy egyáltalán túlélted.

Jason hirtelen megfogta Leslie kezét.

– Tetszik a szobád?

– Nagyon.

– Örülök.

– Bocsássatok meg egy pillanatra! – mondta Ashley, és felállt. – Megnézem a vacsorát.

Az asszony kézen fogta Jake-et, és maga után húzta. A férfi Jasonre nézett, és hamiskásan elmosolyodott.

– Úgy tűnik, szükség van rám a konyhában.

Amint kettesben maradtak, Jason megszólalt:

– Mi a baj, Leslie? – kérdezte. A nő megrázta a fejét.

– Semmi, fáradt vagyok.

– Eszembe sem jutott megkérdezni, milyen esküvőt akarsz. Szerettem volna mielőbb túl lenni rajta, mert attól féltem, még meggondolod magad – Jason mélyen Leslie szemébe nézett. – Szeretnék bocsánatot kérni tőled.

– Túl vagyunk rajta, semmi értelme rágódni rajta.

– Látom, még mindig bánt – állapította meg Jason szárazon.

– Majd megnyugszom. Mondtam már, hogy fáradt vagyok. Holnap új nap kezdődik.

– Szerettelek volna biztonságban tudni, mindenféle szempontból. Mától jogom is van hozzá, hogy megvédjelek bármitől.

Jake jelent meg az ajtóban.

– Gyertek enni! Aztán pihenhettek. Fel kell készülnötök a holnapi rohamra. Másnap Jason szülei is átjönnek. Vajon mit szólnak majd, ha megtudják, hogy a legkisebb fiuk egy vadidegen nőt vett feleségül?

Leslie önkéntelenül is elmosolyodott.

– Mi olyan mulatságos? – kérdezte Jason. A nő megrázta a fejét.

– Az jutott eszembe, mit szólnak majd a szüleid a házasságunkhoz.

– Tetszeni fogsz nekik. És tudod, miért?

Leslie megrázta a fejét.

– Mert pontosan rád van szükségem. Örülök, hogy találkoztunk! A szüleim is boldogok lesznek.

11. FEJEZET

A vacsora egyszerű volt, de mindenkinek nagyon ízlett, Ashley és Jake kitűnő házigazdának bizonyultak. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást, és ez nagy hatással volt Leslie-re. A férfiak a farm ügyeiről beszélgettek, és kitárgyalták a legújabb családi eseményeket.

Leslie érezte, milyen szoros a kötelék a két testvér között. Még sohasem látta Jasont ennyire nyugodtnak. Félt idejönni, de látszott rajta, hogy imádja a családját. Vajon tisztában van vele, milyen szerencsés fickó?

A vacsora végeztével Leslie elbúcsúzott, és felment az emeletre. Már majdnem elaludt, amikor valaki bekopogott az ajtaján.

– Ki az?

– Én vagyok – suttogta Jason.

Hát persze, hogy itt fog aludni, semmi sem szól ellene.

– Gyere be!

Leslie felült az ágyban. Jason szemmel láthatólag most lépett ki a zuhany alól. A haja még vizes volt. Mindössze egy farmernadrágot viselt, amelynek a gombját nyitva hagyta.

Tétován álldogált az ajtóban.

– Arra gondoltam, hogy megmasszírozhatnád a hátamat.

– Nincs is nálad a botod.

Jason vállat vont.

– Ez a gyógyszer csodákat művel.

Ezek szerint nem akart itt aludni. Leslie majdnem elnevette magát. Hogyan lehetett ilyen ostoba?

– Rendben – válaszolta. – Gyere, feküdj le az ágyra!

Jason leült az ágy szélére, és levette a nadrágját. Leslie megállapította, hogy nincs rajta alsónadrág. Nem kellett volna meglepődnie, de még nem szokta meg a gondolatot, hogy férjnél van.

Jason hasra fordult, és elnyúlt Leslie mellett, ő pedig elkezdte masszírozni a hátát.

– Leslie!

– Hm?

– Tudom, hogy rád erőltettem ezt a házasságot…

– Aha.

– Szeretném, ha tudnád, nem áll szándékomban érvényesíteni a férji jogaimat.

Biztosan azt gondolod, hogy nem tudom betartani az ígéretemet, de ezúttal állom a szavam. Nem érek hozzád, és nem alszom az ágyadban, kivéve, ha megkérsz rá.

– Ez a viselkedés egyáltalán nem jellemző egy texasi férfira.

– Komolyan beszélek.

– Rendben van.

– Amint elítélik a gyilkosokat, azt kezdesz az életeddel, amit akarsz.

– Rendben.

Jason felemelte a fejét.

– Rendben? – ismételte meg csalódottan.

– Nagyra értékelem a megértésedet. Remélem, hamarosan haza tudok menni, és rendbe hozhatom az életemet.

A férfi visszaejtette a fejét a párnára.

– Nagyszerű.

Leslie nem volt biztos benne, hogy jól értette, amit Jason mondott, mert a párna letompította a hangját. A férfinak gyönyörű teste volt, és Leslie szerette megérinteni. Sok tulajdonságát kedvelte; például az őszinteségét. De nem számít, mit érez iránta, hiszen nem illenek össze.

Ő egész eddig biztonságos, nyugodt életet élt, és kedveli, hogy a napjai viszonylag eseménytelenül telnek. Jason ezzel szemben jól képzett katona, rengeteg helyen megfordult, imádja a kalandot és a veszélyt. Ha ő lett volna a gyilkosság szemtanúja, biztosan nem menekül el.

Leslie életében Jason volt az első férfi. Ez azonban nem befolyásolhatja a döntéseit. Tiszta fejjel kell gondolkodnia, és nem szabad hagynia, hogy az érzelmei irányítsák. Teljesen más lenne a helyzet, ha Jason valóban szerelmes lenne belé, és vele képzelné el a jövőjét.

De Leslie tudta, hogy erről szó sincs. Jason túl sokáig volt egyedül, amikor ő megjelent az életében. Ami később köztük történt, valószínűleg előrelátható volt. Es ha ma reggel védekeztek volna, szóba sem kerül a házasság.

Leslie felsóhajtott. Jason elaludt masszázs közben. Pedig épp az imént ígérte meg, hogy nem fog itt aludni.

Elnyújtózott a férfi mellett, és gondosan betakarta. Utána még sokáig nem jött álom a szemére.

Jason hirtelen felriadt. Mit keres Leslie a karjában? Olyan szorosan ölelte, mintha soha többé nem akarná elengedni. Óvatosan elhúzódott mellőle, és kiült az ágy szélére. Leslie valamit dünnyögött, de nem ébredt fel.

Jason megrázta a fejét, és felkelt. Felvette a farmerját, amely a földön hevert, és odament az ajtóhoz.

Nagyon korán van még. Visszamegy a szobájába, és lefekszik…

– Nem alszol Leslie-vel, ugye?

Jake a saját hálószobája felől közeledett, és majdnem halálra rémítette Jasont. Az ijedtében megpördült, és a falnak kellett támaszkodnia, hogy ne essen el.

– A látszat csal,

Jason elbicegett a bátyjával a szobájáig,

– Hát persze – jegyezte meg Jake csípősen,

– Tegnap este megmasszírozott,

– Manapság ezt így hívják?

– Semmi sem történt. Elaludtam, és most ébredtem fel. Ha megbocsátasz, most szeretnék felöltözni, ha már te is ébren vagy,

– Ahogy akarod, de miattam nem kell fenn maradnod – mondta Jake, és továbbment a folyosón.

Jason a bátyja után nézett. Ezek szerint teljesen mindegy, hány éves, valószínűleg egész életében azt fogja érezni, hogy magyarázkodnia kell a testvérei előtt. Felöltözött, magához vette a botját, és lement a konyhába, ahol Jake éppen a kávéját itta.

– Tölts magadnak! – kínálta Jake, Miközben Jason kávét öntött, megkérdezte: – Mikor kell újra jelentkezned az alakulatodnál?

– Amint a Bethesda kórház orvosai szolgálatra alkalmasnak nyilvánítanak.

– Tegnap azt mondtad, hogy fontolóra veszed a leszerelést. Ez igaz?

– Igen, sok mindenen gondolkodtam. Bármit mondanak is az orvosok, a lábam már sohasem lesz a régi.

– És mivel akarsz foglalkozni? – tudakolta Jake,

– Jó kérdés. Nincs sok tapasztalatom a civil életben.

– Megfordult már a fejedben, hogy gazdálkodj valahol a közelben? Tudok egy eladó farmot, ha érdekek – Jason csodálkozva felvonta a szemöldökét. – Gyerekkorodban szerettél velem dolgozni – tette hozzá.

– Akkor még te is gyerek voltál, hiszen csak nyolc év van köztünk.

– Te pedig az elmúlt tizenkét évben nem voltál itthon.

Jason a csészéjébe bámult. Megitta a kávét, aztán frisset töltött,

– Felnőtt férfi akartam lenni, és azt hittem, a hadseregnél sikerülni fog.

– Most, hogy megnősülték akár meg is állapodhatnák

Jason felsóhajtott.

– Ez nem valódi házasság.

– Nem?

– Természetesen hivatalos, de nem szeretjük egymást.

Jake felnevetett, ami nagyon zavarta Jasont.

– Mi olyan vicces?

– Te vagy vicces. Évek óta nem láttalak, de jól látom, mit érzel Leslie iránt. Ha belép a szobába, felragyog az arcod. Le sem veszed róla a tekinteted, majd felfalod a szemeddel.

– Nem feküdtem le vele ma éjszaka – jelentette ki Jason összeszorított fogakkal.

– De szerettél volna.

Jason egy darabig szótlanul méregette a bátyját.

– Igaz – ismerte be végül.

– Ez esetben nem értelek. A gáncs nélküli lovag szerepében tetszelegsz? Megmentetted, beleszerettél, feleségül vetted. Most meg hozzá sem érsz?

– Bonyolult. Nem vagyok belé szerelmes.

– Folyton ezt ismételgeted.

– Ez az igazság.

– Rendben van.

Jake letette a bögréjét.

– Szerinted hogy bírná a lábad a lovaglást?

– Nem tudom, de kipróbálhatjuk.

– Gyere, keresünk neked egy megbízható lovat. Megmutatom, mi történt itt az elmúlt néhány évben.

Amikor Leslie felébredt, látta, hogy Jason már elment. Felsóhajtott. Furcsamód megszokta, hogy a férfi ott fekszik mellette, pedig alig egy hete ismerik egymást. Teljesen össze volt zavarodva, és legszívesebben felhívta volna Terit, hogy beszélgessenek egy jót. Vajon a barátnője meglepődne, ha megtudná, hogy Leslie hozzáment „a katonához”?

Jason azt tanácsolta, hogy a biztonság kedvéért senkinek se telefonáljon. Leslie tudta, hogy igaza van. Gyorsan rendbe hozta magát, és lement a földszintre. Már a lépcsőn érezte a sült szalonna és a friss kávé illatát. Megkordult a gyomra.

– Jó reggelt! – mondta Ashley, mikor megpillantotta Leslie-t. – Épp jókor jött. Most szóltam a fiúknak, és mindjárt ehetünk. Valószínűleg jó étvágyuk lesz.

– Milyen fiúkról van szó?

– Jake-ről és Jasonről. Kilovagoltak, mert a férjem meg akarta mutatni a borjakat, amelyeket néhány hete vett.

– Jason lovagol? Igazi lovon?

– Így értettem.

– Ezek szerint már nem fáj annyira a lába.

Ashley éppen végzett a terítéssel, amikor Leslie lépteket hallott a terasz felől. Kinyílt az ajtó, és felbukkant Jake, nyomában Jasonnel. Leslie szeme tágra nyílt a meglepetéstől. A két férfi közt döbbenetes volt a hasonlóság, főleg azért, mert mindketten cowboykalapot, farmert, és gyapjúpulóvert viseltek.

Jason kerülte Leslie pillantását.

– Jó reggelt!

A férfiak megmosták a kezüket a mosogatóban, aztán leültek az asztalhoz. Leslie Jason mellé ült.

– Jól aludtál? – kérdezte a férfi.

– Igen, köszönöm.

A nő egy pillanatra ránézett, mielőtt átvette volna szalonnával, kolbásszal, rántottával és kenyérrel megrakott tányérját.

– Neked ma nem kell dolgoznod? – kérdezte Jason Ashley-től.

– Hivatalosan nem. Remélem, hogy egész héten itthon maradhatok. Állítólag végszükség esetén hívnak fel.

– Mikor jönnek apáék?

Jake az órára nézett.

– Körülbelül egy óra múlva.

– Mondtad nekik, hogy megérkeztem?

A bátyja elhúzta a száját.

– Tudták, hogy jössz. Te nem hívtad fel őket tegnap?

– Elfelejtettem.

Jake megrázta a fejét.

– Nem értelek.

– Semmi kedvem sem volt egy hosszú beszélgetéshez.

– Most talán van?

Leslie az egyik kezét Jason combjára tette.

– Szeretnek téged! – mondta. – Hálásnak kellene lenned, amiért még élnek a szüleid.

A férfi a szájához emelte Leslie kezét, és megcsókolta.

– Köszönöm, hogy emlékeztettél rá – válaszolta halkan, mielőtt folytatta volna az evést.

– Beszéltél Johnnal? – kérdezte Jake reggeli után.

– Utoljára tegnap reggel. Azt mondta, idetelefonál, ha kiderített valamit. Úgy tűnik, az a két rendőr még mindig úgy tesz, mintha az eltűnt férfi után nyomozna.

Jake megrázta a fejét, aztán ránézett Leslie-re.

– Lenne kedve kilovagolni velünk? Nem megyünk messzire.

Leslie megrökönyödve meredt Jake-re.

– Úgy érti, hogy lovon?

– Ezek szerint még sohasem lovagolt – jegyezte meg a férfi szárazon.

Leslie Jasonre nézett.

– Te is jössz?

– Valószínűleg. Szép, napos idő van, és alig fúj a szél. Ha jó melegen felöltözöl, nem fogsz fázni.

Lovagolni… Leslie eddig lovat is csak a július negyedikei felvonuláson látott. Nyelt egy nagyot, aztán felszegte az állát.

– Veletek megyek, ha megmutatod, hogyan kell felülni a lóra anélkül, hogy az ember leesne róla.

Leslie peckesen ült a lovon, de még mindig félt. A két testvér közrefogta.

– Ereszd lazábbra a kantárt! – tanácsolta Jason. – A ló magától is tudja, merre kell mennie.

Amikor elindultak, Leslie két kézzel a nyeregbe kapaszkodott. A férfi megmutatta neki, hogyan használja a térdét. Kis idő elteltével Leslie rájött, hogy élvezi a lovaglást.

– Jól vagy? – kérdezte Jason, aki szorosan mellette haladt.

– Egyelőre igen, legalábbis azt hiszem. Fogalmam sincs, mi történik, ha vágtázni kezd.

Jake felnevetett.

– Remekül csinálja, Leslie! Igazán bámulatos, hogy hajlandó új dolgokat kipróbálni.

Jake Jasonhöz fordult.

– Látod azokat a fákat? Oda szeretnék elmenni. Valamit ellenőriznem kell.

Leslie észrevett egy szélmalmot a fák mellett.

– Annyira örülök, hogy eljöttem!

– Én is – dörmögte Jason.

Amikor Leslie ránézett, a férfi elmosolyodott. Leslie imádta a mosolyát. Odaértek a szélmalomhoz, és a két férfi leszállt a lóról. Jason úgy emelte le Leslie-t a nyeregből, mintha nem is lenne súlya. A nő a fenekét dörzsölgette.

– Elzsibbadt?

– Kicsit.

– Az enyém is. Régen lovagoltam.

– Nem látszott rajtad.

– Előbb tanultam meg lovagolni, mint járni.

– Ugye boldog vagy itt? – kérdezte Leslie, amikor Jason körbehordozta a tekintetét a környéken.

A férfi bólintott.

– Jó itthon lenni.

– Ezek szerint nem bántad meg, hogy elhoztál magaddal?

Jason sokáig szótlanul méregette.

– Semmit sem sajnálok, ami azóta történt, hogy beléptél az ajtómon –jelentette ki végül.

– Én sem – felelte Leslie, és elfordult.

Visszafelé egyikük sem szólalt meg. A nő nagyon ideges volt a Jason szüleivel való találkozás miatt.

– Elmondod nekik, hogy házasok vagyunk? – kérdezte, amikor odaértek az istállóhoz.

– Beszéltünk erről Jake-kel. Azt hiszem, már az érkezésem épp eléggé felizgatta őket.

– Jól van. – Leslie láthatóan megkönnyebbült. – Majd máskor közöljük a hírt.

Jake átadta a lovakat egy lovásznak. Amikor a házhoz értek, Jake rámutatott egy hatalmas, élénkpiros kocsira, ami éppen akkor érkezett meg.

– Mondtam, hogy hamarosan itt lesznek.

– Látom, apa új autót vett.

Jason a szemére húzta a kalapját, hogy ne zavarja a napfény.

– Igen.

– Jól fest.

– Ühüm.

Jason óvatosan oldalba lökte a bátyját.

– Esküdni mernék, hogy ebben a te kezed is benne van.

– Meglehet. Elmagyaráztam neki, hogy a régi autója hamarosan darabokra hullik. Nem sokkal később meglátott egy ötszemélyes kisteherautót, és megvette. Azt mondta, kell a hely az unokáknak.

Mindannyian egyszerre értek a bejárathoz. Joe kiszállt, karjában a kis Joeyval. Gail Heather kezét fogta, de a kislány azonnal odarohant az apjához, amint meglátta.

– Apa! – kiáltotta, és átölelte Jake derekát. – Annyira hiányoztál!

Jake megsimogatta a kislánya fejét.

– Te is nekem.

Jason odabicegett a szüleihez. Gail szeme könnybe lábadt.

– Isten hozott itthon, fiam! – mondta Joe.

Gail átölelte Jasont.

– Mindegy, hány éves vagy, mindig az én kisfiam maradsz – mondta.

Joe átadta Joeyt Gailnek, aztán ő is meglapogatta a fiát. Leslie meghatottan figyelte a jelenetet. Joe Crenshaw jó kiállású férfi volt, Gail pedig szép nő. Egy darabig hármasban beszélgettek, aztán Joe megkérdezte:

– Egész nap itt akarunk ácsorogni?

Joey egy percre sem maradt nyugton a nagyanyja karjában. Mindenáron oda akart menni Jake-hez. A kisfiú nagyon hasonlított az apjára.

Jason kézen fogta Leslie-t.

– Anya, apa, hadd mutassam be Leslie-t! Egy ideig nálunk fog lakni.

Gail elmosolyodott.

– Isten hozta, Leslie! Örülök, hogy megismerhettem.

– Akárcsak én – - bólogatott Joe. – Úgy hallom, bajban van, és el kell rejtőznie egy időre. A legmegfelelőbb helyre jött.

– Köszönöm, Mr. Crenshaw! Nagyra értékelem a vendégszeretetét.

– Szólítson Joe-nak! – mondta a férfi, és az egyik karjával átölelte a feleségét. – Ő a feleségem, Gail.

Leslie elmosolyodott.

– Nagyon örülök, hogy megismerhettem.

Jason és Leslie megvárták, amíg mindenki bemegy a házba.

– Csodálatos szüleid vannak – súgta oda a férfinak Leslie.

– Kicsit elfogult vagyok, de én is azt hiszem, hogy kivételes emberek.

Sötétedés után Jason szülei hazaindultak, Jake és Ashley pedig felment az emeletre, hogy lefektesse a gyerekeket. Jason bekapcsolta a tévét, és megkérte Leslie-t, hogy üljön mellé.

– Micsoda luxus! Nem is emlékszem, mikor néztem utoljára tévét.

Jason a kanapét választotta, ahol kényelmesen elfértek.

– Csodálom a családodat. A másik két bátyád is olyan, mint Jake és Joe? – kérdezte Leslie.

– Azt hiszem, igen, de ezen még sohasem gondolkodtam.

– Édesanyád azt mondta, hogy az ikrekkel együtt öt unokája van. John és Carina még barátkoznak a szülői feladatokkal, ezért egyelőre nem jönnek látogatóba.

– John elnézést kért, amiért nem telefonált korábban. A fiai ma reggel végre hagyták aludni, ezért elkésett a munkából.

Jason közelsége felkavarta Leslie-t, legszívesebben hozzábújt volna. Később együtt mentek fel az emeletre. A férfi megállt Leslie szobája előtt.

– Olyan jól illesz ebbe a családba, mintha mindig is itt éltél volna. – Megsimogatta Leslie arcát, és gyengéden szájon csókolta. – Egész nap erre vártam.– Újra megcsókolta, de ezúttal szenvedélyesebben. – Látod, milyen remekül összeillünk?

Leslie úgy döntött, behívja Jasont a szobájába. Feltéve…

– Tegnap óta vásároltál óvszert? – kérdezte a nő.

Jason hamiskásan elmosolyodott.

– Hát persze. Ezek szerint behívsz a szobádba? Tudod, hogy csak rajtad múlik.

– Szeretném, ha bejönnél – válaszolta Leslie szégyenlősen.

Néhány perc múlva mindketten az ágyban feküdtek meztelenül. Jason megmutatta Leslie-nek, milyen izgatóak és változatosak tudnak lenni a szerelmi játékok. Késő éjszaka lett, mire elaludtak.

12. FEJEZET

– Halló, Lenny!

– Mit akarsz, Bryce? Felébresztettél, ugye tudod?

– Nyomára akadtam a szemtanúnknak.

– Valóban? Hol bujkál?

– Dallasban házassági engedélyt kért. Hihetetlen, ugye?

– Hogyan jutott el észrevétlenül Michiganből Texasba? Az a férfi, aki visszahozta a bérelt autóját, nem nőtől kapott megbízást. Fogalmam sincs, hogyan veszíthettük el a nyomát.

– Én sem értem. Most viszont egy keresőprogram kidobta a nevét. Amikor belenéztem a dokumentumba, egy Deer Creek-i cím szerepelt a neve mellett. Biztosan ő az.

– És ki a férj?

– Jason Crenshaw. Ismerős a név?

– Nem.

– Nekem sem.

– Megadta a címét?

– Egy postafiókszámot a texasi New Edenben. Fogalmam sincs, hol lehet.

– Majd megkeressük. Mondd meg a seriffnek, hogy nyomon vagyunk, és kézben tartjuk a dolgot.

Leslie már két hete volt a farmon. Jason az ágyban várta, hogy kijöjjön a fürdőszobából.

– Jól vagy?

A nő bólintott. .

– Nem vagyok várandós – mondta, és visszabújt a takaró alá.

– Ó! Gondolom, ez jó hír. Leegyszerűsíti a dolgokat.

Leslie a mellkasához húzta a térdét.

– Hozzak valamit?

Leslie megpróbált mosolyogni, de közben legszívesebben elsírta volna magát.

Nevetséges. Elvégre szerencse, hogy nem vár gyereket. Tényleg az!

– Van esetleg egy melegítőpárnád?

Jason felhajtotta a takarót, és felvette a farmerját.

– Mindjárt jövök.

Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Leslie visszagondolt az elmúlt két hétre.

Jason minden éjszakát az ágyában töltötte, és a házasságuk most már sokkal valóságosabbnak tűnt.

A férfi combja rengeteget javult, a botját már nem is kellett használnia. Igyekezett minél hamarabb meggyógyulni, hogy visszatérhessen a seregbe.

És miért is ne?

Leslie is visszamegy majd Deer Creekbe, remélhetőleg hamarosan. Csakhogy sohasem fogja elfelejteni Jasont. Imádja a családját, és szeret játszani a gyerekekkel. Heather okos, kíváncsi, és folyton csacsog. Iskola után sokszor együtt töltik a délutánt. A kislány ilyenkor mindent elmesélt neki a farmról. Az öccse, Joey, általában a nagymamájánál volt, amikor Ashley dolgozott.

Leslie úgy érezte, egy ilyen család óriási ajándék a sorstól. Ó maga a nagyszüleire is alig emlékezett. A nagymamája akkor halt meg, amikor Leslie ötéves volt, a nagyapja pedig egy évvel később.

A hálószoba ajtaja kinyílt, és Jason lépett be rajta, kezében egy melegítőpárnával. Bedugta a konnektorba, és odaadta Leslie-nek.

– Köszönöm – mondta, majd beállította a hőfokot, és a hasára tette a párnát.

– Kérsz kávét? Szívesen hozok.

– Ne aggódj miattam! Az első nap a legrosszabb, de már megszoktam.

Jason leült mellé az ágyra, és megsimogatta a felesége homlokát.

– Nem bírom tétlenül nézni, ahogy szenvedsz.

– Nem olyan vészes. Inkább kellemetlen.

– Mindig ilyen tüneteid voltak?

Leslie bólintott.

– Az orvos azt mondta, ha szülök egy gyereket, valószínűleg elmúlik.

Szótlanul egymásra néztek.

– Hozok kávét – törte meg a csendet Jason.

Pár perc múlva megjelent a forró itallal, és egészen addig ott maradt, amíg Leslie végre meg nem győzte, hogy nincs semmi baja, és minden rendben lesz.

Miután megitta a kávéját, visszabújt az ágyba, és elaludt.

Jason visszament a konyhába, és ott találta a bátyját.

– Minden rendben? – kérdezte Jake, amikor meglátta öccse aggodalmas arcát.

– Leslie nincs valami jól, de azt mondja, minden hónapban így van ezzel.

– Akkor tévedtem. Azt hittem, terhes. Ez megmagyarázta volna a hirtelen kötött házasságot is.

– Még én sem tudok egy hét alatt teherbe ejteni egy nőt.

– Azt remélted, hogy várandós?

Jason töltött magának kávét.

– Nem.

– Hogyan működik valójában ez a házasság, ami nem is házasság? Képtelen vagyok felfogni.

– Szerettem volna megvédeni Leslie-t. Meg akkor is, ha csak a nevemet adom neki.

– Le vagyok nyűgözve. Igazán úriemberhez méltó gesztus.

Jason a bátyjára nézett.

– Nem annyira. Szerettem volna ágyba bújni vele, és ez volt az egyetlen megoldás.

Jake elvigyorodott.

– Ez sokkal inkább rád vall. Ma is elkísérsz, vagy inkább itthon maradsz?

– Felőlem máris indulhatunk.

Miután Jason felöltözött, benézett Leslie szobájába. Látta, hogy alszik, és csendben betette az ajtót. Nem értette, miért érzi magát olyan furcsán. Leslie itt marad a farmon, ameddig szükséges, ő pedig elmegy a Bethesda kórházba, ahol egészségessé nyilvánítják, és visszatérhet az alakulatához.

Nem kell kilépnie a hadseregből, és ez a házasság úgysem működött volna.

Leslie sokkal jobban érezte magát, amikor felébredt. Már majdnem tizenegy óra volt, és mindenki elment hazulról. A férfiak valahol a farmon dolgoztak, Ashley pedig a rendelőjében volt, New Édenben.

Leslie felöltözött, és lement a földszintre. Ashley hagyott neki egy cédulát, amelyen felsorolta, mi mindent ehet reggelire. Mintha csak a nővére lenne, gondolta Leslie. Valamikor napközben John telefonált, és egy darabig beszélgettek.

– Ezek szerint egyedül hagyták magát – állapította meg John.

– Igen, rajtam kívül senki sincs a házban.

A férfi felnevetett.

– Hogy érzi magát a farmon?

– Nagyon szeretek itt lenni. Nem gondoltam volna, hogy létezik még ilyesmi manapság. Igazán büszkék lehetnek rá, hogy száz éve állattenyésztéssel foglalkoznak ezen a helyen.

– Maga szerint meddig lenne képes elviselni az elszigeteltséget?

– Nem tudom. Nem érzem magam elszigetelve.

– Hallott már Jake első feleségéről? Dallasi nő volt, igazi nagyvárosi hölgy. Nem bírta a vidéki életet, és elvált Jake-től.

– Ostoba tyúk lehetett. Azt hittem, egy nő számára az a legnagyobb boldogság, ha egy Crenshaw felesége lehet.

– Erről elbeszélgethetne a feleségemmel. Próbálom meggyőzni, hogy kiváltságos helyzetben van, amiért éjszaka többször is felkelhet, hogy megetesse a legifjabb Crenshaw-kat, de a humorérzéke mostanában nem a régi.

– Köszönöm, hogy ideküldött, John! Nagyon jól érzem magam.

– Örülök, hogy elégedett. Úgy értesültem, hogy Deer Creekben áll a bál. Ezért is telefonálok. Néhány embert őrizetbe vettek, bezártak néhány játékbarlangot, egyszóval szorul a hurok a bűnözők körül. Lehet, hogy tanúskodnia kell majd. Az FBI azt szeretné, ha addig biztonságban lenne. Egy darabig még ott kell maradnia a farmon, úgyhogy érezze jól magát!

Leslie felsóhajtott,

– A munkámat valószínűleg már régen elvesztettem. Ez azért nyugtalanít,

– Talán ha a főnöke megtudja, miért volt távol, visszaveszi. A becsületes emberek biztosan örülnek, hogy a városban véget vetnek a bűnözésnek. – Rövid szünet után John hozzátette: – Mondja meg Jasonnek, hogy telefonáltam! Eddig minden a terv szerint halad.

– Megmondom neki.

Leslie nagyon meglepődött, amikor fél óra elteltével újra csörgött a telefon. A környéken mindenki tudta, hogy Jake és Ashley napközben nincsenek otthon, ezért ritkán keresték őket. De az is lehet, hogy John újabb hírekkel szolgál.

– Crenshaw – szólt bele a telefonba Leslie.

– Jó napot! Jason Crenshaw-val szeretnék beszélni.

Leslie megdermedt, amikor felismerte a telefonáló hangját. Utoljára a michigani háznál hallotta. Nem értette, hogy találtak rá ismét. Remegni kezdett.

– Mr. Crenshaw jelen pillanatban nincs ide haza. Ha elárulja a nevét, megmondom neki, hogy kereste.

Leslie igyekezett leplezni a kétségbeesését.

– Mikor ér vissza? Sürgős lenne a dolog.

– Nem tudom. Adja meg a számát!

– Inkább visszahívom később.

A férfi letette a telefont.

A rendőrök vajon rájöttek, hogy Jasonnel találkoztak a vadászházban? És vajon azt is tudják, hogy ő is vele volt?

Leslie idegességében fel-alá járkált a nappaliban. Rövid gondolkodás után felhívta Jake-et a mobilján.

– Máris unatkozik? – kérdezte a férfi.

– Nem. Az egyik rendőr idetelefonált. Valószínűleg Jason nyomát követte. Őt kereste, és azt mondta, hamarosan újra hívja.

– Azonnal hazamegyünk – mondta Jake, és letette a telefont.

Leslie nem értette, miért lett olyan ideges. Hiszen a farmon biztonságban van, ráadásul Jake és Jason nemsokára hazaér. Legalábbis Leslie remélte, hogy így lesz. Kocsival mentek el, ami azt jelenti, hogy a szokásosnál messzebb járhatnak. Jason egyelőre nem bírta a hosszabb lovas túrákat.

Meglepően rövid idő elteltével megállt az autó a ház előtt. Leslie kiment a konyhába, mert tudta, hogy a férfiak ott jönnek be. Jason lépett be elsőként, és amint meglátta Leslie-t, olyan szorosan magához ölelte, hogy az alig kapott levegőt.

– Nem fognak bántani, drágám! Hiszen megígértem, hogy vigyázok rád. Lehet, hogy most végre megoldódik az egész ügy. Útközben felhívtam Johnt. Értesítette az FBI-t.

Leslie a férfi vállára hajtotta a fejét, hallotta a szívdobogását, és jóleső melegség járta át. Amikor végül felnézett, meglátta Jake-et, aki a konyhapulton támaszkodott. Szemlátomást nagyon jól szórakozott. Gyorsan elengedte Jasont.

– Miért mosolyogsz? – kérdezte.

– Az öcsém nagyon mulatságos tud lenni. Olyan gyorsan jöttem, ahogy csak a kocsi bírta, mégis egész úton azt üvöltötte, hogy „gyorsabban”.

Jason még mindig Leslie-t ölelte.

– Tévedtem, rendben? Nem kell folyton az orrom alá dörgölnöd. De én is csak akkor értettem meg, amikor Leslie felhívott téged.

– Mit értettél meg? – kérdezte a nő.

Jason ránézett, és adott egy csókot az orrára.

– Majd később elmondom. Most rengeteg dolgunk van.

Néhány órával később újra megszólalt a telefon. Jake néhány csöngés után felvette.

– Crenshaw.

– Jason Crenshaw-val beszélek'? – kérdezte egy férfihang.

– Nem. A bátyjával.

– Beszélhetnék a testvérével?

– Persze.

Jake, Jason és Leslie az irodában várakozott, miközben Ashley a gyerekeket fektette le az emeleten. Jason átvette a kagylót.

– Halló!

– Jason Crenshaw?

– Igen.

– A Deer Creek-i rendőrségen dolgozom. Ha jól tudom, néhány nappal ezelőtt feleségül vett egy Leslie O'Brien nevű nőt.

– Így van.

– Ott van magával?

– Most nincs.

– De együtt élnek?

– Nem értem, mi köze van hozzá, de együtt élünk. A házastársaknál általában ez a szokás.

– Megkérdezhetem, mióta ismeri Miss O'Brient?

– Mrs. Crenshaw-t – javította ki Jason.

– Úgy van. Mrs. Crenshaw-t.

– Miért kérdi?

– Tud róla, hogy a felesége szökött bűnöző, és elfogatási parancsot adtak ki ellene?

– Tessék? Miről beszél?

– Néhány héttel ezelőtt Deer Creekben megölt egy hivatalnokot, amiért el is ítélték, de sikerült megszöknie. Mindent megtettünk, hogy a nyomára akadjunk.

– Biztosan összetéveszti valakivel. Leslie nem ölt meg senkit.

– Magát is átverte, igaz? Sok férfit tett már lóvá. Ezenkívül arra is van bizonyítékunk, hogy a felesége sikkasztott a munkahelyén.

Jason arra gondolt, hogy ennek a rendőrnek forgatókönyvet kellene írnia. Remek a fantáziája.

– Értem.

– Tudom, mennyire nehéz lehet, de le kell tartóztatnunk a feleségét. Ha megpróbálja megakadályozni, magát is őrizetbe vesszük.

– Maguk Texas államban is intézkedhetnek?

Csend.

– Amint meggyőződtünk róla, hogy valóban a maga felesége a körözött személy, értesítjük a helyi ügyészséget – mondta végül a férfi. Aztán bizalmaskodó hangon hozzátette: – A társammal nagyon kellemetlen helyzetbe kerültünk. Nekünk kellett volna vigyázni rá. Szeretnénk újra kézre keríteni, mielőtt a helyi hatóságokat bevonnánk az ügybe.

– Nem helyes eljárás. Maguk biztosan összetévesztik Leslie-t valakivel.

– Azonnal kiderül, amint találkoztunk vele.

Jason felsóhajtott.

– Rendben van. Nem akarom hátráltatni sem a rendőrség munkáját.

– Úgy tudom, egy farmon élnek. Elmagyarázná, hogyan találunk oda?

– Persze.

Jason pontosan leírta az utat, aztán letette a telefont.

– Hallottak mindent? – kérdezte Jason a négy férfit, akik a szobában ültek.

Az egyik FBI-ügynök, Gus Emery bólintott.

– Igen. Azt hiszem, nem vontak volna be minket ebbe az ügybe, ha ez a férfi igazat mondana. De el kell ismernem, hogy nagyon meggyőzően beszélt. Amikor a hatáskörét feszegette, azt hittem, belebukik, de ügyesen kivágta magát.

Jason átkarolta Leslie derekát.

– Minél többször adják elő ezt a történetet, annál érdekesebb lesz. Az viszont igaz, hogy ügyesen hazudnak.

– Maga szerint mennyi idő alatt érnek ide? – kérdezte Gus.

– Az attól függ, honnan telefonáltak.

Gus ellenőrizte a hívást.

– Egy New Eden-i motelből.

– Ha figyelembe vesszük, hogy nem ismerik a környéket, ráadásul be is sötétedett, akkor körülbelül egy óra múlva lehetnek itt – mondta Jake.

– Nos, meglátjuk. Remélhetőleg saját magukat fogják lebuktatni. Ne engedje, hogy túlságosan hamar belesétáljanak a csapdába! Minél több adatot szeretnénk kiszedni belőlük.

Jason Leslie-re nézett.

– Biztos, hogy végig tudod csinálni?

A nő bólintott.

– Azt hiszem, az ügynököknek igazuk van. Nem mernek bántani, amíg nem vagy egyedül, és én veled leszek. Szeretném, ha végre véget érne ez a rémálom, és élhetnénk nyugodtan a magunk életét.

– Tudom. Neked vissza kell térned a sereghez, nekem pedig új munkát kell keresnem.

– Korábban említettem, hogy szeretnék megbeszélni veled valamit. Emlékszel? Van néhány javaslatom a jövővel kapcsolatban.

Leslie-nek fogalma sem volt, mire céloz Jason, de most egészen máshol járt az esze. Ha minden a terv szerint halad, a két rendőr saját magát fogja lebuktatni, és neki nem kell tanúskodnia a tárgyaláson.

Minden oka megvolt rá, hogy Oscar-díjas alakítást nyújtson. Bár félt, mégis erőt adott neki a tudat, hogy nincs egyedül.

13. FEJEZET

Kopogtattak. Jake felállt, és odament a bejárati ajtóhoz. Az ismerőseik sohasem használták a főbejáratot, így aztán egyértelmű volt, milyen látogatókra számíthat. Felkapcsolta a kinti világítást, és kinyitotta az ajtót.

Két rendőregyenruhás férfi állt odakint.

– Mr. Crenshaw?

– Úgy van. Jake Crenshaw vagyok. Kerüljenek beljebb!

A férfiak bementek, és elismerően néztek körül az elegáns hallban.

– Nagyon szép a háza – mondta a fiatalabbik, magas férfi.

– Köszönöm.

– Jason Crenshaw-t és a feleségét keressük.

Jake bólintott.

– Jöjjenek utánam!

Jake elindult az irodája felé. Mikor beléptek, hellyel kínálta a két rendőrt.

– Foglaljanak helyet, uraim! Az öcsémet sajnos nagyon felizgatta a telefonhívás. Beült a kocsijába, és elhajtott valahová. Leslie-nek nem is szólt az érkezésükről. Azt mondta, így maguknak könnyebb dolguk lesz.

A két rendőr elégedetten egymásra nézett.

– Okos ember – mondta az alacsonyabbik. – És hol van Mrs. Crenshaw?

– Az emeleten. Maradjanak itt! Mindjárt szólok neki.

Jake kiment az irodából, becsukta az ajtót, és gyorsan felszaladt a lépcsőn. Jason és Leslie a folyosón várta. Jason átkarolta a feleségét.

– Eddig minden a terv szerint halad.

Jake megszorította Leslie kezét.

– Most maga következik.

Jason megcsókolta Leslie-t, és súgott valamit a fülébe. A nő elmosolyodott.

– Készen állok – mondta, és elindult lefelé Jake után.

A férfi benyitott az irodába.

– Mrs. Crenshaw megérkezett. Hívjanak nyugodtan, ha szükségük lenne valamire.

Amint Jake becsukta az iroda ajtaját, Jason lerohant a lépcsőn, és mindketten bementek a nappaliba.

Leslie-nek egyáltalán nem kellett színlelnie. Ijedten nézett az egyik rendőrről a másikra.

– Mit keresnek itt? – kérdezte tőlük. – És hogy találtak rám?

Az idősebbik férfi válaszolt;

– Őszintén szólva nem volt könnyű dolgunk. Az elmúlt két hétben bejártuk maga miatt a fél országot, és rengeteg időt elvesztegettünk.

A társa intett Leslie-nek, hogy üljön le.

– Pontosan tudja, hogy miért vagyunk itt. A menekülésnek vége.

Leslie megkerülte Jake íróasztalát, és leült a székébe. Így valamelyest biztonságban érezte magát.

– Nem értem, miről beszél. Semmit sem láttam. Miért nem hagynak békén?

A fiatalabbik rendőr undorral méregette.

– Semmit sem látott? Akkor honnan tudja, kik vagyunk? Tudom, hogy látott engem azon az estén, amikor követtem az autóját. Miért nem állt meg, amikor magára villogtam? Miért menekült, ha nem látott semmit?

– Megígérem, hogy hallgatni fogok. Eddig sem szóltam senkinek. Férjhez mentem, és új életet akarok kezdeni.

– Valóban azt hitte, hogy nem találjuk meg, ha megváltoztatja a nevét? Most visszavisszük Tennessee-be. És ha rendesen viselkedik, talán életben hagyjuk, amíg oda nem érünk.

A másik férfi dühösen felmordult:

– Fogd be a szád, Bryce!

– Miért nem hagynak békén? Nem jelentek veszélyt maguknak.

– Nekem erről más a véleményem. – Az idősebbik rendőr mosolygott ugyan, de a mosolya jéghideg volt – Úgy vélem, rajtakaptuk magát, amint lelövi Abner Wallace-t. Mikor el akartuk fogni, maga beszállt a kocsijába, és elmenekült. Sajnos hiába próbáltuk feltartóztatni.

– Azonnal felhívtam a rendőrséget, amint hazaértem.

– Ez igazán kedves volt magától. Rengeteg időt megtakarított nekünk, de sajnos már nem volt a lakásában, mire odaértünk.

– Megijedtem, és elmenekültem.

– Értem. Most azonban vége a játszmának,

– Nem tudják rám kenni a gyilkosságot, és ezzel maguk is tisztában vannak. Nincs is fegyverem, és ha mindezt elmesélem a bíróságon…

– Mondd meg neki, Leonard! – utasította a partnerét Bryce.

– Ezt a fegyvert véletlenül a maga nevére vásárolták. Két nappal a gyilkosság után találtuk meg az autójában.

– Soha nem értem hozzá. Nincsenek rajta az ujjlenyomataim.

– Ez igaz. Maga nagyon ravasz. Kesztyűt használt.

– Hiszen ebből az egészből egy szó sem igaz! – kiáltotta Leslie.

Remegett, és legszívesebben elsírta volna magát. Egyáltalán nem kellett színészkednie. Tehetetlennek érezte magát ennyi gonoszsággal szemben.

Az iroda ajtaja kinyílt, és Leonard felállt.

– Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta az irodáját, Mr. Crenshaw!

A rendőr hirtelen összerándult.

– Maga az? – kérdezte Jasontől – Magával találkoztunk abban a michigani házban. Végig ott bujtatta ezt a nőt, maga gazember!

Jason a nyitott ajtóban állt.

– El kell ismernem, hogy maguk kiváló nyomozók. Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutnak.

Bryce vállat vont.

– Az internet hasznos találmány – mondta, és ő is felemelkedett.

Leonard a kollégájára nézett.

– Úgy látszik, mindkettejüket magunkkal kell vinnünk. Ez a fickó is bűnös.

– Nem igaz – vágta rá Jason. – Egyikünk sem követett el bűntényt. Nem tudom, kik maguk, de az biztos, hogy Texasban nem intézkedhetnek.

A fiatalabbik férfi a társára nézett.

– De azt biztosan megtehetjük, hogy…

– Fogd be a szád, Bryce! – vágott közbe Leonard. – Túl sok időt pocsékoltunk erre a nőre. Nem hagyhatjuk, hogy kicsússzon a kezünk közül.

– Árulják el, miért akarják magukkal vinni Leslie-t! – vetette közbe Jason.

– Ezt már a telefonban is elmondtam – közölte Leonard. – Szemtanúja volt egy gyilkosságnak.

Bryce hevesen bólogatott.

– Így van.

– Érdekes. A telefonban azt mondta, hogy Leslie szökött elítélt. Rendőr létükre jobban is összedolgozhatnának.

– Láttam, hogy maguk lelőttek egy férfit! – kiáltotta Leslie.

Felállt a székéből, megkerülte az íróasztalt, és odaállt Jason mellé.

Bryce felnevetett.

– Erre nincs bizonyítéka. A maga szava áll a miénkkel szemben. Az autójában megtaláltuk a gyilkos fegyvert, amelyen természetesen nem voltak ujjlenyomatok.

Leslie Jasonhöz fordult.

– Ne engedd, hogy magukkal vigyenek! Ezek gyilkosok.

Jason megveregette a nő vállát.

– Nem visznek sehová, drágám! Hiszen az emberrablás lenne.

Leonard kezében hirtelen megvillant egy pisztoly.

– Ezt is írja hozzá a bűnlajstromukhoz! Mozgás! A bátyja is biztosan itt van valahol a közelben. Ha balul üt ki a dolog, legfeljebb azt mondjuk, hogy kénytelenek voltunk megvédeni magunkat.

Jason a pisztolyra nézett. Aztán annak az embernek a szemébe fúrta a tekintetét, aki képes lenne gondolkodás nélkül lőni. Ez volt a tervük legkockázatosabb része.

Az FBI-ügynökök arra is felkészítették Jake-et és Jasont, hogy a rendőrök esetleg fegyvert fognak használni.

– Attól tartok, drágám, hogy velük kell mennünk – mondta Jason elkeseredetten.

Kiléptek a folyosóra, és Jason szorosan maga mellé húzta Leslie-t. Amikor Leonard és Bryce kilépett az irodából, döbbenten tapasztalták, hogy ebben a házban rajtuk kívül más is képviseli a törvényt. Az FBI-ügynökök néhány másodpere alatt: körbevették őket.

Egyikük megszólalt:

– Letartóztatjuk magukat Abner Wallace meggyilkolása, életveszélyes fenyegetés és emberrablás kísérlete miatt. Dobják el a fegyvert, és tegyék a kezüket a hátuk mögé!

A rendőrök értetlenül bámulták az ügynököket, akik fegyvert fogtak rájuk, miközben ismertették a jogaikat. Leonard eldobta a fegyverét, amelyet az egyik ügynök a lábával arrébb rúgott, aztán mindkettejüket megbilincselte,

– Szerintem ránk itt már nincs szükség – suttogta Jason Leslie fülébe. – Azok után, amiken keresztülmentél, megérdemled, hogy végre megszabadulj tőlük.

Leslie minden porcikája remegett. A félelem átjárta egész testét. Jason átölelte a vállát, és felkísérte a szobájába. Leslie leereszkedett az ágy szélére, és a férjére nézett.

– El sem hiszem, hogy túl vagyunk rajta. Olyan volt, mint egy rémálom, amely sosem akar véget érni.

Jason leült az ágy végére, és nekidőlt a támlának.

– A lényeg, hogy túl vagy rajta.

– Hát persze, Jason! Megmentetted az életemet. Örök életemben hálás leszek neked és a családodnak azért, amit értem tettetek.

– Hálás…

– Igen.

– Nos, sokat gondolkoztam kettőnkről, amióta kiderült, hogy nem vagy várandós. Rájöttem, hogy csalódást okozott nekem a hír.

– Az, hogy nem vagyok terhes?

– Igen. Engem is nagyon meglepett. Meg voltam róla győződve, hogy gyermeket vársz, és terveket kezdtem szövögetni a jövőnkkel kapcsolatban.

– Bevallom, én is elszomorodtam egy kicsit, de mindketten tudjuk, hogy így a legjobb. Élhetjük tovább a megszokott életünket.

– Én abban reménykedtem, hogy együtt folytatjuk tovább.

Leslie fáradtan lehunyta a szemét. Ez nem lehet igaz. A mai nap tele van meglepetésekkel.

– Vissza kell mennem Deer Creekbe.

– Tudom.

– Neked pedig vissza kell térned az alakulatodhoz.

– Tudom.

– Nem akarok egy katona felesége lenni.

– Tudom.

Leslie elvesztette a türelmét.

– Ha tudod, akkor felesleges erről tovább vitatkozni.

– Talán mégsem. Azért kell visszamenned Deer Creekbe, mert össze kell csomagolnod, és ki kell költöznöd a lakásodból.

Leslie döbbenten meredt rá.

– Az FBI-ügynökök azt mondták, hogy néhány hét múlva folytathatom a régi életemet.

– Jake szerint nevetségesen viselkedem. Nem érti, miért tagadom, hogy szerelmes vagyok beléd.

Mert nem vagy, gondolta Leslie.

– Végül azonban kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy tévedtem. Megőrülök érted, Leslie Joanne Crenshaw, és mindennél jobban szeretném, ha együtt maradnánk!

– De Jason…

– Hagyd, hogy befejezzem! Jake-kel arról beszélgettünk, hogy leszerelhetnék, és visszatérhetnék ide. Van a közelben egy eladó farm, amely száz évvel ezelőtt a családunk tulajdonában volt. Szívesen visszavásárolnám. Nem tudom, milyen érzés lehet farmer feleségének lenni, de biztosan jobb, mint egy katonáénak.

Leslie megrökönyödve nézett a Jasonre. Nagyon szereti, de kész elengedni. Most azonban úgy tűnik, hogy nem is kell.

– Nos, mit gondolsz? Hozzám jönnél újra? Jake-nek igaza van. Tartanunk kellene egy igazi esküvőt, ahol a család is ott lehet.

– Szívesen igent mondanék, de mindketten tudjuk, hogy az életünk a feje tetejére állt, amióta találkoztunk. Azt hiszem, jobban meg kell fontolnunk, mit teszünk. Hiszen alig várod, hogy visszatérhess az alakulatodhoz. Addig nem adok választ, amíg mind a ketten biztosak nem vagyunk a dolgukban. Nem akarom, hogy miattam változtasd meg az életed.

– Hiszen szeretsz.

– Igen, szeretlek. Nem lettem volna a tiéd, ha nem így lenne. Már az elején megmondtam, hogy nem érdekelnek a futó kalandok.

Jason elmosolyodott.

– Hiszen már Dallasban lefeküdtünk egymással. Már akkor is tudtad, hogy szeretsz?

– Persze, csak saját magam előtt is tagadtam. Úgy tettem, mintha átmeneti lenne ez az állapot, de nem az. Szeretlek, és szeretek a farmon élni, de azt nem akarom, hogy később megbánd a döntésedet.

Jason közelebb húzódott Leslie-hez, és átölelte,

– Ó, drágám! Úgy összezavarsz, hogy sokszor azt sem tudom, mit gondoljak – mondta, és gyengéden megcsókolta, – El is felejtettem megkérdezni, hogy érzed magad.

– Valamivel jobban.

– Beleegyezel, hogy házasok maradjunk?

Leslie átölelte Jason nyakát.

– Igen, beleegyezem, de az esküvővel szerintem még várnunk kellene.

Leslie kinyitotta a fülledt levegőjű lakás ajtaját, és belépett. A növények eltűntek, de minden más érintetlen volt. Sarkon fordult, és átment Terihez. Bekopogott az ajtón, és várt.

– Ki az? – kérdezte egy női hang odabentről.

– Én vagyok, Leslie.

Az ajtó azonnal kitárult, és Teri boldogan átölelte a barátnőjét.

– Ó, istenem! El sem hiszem, hogy megjöttél! Annyira örülök, hogy jól vagy. Gyere be, és mesélj el mindent!

Leslie a saját lakása felé pillantott.

– Máris visszajövök, csak bezárom az ajtót. Csak gyorsan körülnéztem, hogy minden rendben van-e, aztán rögtön átjöttem hozzád.

Sietve bezárta a lakást, aztán visszament Terihez. Főztek egy kávét, és kényelmesen elhelyezkedtek a nappaliban.

– Láttad az újságokat? – kérdezte Teri. – Az egész város felbolydult. Pontosabban az egész környék.

– Nem olvastam újságot. Két napja úton vagyok.

– Autóval jöttél?

Leslie bólintott.

– Új autód van? – kérdezte meglepetten Teri.

– Felerészben.

Leslie a parkoló irányába mutatott.

– Arról a kékről beszélsz? Nem hiszem. Biztosan kölcsönkérted valakitől.

– A másik tulajdonostól, akinek vissza kellett mennie az alakulatához.

– Ezek szerint te és az a katona közösen vettetek egy autót – állapította meg Teri.

– Nem egészen. Összeházasodtunk.

Teri döbbenten meredt a barátnőjére. Képtelen volt megszólalni.

– Komolyan mondod? – nyögte ki végül.

– Igen. A dallasi városházán kötöttünk házasságot, de amint Jason leszerel, tartunk egy igazi esküvőt is. Szeretném, ha te lennél a koszorúslányom.

Teri váratlanul elsírta magát.

– Hiszen még csak néhány hete ismered. Ez egyáltalán nem jellemző rád. Mindig józan és megfontolt voltál.

Leslie elmosolyodott.

– Majd megérted, ha találkozol vele.

A második esküvő napján hűvös volt, de sütött a nap, és könnyű szellő fújt. Úgy döntöttek, hogy a szabadban fognak ünnepelni. Ashley figyelmeztette Leslie-t, hogy az összes Crenshaw eljön, ráadásul magukkal hozzák a barátaikat és a szomszédaikat is. Senki sem akar kimaradni az ünneplésből.

Jason hetek óta nem volt otthon, bár mindennap telefonált. Ashley elmondta, hogy előző este szerencsésen hazaért, de sikerült rábeszélnie, hogy ne zavarja Leslie-t az esküvő előtt. Állítólag nagyon nehezen adta be a derekát.

Ashley, Lindsey – Jared felesége – meg Gail Leslie szobájában volt, és segítettek az előkészületekben. John felesége. Carina, az ágyon ülve figyelte őket, az ikrek boldogan gőgicséltek mellette. Jason két bátyja előző este érkezett, és Leslie is találkozott velük. Johnnal alaposan kitárgyalták a Deer Creek-i eseményeket, és Leslie végre személyesen is köszönetet mondhatott a segítségéért.

Körülnézett a szobában. Most már ő is a Crenshaw feleségek egyike lesz. A jelenlévők közül egyedül Ashley tudta, hogy Leslie már férjnél van. A többiek szemében most válik hivatalosan a népes, lármás és összetartó Crenshaw család tagjává.

Teri lépett be az ajtón.

– Minden készen áll. Izgulsz?

Leslie megrázta a fejét.

– Egyáltalán nem. – Ashley jelentőségteljesen ránézett. – Alig várom, hogy láthassam végre Jasont. Rettenetesen hiányzik.

– Megértem, hogy beleszerettél ebbe a katonába – jegyezte meg Teri.

– Csak volt katona.

A barátnője elmosolyodott.

– Mindegyik Crenshaw elbűvölő, és jóképű. – Körbehordozta a tekintetét a jelenlévő asszonyokon. – Nem lehet könnyű megtartani őket.

Mindannyian nevettek.

Amikor Leslie végül kilépett a folyosóra, Joe Crenshaw már várt rá.

– Igazán megtisztelő, hogy én adhatlak át a vőlegénynek.

– Köszönöm. Nem ismertem az apámat, de nálad jobb helyettest el sem tudnék képzelni.

– Csak óvatosan az elismeréssel! – mondta Gail, amikor kilépett a szobából. – A végén még fejébe száll a dicsőség.

Amikor Leslie kilépett a házból, és megpillantotta Jasont, minden másról megfeledkezett. Jake-kel és a pappal együtt már az oltár előtt állt. A két testvér elképesztően elegáns volt, a frakk úgy állt rajtuk, mintha rájuk öntötték volna.

Felcsendült a zene. Teri elindult az oltár felé, Leslie pedig követte a barátnőjét, és közben le nem vette a szemét Jasonről. Amikor a férfi meglátta, boldogan elmosolyodott, és Leslie-nek könnyek szöktek a szemébe. Gyorsan pislogni kezdett.

Amint odaértek az oltárhoz, Joe a fia kezébe tette Leslie kezét.

– Nagyon vigyázz rá! Megérdemli, hogy nagyon szeresd.

Leslie képtelen volt uralkodni magán, és elsírta magát. Jason finoman letörölte a könnyeit.

– Isten hozott, Mrs. Crenshaw! – dünnyögte halkan. – Most kezdődik boldog, közös életünk.

UTÓHANG

Jason végigment a szülészet folyosóján, és megállt a váró ajtajában. Az anyja, az apja, a testvérei és a feleségeik izgatottan fordultak felé.

– Na? – türelmetlenkedett Jake. – Megszületett?

– Igen. Pontosan, ahogyan vártuk.

Gail felnevetett.

– Ne kínozz tovább! Leslie jól van? A gyerek egészséges?

Jason bólintott. A torka összeszorult a meghatottságtól, és alig tudott megszólalni.

– Kislányunk született, Emily Ann Crenshaw. Mindketten nagyon elfáradtak, és most pihennek.

– Így is van rendjén – bólintott Ashley. – Leslie tizenkét órán keresztül vajúdott. – Az órájára pillantott. – Mindjárt hajnali két óra.

Gail Jasonhöz lépett, és átölelte.

– És hogy érzi magát az újdonsült apuka? – kérdezte.

– Egy darabig kifejezetten rosszul voltam. Amikor beindultak a fájások, szörnyen tehetetlennek éreztem magam. Annyira szerettem volna segíteni Leslie-nek. Mondtam is neki, hogy nem lesz több gyerekünk.

Az anyja hátrált egy lépést, és komolyan ránézett.

– És ő mit válaszolt?

Jason megrázta a fejét.

– Annyira kimerült volt, hogy alig tudott beszélni, de elnevette magát.

– Mit szólnátok hozzá, ha visszamennénk a farmra, és aludnánk egyet? – kérdezte Joe. – Holnap reggel visszajövünk.

A fiai ásítozni és nyújtózkodni kezdtek.

– Nekem tetszik az ötlet – bólintott Jared, és átkarolta a feleségét. – Kíváncsi vagyok, mit kapunk a dadusotoktól, Jake! Egyedül kellett boldogulnia az összes gyerekkel.

– Aggodalomra semmi ok – mondta Jake. – Betty tapasztalt, és a gyerekek imádják.

Miután mindenki elment, Jason visszament a felesége szobájába. Halványan világított a lámpa, és Leslie lehunyt szemmel feküdt az ágyban. Jason halkan odalépett hozzá. Az asszony még mindig nagyon sápadt volt, de az orvosok megnyugtatták Jasont, hogy ez csak a fáradtság miatt van, és másnapra sokkal jobban lesz.

Jason megfogta Leslie kezét, a szájához emelte, és finoman megcsókolta. A felesége kinyitotta a szemét, és mosolygott.

– Ügyesen végigcsináltuk, igaz? – kérdezte halkan,

– Te voltál ügyes. Én csak ott voltam. – Jason újra megcsókolta Leslie kezét. – Büszke vagyok rád.

– Ugye, milyen gyönyörű a kislányunk?

A férfi elmosolyodott.

– Elég furcsa grimaszokat vágott. Mintha az érkezés után nem lett volna túlságosan megelégedve a szüleivel.

– Amikor elhúzta a száját, arra gondoltam, hogy épp úgy néz ki, mint te, amikor először megláttalak.

– Ezt sohasem fogod elfelejteni, ugye?

– Soha.

Jason felsóhajtott.

– Sokat változtam azóta.

– Valóban? Nos, erről Forrestet kellene megkérdezni. Mindennap együtt kell dolgoznia veled.

– Forrest remek munkaerő, és ha elege van a megjegyzéseimből, egyszerűen elengedi őket a füle mellett.

Leslie mosolyogva figyelte Jasont, bár alig tudta nyitva tartani a szemét.

– Kit morcos Crenshaw. Remélem, túl fogom élni!

Jason lehajolt, és megcsókolta.

– Ez a morcos Crenshaw most hazamegy, és lefekszik aludni. Hamarosan visszajövök. Próbálj meg te is pihenni!

Leslie bólintott, lehunyta a szemét, és elégedetten felsóhajtott. Jason még mindig képtelen volt felfogni, hogyan lehet ilyen szerencsés. Az élete nem is alakulhatott volna jobban. Biztosan a sors akarta, hogy találkozzanak Leslie-vel abban az isten háta mögötti vadászházban.

Amikor Jason beszállt az autójába, arra gondolt, hogy a világ egy új Crenshaw-val gazdagodott. Remélhetőleg felkészült a fogadására.